Keszthelyi Életrajzi Lexikon

Forrásmunkák rövidítésjegyzéke Szövegközbeni rövidítések

TAKÁCS GYULA, H.
(Keszthely, 1912. ? – ?) - költő, író.
Keszthelyen végezte el a középiskolát. Verseket, színdarabokat, filmregényeket írt. Hadifogoly c. filmregényét ezüst, a Négus és az öcsike c. gyermekmeséjét a Nemzetközi Irodalmi Társ. 1937-ben tartott pályázatán bronz emlékdíjjal jutalmazta. Verse jelent meg az Uj Helikon c. antológiában.
Irod.: Fehér Sándor: Uj Helikon. 1939.

TAKÁCS JUDIT (Takách) , dukai
(Duka, 1795. augusztus 9. – Sopron, 1836. április 15.) - költő.
Földbirtokos családban született. Szülei dukai Takács István és muzsai Vittnyédi Terézia voltak. Berzsenyi Dániel feleségének unokatestvére volt. Anyja halála (1811) után zenét, nyelveket és háztartási ismereteket tanult Sopronban, majd visszatért Dukára, átvette a háztartás vezetését. Gyermekkorától írt verseket. Kis János és Ányos Pál költészete hatott rá, s Horváth József Elek oktatta poétikára, ki „Magyar Sapphó”-nak nevezte tanítványát. Költeményei felkeltették többek között Berzsenyi Dániel, Döbrentei Gábor és Kazinczy Ferenc figyelmét. Malvina néven írta alá verseit, melyek 1815-től eleinte kéziratban terjedtek. A kor számos írójával, költőjével levelezett. Stílusára eleinte a népdalok, később a klasszicista költészet hatott. Főként ódákat és elégiákat írt. A kesergő özvegy c. kinyomtatott versét 1815-ben megküldte gr. Festetics Györgynek, aki válaszul vendégségbe hívta a költőnőt és édesapját. Egy év múlva Ruszek József apáthoz jöttek látogatóba Keszthelyre, amikor gr. Festetics László meglátván őket, ebédre hívta a kastélyba. Festetics György meghívására 1817-ben részt vett Keszthelyen a gróf által rendezett első Helikoni Ünnepen, ahol „Örvendező versek felséges I. Ferenc … király születése napjára” c. versét olvasta fel. Több költeményt is hozott magával, melyeket átadott Festeticsnek, ezek nem hangzottak el. Meghívást kapott a második Helikoni Ünnepre is, ahol szintén felolvasott. Jelen volt az 1818. évi harmadik ünnepen is, ahol a gróf 100 forinttal jutalmazta, és a negyediken is, ahol előadta a „Keszthely-vidék leírása” c. versét, és költeménnyel búcsúzott a Keszthelyről távozó Asbóth János georgikoni prefektustól. Az utolsó Helikonra nem jött el, de verset küldött. Ekkor már férjnél volt, Felsőpátyon élt (1818–30). Férje, Geöndötz Ferenc, sem annak halála utáni második férje, Patthy István nem támogatta az alkotásban, egyre ritkábban írt, végül felhagyott a verseléssel. Halála előtt még egyszer, utoljára verset írt Az én sorsom címmel. Költeményei az Erdélyi Múzeumban (1815), a Helikonban (Kh., 1818), az Aurorában (1822, 1825), az Aspasiában (1824) és a Hebében (1825, 1826) jelentek meg.
F. m.: A kesergő özvegy. Pest. 1815. – Dukai Takách Judit élete és munkái. Kiad. Vadász Norbert. Bp. 1909. – Az én képem. Kiad. Papp János. Sárvár. 1986.
Irod.: Négyesy László: Gróf Festetics György a magyar irodalomban. In.: Keszthelyi Helikon. 1925. p. 37-236. – DK. 1941. p. 331-332. – Cséby Géza: Dukai Takács Judit kéziratos vers-füzetei. In.: Művelődéstörténeti tanulmányok. 1990. p. 97-119. ZGY. 31. – MN. 1993–2004. 6. köt. 826. p. – Cséby Géza. Helikoni Ünnepségek 1817–1819. In.: Helikon 1994. : Keszthely. 1994. p. 18-32. – Fábri Anna: „A szép tiltott táj felé” : a magyar írónők története két századforduló között : 1795–1905. 1996. p. 27-32. – Cséby Géza: Három Helikon. In: Keszthelyi Helikon 1996. 1996. p. 13-18. – Magyar költőnők antológiája. 1997. 71. p. – Cséby Géza: A Keszthelyi Helikoni Ünnepségek rövid története 1817–1819-ig. In.: Szabolcs András: Az ifjúság Helikoni Ünnepségei Keszthelyen. 1998. p. 9-26. – VMÉL. 1998. p. 136-137. – ÚMIL. 2000. 1. köt. 513. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 273. p. – Cséby Géza: Dukai Takács Judit a Balaton-vidék egyik korai tájleírója. 2002. – Cséby Géza: Az első keszthelyi Helikoni Ünnepről (1817. február). In.: Pannon Tükör. 2010. 1. sz. p. 52-62.

TAKÁTS JÓZSEF, péteri és téti
(Keszthely, 1767. március 18. – Győr, 1821. május 3.) - író, költő.
Iparos családból származott. Középiskolai tanulmányait Győrben és a keszthelyi gimnáziumban végezte. 1784–89 között a győri egyházmegye papnövendékeként a pozsonyi Emericanumban tanult teológiát, de még mielőtt felszentelték volna, elhagyta a papi pályát. 1790-ben a Festetics udvarhoz került, ahol gr. Festetics György fia, László nevelésével bízta meg, feladata volt, hogy segítségével európai műveltségre tehessen szert. Az első három évet Keszthelyen töltötte, majd hét évig Bécsben éltek. 1796-ban itt jelentette meg önálló verseskötetét, amit Festetics Györgynek ajánlott. 1797-ben visszatért tanítványával Keszthelyre. 1798-ban Festetics György támogatásával könyvkiadó vállalkozásba kezdett, magyar írók munkáinak kiadása céljából. A vállalkozáshoz Festetics György pénzalapot is létesített, Magyar Minerva címen indult el a sorozat, amely a magyar irodalmi összefogás első kísérletének számított. 1799-ben lemondott nevelői állásáról, és ügyvédi pályára lépett. Bécsben részt vett a Magyar Hírmondó c. lap szerkesztésében, kapcsolatba került Kisfaludy Sándorral, akivel életre szóló barátságot kötött, több alkotását is kiadta (Kesergő szerelem, 1801. ; Boldog szerelem 1807). 1808-ban Téten birtokot vásárolt, akkor vette fel a téti előnevet is. 1811-ben táblabíró lett, 1816-tól Győr vm. főjegyzőjévé nevezték ki. Itt tartózkodása idején részt vett a nyelvújítási mozgalomban, az ún. ypszilonistákhoz csatlakozva a mérsékelt nyelvújítást képviselte. Költészetén Horatius és Schiller, valamint Faludi Ferenc és Révai Miklós hatása érezhető.
F. m.: Költeményes munkáji. Bécs. 1796. – Erköltsi oktatások. Bécs. 1799.
Irod.: Keszthelyi Helikon. 1925. p. 75-85. – DK. 1941. 483. p. – Szinnyei. 1980–1981. 13. köt. 1237-1239. has. – Szabó Sándor: Péteri és Téti Takáts József író és költő, mint irodalomszervező. 1984. – Veszprém megye irodalmi hagyományai. 1984. 239. p. – VMÉL. 1998. p. 401-402. – ÚMIL. 2000. 3. köt. 1744. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. p. 291-292. – GYÉL. 2003. 264. p. – ZÉK. 2005. 261. p. – VVL. 2009. p. 635-636.

TAKÁTS MIHÁLY
(Nagybánya, 1861. szeptember 13. – Keszthely, 1913. augusztus 20.) - operaénekes.
Eleinte papi pályára készült, Nagyváradon tanult teológiát. Énektanulmányait Bubics Zsigmond szemináriumi rektor támogatásával, mint a bp.-i Nemzeti Színház ösztöndíjasa a Zeneakadémián folytatta, Pauli Richárd és Passy-Cornet Adél tanítványa volt. 1884–1913 között tagja volt a M. Kir. Operaháznak. 1894-ben fellépett Bayreuthban. A fővárosi Operaházban vezető baritonként énekelt, korának egyik legkiválóbb énekese volt. Nagy sikereket aratott lírai és hősi szerepekben egyaránt. Meleg tónusú, tömör, nagy kiterjedésű hang, sokoldalú szerepformálás jellemezte művészetét. Széles repertoárral rendelkezett, több mint száz darabban szerepelt.
F. m.: Don Giovanni (Mozart, W.A.) ; Almaviva gróf (Mozart, W.A.: Figaro lakodalma) ; Figaro (Rossini: A sevillai borbély) ; René (Verdi: Álarcosbál) ; Rigoletto (Verdi) ; Amonasro (Verdi: Aida) ; Jago ( Verdi: Othello) ; Valentin (Gounod: Faust) ; Hans Sachs (Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok) ; Wolfram, Biterolf (Wagner: Tannhäuser) ; Scarpia (Puccini: Tosca) ; Salamon király (Goldmark K.: Sába királynője) ; Escamillo (Bizet: Carmen) ; Brankovics György (Erkel F.) ; Gara nádor (Erkel F.: Hunyadi László) ; (Tiborc (Erkel F.: Bánk bán).
Irod.: ZL. 1965. 3. köt. 482. p. – BRZL. 1983–1985. 3. köt. 483. p. – MN. 1993–2004. 17. köt. 120. p. – MSZL. 1994. p. 783-784. – RÚL. 1996–2008. 17. köt. 691. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. p. 580-581.

TALABÉR JÁNOS
(Keszthely, 1825. január 4. – Nagykanizsa, 1899. október 27.) - plébános, író, költő, lapszerkesztő.
Apja, Talabér János Diás hegységben volt főmolnár, gyermekéveit itt töltötte. A keszthelyi gimnáziumban tanult, majd 1840-től Pannonhalmán a bencés rendnél folytatott tanulmányokat, Győrött, később Bakonybélben pedig filozófiát hallgatott. 1845–46-ban ismét Pannonhalmán végzett teológiai tanulmányokat. 1846-ban kilépett a rendből. Két iskolaévet a veszprémi egyházmegyében töltött, majd 1848-ban áldozópappá szentelték. Nágocson, majd 1850-től Veszprémben segédlelkészként működött. 1852-ben a bibliai tanszéken r. tanárrá nevezték ki. 1860-ban Szentpéterre, 1861-ben Szentbalázsra helyezték plébánosnak. 1871-ben szakított a lelkészi szolgálattal, Bp.-re költözött és irodalommal foglalkozott. Szerkesztette a Katholikus lelkipásztor c. folyóiratot, 1883–89-ben pedig a Papok Lapját. 1890-ben Nagykanizsára költözött. Költeményei különböző folyóiratokban jelentek meg (Honderű, Őrangyal, Katholikus Néplap, Családi lapok) és a Badacsonyi kereszt fölszentelése (Buda, 1857) c. munkában. Vallási témájú munkái jelentek meg hitoktatástan, hitelemzés, vallásfilozófia, szertartástan témakörben.
F. m.: Egyházi beszédek… T.sz.: Talabér György. Pest. 1854. – Költeményei. Pest. 1860. – A hitoktatástan gyakorlati kézikönyve. Pest. 1854–1857. – Hitoktatástan… Pest. 1865. – A katholikus kereszténység… Bp. 1868. – Franciaország lourdesi kegyhelye. Lasserre Henrik után. Bp. 1873. – Katholikus kereszténység. Pest. 1876–1878. – Arany biblia. Pest. 1884. – Idézetek a szent atyák munkáiból. Pest. 1896.
Irod.: RNL. 1911–1935. 17. köt. 815. p. – DK. 1941. 462. p. – Váth János: Talabér János. In.: Keszthely és Vidéke. 1944. szeptember 16. 1. p. – Szinnyei. 1980–1981. 13. köt. 1254-1255. has. – Gyenesdiás nagyközség monográfiája. 2007–. 1. köt. p. 363-364.

TANTÓ GERGELY
(Kecskemét, 1901. ? – Keszthely, 1956. ?) - kőfaragómester.
Tantó János Gusztáv (1933–2006) apja. A kőfaragó szakmát Róthfeld Ignácz kecskeméti kőfaragó mesternél tanulta. 1921-ben került Keszthelyre, az ekkor készült Helikoni emlékmű építésére Kutasi Imre kőfaragó hívta több társával együtt a városba. Harnasch Ferenc műhelyében helyezkedett el. Mestere halála után feleségül vette özvegyét, s a műhely 1931 óta vezetésével működött tovább.
F. m.: Helikoni emlékmű. Kutasi Imrével és más kőfaragókkal. Kh. 1921. – Sirhakli emléktábla. Kh. 1939. – Wértessy Mauzóleum. Kh., Szent Miklós temető. 1940. – Becehegyi kereszt (corpus, Mária). Nemesvita. 1943. – Kustán dűlői kereszt (corpus, Mária). Nemesbük. 1944. – A keszthelyi 48-as honvéd hősök emlékműve. Terv. Kivitelező: Tantó János Gusztáv. Kh., Szent Miklós temető. 1948. – Fő utcai kereszt (corpus, Rozália, Mária, József). Balatonszentgyörgy-Batthyánypuszta. 1960.
Irod.: Réthelyi Jenő: Útszéli keresztek Keszthely környékén. In.: Ethnographia. 1984. 1. sz. p. 53-79. – Cséby Géza: Száztíz esztendő. 1996. 47. p. – Emlékfüzet a Keszthelyi Ipartestület 120 éves évfordulójára. 2005. 38. p. – Személyi forrás.

TANTÓ JÁNOS GUSZTÁV
(Keszthely, 1933. május 17. – Keszthely, 2006. június 6.) - kőfaragómester.
Apja Tantó Gergely (1901–1956) kőfaragómester volt. Szülővárosában végezte el az inasiskolát. Az apai műhelyben kezdett dolgozni. 1955-ben Szentesen szakérettségit tett. Ezután a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tanult. Apja halála után megszakította tanulmányait. Édesanyja özvegyi jogon átvette a műhelyt az ő vezetésével. 1959-ben kőfaragó, 1960-ban beton műkő és betonárú készítő mestervizsgát tett. 1962-ben fejlesztette a műhelyt gránit és márvány feldolgozására. 1964-től önálló kisiparosként működött. 1971-ben a KIOSZ keszthelyi csoportjának elnöki tisztét töltötte be. 1990-ben az elsők között alakult a szervezet Ipartestületté, melynek elnökévé választották. Ő készítette az új ipartestületi székház műkő munkáit, koordinálta az építkezést. Nevéhez fűződik az Unterberger Ferenc-emléktábla megőrzése, felújítása, majd elhelyezése az ipartestületi székházba, valamint a székház építésében társadalmi munkában dolgozók nevének márványtáblán megörökítése. 1993-ban vonult nyugdíjba, ezt követően még 7 évig nyugdíj melletti kisiparosként működött. 1996-ban az Ipartestület örökös t. elnöke címet kapott. Elnöksége alatt többször elnyerték a kiváló címet. Munkásságáért számos kitüntetésben részesült, többek között Kiváló ipari tanuló nevelésért (1964, 1974), Jó munkáért, jó minőségért (1970), Kiváló Kisiparos arany fokozat (1980), Kiváló Szervezeti Munkáért arany fokozat (1983), Ipar Kiváló Mestere (1984), Keszthely Városért (1992), IPOSZ-díj (1993). Aranykoszorús Mester (2000) kitüntetést kapott. 1991-től tevékenykedett a Szakképzési Alapítványban, 2002-ben alapító tagja volt a Keszthely és Környéke Jótevő Iparosainak Alapítványnak. T. tagjává választotta a Kossuth Szövetség, mely 2005-ben a Kossuth Koszorú életműdíjban részesítette. 1951-től hobbiként postagalamb-tenyésztéssel és versenyeztetéssel foglalkozott, a Keszthelyi Postagalambsport Egyesület elnöki tisztét is betöltötte. 2003-ban a M. Postagalambsportért érdemérem ezüst fokozatával, 2007-ben M. Postagalambsportért Posztumusz Érdeméremmel jutalmazták.
F. m.: A keszthelyi 48-as honvéd hősök emlékműve. Tantó Gusztáv tervei alapján. Kh., Szent Miklós temető. 1948. – Fehér ember szobor márványtáblája. Kh. 1956. –II. világháborús emlékmű. Várvölgy, Vonyarcvashegy, Zalaszabar.
Irod.: KKK. 1995. 106. p. – Cséby Géza: Száztíz esztendő. 1996. p. 73-84. – KKZM2000. 2000. p. 271-272. – Emlékfüzet a Keszthelyi Ipartestület 120 éves évfordulójára. 2005. p. 38-39. – KVEKA. 2006. 99. p. – Keszthely Város Önkormányzata 202/1992. (XII. 3.) sz. határozata. – Személyi forrás.

TAR MÁRTON
(? – ?) - várkapitány.
Hadnagyként szolgált a keszthelyi végházban. 1641-ben átvette Sárkány Miklóstól a Bakács Farkas özvegye által elzálogosított birtokrészét. Sárkány Miklóst követte a végház élén, aki nem élte meg a helyettesített Bakács Sándor Ferenc nagykorúságát. 1643-ban nevezték ki kapitánynak. Tisztét 1648-ig látta el.
Irod.: Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján : Keszthely végváros a 16-17. században. 2007. 96., 106., p. 114-116., 176., 292. p.

TARTSAY JÓZSEF
(Rábapordány, 1810. december 28. – Keszthely, 1884. július 31.) - szerzetes, plébános.
Szombathelyen folytatott filozófiai tanulmányokat, a teológiát Győrött és Veszprémben végezte. Pályáját premontrei szerzetesként kezdte, 1837-ben szentelték pappá. Káplánként működött Szentbalázson, Mernyén, Balatoncsicsón, Vörsön, 1846-ban Káptalantótiban, majd 1851–82 között ugyanott plébános volt. 1882-től Keszthelyen élt.
F. m.: Sümegi várrul. In.: Sümegi Szűz Mária képes ferences naptára 1998. évre. Sümeg. 1997.
Irod.: VMÉL. 1998. 506. p.

TELEKI PÁL, dr. gr.
(Budapest, 1879. november 1. – Budapest, 1941. április 3.) - földrajztudós, utazó, egyetemi tanár, szakíró, miniszterelnök, országgyűlési képviselő.
Apja gr. Teleki Géza volt. Középiskolai tanulmányait a bp.-i piarista gimnáziumban végezte, majd a bp.-i egyetemen jogot hallgatott s politikai tanulmányokkal foglalkozott. Ez idő alatt egy évig a magyaróvári Gazd. Akad. hallgatója is volt. 1903-ban doktorált Bp.-en, Lóczy Lajos mellett gyakornok lett az egyetem földrajzi int.-ében. 1904–05-ben Szatmárnémetiben szolgabíróként dolgozott, 1905–11 között a somkuti választókerület országgyűlési képviseletét látta el. 1907-ben utazást tett Szudánba, hazatérte után kiadta a „japán szigetekről” készített atlaszát, melyért a francia Société de Geographie Jomard-díjjal tüntette ki. Térképészeti kutatásokkal foglalkozott Európa nagy könyvtáraiban. 1909-ben a Földrajzi Int. igazgatójává nevezték ki (1909–13). Közreműködésével jelent meg az int. kiadásában az első magyar tud. világatlasz. 1912-ben Cholnoky Jenővel hosszabb tanulmányutat tett Észak-Amerikában. 1916-ban Rakovszky Béla elhunyta miatt az időközi választásokon az Alkotmánypárt programjával Keszthely országgyűlési képviselőjévé választották. Városunkat 1918-ig képviselte a parlamentben. 1917–18-ban az Orsz. Hadigondozó Hivatal elnökeként tevékenykedett. A háború végétől egy munkacsoport élén hozzákezdett Mo. néprajzi térképének elkészítéséhez. A Tanácsköztársaság kikiáltása után részt vett az Antibolsevista Comité akcióiban. 1919. májustól augusztusig az ellenkormányok külügy-, júliustól földművelésügyi minisztere volt. A békedelegáció egyik főmegbízottjaként részt vett a párizsi béketárgyalásokon. 1920. áprilistól külügyminiszter, júliustól 1921. április közepéig miniszterelnök, közben rövidebb ideig külügyminiszter és a nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere is volt. Miniszterelnöksége idején jelent meg az első zsidótörvény. 1920-tól Szeged országgyűlési képviseletét is ellátta. 1921-től a Menekültügyi Hivatal és a Társadalmi Egyesületek Szövetségének elnöke lett. 1919-ben, majd 1921-ben újra a bp.-i tudományegyetem közgazdaságtudományi karán a gazd. földrajz nyilvános r. tanáraként oktatott. 1924-ben a Népszövetség által kiküldött 3 tagú iraki határmegállapító biz. tagja volt, megszervezte a Szociográfiai Int.-et, 1926-ban az Államtudományi Int.-et. 1927-ben vezető szerepet vállalt az M. Revíziós Liga megalakításában. 1937–38-ban a bp.-i Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora lett. 1938-ban Györffy Istvánnal és Magyary Zoltánnal létrehozták az Orsz. Táj- és Népkutató Int.-et. 1938-tól a tokaji választókerületben országgyűlési képviselőnek választották, vallás- és közoktatásügyi miniszterré nevezték ki. 1939. februártól 1941. áprilisig ismét miniszterelnöki feladatokat látott el. Ekkor született meg a második zsidótörvény, bejelentették egy harmadik előkészítését. Nevéhez fűződik Kárpátalja (1939), valamint K-Mo., É-Erdély és Székelyföld (1940) visszacsatolása. Csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. 1941-ben – miután nem vállalta, hogy Hitler felszólítására Mo. vegyen részt Jugoszlávia megtámadásában – önkezűleg vetett véget életének. A magyar gazd. földrajz megalapítója, Mo.-on elsőként vizsgálta a társadalom és a gazdaság fejlődését földrajzi környezetben, kimutatta a közöttük lévő összefüggéseket és kölcsönhatásokat. Tájszemléletében okozati elveket és szintetizáló módszert alkalmazott. 1913-ban az MTA l. tagjává, 1922-ben igazgatójává, 1925-ben t. tagjává választotta. 1910–23-ig a M. Földrajzi Társ. főtitkára, 1913-tól a Turáni Társ., 1914-től a Fajegészségügyi Biz., 1917-től a M. Fajegészségügyi és Népesedéspolitikai Társ., 1919-től a Területvédő Liga elnöke, 1920-tól a br. Eötvös József Collegium kurátora, 1922-től főcserkész, 1923-tól t. főcserkész, 1926–28-ban a felsőház tagja, 1932–36-ban az Orsz. Ösztöndíjtanács, 1936–37-ben az Orsz. Közoktatási Tanács, 1936-tól a külf. Collegium Hungaricumok kuratóriumának elnöke volt. 1930-ban Corvin-láncot kapott.
F. m.: A japán szigetek chartographiájának történetéhez. Bp. 1909. – A földrajzi gondolat története. Bp. 1917. – Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján. Bp. 1919. – Amerika gazdasági földrajza. Bp. 1922. – The Evolution of Hungary and Its Place in European History. New York. 1923. – A modern földrajz és oktatása. Bp. 1923. – Általános gazdasági földrajz. Bp. 1925. – A gazdasági élet földrajzi alapjai. I-II. Bp. 1936. – Nemzetiségi politika Magyarországon. Bp. 1940. – Válogatott politikai írások és beszédek. Szerk, és bevezette Ablonczy Balázs. Bp. 2000.
Irod. Keszthelyi képviselő-választás. In.: Keszthelyi Hirlap. 1916. október 15. 1. p. – Gróf Teleki Pál képviselőjelölt programmbeszédje. In.: Keszthelyi Hirlap. 1916. október 22. p. 1-2. – Képviselőválasztás. In.: Keszthelyi Hirlap. 1916. október 29. p. 1-2. – Nemzetgyűlési almanach 1920–1922. 1921. p. 147-149. – RNL. 1911–1935. 18. köt. 91. p. – MN. 1993–2004. 17. köt. p. 280-281. – MT. 1997. p. 798-799. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. p. 671-674. – MTAT. 2003. 3. köt. p. 1286-1288. Bölöny József: Magyarország kormányai, 1848–2004. 2004. p. 459-460.

TESSEDIK SÁMUEL, Teschedik, Thessedik
(Alberti, 1742. április 20. – Szarvas, 1820. december 27.) - lelkész, mezőgazdász, szakíró.
Apja ev. lelkész volt. Középiskolai tanulmányait a pozsonyi ev. gimnáziumban, 1761–62-ben a debreceni ref. gimnáziumban végezte. 1763-tól az erlangeni egyetemen tanult teológiát, de természettudományi, orvosi és bölcsészeti előadásokat is hallgatott. 1765-ben tanulmányutat tett észak-német, szászországi és porosz városokban, ahol több területen (mezőgazdaság, oktatás) is tapasztalatokat gyűjtött. A külföldön látottakat Mo.-on belül is tervezte alkalmazni. Hazatérése után rövid ideig Surányban volt házitanító, majd 1767-ben Szarvasra került ev. segédlelkésznek, ahol fiatalon igazgató lelkésszé választották. Munkásságát elsősorban az alföldi elmaradott körülmények között élő parasztság szellemi és gazd. felemelése vezérelte. Saját költségén felépíttette a Gyakorlati Gazd. Szorgalmatossági Iskolát, mely a világon az első gyakorlati jellegű gazdászati és ipari iskola volt a paraszti sorban élő fiatalok számára. Az iskolában tanműhelyt, tangazdaságot és könyvtárat szervezett. A mg. és természettudományi oktatást helyezte előtérbe. 1797-ben gr. Festetics György meghívására Keszthelyre érkezett. Kiemelkedő érdemei voltak a keszthelyi Georgikon Tanint. alapító és szervezési munkálataiban. Később, 1817. május 20-án a Helikon Ünnep alkalmával a Georgikon t. professzorává választották. 1798-ban megkapta a jénai mineralógiai társaság diplomáját. Tervei alapján nyílt meg a nagyszentmiklósi gyakorlati gazdasági szakiskola 1803-ban, valamint Szentpétervárott is gazdaképző iskolát létesítettek. A mezőgazdaság szinte valamennyi ágával foglalkozott. Bevezette a korszerű vetésforgót, a szántóföldi takarmánynövények termesztését (lucerna, lóhere), az istállózó állattenyésztést. Támogatta a kukorica termesztését, elsőként termelt cukorrépát. A futóhomok megkötésére akácosokat, gyümölcsösöket telepített. Jelentős eredményeket ért el a méhészet és a selyem-hernyó-tenyésztés területén. A gazdákat a helyes szőlőtermesztésre, a bor kezelésére tanította. Kísérletezett a pálinka-, sör-, és az ecetgyártás új módszereivel is, valamint foglalkozott a növények tartósításával. Kiemelkedő szakírói tevékenységet folytatott, prédikációi mellett tankönyvet, olvasókönyvet, több mint száz szakmunkát írt. 1809-ben munkássága elismeréséül I. Ferenc királytól magyar nemességet kapott. 1961-ben a MAE Tessedik Sámuel emlékérmet alapított, melyet évente adományoznak.
F. m.: Der Landmann in Ungarn, was er ist und was er sein könnte… Pest. 1784. – Ökonomisch-physikalisch-statistische Bemerkungen über den gegenwärtigen Zustand des Landwesens in Ungarn… Pressburg. 1787. – Declarationes duae coram incl. Commissione regia die 9 et 10 Mai 1792. Factae, atque scholam oeconom. ? – An das Ungarische, besonders Protestíntische Publicum… 1798. – Neuer Wiesen-Rektifikazions-Plan. 1800. – Nachricht von dem Anbau und der Benetzung des Lucerner-Klees. ? – Teschedik Sámuel önéletírása. Ford.: Zsilinszky Mihály. Pest. 1873. – Szarvasi nevezetességek, azaz Szarvas mezőváros gazdasági krónikája. Ford. és szerk. Nádor Jenő. Bp. 1938. – Tessedik Sámuel válogatott pedagógiai művei. Szerk. Vincze László. Bp. 1956. – Tessedik Sámuel kisebb írásai. Szerk. Hanzó Lajos. Szarvas. 1960.
Irod.: Süle Sándor: A keszthelyi Georgikon. 1797–1848. 1967. 21. p. – Tóth Lajos: Tessedik Sámuel. 1976. – Szinnyei. 1980–1981. 14. köt. 51-53. has. – AÉ. 1985. p. 597-603. – MTTT. 1992. p. 171-172. – MN. 1993–2004. 17. köt. p. 386-387. – MT. 1997. p. 803-804. – ÚMIL. 2000. 3. köt. p. 2238-2239. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. p. 696-697. – www.mek.iif.hu

THURY FARKAS
(? – ?, 1686. ?) - várkapitány.
1684-től töltötte be a keszthelyi végház kapitányi tisztét. 1685 októberében a balatoni várak magyar katonasága parancsot kapott a Dunántúl keleti-délkeleti térségében húzódó török utánpótlási útvonalak zavarására, köztük T. Farkast is utasították táborba vonulásra. A keszthelyi katonaság a hozzájuk csatlakozó tapolcai és sümegi hadinéppel együttesen törtek be a török hódoltsági területre. A helyőrség hadnagyával, Jászay Péterrel anyagi természetű vitába került, Jászay meggyilkolta.
Irod.: Veress D. Csaba: Várak a Balaton körül. 1996. 186. p. – Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján : Keszthely végváros a 16-17. században. 2007. 112., 292. p.

TOLNAY KÁROLY, dr.
(Sümeg, 1813. november 14. – Zalaszentmihály, 1897. március 24.) - jogász, földbirtokos, országgyűlési képviselő.
Apja Tolnay Gábor, a veszprémi püspökség sümegi uradalmának ügyésze volt. Győrben folytatott jogi tanulmányokat, majd 1834-ben ügyvédi oklevelet szerzett. Az 1832–36-os országgyűlésen Zala vm. t. jegyzőjeként vett részt. A zalai liberális ifjúság köréhez tartozott. 1837–40 között alszolgabíró, 1844–47-ben főszolgabíró volt a szántói járásban. 1847–48-ban Zala vm.-t képviselte az országgyűlésben. Az 1848-as népképviseleti választásokon a keszthelyi kerület országgyűlési képviselőjévé választották. Az 1850-es években visszavonultan élt családjával és zalaszentmihályi birtokán gazdálkodott. Az 1860-as évek elején tért vissza a közéletbe. 1861-ben, 1865-ben és 1872-ben is a keszthelyi választókörzet képviselőjének választották meg.
F. m.: Országgyűlési beszéde. Pest. 1861.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 14. köt. 246. has. – A szabadságharc emlékei Zalában 1848–1849. 1999. p. 157-158. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. 8. p. – ZÉK. 2005. 264. p.

TOMPA FERENC
(?, 1893. ? – ?) - ősrégész, egyetemi tanár.
Gimnáziumi tanulmányait a keszthelyi premontrei gimnáziumban végezte. A bp.-i egyetemen bölcsészeti tudományokat folytatott, történésznek készült. A Tanácsköztársaság bukása után, szigorlatait letéve a Nemzeti Múzeumban kapott állást, de igazi tevékenysége Szombathelyen indult el, ahová a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendelte ki a háború alatt szétzilálódott Vas vm.-i Múzeum újrarendezésére. Munkásságának ez az első időszaka 1920–23-ig tartott. A második szakaszt a Nemzeti Múzeumban az őskori gyűjtemény kezelőjeként eltöltött 15 év jelentette, míg a harmadik a Pázmány Péter Tudományegyetem újonnan felállított régészeti katedrájára 1938 nyarán történt kinevezésével kezdődött. Ezeken a munkahelyeken és beosztásaiban egyaránt végzett muzeológiai, ásatási és feldolgozó, valamint oktatói tevékenységet. Ásatási munkálatainak nagy részét a bronzkori tellek kutatása képezte. Jelentős feltárásai voltak többek között, Velem, Szendvidhegy, Tószeg, Laposhalom, Sarkad, Nagyrév, Dömsöd, Bodrogkeresztúr, Aggtelek, Áporka, Füzesabony, Megyaszó, Iváncsa, Hatvan, Szendrő, Vaskút, Bárca stb. területén. Munkáinak eredményeiről a szakirodalomban is beszámolt, széleskörű publikációs tevékenységet folytatott, mind hazai (Archeológiai Értesítő) mind pedig külföldi szaklapokban jelentek meg írásai. Munkásságát Mo.-on és külföldön is elismerték. 1935-ben az MTA l. tagjává választották. A legnagyobb elismerést azzal nyerte el, hogy a Congres des Sciences Préhistoriques et Protohistoriques az 1940-re tervezett Bp.-en megtartandó III. Kongresszusa elnökének választotta meg.
F. m.: A magyar föld őskori lakói és kultúrájuk. Magyarország Vereckétől napjainkig. Bp. 1930. – A bronzkori kultúra kialakulása Magyarországon. Értekezések a történeti tudományok köréből. Bp. 1937. – Budapest az ókorban. T.sz.: Alföldi A., Nagy L. Bp. 1942.
Irod.: Patay Pál: Emlékezés Tompa Ferencről születésének 100. évfordulóján. In.: Archeológiai Értesítő. 1993. 1–2. sz. p. 90-95.

TORMAY (KRENMÜLLER) BÉLA, nádudvari
(Szekszárd, 1839. október 10. – Budapest, 1906. december 29.) - mezőgazdász, szakíró.
Középiskolai tanulmányait Szekszárdon végezte. Pesten kertészetet és gazd. gépészetet, 1858–59-ben a pesti egyetemen természettudományokat tanult, 1859-ben állatorvosi oklevelet, 1861-ben a weihenstefani gazd. tanint.-ben szerzett oklevelet. 1855–58-ban gr. Széchenyi István cenki, majd gr. Károlyi István derekegyházi uradalmában dolgozott. 1861-től a pesti állatorvosi tanint.-ben tanársegédként, 1863-tól segédtanárként tevékenykedett. 1868-ban Keszthelyre a Felsőbb Gazd. Tanint.-be került, ahol az állattenyésztési és állatorvosi ismereteket tanította 1869-ig. 1869–73 között Debrecenben a Felsőbb Gazd. Tanint. igazgatói tisztségét viselte, 1873-tól a bp.-i állatorvosi tanint.-ben az általa megszervezett állattenyésztési tanszéken r. tanári beosztásban dolgozott, majd 1875–88-ban az intézetet vezette. 1884–1904 között miniszteri tanácsosi rangban az összes gazdasági szakiskola főigazgatójaként látta el feladatait, emellett állattenyésztési ügyekben – a lótenyésztést kivéve – a mindenkori földművelésügyi miniszter tanácsadója volt. Az állattenyésztés több ágában is kezdeményezésére indult meg a rendszeres tenyésztési tevékenység. Jelentős ismeretterjesztő tevékenységet folytatott. Az MTA 1899-ben l. tagjává választotta. Eredményes, az ország állattenyésztését fellendítő működését hazai és külf. tud. társaságok tüntették ki dísztagsággal. Alapító elnöke volt a M. Orsz. Állatorvos Egyesületnek, 1903-tól címzetes államtitkári tisztséget töltött be.
F. m.: Lófogtan. Pest. 1862. – Állatgyógyászati vázlatok. Debrecen. 1871. – Gazdasági lótenyésztő. Debrecen. 1872. – Általános állattenyésztéstan. Pest. 1871. 3. kiad. Bp. 1895. – A falusi lótenyésztés. Debrecen. 1873. – A szarvasmarhafajokról. Bp. 1874. – A szarvasmarha és tenyésztése. Bp. 1877. – A tenyész-szarvasmarhák, juhok és sertések tartása 1885-ben. Bp. 1886. – A háziállatok tenyésztése. Bp. 1896. – Állatorvosi feladatok a köztenyésztés terén. Bp. 1902. – A falusi lótenyésztő. Bp. 1902. – Lótenyésztésünket illető nézetek. Bp. 1904.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 14. köt. 333-337. has. – MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 447-451. – MN. 1993–2004. 17. köt. 585. p. – MT. 1997. p. 815-816. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. 810. p. – MTAT. 2003. 3. köt. 1313. p.

TRSTYÁNSZKY KÁROLY
(Sümeg, 1825 vagy 1826. április 14. – Keszthely, 1901. szeptember 14.) - honvéd hadnagy, gyógyszerész, hírlapíró.
Gimnáziumi tanulmányait Keszthelyen végezte, majd Pesten tanult, 1847-ben gyógyszerész oklevelet szerzett. A pesti katonai gyógyszertárban kezdett el dolgozni. Az 1848–49-es szabadságharc idején a kormány megbízásából ő végezte a mozgó katonai gyógyszertárak gyógyszerekkel történő ellátását. 1849 nyarán tüzér főhadnaggyá nevezték ki az 5. hadtesthez. Innen az Arad melletti szentmiklósi kórházba került, ahol kórházparancsnoki megbízást kapott. Hadifogságba esett, majd szabadulása után 1852-ben Enyingen, 1862-ben Sárbogárdon nyitott gyógyszertárat. A kiegyezés után az Igazságügyi Minisztériumba került. Éveken keresztül főmunkatársa volt a Kertész Gazda c. lapnak, majd a Nép Kertésze c. lap felelős szerkesztői feladatait látta el. 1890-ben vonult nyugdíjba, 1893-ban Keszthelyen telepedett le. A városban honvédekből megalapította a Veteránok Körét 1897-ben, melyben elnöki tisztséget töltött be.
F. m.: Útmutatás a mérgek kikeverésére és a vérfoltok felismerésére orvos törvényszéki vizsgálatoknál. T.sz.: Kövér Gábor. Pest. 1871.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 14. köt. 553. has. – A szabadságharc zalai honvédei. 1992. 41. p. – Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. 1998–1999. 331. p. – SZEZ. 1999. p. 159-160.

TÓSZEGI PÉTER, dr. (sz. Pákozdy Zsuzsanna)
(Hódmezővásárhely, 1926. június 28. – Keszthely, 2008. március 28.) - agrármérnök, egyetemi tanár, szakíró.
1946-ban érettségizett a Bethlen Gábor Ref. Gimnáziumban Hódmezővásárhelyen. 1951-ben szerzett agrármérnöki diplomát a M. Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán Bp.-en. Ezután az intézmény tanársegédje lett. 1952–56-ig a moszkvai Mezőgépészképző Főiskolán aspiráns volt, 1956-ban kandidált. 1956–59 között Bp.-en a Mg. Gépészmérnöki Főiskolán oktatott, 1957-től megbízott tanszékvezetőként. 1960-ban került Keszthelyre a Mg. Akad.-ra, mely később Mg. Főiskola, majd Agrártudományi Egyetem lett. 1960–86-ig tanszékvezetőként dolgozott, 1969-ben egyetemi tanár kinevezést kapott. A ’60-as években két cikluson át rektorhelyettesi tisztet töltött be. Tagja volt az Agrárműszaki Biz.-nak és a Tud. Minősítő Biz.-nak, alapító tagja a Veszprémi Akad. Biz.-nak, több mint két évtizeden át vezetőségi tagja a MAE Mezőgép Szakosztályának. Tud. munkásságának eredményeit több mint ötven publikációban tette közzé.
F. m.: Mezőgazdasági géptan. Társszerző. Bp. 1964. – A kukoricatermesztés komplex gépesítése. Társszerző. Bp. 1968. – A növénytermelés gépesítése. 1. rész. Kh. 1979. – A nagytraktorok alkalmazási feltételeinek elemzése szántóföldi munkában. Társszerző. Bp. 1980. – A műszaki ismeretek oktatásának fejlesztése az agrármérnök képzésben. Kh. 1980. – Nagytraktoraink alkalmazási feltételei. Társszerző. Bp. 1982. – Neue Konservierungsmethoden für Kornermais in der Ungarischen VR. In.: Landtechnische Zeitschrift der DDR. 3. 1984. – Testing and Development of Fluid Fertilization Technology. 9th World Fertilizer Congress of C.I.E.C. Társszerző. 1984. – Energiatakarékos gazdálkodási rendszer kedvezőtlen termőhelyi adottságok mellett. In.: Nemzetközi Mg. Szemle. Bp. 1984. Társszerző.
Irod.: Személyi forrás.

TÓSZEGI PÉTERNÉ, dr. (sz.: Pákozdy Zsuzsanna)
(Szeged, 1929. január 23. – Keszthely, 2008. szeptember 15.) - könyvtárigazgató.
Középiskolai tanulmányait 1938–44 között Hódmezővásárhelyen a Ref. Leánygimnáziumban, 1945–46-ban a Bethlen Gábor Ref.s Gimnáziumban végezte. 1948-ban a bp.-i Brunszvik Teréz Kisdedóvó Int.-ben szerzett óvónői képesítést. 1953–56 között az Állami Pedagógiai Főiskola hallgatójaként könyvtárosi diplomát szerzett. 1948–52 között a Május 1. Ruhagyárban óvónőként, majd 1952–54-ig a bp.-i Agrártudományi Egyetem Könyvtárában könyvtárosként dolgozott. 1954–56-ban a fővárosi Gépészmérnöki Főiskola Könyvtárában előbb könyvtárosi, majd könyvtárvezetői feladatokat látott el. 1960-ban került Keszthelyre, az Agrártudományi Egyetem Könyvtárába, 1977-ig könyvtárosi, majd könyvtárvezetői beosztásban tevékenykedett. 1977-ben könyvtárigazgatói megbízatást kapott, mely tisztségét nyugdíjazásáig, 1984-ig viselte. 1992–2000 között a Helikon Könyvtár vezetője volt Keszthelyen a Kastélymúzeumban. Kitüntetései: Szocialista Kultúráért (1965), Kiváló Dolgozó (1972), Georgikon Emlékérem (2000).
Irod.: Személyi forrás.

TÓTH ANDRÁS, dr.
(Szil, 1918. január 26. – Keszthely, 1982. november 19.) - fogszakorvos.
A bp.-i egyetemen szerzett orvosi oklevelet 1943-ban. 1954-től a hévízi Állami Gyógyfürdőkórházban fogász szakorvosként dolgozott. A fogágy-betegséget gyógyító szájzuhany-kezelés hazai úttörője volt, nevéhez fűződik az első zalai szájfürdő létrehozása Hévízen. Kezeléseinek eredményeit hazai és külf. szaklapokban is közzé tette. Emellett az orvos- és helytörténet, valamint a művészettörténet (pl. Csontváry Kosztka Tivadar életműve) egyes kérdéseivel is foglalkozott.
Irod.: ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. 822. p. – ZÉK. 2005. 266. p.

TÓTH ANTAL ALAJOS
(Miskolc, 1937. május 20. – Zalaegerszeg, 2007. szeptember 20.) - tanár, festőművész.
Szegeden a József Attila Állami Tanítóképzőben 1956-ban, majd a Pécsi Tanárképző Főiskola orosz szakán 1972-ben, rajz szakán 1975-ben szerzett diplomát. Karvezetői és idegenvezetői tanfolyamot végzett, citera vizsgát tett. 1956–63 között a szegedi járásban tanított, majd a Zalavári Ált. Iskolában tanítóként, később tanárként működött. 1975-től a keszthelyi Csány László Ált. Iskolában tanított, 1977–92-ig a helyi Vendéglátóipari Szakközépiskola kollégiumának nevelőjeként dolgozott. 1992-től vállalkozó festőművészként alkotott. 1973-tól rendszeresen szerepelt megyei, 1997-től orsz. csoportos kiállításokon, 2000-ben Svájcban és Belgiumban is bemutatták képeit. Részt vett számos művésztelep munkájában (Sümeg, Zebegény, Tokaj, Encs, Budapest). Egyéni kiállításai voltak Keszthelyen, Hévízen, Veszprémben, Zalaegerszegen, Zalaszentgróton, Nagykanizsán, Zalaszántón, Gyenesdiáson, Vonyarcvashegyen, Kaposvárott, a svájci St. Gallenben és a belgiumi Kinrooiban. Képei a hazai magángyűjtemények mellett Európa több országában, valamint Amerikában és Afrikában is otthonra találtak. 1998-ban a Bakony-Balaton Orsz. Képző- és Iparművészeti Kiállításon Farkas-hegy c. festményével díjat nyert. Tagja, majd 12 éven át vezetője volt a keszthelyi Egry József Képzőművészeti Körnek, alapító tagja a Magyarországi Gyermekbarátok Keszthelyi Szervezetének, valamint tagja az Orsz. Képző- és Iparművészek Társ.-ának. Elkészítette Keszthely grafikai sorozatát, emellett könyvcímlapokat (többek között Simán Mária: Kígyó a bőrétől c. és A csavargó karácsonya c. könyvéhez) linometszeteket (ex librisek), tűzzománcot (Balatoni panoráma), papírmetszeteket (Szigligeti öböl, Monotípiák) és kerámiákat (Plakettek) is készített. 1985-ben Szocialista kultúráért kitüntetésben részesítették, 2004-ben megkapta a Zala Megye Közgyűlésének Alkotói Díját.
F. k.: Farkashegy. – Nádas szivárvány alatt. – Hajnal. – Álomban. – Ritka fények a parton. – Vízen járó felhők. – Tükröződés. – Akt fényben. – Gyenesi dombok. – Havas Balaton. – Vörs I. II. – Téli színvarázs. – Téli örömök. – Kastélypark. – Őszutó. – Zöld Balaton. – Március. – Alföldi táj. – Zalai dombok. – Sors. – Özvegyek. – Éjfél után.
Irod.: Simán Mária: Szignálta Tóth Antal. 2003. – KKNYD. 2003. p. 233-234. – KKZM2006. 2006. 135. p. – A zöld Balaton márciusa. In.: Zalai Hírlap. 2009. június 25. – Személyi forrás.

TÓTH BENEDEK, dr.
(Debrecen, 1941. december 7. – Keszthely, 2000. július 17.) - színész, egyetemi tanár.
Apja dr. Tóth László jogász volt. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségizett 1959-ben. 1964-ben szerzett diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem kémia–biológia szakán. Fiatal éveiben színészettel is foglalkozott, fellépett a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Színházban, Arbuzov Irkutszki történet c. darabjában. Emellett Bacsó Péter, Jancsó Miklós, Ranódy László filmjeiben is szerepelt. 1964–79 között Keszthelyen az Agrártudományi Főiskolán előbb gyakornok, majd egyetemi tanársegéd, később adjunktusi minőségben dolgozott. 1979–84-ig a Nehézvegyipari Kutatóint.-ben osztályvezetőként tevékenykedett, majd 1984-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi docense lett. 1991–94-ben a Kémiai Tanszéket vezette, 1995-től a Talajtani Tanszék vezetését végezte. Az egyetemi doktori címet 1972-ben, a mezőgazdaság tudomány kandidátusa címet 1979-ben szerezte meg. Tagja volt a M. Talajtani Társ. vezetőségének, a Talajbiológiai Szakosztály vezetőségének, az MTA Talajtani Agrokémiai és Vízgazdálkodási Biz.-nak. Cikkei jelentek meg hazai és külf. szaklapokban. Munkássága elismeréseképpen több kitüntetésben részesült: Veszprém Megyéért arany fokozat (1967), Keszthely Városért (1975), MAE Aranykoszorús jelvény (1982), Honvédelmi Érdemérem (1982, 1987).
F. sz.: Nyáron egyszerű (1963) ; Zöldár (1965) ; Aranysárkány (1966) ; Egy szerelem három éjszakája (1967) ; Fényes szelek (1968) ; Virágvasárnap (1969).
F. m.: A mezőgazdaság kemizálásnak talajbiológiai kérdései. Veszprém. 1985.
Irod.: Napló. 1975. május 9. Keszthely melléklet. 1. p. – KKK. 1995. 109. p. – MF. 2005. 2. köt. 1102. p. – Személyi forrás.

TÓTH ISTVÁN PÉTER
(Kalocsa, 1942. október 15. – Zalaegerszeg, 2008. március 14.) - tanácselnök, mérnök.
Budapesten érettségizett a Szent István Gimnáziumban, majd a Bp.-i Műszaki Egyetemen 1966-ban mérnöki, 1972-ben gazd. mérnöki, a Politikai Főiskolán 1986-ban területfejlesztési szakon diplomát szerzett. A M. Honvédségnél különböző mérnök-tiszti beosztásokban dolgozott. A zalaegerszegi egység technikai szolgálatfőnökeként szerelt le 1978-ban. Ezután a Zala Megyei Tanács Építési Osztályán, majd a Zala megyei pártbiz. gazdaságpolitikai osztályán alkalmazták. 1983-ban a Zala Megyei Tanács Közlekedési Osztályának vezetője lett. 1984-ben Keszthely város tanácselnökének választották. 1989–99 között a Zala Megyei Tanács Elnöki Hivatalának, 1991-ben a Zala Megyei Önkormányzat Gazd. és Területfejlesztési Osztályának vezetőjévé nevezték ki. 1992–94 között egy ausztriai vállalkozás ügyvezetői, majd a zalaegerszegi HTR-Philips személyzeti és üzemeltetési igazgatói feladatait látta el. 1998-tól a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkári tisztét töltötte be. A Zalaegerszegi Európai Információs Pont kuratóriumi elnöke, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának és az Eurégió West/Nyugat-Pannon Gazd. Biz.-ának tagja volt. Tevékenységéért a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany, ezüst és bronz, a Közbiztonsági érem ezüst, a Kiváló Újító kitüntetés arany, a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki.
Irod.: KKZM2000. 2000. 279. p. – Zala megye archontológiája : 1138–2000. 2000. 489. p. – Személyi forrás.

TÓTH JÁNOS, ZALAI
(Zalaegerszeg, 1899. december 12. – Budapest, 1978. szeptember 28.) - építész, festő, költő.
Középiskolai tanulmányait Keszthelyen végezte, 1917-ben érettségizett, majd Bp.-en szerzett építészmérnöki diplomát 1921-ben. Egy évig Keszthelyen dolgozott a Gazd. Akad.-n, majd 1922-ben Szombathelyre került, ahol városi főmérnök lett. 1945-ben a Balaton környékének műszaki felelősi feladatait látta el, 1947–49-ben több város, köztük Keszthely rendezési tervét is elkészítette, majd fővárosi és győri építési irodákban dolgozott. 1957–65-ig az Építési Minisztérium Műemléki Osztályának munkatársaként tevékenykedett. Zalai Tóth János néven festett is, valamint fametszeteket készített. 1936-ban megjelent egy verseskötete, Apostolok útján címmel. 1932-től népi építészettel kezdett foglalkozni. Eleinte Vas megye értékeit tárta fel, majd az egész országban kereste a népi emlékeket. Kiemelkedő szerepe volt 1964-ben a Göcseji Falumúzeum, majd a Vasi Falumúzeum részletes terveinek kidolgozásában.
F. m.: Így épít a vasi nép. Szombathely. 1938. – A magyar falu építőművészete. Szombathely. 1945. – Népi építészetünk hagyományai. Bp. 1961. – Göcsej népi építészete. Bp. 1965. – Az Őrségek népi építészete. Bp. 1971.
Irod.: ZÉK. 2005. 266. p.

TÓTH LÁSZLÓ
(Zalabaksa, 1923. június 27. – ?, 1991. május 7.) - éremgyűjtő.
Keszthelyre 1967-ben került, ahol az Agrártudományi Egyetem dolgozója volt egészen nyugdíjba vonulásáig. Ezután idejét az éremgyűjtésnek szentelte. Az Éremgyűjtők Orsz. Egyesületének Keszthelyi Csoportját vezette 1973 óta, tagja volt az Orsz. Elnökségnek. Hatalmas mennyiségű éremkiadás fűződik a nevéhez. Legismertebb éremsorozatai, amelyek létrehozásában és kiadásában alapvető szerepe volt: Keszthely város nagyjai, Balaton körüli várak. Szervezte a keszthelyi Numizmatikai Nyári Egyetemeket. Tervei között szerepelt a Keszthelyi Pantheon bővítése, új érmek kiadása.
Irod.: Törzsökné Varga Katalin: Jubilál a Keszthelyi Éremgyűjtő Csoport. In.: Keszthelyi Hírlap. 1989. 6. sz. 5. p. – Cséby Géza: In memoriam Tóth László. In.: Keszthely és Vidéke. 1991. május 23. 5. p. – Személyi forrás.

TÖLTÉNYI (SCHITTENSAM) SZANISZLÓ, dr.
(Veszprém, 1795. december 8. – Graz, 1852. október 5.) - orvos, szakíró, költő, növénynemesítő.
A veszprémi piarista gimnáziumban tanult, majd Szombathelyen filozófiai tanulmányokat folytatott. Keszthelyen a Georgikonban ipari és gazd. előadásokat hallgatott. Ezután a veszprémi káptalan birtokán, Kilitiben gazd. írnokként tevékenykedett. Itt közben versírással is foglalkozott, melyeket elküldött a Hasznos Mulatságok c. lapba. Az újság szerkesztője, Kultsár István Pestre hívta. 1820-tól a lap segédszerkesztője lett. Kapcsolatba került Kazinczy Ferenccel, Kisfaludy Károllyal és írói körével. Egyidejűleg 1820-tól a pesti, 1823-tól a bécsi egyetem orvostudományi karán tanult, 1825-ben a pesti egyetemen szerzett orvosi oklevelet. 1825-től a pesti egyetem szülészeti klinikáján tanársegéd, 1827-től a bécsi katonaorvosi akadémián a szülészet, közkórtudomány és orvosi szerek r. tanára. Az 1848. évi bécsi forradalom győzelme után az Oesterreichische Medizinische Wochenschriftben megjelentetett írásaiban fellépett a cenzúra, a rendőri felügyelet és a tanszabadság korlátozása ellen. 1842-ben tud. munkásságáért magyar nemességet kapott. 1848-ban politikai nézetei miatt nyugdíjazták. Növénynemesítéssel is foglalkozott. Erről szóló művében Mo.-on először fejtette ki az ivaros keresztezés elméletét. Több írása, verse és fordítása jelent meg pesti folyóiratokban (pl. Auróra). Cikkeinek többsége a Tud. Gyűjteményben, az Orvosi Tárban, a M. Orvos-sebészi Évkönyvében jelent meg. Több műve – köztük színművei – kéziratban maradtak.
F. m.: A palántáknak és a gyümölcsöknek virágok által való megnemesítésök módja. In.: Tud. Gyűjtemény. 1820. – Sonettjei. Pest. 1821. – Dissertatio inauguralis medica sistens diagnosin erysipetatis. Pest. 1825. – De principiis pathologie generalis, I–II. Nagyszombat. 1831. – Versuch einer Kritik der wissenschaftlichen Grundlage der Medicin, I–IV. Wien. 1838–1840. – Pathologia et therapia generalis medico-chirurgica. Wien. 1843.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 14. köt. 468-469. has. – VMÉL. 1998. 518. p. – Dörnyei Sándor: Régi magyar orvosdoktori értekezések. 1998. 2. köt. 218. p. – ÚMÉL. 2000. 3. köt. 2296. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. 863. p. – MOÉL. 2004. 389. p.

TÖRÖK JÁNOS, csáfordi és jobbaházi
(Tapolca, 1807. június 6. – Budapest, 1874. február 9.) - mezőgazdász, író, szerkesztő.
Apja Török Antal tanító volt, egy ideig a Batthyány család szolgálatában állt. Alsóbb iskoláit Keszthelyen végezte el, majd a veszprémi gimnáziumban folytatta tanulmányait. A pesti egyetemen jogot hallgatott, majd Grazban, később Svájcban bővítette ismereteit. Hazatérése után 1830-tól Kismartonban jószágigazgatóként dolgozott hg. Esterházy Miklós uradalmában. A M. Gazd. Egyesület Sopron vm.-i képviselője lett, majd 1840-től Pesten a titkára, emellett szerkesztette a Magyar Gazda c. szaklapot. Közeli kapcsolatban állt Széchényi Istvánnal, akinek egyik főtanácsadója volt közgazd. ügyekben. Szorgalmazta az ipar fejlődését, a védegylet-mozgalom egyik elindítója volt. Cegléd határában, Szőkehalmon saját költségén tangazdaságot alakított ki, a színvonalas gazdálkodásra nevelés céljából. Szőkehalmi Könyvtár címen sorozatot jelentetett meg. 1848 őszétől vett részt a szabadságharcban. Először nemzetőrként, majd 1849 márciusától honvédszázadosként harcolt a Délvidéken. A szabadságharc bukása után Aradon raboskodott. Miután kiszabadult Szőkehalmán, majd Pesten élt és irodalommal foglalkozott. 1859–60-ban részt vett az Egyetemes Magyar Enciklopédia szerkesztésében és sajtó alá rendezte Széchényi István kiadatlan műveit. 1866-tól országos főlevéltárnoknak nevezték ki. Működése alatt még számos folyóiratnál tevékenykedett, mint szerkesztő (Igazmondó, 1853–54 ; Pesti Napló 1853–55 ; Magyar Sajtó 1855–56 ; Kelet Népe 1856 ; Hazánk 1858–59 ; Pesti Hírnök 1860–66). Kiemelkedő jelentőségű a hazai mezőgazdaság fejlesztéséért folytatott iskolaszervezői tevékenysége.
F. m.: Elmefuttatás (versek). Győr. 1829. – Magyarország legjelesebb gazdasági s iparvállalatainak ismertetése. Buda. 1841. – Okszerű kalauz. Buda. 1841. – A magyar gazdákat érdeklő legfontosabb rétfüvek és takarmánynövények rövid ismertetése. Pest. 1845. – A magyar gazdasági egyesület pártfogása alá helyezett czeglédi majoros és telkesgazdákat képező intézetnek tervrajza. Pest. 1845. – Magyar életkérdések. Név nélkül. Pest. 1852. – Publicistikai és nemzetgazdasági némely dolgozatai. Pest. 1858. – Magyarország prímásai. I–II. Pest. 1859. – Gróf Széchenyi István végrendeletének fő pontjai. Pest. 1860. – Töredékek gróf Széchenyi István kiadatlan irataiból. Pest. 1860. – Gróf Széchenyi István hagyományaiból. Pest. 1864. – Emlékirata. Pest. 1864.
Irod.: Veszprém megye irodalmi hagyományai. 1984. 296. p. – MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 470-473. – VMÉL. 1998. p. 519-520. – MTAT. 2003. 3. köt. 1325. p. – ZÉK. 2005. 267. p.