Keszthelyi Életrajzi Lexikon

Forrásmunkák rövidítésjegyzéke Szövegközbeni rövidítések

HADROVICS LÁSZLÓ, dr.
(Lendva, 1910. június 27. – Budapest, 1997. május 12.) - nyelvész, egyetemi tanár, akadémikus.
Édesapja Zala vm. déli részén volt közjegyző. Középiskolai tanulmányait Kőszegen kezdte, majd Keszthelyen járt gimnáziumba, itt is érettségizett 1929-ben. A bp.-i Eötvös Kollégium tagjaként, az egyetemen latint, magyar nyelvet, szlavisztikát és germanisztikát hallgatott. 1934-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1935-ben a berlini egyetemen szlavisztikát tanult a Collegium Hungaricum tagjaként. 1937-ben a bp.-i Egyetemi Könyvtárba került, majd több intézet tud. munkatársaként tevékenykedett ( M. Történettud. Int. 1941–47.; K-európai Tud. Int. 1949–51.; MTA Történettudományi Int. 1949–51.). Emellett egyúttal oktatói tevékenységet is folytatott. 1942–43-ban a szegedi egyetemen a szláv filológia megbízott előadójaként dolgozott. 1942-től a bp.-i egyetemen a horvát irodalomtörténet magántanára, 1951-től a szláv filológiai tanszék docense, 1954–74-ig egyetemi tanára, 1965–74 között tanszékvezetője volt. Az MTA-nak 1948-tól l., 1970-től r. tagja lett. A zágrábi Jugoszláv Tud. és Műv. Akad. 1974-ben, a Vajdasági Tud. és Művészeti Akad. 1984-ben választotta tagjává. Munkássága során a délszláv népek történetével, elsősorban a horvát nyelvvel, a magyar délszláv nyelvi és történelmi kapcsolatokkal, a magyar nyelvben fellelhető szláv jövevényszavakkal, valamint magyar jelentéstannal és mondattannal foglalkozott. Nevéhez fűződik, hogy 1979-ben megfejtette a Vízkelety András által felfedezett legrégebbi horvát írásos emlék, a Cantilena pro sabatho szövegét. Több szótár szerkesztésében is részt vett. 1966–85 között szerkesztője volt a Studia Slavicanak. Munkáját 1985-ben Állami Díjjal, 1987-ben Pais emlékéremmel ismerték el.
F. m.: Orosz–magyar, magyar–orosz szótár. T.sz.: Gáldi László. Bp. 1951. (később több kiadásban megjelent). – Magyar–szerbhorvát, szerbhorvát–magyar szótár. Bp. 1957. – Az ómagyar Trója-regény nyomai a délszláv irodalomban. Bp. 1955. – A funkcionális magyar mondattan alapjai. Bp. 1969. – Magyar történeti jelentéstan. Bp. 1992. – A magyar Huszita Biblia és cseh rokonsága. Bp. 1994.
Irod.: Gulyás. 1990–. 12. köt. 55-56. has. – RÚL. 1996–2008. 9. köt. p. 216-218. – ÚMIL. 2000. 1. köt. p. 804-805. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 21-22. – Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz. 2002–. 2. köt. p. 378-379. – MTAT. 2003. 463. p. – ZÉK. 2005. 120. p.

HAJGATÓ SÁNDOR
(Keszthely, 1845. március 2. – Nagykanizsa, 1909. november 18.) - tanár, költő.
Szülei nemesi származású iparosok voltak. Az algimnáziumot Keszthelyen végezte, 1860-ban belépett a kegyes tanítórendbe. Vácon és Kecskeméten töltött két évet, majd elhagyta a rendet. Szombathelyen folytatta tanulmányait. 1866-ban Győrben szerzett tanítói oklevelet. Kezdetben Somogy vm.-i községekben segédtanítóként dolgozott. 1869-ben Kis-Kanizsára került, itt önálló tanító lett. 1870–71-ben Keszthelyen gazd. és pedagógiai tanfolyamon vett részt. 1871-ben a Zala vm.-i általános tanító-egylet főjegyzői tisztségét töltötte be. 1873-ban a nagykanizsai felső leányiskola r. tanára lett. 1874-ben érettségizett, majd 1876-ban Bp.-en polgári iskolai tanári képesítést szerzett. Ettől kezdve a nagykanizsai polgári leányiskolában tanított. 1881-ben a nagykanizsai járás tanítói köre elnökévé választotta. Gyermekdalokat is írt. Több műfajban rendszeresen írt cikkeket különböző folyóiratok számára.
F. m.: Kikelet. Költeményfűzér. Nagykanizsa. 1868–72. – Világtárlati jegyzetek a tanügyi szakosztályból. Nagykanizsa. 1873. – Dalos mező. Költemények. Bp. 1877. – Miért emeljük a pohárt? Nagykanizsa. 1879. – Dalos liget. Újabb költemények. Bp. 1884. – Gyermekdalok és szavalmányok. Bp. 1893.
Irod.: DK. 1941. 457. p. – Szinnyei. 1980–1981. 4. köt. 266-267. has. – Gulyás. 1990–. 12. köt. 153-154. has. – ZÉK. 2005. 122. p.

HALMOS LÁSZLÓ
(Bakonysárkány, 1931. július 30. – Budapest, 1991. augusztus 8.) - tanár, gimnáziumi igazgató.
Középiskolai tanulmányait Nagyváradon, Szentendrén, és Bp.-en a Toldy Ferenc Gimnáziumban végezte. 1950–54-ben Kazanyban tanult állami ösztöndíjasként, itt szerzett kémia–biológia szakos középiskolai tanári diplomát. 1954-ben Keszthelyre került, ahol a Vajda János Gimnáziumban tanított 1957-ig. 1958-ig egy évet a nemesgulácsi általános iskola tanáraként dolgozott. 1958–61-ig Pápán a Türr Gimnázium tanára, a Bocsor István Fiúkollégium nevelőtanára, valamint a Petőfi Sándor Gimnázium óraadó tanára volt. 1961–63 között Várpalotán a Thury György Gimnázium igazgató helyetteseként működött, majd 1963-tól Bp.-re költözött. Itt 1974-ig középiskolai tanárként tevékenykedett, ekkor a Szerb Antal Gimnázium igazgatói tisztségével bízták meg. 1983–90-ig a bp.-i XVI. ker. pedagógiai felügyelői feladatait látta el, majd a Pedagógiai Kabinet vezetője lett. Pedagógusi hivatása mellett közéleti feladatokat is vállalt (kerületi, fővárosi tanácstag, minisztériumi szakmai tanácsadó).
Irod.: PPL. 1999. – Személyi forrás.

HALÁPY JÁNOS
(Pórszombat, 1893. február 4. – Budapest, 1960. február 13.) - festő- és grafikusművész.
Apja tanító volt. Művészi hajlama korán megmutatkozott. Hegedülni tanult, 1910-ben pedig rajztanára beküldte rajzát a párizsi nemzetközi kiállításra, ahol aranyéremmel díjazták. Pályaválasztása ennek köszönhető. Baján a Tanítóképző Int.-ben polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Itt id. Éber Sándor tanítványa volt. A bp.-i Iparművészeti Iskolán folytatott festői tanulmányait az I. vh. félbeszakította. Öt és fél évet töltött szibériai fogolytáborban. 1921-től egy darabig polgári iskolai tanárként dolgozott. Az 1924-ben megalakult KÚT-nak alapító tagja volt. 1925–1928 között több alkalommal hosszabb időt töltött Párizsban, ahol a kubizmus és az impresszionizmus hatott rá. Párizsban festett alkotásai a II. vh. alatt nagyrészt elpusztultak, többet pedig átfestett. A XX. századi magyar művészettörténetben a „Balaton festője” megtisztelő jelzőt érdemelte ki. 1925-től haláláig a nyári hónapokban Balatonfüreden élt és főként Tihanyban festett. A 20-as évektől szerepelt kiállításokon. 1929-ben Rippl-Rónai Józseffel, Szőnyi Istvánnal,Vaszary Jánossal és másokkal együtt reprezentálták Genovában a modern magyar művészetet. Egyik legtermékenyebb időszaka a ’30-as ’40-es évek fordulóján volt. 1936-ban és 1938-ban néhány hónapot Itáliában töltött. Itthon több vitát kiváltó előadást tartott (Az álművészet leleplezése, Giccs stb.) Műbírálattal is foglalkozott, melyet a Hétfő Reggel c. lap közölt. Négy ízben nyerte el a Balaton-ösztöndíjat (1938–42). A ’40-es, ’50-es években szinte már állandóan a Balatont festette. Tájképeit a szín- és fényhatásokra alapozta. Élete utolsó szakaszában másik nagy témaköre a virágcsendéletek, melyek derűs életfelfogását tükrözik. Több képét őrzi a M. Nemzeti Galéria, mely 1968-ban 200 festményéből rendezett emlékkiállítást. A keszthelyi Balatoni Képtár 1975-ben megnyílt állandó képzőművészeti kiállításán öt képe szerepelt. Özvegye, Halápy Lili, férje huszonkét festményét a keszthelyi Balatoni Múzeumnak ajándékozta. Ennek köszönhetően 1989 év végén megnyílt állandó kiállítása, a Halápy-emlékszoba, mely minden alkotói korszakát bemutatja, felölelve teljes életművét. Az özvegy 500 ezer forintos alapítványt is tett múzeumi közérdekű célokra.
F. kiáll.: Bp. (Tamás Galéria, Gádor Istvánnal 1929) ; Genova (1929) ; Bp. (Fränkel Szalon, 1938) ; Bp. (Nemzeti Szalon, 1942) ; Bp. (Tamás Galéria, 1942) ; Bp. (Fényes Adolf terem, 1959) ; Bp. (M. Nemzeti Galéria, 1968).
F. k.: Taormini teraszon (1935). – Körmenet (1935). – Csónakok esőben (1949). – Viharos ég (1955). – Önarckép (1957). – Színes vitorlások (1958). – Gulácsi hegy tavasszal (1958).
Irod.: ML. 1965–1968. 332. p. – Heitler László: Emlékezés egy Balaton-festőre : Halápy János emlékkiállításáról. In.: Napló. 1968. augusztus 13. – Cséby Géza: Halápy hagyaték Keszthelyen. In.: Keszthelyi Hírlap, 1989. 12. sz. 11. p. – Bodnár Éva: Keszthely : Balatoni Múzeum : Halápy János Emlékszoba. 1990. (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára). – RÚL. 1996–2008. 9. köt. 307. p. – MFGÉL. 1997. 335. p. – VMÉL. 1998. 201. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 56-57. – MMA. 2002. p. 347-348. – ZÉK. 2005. 123. p.

HALÁSZ ISTVÁN
(Keszthely, 1874. ? – Keszthely, 1925. ?) - kőfaragómester.
F. m.: Nemesboldogasszonyfa, községi bejáratnál kereszt (corpus, Mária) 19??. – Szentpéterúr, iskolaudvar (Szentháromság, Mária, angyal, hiány) 1909. ; Fő út kereszt (corpus, Mária, Rozália, József) 1912.
Irod.: Réthelyi Jenő: Útszéli keresztek Keszthely környékén. In.: Ethnographia. 1984. 1. sz. p. 53-79.

HAMBURGER JENŐ, dr.
(Zalaudvarnok, 1883. május 31. – Moszkva, 1936. december 14.) - orvos, hírlapíró, politikus.
Középiskolai tanulmányait Keszthelyen végezte a gimnáziumban. Budapesten lett orvostanhallgató, 1907-ben szerzett orvosdoktori diplomát az egyetemen. A fővárosban tagja lett az MSZDP-nek. Katonai szolgálatának letöltése után 1908-ban Berlinben sebészasszisztensként dolgozott, ahol kitűnő gyakorlatot szerzett. Emellett a Népszava c. lap külföldi tudósítói állását is elvállalta. Kapcsolatba került német munkásokkal, orosz forradalmárokkal, előadásokat tartott a berlini Munkásegyetemen. Hazatérése után 1910-től Zalaszentgróton községi és körorvosi feladatokat látott el. Orvosi hivatása mellett szerkesztette a Zalavölgyi Hírlapot és fővárosi lapokban is publikált. Az. I. vh. ideje alatt Nagykanizsán előbb orvosként, majd főorvosként teljesített katonai szolgálatot a hadikórházban. A városi Szociáldemokrata Párt elnökévé választották, háborúellenes megmozdulásokat szervezett, amiért 1918-ban fogházbüntetésre ítélték. Az „őszirózsás” forradalom után kiszabadult és az MSZDP központi titkára lett. Somogy vm.-i kormánybiztosként kezdeményezője, támogatója volt a dunántúli földfoglalásoknak. A Tanácsköztársaság alatt a szociáldemokraták és a kommunisták egyesülése révén létrejött Egyesült Párt egyik titkára volt, emellett a Tanácsköztársaság földművelésügyi népbiztosa is. Támogatta a kollektív nagyüzemek létrehozását. Vezette az ország közélelmezését 1919. május–július között, június–augusztus között a Népgazd. Tanács II. (földművelésügyi) főosztályát vezette. A Vörös Hadseregben hadtestparancsnokként harcolt a fronton. A proletárdiktatúra bukása után Ausztriába, majd Olaszországba menekült. Utóbbi helyen bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalom irányításába, ezért visszatoloncolták Ausztriába. Badenben orvosként praktizált, de politikai magatartása miatt kiutasították Ausztriából is. 1923-ban Moszkvába költözött. Két kórházban is dolgozott röntgenorvosként. Aligazgatója lett a Röntgenológiai Int.-nek, szerkesztette annak szakfolyóiratát (Szovjetszkaja Rentgenologija c.). 1933-tól a szovjet Röntgenológusok és Radiológusok Társ.-nak elnöki tisztségével is megbízták. Orvosi hivatása mellett politikai tevékenységet továbbra is folytatott. Súlyos betegségben hunyt el. Hamvait a Kreml falában helyezték el, majd a felszabadulás után hazahozták a zalaszentgróti temetőbe. Több utcát, teret, intézményt neveztek el róla, emlékét helytörténeti múzeum, szobrok is őrzik.
F. m: Latinka ballada. Bécs. 1920.
Irod.: Élni emberül. 1980. p. 160-166. – MEIL. 1990. 25. p. – MN. 1993–2004. 9. köt. 169. p. – RÚL. 1996–2008. 9. köt. 367. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 87-88. – Bölöny József: Magyarország kormányai, 1848–2004. 2004. 336. p. – ZÉK. 2005. 125. p.

HANNY ÖDÖN, dr.
(?, 1855. július 8. – Keszthely, 1917. április 10.) - orvos.
A gimnázium első négy osztályát keszthelyi gimnáziumban végezte, majd a felsőbb osztályokat a budai főgimnáziumban, itt érettségizett. 1879-ben Bécsben, az egyetem orvosi karán szerzett orvosdoktori oklevelet. Tanulmányai befejezése után visszatért Keszthelyre, ahol járási tiszti orvos, valamint Hévíz fürdőorvosa is lett. Mellékállásban a Keszthelyi Gazdasági Tanintézet orvosi feladatait is ellátta. Értekezésében összefoglalta Hévíz tavának gyógyhatásait. Hivatása teljesítése mellett a keszthelyi főgimnáziumban egészségtan tanári állást is vállalt. Lelkes pártfogója anyagilag támogatója is volt az ifjúságnak. Szorgalma, jellemessége révén köztiszteletnek, megbecsülésnek örvendett.
F. m.: A Zala vármegyében Keszthely város tőszomszédságában fekvő Hévíz gyógyfürdő leírása. Kh. 1887., 1893 (német nyelven is), 1894.
Irod.: Hanny Ödön, dr. In.: A keszthelyi Premontrei Rendi Katholikus Főgimnázium értesítője az 1916–17. tanévre. 1917. p. 3-4. – Szinnyei. 1980–1981. 4. köt. 443. has. – Gulyás. 1990–. 12. köt. 548. has. – KNSZ. 1994. 39. p. – Georgikon 200. 1996–2001. 1. köt. 170., 194. p.

HARASZTI JÓZSEF
(? – ?) - városbíró.
1767–68-ban volt Keszthely város bírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

HARASZTOVICS ISTVÁN
(?, 1854. ? – Keszthely?) - tűzoltó-főparancsnok, asztalosmester.
Kitanulta az asztalosmesterséget, mint segéd Bécs, Pécs, Szombathely, Budapest és Szigetvár mesterei mellett dolgozott. 1881-ben önállósította magát és vállalatot alapított Keszthelyen. Számos emeletes lakóház asztalosmunkáit készítette el. Részt vett a város közéletében. Az 1880-ban megalakult Tűzoltóegylet alapítói közé tartozott, melynek főparancsnoki feladatait is ellátta. Emellett számos más tisztséget viselt, így volt a város közgyámja, elöljárója, helyettes bírája, a keszthelyi köz- és erdőbirtokosság elnöke, valamint az ipartestület és az iparoskör vezetőségi tagja. 1918-ban megszüntette iparát, azóta visszavonultan élt.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 301. p. – A magyar ipar almanachja. 1929–. 1. köt. 170. p. – Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 25. p.

HARGITAI LÁSZLÓ, dr.
(Bonyhád, 1930. július 3. – Budapest, 1996. július 12.) - vegyész, talajkémikus.
Bp.-en a Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett 1948-ban. 1952-ben az ELTE Természettudományi Karán vegyész oklevelet szerzett. 1960-ban a mg. tudományok kandidátusi, 1961-ben doktori fokozatot kapott. 1984-ben nyerte el a mg. tudományok doktora címet. 1952-től a GATE Talajtani Tanszék tanársegédeként kezdett dolgozni, 1955-től az MTA tud. továbbképzési ösztöndíjasa volt. 1958-ban került Keszthelyre, ahol a Mg. Akadémia egyetemi adjunktusa, a Talajtani Csoport vezetője, 1960-tól meghívott előadója volt. 1960-tól a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola adjunktusaként, docenseként, tanszékvezető egyetemi tanáraként látta el feladatait, 1978-tól a Kertészeti Egyetem Kertészeti Karának oktatójaként, 1981-től tud. dékán helyetteseként működött. 1982–90 között az MTA Talajtani Biz.-nak. Tagja, 1988-tól a Környezetvédelmi Egyesületnek alapító tagja volt. 1990-ben Keszthelyen az IPS Tőzeghasznosítási Nemzetközi Szimpóziumon elnökölt. 1990-től az MTA Talajtani, Vízgazdálkodási és Környezetvédelmi Biz. tagjai között szerepelt. Kutatásai során főként azt vizsgálta, hogy milyen szerepet játszanak a humuszanyagok, a talajkémia és a biokémia a talaj termelékenységében és a környezetvédelemben. Foglalkozott a szervesanyag-gazdálkodással, a biomassza hasznosításával, a talajok nitrogénforgalmával. Kitüntetései: MAE Aranykoszorús jelvény (1968), Virginia State Univ. (USA) Jubileumi emlékérem (1975), Akadémiai Díj (1981), Mg. Fejlesztéséért (1986), Környezetünk Védelméért (1988). A Kertészmérnök c. lap főszerkesztője (1968–70), a Kertészeti Egyetem Közleményei c. lap (1977–86), az Agrokémia és Talajtan c. lap (1982–96) szerkesztői biz.-ának tagja volt.
F. m.: Néhány tényező hatása a talajok szervesanyagaira. Bp. 1957. – A humuszban levő nitrogén szerepe a talajok nitrogén-gazdálkodásában. Bp. 1960. – Humuszanyagok optikai tulajdonságai és nitrogéntartalmuk közötti összefüggés. Bp. 1962. – Dr. Sigmond Elek. (1873–1939). Bp.1963. – Dísznövények talajai és közegei. T.sz.: Nagy Béla. Bp. 1971. – Talaj- és agrokémiai vizsgálati módszerek 2. Társszerző. Bp. 1988.
Irod.: KKMM. 1997–. 1. köt. p. 451-452.

HARTMADER, JOSEPH
(Bruck an der Leith, 1722. ? – ?, 1757. ?) - kőfaragómester.
Apjánál, Christoph Hartmadernél tanulta ki a mesterséget Ausztriában, 1741-ben kapta meg mesterlevelét Bécsújhelyen. 1752-ben került a céhlegényeket nyilvántartó könyvbe. Valószínűleg 1752–53-ban már Keszthelyen működött. Síremléke a keszthelyi Szent Miklós temetőben található fájdalmas Krisztus szobor (Keszthely egyik legszebb barokk szobra), Joseph Spenn alkotása, mely még három másik – 1757 és 1775 között elhunyt – kőfaragónak állít emléket (Franz Holecz, Thomas Naderer, Antony Schluger).
Irod.: Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. 135. p. – Eszes László: A keszthelyi kőfaragó műhely emlékei a Balaton vidékén (1750–1850). In.: Műemlékvédelem. 1980. 2. sz. 84. p., 87. p.

HAUSER JÁNOS, dr.
(Nagykanizsa, 1891. november 3. – Budapest, 1964. október 28.) - mezőgazdász, akadémiai igazgató.
Középiskolai tanulmányait szülővárosában, Kőszegen, Brassóban és Pancsován végezte, 1909-ben érettségizett. 1912-ben szerzett mezőgazdász oklevelet Keszthelyen a Gazd. Akad.-án. Beiratkozott a bp.-i Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának mg. osztályára, ahol 1928-ban mg. doktorrá avatták. 1956-ban a mg. tudományok kandidátusa fokozatot szerezte meg. Pályáját a mg. szakoktatásban kezdte, az algyői földmíves iskolánál volt gazd. gyakornok. Innen 1913-ban áthelyezték Keszthelyre, a Gazd. Akadémiára. 1914–37 között több alkalommal is oktatott a debreceni Gazd. Akad.-n, előbb a növénytermesztési tanszék vezetőjeként, majd az akadémia r. tanáraként, ill. a Földművelésügyi Minisztériumban is dolgozott. 1935–37-ben tanári hivatása mellett megbízást kapott a debreceni Dohánytermesztési Kísérleti Állomás vezetésére. 1937-ben Keszthelyen a Gazd. Akad. igazgatója, majd főiskolai nyilvános r. tanára lett. 1946–51-ig a Bp.-i Dohánybeváltó Nemzeti Vállalathoz került, ahol szakelőadói tevékenységet látott el, később, 1957-ben áthelyezték a Dohánykutató Int.-hez. Szakmai tudását külf. tanulmányutakon is bővítette, járt Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Svájcban. Fő kutatási területe a növénytermelés és nemesítés volt, a hazai szakemberek közül elsőként alkalmazott matematikai statisztikai módszereket az eredmények feldolgozásánál. Szakirodalmi munkássága, publikációs tevékenysége is jelentős (Gazd. Lapok, Mg. Szemle, Köztelek, Mg. Közlemények, Mg. Kutatások). 1957-ben vonult nyugdíjba.
F. m.: Vetés és növényápolás. Bp. 1926. – Agrogeológiai jegyzet. Kézirat. Debrecen. 1926. – Növénynemesítéstan. I. rész. Biológiai alapismeretek és módszertan. Kézirat. Debrecen. 1930. – Növénynemesítéstan. II. rész. Különleges rész. Kézirat. Bp. 1931. – Legfontosabb hazai dohányfajtáink fejlődése alatti szárazanyagképzésének és ásványi anyagfelvételének összahasonlító vizsgálata. Bp. 1956.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 759-762. – Gulyás. 1990–. 12. köt. 802. has. – RÚL. 1996–2008. 9. köt. 519. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. 154. p. – ZÉK. 2005. 127. p. – Hauser János. In.: Fehér György: Biographia. 2007. p. 129-130.

HEGEDŰS LÁSZLÓ, ifj.
(Keszthely, 1969. szeptember 12. – Keszthely, 2002. május 3.) - alpolgármester.
Középiskolai tanulmányait a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban végezte, 1987-ben érettségizett. A vendéglátás területén kezdett el dolgozni (Béke étterem stb.), majd munka mellett elvégezte a Vendéglátóipari Szakközépiskola üzletvezető tagozatát 1987–89 között. 1991-ben vállalkozásba kezdett, melynek fő profilja a vendéglátás és kereskedelem volt. Már fiatal korában aktívan részt vett a közéletben. A Mensa Hungarica Zala megyei titkára volt. 1995-ben megválasztották a Zala Megyei Kereskedelmi és Ipari Kamara Kereskedelmi Osztálya elnökének. Több társával együtt létrehozták a helyi Vállalkozói Klubot a keszthelyi és környéki vállalkozók képviselete érdekében. A Kamara Keszthelyi Térségi Szervezete választott elnökségi alelnöki tisztét is ellátta 1998-tól. 1997 novemberétől tagja volt a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara megyei elnökségének és költségvetési biz.-nak. 1998-ban meghívták a Magyar Iparkamara Kereskedelmi Osztályelnökök Kollégiumába. Alapító elnökségi tagja volt a Keszthely Térségi Vendéglátó tagozat elnökségének. Eközben felsőfokú vendéglátó menedzser végzettséget szerzett, majd megkezdte tanulmányait a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán, amit azonban halála miatt nem tudott befejezni. Nagy elhivatottsággal foglalkozott az ifjúságot érintő kérdésekkel is. Kezdeményezte és segítette is a Városi Diák Önkormányzat megalakulását, melynek elnökévé is választották. Támogatta a fiatalokból álló városi Polgárőrség megalakulását és működését. Küzdött a fiatalság kábítószer fogyasztása ellen. Megszervezte a városban a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, vállalta az elnöki feladatokat. A Keszthely Térségi Polgári Ifjúsági Klub elnöki tisztségét töltötte be, elnökségi tagja volt a Balaton Vívóklubnak. A FIDESZ helyi elnökeként is tevékenykedett, tagja volt a megyei elnökségnek is, alelnöki minőségben. 1998 óta vett részt Keszthely képviselő-testületének munkájában, mint a város alpolgármestere. Tagja volt a Zala Megyei Önkormányzati Közgyűlésnek is, melynek Területfejlesztési és Idegenforgalmi Biz.-ban is tevékenykedett. Szorgalmazta a fejlesztéseket (pl. a VSZK-ban a felsőfokú képzés megindítása), lobbizott a színház és konferenciaközpont megépítéséért. 1999-ben beválasztották az ország tíz legjobb fiatal vállalkozója közé. A város érdekében kifejtett tiszteletreméltó munkássága elismeréséül 2002-ben, „Keszthely Városért” (posztumusz) kitüntető címet adományoztak számára.
Irod.: Keszthely Város Önkormányzata 125/2002. (V. 07.) sz. határozata. – Személyi forrás.

HEINRICH JÁNOS
(? – ?) - városbíró.
1830–35 között volt Keszthely városbírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 431. p.

HENCSEY LAJOS
(Szentpéterúr, 1820 körül. – Zürich, 1844. március 14.) - nazarénus vallás hazai megalapítója, pap.
Eredetileg római katolikus vallású volt. Szülőfalujában kovács-, Keszthelyen pedig lakatosmesterséget tanult. Előbb Veszprémben, majd Székesfehérvárott és Pesten dolgozott, ahol megismerkedett a zürichi Samuel Heinrich Fröhlich tanaival. Maga is lelkes híve és terjesztője lett, ezzel Mo.-on a nazarenus szekta megalapítása fűződik a nevéhez. Az új hitelveket kéziratos levelekben foglalta össze és terjesztette. Ezeket utóbb egy 3 részre osztott, szintén kéziratban maradt könyvben összegezte.
Irod.: Gulyás. 1990–. 13. köt. 305-306. has. – MKL. 1993–. 4. köt. 753. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 224-225.

HENCZ ANTAL
(Csikvánd, 1839. január 14. – Győr, 1899. március 22.) - építész.
Apja evangélikus lelkész volt. Sztankovics János (1869–38) apósa. A soproni Evangélikus Líceumban folytatott középiskolai tanulmányokat, majd a bécsi Műegyetem hallgatójaként 1859–60-ban Bergh Károllyal közösen kísérték Rómer Flórist Egregytől Vörösberényig, sok építészeti maradványt lerajzoltak. Már egyetemistaként részt vett Berghgel abban az orsz. méretű vitában (1861–62), amely az MTA épületének stílusát volt hivatott eldönteni. Az előtérbe került „nemzeti stílust” preferálva a történeti stílusok legjobb elemeinek vegyítését javasolta. 1862-ben építészmérnöki diplomát szerzett. Győrben telepedett le, előbb önálló építészként, majd a Hencz–Bergh–Örömy társas cég tagjaként működött. Örömy halála után előbb Nagykanizsára, később Keszthelyre költöztette át cégét. Több lakóházat építettek Pesten, Nagykanizsán és Keszthelyen. A déli vasút megindulásának köszönhetően Keszthelyen fellendült a fürdőélet. Ennek hatására megtervezte az első keszthelyi villát (1861), mely akkoriban nagy szenzáció volt (Balaton–Park utca sarka, jelenleg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal helyi irodája működik benne). 1864-ben felmérte a Hévízi-tavat, meghatározta a forráskráter helyét s metszeteket készített (ezek megtalálhatók Szántó Imre Hévíz története c. művében, 1. köt. 1977). Fejlesztéseket (építési telek vásárlása, erdőtelepítés, Keszthely–Hévíz összekötése jó minőségű úttal, lóvontatású vasútépítés) javasolt tulajdonosának, gr. Festetics Taszilónak. Cége építette a takarékpénztár székházát, a Cséby-féle gyógyszertár épületét 1868-69-ben és 1883-ben a Gazd. Tanint. nagyarányú fejlesztését célzó tanügyi és tangazd. épületeit (Tapolcai út). Tervei alapján készült a második keszthelyi gőzhajókikötő (1892), a Festetics-kastély déli főkapuja (1893), a kastély előtti nagy szökőkút (1893). Megépítette id. Schadl János és Hever Antal tervei alapján a Gazd. Tanint. épületét (1897). 1879 előtt megbízták az ev. templom terveinek elkészítésével, mely végül is csak az 1920-as években épült fel, Szeghalmy Bálint tervei alapján. Művezetőként dolgozott a Fő téri templom 1896. évi nagy helyreállításának. 1899-ben két tervet is készített a községi óvoda felépítésére (Rákóczi tér sarka), de ezek a tervek nem valósultak meg. Nagykanizsán többek között vezette az új városháza építésének kivitelezését (1871–72), tervezte a Polgári Egylet új székházát (1886-ban épült fel), tervezte és építette a Nádor (ma: Szent Imre) utcai óvodát (Kisdedóvó, 1880). Keszthelyen rt.-t alapított, átvették az addig magánkézben működő strandfürdőt, felépítették a szigetfürdőt (1864, 1893). A társaságtól Hencz átvette a fürdőkezelést, mely tíz év múlva a városé lett. 1895-ben felépítette a Balaton Szállót id. Schadl János tervei alapján. Cége Rómer Flóris régész Bakony c. könyvéhez és előadásaihoz több felmérést is készített (Tátika várrom, a karmacsi középkori templom, somogyvári Várhegy, tátikai tumulusok, szalacskai sírhalmok, az uzsaszentléleki pálos kolostor és templom, zalavári ásatás). 1871-ben addig ismeretlen balatoni vízi növényeket küldött be a Természettudományi Közlönynek, melyek alapján Borbás Vince különböző hínárféleségeket határozott meg. Az 1880-as években a Balaton-szabályozás kérdése foglalkoztatta, elkészítette a tó első önműködő vízállásmérő műszerét. A földrengésről írt tanulmányában a Balaton jegének rianásáról is írt, buzdított okainak tud. feltárására. 1875-ben a hajózás problémáiról készített tanulmányt. Publikált a Győri Történelmi és Régészeti Füzetekben, a Keszthely, a Keszthelyi Hirlap c. lapokban, a M. Nyelvőrben, a M. Mérnök-egyesület Közlönyében stb. A Műemlékek Orsz. Biz. l. tagjául választotta. A községi iskolaszék tagjaként (1895 körül), Keszthely városi tanácsosaként, a Keszthelyi Takarékpénztár Részvény-Társaság és a Keszthely–Balatonszentgyörgy Helyiérdekű Vasút Rt. igazgatósági tagjaként, valamint a keszthelyi Szépítő-Egyesület jegyzőjeként tevékenykedett, utóbbi minőségében ő kezdeményezte az addigi Főtér Andrássy térré való elnevezését. Az 1898-ban megalakult Balatoni Múzeum Egyesület megalakításának egyik kezdeményezője és első alelnöke volt. Az Egyesület könyvtárát egy év múlva alapították Hencz 209 kötetes könyvtárából. 1900 körül utca viselte nevét (ma: Móricz Zsigmond u.). Sírja a keszthelyi temetőben található.
F. m.: Kunhalmok Zala megyében. In.: Adatok Zala megye történetéhez. 1877. – A Balaton és a schveicki tavak. In.: Zalai Közlöny. 1877. szeptember 13., 20. – Gondolatok a filoxera ellen. Kh. 1891. – Tanulmány a földrengés okáról. Bp. 1891. – Műszaki leirás homoktalajon építendő borpinczék tervezéséhez. Kh. 1893. – A hévizi forrás. In.: Zalavármegyei évkönyv a millenniumra. Nagykanizsa. 1896. p. 170-173.
Irod.: Zalavármegyei évkönyv a millenniumra. Nagykanizsa. 1896. 306. p. – Emlékezés Hencz Antalra. In.: Keszthely és Vidéke. 1939. április 8. 6. p.– ML. 1965–1968. 2. köt. 366. p. – Szinnyei. 1980–1981. 4. köt. 696-697. – Eszes László: Feledésbe ment utcanevek Keszthelyen. 1985. 25., 29. p. – Gulyás. 1990–. 13. köt. 306. has. – KNSZ. 1994. 40. p. – RÚL. 1996–2008. 2. köt. 112. p. – Sági Károly: Hencz Antal emlékezete. In.: Hévíz. 1996. 1. sz. p. 41-42. – Magyarország építészetének története. 1998. p. 202-203. – Gyülekezettörténeti adatok. 1999. 9., 39. p. – Megyeri Anna: Középítkezések, városfejlődés Keszthelyen 1850–1945 között. In.: Zala megye ezer éve. 2001. p. 187-194. – GYÉL. 2003. 132. p. – ZÉK. 2005. p. 128-129. – Dr. Gelencsér József archívuma. 2010.

HENCZ ÁGOSTON
(Keszthely, 1854. ? – Keszthely, 1885. február. 18.) - ügyvéd, jogi szakíró.
Cikkei jelentek meg a Győri Közlönyben (1862. 53-58. sz. Úti napló-töredék. Páris, London) és a Jogtudományi Közlönyben (1882, 1883, 1884).
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 4. köt. 696. has.

HENSCH ÁRPÁD
(Késmárk, 1847. október 26. – Budapest, 1913. július 17.) - mezőgazdász, tanár.
Német származású, vagyonos kereskedőcsaládban született. Iskoláit Késmárkon végezte, majd egy évig Pesten jogot hallgatott. 1867-ben átiratkozott Magyaróvárra a Gazd. Felsőbb Tanint.-be. 1869-ben szerzett oklevelet. Ezután a vasvári uradalomban két évig, a derekegyházi és királydaróci uradalmakban egy évig gyakornoki munkakört töltött be. 1872–73-ban állami ösztöndíjjal tanulmányúton járt nyugati államokban. Egy évig Angliában, Franciaországban és Belgiumban, Bádenben és Würtenbergben ismerkedett a mezőgazdasággal, üzemekkel és szakoktatási int.-ekkel, majd egy évig a hallei egyetemen tanult. Hazatérte után a maroshollód-felsőtopai uradalomban dolgozott. 1877-ben kinevezték a Kassai Gazd. Tanint. tanárának. A tanítás mellett tangazdaságvezetői funkciót is ellátott. 1880-ban átkerül a keszthelyi tanint.-hez, ahol a növénytan, növénytermelés és rétművelés tantárgyakat oktatta. Rövid ideig a keszthelyi Magvizsgáló Állomás vezetője is volt. Ellátta a Keszthelyvidéki Gazdakör titkári teendőit, szerkesztette a kör hivatalos „Értesítő”-jét (1885–90). 1890-ben áthelyezték Magyaróvárra a Gazd. Akad. üzemtani és közgazd. tanszékének r. tanárává, de egy ideig tanította a statisztikát és az erdészettant is. Az 1906/07-es tanévben igazgatóként működött. Itteni tartózkodása alatt a Moson megyei Gazdasági Egyesület titkáraként, majd elnökeként funkcionált. Tagja volt az OMGE Igazgató Választmányának, a Kultúr- és Folyammérnök Vizsgálóbiz.-nak, társelnöke az Irodalmi és Tanügyi Szakosztálynak. 1909-ben nyugállományba vonult, és Pestre költözött. Megbízták, hogy a miniszter személyes tanácsadójaként dolgozza ki a szakoktatási intézmények tangazdaságainak üzemterveit, melyet betegsége miatt már nem tudott befejezni. Széles körű publikációt folytatott, első írásai külf. tanulmányútja után jelentek meg. Rendszeresen írt a Mg. Szemlébe, melynek munkatársa lett, s a Köztelekbe, ahol rovatvezetői teendőket bíztak rá. Írásai találhatók az Österreichische Landwirtschaft, a Wochenblatt, a Gazd. Lapok, a Gyakorlati Mezőgazda, a Bp.-i Hírlap, a Gazd. Mérnök, a M. Földmíves stb. lapokban is. Fő érdeklődési területe a növénytermesztés, ezen belül a talajművelés, valamint a mg. üzemszervezés volt. A mo.-i mg. üzemtani kutatások megalapítója, elsőként vizsgálta a mo.-i mezőgazdaság teljesítményét korszerű hasznossági és jövedelmezési szempont alapján. Számos uradalomban útmutatásai alapján vezették be az üzemtani számításokat, készítették az üzemterveket. Gazd. tanácsosa volt Apponyi Sándor lengyeli, Zichy Béla lengyeltóti, Zichy János tímári uradalmainak. A Szigetközben minta-parasztgazdaságokat szervezett. Országszerte számos előadást tartott gazdák részére. Munkatársai közt tudhatta a Pallas Nagy Lexikona. Sajtó alá rendezte Berger Károly Lajos „A keszthelyi M. Kir. Gazdasági Tanintézet gazdaságának leírása és üzemterve” c. művét (1906).
F. m.: Az okszerű talajmívelés elmélete és gyakorlata. Bp. 1885. – Általános növénytermelés. T.sz.: Balázs Árpád. Magyaróvár. 1888. 2. köt. Különleges növénytermesztés. 1889. – A szántás-vetésről. Kolozsvár. 1889. – Jószágberendezés és kezeléstan. Útmutató gazdaságok okszerű berendezésére, jövedelmező kezelésére, birtokok szerzésére, bérletek kötésére. Magyaróvár. 1895. – Földmívelés. Bp. 1896. – Miként rendezzük be gazdaságainkat? Magyaróvár. 1899. – A cukorrépa-termelés haszna. Marosvásárhely. 1900. –– Mezőgazdasági becslés- és előszámítástan. Kassa. 1906. – Mezőgazdasági üzemtan. 1. köt. Jószágberendezés és kezeléstan. Kassa. 1906.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 4. köt. 705-707. has. – MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 775-779. – Gulyás. 1990–. 13. köt. 329-330. has. – RÚL. 1996–2008. 9. köt. p. 659-660. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. 227. p.

HERKE SÁNDOR, dr.
(Csongrád, 1882. szeptember 18. – Szeged, 1970. december 15.) - talajkutató, vegyészmérnök, tanár.
Kiskunfélegyházán és Szentesen végezte gimnáziumi tanulmányait. 1905-ben a bp.-i Műegyetem vegyészmérnöki karán szerzett oklevelet. Cserháti Sándor professzor meghívására a magyaróvári Orsz. Növénytermelési Kísérleti Állomáson kezdett dolgozni, előbb ideiglenes, segéd-, majd 1912-től fővegyészként, később kísérletügyi igazgatóként. Közben Németországban szakmai továbbképzésen vett részt, ahol talajmikrobiológiai kutatásokkal foglalkozott (Lipcse, 1912). Szegeden megalakult az Alföldi Mg. Int.-en belül az önálló Talajtani és Agrokémiai Kísérleti Állomás, melynek 1924-ben megbízták megszervezésével és irányításával. A Földművelésügyi Minisztérium tanácsadó szerveként létrejött Állandó Központi Talajjavító Biz. tagjává is beválasztották. Bekapcsolódott a Földtani Int. felvételezési munkáiba is, melyet a minisztérium a szikes talajok javítása céljából indított el. 1924-ben megalakult a Nemzetközi Talajtani Társ., melynek kémiai, talajvizsgálati szakbizottságában is helyet kapott. 1938-ban kezdeményezésére újraindult a gazd. világválság miatt félbeszakadt szikjavítási akció. 1942-ben kinevezték a szikjavítás és homokrónázás miniszteri biztosává. Kidolgozta a szikesek javításának gyorsítására a kézi és fogatos erőnél nagyobb teljesítményű bányarendszerű altalaj-kitermelés és terítés kotrógépes technikáját. Később mintegy 300 ezer hektáron folyt ezzel a módszerrel szíkjavítás meszes altalajjal, meszezéssel és gipszezéssel. Számottevő eredményeket ért el a szódás talajú lecsapolt területek hasznosítása területén, bebizonyította, hogy főleg gabonatermesztésre hasznosíthatók. A Duna-völgyben az öntözéssel összekapcsolt kémiai talajjavítással ért el eredményeket. Vezető szerepe volt a rizstermesztés meghonosításában, kidolgozta a szikes talajon termesztett rizs agrotechnikáját. 1947-ben kinevezést kapott az Agrártudományi Egyetem Keszthelyi Osztályán a Talajtani Tanszék nyilvános r. tanárává. Betegsége miatt egy év múlva nyugdíjba vonult, és visszatért Szegedre. Itt 1953–1961 között folytatta a Duna-Tisza közi szikes talajok kémiai talajjavítási, szántóföldi hasznosítási, rizstermesztési és gyepgazdálkodási kutatásait. Öntözéssel kapcsolatos kísérleteket is végzett. Számos egyszerű kivitelezésű talajvizsgálati módszert dolgozott ki, néhány még ma is használatos hazánkban és külföldön egyaránt. 1952-ben a mg. tudományok kandidátusa, 1961-ben a doktora címet adományoztak számára. Számos publikációja jelent meg mg. szaklapokban (Kísérletügyi Közlemények, Gazd. Lapok, Köztelek, Mg. Szemle, Állattenyésztési és Tejgazd. Lapok, M. Cukoripar, Botanikai Közlemények, stb.). Munkásságáért 1954-ben Munka Vörös Zászló Érdemrenddel, 1955-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
F. m.: A sörárpa értékbírálata. Magyaróvár. 1910. – A könnyen és nehezen oldható phosphorsav értékesítése. Bp. 1919. – A hazai szikes talajok hasznosításának gazdaságossági kérdései. Bp. 1938. – Szikjavítási kérdések. Bp. 1951. – Hidrológiai viszonyok szerepe a Duna–Tisza közötti szikesek keletkezésében. Bp. 1962. – Szikes talajok javítása és hasznosítása a Duna-völgyben. Bp. 1983.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 785-789. – Gulyás. 1990–. 13 köt. 447-448. has. – MN. 1993–2004. 9. köt. 398. p. – RÚL. 1996–2008. 9. köt. p. 685-686. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 241-242.

HIRSCHLER (SZARVASI) ARNOLD
(Keszthely, 1865. június 13. – ?) - hírlapíró, kereskedő.
Kereskedelmi és reáliskolát végzett Nagykanizsán. Kereskedőként kezdett dolgozni. 1885-ben részt vett a kereskedő ifjúság bp.-i kongresszusán. Később Sziszeken lakott, mint egy nagy kereskedőház megbízottja. Irodalommal is foglalkozott. Cikkei jelentek meg Szarvasi Arnold, ill. H. A. néven a Zalai Közlöny, a M. Nép, a M. Kereskedők Lapja, a Kereskedelmi Világ, a Körlevél, a Pesti Napló, a Pesti Hirlap, a Budapest, az Egyetértés, a Fővárosi Lapok, a Keszthely, a Veszprém, a Somogy, a Világosság, a Népjog, a Zalai Tanügy, a Zala, az Ungmegyei Tanügy, az Agramer Zeitung és Posavacz c. horvát lapok hasábjain.
F. m.: Miért és hogyan kell népszerűbbé tenni hazánkban az iskolatakarékpénztárak intézményét? Nagy-Kanizsa. 1886.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 4. köt. 900. has.

HOCH SIRSOM PÉTER
(Keszthely, 1903. július 6. – Keszthely, 1991. szeptember 27.) - díszpolgár.
Kőműves szakmát tanult. A Tanácsköztársaság idején vöröskatonaként szolgált. Kőművesként dolgozott, ill. gazdálkodással foglalkozott nemesbüki és karmacsi birtokán. 1931-ben belekeveredett a Fürst–Sallai-féle szervezkedésbe, ezt követően nem kapott munkát. Nyáron aratómunkásként volt, télen jeget vágott a Balatonon, fát vágott az erdőn, mellette gazdálkodott. Később a vasútnál alkalmazták nyolc évig, majd kőműves segédként helyezkedett el. Az 1950-es évek elején a zalaegerszegi tanács mg. osztályára került, majd több munkahelyen is dolgozott, többek között a Volán karbantartója is volt. Tiszteletbeli tanácstaggá választották, részt vett a tanácsüléseken. 1968-ban 1919-es emlékéremmel tüntették ki. 1985-ben díszpolgári címet kapott.
Irod.: Gyerák István: Keszthely 1918–1919. Kézirat. 1967–1969. 282. p. – Ünnepi ülés Keszthelyen. In.: Zalai Hírlap. 1985. április 1. 1. p. – Balázsy: Nekrológ helyett. Keszthely és Vidéke. 1991. december 6. 2. p. – Személyi forrás.

HOFFMANN FERENC, dr.
(? – ?) - akadémiai tanár.
Kassán kezdte pályafutását a gazd. tanintézetben 1903-ban, mint intéző. 1906-ban segédtanár lett, majd Keszthelyre került, ahol a Gazd. Akad.-n rendkívüli tanárrá nevezték ki. Egy 1910 végéről származó kimutatás szerint a kozgazd. és jogi tanszék vezetőtanára volt. 1916-tól Esztergomban tanított rendkívüli tanárként. Cikkei jelentek meg a Gazd. Lapokban (1910, 1912), Pesti Hírlapban (1910, 1913), Állattenyésztési és Tejgazdálkodási Lapok (1910, 1912), Nyugat Mo.-i Híradó (1911), Tiszántúl (1911), Természetudományi Közlöny (1912), Esztergom és Vidéke (1914), Mg. Szemle (1914) c. lapokban.
F. m.: Nemzetgazdaságtani jegyzetek. 1907. – Mi vonzza a kivándorlóinkat Észak-Amerikába. Kh. 1911. – Mi állja útját távolban élő honfitársaink boldogulásának és gyorsabb hazatelepülésének. Kh. 1911.
Irod.: Gulyás. 1990–. 13. köt. 810. has. – Georgikon 200. 1996–2001. 1. köt. p. 193-194.

HOFSTEDTER KRISTÓF (Hofstädter)
(?, 1717. ?. – Keszthely, 1782. január 13.) - uradalmi építész.
Lotharingiából származott. Keszthelyen telepedett le, mikor Festetics Kristóf német nyelvterületről mesterembereket hívott a városba. Neve és pecsétje először a Festetics-kastély 1749. évi építkezési elszámolásán szerepel. Kiváló szervezőtehetséggel megáldott, kitűnően képzett kőművesmester volt. Ő szervezte meg a városban a kőművesek, kőfaragók és ácsok céhét. Az uradalmi építési iroda vezetője volt. Ő készítette az új Festetics-kastély 1755-ből való legkorábbi ismert tervét, 1759-ben kisebb átalakítást, 1769–70-ben újabb átalakítást, s a kastély megnagyobbítását tervezte meg, a hátranyúló szárnyakat építette. Az épülettervekhez barokk stílusú kertterveket is rajzolt 1755-ben és 1759-ben, a díszkert az 1760-as években már elkészült, több 1769-ből származó térkép ábrázolja. 1768-ban és 1770-ben újabb kertterveket készített, gyümölcsössel, hársfasorral kiegészítve a régi terveket. 1759-ben megtervezte az ispotályt (kórházat). 1763–65 között Miklósfán, az egykori Festetics-birtokon barokk kápolnát épített. A Festetics-uradalom öt vármegyében lévő majorsági gazdasági épületei, valamint több mint tíz temploma is az ő munkája. Ezek közül a legszebbek a Balatonkeresztúron (1753–58), Szentmiklóson (ma Nagykanizsa, 1763–65) és Hahóton (1766 –68) felépült barokk templomok. Szintén Festetics megbízásából tervei alapján 1767 körül a ferences templom nyugati oromzatán és a szentély tetőcsúcsán két barokk tornyocska (már nincsenek meg), valamint új oszlopos, barokk architektúrás, szobrokkal díszített új főoltár készült. A szentély északi oldalán Festetics Kristóf copf síremléke is az ő alkotása (1769). 1769-ben az akkori megyeháza, ma városháza épületét, 1770 körül a sörház épületét, 1771-ben az udvarbíró házat (ma mosóház néven ismert) tervezte meg. 1772-ből tőle származik az ún. fiskális ház, 1773-ből a régi városháza átalakítási terve, valamint a Quartierhaus (megyei tiszti ház) terve, mely 1800 óta a plébánia épülete a Fő téren, a piac mellett. E házak ma nem ebben a formában állnak. 1776-ban megtervezte copf stílusban az Amazon-szálloda (egykori Daru uradalmi vendégfogadó) emeletráépítését, ill. udvari építményeit (konyha, kút, istálló, kocsiszín – az utóbbit már lebontották), 1780 körül a zsinagógát és a rabbi lakást. A Magyar Országos Levéltár nyilvántartásában száz tervrajza szerepel. 1769–81 között négy alkalommal is Keszthely mezőváros esküdtjének (képviselőjének) választották.
Irod.: Genthon István: Magyarország művészeti emlékei. 1959–1961. p. 156-159. – Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. 37. p., p. 44-45., 84-126. – Eszes László: A keszthelyi kőfaragó műhely emlékei a Balaton vidékén (1750–1850). In.: Műemlékvédelem. 1980. 2. sz. p. 84-107. p. – Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei. 1993. p. 166-169. – Alföldy Gábor: A keszthelyi Festetics-kastélypark rövid története. In.: Királyi és hercegi kertek Magyarországon. 2001. p. 43-57. – Dr. Gelencsér József leszármazott családi archívuma. Kh. 2010.

HOLCZHAMMER IMRE
(? – ?) - városbíró.
1813–14-ben, 1816–17-ben volt Keszthely városbírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 431. p.

HOLECZ, FRANZ (Holeck)
(? – ?, 1775. ?) - kőfaragómester.
Keszthelyen dolgozott. Síremléke a keszthelyi Szent Miklós temetőben található fájdalmas Krisztus szobor, Keszthely egyik legszebb barokk szobra, mellyel Joseph Spenn kőfaragó állított emléket kőfaragótársainak (Franz Holecz, Joseph Hartmader, Thomas Naderer, Antony Schluger).
Irod.: Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. 135.p. – Eszes László: A keszthelyi kőfaragó műhely emlékei a Balaton vidékén (1750–1850). In.: Műemlékvédelem. 1980. 2. sz. p. 84-107.

HONT BÉLA
(Nagysenkőc, 1893. ? – ?) - költő, MÁV intéző.
Pozsonyban érettségizett a királyi katolikus főgimnáziumban. 1912-ben lépett a MÁV szolgálatába. Részt vett a vh-ban. Versei jelentek meg a Rózsák a sinek között c. Szolnokon, a Százhúros Hegedű c. Kaposvárott kiadott antológiában, valamint a Keszthelyi Hirlapban, a Tapolcai Ujságban, a Vasúti Hirlapban és az Alföldi Esték c. szépirodalmi lapban. Tagja volt a Tinódi Lantos Sebestyén Irodalmi és Művészeti Társ.-nak. 1938-ban a II. Országos Tinódi-pályázaton elnyerte az országos vezér-díjat, az aranyozott babérkoszorút. A Tinódi Társ. művész-estjein gyakran adták elő költeményeit.
Irod.: Fehér Sándor: Uj Helikon. Kh. 1939. – Gulyás. 1990–. 14. köt. 116. has.

HORTH SÁNDOR
(Füles, ? – Keszthely, 1906. ?) - kőfaragómester.
Kortársai közül talán az egyetlen volt, akinek munkáin egyedi vonások fedezhetők fel. Halála után özvegye vitte tovább a műhelyt.
F. m.: Balatongyörök. Iskola előtti szobor (Páduai Szt. Antal Jézussal). – Rezi. Vár felé kereszt (corpus, János ev., Rozália? M. Magdolna?). – Várvölgy. Pusztamezői nádas kereszt (corpus, Mária). – Várvölgy. Új temető kereszt (corpus, Mária, M. Magdolna, János ev.). – Várvölgy. Kossuth u. 93. kereszt. (corpus, Anna?, Mária, József). – Vállus. Temetői kereszt. (corpus, nőalak, Mária, József). – Zalaszántó. Út a Donát kápolnához kereszt. (corpus, alexendriai Katalin , Mária, szerzetes?). – Keszthely. Hajdú u. (ma Bem József utca). márványtábla. (Unterberger Ferenc egykori lakóházán állt, ma az Ipartestület székházában található).
Irod.: Réthelyi Jenő: Útszéli keresztek. In.: Etnographia. 1984. 1. sz. p. 53-79. – Cséby Géza: Száztíz esztendő. 1996. 17. p. – KVEKA. 2006. 100. p.

HORTHY MIKLÓS, ifj. nagybányai vitéz
(Pola, 1907. február 14. – Lisszabon, 1993. március 28.) - diplomata, bankár, felsőházi tag, sportvezető.
Apja Horthy Miklós kormányzó volt. A bécsi Theresianum elvégzése után a keszthelyi Gazd. Akadémián szerzett oklevelet 1928-ban. 1928–39 között az Angol–M. Bank, ill. az abból alakult M. Bank és Keresk. Rt. alkalmazásában állt előbb munkatársként, majd aligazgatóként, végül igazgatóként. Mellette a M. Folyam- és Tengerhajózási Rt. vezérigazgatójaként is dolgozott. Keleti és afrikai utazásai alkalmával új kereskedelmi kapcsolatokat létesített. Ügyvezető igazgatónak választották a M.–Egyiptomi Kereskedelmi Rt.-ben, majd vezérigazgatónak a Bel-és Külforgalmi Rt.-ben. Amikor a textilipar nyersanyag-behozatala nehézségekbe ütközött, összeköttetései révén neki köszönhető a nyersanyag, főleg gyapot behozatala az országba. Tisztségeket viselt a ref. egyházban. Sportolóként többféle sportágat űzött, főleg a lovaglásban, a lovaspólóban tűnt ki. Sok díjat nyert. 1933–1944-ig a M. Úszószövetség elnökeként funkcionált, érdemeket szerzett a sportág fejlesztésében. A Hungária Automobil Clubban, a M. Ökölvívó Szövetségben, valamint a M. Motorcsónak Clubban alelnöki tisztet töltötte be. 1939–48 között a NOB magyar tagja volt. 1939–42 között rendkívüli követi és meghatalmazott miniszteri címmel a brazíliai magyar követséget vezette Rio de Janeiróban. Hazatérte után Jász–Nagykun–Szolnok vm. felsőházi taggá választotta. 1943 utolsó napján a Külügyminisztérium a kormányzó mellé osztotta be különleges szolgálattételre. Ebből lett a kormányzó fennhatósága alá tartozó Kiugrási Iroda, melynek vezetője lett. 1944. október 15-én a németek tőrbecsalták, elhurcolták a mauthauseni koncentrációs táborba. Túszként tartották fogva, hogy apját lemondásra kényszerítsék, de csak 1945-ben, az amerikai csapatok megérkeztével szabadult. Ezután Dél-Tirolban, majd Olaszországban tartózkodott. 1948-ban letelepedett Brazíliában. A 40-es évek végén csatlakozott a New Yorkban alakult M. Nemzeti Bizottmányhoz, s elvállalta annak brazíliai képviseletét. Később Portugáliában, majd Mallorca szigetén élt. 1976-ban súlyos balesete után Lisszabonban vendégeskedett sogórnőjénél. A lisszaboni angol temetőben temették el, 1993-ban hamvait átszállították a kenderesi családi sírboltba.
F. m.: Egyiptom az angolokkal való megállapodás idején. Bp. 1938.
Irod.: KK. 1937. p. 339-340. – Gulyás. 1990–. 14. köt. 220-221. has. – KKMS. 1994–1995. 1. köt. 486. p. – Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. 110. p. – RÚL. 1996–2008. 10. köt. 83. p. – MPP. 1997. p. 178-179. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 350-351.

HORVÁTH ANZELM ISTVÁN
(Csepreg, 1901. december 24. – Keszthely, 1950. május 1.) - szerzetes, tanár.
1920-ban lépett be a bencés rendbe, 1928-ban szentelték pappá. Magyar–latin szakos tanári diplomát szerzett. 1928-ban Kőszegen és Bp.-en, 1929-ben Esztergomban volt gimnáziumi tanár. 1934-ben kivándorolt Brazíliába, S?o Paulóban az ottani magyarok lelkészeként dolgozott. 1942-ben tért vissza Mo.-ra, előbb Komáromban, majd 1943-tól Kőszegen tanított a gimnáziumban. 1948–50 között házgondnokként tevékenykedett Zalaapátiban. Cikkei jelentek meg az Esztergom és Vidéke (1932–34), 1934 után Brazíliai Magyarok Almanachja, Délamerikai Hírlap, Délamerikai M. Újság, Egyházközségi Értesítő, Lobogó Tüzek c. lapokban.
F. m.: Szent István. Szerkesztette. S?o Paulo. 1938. – Imakönyv. Összeáll.: Markos Jánossal, Szelecz Arnolddal. Szerk. és kiadta. S?o Paulo. É. n.
Irod.: Gulyás. 1990–. 14. köt. 255. has. – MKL. 1993–. 5. köt. p. 43-44.

HORVÁTH BENEDEK ÁRPÁD
(Jánosháza, 1915. január 31. – Silverado, USA. 1998. január 5.) - szerzetes, tanár, író, politológus.
1934-ben érettségizett Pápán a bencés gimnáziumban, majd belépett a csornai premontrei kanonokrendbe. Csornán filozófiát és teológiát tanult, Bp.-en a Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar–francia szakos tanári diplomát szerzett. 1940-ben szentelték pappá. 1942-től a szombathelyi premontrei gimnáziumban kezdett el tanítani, 1943-ban Keszthelyre került, a premontrei gimnáziumban tanított. 1948–50 között Türjén volt plébános. 1950-ben elhagyta az országot, előbb Rómába, majd Marokkóba került, ahol 1951–53-ban Rabatban a magyar idegenlégiósok között plébánosként működött. 1953-ban az Egyesült Államokba vándorolt tovább. Először New York és környékén, majd 1954-től Pittsburgban volt lelkipásztor és tanár. Közben 1957-ben a Duquesne Egyetemen magisteri fokozatot szerzett államtanból. 1957-ben a Santa Ana-i középiskolában tanított, mellette az orange-i Szt. József Kollégiumban francia irodalmat oktatott. 1967-től a Los Angeles-i Szt. István templom plébánosaként látott el lelkészi feladatokat. Az Academia Catholica Hungarica, a jeruzsálemi Szt. Lázár Lovagrend tagja, a M. Cserkész Szöv. Los Angeles-i titkára volt. Munkássága alatt számos cikket, tárcát, elbeszéléseket, irodalmi kritikát írt, melyek emigráns lapokban jelentek meg (Katolikus Szemle, Délamerikai Magyar Hírlap, Katolikus Magyarok Vasárnapja, Californiai Magyarság) többnyire „Horvay Bánk” néven.
F. m.: Megállító percek. Karcolatok, emlékek. Köln, Detroit, Bécs. 1965.
Irod.: EMIL. 1966. p. 59-60. – A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 109-112. – MKL. 1993–. 5. köt. 45. p.

HORVÁTH BÉLA RÓBERT, dr.
(Lovasberény, 1883. február 13. – Pannonhalma, 1956. március 13.) - szerzetes, tanár, tábori főlelkész.
Szombathelyen érettségizett a premontrei főgimnáziumban 1901-ben. 1902-ben Csornán lépett be a rendbe, 1906-ban Győrött szentelték pappá. Csornán és Bp.-en végzett teológiai tanulmányokat a Norbertinumban. A bp.-i tudományegyetemen latin–görög szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett 1908-ban, egy évvel később bölcsészdoktori címet kapott. 1905-ben kezdett el tanítani Szombathelyen a gimnáziumban, ahol 1935-től helyettes házfőnök is lett. Az I. vh.-ban tábori lelkészként szolgált, majd hadosztályplébános lett. Szolgálataiért kitüntették a Ferenc József –rend lovagkeresztjével, a II. osztályú lelkészi érdemkereszttel, megkapta a Károly csapatkeresztet, a háborús emlékérmet, a Vöröskereszt II. osztályú tiszti jelvényét, később pedig a vitézi címet is. 1919–20-ban a Vasvm.-i Múzeum régiségtári őreként, 1922-ben a Vas megyei Kultúregyesület pénztárosaként is látott el feladatokat. 1939-ben került Keszthelyre, ahol a rend gimnáziumában 1943-ig tanított. 1943-tól Jánosházán perjel, majd 1948-tól házfőnöki minőségben működött. Az ’50-es években előbb rokonainál, majd a mányi plébánián lakott, utolsó éveiben a Pannonhalmi Szociális Otthonban élt.
F. m.: A mennyei hatalmak a régibb római költők invocatióiban. Szombathelyi Premontrei Főgimnáziumi Értesítője. Szombathely. 1906–1907. – Arany- és ezüstkori latin költők invocatiói. Szombathely. 1909.
Irod.: MKL. 1993–. 5. köt. 45. p. – MMA. 2002. 393. p.

HORVÁTH DÉNES, nemesdédi
(Nagykanizsa, 1892. október 20. – Budapest, 1975. április 3.) - tanár, tábori lelkész.
Édesapja Horváth Ferenc adóhivatali tisztviselő volt. A ciszterci rend keretei között Zircen szerzetes tanárnak készült, később azonban a rendből kilépve földrajz–magyar–történelem szakos tanárjelöltként tanult Bp.-en. Kiváló eredményeinek köszönhetően ösztöndíjakat nyert és amerikai tanulmányútra küldték. 1912. április 9-én a Titanic hajón indult útnak. Fogadalmat tett, ha túléli a katasztrófát, a papi hivatást választja. Szerencsésen megmenekült. 1915-ben szentelték pappá. Tanulmányai befejezése után világi papként működött. 1927-től katonai szolgálatra lépett, végigszolgálta a II. vh.-t is. A Székesfehérvári II. M. Hadtest római katolikus vezető lelkésze, m. kir. tábori esperes volt, alezredesi rangban, emellett középiskolai tanárként is dolgozott. 1945–46-ban egy évet francia hadifogságban töltött, majd hazatérve különböző plébániákon teljesítette hivatását. Az 1950-es években vonult nyugdíjba, ezután Keszthelyen telepedett le, ahol nővére családja nyújtott támaszt számára. Idős éveit a székesfehérvári papi otthonban töltötte. Aranymiséjét 1968. március 19-én tartotta Keszthelyen.
Irod.: Borovi József: A magyar tábori lelkészet története. 1992. 288. p. – Önéletrajz. – Személyi forrás.

HORVÁTH FERENC
(? – ?) - tanácselnök.
1956–58 között viselte a tanácselnöki tisztséget Keszthelyen.
Irod.: Gaál Antal: Zala megye közigazgatási beosztása és a tanácsok tisztségviselői : 1950–1985. 1986. ZGY. 22. 11. p.

HORVÁTH GYÖRGY
(Keszthely, 1858. január 27. – Nagykanizsa, 1919. október 21.) - szerzetes, tanár.
Középiskolai tanulmányait szülővárosában, Nagykanizsán és Kecskeméten végezte. 1875-ben lépett a rend tagjai közé. Nyitrán és Bp.-en tanult teológiát. A bp.-i egyetemen tanári oklevelet szerzett görög, latin nyelv és irodalomból. 1881-ben szentelték föl áldozópappá. Pedagógusi pályafutását Szegeden kezdte, majd Bp.-en, 1887-től pedig Kecskeméten folytatta a gimnáziumban, ahol görög és latin nyelvet oktatott. 1900-ban Nagykanizsára jött, ahol 1919-ig a piarista gimnázium igazgatói a rendház házfőnöki tisztségét töltötte be. Oktatói tevékenysége mellett a város társadalmi életében és közművelődési intézkedéseiben is tevékenyen részt vett. Elnöki feladatokat látott el a nagykanizsai irodalmi és művészeti körben.
F. m.: Lukis Laras. Történeti elbeszélés Bikelas Dömötör után. Bp. 1892. – Az új-görög nyelv. Bp. 1894.
Irod.: DK. 1941. 472. p. – Szinnyei. 1980–1981. 4. köt. 1200-1201. has. – Gulyás. 1990–. 14. köt. 331-332. has. – KÉL. 1992. 123. p. – ZÉK. 2005. 135. p.

HORVÁTH IGNÁC
(? – ?) - városbíró.
1839–40-ben volt Keszthely városbírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 431. p.

HORVÁTH JÁNOS, dr.
(Csicsó, 1769. november 4. – Pozsony, 1835. január 16.) - költő, püspök, egyházi író, országgyűlési követ.
Földműves családban született. Középiskoláit 1780–86 között Pápán és Veszprémben végezte, majd a bölcsészeti tanfolyam hallgatója volt a pozsonyi akadémián. 1788-ban lépett egyházi pályára a veszprémi egyházmegyében. Ezután a pozsonyi központi papnevelő int.-ben tanult. 1792-ben szentelték pappá. Ez évben Veszprémben káplánként, 1796-ben Szöllősgyörökön plébánosként szolgált. Híres volt szónoklatairól. Festetics Lajos temetésekor mondott beszédének köszönhetően, gr. Festetics György meghívására került a keszthelyi plébániára s egyszersmind a hahóti apátságra 1801-ben. Különös gondot fordított a nemesi konviktus, a zene-, rajz- és nemzeti iskolákra, ezeket felvirágoztatta. Mint az erre felügyelő bizottmány elnöke, rendezte Zala vármegye árvaintézete ügyeit. 1808-ban rudinai címzetes apát és veszprémi kanonoki címet kapott, e minőségében ő lett a veszprémi szeminárium rektora, utóbbi címéről 1810-ben lemondott. Emellett a káptalan könyvtárosa is volt. 1814-ben Veszprém vm. táblabírájának, 1817-ben a szeminárium igazgatóhelyettesének választották. 1815-től segesdi, 1822-től pápai, majd sümegi főesperesi tisztet viselt. Részt vett 1822-ben a nemzeti zsinaton mint a káptalan megbízottja, 1825-ben az országgyűlésen mint követ. 1825-ben bosoni választott püspök, 1826-ban budai helytartótanácsos lett, a hittudományok t. doktorává avatták, s kinevezték az egyetemre a hittudományi kar igazgatójának (1826–31). 1828-ban tagja volt a M. Tudós Társaságot tervező választmánynak, s annak a bizottságnak, melynek feladata a nemzeti irodalom emelését szolgáló törvények kidolgozása volt. 1829-ben Bécsben a m. udvari kancelláriában egyházi előadó volt. 1830-ban a király kinevezte Székefehérvárra megyés püspöknek, 1832-ben iktatták be. Ez évben valóságos belső titkos tanácsos lett. Prímási kinevezését a bécsi rendőrminiszter akadályozta meg, a m. szeparatizmus támogatásával vádolta. Támogatta az irodalmi művek megjelenését. Kiadta Verseghy Ferenc hátrahagyott kéziratait (1825). Részt vett a nyelvújítási harcban. Érdemeket szerzett a magyar teológiai szaknyelv megteremtésében. Cikkei és költeményei jelentek meg az Erdélyi Múzeumban, a Tud. Gyűjteményben, a Felső-Mo.-i Minervában stb., beszédei külön füzetekben is. 1820–24 között szerkesztette az Egyházi Értekezések és Tudósítások c., első magyar nyelvű katolikus folyóiratot, melyben publikált is. 1832–34-ben megalapította és szerkesztette az Egyházi Folyóírás c. lapot. A papnevelő int.-ben felállította a hazai törvény tanszékét. Évenként adományt juttatott el a 19. gyalogezredhez, hogy a katonanövendékeket magyar nyelvre oktassák. Ezenkívül is jótékonykodott: 1831-ben a pestisjárvány idején segítette jobbágyait, hozzájárult a székesfehérvári kórház alapjához. 1832-ben a M. Tudóstárs.t. tagjává fogadta. Kora legműveltebb papjaként tisztelhetjük, tízezer kötetes könyvtárral rendelkezett. Táblabírája volt Veszprém vm.-n kívül Zala és Somogy vm.-knek is. Pozsonyban az országgyűlés ideje alatt megbetegedett, s meghalt. Székesfehérvárott a székesegyház sírboltjába temették el.
F. m.: Az Istennek imádása. Veszprém. 1796., 1812. – Pásztori dal. Uo. 1796. – Vitéz Kinisy Pálnak hamvai. Uo. 1797. – Búzakalász koszorú. Uo. 1801. – Az egyházi férfiak tüköre. Uo. 1802. – Az ékes szóllás a koporsóknál. Uo. 1816. – A régi magyaroknak vallásbéli s erköltsi állapottyokról. Pest. 1817. – Tisztelet oszlopa, melyet néhai Tolnai gróf Festetics György úr Ő excellentiájának, ápr. 15. 1819. emelt. Veszprém. 1819.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 454-457. – Szinnyei. 1980–1981. 4. köt. 1226-1227. has. – MKL. 1993–. 5. köt. p. 49-50. – ÚMÉL. 2001–2007. 3 köt. 371. p. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 538-539. p. – ZÉK. 2005. p. 135-136. – VVL. 2009. p. 319-320.

HORVÁTH JÓZSEF, SOPRONI
(Kemenesszentpéter, 1891. március 2. – Sopron, 1961. április 22.) - festőművész.
Középiskolai tanulmányait a keszthelyi gimnáziumban végezte. 1914-ben szerzett tanári oklevelet a Képzőművészeti Főiskolán. Ezután a nagybányai festőtelepen alkotott, Thorma János tanítványa lett. Az I. vh. idején Bécsbe került, ahol megismerkedett a város művészeti kincseivel, nagy mesterek alkotásaival. 1920-ban jött vissza Mo.-ra. 1921-ben Sopronban telepedett le, itt kezdett el festeni, s tanári állást kapott a helyi reáliskolában. A ’30-as években bontakozott ki sajátos, egyéni akvarellfestészete, alkotásaiért ekkor kapta sorozatosan a fővárosi pályázatok elismeréseit, díjait (Esterházy-díj, M. Akvarell- és Pasztellfestők díja, Bp. Székesfőváros díja, Állami grafika díj, Halmos Izor-díj, Állami akvarelldíj, Röck Szilárd díj, Balló-díj, Állami kis aranyérem, Neuschloss Kornél érem, Képzőművészeti Társulat Nagydíja, Munkácsy-díj). Több külf. tanulmányúton vett részt. Egy kisebb akvarellfestő iskola is kibontakozott körülötte. Az 1950-es években rajziskolát vezetett Sopronban. Életműve is a városhoz kapcsolódott, ahol nagy megbecsülésnek örvendett, utólag a Soproni előnévvel tisztelték meg. 1939-ben Sopron városa Hűség díj aranyérmet adományozott részére. Műfajteremtő mestere volt választott festészeti módszerének, az akvarellnek. Művészi érdeme, hogy egyenrangúvá tette a vízfestést az olajfestészettel. Művészi mondanivalóját a naturalizmus eszközeivel fejezte ki. Témáiban mély emberi érzéseket ábrázolt. Minden témakörben alkotott maradandót, de szakmai sikereket és hírnevet elsősorban akt- és zsánerképei hoztak számára, ezekben tudta kiteljesíteni művészi képességeit. Az „akvarell klasszikusa”, az „akvarell poétája” jelzőkkel is illették. Hagyatékából özvegye hozott létre emlékmúzeumot, melyet a soproni Caesar-házban őriznek.
F. k.: Öregember (1920). – Vallomás. – Bucsuzás. – Szamaritánus. – Reggel. – Mi lesz veled?. – Magyar Madonna. – Fekete ruhás asszony. – Bölcső előtt. – Megfáradva. – Látogatás.
F. kiáll.: Sopron (Kultúrház, 1947) ; Bp. (Műcsarnok, 1953–54) ; Bp. (Nemzeti Szalon, 1959).
Irod.: Sopron és környéke, 1922–1990. 1992. 29. p., p. 50-53., 138. p. – Soproni Horváth József. In.: Sopron vármegye képzőművészete a XVIII–XX. században. 2003. p. 69-72. – www.sopron.lap.hu/muzeumok

HORVÁTH JÓZSEF, dr.
(Nagykanizsa, 1916. november 23.-Keszthely, 1999. augusztus 29.) - tanár, iskolaigazgató, szakfelügyelő.
Kőszegen tanítói oklevelet, majd a Szegedi Tudományegyetemen magyar–történelem szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Ezzel egy időben doktorált. 1952-ben nevezték ki Keszthelyre, ahol a Közgazd. Technikum igazgatóhelyettese lett. Nevéhez fűződik a Dolgozók Közgazd. Technikumának elindítása. Később a keszthelyi Vajda János Gimnázium igazgatóhelyetteseként dolgozott. 1964. szeptember 1-jén lett a Vendéglátóipari Szakközépiskola (VSZK) alapító-igazgatója, amely tisztséget 1977-ben történt nyugdíjba vonulásáig megtartotta. Meghatározó szerepe volt Keszthely kulturális életében. Elévülhetetlen érdemeket szerzett az 1957–58-ban újjáéledő Helikoni Ünnepségek szervezésében. Keszthely Város Barátainak Köre alapító tagja és szekcióvezetője volt. Tervei közé tartozott a vendéglátó és szállodai szakos főiskolai képzés Keszthelyen való meghonosítása. Nyugdíjasként néhány évig országos szakfelügyelőként tevékenykedett. 2004-ben a VSZK-ban előadótermet neveztek el róla. Számos kitüntetéssel ismerték el munkáját: az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1961), KISZ Aranykoszorú (1961), Veszprém Megyéért arany fokozat (1967, 1970), a Belkereskedelem Kiváló Dolgozója (1969), a Művelődési Miniszter Dícsérő Oklevele (1970), Ifjúságért Érdemérem (1973), Kiváló Tanár (1974), TIT Aranykoszorú (1975), Munka Érdemrend bronz fokozat (1977), Pedagógus Szolgálati Érdemérem (1977), Kiváló Társadalmi Munkáért (1979), Keszthely Városért /Pro Urbe/ (1970, 1993).
Irod.: Keszthely Város Vendéglátó, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakképző Iskolája és Kollégiuma: Jubileumi emlékkönyv : 1964–2004. 2004. 201. p. – Személyi forrás.

HORVÁTH LÁSZLÓ (ÁRPÁD), J.
(Kemenesszentpéter, 1897. március 23. – Budapest, 1974. október 18.) - mezőgazdász, szakíró.
Apja uradalmi intéző volt. A keszthelyi gimnáziumban érettségizett. 1915-től harcolt az I. vh.-ban, több kitüntetésben is részesült. 1918-ban katonai szabadsága alatt kezdte meg a magyaróvári Gazd. Akadémián tanulmányait, leszerelése után folytatta, 1919-ben fejezte be. Gyakornoki idejét a szombathelyi székeskáptalan kemenesszentpéteri és kenyéri uradalmakban töltötte segédtisztként. 1926-ban kerületvezetői beosztást kapott a marcaltői uradalomban. 1929–1945-ig a győri püspökség szanyi gazdaságának vezetője lett (intéző, majd főintéző). Ez idő alatt az ország legjobb és legjobban felszerelt gazdaságai közé emelte, a gazdaság minden ága képviselve volt. Terményeikkel és állataikkal a mg. kiállításokon és vásárokon sok díjat nyertek. 1945-ben a Kanotapusztai ÁG kezelőtisztje, 1946-ban a Bábolnai ÁG jószágigazgatója lett, még az évben a kisbéri ménesbirtokot is hozzácsatolták. 1947-ben az állami gazdaságok bp.-i jószágigazgatósága vezetőjévé nevezték ki. 1949-ben a Hortobágyi ÁG vezetésével bízták meg, fél év múlva átkerült a Sertéstenyésztő Nemzeti Váll.-hoz. 1950-ben önálló tud. kutatói, majd osztályvezetői megbízást kapott az Öntözési és Talajjavítási Kutatóint.-ben, ahonnan 1952-ben áthelyezték az Állattenyésztési Kutató Int.-hez. Tagja volt az int. Tud.. Tanácsának. Meghívták az országos Növényfajtaminősítő Tanácsba is. 1953-ban a szarvasi Öntözési és Talajjavítási Kutató Int. állattenyésztési osztályán, majd 1955-ben a növénytermesztési osztályán dolgozott vezetőként. 1957-ben vonult nyugdíjba. A Földművelésügyi Minisztérium Szakoktatási Főosztálya, a M. Televízió, a zsámbéki Termelőszövetkezeti Vezetőtovábbképző Iskola és az Állattenyésztési Kutató Int. nyudíjas szaktanácsadója, ill. 1963-tól előadója volt. Az Állattenyésztők Társasága vezetőségi tagjának választotta. Elsősorban az öntözéses takarmánytermesztés fejlesztésével, ill. a mangalica és a fehér hússertés tenyésztésével foglalkozott. Munkatársának tudhatta a Köztelek, a M. Állattenyésztés, a Mezőgazdák, a M. Mg. és a Haladó Gazda c. lap is.
F. m.: Malacnevelés. Bp. 1954, átdolg. kiad. 1956. – Vidám sertéstenyésztés. Bp. 1955, 4. átdolg. kiad. Vidám rajzos sertéstenyésztés címen 1966. – Vidám rajzos juhtenyésztés. T.sz.: Gaál László. Bp. 1959, 3. átdolg. kiad. 1966. – Vidám rajzos szarvasmarhatenyésztés. Bp. 1959, 3. átdolg. kiad. 1966. – Vidám rajzos baromfitenyésztés. T.sz.: Kattinger Gusztáv. Bp. 1964. – Vidám rajzos szántás-vetés. Bp. 1967.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 829-831. – RÚL. 1996– 2008. 10. köt. 152. p.

HORVÁTH SÁNDOR
(Hosszúvölgy, 1921. szeptember 5. – ?, 1985. január 12.) - hírlapíró, forradalmár.
Apja jegyző volt. 1941-ben érettségizett Nagykanizsán, majd közigazgatási tanfolyamot ill. iskolát végzett, melyet 1944-ben fejezett be. 1944-ben kinevezték közigazgatási segédjegyzőnek. A II. vh.-ban behívták katonának. A háború után újra a keszthelyi jegyzőségen dolgozott. A tanácsok megalakulásáig segédjegyzőként dolgozott, majd az igazgatási csoport vezetője lett. 1945 szeptemberében belépett az MKP-be, ahonnan 1948-ban kizárták. 1956-ban egy kisebb csoport élén állva nyíltan a forradalmi tanács mellé állt. Tagja lett 1956. október 26-án az alakuló Városi Ideiglenes Forradalmi Tanácsnak. A forradalom napjaiban szerkesztője volt a Keszthelyi Újságnak, melyben publikált is. 1957 januárjában internálták. A forradalom leverése után 6 év börtönbüntetésre, egyes jogainak gyakorlásától 4 évi eltiltásra, fele vagyonának elkobzására ítélték. Szabadulása utáni sorsáról nem tudunk.
Irod.: KNSZ. 1994. 42. p. – ’56 Keszthelyen és a keszthelyi járásban. 2006. p. 236-240., 290., 305., 367. – Hadtörténeti Int. Levéltára, HL Győri Katonai bíróság B 016/1957. – Személyi forrás.

HORVÁTH TIBOR ANTAL
(Budapest, 1889. január 29. – Budapest, 1964. április 25.) - tanár, történész.
1906-ban érettségizett a bp.-i Piarista Főgimnáziumban. 1907–09 között rendi növendékként tanult Bp.-en, 1909-ben elbocsátották. Rövid ideig nevelőként dolgozott Csengődön. 1912-ben szerzett történelem–földrajz szakos középiskolai tanári diplomát a bp.-i tudományegyetemen. 1913-ban Csornán lépett be a premontrei rendbe, 1917-ben szentelték pappá Győrben. Jászón, Bp.-en és Csornán tanult teológiát. 1914–26 között a keszthelyi premontrei gimnáziumban tanított, közben 1921-ben Szombathelyen is oktatott a rend gimnáziumában. 1936-ban került vissza ismét Keszthelyre, ahol 1948-ig tanított ismét. A feloszlatás után Bp.-en a testvérénél lakott, tud. munkát folytatott és levéltári kutatásokkal foglalkozott. Kutatásai alapján főként a Dunántúl középkori történelmével, a premontrei rend múltjával, az ötvösséggel és a numizmatikával kapcsolatos anyagot gyűjtött össze és közleményei jelentek meg különböző szaklapokban (Analecta Praemonstratensia, Dunántúli Szemle, Numizmatikai Közlemények, Művészettörténeti Értesítő, Történetírás, Vasi Szemle), Horváth Antal Tibor néven is. Nagy tudással és jó humorral rendelkező előadó volt. A premontrei rend mo.-i történetének legjelentősebb kutatója volt a csornaiak közül.
F. m.: A horpácsi prépostság. Sopron. 1941. – A szombathelyi ötvösség története. Szombathely. 1941. – A csornai premontrei prépostság commendatorai a 16/17. században. Kh. 1942. – A Csornai konvent hiteleshelyi működése. Kh. 1943. – Szent Márton születési helyének okleveles adatai. Szombathely. 1944.
Irod.: Gulyás. 1990–. 14. köt. 254-255. has. – MKL. 1993–. 5. köt. 43. p. – Kovács Imre Endre–Legeza László: Premontreiek. 2002. p. 55-56. – ZÉK. 2005. 137. p.

HORVÁTH ZOLTÁN, dr.
(Keszthely, 1905. október 12. – Budapest, 1996. július 20.) - orvos.
Keszthelyen tanult a premontrei gimnáziumban, majd 1925-ben a kispesti Deák Ferenc Főgimnáziumban érettségizett. A pécsi Erzsébet Tudományegyetemen kezdte meg orvosi tanulmányait. Egyetemi hallgatóként a közegészségügyi int.-ben előbb díjtalan gyakornok, majd később az egyetem szülészeti klinikáján díjas gyakornok volt. 1931-ben kapott orvosdoktori oklevelet. 1934-ben Keszthelyre költözött, ahol a betegbiztosító orvosaként általános körorvosként látta el feladatait. Emellett a keszthelyi kórházban ügyeletet is vállalt. A városi tanács tagjaként közreműködött a város irányításában. 1936–45 között a premontrei gimnázium felkérésére egészségtant oktatott. Kórházi működése közben a szülészet-nőgyógyászat területe felé fordult érdeklődése, a szakvizsgára való felkészülést részben a pécsi egyetem szülészeti klinikáján, részben pedig a szombathelyi kórház szülészeti osztályán végezte. 1937-ben a szülészeti-nőgyógyászati szakvizsga letétele után megkezdte a keszthelyi kórház szülészeti osztályának megszervezését, amely 1945 után tovább bővült. A Jobs Szanatórium államosítása és renoválása után az Egészségügyi Minisztérium támogatásával 35 ágyas szülészeti-nőgyógyászati osztály létesülhetett, melyben az újszülött és gyermekosztály is helyet kapott. 33 évig vezette az osztályt, szakmai munkája mellett a szigorló orvosok oktatásával is foglalkozott. 1969-ben ment nyugdíjba, ez alkalomból megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. További három évig még dolgozott a rendelőint.-ben, majd végleg visszavonult. A városban köztiszteletnek örvendett. A város Pro Urbe díjjal tüntette ki. Érdeme a keszthelyi kórház fejlesztésében a szülészeti-nőgyógyászati osztály kialakítása és állandó gyarapítása volt.
Irod.: Személyi forrás.

HORVÁTH ÁDÁM, pálóczi
(Kömlőd, 1760. május 11. – Nagybajom, 1820. január 28.) - költő, író, ügyvéd, mérnök.
Református papi családból származott. 1773-tól Debrecenben tanult logikát és retorikát, 1775-ben togátus lett. 1780-ban abbahagyta teológiai tanulmányait, ügyvédi és mérnöki vizsgát tett. Miskolcon ügyvédgyakornok, majd Eperjesen a kerületi táblánál ügyvéd lett. Később Pápára költözött, és mérnökként dolgozott. Keresett földmérő volt. Emellett számtalan alkalmi verset költött. A Pápai Pindus nevű irodalomkedvelő társ. tagjai közé fogadta. 1782-ben felesége füredi birtokán gazdálkodott, s kibérelte a tihanyi kamara jószágait. Felváltva Füreden és Szántódon lakott. 1783-ban Pomázon vállalt földmérői munkát, meghívták több dunántúli birtokra is. 1785-ben elkészítette Füred első részletes térképét. Irodalommal foglalkozott. Verseket írt, számos költeményében megörökítette a Balatont. Az 1780-as évektől levelezett Kazinczy Ferenccel, részt vett az irodalmi vitákban. Valamennyi jelentős folyóirat közölte írásait. Első nagy irodalmi sikerét 1787-ben, Hunnias, avagy Magyar Hunyadi c. eposzával aratta. 1790-től egy kivételével Veszprém vármegye követeként jelen volt az országgyűléseken. Több vármegye is megválasztotta táblabírájának, valamint több egyházmegye főgondnokának. 1792-ben írt szentimentális énregényében összefoglalta a szabadkőműves tanokat. 1798-ban Nagybajomba költözött, itt megismerkedett Csokonai Vitéz Mihállyal, akinek elsőként ismerte fel költői érdemeit. 1806-ban örökbe fogadta Kazinczy Klárát. 1812-től Petrikeresztúron élt. A magyar zenei folklór első hazai gyűjtője volt. Tanulmányozta a magyar vers és a dallam kapcsolatát. Ismert melódiákra verseket írt, néhány versére zenét is szerzett. 1813-ban elkészítette Ó és új, mintegy ötödfél száz énekek c. kéziratos énekeskönyvét, melyben a saját és a gyűjtött népdalok dallamaikkal együtt találhatók meg. E műve a magyar zenetörténet szempontjából korszakos jelentőségű. A kuruc dalok legfontosabb és legterjedelmesebb forrása. Számos népi melódiát ő jegyzett le elsőként. 1817-től – az 1818. évi februári ünnep kivételével – szerepelt a keszthelyi Helikoni Ünnepeken. 1818-ban feleségül vette Kazinczy Klárát. Megszervezte a feleségéből, valamint Dóczy Teréziából, Tuboly Erzsébetből és Rozáliából álló Göcseji Helikon nevű költői társulást. Élete végén visszatért Nagybajomba.
F. m.: Hunniás, avagy a Magyar Hunyadi (eposz). Győr. 1787. – Felfedezett titok (regény). 1792. – A tétényi leány Mátyás királynál (dráma). Pest. 1816. – Rudolphiás (hősköltemény). Bécs. 1817. – A magyar nyelv dialectusairól (Jutalom-feleletek a magyar nyelvről). Pest. 1821.
Irod.: RNL. 1911–1935. 10. köt. 283. p. – Szinnyei. 1980–1981. 4. köt. 1120-1130. – BRZL. 1983–1985. 3. köt. 68. p. – Péterffy Ida: Horváth Ádám munkássága a „Hunniás” előtt. 1985. – Leszler József: Nótakedvelőknek. 1986. 271. p. – Gulyás. 1990–. 14. köt. 237-239. has. – MN. 1993–2004. 14. köt. p. 456-457. – Cséby Géza: Helikoni Ünnepségek 1817–1819. In.: Helikon 1994. : Keszthely. 1994. p. 18-32. – VMÉL. 1998. p. 385-386. – ÚMIL. 2000. 2. köt. 902. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. p. 73-74. – A Göcseji Helikon költőnői. Jegyzetek: S. Sárdi Margit. 2002. p. 154-155. – ZÉK. 2005. 134. p.

HOÓS JÁNOS
(Sárvár, 1858. május 11. – Temesvár, 1937. január 8.) - zenetanár, zeneszerző.
Keszthelyen, Szombathelyen és Győrött járt középiskolába. Zenei tanulmányait Bp.-en a Nemzeti Zenedében és a Pedagógiumban végezte, polgár iskolai tanári oklevelet szerzett. 1879-ben Erdélybe került, Baróton az áll. felsőbb népiskolában a művészeti szakcsoport tanítója volt. 1883-ban Déván, 1893-ban Temesvárott az állami tanítóképző és felsőbb leányiskolában folytatott zenetanári tevékenységet. Temesvárott a MÁV Dalárdának és a Dél-Mo.-i Dalszövetségnek is karnagya volt. Nevéhez fűződik a temesvári zeneiskola megalapítása, melynek egyben tulajdonosa is volt. 1887–89 között szerkesztette az Eredeti Magyar Daltár c. népdalgyűjteményt, 1890-ben a Kis Művészt, 1915–21 között a Mária-Kert c. zenei szaklapot. Zenetörténeti és zeneesztétikai cikkeit a Temesvári Hírlapban és a Temeswarer Zeitungban közölték. Zeneszerzője volt Géczi István: Leszámolás, Jakab Ödön: Szegény Radóné és Galambodi Sándor c. népszínművének, valamint Makróczy János: A Forgács leányok c. népdrámájának. Megzenésítette Endrődi Sándor, Tompa Mihály, Pósa Lajos, Szabolcska Mihály, Kiss József, Draskóczy Ilma verseit. Több, mint száz nótát és műdalt is szerzett. Kolozsvárott nagy sikerrel játszották Putifárné c. operettjét.
F. m.: Dalkönyvecske. Egy és két szólamú eredeti gyermekdalok elemi népiskolák használatára. Déva. 1889. – Iskolai négyes dalok kézikönyve. Négyszólamú kardalok felső nép- és polgári iskolák, valamint nőnöveldék használatára. 1. köt. Női és gyermekkarok. Déva. 1891. – Mária országa. Temesvár–Leipzig –Bp. [1928?].
Irod.: ZL. 1965. 218. p. – Szinnyei. 1980–1981. 4. köt. 1065. has. – RMIL. 1981–. 2. köt. 260. p. – Leszler József: Nótakedvelőknek. 1986. 155. p. – Gulyás. 1990–. 14. köt. 143. has. – MKL. 1993–. 5. köt. 24. p. – Életutak. 1993. 96. p.

HUNFALVI (VELECZ) BONAVENTURA JÓZSEF
(Keszthely, 1846. április 18. – Kiscell, 1896. április 5.) - szerzetes, tanár.
1866-ba belépett a bencés rendbe, Pannonhalmán teológiai, a bp.-i tudományegyetemen latin–görög szakot végzett. 1868-ban nevét Veleczről Hunfalvira változtatta. 1872-ben tett fogadalmat, 1873-ban pappá szentelték. 1870–77 között Kőszegen, 1879-ig Esztergomban tanított gimnáziumban. 1879–81 között hitszónok volt Sopronban, majd 1881-től nyugállományban élt Tihanyban. 1883–85-ig Pápán, 1885–1895-ig Győrött tanított, majd újra nyugállományban élt Kiscellen.
F. m.: A néptribunok hatásköre. In.: Pápai Bencés Gimnázium Értesítője. 1884/85.
Irod.: Gulyás. 1990–. 14. köt. 712-713. has. – MKL. 1993–. 5. köt. 102. p.

HUNYADI KÁROLY, dr.
(Héreg, 1945. május 20. – Keszthely, 1998. október 1.) - agrármérnök.
Apja erdész volt. Középiskolai tanulmányait a Soproni Erdészeti Technikumban végezte. A Keszthelyi Agrártudományi Főiskolán 1968-ban kapott mg. mérnöki oklevelet. 1972-ben doktorált az ATEK-en, 1978-ban a mg. tudományok kandidátusa, 1996-ban doktora címet szerzett, 1995-ben habilitált. Az ATEK, a PATE Georgikon, ill. a Kaposvári Mezőgazdaság-tudományi Kar Növényvédelmi Int. gyakornoka volt (1968–70), tanársegéde (1970–77), egyetemi adjunktusa (1977–81), egyetemi docense (1981–97), egyetemi tanára (1997-től), emellett az MTA–TMB aspiránsa (1974–77), az Alkalmazott Növényvédelmi Osztály vezetője (1982–85), az int. igazgatója (1984–92), a Kar tudományos dékánhelyettese (1985–93) is volt. Ezen kívül az Oregoni Állami Egyetem vendégprofesszoraként oktatott, a wageningeni (Hollandia) Agrárkutatási Központban (1971), az Oxfordi Gyomkutatási Int.-ben (1976), a washingtoni Szövetségi Agrárkutatási Központban (1983–84), az Iowa Egyetemen (1989) vendégkutatóként dolgozott. Herbológiával, gyomnövények élettanával, a vegyszeres gyomirtásnak, ill. a gyomirtószereknek a talaj össszetételére gyakorolt hatásával foglalkozott. Nemzetközileg is jelentős eredményeket ért el az évelő gyomnövények regenerálódása törvényeinek és szezonalitásának feltárása terén. Több mint 160 publikációja jelent meg. A Veszprémi Akadémiai Biz. Gyombiológiai Munkabiz.-ban elnök, az MTA Növényvédelmi Biz.-ának, az Európai (1972–92) és az Amerikai Gyomkutató Társ. (1975-től-), valamint az Acta Phytopathologica et Entomologica szerkesztőbiz.-ának tagja volt. 1999-ben elnyerte a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat. Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetést kapott.
F. m.: A paraquat herbicid hatásmechanizmusának vizsgálata. Kh. 1972. – A bipiridil herbicidek biotesztes meghatározásának módszere. Kh. 1973. – A tarackbúza biológiája és a védekezés lehetőségei. Kh. 1978. – Szántóföldi gyomfajok csíranövényei és herbicidérzékenységük. T.sz.: Almádi László. Bp. 1981. – A gyomnövények trizin rezisztenciája. T.sz.: Kárpátiné Győrffy Katalin, Török Tamás. Bp. 1982. – Gyomnövények. T.sz.: Bíró Krisztina. Bp. 1987. – Jelentősebb szántóföldi egyéves és évelő gyomnövények biológiája. Kh. 1995.
Irod.: KKK. 1995. p. 48-49. – RÚL. 1996–2008. 10. köt. 273. p. – KK2000. 1999. 1. köt. 727. p. – Szabó István: Hunyadi Károly (1945–1998) a botanikus. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 174-176. – Személyi forrás.

HUSZTI JÓZSEF, dr.
(Zalabér, 1887. október 10. – Budapest, 1954. január 3.) - irodalomtörténész, egyetemi tanár.
Középiskolai tanulmányait Bp.-en kezdte, majd Keszthelyen a premontrei gimnáziumban járt, az utolsó két osztályt cisztercita papnövendékként Zircen és Egerben végezte. 1907-ben kilépett a rendből. Az Eötvös Kollégium tagjaként Bp.-en folytatta egyetemi tanulmányait, 1912-ben tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Münchenben, Bécsben és Párizsban is képezte magát. 1918-tól az Eötvös Kollégium tanáraként dolgozott, 1923–34 között Szegeden, 1934–48-ig Bp.-en volt egyetemi tanár. Az MTA 1922-től l., 1930-tól r. tagjává választotta. Szegedi tartózkodása idején az Apponyi-kollégium miniszteri biztosa és az Orsz. Polgár Iskolai Tanárképző Biz. elnöki feladatait is ellátta 1944-ig. Másodelnöke volt a Katolikus Tanügyi Biz.-nak, elnöke az Orsz. Kézimunkatanári Vizsgáló Biz.-nak, alelnöke a Parthenon Társ.-nak. 1943-ig az Orsz. Közoktatási Tanács ügyvezető elnöki tisztét töltötte be. Megkapta a M. Érdemrend középkeresztjét (1943). 1945 után háttérbe szorult. Pályafutása alatt elsősorban a mo.-i humanizmust kutatta, főként Jannus Pannonius munkáival és az újplatonizmus mo.-i hatásaival foglalkozott. Szerkesztette az Egyetemes Philologiai Közlönyt. Elindította, majd 1951-től vezette is a mo.-i középkori latin szótár létrehozását. Lefordította Marcus Aurelius római császár elmélkedéseit (1923). Jelentős szerepe volt a mo.-i közép- és felsőfokú tanárképzés megreformálásában, középiskolai tantervek kidolgozásában. Cikkei, tanulmányai számos folyóiratban megjelentek (Akadémiai Értesítő, Athenaeum, M. Művelődés, Századok, Minerva, Filológiai Közlöny stb.).
F. m.: Lucretius a nyelv eredetéről. 1917. – Az állampolgári nevelés és a klasszikusok. 1917. – Platonista törekvések Mátyás király udvarában. Pécs. 1925. – Callimachus Experiens költeményei Mátyás királyhoz. Bp. 1927. – Janus Pannonius. Pécs. 1931. – Humanista kézirati tanulmányok. Szeged. 1934. – Polgári iskolai és tanítóképzőintézeti tanárkérdés. Bp. 1937. – A középiskolák és főiskolák kapcsolata. Bp. 1937. – A bölcsészeti kar és a tanárképzés reformja. Bp. 1938. – Latin chrestomathia. Tankönyv. Bp. 1940. – Gróf Klebelsberg Kuno életműve. Bp. 1942.
Irod.: Gulyás. 1990–. 14. köt. 813-816. has. – MKL. 1993–. 5. köt. p. 145-146. – MN. 1993–2004. 9. köt. 717. p. – RÚL. 1996–2008. 10. köt. 309. p. – ÚMIL. 2000. 2. köt. 926. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 426-427. – MTAT. 2003. 1. köt. 553. p. – ZÉK. 2005. p. 139-140.

HUSZÁR PÁL, dr.
(Csáktornya, 1878. ? – Keszthely, 1938. október 1.) - főszolgabíró.
Középiskolai tanulmányai elvégzése után a bp.-i és a kolozsvári egyetemeken jogot hallgatott, államtudományi doktorátust szerzett. 1904 óta szolgálta a vármegyét. 1906-ban az alsólendvai járásban szolgabíróként, 1906–07-ig aljegyzőként dolgozott. 1907–08-ig a zalaegerszegi járásban, 1908–17 között a csáktornyai járásban volt szolgabíró, majd 1917-ben a novai járás főszolgabírójává választották. 1924-ben vette át a keszthelyi közigazgatási járás vezetését. Tevékenyen részt vett a város, valamint Hévíz kulturális és közigazgatási életében. A járás testnevelési biz.-nak elnöke és Hévíz fürdőbiztosa is volt.
Irod.: Békássy Jenő: Zala vármegye feltámadása Trianon után. 1930. 323. p. – Dr. Huszár Pál. In.: Keszthelyi Hírlap. 1938. október 2. 7. p. – Zala megye archontológiája : 1138–2000. 2000. 426. p.

HUTTER (HUTER) MIHÁLY
(?, 1782. ? – ?, 1837. szeptember 20.) - tanár, természettudós.
Keszthelyen a premontrei gimnáziumban a retorika tanára volt. 1808–09 és 1827–32 között tanított itt. Saját, önálló herbáriuma nem ismeretes, de jelentős szerepe és érdeme volt a Balaton flórájának és a vindornyai láp növényvilágának kutatásában Szenczy Imre és Wierzbicki Péter mellett.
Irod.: A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 109-112. – Szabó István: Szenczy Imre keszthelyi botanikai munkássága. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007. 1. köt. p. 179-184.

HÁSZ BROKÁD
(Kisbér, 1888. március 29. – Hejce, 1971. ?) - szerzetes, tartományfőnök, lapszerkesztő.
Középiskolai tanulmányait Komáromban, Tatán és Zomborban végezte. 1906-ban belépett a karmelita rendbe, majd Bp.-en elvégezte a teológiát. 1911-ben Kalocsán szentelték pappá. 1912-től a bp.-i rendház tagja lett, magister clericorum és alperjel minőségben. 1917-ben a magyar rend főnökévé választották meg, részt vett a római Generalis Capitulumon (1920, 1925, 1935). 1943-ban került Keszthelyre, ahol 1947-ig a helyi rendházban élt. 1949-ben 14 év börtönbüntetésre ítélték, Hejcére internálták. 1935–41-ig a Szent Terézke Rózsakertje c. lap felelős szerkesztője és kiadója volt, emellett más katolikus folyóiratban is rendszeresen jelentek meg cikkei.
Irod.: MTL. 1930. 215. p. – Gulyás. 1990–. 12. köt. 6. has. – MKL. 1993–. 4. köt. 635. p.