Keszthelyi Életrajzi Lexikon

Forrásmunkák rövidítésjegyzéke Szövegközbeni rövidítések

KACSOH PONGRÁC (Kacsóh), marossellyei
(Budapest, 1873. december 15. – Budapest, 1923. december 16.) - zeneszerző, zenepedagógus, szakíró, tanár.
Apja a MÁV főtisztviselője volt, áthelyezés útján került Kolozsvárra a család. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári ref. lyceumban végezte, ezzel párhuzamosan a konzervatóriumban zongorázni és fuvolázni tanult Farkas Ödön tanítványaként. Életcéljául a tanári pályát választotta. 1897-ban szerzett matematika–fizika szakos tanári oklevelet a kolozsvári egyetemen. 1898-ban a bp.-i VIII. kerületi főgimnáziumban kezdett tanítani. Gimnáziumi tanárként főként természettudományi cikkeket publikált. Ekkortól kezdve érdeklődése egyre inkább a zene felé fordult, később komponálni kezdett, elmélyedt a zeneelmélet tudományában. 1904-től a Színpadi Szerzők Egyesületének tagjai közé tartozott. 1904-ben Bakonyi Károly felkérésére komponálta a legnagyobb sikert elért János vitéz c. dalművét, amit Keszthelyen fejezett be. A művet 1904. november 18-án mutattak be a Király Színházban. 1905–07 között szerkesztette a Zenevilág c. szaklapot, melyben az elsők között méltatta az ifjú zeneszerző, Bartók Béla jelentőségét. 1909–11 között a kecskeméti főreáliskola igazgatói tisztségét töltötte be. Társadalmi elismertségét mutatja, hogy oktatói tevékenysége mellett számos magas tisztséggel bízták meg. 1912-től a főváros zenei szakelőadójaként, a közép- és felsőfokú zenetanfolyamok főigazgatójaként tevékenykedett. Éveken át vezette a Székesfővárosi Énekkart. Az Orsz. Dalosszövetség igazgatója és az Orsz. Zenészszövetség elnöke volt. Népszerűvé a népies műdal és a klasszikus operett stíluselemeit felhasználó műveivel vált.
F. m.: János Vitéz (dalmű). 1904. – Csipkerózsika (dalmű). 1906. – Rákóczi (dalmű). 1906. – Mary Ann (dalmű). 1908. – Molnár Ferenc: Liliom (kísérőzene). 1909. – Molnár Ferenc: Fehér felhő (kísérőzene). 1916. – Dorottya (dalmű). 1918. – Maurice Maeterlinch: Kék madár (kísérőzene). – Prolegomena a zene pozitív aesthetikájához. A zene fejlődéstörténete (Műveltség Könyvtára) Bp. 1909. – Az iskolai karénektanítás pedagógiája (Műveltség Könyvtára). Bp. 1910.
Irod.: MMK. 1936. 408. p. – ZL. 1965. 2. köt. p. 288-289. – BRZL. 1983–1985. 2. köt. p. 254-255. – MKL. 1993–. 6. köt. 11. p. – MN. 1993–2004. 10. köt. 400. p. – KVEKA. 2006. 32. p. – www.wikipedia.hu. – www.szineszkonyvtar.hu

KAMMERER MÁRIA
(Keszthely, 1903. július 5. – New York, 1970. július 19.) - festőművész.
A Képzőművészeti Főiskolán Csók István tanítványa volt 1920–21-ben. Ezután magánúton folytatta tanulmányait Glatter Gyulánál. 1924-től szerepelt arcképeivel kiállításokon. 1927-ben Angliába utazott, ahol László Fülöp irányítása alatt tanult egy ideig. Angliai tartózkodása alatt számos képmást festett angol arisztokratákról. 1928-ban gyűjteményes tárlatot rendezett arcképeiből a Nemzeti Szalonban. 1931-ben az Egyesült Államokba vándorolt, ahol továbbra is arcképfestőként tevékenykedett.
Irod.: MÉL. 1969–1994. 2. köt. p. 360-361. – MFGA. 1988. 284. p. – MFGÉL. 1997. 1. köt. 422. p. – ZÉK. 2005. p. 147-148.

KARA KOCSIS GABRIELLA (sz. Kocsis Gabriella; Kövér Ferencné)
(Zalaegerszeg, 1943. szeptember 28. – Keszthely, 2009. június 1.) - tanár, író, költő.
Szülei Kocsis László és Kertész Mária pedagógusok voltak. Gyermekkorát Reszneken, Ligetfalván, Salomváron, Zalaszentlászlón töltötte. A pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett orosz szakos tanári diplomát. Később továbbképző szakmai tanfolyamokon vett részt. Pályafutása alatt Zalaszentlászlón, Vonyarcvashegyen, majd a keszthelyi Csány László Általános Iskolában tanított. Versei, novellái a Zalai Hírlap c. napilapban, a Pannon Tükör, Hévíz c. folyóiratban, antológiákban jelentek meg (Helikon öröksége, Tóparti üzenet, A költő bűvöletében, Balladák, Ünnepek, Versmondók könyve). Tagja volt több egyesületnek: Zalai Írók Egyesülete, keszthelyi Helikon Öröksége, Tájak, Korok Múzeumok Egyesülete. Munkássága elismeréseképpen megkapta az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést, valamint 2000-ben az Adrianus Nemzetközi Alkotóközösség arany oklevelét adományozták számára. Alkotói névként nagyapja eredeti családnevét vette fel.
F. m.: Visszhang sem felel (versek). Zalaegerszeg. 2004. – Pipitérország (regény). Zalaegerszeg. 2006.
Irod.: Tóparti üzenet. 2000. 247. p. – Kara Kocsis Gabriella: Visszhang sem felel. 2004. – KKZM2005. 2006. p. 62-63. – Személyi forrás.

KARDOS FÜLÖP GÁBOR
(? – ?) - nyomdász.
1884–90 között működött Keszthelyen, a Keszthely c. lapot nyomtatta.
Irod.: Boncz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 337. p. – Foki Ibolya: Adatok a zalai nyomdászat történetéhez. In.: Művelődéstörténeti tanulmányok. 1990. ZGY. 31. 1990. p. 281-302.

KASSÁK LAJOS
(Érsekújvár, 1887. március 21. – Budapest, 1967. július 22.) - író, költő, festőművész, tipográfus, lapszerkesztő.
Apja Kassák István szlovák származású gyógyszertári laboráns, anyja Istenes Erzsébet mosónő. A gimnázium 2. osztályából kimaradt, lakatosinasnak állt. Segédlevelének megszerzése után szülővárosában és Győrött szerzett munkát, 1904-től Bp.-re költözött, vasmunkásként dolgozott. Részt vett a szakszervezetek politikai harcaiban, ezért feketelistára került. Bekapcsolódott az egyletek kulturális tevékenységébe. 21 éves korában jelent meg első verse. 1909–1910-ben munkásként vándorúton több nyugat-európai országban megfordult. Megismerkedett az avantgárd művészettel és anarchista eszmékkel. Hazatérte után verseket, novellákat, színdarabokat publikált. Szabadverseket és expresszionista szövegeket írt. 1915-ben megindította Tett címmel a magyar avantgárd első folyóiratát, ennek betiltása után 1916-ban a Ma c. folyóiratot. Az avantgárd művészet mellett és a háború ellen foglalt állást. 1918-ban a Vörösmarty Akadémiának, 1919-ben az Írók Szakszervezete vezetőségének lett tagja. A Tanácsköztársaság alatt az Írói Direktórium tagja volt. Elutasította a pártirányítást. A Tanácsköztársaság vége felé feleségével Keszthelyen tartózkodott. Schadl János festő nővérének panziójában kaptak szobát. Schadl, Bernáth Arurél festő és Szántó Rudolf író társaságában töltötte napjait, megismerkedett Egry Józseffel is. A Tanácsköztársaság bukásáról Kh.-en értesült. Augusztus elején Keszthelyen letartóztatták. Az Egy ember élete c. könyvében leírta keszthelyi élményeit. Decemberben szabadult, ezután emigrált Bécsbe. 1920-ban újraindította a Ma c. folyóiratot, 1922-ben Németh Andorral megalapította a 2×2=4 c. folyóiratot. 1928–38 között a Munka c. folyóiratot szerkesztette. A II. vh.-t Bp.-en élte át. 1945-ben részt vett az Európai Iskola és a Magyar Írók Szövetsége megalakításában. Tagja lett a szövetség elnökségének, valamint az Orsz. Mozgóképvizsgáló Biz.-nak. Fodor Józseffel együtt szerkesztette az Új Időket, a Magyar Nemzet és A Mai Nap c lapoknak munkatársa volt. Bekapcsolódott a Szociáldemokrata Párt művelődéspolitikai tevékenységébe. A M. Művészeti Tanács alelnökeként szerkesztette annak folyóiratát, az Alkotást (1947–48), emellett a Kortárs szerkesztője is volt. 1948-ban a Petőfi Társ. felvette t. tagjai közé. 1948-49-ben a szociáldemokratákat képviselte az országgyűlésen. A pártfúzió után a létrejött MDP tagjaként már visszavonult a politikai és az irodalmi élettől. 1953-ban kizárták a pártból. Az irodalmi életbe 1956 őszén tért vissza. Ezután több kötete jelent meg, kiállításokon szerepelt, nemzetközi hírnevet szerzett. A magyar avantgárd irodalmi és képzőművészeti munkássága mellett kritikusi, teoretikusi, tipográfusi tevékenységet is végzett, foglalkozott zenével, filmmel, fotóval, reklámmal, az audiovizuális költészet és képzőművészet elméleti kérdéseivel. A magyar konstruktivista és aktivista képzőművészeti iskola megalapítója volt, a társadalom és a művészet forradalmi megújítását tűzte ki célul. 1947-ben a Baumgarten-díjat, 1948-ban a Kossuth Érdemrendet, 1965-ben a Kossuth-díjat, 1967-ben a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta meg. Bp.-en emlékmúzeuma található.
F. kiáll.: Bécs (Galerie Würthle, Galerie Sturm, 1924) ; Bp. (Mentor Galéria, 1928) ; Esztergom (Városi Könyvtár, 1957) ; Bp. (Csók Galéria, 1957) ; Székesfehérvár (István Király Múzeum, 1957, 1968) ; Párizs (Galerie Denise René, 1960, 1963, 1967) ; Bp. (M. Írók Szövetsége, 1962) ; Elblag (Galerie El, 1964) ; Bp. (Fiatal Művészek Klubja, 1965) ; Kecskemét (Művészklub, 1965) ; München (Galerie Klihm, 1965) ; Torino (Viotti, 1966) ; Bp. (Fényes Adolf Terem, 1967) ; Bp. (M. Nemzeti Galéria, 1987).
F. m.: Életsiratás. Bp. 1912. – Misilló királysága. Bp. 1912. – Isten báránykái. Bp. 1914. – Eposz Wagner maszkjában. Bp. 1915. – Egy szegény lélek megdicsőülése. Bp. 1918. – Khalabresz csodálatos púpja. Bp. 1918. – Hirdetőoszloppal. Bp. 1918. – Tragédiás figurák. Bp. 1919. – Máglyák énekelnek. Bp. 1920. – Világanyám. Bp. 1920. – Bilderarchitektur. Bécs. 1921. – A ló meghal, a madarak kirepülnek. Bécs. 1922. – Új versek. Bp. 1923. – Álláspont. Tények és új lehetőségek. Bécs, 1924. – Tisztaság könyve. Bécs. 1926. – Új művészet. Cluj. 1926. – Egy ember élete. Bp. 1927–1935. – Napok, a mi napjaink. Bp. 1928. – Angyalföld. Bp. 1929. – Marika, énekelj! Bp. 1929. –35 vers. Bp. 1931. – Megnőttek és elindulnak. Bp. 1931. – Munkanélküliek. Bp. 1932. – A telep. Bp. 1933. – Az utak ismeretlenek. Bp. 1934. – Napjaink átértékelése. Bp. 1934 – Földem, virágom. Bp. 1935. – Akik eltévedtek. Bp. 1936. – Ajándék az asszonynak. Bp. 1937. – Anyám címére. 1937. – Egy kosár gyümölcs. Bp. 1939. – Fújjad csak furulyádat. Bp. 1939. – Azon a nyáron. Bp. 1940. – Sötét egek alatt. Bp. 1940. –Egy lélek keresi magát. Bp. 1941. – Szombat este. Bp. 1941. – Hídépítők. Bp. 1942. – Mögötte áll az angyal. Bp. 1942. – Vallomás 15 művészről. Bp. 1942. – Egy álom megvalósul. Bp. 1943. – Karácsonyiék. Bp. 1943. – Kis könyv haldoklásunk emlékére. Bp.1945.– Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig. Bp. 1947. – Szegények rózsái. Bp. 1949. – Szénaboglya. Bp. 1955–56. – Boldogtalan testvérek. Bp. 1957. – Mélyáram. Bp. 1960. – Angyalok földje (film). 1962. – Szerelem, szerelem. Bp. 1962. – Vagyonom és fegyvertársam. Bp. 1963. – A tölgyfa levelei. Bp. 1964. – Üljük körül az asztalt. Bp. 1968. – Mesterek köszöntése. Bp. 1965. – Hazai történetek (tv-film). 1965. – Összes versei. 1-2. köt. Kiadta Kassák Lajosné. Bp. 1970. – Az izmusok története. T.sz.: Pán Imre. Bp. 1972.
Irod.: ML. 1966–1968. 2. köt. 576. – Gyerák István: Keszthely 1918–1919. Kézirat. 1967–1969. 108., 216. p., p. 249-254. – Kassák Lajos: Egy ember élete. 1983. – Cséby Géza: Történelmi olvasókönyv Kassák Lajos Egy ember élete I–II. című művéről. In.: Zalai Hírlap. 1984. január 28. 9. p. – KMÍK. 1989. p. 210-211. – Gulyás. 1990–. 16. köt. 328-329. has. – RÚL. 1996–2008. 11. köt. p. 364-366. – MPP. 1997. p. 220-221. – Aczél Géza: Kassák Lajos. 1999. – KMML. 1999–2001. 2. köt. p. 303-306. – ÚMIL. 2000. p. 1063-1065. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 790-792. – MF. 2005. 1. köt. 487. p.

KAZINCZY KLÁRA, kazinczi (Horváth Ádámné, pálóczi)
(?, 1795–1800 körül – ?, 1835 után) - költő.
Apja Kazinczy János magyarszékelyi prédikátor. 1806-ban Horváth Ádám (1760–1820) örökbe fogadta, ettől fogva Nagybajomban, majd Petrikeresztúrban élt. 1818-ban Horváth Ádám felesége lett. Dóczy Terézia költőnő példájára kezdett verseket írni. Az 1810-es években a Göcseji Helikon néven ismert, rövid életű költői társulás tagja volt. A négy költőnő (Dóczy Terézia, Tuboly Erzsébet és Rozália, valamint ő) közül csak ő kapott lehetőséget arra, hogy a keszthelyi Helikon Ünnepeken szerepelhessen, nyomtatásban is csak neki jelent meg egy verse. Az első Helikoni Ünnepen „A göcsei nimfa…”, az 1817. évi májusában tartott második Helikoni Ünnepen az Isishez ének c. költeményével, az 1818. évi májusi ünnepen a Kerti idyllium c. művével szerepelt, az 1819. évi ünnepen Az állhatatos Thália… c. versét adta elő. Gr. Festetics György halálára megírta Méltóságos Gróf Festetics György Epitháphiuma c. verset (1819), mely a M. Kurírban is megjelent. Férje betegségekor Nagybajomra tértek vissza. Annak halála után összegyűjtötte hagyatékát, melyet 1835. március 24-én átadott Döbrentei Gábornak, a M. Tudóstársaság részére.
Irod.: Négyesy László: Gróf Festetics György a magyar irodalomban. In.: Keszthelyi Helikon. 1925. p. 37-236. – Szinnyei. 1980–1981. 5. köt. p. 1300-1301. has. – Gulyás. 1990–. 16. 400-401. has. – Cséby Géza: Helikoni Ünnepségek 1817–1819. In.: Helikon 1994. : Keszthely. 1994. p. 18-32. – Magyar költőnők antológiája. 1997. 76. p. – A Göcseji Helikon költőnői. Jegyzetek: S. Sárdi Margit. 2002.

KECZELI JÓZSEF
(Somogysárd, 1930. ? – Keszthely, 2008. ?) - erdész, sportvezető.
Polgári iskoláit Kaposvárott, a Berzsenyi Dániel Polgári Fiú Iskolában végezte, majd bognár szakmából tett vizsgát. Bp.-en a katonatiszti iskola hallgatója volt, majd főhadnagy lett. A Keszthelyi Erdőgazdaságnál helyezkedett el, mint irodai előadó. Szakmájából, erdészeti munkaköréből, a természet iránti szeretetéből fakadóan munkája mellett letette az erdészeti szakvizsgát Bp.-en, valamint megszerezte a szállítási előadói képesítést, amely munkakörben nyugdíjba vonulásáig tevékenykedett. Megalapító tagja volt az 1962-ben létrejött keszthelyi Erdész Lövészklubnak, melynek elnökévé is választották. Klubvezetői teendőit társadalmi munkában, 1990-ig látta el folyamatosan, munkájával megalapozta a világviszonylatban is sikeres és elismert lövészsport egyesületet. Elnöksége alatt törekedett a klub működéséhez szükséges anyagi, személyi feltételek megteremtésére. Ennek eredményeként a Keszthelyi Erdészet támogatásával 1963-ban felépült a Gyenesdiási Sportlőtér, ahol számos országos és nemzetközi megmérettetést rendeztek. A klub kiválóságai az 1970-es évek végétől rendszeresen részt vettek európai és világversenyeken, valamint olimpián (Ángyán József; Sydney, 2000). Fia (Zoltán) és unokái (Bianka, Dóra) több alkalommal nyertek orsz. bajnok, európa bajnok és világbajnok címeket. 2008-ban a világbajnokságon két egyéni aranyérmet és két csapat bronzérmet nyertek. Ugyanerről a világbajnokságról még további érmeket szereztek a csapat többi tagjai. Több évtizedes munkásságával, a sportolók összetoborzásával, majd sportfejlődésükben való részvételével hozzájárult a sportegyesület jó hírnevéhez.
Irod.: Személyi forrás.

KEHRN VILMOS
(Sopron, 1790. ? – ?, 1822. ?) - akadémiai tanár.
1809-ben került Keszthelyre a Georgikonba, mint ösztöndíjas hallgató, 1811-ben végzett. Közel négy évtizeden keresztül szolgálta a Festeticseket. Keszthelyen több ház építészeti tervét készítette, köztük 1810-ben egy megyei házét is. A Georgikonban mennyiségtant tanított 1811–12-ben. 1818-ban direktóriusi főmérnök volt, majd Asbóth Jánostól átvette a szuperinspektori tisztséget is. Egy személyben látta el a központi kormányszék tanügyi előadói és főmérnöki feladatait, valamint építészeti és gyakorlati mérnöki tárgyakat oktatott 1828–44 között. Kiemelkedő alkotása volt a fenéki híd. Síremléke a keszthelyi Szent Miklós temetőben található.
F. m.: Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. 137. p. – A juhólak helyes építéséről és rendbeszedéséről rajzok és példák által világosítva.
Irod.: Emlékkönyv a Georgikon alapításának 100-ik évfordulója és a gazd. tanint. uj épülete felavatása ünnepélye alkalmára. 1897. 31. p. – Süle Sándor: A keszthelyi Georgikon. 1967. 41. p. – Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. p. 306-307. – ZÉK. 2005. p. 151-152.

KELEMEN KRIZOSZTOM FERENC
(Hahót, 1884. január 10. – Pittsburg, 1950. november 7.) - szerzetes, főapát, író, felsőházi tag.
A keszthelyi gimnáziumban tanult 1897–1903 között. 1903-tól Pannonhalmán bencés novícius lett, ekkor kapta a Krizosztom szerzetesi nevet. A középiskolát Pannonhalmán fejezte be. A rend főiskoláján teológiai, m. irodalom és latin nyelv szakos tanulmányokat folytatott. 1910-ben szentelték pappá. 1911-ben szerezte meg középiskolai tanári oklevelét. 1910–11-ben Pápán tanított a gimnáziumban, 1916–26 között Nyalka község plébánosaként szolgált. 1926-ban Bp.-re került, két évig gimnáziumi tanárként dolgozott. Tanári tevékenysége mellett cikkeket írt folyóiratokba és katolikus lapokba (Vigília, Pápa és Vidéke, pápai bencés gimnázium értesítői, Dunántúli Hírlap, Emericana, Győri Hírlap, Délamerikai M. Hírlap stb.), az egyetemi templomban liturgikus előadásokat tartott és a helyi társadalmi életben is részt vett. Publikációi főként az ifjúság neveléséről szóltak. 1928-ban a győri bencés gimnázium igazgatójává és házfőnökévé nevezték ki. 1929-ben főapáti koadjutorként a rend gazdasági talpra állításán és a szerzetesi élet megújításán fáradozott. 1933-ban a pápa pannonhalmi főapáttá nevezte ki. Bekerült az Országgyűlés Felsőházába és 1944-ig törvényhozóként is működött. Jó kapcsolatot ápolt a Habsbourg-családdal, Horthy kormányzóval és a kormány tagjaival. Erős szociális érzékkel rendelkezett. Győrszentmártonban létrehozta a Szent Márton Szeretetházat. 1939-ben olasz gimnáziumot létesített Pannonhalmán. 1938-ban m. kir. titkos tanácsosi feladatokat látott el. 1941-ben a Máltai Lovagrend konventlelkészeként teljesített szolgálatot. A háború utolsó szakaszában egyike volt azoknak az egyházi személyeknek, akik védelmezték az üldözötteket, és azon fáradoztak, hogy enyhítsék az emberek szenvedéseit. 1942-ben M. Érdemrenddel tüntették ki. 1943–45 között tagja volt az MTA-nak. 1944-ben elérte, hogy Pannonhalma a Nemzetközi Vöröskereszt védelmét élvező menedékhely legyen. Csatlakozott ahhoz a memorandumhoz, amelyet Mindszenthy József veszprémi püspök szerkesztett, és a Dunántúl harctérré tétele ellen tiltakozott. A nyilasok letartóztatási parancsot adtak ki ellene, de a háború vége megakadályozta az elhurcolását. 1945-ben Csepelen iskolát alapított. 1945 után politikai támadások érték, ezért 1947-ben pápai jóváhagyással elhagyta az országot. Előbb Rómába ment, majd egy ideig a brazíliai Sao Paulóban az ottani magyar bencés rend tagjai között élt. Innen az Egyesült Államokba vándorolt, ahol Pittsburgben telepedett le. A St. Elisabeth-i magyar apácák kórházában halt meg. Hamvait 1983-ban hozták haza Pannonhalmára.
F. m.: A Pannonhalmi Bencés Rend története 6/B. – Útmutatás a pannonhalmi egyházmegyében az Actio Catholica falusi egyházközösségi szervezeteinek működéséhez. Pannonhalma. 1933. – Pázmány Péter élete és működése. Bp. 1937. – Szent István király, nemzetünk nevelője. Bp. 1939. – A magyarság lelki egysége. 1941. – Opus Dei imádságos és énekeskönyv… Pannonhalma. 1942.
Irod.: Gaál Zoltán: Életpályák–életművek. 1987. p. 61-64. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 49. has. – MKL. 1993–. 6. köt. 461. p. – RÚL. 1996–2008. 11. köt. 482. p. – Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek, 1938–1948. 1997. p. 224-225. – VMÉL. 1998. 260. p. – ÚMÉL. 2001–2007. p. 829-830. – GYÉL. 2003. p. 164-165. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 644-645. – ZÉK. 2005. 152. p.

KELL ANDOR, dr. (KELTA ANDRÁS)
(Keszthely, 1906. november 25. – ?) - jogász, helytörténész.
Apja Kell Dezső mérnök (1875 körül–1935). Keszthelyen érettségizett, majd elvégezte a kereskedelmi akad.-t. Beiratkozott a miskolci jogakad.-ra. Ezalatt alkalmi munkákat végzett, majd a keszthelyi járásbíróság leírója volt 3 évig. 1930-ban doktorált Szegeden. Ezután ügyvédjelöltként tevékenykedett Keszthelyen. 1936-ban bírói és ügyvédi vizsgát tett, s továbbra is ügyvédként dolgozott. 1944-ben behívták munkaszolgálatra. A háború után beválasztották a Nemzeti Biz.-ba, amelynek később titkára, majd soros elnöke is lett (1945–49). SZDP vezetőségi tag, pártpropagandista, elöljárósági tag, képviselőtestületi tag is volt. 1950-ben kinevezték az Orsz. Tervhivatal Zala megye kirendeltségéhez főelőadónak és döntőbírónak, később a Zalai Megyei Tanács Orsz. Tervosztályán kereskedelmi főelőadóként és döntőbíróként alkalmazták. Zalaegerszegi évei alatt is ellátott pártpropagandista feladatokat. 1952–53-ban a Zalaegerszegen mérlegképes könyvelő tanfolyamon jogi ismereteket, politikai gazdaságtant, munkajogot és tervezést oktatott. 1954-ben a döntőbírók országos versenyén első helyezést ért el. 1954-ben megbízták a Tervosztály vezetésével. 1967-ben kérte nyugdíjaztatását. Nyugdíjba vonulása után Zalaegerszegen a HNF Városi Biz.-ának elnökségében tevékenykedett. 1968 óta a Zala megyei Szakszervezeti Tanács Társadalombiztosító Biz. Tanácsának tagja, s az Ellenőrző Biz. elnöke volt. Munkásságáért Kiváló Munkáért (1950), Kiváló Dolgozó (1957, 1958, 1967) kitüntetéssel, Munka Érdeméremmel (1960), az Elnöki Tanács elismerő oklevelével (1960), Szocialista Munkáért Érdeméremmel (1963), a Munka Érdemrend arany fokozatával (1966), az Orsz. Béke Tanács jelvényével 1969), Felszabadult Zalaegerszeg emlékplakett-tel (1970), Felszabadulási Jubileumi Emlékéremmel (1970), Csány László emlékplakett-tel (1970), valamint az Orsz. Tervhivatalnak a népgazd. tervezés 25. éves évfordulójára kiadott emlékplakettjével jutalmazták. Helytörténeti munkásságot is kifejtett, múzeumokban, levéltárakban kutatott, számtalan tanulmányt, tervezetet írt.
F. m.: Földosztás Keszthelyen. In.: Veszprém megyei honismereti tanulmányok. 1978–. 5. köt. p. 165-172.
Irod.: Önéletrajz. – Személyi forrás.

KELL DEZSŐ
(?, 1875. körül – Keszthely, 1935. március. ?) - mérnök.
Dr. Kell Andor (1906–1992) apja. Mérnöki pályafutását Tapolcán, az ún. Fuchs-házban kezdte. A képviselőtestület mérnöki tanácsadója lett. Zala vm. építési szabályrendeleteit értelmezte, átdolgozta. Nagy szerepet vállalt Tapolca első településrendezési terveinek kialakításában. A Tapolcai Lapok munkatársa volt. Tapolcán nem tudta eltartani a családját, ezért Keszthelyre költözött. Mérnöki munkái mellett foglalkozott még műszaki cikkek árubeszerzésével és szállításával, valamint szénforgalmazással.
F. m.: A villamos világításról. In.: Tapolcai Lapok. 1904. január 17. – A városrendezésről. In.: Tapolcai Lapok. 1904. február 7. – Zalavármegye új építési szabályrendelete. In.: Tapolcai Lapok. 1904. május 8., 15.
Irod.: Keszthelyi Hirek. 1927. augusztus 21. 4. p. – TÉL3. 2003. p. 69-70.

KELLE LIPÓT
(Pamuk, 1762. ? – Veszprém, 1819. január 18.) - szerzetes, tanár, iskolaigazgató.
Filozófiai tanulmányokat folytatott. 1779-ben a kecskeméti novíciusok közé került, 1790-ben szentelték pappá. Előbb Debrecenben és Veszprémben tanított. 1789-ben került Keszthelyre, ahol 1792-ig tanított, 1792–93-ban igazgatói tisztséget töltött be a gimnáziumban. 1800–17 között Nyitrán volt gimnáziumi igazgató. 1808-ban a püspök felkérésére egyházi szónoklatokat tartott. Nyitráról Veszprémbe került, ahol haláláig vezette a gimnáziumot és házfőnöki teendőket is ellátott. Több latin és magyar nyelvű verset írt.
F. m.: Az embernek az Istennel való üdvösséges és kellemetes társalkodása. Nagyszombat. 1798.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 5. köt. 1396-1397. has. – A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 109-110.

KELLER OSZKÁR, dr.
(Pétervására, 1882. december 16. – Budapest, 1955. május 24.) - zoológus, akadémiai tanár.
Apja gazdasági ispán volt. Középiskolai tanulmányait Egerben végezte. A bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemen a Bölcsészettudományi Karra iratkozott be, de természettudományos érdeklődése révén az orvosi karon is hallgatott előadásokat. 1904-ben és 1905-ben elnyerte a Margó-díjat, „A csontos halak elő- és közbülső agyának alaktana” c. dolgozatáért. 1904-től a bp.-i Tudományegyetem állattani és összehasonlító bonctani intézetében tanársegédként dolgozott. 1906-ban állattanból bölcsésztudományi doktorátust szerzett. 1908-ban elvégezte Magyaróvárott a Gazd. Akad.-t. Még ebben az évben a keszthelyi Gazd. Akad. természetrajzi tanszékére gyakornoknak nevezték ki, majd előléptették tanársegéddé. 1912-ben a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából tanulmányutat tett Németországban és Ausztriában, biológiai és mg. intézményeket, egyetemi laboratóriumokat, gyűjteményeket, állat- és növénykerteket tanulmányozott. Még ez évben az akad. r. tanára lett. Gazd. állat- és növénytant oktatott. Előadásaiból készült jegyzeteit sokszorosították és kéziratként terjesztették. Vezette a botanikus kertet, 1918-tól a gazd. növénytan tanszéket, 1922-től a klímaállomást, melyet obszervatóriumi szintre fejlesztett, s amely rövidesen a vidéki gazd. akad.-k között a legjobban felszerelt időjárás- és éghajlatkutató hely lett. Egy ideig a Balatoni Múzeum természetrajzi osztályának, a Keszthelyi Növényvédelmi Körzetnek vezetői feladatait is ellátta. 1918 óta rendszeres megfigyelője volt a Madártani Int.-nek, 1923-ban rendkívüli taggá választották. Ezen kívül több szakmai egyesületnek volt tagja ill. töltött be vezetői tisztséget. 1949-ben a Keszthelyi Akad. megszűnése után Bp.-re került, ahol a Mg. Állatani Int.-et vezette és az Agrártudományi Egyetem Állattani Tanszékén oktatott egészen haláláig. A mg. állattan, halászat- és madártan területén végzett kutató és megfigyelő tevékenységéről több mint 250 cikk és tanulmány jelent meg különböző szaklapokban (Állattenyésztési Szemle, Mg. Szemle, Halászat, Gazd. Lapok, A Természet, Keszthelyi Hírlap, Balatoni Kurír, Keszthelyi Gazda, Kertészeti Szemle stb.). Számos tankönyv is jelzi nevét.
F. m.: Képek a Balaton madárvilágából (cikksorozat). In.: Keszthelyi Hirlap. – A gyakoribb mezőgazdasági állati kártevők vegyi szerekkel való írtása. Kh. 1936. – Fontosabb gerinces állati kártevők és írtásuk. Kh. 1938. – Általános állattan. Bp. 1952. – Rendszeres állattan. Bp. 1952.
Irod.: RNL. 1911–1935. 11. köt. p. 422-423. – Georgikon 175. 1972. p. 154-155. – MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 131-133. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 78-79. has. – ZÉK. 2005. p. 152-153. – Kocsis Tímea–Anda Angéla: A keszthelyi meteorológiai állomás megfigyelésének története. 2006. p. 25-26.

KEMENESY (KEMPTNER) ERNŐ, dr., dr. h. c.
(Muramelence, 1891. április 2. – Keszthely, 1985. július 8.) - agrármérnök, egyetemi tanár.
Apja gazdatiszt volt. Kisgyermekkorában Simontornyára költöztek. Szekszárdon, majd Bp.-en járt gimnáziumba. A Debreceni Gazd. Akad.-n 1913-ban szerzett oklevelet. Az akad. növénytermesztési és üzemtani tanszékén asszistensként alkalmazták. 1914-től szolgált a vh.-ban, 1917-ben hadirokkantként leszerelték. 1917–21-ig az ozorai uradalom gazdasági segédtisztjeként, majd a gazdaság vezetőjeként dolgozott. 1921-ben megszervezte a nemzetközi hírű iregszemcsei uradalom növénykísérleti telepét és kísérleti gazdaságát, melynek vezetőjeként dolgozott. 1927–31-ig a szentmargitai uradalmat vezette, majd 1931-ben megszervezte és 1945-ig vezette a sőregi uradalom világhírűvé lett mintagazdaságát. 1917 és 1945 között 13 alkalommal járt mg. tanulmányúton külföldön. 1945-ben kinevezték az Újjáépítési Minisztérium Mg. Főosztálya, 1946-ben a Földművelésügyi Minisztérium Termelési Főosztályának vezetőjévé. 1946–48-ig az Agrártudományi Egyetem bp.-i II. sz. Üzemtani Tanszékének, 1948–1949-ben az Agrártudományi Egyetem Keszthelyi Osztálya Gyakorlati Tanszékének nyilvános rendes tanáraként oktatott. A Keszthelyi Osztály megszűnése után a Tangazdaságot vezette. 1949-ben kinevezték a Keszthelyen létesített Növénytermesztési Kísérleti Osztály vezetőjének. 1950-ben megszervezte a Keszthelyi Mg. Kísérleti Int.-et, melynek 1953-ig vezetője lett. 1952-ben a mg. tudományok kandidátusa, 1954-ben a mg. tudományok doktora címet kapott. 1954–55-ben az MTA martonvásári Mg. Kutató Int. igazgatójaként dolgozott. 1955 végétől – mint az MTA tud. főmunkatársa – függetlenített kutatóként a keszthelyi mg. akad.-n dolgozott. 1964-ben nyugdíjba vonult, de kutatásait, kísérletezéseit haláláig folytatta. A húshasznosítású juhfajták, a szarvasmarha-tenyésztés és -hízlalás kérdésével, több szántóföldi növény fajtakísérletével (kukorica, búza, stb.), valamint a földművelés és a talajerő-gazdálkodás általános kérdéseivel foglalkozott. A biológiai alapon álló, korszerű talajművelési rendszerek hazai kezdeményezője és bevezetője volt. Jelentős eredményeket ért el a mo.-i talajok termőképességének fokozása terén. Munkásságát 1938-ban Kodolányi-díjjal, 1953-ban a Munka Érdemérem arany fokozatával, 1954-ben Kossuth-díjjal, 1954-ben és 1980-ban Munka Vörös Zászló Érdemrenddel ismerték el. 1957-ben a Halle-Wittenbergi Luther Márton Egyetem „honoric causa”, 1971-ben a keszthelyi Agrártudományi Egyetem „doktor honoris causa” címet adományozott neki. 1940 előtti publikációi Kemptner Ernő néven jelentek meg.
F. m.: A lucerna üzemi és termelési kérdései. Bp. 1937. – Az okszerű talajművelés irányelve. Bp. 1938. – A láptalajok hasznosításának kísérleti eredményei és gyakorlati megvalósítása. Bp. 1951. – A magyar búzatermesztés kérdései. Bp. 1954. – Talajerőgazdálkodás. Bp. 1956. – A földművelés irányelvei. Bp. 1961. – Talajművelés. Bp. 1964. – A lucerna termesztése és védelme. T.sz.: Manninger Gusztáv Adolf. Bp. 1966. – Földművelés, talajerőgazdálkodás. Bp. 1972.
Irod.: MAÉ. 1987–89. 2. köt. p. 135-139. – Kismányoky Tamás: Kemenesy Ernő (1891–1985). In.: Keszthely és vidéke. 1991. június 6. 5. p. – MN. 1993–2004. 10. köt. 738. p. – Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. p. 306-307. – RÚL. 1996–2008. 11. köt. 516. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 843-844. – ZÉK. 2005. 153. p.

KENYERES TERUS
(Keszthely, ? – ?) - költő.
Középiskolai tanulmányait az irgalmas nővérek intézetében végezte, majd kereskedelmi iskolában tanult. A keszthelyi sajtóban jelentek meg versei, Búzakalász koszorú c. költeményét a Tolnai Világ Lapja közölte. Szerepelt az Uj Helikon c. antológiában.
Irod.: Fehér Sándor: Uj Helikon. Kh. 1939.

KEREKES FERENC
(Erdőhegy, 1784. június 22. – Balatonfüred, 1850. július 29.) - vegyész, matematikus, tanár, költő, nyelvész.
Szegény szülők gyermeke volt. 1795-től a debreceni ref. kollégiumban tanult, 1803-tól a felsőbb osztályokban filozófiát, természettudományokat és teológiát végzett. 1811-ben a kollégiumban latint tanított. 1811–13-ig a kisújszállási fiúiskola igazgatójaként dolgozott. 1813-ban elvégezte Keszthelyen a Georgikont, majd még az évben Bécsbe költözött, ahol az ottani egyetem hallgatója volt. Eleinte mezőgazdasággal foglalkozott. Lefordította Rohlwes állatorvosi könyvét német nyelvből (Baromorvos Bécs. 1814.). A Nemzeti Gazda segédszerkesztőjeként is tevékenykedett. 1815-ben először adta ki a Lúdas Matyit – névtelenül, és Fazekas Mihály tudta nélkül. Elkezdte lefordítani Vergilius Georgiconját. Verseit a bécsi M. Kurírban és melléklapjában, a Sokfélében publikálta. A debreceni kollégium felkérte tanszékvezető tanárnak, s anyagilag támogatta külf. tanulását. 1816-tól folytatta tanulmányait a berlini egyetemen, leendő tanszékének tárgyaiból szerzett ismereteket. Betrachtungen… c. könyve megjelenése (1819) után a szentpétervári egyetem meghívta tanárának, de az ajánlatot nem fogadta el. Berlinből Göttingenbe távozott, majd nyugat-európai körútra indult, élményeit naplóban rögzítette. 1823-ban tért haza Mo.-ra, s munkába állt a debreceni ref. kollégium ásvány-, növény- és vegytani tanszékén. Magyar nyelven először ő adott elő kémiát. Ő lett az intézmény levéltárának őre. Megalapította a fűvészkertet. 1834-ben részt vett a lipcsei Jablonowski-társ.-nak a komplex számok megoldatlan kérdéseiről kiírt pályázatán, ahol csak az ő munkáját tartották érdemesnek a jutalmazásra, a pályadíj felét kapta. Nyelvészettel is foglalkozott.1839–48-ig a mértani és természettani tanszéken oktatott. 1837-ben a M. Tudós Társ. felvette l. tagjai közé. 1844-től a Természettudományi Társulatnak is tagja volt. A tiszántúli ref. egyházkerület, valamint több megye is táblabírájává választotta. 1849-ben megjelentetett Kiáltó szó… c. műve Pest német megszállása miatt nem juthatott nyilvánosság elé. 1850-ben gyógykezelés céljából Balatonfüredre utazott, ott hunyt el.
F. m.: Betrachtungen über die cemischen Elemente. Pest. 1819. – Értekezés és kitérések. Debrecen. 1836. – A mathesis tanítása módjairól… In.: Tud. Gyűjtemény. 1840. – Sorszámtan s egyszersmind előkészület a fellengős mértanra. Debrecen. 1845. – Képzetes mennyiségek. Debrecen. 1848. – Kiáltó szó Európa keresztyén népeihez és fejedelmeihez. Lunkai Andor néven. Pest. 1849. – A felsőbb mértan valódi alapelvei. Debrecen. 1862. – Fellengős mathesis igaz elvének kifejtése. Debrecen. 1864.
Irod.: RNL. 1911–35. 11. köt. 491. p. – Szinnyei. 1980–81. 6. köt. 43-46. has. – Sain Márton: Matematikatörténeti ABC. 1987. p. 172-173. – MN. 1993–2004. 10. köt. p. 790-791. – MT. 1997. p. 452-453. – ÚMIL. 2000. 2. köt. 869. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 869-870. – MTAT. 2003. 2. köt. 655. p. – ZÉK. 2005. 155. p.

KERESKÉNYI GYULA, kereskényi
(Léva, 1835. április 9. – Érd, 1911. augusztus 6.) - tanár, esperes, hírlapíró.
A gimnázium első hat osztályát Léván és Nyitrán végezte. 1850-ben lépett be a bencés rendbe, két évig bölcseletet, egy évig teológiát tanult. 1854-ben elhagyta a bencés rendet és a premontrei rend tagjai közé lépett Csornán, ahol 1856-ig teológiát hallgatott. 1857-ben került Keszthelyre a premontrei gimnáziumba, egy éven át a latin és görög nyelv tanára lett. 1858-ban elhagyta a rendet és Bécsben folytatta latin és görög nyelvi tanulmányait. 1859-ben tért vissza a papi pályára anyja kérésére. A székesfehérvári egyházmegyében vizsgázott, 1860-ban szentelték pappá. Ebben az évben Bodajkon, 1861-ben Bogdányban, 1863-ban Törökbálinton, 1866-ban Érden volt káplán. 1867-ben Tárnokon adminisztrátorként, egy évvel később ismét Érden plébánosként működött. 1874-ben kiadott régészeti munkája alapján, Rómer Flóris biztatására 1875-ben felásatta az érd-battai határban lévő kunhalmokat és a római maradványokat. Leleteivel miniszteri elismerő oklevélben részesült. 1885-ben a püspök kerületi esperessé nevezte ki. Cikkei jelentek meg a Religió, a M. Állam, a Szabadság, a Nemzeti Politika c. lapokban, utóbbinak rendes munkatársa is volt.
F. m.: Érd (Hamzsabég) és Batta (Százhalom) községek történeti vázlata. Székesfehérvár. 1874. – Ave Mária. Bp. 1863. – A vesztaszűz. Bp. 1884. – Az érdi plébánia története. Bp. 1886. – Szent István napi egyházi beszéd. Székesfehérvár. 1886. – Legújabb lelki manna. Bp. 1889. – Egyházi beszédek. Bp. 1892. – Egyházi beszédek. Bp. 1894.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 6. köt. 66-67. has. – MKL. 1993–. 6. köt. p. 550-551.

KERPELY KÁLMÁN
(Oravicabánya, 1864. október 11. vagy 13. – Budapest, 1940. június 24.) - mezőgazdász, szakíró.
Édesapja Kerpely Antal bányamérnök, az MTA tagja volt. Selmecbányán végezte középiskolai tanulmányait. 1881–84 között a keszthelyi Gazd. Tanint.-ben tanult, 1884-ben szerzett mezőgazdász oklevelet. Mezőhegyesen volt gyakornok, 1886-ban egy év katonai szolgálatot teljesített. 1887-ben a kisbéri állami ménesbirtokon helyezkedett el. 1889–90-ben minisztériumi támogatással a halle-wittenbergi egyetemen tanult. Hazatérése után Keszthelyen a Gazd. Tanint.-be került, ahol növénytant, növénybonc-és élettant, növénykórtant tanított. 1892-ben Debrecenben a Gazd. Tanint. növénytermesztési tanszékének tanára lett, 1899-ben igazgatóvá nevezték ki. 1898-tól egyúttal a dohánykísérleti állomást is vezette. 1907–08-ban Magyaróvárott a Gazd. Akad. igazgatói feladataival bízták meg. 1908-ban visszakerült Debrecenbe, ahol az akad.-n a növénytermesztés r. tanára (1908–20), közben az akad igazgatója (1913-ig), és a dohánykísérleti int. igazgatója (1913–20) volt. 1920-ban a bp.-i Tudományegyetemre hívták, ahol a Közgazdaságtudományi Kar Mg. Szakcsoportja Növénytermesztési Tanszékének első professzora lett. 1925-ben az egyetem elsőként őt jutalmazta a mg. tudományok t. doktora címmel. 1934–35-ben a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a növénytermesztés r. tanáraként dolgozott. 1935-ben vonult nyugdíjba, de ezután is aktívan részt vett a tanszéki és kutatómunkában. Főként a talajerő-utánpótlás és a műtrágyázás kérdéseivel, ill. a különböző talajművelési módoknak a talajra és a növények fejlődésére gyakorolt hatásával foglalkozott. Kiemelkedőek búzaélettani vizsgálatai, jelentős eredmények fűződnek nevéhez a dohányfajták nemesítésével kapcsolatban. Alkotó munkásságát számos kitüntetéssel jutalmazták. 1900-ban a párizsi nemzetközi kiállítás alkalmából a francia közoktatás- és népművészeti miniszter az „Officier de l’ Instruction publique” rend kitüntetést adományozta részére. 1916-ban az OMGE örökös és t. tagjává választotta és 1924-ben kitüntette a Cserháti aranyéremmel. 1922-ben az MTA l. tagjainak sorába került. Ötven éven át volt a Köztelek c. folyóirat munkatársa (cikkeket is írt a lapba), szerkesztette a Haladó Gazda c. lapot. Publikációi jelentek meg más lapokban is (Mg. Szemle, Gazd. Lapok, Pozsonyi Gazda).
F. m.: A cukorrépa mint iparnövény. Bp. 1890. – Tanulmány az őszi búza csírázásáról és első időszaki fejlődéséről. In.: A keszthelyi magyar királyi Gazdasági Tanintézet Évkönyve. Kh. 1890. – A búza anatómiája és physiológiája. (Klny. a Keszthelyi magyar királyi Gazdasági Tanintézet 1891-iki Évkönyvéből). Nagykanizsa. 1892. – Jelentés az 1893. évben végrehajtott növénytermelési kísérletekről. Debrecen. 1894. – A gabona megdűlése. Kh. 1895. – A párizsi világkiállítás dohányai és dohánygyártmányai. Bp. 1901. – Jelentés a dohánytermelési kísérlet i állomáson végzett kísérletekről az 1899–1902. évek folyamán. Bp. 1904. – Dohánymag termesztés. Bp. 1907. – Az okszerű talajművelés szerepe a szárazság elleni küzdelemben. Bp. 1910. – A jó dohánykertész. Bp. 1914. – Adatok a foszfortrágyázás kérdéséhez. Bp. 1930. – Adatok az őszi repce műtrágyázásához. Bp. 1931. – Adatok a magyar búza minőségi termeléséhez. I. rész. Bp. 1931. – Rétkezelési tanulmányok. Bp. 1933.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 6. köt. 131-132. has. – MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 147-150. – Gulyás. 1990–. 16. köt. 244. has. – RÚL. 1996–2008. 11. köt. 628. p. – MTAT. 2003. 1. köt. 662. p.

KERTÉSZ (KOHN) ADOLF, dr.
(Balatonederics, 1879. szeptember 7. – ?, 1959. január 28.) - ügyvéd, hitközségi elöljáró.
Édesapja Kohn Salamon kiskereskedő volt. 1890-től a keszthelyi gimnáziumban végezte tanulmányait, 1898-ban érettségizett. Az iskola diákjaiból szerveződő ifjúsági segítő egyesület tagjaként tevékenyen részt vett az intézmény közösségi életében. Miután elvégezte a bp.-i jogi egyetemet, az ügyvédi pályán helyezkedett el 1908-tól. Handfass Mózes lányát. Júliát vette feleségül. Gyakran megfordultak az akkor fellendülőben lévő Hévízfürdőn. A fürdőhelyen nagy számban megforduló zsidóság igényét felismerve határozták el a zsinagóga felépítését, melynek sikeres megvalósításáért fáradhatatlanul tevékenykedtek, mint a hévízi hitközség elöljárói. A nyári időszakot kivéve a fővárosban éltek, ahol a Bp.-i Izr. Hitközség szertartási elöljárói tisztséget viselt, emellett ügyvédként is dolgozott, felesége pedig a Fővárosi Izr. Szegény Gyermekkert Egylet anyagi támogatásával, valamint a szervezetben végzett karitatív munkájával játszott aktív szerepet a hitéletben. Vezető szerepet, társelnöki tisztséget vállalt az 1930-ban megalakult Keszthelyi Premontrei Diákszövetség bp.-i osztályában. 1942-ben lemondott pozíciójáról. A II. vh. utáni években is rendszeresen jártak Hévízre, ennek köszönhetően a zsinagóga az 1950-es évek végéig időnként még betöltötte a vallási funkcióját. Halála után, 1959-ben a hévízi zsinagóga falán tiszteletére emléktáblát helyeztek el hittestvérei. Bp.-en, a Kozma utcai izr. temetőben helyezték végső nyugalomba.
Irod.: Dr. Szarka Lajos: A hévízi zsidóság története. 2000. p. 36-39.

KERTÉSZ (KOHN) MANÓ
(Orosztony, 1881. október 15. – Budapest, 1942. április 4.) - nyelvész, tanár.
Gimnáziumi tanulmányait Keszthelyen végezte. 1899-ben magyarosította nevét. A bp.-i egyetemen szerzett középiskolai tanári oklevelet. Nyelvészként elsősorban finnugor mondattannal, nyelvjárási kérdésekkel foglalkozott, vizsgálta a magyar szókincs történetét. Tagja volt a helsinki Finnugor Társ.-nak. Értekezései nyelvészeti folyóiratokban jelentek meg. Műveivel 1912-ben Sámuel-díjat, 1913-ban és 1917-ben Marczibányi-díjat nyert. Baumgarten-díjban is részesült.
F. m.: A zalavidéki nyelvjárás. Bp. 1903. – Analógia a mondatszerkesztésben nyelvtörténeti és lélektani szempontból. Bp. 1905. – Az egyenrangú mondatrészek történetéhez. Bp. 1910. – A finn-ugor dualis. Bp. 1913. – Finn-ugor jelzős szerkezetek. Bp. 1914. – Szokásmondások. Bp. 1922. – Szállok az Úrnak. Bp. 1933.
Irod.: DK. 1941. 474. p. – ZÉK. 2005. 157. p. – www.kereso.hu

KERTÉSZ FERENC, dr.
(Budapest, 1901. szeptember 19. – Budapest, 1972. augusztus 7.) - mezőgazdász, szakíró.
Apja Kertész Kálmán zoológus, a M. Nemzeti Múzeum Állattárának igazgatója volt. Bp.-en a II. kerületi katolikus főgimnáziumban érettségizett. 1920-ban kezdte meg felsőfokú tanulmányait a keszthelyi Gazd. Akad.-n. 1923–24-ben katonai szolgálatot teljesített a III. huszárezred keszthelyi századánál. 1926-ban szerzett mezőgazdász oklevelet. 1927-től előbb a Földbérlő Rt. kisacsádi gazdaságában, majd a csákvári uradalomban volt magángyakornok. Ismereteket gyűjtött a növénytermesztés és az állattenyésztés gyakorlati kérdéseiben, megismerkedett a fehér hússertés tenyésztésének, hízlalásának hazai üzemi problémáival. 1928-tól az Orsz. Törzskönyvelő Biz.-nál dolgozott. 1933-tól vezette a Hússertéstenyésztők Orsz. Egyesületét, majd ügyvezető igazgatója lett, 1941-től pedig a Földművelésügyi Minisztérium gazd. felügyelőjévé választották. 1947-től a M. Állattenyésztők Szövetségének Sertéstenyésztő Osztálya élére nevezték ki, 1949-től áthelyezték az Állattenyésztési Kutató Int.-be, ahol szintén a Sertéstenyésztési Osztályt irányította. 1953–56 között a Földművelésügyi Minisztérium Sertés- és Juhtenyésztési Osztályának vezetését is végezte. 1935–48 között többször is járt külf. tanulmányúton Angliában és Németországban. A sertéstenyésztés tud. kutatásával foglalkozott, több új, nagyobb szaporaságú, jobb takarmányértékesítő hazai hússertéstípus kitenyésztése fűződik a nevéhez. Nagy szerepe volt a sertéstenyésztési irányelvek és kormányhatározatok kidolgozásában. Tagja, később vezetője volt az orsz. és helyi állatkiállítások bírálóbiz.-nak. Az MTA Állattenyésztési Biz., valamint az Agrártudományi Egyetem Államvizsgáztató Biz.-ának tagjai sorába lépett. Számos cikke jelent meg különböző szaklapokban (Köztelek, M. Állattenyésztés, Agrártudomány, Kísérleti Közlemények). 1955-ben a mg. tud.-ok kandidátusa, 1966-ban doktora lett. Munkásságáért két alkalommal (1954, 1966) kapta meg a Munka Érdemrend kitüntetést. 1968-ban vonult nyugdíjba.
F. m.: Sertéstenyésztés. Bp. 1940. – Sertéstenyésztés. T.sz.: Schandl József, Horn Artúr. Egyetemi tankönyv. Bp. 1953. – Állattenyésztési enciklopédia. Sertéstenyésztés. Egyetemi tankönyv. Bp. 1959. – Sertéshizlalás. T.sz.: Csire Lajos. Bp. 1961. – A sertéstartás épületei. T.sz.: Kappéter Iván, Váradi Géza. Bp. 1966.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 152-155. – RÚL. 1996–2008. 11. köt. p. 634-635. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 894-895.

KERTÉSZ JÓZSEF
(Gadány, 1893. március 18. – ?, 1946. ?) - kőfaragómester, szobrász.
Részt vett az I. vh.-ban. A Tanácsköztársaság idején Magyaróvárott baloldali újság szerkesztőségében dolgozott, ezért a győri bíróság börtönbüntetésre ítélte. Ennek letöltése után Keszthelyre került. Kitanulta a kőfaragó mesterséget, majd 1924-ben önálló műhelyt nyitott. Műtermében sírkőfaragást, szobrászatot, épületdíszítési munkákat végzett. 1934-ben kommunista szervezkedés vádjával letartóztatták, de nem ítélték el. A II. vh.-ban részt vett a pártmunkában. Halála után fia vitte tovább a műhelyét 1950-ig, de már csak műkővel dolgozott.
F. m.: Szolgabíróság attikai kiképzése (Kh.). – Hg. Festetics mauzóleum dekoratív szobrászati kiképzése (Kh., Szent Miklós temető). – I. vh.-s emléktábla (keszthelyi iparosok hősi halottainak emlékére. (Kh., Kossuth L. u. 69.). – II. vh--s emlékmű (Kh., Deák F. u. 57.). – Lány korsóval szobor (Hévíz, Hotel Hélios parkja).
Irod.: A magyar ipar almanachja. 1929–. 1. köt. 171. p. – Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 27. p. – Réthelyi Jenő: Útszéli keresztek Keszthely környékén. In.: Ethnographia. 1984. 1. sz. 66. p. – Cséby Géza: Száztíz esztendő. 1996. p. 30-31. – KVEKA. 2006. 33. p., 96. p. – Somogy Megyei Levéltár közlése.

KERTÉSZ TIBOR
(Bernecebaráti, 1932. április 22. – Keszthely, 2000. április 21.) - tanszékvezető, atlétika edző.
Középiskolai tanulmányait Balassagyarmaton végezte, majd elvégezte a Testnevelési Főiskolát. Hallgató korában aktívan sportolt atlétaként, hármas-ugróként, később tanárként játékos edzője volt az egyetem röplabda csapatának. 1955-ben Keszthelyre került az Agrártudományi Egyetemre, a későbbi Pannon Agrártudományi Egyetemre, ahol 1993-ig a Testnevelési Tanszéket vezette. Rendkívüli alapossággal szervezte és végezte az egyetemi testnevelést, amelyet az országos egyetemi testnevelés terén is rangossá tett. Megszervezte az egyetem Atlétikai Szakosztályát, amellyel a ’70-es, ’80-as években országosan is meghatározó eredményeket értek el. A 38 évig tartó vezető testnevelői időszaka alatt olyan kollégákkal is együtt dolgozott, akik később a magyar sport meghatározó vezetőivé váltak, így Molnár Albin olimpikon, később a vitorlázó válogatott szövetségi kapitánya, Mezey György labdarúgó edző és szövetségi kapitány, valamint helyben a versenysportot is alakító testnevelők: Mészáros László, Pém Árpád, Ruip Gyula, Szabóki Zoltán. Tanítványai, versenyzői számos bajnokságon kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Több mint száz minősített sportoló, olimpikon, válogatott sportoló (Ágh Pál, Bakai József, Csikós József, Cziffra Zoltán, Gergely Béla, Jakab Gyula, Zöld László) sikeres pályafutása jelzik eredményes munkásságát.
Irod.: Ágh Pál: Kertész Tibor. In.: Georgikon. 2000. 2. sz. 8. p. – Csikós József: Kertész Tibor Tanár Úr emlékére. In.: Georgikon. 2000. 2. sz. 9. p. – Személyi forrás.

KERTÉSZ ÖDÖN
(Keszthely, 1870. december 12. – Budapest, 1928. június 6.) - operaénekes.
Gyermekként már énekelt Keszthelyen a templomban. Nagykanizsán érettségizett a kereskedelmi akad.-n, majd Bécsben tanult. 1892-ben Győrött volt hivatalnok. Gr. Zichy Géza ajánlatára került az Operaházba próbaéneklésre. 1893–96 között az Operaház ösztöndíjasa, 1925-ig tenor magánénekese volt.
F. sz.: Ernesto (Donizetti: Don Pasquale) ; Faust (Gounod).
Irod.: MSZL. 1994. 378. p. – ZÉK. 2005. 157. p.

KERÉNYI JÓZSEF
(Győr, 1902. március 11. – Győr, 1977. január 27.) - plébános.
Középiskolai tanulmányainak első négy osztályát és a tanítóképzőt Győrött végezte, 1921-ben szerzett tanítói oklevelet. A komárom-újvárosi római katolikus népiskola tanítójaként kezdett dolgozni. 1925-ben magántanulóként érettségizett Veszprémben, teológiát hallgatott. 1929-ben szentelték pappá Karádon. 1932-től Keszthelyen, 1936-tól Balatonalmádiban volt káplán. 1937-ben Pápán hitoktató, 1941-től Veszprémben a Szt. László plébánia szervező lelkészeként működött. 1945-től plébános és az Actio Catholica egyházmegye titkáraként, 1946-tól ügyvezető főtitkáraként tevékenykedett. 1959–74-ig, nyugdíjazásáig Lesencetomajon volt plébános. Munkássága alatt Karádon Szívgárdát, Keszthelyen férfi Credo-egyesületet szervezett. Pápán új alapokra helyezte az Állami Tanítóképző kántorképzést, Veszprémben irányította az amerikai segélyakciókat.
F. m.: Egyházmegyei kalendárium. Szerk. H. n. É. n. – 1943–1946: a Veszprém-Egyházmegyei Katolikus Tudósító fel.szerk. – A Veszprém –Egyházmegyei Körirat kiadója (ebben: A veszprémi egyházmegye legutolsó 25 évének története. a statisztika tükrében c. műve). 1947.
Irod.: MKL. 1993–. 6. köt. 545. p.

KESZLER GYULA
(Keszthely, 1844. december 15. – Tapolca, 1916. augusztus 17.) - tanító, költő.
K. Sándor (1918–96) nagyapja volt. Gimnáziumi tanulmányait Keszthelyen végezte. Segédtanítóként Türjén kezdett dolgozni, majd visszakerült szülővárosába, itt folytatta a tanítói pályát. 1866-ban szerzett tanítói oklevelet. Ezután Tapsonyban és Vindornyaszőlősön tanított. Közben megszerezte a polgári iskolai tanári képesítést is, matematika és természettudományi szakon. 1872–1910 között Tapolcán dolgozott a felsőbb népiskolában, későbbi polgári fiúiskolában. Polihisztorként ismerték. Kézügyessége révén gyarapította az iskola szertárát, technikai felszereltségét. Méhészettel, szőlészettel is foglalkozott. Saját gyártmányú kaptárat, valamint ojtógépet talált fel és forgalmazott. Felfedezte a rézkénpor szőlőbetegségekre gyakorolt jótékony hatását. A Badacsonyi Rézkénpor szabadalmát máig használják. A Balaton-Felvidéki Filoxera Ellen Védekező Egyesület főtitkári tisztségét töltötte be, létrehozta annak telephelyét. Irányította a Balaton-felvidéki szőlők újratelepítését. Írásai jelentek meg a Tapolcza és Vidéke c. hetilapban, ezenkívül más szak- és szépirodalmi lapokban is publikált. Egy ideig a Borsszem Jankó c. élclapnak is munkatársa volt. Szabadidejében festett, orgonafugákat készített. Költészettel is foglalkozott, versei Dabronczy és Csobánczy álnéven jelentek meg és kéziratban maradtak az utókorra.
Irod.: VMÉL. 1998. p. 267-268. – TÉL. 2000. 122. p.

KESZLER GYULA, dr.
(Tapolca, 1908. szeptember 16. – Budapest, 1976. november 8.) - gépészmérnök, egyetemi tanár.
Apja Keszler Zoltán iskolaigazgató, lapszerkesztő, testvére K. Sándor (1918–1996) gépészmérnök, nagyapja K. Gyula (1844–1916) tanító, költő. Középiskolai tanulmányait Keszthelyen végezte. 1930-ban a bp.-i Műegyetemen gépészmérnöki, 1931-ben közgazd. mérnöki oklevelet szerzett. 1941-ben közgazdaságtudományból doktorált. 1932-től egy bp.-i tervezőirodában, ill. textilgyárban volt mérnökgyakornok. 1934-től a csepeli Weiss Manfréd Rt.-nél szerkesztőmérnökként dolgozott. 1936-ban a MÁV Északi Járműjavítójában beosztott mérnöki állást vállalt, 1941-től a meleg- és hidegmunkáló osztály osztályvezető főmérnöke, 1946-tól az üzemgazd. osztály vezetője lett. 1948–58-ban a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium vasúti főosztályára került, ahol norma- majd csoportvezetői beosztásban tevékenykedett. 1949–53 között a bp.-i műszaki egyetem gépészmérnöki kara vasúti géptani tanszékén előadó tanárként dolgozott, 1953-tól a közlekedésmérnöki kar technológiai és járműjavítási tanszékén tanszékvezető egyetemi docensi, 1970-től docensi rangban működött. 1971-ben lett a műszaki tudományok kandidátusa. 1972-ben vonult nyugdíjba. Munkássága alatt főként közlekedés-üzemgazdasággal foglalkozott. Kidolgozta a közlekedésben dolgozók normakészítésének alapelveit. Vezetése alatt készült el a minisztériumban a darabbérezéshez szükséges besorolási útmutató. Kidolgozta a vasúti járművek javítástechnológiáját, ill. a gépjárművek, az építő- és anyagmozgató gépek javítási-fenntartási technológiáját. A Műegyetemen 1967-ben bevezette a közlekedési anyagismeret és technológia, valamint a közúti járművek gyártása és javítása c. tantárgyakat, megszervezte a járműjavító szakmérnök képzést. Számos tanulmánya jelent meg hazai és külf. folyóiratokban.
F. m.: Az iparban használatos bérfizetési módok fő típusai. Bp. 1941. – Vasúti járművek fenntartása, javítása. Bp. 1960. – A vasúti és közúti járművek alkatrészei készítésére használatos vas- és fémanyagok. Bp. 1962. – Diesel-és villamos járművek fenntartása, javítása. T.sz.: Pelcz József. Bp. 1964. – Anyagismeret és technológia, I. T.sz.: Győri József. Bp. 1966. – Anyagismeret és technológia, IV. T. sz.: Lipovszky György. Bp. 1969. – Vasúti jármű laprugók egyes élettartam-növelési lehetőségei. Bp. 1969.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 11. köt. 666. p. – VMÉL. 1998. 268. p. – TÉL. 2000. p. 122-123. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. 903. p.

KESZLER SÁNDOR
(Tapolca, 1918. október 8. – Budapest, 1996. december 7.) - gépészmérnök.
Apja Keszler Zoltán iskolaigazgató, lapszerkesztő, nagyapja K. Gyula (1844–1916) tanító, költő volt. Dr. K. Gyula (1908–76) gépészmérnök, egyetemi tanár testvére. Keszthelyen érettségizett. Bp.-en a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerzett diplomát. Műszaki tisztviselőként kezdett dolgozni Csonka János bp.-i gépgyárában, majd az első M. Gyapjúmosó és Finomposztó Gyár fonodavezetője lett. Ezután a bp.-i Konverta Egyenirányító Gyárba került, gépészmérnökként dolgozott. A II. vh. után gyapjúfonó üzemet létesített Tapolcán, amit hamarosan államosítottak. Mérnöki pályafutásának következő állomása Kőszegen a Nemez és Posztógyár volt. Főmérnökként dolgozott a Kőbányaipari Nemzeti Vállalt zalahalápi üzemében. Üzemi mérnöki feladatokat látott el az Uzsai Kőbánya Vállalatnál. Főtechnológusi tevékenységet folytatott a Bp.-i Kőbányaipari Gépjavító Vállalatnál. Ezt követően a könnyűipari Alkatrészgyártó és Ellátó Vállalat gyártási ágazatát vezette, majd osztályvezetője lett. Utolsó munkahelyén, a Nehézipari Minisztérium Ipargazd. és Üzemszervezési Int.-ben önálló, tud. csoportvezetőként működött. 1974-ben ment nyugdíjba, nyugdíjasként még tíz éven át műszaki-gazdasági tanácsadóként tevékenykedett. Több technológiai újítás fűződik a nevéhez, amelyeket a hazai üzemi gyakorlatban bevezettek. Cikkei jelentek meg hazai szaklapokban. Helytörténeti kutatásokat végzett Tapolca áramellátása, közművesítés témakörében, kutatta a temető történetét valamint hozzákezdett a temetői kataszter elkészítéséhez. 1961-ben a Könnyűipar Kiváló Dolgozója, 1971-ben a Nehézipar Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta meg.
F. m.: Az SKF PK 211 E típusú lengőkaros nyújtómű szerkezeti leírása, szerelése, beállítása és karbantartása. Társszerzővel. Bp. 1968. – Javaslat a Magyar Viscosa Gyár kordfonal és fonószalag raktáraira. Bp. 1967.
Irod.: TÉL. 2000. p. 123-124.

KESZTHELYI LÁSZLÓ
(Keszthely, 1732. március 6. – Kőszeg, 1803. december 3.) - szerzetes, tanár, iskolaigazgató, író.
1752-ben lépett a piarista rendbe. Filozófiát Nagykárolyban, teológiát Kisszebenben hallgatott. Tanulmányai elvégzése után a Klobusitzky családnál vállalt nevelői állást. 1759-ben szentelték pappá. Tanári pályájának állomásai Nagykároly, Vác, Nyitra, Kőszeg, Selmecbánya, Kolozsvár, Debrecen. 1776-tól a nyitrai rendház és gimnázium igazgatói tisztségét viselte. A rend tartományi főnökének segédi tisztét is ellátta. Szónoklatokat, latin ódákat, fabulákat írt.
F. m.: Ode I. ad hungaros nobiles provinciae Szaladiensis… – Ode ad ill. ac rev. Dnum Nicolaum Konde de Pókatelek episcoum… – Vota Varadiensium … Debrecen. – Ad Franciscum secundum regam Hungariae augustum… Buda. 1802. – Fabula de corde … Debrecen. 1805. – Carmen occasione… Szombathely. 1806.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 6. köt. 165-166. has. – ÚMIL. 2000. 1114. p. – ZÉK. 2005. 158. p.

KESZTHELYI ZOLTÁN
(Keszthely, 1909. december 1. – Budapest, 1974. június 10.) - költő, író, műfordító.
Szövőipari tanuló volt, magánúton érettségizett. Előbb hivatalnokként dolgozott, majd 1930-tól a Reggeli Újság c. lap sportriportereként tevékenykedett. 1942-től a Népszava c. lap munkatársaként dolgozott. Írásait közölte a Nyugat, a Válasz és a Szép Szó c. lap is. Az 1930-as évek elejétől részt vett az illegális munkásmozgalomban, a II. vh.-ban a nemzeti ellenállás tagja volt. A felszabadulás után 1948-ig a Fővárosi Könyvtár munkatársaként, egyúttal a Kortárs c. lap főmunkatársaként működött, közben tanári oklevelet szerzett a bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1948–49-ben a Népművelési Központ alkalmazta, mint előadót. Tagja volt a Petőfi Társ.-nak. 1949-től szabadfoglalkozású lett, irodalmi munkásságából élt. 1945 utáni versesköteteit a szocialista átalakulásban vetett hite jellemezte, 1953 után keletkezett verseiben már inkább a fokozódó kiábrándultság jelenik meg. A ’60-as évektől költészete egyre filozofikusabbá, elégikusabbá vált. Vonzódott a sport, főként a labdarúgás világa iránt, ezzel kapcsolatos emlékeit több elbeszélésében is megörökítette. Kortárs és klasszikus angol, német költők, írók műveit közvetítette. Lefordította Shakespeare szonettjeit. Munkásságát több alkalommal is József Attila-díjjal ismerték el (1951, 1954, 1958), emellett a Munka Érdemrend (1959) és a Munka Érdemrend arany fokozatát is megkapta (1974).
F. m.: Árkon-bokron át (versek). Bp. 1936. – Téli falu (versek). Bp. 1941. – Shakespeare szonettjei (fordítás). Bp. 1943. – Walt Witman költeményei (fordítás). Bp. 1947. – Őszi csillagok (versek). Bp. 1948. – Az építés dicsérete (versek). Bp. 1949. – Fast, H.: A szabadság útja (regény, fordítás). Bp. 1949. – Vasvári Pál (ifjúsági regény). Bp. 1950. – A boldog vár (versek). Bp. 1951. – A mi erdőnk (gyermekversek). Bp. 1951. – Legényke (elbeszélő költemény). Bp. 1952. – Dalos Pista (mese). Bp. 1956. – Futtball és egy pár cúgos cipő (elbeszélések). Bp. 1957. – Hegyen-völgyön (gyermekversek). Bp. 1957. – Visszatért évek (versek és verses mesejáték). Bp. 1960. – Nevenincs utca (regény). Bp. 1965. – Manchesteri közjáték (regény). Bp. 1967. – Holnap folytatódik (önéletrajzi regény). Bp. 1969. – Futólépésben (elbeszélések). Bp. 1971. – Megváltozott világ (fantasztikus elbeszélések). Bp. 1971. – A halászószemű ember (elbeszélő költemény). Bp. 1973.
Irod.: KMÍK. 1989. p. 221-222. – MN. 1993–2004. 10. köt. 841. p. – RÚL. 1996–2008. 11. köt. 671. p. – KMÍ. 1998–2000. 45. p. – ÚMIL. 2000. 2. köt. 1115. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. 904. p. – ZÉK. 2005. 158. p.

KESZTYŰS LAJOS, dr.
(Sarkad, 1890. július 1. – Debrecen, 1957. április 28.) - mezőgazdász, szakíró.
Érettségi után Debrecenben a Gazd. Akad.-n végezte felsőfokú tanulmányait, 1912-ben szerzett mezőgazdász oklevelet. Keszthelyen a Gazd. Akadémián kezdett dolgozni, ahol 1913-tól a gyakorlati tanszéken előbb mint tanársegéd, 1924-től rendkívüli, 1926-tól r. tanárként működött. 1927-ben visszatért Debrecenbe, ahol az akad.-n a számtartástani, majd az üzemtani tanszéken oktatott, később tanszékvezető lett. 1931-ben a tudományegyetem közgazdaságtudományi karán doktorált. 1949-ben betegsége miatt kérte nyugdíjazását. Munkássága alatt elsősorban üzemstatisztikai és számtartási kérdésekkel foglalkozott. Publikációi, könyvei is főként ebben a témakörben jelentek meg.
F. m.: A keszthelyi m. kir. gazdasági akadémia Merino Precoce juhászatának ismertetése és az 1921–1922. gazdasági évi jövedelmi mérlege. Kh. 1923. – A nyírségi szeszgyári gazdaságok üzemrendszere… Debrecen. 1930. – Tiszántúli kis- és középgazdaságok jövedelmezőségi és vagyoni viszonyai az 1931–1933-ig terjedő években, valamint az észak dombosvidéki kisgazdaságok 1933. évi üzemi eredményei. Debrecen. 1935. – Tiszántúli és északi dombosvidéki kisgazdaságok jövedelmi és vagyoni helyzete az 1931–1934-ig terjedő években. Debrecen. 1936.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 156-158.

KEVE (KLEINER) ANDRÁS, dr.
(Budapest, 1909. november 10. – Budapest, 1984. március 30.) - zoológus, ornitológus.
Apja Kleiner Gyula, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár tisztviselője volt. 1919-ben a bp.-i piarista gimnáziumba került, ahol 1927-ben érettségizett. Ezután a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára iratkozott be, ahol 1930-ban abszolvált. Egyetemi tanulmányai közben 1931–32 között egy évig katonai szolgálatot teljesített Sopronban, majd Magyaróvárott 1932 végén avatták jogi doktorrá. 1933-ban a bölcsészkarra iratkozott be, ahol 1935-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1927-től dolgozott a Madártani Int.-ben, ahol hamarosan a könyvtár rendezését is végezte. 1930-ban „rendes megfigyelő” oklevéllel jutalmazták. 1934-től „ideiglenes kisegítő szaknapdíjas” minőségben tevékenykedett. 1939-ben előléptették gyakornokká, 1940-ben adjunktus lett. 1941-ben a Tihanyi Biológiai Kutató Int. vendégkutatójaként részt vett a Balaton madártelepének vizsgálatában. 1942-ben változtatta meg nevét Kleinerről. Ebben az évben főadjunktusként állami ösztöndíjjal a bécsi Naturhistorisches Museumban dolgozott. 1944-ben újabb katonai szolgálatra vonult be a póttartalékosokhoz. 1945-ben hadifogságba került, ahonnan betegsége miatt elbocsátották. Miután visszatért Bp.-re, 1946-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen egyetemi magántanárrá nevezték ki a „madártan” témában. 1947-től a Madártani Int. újjáépítésén és nemzetközi kapcsolatainak helyreállításán fáradozott. 1948–49-ben rövid ideig vezette a Mg. Múzeumot is. 1953-ban a biológiai tudományok kandidátusa címet nyert. Az 1950-es évektől madártani kutatásokat és leírásokat végzett Keszthely és környékén, a Kis-Balatonnál és a Balaton környékén. 1974-ben vonult nyugdíjba, de ezután a Természettudományi Múzeum Állattárában nyugdíjas kutatóként tevékenykedett tovább. Előadóként sok nemzetközi kongresszuson vett részt, több külf. akad.-nak volt meghívott vendége. Tagja volt a M. Biológiai Társ.-nak, a Madártani Egyesület örökös tagsággal tüntette ki. A M. Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója címet, valamint 1977-ben a Pro Natura emlékérmet nyerte el, madárvédelmi tevékenységének elismeréséül. Munkássága során a Balaton és a Duna madárvilágával, a mo.-i madárvilág mikroszisztematikájával, egyes madárfajok terjeszkedésével foglalkozott. Az ún. vízimadár-szinkronmegfigyelések első hazai megszervezője volt, összeállította a mo.-i madarak névjegyzékét. Jelentős szerepet vállalt a mo.-i természet- és madárvédelmi jogszabályok előkészítésében. Több száz tud.- és ismeretterjesztő munka fűződik Mo. kiváló ornitológusának nevéhez.
F. m.: A sárga billegető Magyarországon előforduló fajtái. Bp. 1935. – A földrajzi fajták elhatárolása. Tihany. 1941. – A fürj gazdasági jelentősége. T.sz.: Zsák Zoltán, Kaszab Zoltán. Bp. 1953. – Magyarország madarainak névjegyzéke. Bp. 1960. új kiad. 1984. – Das Vogelleben der mittleren Donau. Bp. 1969. – Keszthely és környékének madárvilága. T.sz.: Sági Károly Jenő. Veszprém. 1970. – Herman Ottó. Monográfia. T.sz.: Kósa László, Farkas Gyula. Bp. 1971. – A Keszthelyi-hegység és a Kisbakony madárvilága. Veszprém. 1970. – Madarak. Bp. 1972. – Uránia állatvilág. 5. Madarak. Ford., a magyar kiad. szerk.. Bp. 1972. – A Balaton-felvidék madárvilága. T.sz. Tapfer Dezső. Zirc. 1978. – Madarak. 2. Bp. 1984.
Irod.: Keve András: Madártani szempontok a Keszthelyi-öböl eliszaposodásának kérdéséhez. In.: Veszprém megyei múzeumok közleményei. 1966. 5. köt. p. 361-372. – Pintér István: In memoriam Dr. Keve András. In.: Soosiana. 1985. 33. p. – Kiss Éva: Keve (Kleiner) András…In.: Soosiana. 1985. 34. p. – RÚL. 1996–2008. 11. köt. 685. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. 908. p. – MMA. p. 462-463.

KHERN REZSŐ
(?, 1842 ? – Keszthely, 1898. november 7.) - uradalmi ispán.
1892-ben alapítványt tett a „szakképzett, józan és szorgalmas iparosok” részére, akik önhibájukon kívül (betegség, elemi csapás) miatt szegényedtek el, melyből hitelt vehettek fel. A kiváló ipartanulók számára évenként ösztöndíjat is biztosított.
Irod.: Oroszlán István: A Keszthelyi Ipartestület 50 éves történetéből. 1936. p. 42-43. – Cséby Géza: Száztíz esztendő. 1996. 17. p.

KISFALUDY SÁNDOR, kisfaludi
(Sümeg, 1772. szeptember 27. – Sümeg, 1844. október. 28.) - költő, író, színházvezető, zeneszerző.
Régi nemesi családból származott. Apja főszolgabíró volt. Hat éves korában Sümegről Csécsényre, majd Tétre költöztek. 1788–91 között Győrött középiskolai tanulmányokat, majd Pozsonyban filozófiát és jogot végzett. Látogatta az országgyűlést, a színházat, megtanult hegedülni, s érdeklődött az irodalom iránt. Barátja volt Fejér György, Horváth János. 1792-ben apja mellett Téten dolgozott joggyakornokként, majd belépett a Nádor-huszárezredbe. 1793-ban felvették a nemesi testőrségbe. Bécsi tartózkodása alatt bekapcsolódott a kulturális életbe, megismerkedett többek között Batsányi Jánossal, Takács Józseffel. 1796-ban Észak-Itáliába vezényelték, ahol francia fogságba esett. 3 hónap múlva szabadult. 1796–97 telét Klagenfurtban töltötte. 1797-ben áthelyezték a Rajna menti sereghez, itt is a franciák ellen harcolt. 1799-ben lemondott tiszti rangjáról, és hazatért. Feleségül vette Szegedy Rózát. 1800-tól Kámban, 1805-től Sümegen élt. Részt vett az 1809-es nemesi felkelésben, mint őrnagy és a nádor szárnysegédje. Komponált egy inszurrekciós indulót, mely nyomtatásban csak 1929-ben jelent meg a Muzsika c. folyóiratban (1929). Később megírta a felkelés történetét, kiadását a bécsi udvar megtiltotta. Az 1810-es években több, a magyar nemességet dícsőítő drámát írt ( Hunyady János, Kun László, A Dárday-ház, Bánk, Az emberszívnek örvényei stb.). Költészetét és prózai műveit is a nemesi világkép határozta meg. Szentimentális, eszményített szerelmi történetet beszélt el Himfy szerelmei c. művében az általa alkotott műfajban (dalciklus) és strófaszerkezettel (Himfy-strófa), mellyel országos sikert aratott. A mű első része A kesergő szerelem címmel 1801-ben, a második része A boldog szerelem címmel 1807-ben jelent meg. A Himfy-verseket többen meg is zenésítették. Elindította a magyar irodalomban az ún. várromantikát Regék a magyar előidőkről c. művével, melyben ötvözte az epikát a lírával. Regéiben megörökítette a Balaton környékét, a Csobáncot, a Tátikát, a Somlót, Szigligetet, Badacsonyt és a Szent Mihály dombot. Prózai műveiben itáliai és franciaországi katonáskodásának élményeit örökítette meg. Regénnyel is kísérletezett. Barátságot ápolt vele gr. Festetics György, kinek ő és felesége is távoli rokona volt. 1811-ben verset írt a gr. könyvtárának albumába. 1817-ben részt vett az első keszthelyi Helikoni Ünnepen. Óda Tolnai Gróf Festetics Györgyhez c. versét hozta magával, melyet Festetics nem engedett felolvasni, mert „ a grófot igen dicsérte, a többi nagyjainkat pedig igen alázta” (Berzsenyi Dániel Kazinczy Ferencnek írt levele). A helikoni eseményekről a legrészletesebb beszámolót Kisfaludy írta a Tud. Gyűjteményben. A nyelvújítási vitában Kazinczy ellen foglalt állást. Komponált két magyar táncot, az Aurora 1822. és 1823. évfolyamában jelent meg. 1828-ban részt vett a M. Tudós Társ. szabályzatát előkészítő biz. működésében 1828–34-ig a Dunántúli Színjátszó Társ. főigazgatói tisztét töltötte be. 1830-ban kezdeményezte a balatonfüredi színház felépítését, Zala vm. megbízásából felügyelte a munkálatokat, majd 1831–44 között főigazgatója volt. Zala és több vm. is táblabírájának választotta. 1830-ban a M. Tudós Társ. tagja, 1842-ben az öccse, Kisfaludy Károly emlékére alapított Kisfaludy Társ. tagja lett. Hagyatékát Darnay Kálmán gondozta Sümegen.
F. m.: Kisfaludy Sándor minden munkái. Kiad. Toldy Ferenc. I–V. Pest. 1847. – Kisfaludy Sándor minden munkái. Kiad. Gálos Rezső. Győr. 1931. – Napló és francia fogságom. Bp. 1962.
Irod.: Kéky Lajos: A Dunántúl a két Kisfaludy költészetében. In.: Keszthelyi Helikon. 1925. p. 251-349. – Négyesy László: Gróf Festetics György a magyar irodalomban. In.: Keszthelyi Helikon. 1925. p. 37- 233. – Szinnyei. 1980–81. 6. köt. 416-427. has. – BRZL. 1983–1985. 2. köt. 297. p. – Gulyás. 1990–. 16. köt. 690-693. has. – MN. 1993–2004. 11. köt. 45. p. – Cséby Géza: Helikoni Ünnepségek 1817–1819. In.: Helikon 1994. : Keszthely. 1994. p. 18-32. – MSZL. 1994. 385. p. – ÚMIL. 2000. 2. köt. p. 1130–1132. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 934–935. – MTAT. 2003. 2. köt. p. 677-678. – ZÉK. 2005. p. 159-160. – Cséby Géza: Az első keszthelyi Helikoni Ünnepről (1817. február). In.: Pannon Tükör. 2010. 1. sz. p. 52-62.

KISS GÉZA
(? – ?) - direktóriumi tag.
Erdélyből került Keszthelyre. Az 1910-es években MÁV segédtiszt volt, osztálymérnökségi irodakezelőként dolgozott a keszthelyi állomáson. A Tanácsköztársaság idején 40 év körüli. 1919. március 23-án Munkás-, Katona és Paraszt Tanács végrehajtó szerve, a Direktórium tagjának választották. Hozzá tartozott az ipar, kereskedelem, községi ügyek, egészségügy. A járási intézőbizottság tagja is volt. Április 6-án lemondott Munkás-, Katona és Paraszt Tanács tagságáról, betegségre hivatkozva, melyet elfogadtak. Azonban július 2-án még direktóriumi tagként szerepelt. A Tanácsköztársaság bukásakor elmenekült, valószínűleg Erdélybe tért vissza.
Irod.: Czeglédy József–Sági Károly: Adatok a Tanácsköztársaság keszthelyi történetéhez. In.: Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei. 3. 1965. p. 163-190. – Gyerák István: Keszthely 1918–1919. Kézirat. 1967–1969. 76., 82., 91., 99., 114., 164., 254., 256. p.

KISS JÓZSEF
(Sümeg, 1921. június 25. – Keszthely, 1992. február 20.) - zenész, naív festő.
Ősei zenészek voltak. Ő is zenész lett, 14 éves korában már zenekarban játszott. Cimbalmosként dolgozott a sümegi étteremben. 1954-től kezdett festeni. A festészetet autodidakta módon tanulta. 1978-ban költözött Keszthelyre. Kiállításon először 1974-ben szerepelt Keszthelyen. Keszthelyi és sümegi egyéni kiállításai mellett számos csoportos kiállításon is bemutatkozott, ahol többször díjazásban részesült. Képein elsősorban a cigányság mindennapjait mutatta be. Képeinek és grafikáinak nagy részét a Balatoni Múzeumnak ajánlotta fel.
F. kiáll: Kh. (Művelődési Központ, 1978) ; Kh. (Balatoni Múzeum, 1986) ; Kh. (Csokonai ÁMK, 1992) ; Kh. (Esélyek Háza, 2006).
Irod.: Szeles József: A cigányfestő. In.: Keszthely és Vidéke. 1991. február 7. 5. p. – Szeles József: In memoriam Sümegi Kiss József. In.: Keszthely és Vidéke. 1992. március 13. 5. p. – Személyi forrás.

KISS JÓZSEF, dr.
(Mohács, 1852. január 19. – ?, 1897. ?) - állatorvos, tanintézeti tanár.
1871-ben szerzett állatorvosi oklevelet Bp.-en. Egy évig önkéntesként és állatorvosként szolgált a tüzérségnél. Gyakorlati tapasztalatszerzés céljából ösztöndíjasként Mezőhegyesen, Bábolnán és Kisbéren tartózkodott. Elméleti ismereteit 1874-ben a bp.-i állatorvosi tanint.-nél állami ösztöndíjasként gyarapította, ahol később asszisztensi munkakörben dolgozott. Csáktornya vidékén tanulmányozta a marhavészt. 1875-től Keszthelyre került, itt a Gazd. Tanint.-ben az állattenyésztési tanszéken segédtanári minőségben oktatott, majd 1880-ban r. tanárrá nevezték ki. Állatbonctannal, állatok fiziológiájával, járványos állatbetegségekkel foglalkozott. Az int. állatorvosi feladatait is ellátta. Külf. tanulmányúton is járt. 1881-ben Ausztria szarvasmarha fajtáit és tenyésztési viszonyait, 1883-ban a hamburgi nemzetközi állatkiállítást tanulmányozta. A Zala vm.-i gazdasági egyesület t. tagja, a gazd. tanácsadó biz. tagja, a keszthelyi csónakázó és korcsolyázó egylet parancsnoka volt. Cikkeket írt a Közgazd. Értesítőben és más lapokban is (Keszthelyi Gazd. Tanint. Évkönyve, Nemzet).
F. m.: Állatboncz- és élettani jegyzetek. Kh. 1893.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 6. köt. 345-346. has. – ÚMÉL: 2001–2007. 3. köt. 955. p. – MOÉL. 2004. 209. p.

KISS LAJOS, dr.
(Csurgó, 1937. május 21. – Keszthely, 2006. április 30.) - vb titkár, polgármester.
Apja kisiparos volt. Gimnáziumi tanulmányait a budapesti és a csurgói ref. gimnáziumban végezte. 1956-tól Csurgón művelődési előadóként dolgozott. Emellett színdarabokat rendezett (Goldoni, Schiller, Molnár Ferenc darabjait stb.). Csurgón revizorként is tevékenykedett, ahol felkérték továbbtanulásra. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett levelezőn. 1969-ben avatták jogászdoktorrá. 1969-ben a Paksi Járási Tanács osztályvezetője lett, majd ÁFÉSZ jogtanácsosként alkalmazták. 1972-ben került Keszthelyre a Városi Tanács Jogi Osztálya vezetőjének. 1974-ben Hévízre költözött, 1975-től Hévízen a Nagyközségi Tanács vb titkári teendőit látta el, 1977-ben-lemondott. Ezután több cég jogtanácsosa volt. 1990-ben független jelöltként indult az önkormányzati választásokon, s Hévíz város polgármesterének választották. Ezt a pozíciót 1994-ig töltötte be. Hévízen megalapította a Bibó István Alternatív Gimnáziumot, kezdeményezője és alapítója volt a Hévíz Galériának. Elindította Hévízi Könyvtár sorozatot, valamint a Hévíz c. művelődési és művészeti folyóiratot. Létrehozta a Hévíz Kultúrájáért Alapítványt, a Hévíz-fürdő 200 éves Jubileumi Alapítványt. Szorgalmazója volt a Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társ. megalapításának. Polgármestersége idején több szobrot, ill. emlékművet avattak. A Csurgói Öreg Diák Szövetség elnöke volt. Megkapta sportszervezői tevékenységéért a Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója, mezőgazdasági jogtanácsosi munkájáért a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetést. 1994-ben Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével, 2002-ben a Pro Urbe Hévíz-díjjal jutalmazták. 1995-ben odaítélték neki a Pro Cultura Hévíz díjat, de ezt visszaadta. Életének történetét Elmondom… címmel 2005-ben jelentette meg Hévízi könyvtár 13. köteteként.
F. m.: Elmondom… Hévíz. 2002–2005.
Irod.: Dr. Kiss Lajos. In.: Keszthelyi Hírlap. 1990. szeptember 21. 12. p. – Balázsy Mária Éva: Hévíz és kultúrájának szolgálatában : Kitüntetéséről dr. Kiss Lajossal. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1994. november 11. 1., 3. p. – Egerszegi Edit. Hévízi emberek V. In.: Hévíz. 1994. 4. sz. p. 47-48. – Hévíz város polgármester- és képviselőjelöltjei. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1994. december 2. 8. p. – Elhunyt dr. Kiss Lajos. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 2006. május 18. 2. p. – Szántó Endre: In memoriam Kiss Lajos. In.: Hévíz. 2006. 1. sz. 5. p. – Személyi forrás. – www.heviz.hu

KITAIBEL PÁL, dr.
(Nagymarton, 1757. február 3. – Pest, 1817. december 13.) - botanikus, orvos, egyetemi tanár - Családja és rokonsága a régi feljegyzésekben Kieteifl, Kühteifel, Kiedeibl, Kühteubel, Kuhtaibel, Kühtreiber, Kiteibel, Kiteibl neveken szerepelt. Az anyakönyv szerint neve Kiedaibl Paulus, ő magát Kitaibelnek írta. Szülei jómódú földművesek voltak. A soproni bencés gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait, majd Győrött filozófiát hallgatott. 1780-tól Budán a Tudományegyetemen előbb jogot, majd orvostudományt tanult. 1785-ben szerzett orvosdoktori oklevelet, de ezt soha nem használta. Az egyetem botanikus kertjét gondozta. Saját gyűjtéseket folytatott, melyekkel jelentősen gyarapította a kert növényanyagát. Eközben kémiai és ásványvizsgálatokat is végzett, 1789-ben ő mutatta ki elsőként a tellurt. Élete fő céljának Mo. természetrajzi felkutatását tekintette. 1792-ben kezdte meg felfedező- és kutatóútjait az akkori Mo. területén, legaktívabb időszaka 1795–1810 közé esett. Közben 1793-tól Pesten a gyógyszerészek korrepetitora volt, 1794-től a botanikai kert felügyelői feladatait látta el. 1798–99-ben beutazta a Balaton környékét, majd Baranya vm.-ben végzett kutatásokat. Keszthelyen és környékén két alkalommal járt, 1799-ben baranyai útjáról, 1808-ban szlavóniai útjáról visszatérve. A vidék kőzettani, domborzati vízrajzi viszonyait, földjeit, erdeit, valamint azok hasznosítását jegyezte le. Kapcsolatban állt gr. Festetics Györggyel, aki az ő véleményét is kikérte a Georgikon tantervi programjához. Szorgalmazta a gazdasági iskola mellett működő botanikus kert létrehozását, több alkalommal is küldött Keszthelyre különféle magvakat, és a kastélypark számára ritka növényeket. 1802-től tanított a pesti egyetemen, 1807-től a botanikus kert igazgatói tisztségét töltötte be, 1810-től pedig a botanika tanszék professzorává nevezték ki. 1792–1816 között a kormány megbízásából Erdély kivételével az akkori Mo. egész területét beutazta, hogy az ásványvizek összetételét és gyógyhatásait, a természeti viszonyokat tanulmányozza. A hazai balneológia úttörőjének is tekinthető. Nevéhez fűződik, hogy ő írt először a Balaton vizének vegyi tulajdonságairól. Útjai során hatalmas mennyiségű botanikai anyagot gyűjtött össze. Gyűjtőútjairól naplót írt, amelyben elsőként rögzítette a látott és begyűjtött növény-és állatfajokat, a talaj összetételét és a kőzetek minőségét. Útinaplójában részletesen beszámol a hévízi termálkincsről, majd az 1819-ben megjelent Hydrographica Hungariae c. kiadványban külön fejezetet szentel fizikai, vízkémiai, balneológiai jellemzésének. Legjelentősebb eredményeit a botanikában érte el, 275 növényfajt és faj alatti egységet írt le, állatfajokat (pl. a földikutyát) fedezett fel, a hazai növényvilág jellemző fajainak kb. felét ő fedezte fel. Több mint 50 növény viseli a nevét. 1810-ben tanulmányozta a móri földrengést, tapasztalatait Tomcsányi Ádámmal közösen az első hazai földrengés monográfiában publikálta. A mű a világ első földrengési térképét tartalmazza, ahol a szerzők a nemzetközi irodalomban elsőként alkalmazták az ún. izoszeiszta vonalakat. Tudományszervezői szerepe és törekvése is jelentős, egyike volt azoknak, akik szorgalmazták a természettudományi társulat létrehozását. (Terve 1841-ben valósult meg a M. Természettudományi Társulat megalapításával). Több külföldi tud. társ. tagja volt (Berlin, Göttingen, Jéna, München, Ratisbona, Moszkva, Szentpétervár és Lund városainak 11 akad.-ja és természettud. társ.-a adományozott számára díszes oklevelet). 1965-ben a keszthelyi Helikon parkban bronz mellszobrot avattak tiszteletére. Nevét a Kitaibelia c. botanikai-természetvédelmi folyóirat is őrzi, melyet 1996-ban alapítottak.
F. m.: Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae. I–II. Bécs. 1802–1812. – Plantae horti botanici Pesthiensis. 1809. – Plantae horti botanici regiae universitatis. Hungaricae. 1812. – Catalogus plantarum horti botanici reg. Scientiarum universitatis Hungaricae. 1816. – Hydrographia Hungariae praemissa auctoris vita edidit Joannes Schuster. 1–2. vol. Pest. 1829. – Reliquiae Kitaibelianae e manuscriptis Musei Nationalis Hungarici publicatae Augusto Kanitz. 1862–1863. – Addimenta ad floram Hungaricam. 1864. – Magyarország pókfaunája. I–II. Bp. 1876–1879. – A magyar halászat könyve I–II. Bp. 1887–1888. – A madárvonulás elemei Magyarországon. Bp. 1895. – Ősfoglalkozások. Halászat és pásztorélet. Bp. 1898.
Irod.: Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly. Keszthely. 1962. p. 114-115. – Süle Sándor: A keszthelyi Georgikon : 1797–1848. 1967. 177. p. – Szinnyei. 1980–1981. 6. köt. 443-448. has. – MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 170-175. – MN. 1993–2004. 11. köt. 99. p. – MT. 1997. p. 463-464. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 966-967. – MMA. 2002. p. 473-474. – BTMKA. 2007. 79. p. – Almádi László–Szabó István: Kitaibel Pál emléke, munkásságának hatása Keszthelyen és Hévízen. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007. 1. köt. p. 71-73.

KLEBELSBERG KUNO, dr. gr.
(Magyarpécska, 1875. november 13. – Budapest, 1932. október 11.) - politikus, kultuszminiszter, díszpolgár.
A székesfehérvári cisztercita gimnáziumban érettségizett, majd jogi tanulmányokat folytatott Bp.-en, Berlinben, Münchenben és Párizsban. 1898-ban szerzett államtudományi doktori oklevelet a bp.-i egyetemen. Pályáját miniszterelnökségi fogalmazóként kezdte. Az adminisztratív ranglétrán gyorsan emelkedett felfelé, 1914–17-ben a vallás- és közoktatásügyi minisztérium adminisztratív államtitkára, 1917-ben a miniszterelnökség politikai államtitkára lett. Alapító tagja volt az 1919-ben gr. Bethlen István által vezetett Nemzeti Egyesülés Pártjának. A tanácsköztársaság idején vidéken bujkált a letartóztatások elől. 1921–22-ben a Bethlen-kormányban belügy, 1922–31 között vallás- és közoktatásügyi miniszteri tisztségben működött. Országosan átfogó tudománypolitikai tevékenysége ekkor bontakozott ki, folytatta azt, amit 1916-ban a M. Történelmi Társulat elnökeként elkezdett. Jelentős politikai szerepet vállalt a trianoni ország újjászervezésében. Az ország megmaradásának egyetlen lehetőségét a művelődésfejlesztésben látta. Konzervatív reformok bevezetésével az volt a célja, hogy újjászervezze, megerősítse és hatalomra juttassa a nemzet erejét adó középosztályt. A népoktatás fejlesztése érdekében kiépíttette a tanyasi iskolák rendszerét, emellett több száz népkönyvtárat, iskolai könyvtárat, és óvodát állíttatott fel. Nagy hangsúlyt fektetett a népegészségügyre és a tehetséggondozásra. Felépíttette a szegedi, pécsi, debreceni egyetemet, továbbá főiskolákat és klinikákat. Megreformálta az alap-, közép- és felsőfokú oktatási rendszert, a tankötelezettséget 16 éves korra emelte fel, korszerűsítette a középiskolák tananyagát, valamint a felsőoktatás és tud. kutatás intézményrendszerét. Több nyugat-európai országban elindította a Collegium Hungaricumot a vezető- és posztgraduális képzés céljából (Bécs, Berlin 1924; Róma, Párizs, Zürich 1927). 1927-ben felállította az Orsz. Ösztöndíjtanácsot, ezzel kialakította a tud. ösztöndíjak rendszerét. Széleskörű kultúrdiplomáciai tevékenységet folytatott, melynek eredményeképpen korábban nem létező amerikai, angol, és francia tud. kapcsolatok jöttek létre. Jelentős szerepet vállalt a kutatások fejlesztése területén. Felállította az Orsz. Természettudományi Tanácsot, az anyagi támogatás biztosítására pedig az Orsz. Természettudományi Alapot. Kezdeményezésére épült fel a svábhegyi Csillagvizsgáló és a Tihanyi Balatoni Kutatóint. 1926–27-ben. 1917–32 között a M. Történeti Társulat és az Orsz. M. Gyűjteményegyesület Tanácsának elnöki tisztségét viselte. Az MTA 1922-ben t. tagjává, 1924-ben igazgatójává választotta. 1927-ben a római egyetem t. doktorává avatták. 1929. február 28-án látogatott Keszthelyre, ahol a várostól díszpolgári címet kapott, a zalai és keszthelyi tanügy előmozdítása és fejlesztése terén végzett tevékenységéért. A keszthelyi iskola új épületének felépítése az általa vezettet tárca jelentős anyagi támogatásával valósulhatott meg. Javaslatára a kormányzó 1930-ban megalapította a Corvin-rend kitüntetést (Corvin-lánc, Corvin-koszorú, Corvin-díszjelvény). Tudatos sportpolitikát- és diplomáciát folytatott, megalapította a Magyar Olimpiai Bizottságot, felépíttette a Nemzeti Sportuszodát. A II. vh. utáni magyar művelődésügy kimagasló eredményeket elérő politikusa volt.
F. m.: Gróf Klebelsberg Kunó beszédei, cikkei és törvényjavaslatai. 1916–1926. Bp. 1927. – Neonacionalizmus. Bp. 1928. – Küzdelmek könyve. Bp. 1929. – Jöjjetek harmincas évek. Bp. 1930. – Világválságban. Bp. 1931. – Utolsó akkordok. Bp. 1933. – Gróf Klebelsberg Kunó válogatott beszédei és írásai. 1917–1932. Szerk. Glatz Ferenc. Bp. 1990. – Művek. Sajtó alá rend., a bev. tanulmányt írta T. Kiss Tamás. Bp. 1999.
Irod.: MPL. 1929. p. 228-230. – A kultuszminiszter átvette Keszthely díszpolgári oklevelét. In.: Zalai Közlöny. 1929. szeptember 29. 2. p. – MTL. 1930. p. 293-294. – Gulyás. 1990–. 16. köt. 715-720. has. – MKL. 1993–. 7. köt. p. 10-12. – MN. 1993–2004. 11. köt. 124. p. – RÚL. 1996–2008. 12. köt. p. 5-6. – MT. 1997. p. 466-468. – ÚMÉL. 2001–2007. p. 975-976. – MTAT. 2003. 2. köt. p. 685-686. – Bölöny József: Magyarország kormányai, 1848–2004. 2004. 370. p. – BTMKA. 2007. 157. p.

KLEIN SÁNDOR
(Fonyód, 1875. ? – ?) - mezőgazdász, újságíró, műgyűjtő.
Gazd. akad.-t végzett. Cikkei jelentek meg a Gazd. Lapokban (1902), a Köztelek c. (1904, 1905, 1908, 1910) és a Vadászat és Állatvilág c. (1904–05) lapokban. Részt vett az I. vh.-ban. Később szirmai birtokán gazdálkodott. Több nagyvállalat igazgatósága, valamint Borsod–Gömör vm. törvényhatósági biz.-a is tagjai közt tudhatta. Közéleti tevékenységéért kormányfőtanácsossá nevezték ki. Híres műgyűjtő volt, képeket és Rákóczi-relikviákat gyűjtött.
F. m.: A keszthelyi ifjúság önképzőköre könyvtárának jegyzéke. T.sz.: Rosenberg Sándor. Kh. 1903.
Irod.: MZSL. 2000. 490. p. – Gulyás. 1990–. 16. köt. 738. has.

KLEMPA SÁNDOR KÁROLY, dr.
(Graz, 1898. május 7. – Graz, 1985. december 19.) - szerzetes, püspök, tanár, irodalomtörténész, zenei szakíró, zeneszerző.
Magyar nemesi családból származott. Apja tábornok volt. Gimnáziumi tanulmányait Szászvároson kezdte. A győri bencés főgimnáziumban érettségizett 1916-ban, majd Jászón belépett a csornai premontrei kanonokrendbe. Először 1917-ben tett fogadalmat Jászón, örök fogadalmát 1921-ben Csornán tette. A teológiát Jászón, Bp.-en a Norbertinumban és Csornán végezte. 1922-ben szentelték pappá Győrött. Ez évben a bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemen német–földrajz szakos tanári oklevelet szerzett. Teológiai és bölcsésztanulmányai mellett párhuzamosan zenei tanulmányokat is folytatott a grazi konzervatóriumban és a bp.-i Zeneművészeti Főiskolán. Német irodalmi tanulmányait a grazi egyetemen végezte. 1921–48 között a keszthelyi gimnáziumban tanított. Ezen kívül az iskola vonós- és fúvószenekarának vezetője is volt, évenként diákkoncertet szervezett. 1923-ban Pécsett német nyelv és irodalomból bölcsész doktorrá avatták. 1925-ben francia nyelvből és irodalomból is megszerezte a tanári képesítést Pécsett. 1926 nyarán Grenoble-ban zenei tanfolyamot végzett, s Párizsban tartózkodott egy hónapig, 1927-ben Spanyolországban, 1929-ben Londonban és Oxfordban járt tanulmányúton. A 79. sz. Festetics Cserkészcsapatban 1927-ben cserkészcsapattiszt, 1932-től parancsnok lett, részt vett több világjamboreen. Gimnáziumi tanári állása mellett 1931-től a keszthelyi gazd. akad.-n a német nyelv lektoraként alkalmazták, 1936-ban megbízást kapott a Festetics-család hitbizományi könyvtárának és levéltárának vezetésével. 1937-ben tett Bernben könyv- és levéltárosi képesítő vizsgát. 1948-ig dolgozott könyvtárvezetőként, a könyvtár megmentése a II. vh. utáni fosztogatástól részben neki köszönhető. 1941–47 között házfőnök is volt. A szerzetesrendek működésének megvonása, a gimnázium államosítása után a veszprémi egyházmegye kötelékébe lépett. 1948-ban segédlelkészként szolgált Keszthelyen, 1950-ben Igalra került káplánnak, 1952-ben Türjére plébánosnak. 1953–72-ig Zalaszentgrót plébánosaként és kerületi espereseként dolgozott. Emellett 1954-től Veszprémben a püspöki iroda igazgatói teendőit is ellátta. 1954-ben 3 hónapig vizsgálati fogságban is volt. 1957-ben püspöki helynökké, 1959-ben apostoli kormányzójának választották. 1964–65-ben részt vett a II. Vatikáni Zsinaton, 1969-ben Rómában az egyházi zene nemzetközi és 1970-ben az I. lelkipásztori turisztikai világkongresszuson. 1972-ben bázai címzetes püspökké szentelték Bp.-en, helynöki tisztjéből felmentették, de a zalaszentgróti plébániát továbbra is ő vezette. Később nyugdíjasként Veszprémben élt. Restauráltatta a zalaszentgróti, a tüskeszentpéteri templomot és a veszprémi székesegyházat, a püspöki palota berendezését és freskóit, Hévízen új templomot építtetett. Gyarapította az Egyházművészeti Múzeumot. Számos cikket publikált (Dunántúli Hírlap, Győri Szemle, Keszthely és Vidéke, Keszthelyi Hírlap, Műhely, Nemzeti Újság, Neue Heimatsblätter stb. lapokban). Egyik élesztője volt Keszthelyen a Goldmark-kultusznak. Zenetörténeti, irodalomtörténeti munkákon kívül több magyar nótát, indulót, valamint ifjúsági zeneművet írt (pl.Maharadzsa c. zenés színdarab, 1945; Riadó lesz c. opera). A legismertebbet, a Rabmadár címűt 26 magyar városban játszották, előadták Londonban is (1934) angol nyelven. Öt Petőfi-verset is megzenésített. A Zala vármegyei Dalegyletek díszkarnagyává (1932) választották, az Orsz. Goldmark Társ.-ban alelnöki, majd elnöki (1935, 1937), valamint az Orsz. Katolikus Műemlékbiz.-ban társelnöki, az Orsz. Cecila Társulatban elnöki, a Lelkipásztori Turizmus Pápai Bizottságában országos elnöki funkciót kapott, a Szent István Akad. felvette r. tagjai közé (1944). A M. Püspöki Konferencia titkára is volt.
F. m.: Kurzer Leitfaden der deutschen Literatur Geschichte. Kh. 1927. – Rabmadár (cserkészoperett). T.sz.: Szalay Albin. Sz.: Pohárnok Jenő. 1928. – Goldmark, az ember. Kh. 1933. – Magyar cserkészek Londonban. Jamboree emlék. Kh. 1930. – Goethe és a premontreiek. Kh. 1933. – Nagyapám. Hegenbarth Ferike emlékezései Goldmark Károlyról. Ford. és jegyzetekkel ellátta. Kh. 1934. – Romantikus drámák spanyol vonásai. Kh. 1934. – Utazás a Balaton körül (cserkészrevü). Sz.: Péczely László. 1932. – Calderon és Shakespeare. Kh. 1935. – A spanyol és német dráma szellemtörténeti kapcsolatai. Kh. 1936. – Nyelvi szempontok az irodalmi barokk köréből. Pécs. 1937. – Az eucharisztikus dráma. (Auto sacramenta). Kh. 1938. – A keszthelyi Festetics könyvtár. Kh. 1938. – A keszthelyi Festetics-féle zeneiskola. Győr. 1938. – Die kulturpolitischen Bestrebungen d. Grafen Georg Festetics. Kh. 1939. – A keszthelyi Festetics könyvtár 1500-ig terjedő ősnyomtatványai. Kh. 1939. – II. József látogatása Keszthelyen. Kh. 1940. – A spanyol barokk vallásos színműirodalma. Kh. 1940. – Mozart a premontreiek körében. Kh. 1941. – Varga Miska (zenész színmű). Sz.: Szomor Tamás, Sárközi Péter. 1941. – Az első keszthelyi nyomda. Pécs, 1943. – Kereszténység és tragikum. Kh. 1943. – Gr. Széchenyi István levelei gr. Festetics Taszilóhoz. Sopron. 1943. – Fejér György keszthelyi diákévei. Kh. 1944. – Gottsched és a Festetics család. Szombathely. 1944.
Irod.: MMK. 1936. 305., 420. p. – Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. – Dr. Klempa Károly prem. tanár a Szent István Akadémia rendes tagja. In.: Keszthely és Vidéke. 1944. március 4. 3. p. – Gulyás. 1990–. 16. köt. 747-748. has. – MKL. 1993–. 7. köt. 15. – Cséby Géza: Száztíz esztendő. 1996. 60. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 980-981. – ZÉK. 2005. p. 161-162. – VVL. 2009. 429. p.

KOCSIS GABRIELLA (Kövér Ferencné) ld. KARA KOCSIS GABRIELLA
-

KODÁLY ZOLTÁN, dr.
(Kecskemét, 1882. december 16. – Budapest, 1967. március 6.) - zeneszerző, népzenekutató, zenetudós.
Szülei K. Frigyes MÁV-tisztviselő és Jaloveczky Paulina. Gyermekkorában Galántán, majd Nagyszombaton laktak. Elvégezte Nagyszombaton az érseki gimnáziumot, emellett zongorázni, hegedülni, gordonkázni tanult, nyitányt írt gimnáziumi zenekara részére. 1900–1905 között Eötvös kollégistaként a bp.-i egyetemen magyar–német szakos, a zeneakadémián Koessler János növendékeként zeneszerzés-szakos hallgató volt. 1905-től rendszeresen járt népdalgyűjtő utakon Mo.-on, ekkor került kapcsolatba Bartók Bélával. Kisebb megszakításokkal 1925-ig gyűjtött népdalokat. 1906-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett, ez évben tartotta meg akad.-i vizsgahangversenyét is. Első zenekari művét is ez évben mutatták be (Nyári este). 1906-ban Berlinben, 1907-ben Párizsban folytatott tanulmányokat. Megismerkedett Debussy zenéjével, mely életre szóló hatást gyakorolt zenei fejlődésére. 1907-től a bp.-i zeneakad.-n zeneelméletet, 1908-tól zeneszerzést oktatott. 1908-ban Bartókkal megalapította az Új M. Zeneegyesületet, néhány kamaraestet rendeztek. Első önálló szerzői estje 1910-ben volt. 1913-ban Bartókkal elkészítette a Kisfaludy Társ. részére „Az új egyetemes népdalgyűjtemény” tervezetét. A Tanácsköztársaság (1919) idején a Zenei Direktórium tagja volt, februártól szeptemberig aligazgatói tisztséget töltött be a zeneakad.-n, ezután fegyelmi vizsgálat indult ellene. Kényszerszabadságra ítélték, de tanári állásában megmaradt, 1921–42-ig volt az intézmény tanára. Műveit Bécsben és Londonban adták ki. 1923-ban komponálta a Psalmus Hungaricust, amelyet Európa több országában is előadtak. Ezzel és az 1926-ban bemutatott Háry János c. daljátékkal és a belőle készült szvittel alapozta meg világhírét. Műveit a kor leghíresebb karmesterei tűzték műsorukra. 1927-től saját műveinek előadásával karmesterként is fellépett. Érdeklődése a gyermek-énekkarok, az iskolai ének- és zenetanítás felé fordult. Célul tűzte ki a magas színvonalat, az oktatást a népzenei alapokra helyezte. 1927-ben a M. Zenei Dolgozatok c. sorozattal a magyar zenetudomány számára fórumot teremtett. 1930–39-ben a bp.-i egyetemen zenefolklorisztikát és zeneelmélet adott elő. 1940-től az MTA megbízásából a M. Népzene Tárát szerkesztette. 1942-ben az MTA Népzenekutató Csoportjának vezetője lett. 60. születésnapját országszerte megünnepelték, a M. Dalosszövetség az 1942. évet Kodály-évnek nyilvánította. 1946-tól koncertkörutat tett Nagy-Britanniában, az Amerikai Egyesült Államokban, a Szovjetunióban, később nyugat-európai országokban. Utolsó zeneszerzői korszakában kórusművészettel foglalkozott, számos zenepedagógiai művet publikált ének- és szolfézsoktatás témakörben. Fáradhatatlanul küzdött a helyes magyar nyelv és a nemzeti hagyományok megőrzéséért. Az új magyar zenekultúra megteremtése céljából kiterjedt népszerűsítő és szervezőmunkát végzett. Életében 120 általános iskola vezette be a mindennapos énekoktatást. 1961-ben megalapította a Studia Musicologica Academiae Scientiarum Hungaricae zenetudományi folyóiratot. 1965-ben felkérték az 1965. május 27–30 között megrendezésre kerülő keszthelyi Helikoni Ünnepség védnökének, s egyúttal arra is, hogy tartsa itt legújabb művének ősbemutatóját. Kisfaludy Károly versére komponált Mohács c. oratóriumát ajánlotta fel. Az ősbemutató 1965. május 28-án a Balatoni Múzeumban volt. Keszthelyi látogatása idején forgatta a Magyar Televízió „Portré” c. riportsorozatának vele készített felvételét, beszélgetőpartnere egykori tanítványa, dr. Borhy Ottó (1923–2006) volt. A zenei nevelés terén megalkotott elmélete világszerte elterjedt, Kodály-módszernek nevezik. Tagjává választotta 1925-ben az Arany János Társ., 1933-ben az Orsz. M. Zenész Szövetség, 1940-ben a M. Néprajzi Társ., 1941-ben a M. Paedagogiai Társ., 1943-ban az MTA (l., 1945 r., 1946 t.), 1948-ban a Petőfi Társ.. 1945-től a Zeneakad. igazgatótanácsának elnöke lett. 1945–50-ben a Művészeti Tanács, 1946–49 az MTA elnökeként, valamint több akadémiai biz. elnökeként is tevékenykedett (Néptudományi Biz. 1946–49; Zenetudományi Biz. 1951–66; Nyelvművelő Biz.). 1956-ban a M. Értelmiség Forradalmi Tanácsa elnöki tisztét töltötte be. Felvette tagjai közé a belga, az amerikai, a svájci , az olasz, a svéd, a német akadémia. A kolozsvári (1944), a bp.-i (1957), az oxfordi (1960) egyetem, a berlini Humboldt Egyetem (1964), a torontói egyetem (1966) díszdoktorának, a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium t. tagjának (1963), a Nemzetközi Népzenei Tanács (1961) elnökének, a Nemzetközi Zenepedagógiai Társulat (1964) t. elnökének választotta. Munkásságát Corvin-koszorúval (1930), Kossuth-díjjal (1948, 1952, 1957) és Herder-díjjal (1965) jutalmazták. Második felesége (1959-től) – régi jó barátja, dr. Péczely László lánya, dr. Péczely Attila unokahúga –, Péczely Sarolta bp.-i lakásukból emlékmúzeumot, archívumot és kutatóhelyet alakított ki. Nevét számtalan kórus, zenei intézmény stb. viseli. Emlékét a M. Kodály Társ. ápolja.
F. m.: Psalmus Hungaricus. 1923. – Székely fonó (életkép). 1924–32. – Háry János (daljáték). 1925–27. – Marosszéki táncok. 1929. – Mátrai képek (kórusmű). 1931. – Galántai táncok. 1933. – Budavári Te Deum. 1936. – Magyarokhoz (kórusmű). 1936. – Fölszállott a páva. 1939. – Concerto. 1940. – Szimfónia. 1961. – Magyar népdalok. T.sz.: Bartók Béla. Bp. 1906. – Ötfokú hangsor a magyar népzenében. In.: Zenei Szemle. 1917. – Béla Bartók. In.: La Revue Musicale. 1921. – Erdélyi magyarság. Népdalok. T.sz.: Bartók Béla. Bp. 1923. – Gyermekkarok. In.: Zenei Szemle. 1929. – A magyar népzene. Bp. 1937. Vargyas Lajos példatárával 1952., 11. kiad. 1989. – 15 kétszólamú énekgyakorlat. Énekeljünk tisztán! Bp. 1941. – 333 olvasógyakorlat. Bp. 1943. – A folklorista Bartók. In.: Új Zenei Szemle. 1950. – Arany János népdalgyűjteménye. Kiadta Gyulai Ágosttal. Bp. 1953. – A zene mindenkié. Bp. 1954. – Visszatekintés. 1-3. köt. Szerk. Bónis Ferenc. Bp. 1964–1989. – Közélet, vallomások, zeneélet. Bp. 1989.
Irod.: Hangversenyekkel, az irodalmi színpadok bemutatóival folytatódott a Helikon ünnepség. In.: Napló. 1965. május 29. 1. p. – Énekelt az ifjúság Keszthelyen. In.: Napló. 1965. május 30. 1. p. – Cserhát József: „Külön fényt adott az ünnepségeknek a felszabadulás 20. évfordulója…”. In.: Napló. 1965. június 1. 3. p. – ZL. 1965. 2. köt. p. 342-350. – BRZL. 1983–1985. 2. köt. p. 311-319. – MN. 1993–2004. 11. köt. p.165-166. – A keszthelyi zeneiskola története : 1964–1994. 1994. 5. p. – RÚL. 1996–2008. 12. köt. p. 78-81. – Szabolcs András: Az ifjúság Helikoni Ünnepségei Keszthelyen. 1998. p. 78-81. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 1007-1011. – MTAT. 2003. 2. köt. p. 695-697. – Eősze László: Kodály Zoltán életének krónikája. 2007. – Ivasivka Mátyás: Helikonjaim. In.: Helikon 50. 2008. p. 37-40.

KOLBAI KÁROLY, dr.
(Pozsony, 1901. augusztus 16. – Budapest, 1972. november 24.) - mezőgazdász, egyetemi tanár.
Felesége Gyárfás Olga (1904–88) festőművész. Pedagógus szüleit nagyon korán veszítette el. Nagykorúságának eléréséig egyházi árvaházban nevelkedett. 1919-ben érettségizett a pozsonyi Állami Főreáliskolában. Első munkahelye a csiffári bérgazdaság volt (ma: Cifáry, Szlovákia), ahol magtári és cséplőellenőrként dolgozott, később gazd. gyakornok lett. Érdeklődése ettől kezdve a mezőgazdaság felé fordult. 1922-ben végzett Magyaróvárott a Gazd. Akad.-n. 1931-ig a növénytermesztési tanszéken maradt, előbb gyakornok, majd tanársegéd, később segédtanári beosztásban. 1931-ben került Keszthelyre, ahol a Gazd. Akad. növénytermesztési tanszékének vezetésével bízták meg. 1934-ben r. tanárrá nevezték ki. Keszthelyi működése alatt újjászervezte az intézmény kísérleti telepén folyó munkálatokat. Létrehozott egy fajtagyűjteményt a főbb gazdasági növényekből. Sokat foglalkozott a gyepek kultúrájának korszerűsítésével. Az Alsó-dunántúli Zöldmező Egyesület (később Dunántúli Zöldmező Szövetség, majd Alsó-dunántúli Zöldmező Szövetség) ügyvezetőjeként megszervezte az ún. „Zöldmezőgazdasági mesterképzést”. Újszerűsége abban állt, hogy a mg. felsőoktatás professzorai oktatták a mesterjelölteket, a legmagasabb szintű mg. képzésnek számított. 1949-ben Bp.-re került, az Agrártudományi Egyetem Növénytermesztési Tanszékét vezette, 1957–60 között az egyetem rektora volt. Gödöllőre való áthelyezése után továbbra is tanszékvezető egyetemi tanárként tevékenykedett. 1952-ben szerezte meg a mg. tudományok doktora címet. A tanszék vezetésével párhuzamosan 1953-ban megbízták a Földművelésügyi Minisztérium főagronómusi feladatainak ellátásával. 1969-ben vonult nyugdíjba. Kutatásai során főként a legelő- és rétgazdálkodás kérdéseivel, a fedőlapos szervestrágya-kezelés, a lucernanemesítés és magtermesztés, a gyepes vetésforgó, valamint az ikersoros kukoricatermesztés problémáival foglalkozott. Szakirodalmi munkássága és publikációs tevékenysége is jelentős. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem 1969-ben díszdoktorává avatta. Élete során számos elismerésben részesült: M. Népköztársaság Érdemérem arany fokozata (1952), Munka Vörös Zászló Érdemérem (1954), Kossuth-díj (1957), Munka Érdemrend (1960), „Fleischmann Rudolf” Emlékérem (1970).
F. m.: Az Alföld takarmányszükségletének fedezése. Debrecen. 1926. – Zöldmező naptár 1939-re. Bp. 1938. – Új gyepek telepítése magvetéssel. Kh. 1940. – A helyes talajművelés. Bp. 1941. – Útmutató új gépek magvetéses telepítéséhez. Bp. 1943. – Gödöllői ikersoros kukoricatermesztés. Bp. 1957. – A kukorica szerepe növénytermesztésünk belterjességének növelésében. Bp. 1959. – A füvesvetésforgós földművelési rendszer elvi tanulságai hazánkban. Bp. 1962.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. p. 196-199. – Gulyás. 1990–. 16. köt. 859. has. – MN. 1993–2004. 11. köt. p. 184-185. – RÚL: 1996–2008. 12. köt. 105. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. 1020. p. – ZÉK. 2005. 163. p. – Gránicz György: Dr. Kolbai Károly. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 154-156. – Személyi forrás.

KOLBAI KÁROLYNÉ, dr. (sz. Gyárfás Olga)
(Arad, 1904. február 10. – Budapest?, 1988. október 18.) - festőművész.
1908-ban szüleivel Mosonmagyaróvárra költöztek. A helyi Kegyesrendi Gimnáziumban érettségizett magántanulóként. 1927-ben házasodott össze Kolbai Károly (1901–72) mg. akad.-i tanárral. 1936-ban került Keszthelyre férjének a keszthelyi akad.-ra helyezését követően. 1960-ban Budapestre költöztek. Tizenéves kora óta rajzolt és festett. 20 évesen fél évig tanult Bp.-en Komáromi Katz Endréné festőiskolájában virágcsendélet-festést. Több, mint 120 képe készült a II. vh. előtt. A 1960-as évektől kezdett ismét alkotni, főként másolatokat készített korábbi festményeiről.
Irod.: Személyi forrás.

KOMÁROMI ISTVÁN
(Doboz, 1949. március 8. – Keszthely, 2006. május 12.) - intézményvezető, önkormányzati képviselő.
1967-ben érettségizett a bp.-i I. László Ált. Gimnáziumban. 1973-ban a Vendéglátóipari Főiskola Kereskedelmi Karán kereskedelmi üzemgazdász, 1989-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Kereskedelmi Karán közgazdász oklevelet szerzett. 1973-ban üzemszervezőként kezdett dolgozni Bp.-en, majd a fővárosi Bútorértékesítő Váll. szervezési osztályvezetőjévé nevezték ki. Egy évig munka-és üzemszervezőként tevékenykedett, majd 1983-ban a Belkereskedelmi Minisztérium főelőadójaként működött. Rövid ideig a SZÖVOSZ főelőadója volt, majd 1989-től két évig a Georgikon ÁFÉSZ közgazd. főosztályvezetői tisztségét töltötte be. 1990 októberétől a keszthelyi polgármesteri hivatal közgazd. osztályvezetői beosztásban látta el feladatait. 1997-től az ERSTE Bank keszthelyi fiókját vezette. 1998-tól a keszthelyi önkormányzat képviselője volt. A Pénzügyi Bizottság elnökeként harcolt a város pénzügyi egyensúlyának mindenkori megteremtéséért. Irányította az Alsófokú Oktatási Intézmények Gazd. Ellátó Szervezetét. Számos egyéb, a város életét befolyásoló szervezetben tevékenykedett: elnöke volt a Balaton Fesztivál Alapítvány Kuratóriumának, delegáltja a Városi Baleset-megelőzési Biz.-nak, elnöke a „Prevenció” Vagyonvédelmi Alapítvány Kuratóriumának. 2006-ban posztumusz Keszthely Városért kitüntetésben részesült.
Irod.: KKZM2005. 2006. 72. p. – Keszthely Város Önkormányzata 162/2006. (V. 25.) sz. határozata. – Személyi forrás. – www.keszthely.hu

KONCZ ELEKNÉ
(? – ?) - iskolaigazgató.
1913-ban került Keszthelyre, 1914-től vezette az Állami Polgári Leányiskolát. Az intézmény eredményes működéséért több alkalommal is miniszteri elismerésben részesült.
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 28. p.

KONRÁD IGNÁC
(Németújfalu, 1894. január 31. – Párizs, 1969. február 23.) - festő- és szobrászművész.
A szigetvári polgári iskola rajztanáránál, Muszély Ágostonnál kezdett el 12 évesen rajzot tanulni. 1909-ben Bp.-en az Iparművészeti Iskolában folytatta tanulmányait, díszítőszobrász szakon, Groh István, Pap Henrik, Simay Imre tanítványaként. 1912-ben a Művészeti Akad.-n Ferenczy Károlytól tanult festészetet. 1914-től önkéntesként harcolt az I. vh.-ban. 1916-ban hadifogságba esett, csak 1921-ben térhetett haza. Hazatérése után az Iparművészeti Iskolában tanári állást töltött be. Alagon telepedett le, ahol versenylovakat kezdett festeni. Tudását autodidakta módon és a mozgó lovak természet utáni megfigyelésével gyarapította. 1927–35 között külföldön alkotott. Több híres versenyló tulajdonostól kapott megbízást lovaik megörökítésére. Párizsba Ralph Beaver Strassburger meghívására érkezett. A megbízatása Angliára, Írországra és az Egyesült Államokra is szólt. 1933-ban báró E. Rothschild lovának portréját, 1935-ben Horthy Jenő Magyar Derby-díjas lovát festette meg. 1936-ban visszaköltözött Mo.-ra, ismét Alagon telepedett le. A híres fenékpusztai Festetics-ménes versenylovait festette meg, köztük a több versenyt nyert, Cagliostro és Alibi nevűt. Az állatképek a Helikon kastélyban találhatóak. Az 1930-as években Zrínyi Miklós és a szigetvári hősök emlékére is festett sorozatot. 1944-ben családjával Ausztriába menekült, ahol angol tisztekről készített portrékat. 1948-ban haláláig Párizsban élt, Strassburger kizárólagos szerződéssel foglalkoztatta. A világ legkiválóbb lovait (Fair Play, Broomstick, Norseman, Worden, Blandford, Master Boing, Sailors Guide stb.) pontos anatómiai tudással és nagy technikai biztonsággal ábrázolta festményein. Képeiből több helyen is rendeztek kiállítást (Párizsban, Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeumban, Bp.-en a Hadtörténeti Múzeumban, Szigetváron, Bad Deutsch Altenburgban, Deauvilleban). Képeivel 1951-ben megkapta Deauville-ben a Grand Prix de Peinture Mention Honorable-díjat, 1953-ban a párizsi kiállításon a Mention Honorable díjjal jutalmazták.
F. k.: Assisi Szt. Ferenc látomása (1926). – Cagliostro (1935). – Alibi (1938). – A reggeli munka Alagon (1941).
Irod.: MKL. 1993–. 7. köt. p. 164-165. – Fenékpuszta : Keszthely. 2006. p. 57-58. – www.wikipedia.hu

KORZÁTI ERZSÉBET ld. VÉKES ÖDÖNNÉ
-

KOSSA ISTVÁN
(Balatonlelle, 1904. március 31. – Budapest, 1965. április 9.) - politikus, író.
Apja napszámos volt. Kisgyerekként árvaságra jutott, egy ideig lelencházban nevelkedett, majd rokonokhoz került. A keszthelyi gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, 1922-ben érettségizett. Rövid ideig a Neue Politische Volksblattnál volt gyakornok, majd villamosvezetőként dolgozott 1942-ig. 1923-től bekapcsolódott a munkásmozgalomba, tagja volt az MSZDP-nek. Részt vett az illegálisan működő Villamos- és HÉV-alkalmazottak Orsz. Szövetségének munkájában. Az 1930-as évektől bekapcsolódott az Egyesült Szakszervezeti Ellenzék tevékenységébe. 1931-től a Szakszervezeti Tanácsnak és a Villamos- és HÉV-alkalmazottak Orsz. Szövetsége Központi Vezetőségének tagja, 1933-tól a szövetség főtitkári tisztségét töltötte be. 1933-ban a Vörös Villamos c. lap szerkesztésért és terjesztéséért letartóztatták. Részt vett a Demény Pál-féle kommunista mozgalomban. 1942-ben Ukrajnába került munkaszolgálatra, 1943-ban átszökött a szovjet csapatokhoz. A krasznogorszki antifasiszta iskola tanfolyamát végezte el, majd oktató lett. 1944-ben tért vissza Mo.-ra. A háború után magas állami tisztségekben töltött be vezető szerepet. 1945–48 között a Szakszervezeti Tanács főtitkára. 1945-től haláláig nemzetgyűlési, ill. országgyűlési képviselő, 1947-ig a Nemzetgyűlés egyik alelnöke volt. 1948–49-ben iparügyi miniszter, 1949. június 11-től pénzügyminiszteri tisztséget vállalt. 1950-ig az Orsz. Munkaügyi Biz. elnöki feladatait látta el. 1950-ben a kohó- és gépipari min. helyettese volt. 1949–50-ben a Népgazdasági Tanács tagjai sorában állt. 1951-től az Állami Egyházügyi Hivatal elnöki beosztásába került. 1952-ben előbb kohó- és gépipari, majd ált. gépipari miniszternek választották meg. 1953-tól a Munkaerő-tartalékok Hivatalában elnöki, 1954-től az Orsz. Tervhivatalban elnökhelyettesi teendőket látott el. 1956-ban Nagy Imre kormányában pénzügyminiszterként működött, majd a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagjaként a pénzügyek vezetésével bízták meg. Tagja volt a Gazdasági Biz.-nak. 1957–63 között közlekedési és postaügyi miniszteri hivatalt töltött be. 1957-től haláláig tagja volt az MSZMP KB-nak. Több lapban is jelentek meg cikkei (Gazdaság, Szocializmus, Szabad Nép). Regényeiben háborús élményeit örökítette meg.
F. m.: Az értelmiség és a szakszervezetek. Bp. 1947. – Dunától a Donig. Bp. 1948. – Nehéz ébredés. Bp. 1957. – Vissza a Dunához. Bp. 1965.
Irod.: Veszprém megye irodalmi hagyományai. 1984. 330. p. – Gulyás. 1990–. 16. köt. 1073-1704. has. – MKL. 1993–. 7. köt. 255. p. – MN. 1993–2004. 11. köt. 372. p. – RÚL. 1996–2008. 12. köt. 371. p. – ÚMIL. 2000. 2. köt. 1198. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. 1105 p. – VVL. 2009. 442. p. – www.1956.mti.hu

KOSSUTH LAJOS, udvardi és kossuti
(Monok, 1802. szeptember 19. – Torino, 1894. március 20.) - politikus, díszpolgár.
Szülei Kossuth László ügyvéd és tyrlingi Weber Karolina. Tanulmányait Sátoraljaújhelyen, Eperjesen és Sárospatakon végezte. 1824-ben Pesten tett ügyvédi vizsgát. 1824–32 között Zemplén vm.-ben folytatott ügyvédi tevékenységet. 1831-ben kapcsolódott be a közéletbe, amikor beszédével az oroszok ellen a szabadságukért küzdő lengyelekért állt ki. 1832-től részt vett a pozsonyi országgyűlésen. Ekkor ismerkedett meg és került barátságba az ellenzék két vezéregyéniségével, Kölcsey Ferenccel és br. Wesselényi Miklóssal. A pozsonyi országgyűlés (1832–36) ideje alatt szerkesztette az Országgyűlési Tudósítások c. kéziratos lapot, amely a reformellenzék küzdelmét népszerűsítette. A Törvényhatósági Tudósítások c. lapot (1836–37) is hasonló szellemben adta ki, amit azonban betiltottak, Kossuthot négyévnyi fogságra ítélték. 1840-ben szabadult amnesztiával. 1841-ben elindította a liberális szellemiségű Pesti Hírlapot. Radikális nézetei miatt a konzervatívok, valamint gr. Széchenyi István is élesen bírálták. 1842-ben „Füredi fürdőlevél” c. írásában bírálta a Balaton környékének elmaradottságát, szót emelt a balatoni gőzhajózás megindításáért. 1844-ben kezdeményezte a Gyáralapító Társ., majd a Védegylet megalakítását, cikkei az Orsz. Védegylet lapjában jelentek meg. 1846-ban elkészítette a Balatoni Gőzhajózási Társ. alapszabály-tervezetét, mely után elkezdődött a balatoni hajózás megszervezése. 1847–48-as országgyűlésen Pest vm.-ét képviselte és az ellenzék vezetője volt. 1848 tavaszán nagy szerepe volt abban, hogy a forradalmat rögzítő törvényeket elfogadják. 1848 áprilisától–szeptemberig pénzügyminiszteri tisztséget töltött be a Batthyány-kormányban. 1848 szeptemberében elrendelte a magyar bankjegyek (Kossuth-bankók) forgalmazását. Javaslatára létrehozták az Orsz. Honvédelmi Bizottmányt, melynek 1848. szeptember–1849. április között elnöki feladatait látta el. Erejét a forradalom eredményeinek védelmére, bonyolult politikai, társadalmi, gazdasági kérdések megoldására fordította. 1849. április 14-én kezdeményezésére a debreceni országgyűlésen kimondták a Habsbourg-ház trónfosztását, őt kormányzó-elnökké választották. 1849. augusztus 11-én lemondott, a hatalmat Görgey Artúrnak adta át. Törökországba menekült, először Vidinben és Sumenben élt, majd a kis-ázsiai Kütahyába internálták. 1851–52-ben Angliában és az Egyesült Államokban tett körutat. 1852-től Londonban élt, a nagyhatalmak közötti ellentéteket kihasználva remélte helyreállítani Mo. függetlenségét. Az emigrációban különböző tervezeteket dolgozott ki (kütahyai alkotmányterv, Duna konföderációs terv). 1859-ben megalapította a M. Nemzeti Igazgatóságot, szervezni kezdte a M. Légiót, de terveinek megvalósításához a remélt külf. támogatás elmaradt. Az 1860-as évektől Olaszországban, Torinóban élt. 1867-ben íródott Cassandra-levélben elutasította a kiegyezést. Ettől kezdve az emigrációban természettudományokkal, elsősorban botanikával foglalkozott. Közel négyezer lapból álló herbáriumának nagy részét maga gyűjtötte. Emellett érdeklődött a kémia, földtudományok, csillagászat iránt is. 1889-ben megfosztották magyar állampolgárságától. 1892. szeptemberében Keszthely képviselőtestülete a város díszpolgárává választotta, a Fő utcát pedig Kossuth utcának nevezték el. Halála után, a Torinóból való hazaszállítása során Keszthely is küldöttséggel képviseltette magát és Balatonszentgyörgyön rótta le tiszteletét. Nevét országszerte számtalan utca, közterület, intézmény viseli. Bp.-en temették el.
F. m.: Felelet gróf Széchenyi Istvánnak. 1841. – Irataim az emigráczióból (1-3.). 1880–1882. – Kossuth Lajos iratai. (4–13.). 1894–1911. – Kossuth Lajos összes munkái (1–7., 11–15.). 1948–1949. Kossuth Lajos és Görgey Artúr levelezése. 1848–1849. Bp. 2001.
Irod.: Keszthely. 1892. szeptember 18. 2. p. – Szinnyei. 1980–1981. 6. köt. 1096-1140. has. – Gulyás. 1990–. 16. köt. 1089-1094. has. – MKL. 1993–. 7. köt. p. 256-258. – MN. 11. köt. 374-375. p. – ÚMIL. 2000. 2. köt. 1199-1200. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 1107-1108. – MMA. 2002. p. 497-498. – BTMKA. 2007. 159. p.

KOSUTÁNY TAMÁS
(Nyírlugos, 1848. március 7. – Budapest, 1915. január 19.) - mezőgazdász, szakíró.
Apja előbb uradalmi gazdatiszt, majd földhivatali tisztviselő volt. Szatmárnémetiben végezte el a gimnáziumot. Nagybátyja a keszthelyi Festetics kastély könyvtárosa volt, az ő biztatására iratkozott be 1867-ben a keszthelyi Országos Gazdászati és Erdészeti Tanint.-be. 1869-ben szerzett mezőgazdász oklevelet. Ezután Pestre került, ahol egy évig önkéntes katonai szolgálatot teljesített. Közben a Tudományegyetem kémiai int-ben gyarapította tudását. 1870-ben állami ösztöndíjjal a hallei egyetemre került, a mg. kémiát tanulmányozta. 1871-ben a magyaróvári Gazd. Tanint. kémiai tanszékén tanársegédi állást kapott. Kísérleteit elismeréssel fogadták, megbízást kapott 150 dohányfajta vizsgálatára és elemzésére. Eredményeivel 1875-ben elnyerte a Természettudományi Társulat pályadíját. 1874-ben Magyaróvárott akad.-i tanárrá nevezték ki. 1883-ban szerepet vállalt a Mg. Szemle c. gazd. folyóirat elindításában, melynek 1904-ig szerkesztője is volt. 1884-ben a Gazd. Akad. kémia tanszékének élére került, egyúttal a Vegykísérleti Állomás vezetője is lett. Általános és gazd. vegytant, gazd. technológiát oktatott. 1903-tól az Orsz. Chemiai Int.-be került igazgatói beosztásban, közben a Műegyetem megbízott előadójaként tartott előadásokat. Munkássága alatt foglalkozott a mg. szeszgyártás helyzetével, a szőlőkultúra fejlesztésével, tanulmányozta a búza és a búzaliszt minőségét, sürgette a magyar búzák nemesítését. Több hazai és külf. tanulmányúton vett részt. Molnárképző, valamint szeszgyárvezetői tanfolyamot is vezetett. 1894-ben az MTA l. tagjai közé választották. Termékeny szakíró volt, könyvei mellett több száz cikket, tanulmányt írt különböző szakfolyóiratok számára (Köztelek, Kísérletügyi Közlemények, Gazd. Lapok, Borászati Lapok). Elismert szaktekintély, népszerű ismeretterjesztő előadó volt. 1907-ben III. osztályú vaskoronarendet, 1912-ben udvari tanácsosi címet kapott.
F. m.: Borászati vegytan alapvonásai. Magyaróvár. 1873. – A magyarországi dohányok jövője. 1875. – Magyarország jellemzőbb dohányainak kémiai és növényélettani vizsgálata. I–III. köt. Bp. 1877–1881. – A magyar búza és a magyar liszt a gazda, molnár és sütő szempontjából. Bp. 1907. – Trágyázás alapelvei. T.sz.: Cserháti Sándor. Bp. 1887. – Gazdasági szeszgyártás kézikönyve. T.sz.: Lázár Pál. Bp. 1892. – Takarmányozástan. T.sz.: Cselkó István. Bp. 1894.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 237-241.

KOVÁCH ERNŐ, galsai
(Türje, 1825. szeptember 12. – Vác, 1915. május 5.) - honvéd őrnagy, hitelintézeti igazgató.
Tanulmányait Győr-Szent-Mártonban, Pápán, Keszthelyen, Kőszegen és Nagykanizsán végezte. 1841-ben a Belovárt lévő katonai iskolába iratkozott. 1845-től a bécsi m. kir. testőrségnél szolgált. 1848. szeptemberétől a hódmezővásárhelyi 30. honvédzászlóalj hadnagya volt. 1849 elejéig részt vett a császári kézen lévő Arad ostromában. 1848-ban századosi rangot kapott. 1849 tavaszán Perczel Mór oldalán harcolt a bácskai hadjáratban. 1849. július 5-én őrnaggyá léptették elő és a 30. honvédzászlóalj parancsnoka lett. 1850-ben előbb halálra, majd tizenhat évnyi várfogságra ítélték. Ebből hat évet raboskodott az aradi várbörtönben. Ez idő alatt kezdte megírni életrajzi visszaemlékezéseit (az OSZK Kézirattárában található). 1856-ban szabadult, szabadsága visszanyerése, valamint 1960-ban a földmérő vizsga letétele után a váci uradalomban földmérő mérnökként tevékenykedett, 1867–90 között különböző fogházakban volt igazgató (Lipótvár, Illava, Vác). 1890-től a váci hitelintézet vezérigazgatójaként működött. Cikkei, jegyzetei jelentek meg az Arad és Vidéke c. (1902) és az Aradi Közlemények c. lapokban.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 6. köt. 1209-1211. has. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 282. has. – ZÉK. p. 165-166.

KOVÁCS (KATZ) GYULA, dr.
(Keszthely, 1865. december 14. – Budapest, 1939. november 21.) - tanár.
Középiskolai tanulmányait a keszthelyi és a szombathelyi premontrei gimnáziumban végezte, 1885-ben érettségizett. 1891-ben szerzett bölcsész oklevelet a bp.-i egyetemen. Egyetemi évei alatt egy évig nevelő volt Nyitra vm.-ben. Családi nevét 1886-ban változtatta meg. 1888-tól egy évig katonai szolgálatot teljesített tartalékos hadnagyként. 1892-ben doktori címet kapott. 1896-ban classica-filológia tanári diplomát is szerzett. 1892–94 között a bp.-i tanítóképző int. gimnáziumában volt ösztöndíjas. Ezután ideiglenesen Szolnokon, Temesvárott, 1896-tól Makón tanított a gimnáziumban. Közben 1895-ben a tornatanári képesítést is megszerezte. 1913-ban a fővárosba került. Itt előbb a X. kerületi kőbányai állami gimnáziumban, 1931-től a VIII. kerületi állami reálgimnáziumban tanított, emellett óraadóként a bp.-i izr. gimnázium tanára volt. Oktatói tevékenysége mellett rendszeresen írt cikkeket helyi lapokban (Vasmegyei Lapok, Dunántúl, Keszthely, Makói Hírlap), több regényt is lefordított, melyek a Nagyvilágból c. regénytárban jelentek meg.
F. m.: Latin elemek a magyar nyelvben. Bp. 1892.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 6. köt. 1248-1249. has. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 304. has. – ZÉK. 2005. 166. p.

KOVÁCS GY. ISTVÁN
(Keszthely, 1944. október 15. – Veszprém, 1996. március 11.) - vegyészmérnök, múzeumigazgató.
A Veszprémi Vegyipari Egyetemen 1974-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát. Az Egyetem később a Nehézvegyipari Kutató Int. munkatársaként kezdett dolgozni. 1984-től a M. Vegyészeti Múzeumot vezette Várpalotán. Szervező tevékenységével biztosította a múzeum működését, bővítette annak ipari kapcsolatait. Kezdeményezésére megindult a hazai környezetvédelem történeti előzményeinek feldolgozása. A már korábban megkezdett vegyipar-történeti kutatások további folytatását szorgalmazta. Több kiadványt szerkesztett. Elnökségi tagja volt a M. Kémikusok Egyesülete Kémiatörténeti Szakosztályának.
F. m.: Normál szénhidrogének anyagátviteli mechanizmusa szintetikus A zeoliton. Doktori disszertáció. 1988. – A környezetvédelem történelmi előzményei a magyar vegyipar fejlődési folyamatában. OTKA. 1991–1994.
Irod.: MMA. 2002. 502. p.

KOVÁCS JÓZSEF
(? – ?) - városbíró.
1763–64-ben, 1773–74-ben volt Keszthely város bírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

KOVÁCS JÓZSEF
(Karos, 1888. március 15. – Zalaegerszeg, 1963. október 28.) - plébános.
Gimnáziumi tanulmányait Nagykanizsán és Keszthelyen, a teológiát Veszprémben, majd 1908–12 között Bp.-en végezte. 1912-ben szentelték pappá. Ez évben Zalabéren, majd Zalaegerszegen káplán, ill. tábori lelkész. 1916-ban ismét Zalabéren, Zalaegerszegen, majd Kaposvárott kápláni minőségben tevékenykedett. 1917-ben Veszprémben karkáplán, alkántor, sekrestyeigazgató volt, valamint az egyházmegyei nyomda igazgatói feladatait látta el. 1920-ban Pápára került, ahol hitoktatóként tevékenykedett. 1922–29-ig a Szent Ilonay Aggápolda igazgatói tisztségét töltötte be. 1930-tól Zalabéren adminisztrátor, majd plébános lett. Nevéhez fűződik, hogy 1920-ban Kaposvárott és Pápán megszervezte a Kereskedelmi Nyomdavállalat Rt.-t, ahol 1925-ben a Kereskedelmi Munkásegyesület Otthon létesítéséhez alaptőkét szerzett.
F. m.: Boldog Margit. Bp. 1942. – Liziői Kis Szt. Teréz. Bp. 1942. – Szt. Imre herceg, a magyar ifjúság örök példaképe. Bp. 1942. – Szt. László, a hős magyar király. Bp. 1942. – Kaszap István segíts! Bp. 1943. – Hogyan nyerhetem el Kaszap István segítségét? Bp. 1944.
Irod.: MKL. 1993–. 7. köt. 285. p.

KOVÁCS MIKLÓS
(Pacsa, 1938. augusztus 9. – Zalaegerszeg, 2008. június 9.) - sportigazgatóság-vezető.
A keszthelyi Vajda János Gimnáziumban érettségizett 1956-ban. Labdarugó edzői, valamint további hét sportágban játékvezetői képesítést szerzett. Az AKÖV betanított munkásaként kezdett dolgozni. 1958-tól függetlenített sportvezető, a Keszthelyi Járási Tanács sportfelügyelője lett. Működése alatt történt a Városi Sporttelep füvesítése, a lelátó építése, az öltöző bővítése, a Lovassy úti labdarúgópálya, az Ady úti tenisztelep, a ligeti kézilabdapálya, a Városi Sportcsarnok és az edzőterem építése, az Egyetemi sporttelep és az ifjúsági park létrehozása. Tagja volt a Városi Tanácsnak, a Művelődési Biz.-nak, a KISZ vb-nek. Munkássága elismeréseként megkapta a Munka Érdemrendet, Ifjúsági Érdemrendet, Sport Érdemérmeket, emellett, megyei és városi elismerésekben részesült. 1998-ban vonult nyugdíjba.
Irod.: KKK. 1995. 61. p. – Gyenesdiás Nagyközség Monográfiája. 2007–. 4. köt. Góth Imre Árpád: Gyenesdiás sporttörténete. 58. p. – Személyi forrás.

KOVÁCS MÁRIA
(Keszthely, 1926. március 31. – Budapest, 2003. július 19.) - színművésznő.
1946-ban kezdte pályáját a Belvárosi Színházban. 1948–49-ben a Rádió Színtársulatának, 1950-ben a bp.-i Nemzeti Színháznak volt tagja. 1951-től az ország több vidéki színházában játszott, a szegedi Nemzeti (1951–54), a békéscsabai Jókai (1955–57), az egri Gárdonyi (1958–65), a miskolci Nemzeti (1965–78), valamint a győri Kisfaludy Színház társulatában. Pályája kezdetén inkább naíva szerepekben tűnt fel, majd drámai hősnőket alakított, főként tragédiák nőalakjait elevenítette meg szép beszédével, szenvedéllyel. 1980-ban próba közben agyvérzést kapott, de akaratereje, energiája és kitartása révén felépült annyira, hogy később színházban és televízióban is több kiváló alakítást nyújtott. Hosszú ideig egyik szereplője volt a Magyar Rádió népszerű Szabó család c. sorozatának és még számos rádió hangjátékban szerepelt. Pályája során 1964-ben Jászai Mari díjjal jutalmazták, 1976-ban Érdemes Művész kitüntetést kapott, 1980-ban a film- és tévékritikusok legjobb női alakítása díjat nyerte el a Havasi selyemfiú c. filmben nyújtott alakításáért.
F. sz.: Lida (Kohout, P.: Ilyen nagy szerelem) ; Nóra (Ibsen, H.) ; Szent Johanna (Shaw, G.B.) ; Gertrudis (Katona J.: Bánk bán) ; Lady Machbeth (Shakespeare: Machbeth) ; Médeia (Euripidész) ; Gertrud (Shakespeare: Hamlet, dán királyfi) ; Teréz (Berkesi A.: Siratófal) ; Hekabé (Euripidész) ; Zsani néni (Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül) ; Bernarda (García Lorca, F.: Bernarda Alba háza) ; Cs. Bruckner Adelaida (Örkény I.: Macskajáték).
F. f.: Díszmagyar (1949) ; A postaláda (MTV, 1967) ; Nyaralók (MTV, 1967) ; Az utolsó ítélet (MTV, 1970) ; Katonák (MTV, 1977) ; Az utolsó nap (MTV, 1978) ; Krétakör (MTV, 1978) ; Ajándék ez a nap (1979) ; Töredék az életről (1979) ; A havasi selyemfiú (MTV, 1981) ; Nagyúri mesterség (MTV, 1983) ; A piac (MTV, 1983) ; A tanítónő (MTV, 1985) ; Bernarda Alba háza (MTV, 1985) ; Gyermek születik (MTV, 1987) ; A világ legrosszabb gyereke (MTV, 1987) ; Pisztácia (MTV, 1996).
Irod.: MSZL. 1994. p. 415-416. – RÚL. 1996–2008. 12. köt. 484. p. – KK2000. 1999. p. 918-919. – MF. 2005. 1. köt. 568. p.

KOVÁTS M. MAGDOLNA ld. BABOS LÁSZLÓNÉ
-

KOZINSZKY LÁSZLÓ
(Keszthely, 1915. ? – ?) - költő, hírlapíró, lapkiadó.
Szülővárosában érettségizett, majd joghallgató lett Budapesten. Írásai jelentek meg a Keszthelyi Hirlap, az Uj Nemzedék, a Zalai Napló, a Zalai Hirlap, a Balatoni Kurir, A Fővárosi Napló, a Fényszóró, az Üzenet, a M. Zeneszó, a M. Nótaélet, a Nótavilág, a Verőfény c. és más lapokban. Szerepelt a Százhúros Hegedű, az Uj Költők, az Uj Lantok, az Aranykalászok, a Daloló Szívek, az Uj Helikon és más antológiákban. Sok antológiát szerkesztett. A Joghallgatók Segitő és Tud. Egyesülete önálló szerzői estet rendezett neki. Nótaszövegeit megzenésítették. Több irodalmi társ. tagja volt. Belső munkatársa volt a Balatoni Kurir és a Zalai Napló c. lapoknak. Holnap címmel folyóiratot adott ki.
F. m.: Az Ut Kezdetén. Kh. 1934.
Irod.: Kozinszky László: Az Út Kezdetén. 1934. – Fehér Sándor: Uj Helikon. Kh. 1939.

KOZMA DÉNES, dr.
(Dálnok, 1875. november 10. – Budapest, 1922. december 19.) - mezőgazdász, kémikus.
Középiskolai tanulmányait a csíksomlyói székely főgimnáziumban végezte. 1898-ban szerzett mezőgazdász oklevelet Magyaróvárott a Gazd. Akad.-n. Közben egy évig külföldön tartózkodott, a hallei és a berlini egyetemen hallgatott természettudományi és mg. előadásokat. 1898–1903-ban ösztöndíjas gazd. tanársegéd volt először Magyaróvárott, majd Keszthelyen a Gazd. Tanint.-ben. Elvégezte a bp.-i tudományegyetemet, 1900-ban bölcsészdoktori oklevelet kapott. 1903-ban került a bp.-i Állami Vetőmagvizsgáló Int.-hez, előbb asszisztensi, 1911-től adjunktusi, 1918-tól állomásvezetői beosztásban. Tud. érdeklődése elsősorban a gyomnövények és az élősködők ellen való védekezésre irányult. Kiemelkedő eredményeket ért el az aranka elleni védekezés hazai megszervezése terén. Kutatási eredményeit részben önálló tanulmányokban, részben szakfolyóiratokban (Kísérletügyi Közlemények, Köztelek, Gazd. Lapok, Mezőgazdák stb.) közölte.
F. m.: Védekezés az aranka ellen. Bp. 1912. – A beléndekmag nyugalmi időszakának megrövidítése. Bp. 1915. – Gyommagvak a talajban. In.: Kísérletügyi Közlemények. 1922. – A gyógynövénymagvak megítélése magvizsgálati módszerek alapján. T.sz.: Augusztin Béla. Bp. 1920.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 270-272. – Révai. 1996–2008. 12. köt. 536. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. 1164. p.

KOZMA IMRE
(Keszthely, 1887. augusztus 10. – Budapest, 1939. június 24.) - tanító, iskolaigazgató, író.
A gimnázium négy osztályát Keszthelyen, a tanítóképző iskolát Csáktornyán végezte el 1906-ban. 1914 óta foglalkozott ifjúsági irodalommal. 1921-től éveken keresztül tagja volt a Balatoni Társ. Irodalmi Szakosztályának, a Gyóni Géza Társ.-nak, valamint a Gárdonyi Géza Irodalmi Társ.-nak. 1925-től Kelenvölgyön az állami elemi iskola igazgatói tisztségét töltötte be, később iskolafelügyelő volt. Részt vett az iskolai olvasó- és tankönyvek szerkesztésében.
F. m.: Kis emberek mesekönyve. Bp. 1918. – Petőfi szülei (ifjúsági színjáték). Bp. 1921. – Levél a mennyországba (karácsonyi gyermekszínjáték). Bp. 1922. – Amerre most martalócok járnak. Bp. 1925. – Bízzatok a magyar földben (színmű). Bp. 1926. – A magyar zászló (ifjúsági színmű). Bp. 1927. – A Zrínyiek földjén (ifjúsági színmű). Bp. 1927. – Három színdarab iskolai és műkedvelő előadásokra. Bp. 1927. – Színdarabok. Bp. [1928]. – Műkedvelői színdarabok. Bp. 1929. – Színdarabok műkedvelőknek. Bp. 1929. – Elbeszélések. Bp. 1929. – Az életből. Bp. 1929. – Szülők iskolája (előadások). Bp. 1934.
Irod.: Váth János: Emlékezés egy balatoni emberre. In.: Keszthely és Vidéke. 1944. augusztus 26. 1. p. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 437-438. has.

KRAJNER IMRE, dr.
(Esztergom, 1791. május 28. – Alsófakos, 1875. október 5.) - jogtanácsos, szakíró, földbirtokos.
Apja tanár volt. Tanulmányait magánúton, majd a győri jogakadémián végezte. Ezután 1815-ben gr. Festetics György titkára lett Keszthelyen, 1827-től pedig gr. Festetics László jogtanácsosa és jószágainak gazd. elnöke. Később alsófakosi birtokán élt. 1832-ben az MTA l. tagjává választotta, 1864-ben lemondott a tagságáról. Latin, magyar és német nyelvű jogi munkái jelentek meg.
F. m.: Episkepsis jurudica… Pest. 1816. – A feudum elöljáró zsengéje. Tud. Gyűjtemény. 1835. – A magyar nemesi jószág természete Verbőczy koráig, tekintettel a külföldi jogokra Pest. 1843. – Die ursprüngliche Staatsverfassung Ungarns… Wien. 1872. – A hűbér nyomai a magyaroknál. Kézirat.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 185-186. has. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. 1205. p. – MTAT. 2003. 2. köt. 746. p. – ZÉK. 2005. 170. p.

KREMMER DEZSŐ, dr.
(Keszthely, 1879. május 22. – Budapest, 1926. június 18.) - író, irodalom- és várostörténész, könyvtáros.
A budapesti egyetemen végzett jogot és filozófiát, majd ezután külf. egyetemeken tanult, bölcsészdoktori oklevelet szerzett az 1900-as évek elején. 1909-ben múzeumi tisztviselő lett Budapesten a Fővárosi Múzeumban. 1915-ben megbízást kapott a Fővárosi Könyvtár Budapest Gyűjteményének kezelésére. 1915-ben könyvtárossá nevezték ki, a referensz osztályon dolgozott. 1919-ben a Tanácsköztársaság bukása után – mint az ellenforradalom hívét – megbízták a könyvtár vezetésével, hivatalosan 1921-ben nevezték ki igazgatónak. Zárolta a baloldali dokumentumokat, s eltávolította az ilyen szellemiségű dolgozókat. Szorgalmazta, hogy a fővárosra vonatkozó nyomtatványokat gyűjtsék és gyarapítsák a Budapest Gyűjteményben. A központi könyvtárat egyetemes tud. és közművelődési könyvtárrá fejlesztette, a fiókhálózatnak népkönyvtári jelleget adott. Egyetemi magántanárként is tevékenykedett. A M. Bibliophil Társ. alapító tagja (1921) volt. Publikált lapokban (M. Géniusz, Népművelés, Új Élet, Könyvtári Szemle, Múzeumi és Könyvtári Értesítő, Élet, Pesti Napló, Vasárnapi Szemle.), fordítással is foglalkozott. Műveiben elsősorban Budapest középkori és kora újkori irodalom- és művelődéstörténetével, a főváros grafikai ábrázolásának történetével, valamint Apáczai Csere János életművével foglalkozott. Sződligeten temették.
F. m.: Apáczai Csere János élete és munkássága. Bp. 1911. – Az első pesti festőiskola. Bp. 1914. – Magyar–olasz diákszótár. Bp. É. n. – Olasz–magyar diákszótár. Bp. É. n. – Pest–Budát ábrázoló német metszetek. Bp. 1916. – Buda és Pest könyvekben és képekben. Bp. 1922. – A magyar szépliteratúra virágoskertje. Bp. 1925.
Irod.: Isoz Kálmán: Kremmer Dezős. In.: Magyar Könyvszemle. 1926. 3-4. sz. 426. p. – MAÉL. 1967–1994. 1. köt. p. 1015-1016. – Gulyás. 1990–. 17. köt. – RÚL. 1996–2008. 17. köt. 770. p.– ÚMIL. 2000. 2. köt. 1246. p. – Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története. 2004–. 1. köt. p. 169-275. – ZÉK. 2005. 171. p.

KRONPERGER ANTAL
(Veszprém, 1796. április 14. – Pest, 1859. november 1.) - plébános, tanár, lapszerkesztő, hírlapíró.
Középiskolai tanulmányait Veszprémben, Keszthelyen, Pécsett és Győrött végezte. Teológiai tanulmányokat Veszprémben folytatott. 1819-ben szentelték pappá. 1820-ban Tüskevárott, Bakonyoszlopon, Kislődön volt káplán, 1929-től Lepsényben plébános. 1833-ban Milánóba került, ahol 1941-ig tábori papként szolgált az 5. sz. Radeczky-huszárezrednél, melynek tisztikarát is tanította magyar nyelvre. 1842-ben tért haza, magántanárként olasz, francia és angol nyelvet, az iparegyletnél magyar és francia nyelvet tanított. Engedélyt kapott a Paedagógiai és Didacticai Lapok szerkesztésére. 1844–48-ban a Religio és nevelés c. lap munkatársa volt. A Gyülde kormánypárti kaszinó igazgatójaként tevékenykedett. 1851-ben a császári kormány ideiglenes cenzornak nevezte ki. Balatonbozsokon új iskolát, Lepsényben új plébániaházat építtetett. 1855–59 között szerkesztette a Der Katholische Christ c. hetilapot.
F. m.: Reine Grundlehre der ungarischen Sprache nach einer ganz neuen leichtfasslichen, französisch-englischen Sprachmethode verfasst und vorzüglich zum Selbstunterricht eingerichtet. Pest. 1841.
Irod.: MKL. 1993–. 7. köt. 509. p.

KUGLER FERDINÁND (Nándor)
(Keszthely, 1829. szeptember 29. - Keszthely, 1878. november 26.) - kőfaragómester.
Apja Kugler Mihály (1796-1850) kőfaragó, anyja Genzer Tekla. A bécsi műszaki főiskolán tanult. A forradalom hírére tért haza. Harcolt a szabadságharcban mint közvitéz, tizedes, őrmester, hadnagy, végül főhadnagyi rangban szolgált a 47. honvédzászlóaljnál. A világosi fegyverletétel után egy ideig bujkálni kényszerült. Apja halála után vette át a műhelyt, kőfaragómester lett Keszthelyen. Megbecsült tagja volt a keszthelyi társadalomnak. Városi tanácsosi, 1859-60-ban kórházgondnoki, 1877-től városbírói tisztséget töltött be. A Kugler család műhelyében az út menti és temetőkeresztek mellett számos barokk és klasszicista síremlék is készült: a balatonfüredi Nemzeti Színház és a Kerek templom bejáratának oszlopai, a zalaszentgróti Zala-híd kőfaragó munkái, mindennapi használati tárgyak, köszörű- és malomkövek.
Irod.: Péczely Piroska: Egy szentmargitai kőfaragó család Keszthelyen. In.: Soproni Szemle. 1961. 4. sz. p. 345-350. - Réthelyi Jenő: Útszéli keresztek Keszthely környékén. In.: Ethnographia. 1984. 1. sz. p. 53-79. - SZZH. 1992. p. 36-37.

KUGLER MIHÁLY (MICHAEL KUGLER)
(Szentmargitbánya, 1796. április 30. – Keszthely?, 1850. december 19.) - kőfaragómester.
Régi kőfaragó család leszármazottja, apja Franz Kugler, nagyapja Josef Kugler volt. Kugler Ferdiánd (1829–78) apja. A Fertő-tó nyugati oldaláról, Szentmargitbányáról (Sankt Margarethen im Burgenland) érkezett Keszthelyre 1822-ben, ahol céhet alapított. Korában, Zitterbarth József kőfaragó halála után ő volt az egyedüli kőfaragómester a városban. A szabadságharc idején magyarosította nevét. Élete végéig tartotta a kapcsolatot szülőfalujával. A műhelyében szolgáló vándorlegények nagy része is Szentmargitbányáról vagy közvetlen környékéről érkezett. A Kugler műhelyben számos út menti és temetőkereszt, síremlék, mindennapi használati tárgyak, köszörű- és malomkövek kerültek ki. Műhelyében készült a balatonfüredi Nemzeti Színház homlokzatát díszítő oszlop, a balatonfüredi Kerek-templom bejárata előtt álló oszlopok, a zalaszentgróti régi Zala-híd pilléreinek kövei stb. Kőkeresztjeire és síremlékeire a finom kidolgozás, pontos kőfaragó munka jellemző. Keszthelyi működésének első éveiben az akkor divatos copf formákat és stílusjegyeket alkalmazta. Később áttért a nyugodtabb, elegánsabb klasszicista formák faragására.
F. m.: Templom kereszt (corpus, Mária). Balatongyörök. 1848. – Temető kereszt (corpus, Mária). Balatongyörök. 1855. – Fő u. és keszthelyi országút sarok kereszt (Corpus, Mária). Alsópáhok. 1851. – Sírjel kereszt (corpus, koponya). Vindornyafok. – Temető kereszt (corpus, koponya). Keszthely. – Sírjel kereszt (corpus). Keszthely. – Sírjel kereszt (corpus, koponya). Keszthely. – Templom kereszt (corpus, Mária). Nemesbük. – Temető kereszt (corpus, Mária). Nemesbük. – Sírjel kereszt (corpus, Mária). Rezi. – Dózsa Gy. u. 28. kereszt (corpus, Mária). Sármellék. – Északi kijárat kereszt (corpus, Mária). Várvölgy. – Csaliti dűlő kereszt (corpus, Mária). Várvölgy. – Templom melletti kereszt (corpus, Mária). Zalaszántó. – Templom kereszt (corpus, Flórián, Mária, Vendel). Esztergályhorváti. – Várvölgyi országúti kereszt (corpus, Mária). Lesencefalu. – Régi temetőben sírjel kereszt. (corpus, Mária, koponya). Monostorapáti. – Bejárati út kereszt (corpus, Mária). Monostorapáti. – Templom mögött kereszt (corpus, Mária). Vörs.
Irod.: Péczely Piroska: Egy szentmargitai kőfaragó család Keszthelyen. In.: Soproni Szemle. 1961. 4. sz. p. 345-350. – Eszes László: A keszthelyi kőfaragó műhely emlékei a Balaton vidékén (1750–1850). In.: Műemlékvédelem. 1980. 2. sz. p. 88-107. – Réthelyi Jenő: Útszéli keresztek Keszthely környékén. In.: Ethnographia. 1984. 1. sz. p. 64-79.

KUKULJEVICS JÓZSEF, dr. sacii bassanyi
(Budapest, 1874. december 7. – Cserszegtomaj, 1944. november 25.) - állatorvos, akadémiai tanár, szakíró.
Tanulmányait a bp.-i Állatorvosi Akadémián végezte, ahol állatorvosi, a bp.-i tudományegyetemen pedig bölcsészdoktori oklevelet szerzett 1906-ban. 1907-ig a bp.-i Állatorvosi Laboratóriumot vezette. 1907–14 között Balatonszemesen körállatorvosi beosztásban dolgozott. Az I. vh.-ban frontszolgálatot teljesített, szerb fogságba esett. 1917-ben hazatérése után visszamenőleges hatállyal katonai állatorvossá nevezték ki, a 10. székesfehérvári huszárezredben szolgált. 1917-ben került Keszthelyre, a Gazd. Akad. Állattenyésztési Tanszék r. tanára, majd tanszékvezetője lett. 1936-ban nyugdíjazták, de ezután is vállalta a kisebb háziállatok tenyésztése c. tantárgy oktatását. 1905–34 között szerkesztette az Állatvédelem c. lapot. Munkássága során állategészségtannal, a korszerű állattartás higiéniai vonatkozásaival, az állatok kultúrtörténeti jelentőségével foglalkozott. Nevéhez fűződik a hazai modern állatvédelmi mozgalom elindítása. Alapító tagja, titkára majd alelnöke volt az Orsz. Állatvédő Egyesületnek.
F. m.: Vezérfonal a húsvizsgálathoz. Bp. 1899. – Adatok a házisertés és a vadsertés orrkorongjának bonctanához és szövettanához. Bp. 1906. – Magyarország madárvédelmének története, fejlődése és jelenlegi állapota. Bp. 1906. – Általános állattenyésztéstan. Kh. 1922. – Állategészségtan és járványtan. Bp. 1929. – A falusi gazdasági egészségtan. Bp. 1932. – Gyakorlati útmutató és tanácsadó az állatvásárláshoz. Bp. 1939. – A falusi gazda állattartása, istálló és legelőrendvédelem a ragadós és nem ragadós állatbetegségek ellen. Bp. 1943.
Irod.: Georgikon 175. 1972. 155. p. – MKL. 1993–. 7. köt. 522. p. – RÚL. 1996–2008. 12. köt. 830. p. – MOÉL. 2004. 224. p.

KULCSÁR FÁBIÁN JÓZSEF (Kultsár)
(Börcs, 1816. április 2. – Csorna?, 1897. október 1.) - szerzetes, tanár.
Bölcsészeti és jogi tanulmányokat folytatott. Belépett a csornai premontrei rendbe. Győrött teológiát végzett. 1843-ban szentelték fel. Ezután a keszthelyi gimnáziumban tanított 1845-ig. Az 1845/46-os iskolai évben nem szerepelt a tanárok névsorában, valószínűleg a türjei rendházban tartózkodott. 1846–49-ig újra Keszthelyen tanított. Részt vett a szabadságharcban. A világosi fegyverletétel hírére rendtársaival Reziben keresett menedéket. Itt fogták el a császáriak, majd a keszthelyi kihallgatás után szabadon engedték. 1849 után újra taníthatott, majd rendjének volt jószágkormányzója a csornai, jánoshidi és türjei birtokon.
Irod.: A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 109-112. – Czigány László: Laky Demeter és Sebesy Kálmán a szabadságharcban (1848–49). In.: Zalai történeti tanulmányok. 1994. ZGY. 35. 1994. p. 203-211. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. 5. p. – www.opraem.hu/index_elemei/Egykori%20rendtagok.pdf

KULCSÁR ZOLTÁN, dr.
(Balatonszentgyörgy, 1934. szeptember 24. – Szombathely, 2007. március 5.) - egyetemi adjunktus.
Középiskolai tanulmányait a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban kezdte, majd a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban folytatta, itt érettségizett 1954-ben. 1954-től a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem kémia–fizika szakos hallgatója volt, 1958-ban szerzett középiskolai tanári oklevelet. Ezután a marcali Ált. Gimnáziumban kezdett tanítani. 1961. szeptemberétől a keszthelyi Nagyváthy szakközépiskolába és egy hónap múlva ugyanitt működő Felsőfokú Mg. Technikumba került. Innen került át az intézmény fúziójával az Agrártudományi Egyetemhez, ahol a kémia tanszék oktatója lett. A tanítás mellett jelentős tud. kutató munkát is végzett a talajerő fenntartás módszertanának fejlesztése terén. 1984-ben doktorált. Sokat foglalkozott a kémiai oktatás fejlesztésével, részt vett tud. diákköri munkában. Több mint húsz éven keresztül vezette a keszthelyi karon a felvételi előkészítő oktatási táborokat, tehetséggondozást végzett a Tehetségért Mozgalom keretein belül. Több kémiai oktatási jegyzetet írt, ill. többnek társszerzője volt. Munkásságát több kitüntetéssel (oktatásügy, mezőgazdaság kiváló dolgozója) ismerték el. Tagja volt a TIT Országos Kémiai Választmányának. 1979-től Keszthely polgári vegyvédelmi szakszolgálatát vezette.
F. m.: Általános kémia. Kh. 1992. – Kémia. 1. köt. T.sz.: Szép Lászlóné, 2-3. köt. Magyaróvár. 1991 (több kiad. is.).
Irod.: F.L.: Tehetségért mozgalom a karon. In.: Keszthely és Vidéke. 1994. január 28. 3. p. – Személyi forrás.

KULTSÁR ISTVÁN
(Komárom, 1760. szeptember 16. – Pest, 1828. március 30.) - szerzetes, tanár, szerkesztő, író, mecénás.
Szülővárosában végezte el a gimnáziumot 1778-ban, bencés rendi szerzetes lett. Pannonhalmán filozófiát, Pozsonyban teológiát tanult 1782-ben. Miután feloszlatták a rendet, 1786-tól Komáromban, 1789-től Szombathelyen, 1796–99 között Esztergomban tanított. 1799-ben Keszthelyre került, gr. Festetics György családjában vállalt nevelői állást. Részt vett péteri Takács József által, gr. Festetics György pénzén elindított első magyar könyvsorozatnak, a Magyar Minervának megszervezésében (1798–1812). 1804-ben nyelvművelésért pályadíjat nyert. 1806-ban Pestre költözött. Megalapította a hetente kétszer megjelenő Hazai (1808-tól Hazai és Külföldi) Tudósítások c. lapot. Támogatta a szegényebb írókat, a m. színjátszást és az akadémia ügyét. 1813–15 között igazgatója és fenntartója volt a pesti színtársulatnak. 1827-ben részt vett a M. Tudós Társ. alapszabályának kidolgozásában.
F. m.: Bajnokék levelei Ovidiusból. Komárom. 1789. – B. Laudonnak nándorfehérvári győzelme. Szombathely. 1790. – Törökországi levelek. Írta Mikes Kelemen. Kiadatta. Szombathely. 1794. – Magyarország históriája. Gebhardi Lajos Albert munkáiból magyarázta Hegyi József. Megigazította, 1803-ig folytatta. 1–4. köt. Pest. 1798–1903. – Főtiszt. Pest. 1801. – Híradás Gebhardi Lajosnak Mo. históriájáról. – Krónika. Forrásgyűjtemény. Pest. 1805. – Híradás a Hazai Tudósítások eránt. Pest. 1806. – Hazafiúi javallás (röpirat). Pest. 1814. – Buzdítás (röpirat). Pest. 1815. – Siralom. Pest. 1815. – Szollás a magyar nyelv ünnepén. Marosvásárhely. 1818.
Irod.: MKL. 1993–. 7. köt. 529. p. – ÚMIL. 2000. 2. köt. 1260. p. – Tudós, könyvtáralapító, kultúraközvetítő Kultsár István. Sajtó alá rendezte Hídvégi Violetta. 2001.

KUNC ADOLF JÓZSEF (Kuncz), dr.
(Sál, 1841. december 18. – Keszthely, 1905. szeptember 10.) - szerzetes, tanár, prépost.
Középiskolai tanulmányait Keszthelyen kezdte, Szombathelyen fejezte be. 1857-ben lépett be a premontrei rendbe. A keszthelyi gimnáziumban kezdett tanítani 1860–62-ben, majd Szombathelyre helyezték. 1863-ban tett fogadalmat, 1864-ben szentelték pappá. 1866-ban a pesti egyetem hallgatója lett, 1867-ben szerzett mennyiségtan–természetrajz szakos tanári és doktori oklevelet. Tovább folytatta tanári munkáját a szombathelyi gimnáziumban, melynek 1873-ban igazgatójává nevezték ki, emellett házfőnöki megbizatást is kapott. 1878-ban Szombathely–Herény, néhány évvel később Szombathely–Kőszeg között létesített telefonösszeköttetést. Jeles fizikus is volt, 1880-ban a magyar orvosok és természetvizsgálók szombathelyi nagygyűlése alkalmából a székesegyház kupolája alatt bemutatta a Foucault-féle ingakísérletet, a nagygyűlés titkári teendőit is ellátta. 1884-ben a város képviselőjévé (1887-ig) választották, ugyanakkor csornai premontrei préposti kinevezést kapott. Prépostsága idején az ő pártfogásával és anyagi segítségével épült a keszthelyi gimnázium új épülete 1890–92 között, 1896-ra dr. Burány Gergely igazgatóval az iskolát algimnáziumból nyolcosztályú főgimnáziummá fejlesztette. Restauráltatta és bővíttette a csornai rendházat, új gimnáziumot és rendházat építtetett Szombathelyen. Tevékenyen részt vett a kulturális és hazafias mozgalmak irányításában. Tagja volt az orsz. tanári egyesületnek, a dunántúli közművelődési egyesületnek, a múzeumok és könyvtárak orsz. felügyelő biz.-ának,valamint különféle városi és megyei biz.-oknak Sopron és Vas megyékben. 1878-ban az uralkodó Ferencz József-rend lovagkereszttel, a millennium alkalmából pedig a Szent István–rend kis keresztjével tüntette ki. 1893-ban általános helynökké nevezték ki. Élete során jelentős magánkönyvtárra tett szert, melyet a premontrei rend örökölt. Türjén temették el.
F. m.: Szombathely-Savaria rendezett tanácsú város monográfiája. 1-2. rész. Szombathely, 1880–1884.
Irod.: A keszthelyi Kath. Főgimnázium értesítője az 1905–1906. évről. 1906. p. 1-6. – RNL. 1911–1935. 12. köt. 348. p – Szinnyei. 1980–1881. 7. köt. 472-474. has. – MKL. 1993–. 7. köt. p. 540-541. – Kovács Imre Endre–Legeza László: Premontreiek. 2002. 55. p. – ZÉK. 2005. 172. p.

KUNHEGYI MIKLÓS
(Vác, 1863. ? – Budapest, 1912. január 18.) - színigazgató.
Pályáját színészként kezdte 1883-ban Hubay Gusztáv társulatánál. 1894-től színigazgatóként működött. 1894. november végétől 1895. január 20-ig Keszthelyen játszott társulatával. A következő alkalommal 1902. júniusában lépett fel Keszthelyen, a Korona szálló udvarán lévő színkörben. 1901–03-ban Szombathelyen, 1904–06-ban Torontálon, 1906–08-ig szintén valamelyik erdélyi megyében, 1908–10 között Torda-Aranyos megyében, 1910–11-ben Szolnok-Ugocsa megyében játszott. 1911-ben vonult nyugdíjba.
Irod.: Szarka Lajos: Thália papjai Keszthelyen az első világháborúig. In.: Művelődéstörténeti tanulmányok. 1990. 1990. ZGY. 31. p. 303-327. – MSZL. 433. p.

KUTASI (KUNTSCHING) IMRE (Kutasy, Kutassy)
(Keszthely, 1874. ? – ?, 1933. ?) - kőfaragó- és szobrászmester.
A Harnaschféger családdal volt rokonságban. Hazánkban és külföldön tanulta ki a mesterséget. 1891-ben szabadult fel. 1899-ben alapított kőfaragó műhelyt Keszthelyen. Elnöke volt az Ipartestületnek és Iparos Körnek. Városi képviselőként részt vett a közéletben, igazgatója volt a kereskedelmi bank rt.-nek. Részt vett az I. vh.-ban. Út menti keresztek mellett szobrok, síremlékek, művészi emlékművek épületdíszek is készültek a műhelyében. 1921-ben a Helikoni Ünnepre készült a keszthelyi parkban található kupolás emlékmű kőfaragói munkái, valamint az I. vh-s hősök keszthelyi emlékműve is az ő alkotása. A Reziből származó kő mellett márvánnyal is dolgozott.
Irod.: A magyar ipar almanachja. 1929–. 1. köt. 171. p. – Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 28. p. – Réthelyi Jenő: Útszéli keresztek Keszthely környékén. In.: Ethnographia. 1984. 1. sz. 5. p. – Tar Ferenc: A Helikoni emlékmű. In.: Helikon. 1994. 45. p. – Cséby Géza: Száztíz esztendő. 1996. 19. p.

KUTOR JENŐ, dr.
(Ősi, 1927. augusztus 14. – ?, 1996. július ?) - orvos.
A székesfehérvári cisztercita rend Szent István Gimnáziumában érettségizett 1947-ben. 1953-ban a bp.-i Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát, Summa Cum Laude minősítéssel. Gyermekszakorvosi képesítését 1957-ben szerezte meg. Első munkahelye Veszprémben a Megyei Kórházban volt, ahol segédorvosként, alorvosként dolgozott 1953–59 között. Ezután a Komárom Megyei Kórház alkalmazta adjunktusként Tatabányán, 1959–62-ig. 1962-ben került Keszthelyre a Városi Kórház gyermekosztályára, ahol osztályvezető főorvosi pozícióban tevékenykedett 1987-ig. 1963–87 között a keszthelyi Egészségügyi Állandó Biz. elnöke, valamint a Veszprém és Zala Megyei Egészségügyi Állandó Biz. tagja volt. Három alkalommal kapta meg a Veszprém Megyéért arany fokozatát, két ízben a Keszthely Városért kitüntetést, 1982-ben Egészségügy Kiváló Dolgozója, Munka Érdemrend ezüst fokozatának birtokosa, 1985-ben pedig Kiváló Orvos elismerésben részesült.
Irod.: KKK. 1995. 64. p. – Mészáros István: Búcsú dr. Kutor Jenőtől. In.: Keszthely és Vidéke. 1996. július 18. p. 12.

KÁROLY GUSZTÁV
(Kaposvár, 1874. február 17. – Keszthely, 1964. március 3.) - politikus, asztalos.
Apja takácsmester volt. Kaposvárott malom- és bútorasztalosként végzett. 1894-ben Bp.-en Thék Endre asztalosműhelyében kezdett dolgozni. A fővárosban kapcsolódott be a szakszervezeti mozgalomba. 1896-ban Zalaegerszegre, majd 1898-ban Keszthelyre került, ahol Ritopper István asztalosmesternél vállalt munkát. 1908-tól önálló kisiparosként működött a városban. A Tanácsköztársaság ideje alatt már ismert közéleti emberré vált. 1919-ben a helyi Munkás-, Katona- és Földmívestanács tagjává választották. Tevékenyen részt vett a Tanácsköztársaság politikai, gazd. és társadalmi feladatainak szervezésében és azok megvalósításában. A munkáshatalom leverése után letartóztatták, hat hónapig a zalaegerszegi internálótáborban tartották fogva. Szabadulása után az ismétlődő hatósági zaklatások miatt egy időre Pécsre költözött, 1930-ban tért vissza Keszthelyre a családjához. A II. vh. után előbb az MKP, majd az MDP tagja lett 1956-ig. A szocializmus eszméjének elkötelezett híve volt. Érdemeit a Tanácsköztársaság Emlékéremmel ismerték el.
Irod.: Élni emberül. 1980. p. 218-219.

KÁROLY GYULA
(Keszthely, 1910. január 22. – Keszthely, 1989. február 13.) - festőművész.
Apja Károly Gusztáv temetkezési vállalkozó és műbútorasztalos volt. Szülővárosában járt gimnáziumba. Szerzetesnek készült, pappá szentelésére mégsem került sor a festészet iránti szenvedélye miatt. 1933-ban beiratkozott a Képzőművészeti Akad.-ra, ahol – az 1936/37-es tanév kihagyása után – 1939-ben szerzett diplomát, festő szakon. Egy ideig a fővárosban maradt, arcképfestésből tartotta el magát. 1944-ben hazatért Keszthelyre, haláláig itt élt. Munkásságában mély vallásossága a meghatározó. A római iskolát, a római Magyar Akad. vallásos alapokra épülő klasszicizáló, historizáló, tiszta formai megoldásokra törekvő irányzatát követte. Első templomi freskóit még főiskolás korában készítette. 1944–54 között elsősorban restaurálással foglalkozott, egyházmegyéjében oltárképeket, faragványokat javított. 1954-ben megbízást kapott a szentkúti búcsújáró kápolna, majd a jásdi plébániatemplom freskóira. Ezek a munkái kiemelkedő helyet foglalnak el életművében, s ezeknek további megbízásokat is köszönhet. Számtalan freskót, oltárképet, vászonra festett nagyméretű kompozíció került ki keze alól. A hetvenes évek elejétől kora miatt freskókészítést már nem vállalt, de műtermében még szívesen dolgozott. Károly Gyula műtermi hagyatéka részben a hagyományos polgári műfaj darabjai: portrék, csendéletek, tájképek, zsánerek, részben néhány templomi munkájának vázlata. Hangulatos tájképei elsősorban a Balatonhoz kapcsolódnak, arcképei főleg karakter-portrék. Festészetéről vallási beállítottsága miatt hivatalos helyeken nem vettek tudomást, elismerést csak megrendelőitől kapott.
F. kiáll.: Bp. (M. Nemzeti Galéria, 1991.) ; Kh. (Mosóház Galéria, 2004.)
F. m.: Dörgicsei templomfreskó (1936, 1939) – Jásd–Szentkúti templomfreskó (1954). – Jásdi templomfreskó (1957). – Mária Immaculata (templomi olajkép, Vöröstó, 1958). – Bakonygyepesi templomfreskó (1963). – Püspökmolnári templomfreskó (1964). – Vörcsökpusztai templomfreskó (1966–1967). – Kálvária. (templomi olajkép, Szápár, 1970). – Zalavári templomfreskó (1971). – Magyarok Nagyasszonya (templomi olajkép, Mersevát, 1980) – Önarckép. – Károly Katalin. – Id. Károly Gusztáv. – Keszthelyi Madonna.
Irod.: Kostyál László: Károly Gyula emlékezete. – 1995. – ZÉK. 2005. 150. p. – Baráth Imre: In memoriam Károly Gyula. Kézirat. 2008.

KÁRPÁTI (VLASZÁK) JÁNOS
(Cegléd, 1865. március 30. – Gyenesdiás, 1953. szeptember 24.) - tanító, iskolaigazgató, gazdálkodó, fürdőtelep-létesítő.
Családja cseh származású, apja eredetileg kárpitos, majd katonazenekar karmestere volt. Kecskeméten kezdte iskolai tanulmányait 1871-ben, előbb a piarista, majd a ref. főgimnáziumban. Zongorázni és hegedülni is tanult itt, diákbandában volt muzsikus. 1880–81-ben a kiskunfélegyházi tanítóképzőben tanult. Tanítói oklevelet Pécsett szerzett. 1881-től Zamárdiban előbb segéd kántortanító, majd 17 évesen tanító lett. 1884–91 között Balatonudvariban kántortanítóként tevékenykedett és gazdálkodott. 1886-ban magyarosította vezetéknevét. 1891-ben Gyenesdiásra költözött, ahol kántortanítóként dolgozott. 1912-ben iskolaigazgatóvá nevezték ki. Az itt töltött évek alatt számos feladatot vállalt és végzett el. 1893–1913-ig Keszthelyen a Szigetfürdő úszómesteri, felesége segítségével pedig a gyenesdiási postamesteri teendőket látta el. Kezdeményezésére hozták létre a gyenesdiási Háziipari Szövetkezetet. Szőlészeti vándortanítóként vidéki községekben szőlőművelést oktatott, gyékényszövő tanfolyamot szervezett, próbálkozott selyemhernyó tenyésztéssel is a helyi lakosok részére jövedelemszerzési lehetőségként. Küzdött azért, hogy a keszthelyi Zámor városrész rossz minőségű legelőit lakó és üdülőteleppé osszák fel. A gyenesdiási községi képviselőtestületben 34 évig tevékenykedett, tagja volt a Balatoni Szövetségnek, ill. annak választmányának. Nagy szerepe volt abban, hogy Gyenesdiásnak a Keszthely–Tapolca szárnyvonalán a legszebb vasúti váróterme legyen. Az 1890-es években kezdte meg a gyenesdiási fürdőtelep kialakítását. 1905-ben építették meg a 320 m hosszúságú mólót, később ehhez kapcsolódott egy kis fürdősziget 16 fürdőkabinnal. A költségek biztosítására fürdőrészvényeket bocsátottak ki. 1906-ban megalapította a Gyenesdiási Balatonfürdő Egyesületet, melynek 22 évig elnöke volt. 1910-ben nyitották meg a fürdőtelepet a lakosság előtt. 1898–1921 között több novellát, cikkeket is írt, amelyek a Balatonvidék és a Keszthelyi Hírlap c. újságokban jelentek meg. Nyugdíjba vonulásakor, 1925-ben miniszteri elismerést kapott.
F. m.: Egy magyar néptanító önélet leírása és élményei : Kárpáti János élete. Sajtó alá rendezte Bárdossy Péter. Bp. 2002.
Irod.: Zalavármegyei ismertetője. 1935. 3. rész. 47. p. – Egy magyar néptanító önélet leírása és élményei : Kárpáti János élete. 2002. – BTMKA. 2007. 153. p. – Gyenesdiás nagyközség monográfiája. 2007–. 1. köt. p. 365-367.

KÁRPÁTI ISTVÁN, dr.
(Baja, 1924. április 9. – Ojcow, 1989. július 10.) - botanikus, egyetemi tanár.
Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd Szegeden járt egyetemre, ahol 1949-ben természetrajz–földrajz szakos középiskolai tanári diplomát szerzett, ugyanitt doktorált. 1950-ben került a vácrátóti Természettudományi Múzeum Biológiai Kutató Állomására, ösztöndíjas kutatóbiológusként dolgozott. Első külf. tanulmányútja a Kárpátokba és Albánia tóvidékére vezetett. 1952–55-ig az MTA Botanikai Kutatóint. tud. segédmunkatársaként tevékenykedett. 1957-ben lett a biológia tudományok kandidátusa, ekkortól alakult ki életre szóló együttműködése az erdészettel és a vízüggyel. 1964-ben a később egyetemmé szerveződő Keszthelyi Agrártudományi Főiskola tanszékvezető egyetemi docensévé nevezték ki. Létrehozta az önálló növénytani és növényélettani tanszéket, amelynek 1989-ig vezetője is volt. Mg.-i növénytant, növényföldrajzot, ökológiát oktatott. Új botanikus kertet alapított, majd 1984-ben a Borbás Vincéről elnevezett ökológiai laboratóriumot állított fel. A kari Tud. Diákköri Tanács elnökeként országos diákköri konferenciát szervezett. A felvételi előkészítő biz. elnökeként éveken keresztül segítette a karra jelentkezők tanfolyamos és levelező felkészítését. 1973-ban professzor, 1974-ben a biológia tudomány doktora lett. Aktívan részt vett a tud. közéletben. Az MTA Botanikai Biz., a Környezetvédelmi Biz. tagja, az MTA Veszprémi Akad.-i Biz. (VEAB) Orvosi és Biológiai Szakbiz. Elnökségi tagja volt, az MTA VEAB Környezettudományi és Környezetvédelmi Szakbiz. elnöki tisztét töltötte be. A M. Biológiai Egyesület Botanikai Szakosztályának vezetőségi tagjaként működött. Tagja volt a M. Hidrológiai Társ., a Növényi Géntartalékokat Koordináló Tanácsnak és a Nemzetközi Duna-kutató Biz.-nak. Széles körű külföldi szakmai kapcsolatrendszert épített ki és tartott fenn. A bécsi Universität für Bodenkultur vendégprofesszora volt, de szoros szálak fűzték Halléhoz, Zürichhez, Salzburghoz, Grazhoz, Rómához stb., jó kapcsolatot tartott fenn kolozsvári, pozsonyi, varsói, belgrádi, zágrábi, szófiai és ljubjanai botanikus körökkel is. Fő kutatási területe a vizek, ártéri szintek vegetációjának elemzése volt. Kiemelkedő kutatásokat végzett az ártéri erdők típusainak feltárásában és kezelésük módjában, figyelembe véve a környezetvédelmi szempontokat. Számos szakcikk, könyvrészlet, egyetemi jegyzet fűződik a nevéhez.
F. m: A füge. T.sz.: Jeszenszky Árpád. Bp. 1956. – A hazai Duna-ártér erdei. Vácrátót. 1958. – Növénytani atlasz. T.sz. Bíró Krisztina. Kh. 1967. – Magyarországi ártéri szintek és vizek vegetációjának synökológiai és produkcióbiológiai viszonyai. Kh. 1973. – Magyarországi vizek és ártéri szintek növényfajtáinak ökológiai besorolása. Kh. 1978. – Növényrendszertan. Kh. 1980., új kiad. 1996. – A vízi biotechnika és vízminőségvédelmi jelentősége. T.sz.: Varga György. Veszprém. 1985.
Irod.: BL. 1978–. 2. köt. 380. p. – TMKK. 1986–. 1. köt. p. 202-203. – RÚL. 1996–2008. 11. köt. p. 334-335. – ZÉK. 2005. 151. p. – Szabó István: Dr. Kárpáti István. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 205-207.

KÉPÍRÓ ZOLTÁN
(Budapest, 1944. október 12. – Budapest, 1981. október 2.) - éremművész, szobrász.
Autodidakta módon tanult. Mesterei Rajkai György és Vén Emil voltak. Folytatott esztétikai tanulmányokat is. 1969-ben az Állami Pénzverő tervezője lett. 1974-től a műterem vezetője volt. Grafikával és kisplasztikával foglalkozott. Több emlékérmet és jelvényt tervezett, köztük a M. Éremgyűjtők Egyesületének Keszthelyi csoportja részére a „Keszthely város nagyjai” éremsorozatot. A keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központban létrehozott Keszthelyi Pantheon (1982) több emléktáblájára ennek az éremsorozatnak keményöntetei kerültek: Asbóth Sándor, Egry József, Fejér György, gr. Festetics György, Goldmark Károly, Kacsoh Pongrác, Lippay Gáspár, Nagy Ignác, Schwarz Dávid, Szendrey Júlia. A keszthelyi éremgyűjtő csoport számos egyedi érmét is ő tervezte (Goldmark, Keszthely érem, vándorgyűlési érmek, stb.).
F. kiáll.: Sopron (Bányászati Múzeum.) ; Keszthely (Georgikon Majormúzeum)
F. m.: Téli Olimpia. 200 és 500 forintos érme. 1980. – Labdarúgó-világbajnokság. 500 forintos érme. 1981. – FAO. 100 forintos érme. 1981. – Széchenyi. 100 forintos érme. 1983.
Irod.: KMML. 1999–2001. 2. köt. 347. p. – Cséby Géza: Keszthelyi Pantheon. In.: KVEKA. 2006. 49. p. – KVEKA. 2006. p. 50-60.

KÖLLY ANTAL
(Keszthely, 1843. január 16. – Pecsenyéd, 1905. november 6.) - plébános.
1865-ben szentelték pappá a győri egyházmegyében. Kápláni minőségben töltött évei után előbb Loretto, majd Pecsenyéd plébánosa lett.
F. m.: A lorétomi litánia eredete, szépsége, rövid magyarázata és a lorétomi csudálatos szent ház története. Bp. 1875.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 36. has. – MKL. 1993–. 7. köt. 332. p.

KÖLÜS GÁBOR, dr.
(Sarkad, 1922. május 8. – Keszthely, 2008. február 12.) - agrármérnök, egyetemi tanár, zenész, díszpolgár.
Apja Kölüs Gábor révész, anyja Ungor Lídia volt. Klasszikus zenét tanult, hegedűtudását évtizedeken át osztotta meg a hallgatósággal, szerepelt a Magyar Rádió műsoraiban is. Középiskolás évei alatt két évig vitorlázórepülőzött. Mg. középiskolát végzett Békéscsabán és Bácsalmáson, 1942-ben érettségizett. Ezután Keszthelyen a gazd. akadémia hallgatója volt. 1944-től gyakornokként, majd segédtisztként dolgozott gr. Tisza Kálmán geszt-vátyi uradalmában. 1945-ben katonai szolgálatra hívták be, féléves bajorországi hadifogsága miatt 1946-ban folytatta tanulmányait, s vehette át diplomáját. 1947–48-ban a földreformkor Bihar megyei megbízott kataszteri biztosként dolgozott Hajdú–Bihar és Békés megyében. 1948–50-ig a Büdszentmihályi (ma Tiszavasvári), majd a Hajdúszoboszlói Gazd. Szakiskolában tanított. 1949 nyarán a minisztériumtól gyapottermesztési ellenőr és szaktanácsadói megbízatást kapott. 1950-ben kinevezték tanársegédnek a Budapest–Gödöllői Agrártudományi Egyetem Állattani Tanszékére, később adjunktus lett. 1952–53-ig növényvédelmi szaktanácsadói megbízatással felügyelte Komárom megyében a lucernatermesztést és a vetőmag-előállítást. 1954–65 között az Egyesült Vegyiművek részére ipari toxikológiai vizsgálatokat végzett keratin emésztő rovarokon, eredményei alapján kijutott Párizsba a Cyrtel Biokémiai Világkongresszusra. 1957-ben áthelyezték a keszthelyi gazd. akad.-ra. Még abban az évben létrehozta az intézmény első többszólamú kórusát, melynek első karnagya lett (később ebből jött létre a Helikon Kastélymúzeum Helikon Kórusa). Vári Andorral közösen megalakította az akad. népi együttesét (később Georgikon Népi Együttes néven világhírű lett). Egy év múlva népi zenekart (Guzsaly Népi Együttes) szervezett, melynek prímása és vezetője (1975-ig) volt. 1958-tól tanszékvezető docensként irányította a Növénytan–Állattani Tanszéket és részlegeit, később az önálló Állattani Tanszéket. Emellett Orsz. Természetvédelmi Hivatal és a BIB részére a Balaton, Kis-Balaton és a Zala természetvédelmi kutatásait végezte (1965–80), ennek figyelembe vételével indult be az I. tározó építése. A Bakony, a Keszthelyi-hegység és a keszthelyi park madárvédelmi irányítója volt (1965–85). Az Egyesült Vegyiművek szaktanácsadójaként (1965–75), 1970-től az ún. kormányterületek (Telki, Gemenc, Gyulaj) vadgazdálkodási szaktanácsadójaként is tevékenykedett. 1970-ben belépett a Hévíz–Gyöngyösmenti Vadásztárs.-ba. 1971-ben részt vett az I. Vadászati Világkiállítás szervezésében. Ez évben kandidált. Vizsgálatokat végzett a Közlekedéstudományi Int. részére a főközlekedési utak hófogó-útvédő erdősávjairól (1971–81). 1972-ben megszervezte a „175 éves Georgikon” ünnepséget, melyet a Magyar Televízió is közvetített. 1975-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. Felkérésre elkészítette az M-1-es autópálya Győr–Hegyeshalom közötti szakaszának környezetvédelmi és agrobiológiai terveit, ennek figyelembe vételével jött létre el az autópálya Győrt elkerülő déli szakasza. 1980-ban felkérték az Orsz. Vadászati Tervek és Törvények elkészítésére. Számtalan előadást tartott valamennyi megyében vadgazdálkodás témakörben. 1983–98-ig szervezte a TIT-tel a Keszthelyi Téli Vadászati Egyetemet, ahol előadóként is szerepelt. Dr. Nagy Endrével együtt részt vett Windischgrätz herceg kenyai gyűjteményének Keszthelyen, a kastélymúzeumban való elhelyezésében. 1988-ban nyugdíjba vonult. Ezután szerződéses oktatóként s megbízott tanszékvezetőként alkalmazták 1996-ig, tantárgyai az állattan, valamint a vadgazdálkodás és vadászat voltak. 1996-tól utóbbi tantárgyát a GATE Mezőtúri Főiskoláján oktatta. Részt vett szakmérnök képzésben a keszthelyi egyetemen természetvédelmi, ill. Gödöllőn a vadgazdálkodás szakmérnök szakon. 1996-ban részt vett a „200 éves Georgikon” ünnepség megszervezésében. 1998-ban felkérést kapott az orsz. erdősáv létesítmények felmérésére, jelentését alkalmazták az új rendeleteknél. Tagja volt a M. Biológiai Társ.-nak, a M. Környezetvédelmi Egyesületnek, a M. Madártani Egyesületnek, az MTA Köztestület Zoológiai Biz.-ának, az MTA Veszprémi Akad.-i Biz. Vadgazdálkodási Szakbizottságának. Munkásságát több kitüntetéssel ismerték el: Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója (1953, 1959, 1963), Veszprém Megyéért a Tudománnyal (1973), Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1976), Minisztertanács Kiváló Dolgozója (1978), Nimród Érdemérem (1985), Munka Érdemrend ezüst fokozata (1988), Georgikon emlékérem (1988, 1996), Keszthely Város Díszpolgára (1995), GATE Mezőtúri Főiskolai Kar „Tiszteletbeli Polgára” (1998), Professor Emeritus (1999), Sarkad Város Díszpolgára (1999), Zala Megye Alkotói Díj (2002), Magyar Kultúra Lovagja (2005). A Dr. Nagy Endre Vadásztársaság Dr. Nagy Endre emlékéremmel jutalmazta. Mint az egyetemi diáknapok állandó irányítója, háromszori megválasztása után megkapta az „Örökös Prímus Magister” címet. Kutatásainak köszönhetően több angol nyelvű lexikonban szerepel. Száznál több publikációja jelent meg. 75 éves születésnapja alkalmából az egyetem életmű-kiállítást rendezett tiszteletére.
F. m.: Rendszeres állattan. Többekkel. 1956. – Vadföldgazdálkodás és vadtakarmányozás. Bp. 1979. – Vadgondozás és élőhelygazdálkodás. Bp. 1986.
Irod.: KKK. 1995. 62. p. – Díjak és kitüntetések. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1995. május 18. 2. p. – Életmű-kiállítás az egyetemen. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1997. június 26. 4. p. – Elismerés dr. Kölűs Gábornak. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1999. november 4. 4. p. – KKKZM2000. p. 157-158. – Cservenka György: Kölüs professzor kitüntetése : A Magyar Kultúra Lovagja. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 2005. március 10. 6. p. – Keszthely Város Önkormányzata 155/1995. (V. 11.) sz. határozata. – Személyi forrás.

KÖVÉR FERENCNÉ ld. KARA KOCSIS GABRIELLA
-

KÖVÉR JÓZSEF FIDÉL, dr.
(Zsira, 1903. március 2. – Csorna, 1993. április 29.) - szerzetes, tanár, plébános.
A soproni bencés gimnáziumban érettségizett 1922-ben, majd Csornán belépett a premontrei rendbe. 1923-ban első, 1926-ban örökös fogadalmat tett. Győrött szentelték pappá. Teológiai tanulmányait Csornán végezte. 1929-ben bölcsészdoktori oklevelet a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen, 1931-ben történelem–földrajz szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. 1930-tól volt Keszthelyen hittanár, 1931-ben gimnáziumi szaktanár. 1934-től Szombathelyen tanított a gimnáziumban. 1937-ben a M. Cserkészszövetség III. kerületének kiscserkész előadója volt. 1939-től Csornán a hittudományi főiskola tanári, könyvtárosi és helyettes számvevői tisztségét töltötte be. 1940–45 között mint újoncmester és kertfelügyelő tevékenykedett. 1948-tól Vépen, kápláni minőségben működött, 1949-től haláláig Maglóca plébánosa volt.
F. m.: A Hanság földrajza. Szeged. 1930. – A visszatért Felvidék. In.: Szombathelyi Premontrei Gimnázium Értesítője. 1938–1939.
Irod.: MKL. 1993–. 7. köt. 394. p.

KÚTHY SÁNDOR, dr., kővágóeörsi (Kuthy)
(Budapest, 1904. szeptember 5. – Budapest, 1971. június 24.) - vegyészmérnök, agrokémikus.
Édesapja a Földművelésügyi Minisztérium felügyelőjeként faiskolák, kertészeti és gyümölcstermesztő állami telepek létesítésével foglalkozott. 1927-ben vegyészmérnöki oklevelet szerzett a budapesti Műegyetemen, 1930-ban bölcsészettudományi kémiai doktorátust a debreceni Tudományegyetemen. A debreceni Tudományegyetem Orvosi Karának Élettani Int.-ben gyakornoki beosztásban, 1928–1932-ig pedig tanársegédként dolgozott. 1931–32-ben ösztöndíjasként a berlini Műegyetemen, majd 1934-ben rövidebb ideig a párizsi Tudományegyetemen vett részt az ottani biokémiai kutatásokban. 1935-ben Keszthelyen a Gazd. Akad. kémiai tanszékének akad.-i tanárává nevezték ki. 1940-ben a kolozsvári Gazd. Akad.tanszékvezető tanára lett. 1941-ben magántanári képesítést szerzett a „mg. kémia” és az „élelmiszerkémia” tárgykörében. 1943-tól a kolozsvári Mg. Főiskola tanáraként, 1946-tól az Agrártudományi Egyetem Keszthelyi Osztályának egyetemi tanáraként oktatott. 1949-ben több társával együtt a gödöllői Agrártudományi Egyetemen folytatta tevékenységét, ahol mintegy tíz évig volt az egyetem szerves és biokémiai tanszékének vezetője, valamint a magas színvonalú egyetemi kémiai oktatás, az elméleti és gyakorlati kutatás megalapítója. 1957-től az Orsz. Minőségvizsgáló Int. központi laboratóriumában tud. munkatárs, később főmunkatársként dolgozott. 1968-ban vonult nyugdíjba. Tud. pályafutásának kezdetén biokémiai kutatásokkal foglalkozott, mezőgazdasági kémiai kísérleteit Keszthelyen kezdte. A mo.-i műtrágyakísérletek úttörője. Kísérletileg bebizonyította, hogy a szerves trágyáknak a növény táplálásán és a talajszerkezet javításán túl hormonhatásuk is van. Munkatársaival tanulmányozta a növényi fehérjehozam mo.-i előállításának lehetőségeit, a nitrogén fejtrágyázás termésfokozó hatásának kérdéseit. Az 1950-es években kiemelkedő eredményeket ért el az oldat alakjában adagolt permetező trágyázás vizsgálatában. 1957 után a szervestrágya-vizsgálatok, -minősítések és üzemellenőrzések rendjét irányította és a szerves trágyák végső minősítését végezte. Érdeme, hogy kísérleteivel iskolát nyitott a biokémiai tudomány mg. termelésben való sokoldalú felhasználására. Kutató munkásságának eredményeit közel 150 szakdolgozatban, ismeretterjesztő közleményben jelentette meg, melyek egyharmadát német és francia nyelvű külf. szaklapok is közölték. Közreműködött az Agrokémiai Int. megszervezésében. Tagja volt az MTA Talaj és Trágyázási Főbiz.-ának, a Biokémiai Főbiz.-nak, az Agrokémiai és Talajtani Kutató Int., a soproni Talajbiológiai Int. tud. tanácsának és más szakbizottságának. Szerkesztőbiz.-i tagként részt vett az Agrártudományi Szemle, az Agrokémia és Talajtan, az Atom és a Természettudományi Közlöny című lapok az Agrochimica című nemzetközi tud. folyóirat munkájában. Több külf. Tud. egyesület munkájában is részt vett. Tagja volt a „Société de Chimie Biologique” (Páris) illetve a „Société Philomatique de Paris” társ.-nak. 1956-ban megválasztották a nemzetközi Műtrágyázási Központ (Zürich) tagjának is. Ezeken kívül mo.-i tagja volt az „International Biochemical Union”-nak (Nemzetközi Biokémiai Szövetség). Tud. munkássága elismeréseként az MTA 1946-ban l. taggá választotta. Később megkapta a „mg. tudományok kandidátusa” fokozatot. 1956-ban „Munka Érdemrend” kitüntetésben részesült.
F. m: A hidrotropia biochemiai és biophysikai jelentősége. Debrecen. 1930. – Mikor érdemes istállótrágyaterepet építeni? In.: Mezőgazdasági Kutatások. 1942. 15. sz. – Biokémia. T.sz.: Juhász Balázs. Bp. 1953. – Szerves kémia. Bp. 1954. – A permetező trágyázás problémái és magyarországi tapasztalatai. In.: MTA Agrártudományok Osztálya Közleményei. 1956. 1-3. sz. – A magyarországi mikroelem növényi-kutatásról. In.: Agrártudomány. 1956. 2. sz. – A szerves trágyázás elvi kérdései a korszerű istállótrágyakezelés szempontjából. In.: Mezőgazdasági Világirodalom. 1960. – Levélen keresztüli trágyázás. In.: Mezőgazdasági Világirodalom. 1960. – A szerves trágyázás néhány hazai problémája. In.: Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet Évkönyve, 1961–1963. 1964.
Irod.: Georgikon 175. 1972. p. 155-156. – MAÉ. 1987–1989. 2. sz. p. 318-322. – MN. 1993–2004. 11. köt. 657. p. – RÚL. 1996–2008. 12. köt. p. 894. – MTAT. 2003. p. 763-764.

KÜLLEI NEPOMUK JÁNOS
(Dombóvár, 1763. december 12. – Veszprém, 1849. október 10.) - püspök.
Középiskolai tanulmányait Keszthelyen végezte, teológiát, mint az esztergomi főegyházmegye növendéke Pozsonyban tanult. 1789-ben szentelték pappá, ezután átlépett a veszprémi egyházmegyébe. Devecserben, 1790-től Veszprémben káplánként szolgált, 1792-től alkántor lett. 1796-tól Mernyén plébánosként működött. 1806-tól kaposvári kerületi esperesnek nevezték ki, 1807-től veszprémi kanonok, 1809-tól Szt. Lászlóról nevezett apát, 1823-tól püspöki helynök, 1824-től a kir. tábla praelátusa, 1825-től káptalani helynök, majd ált. püspöki helynök volt. 1830-tól nagypréposti rangot kapott. 1842-től előbb ismét káptalani helynök, majd püspöki helynök lett, 1843-tól pristinai választott püspöki rangban tevékenykedett.
F. m.: Allocutio… Veszprém. 1842.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 576. has. – MKL. 1993–. 7. köt. 573. p.

KÜLLEI PÉTER
(? – ?) - városbíró.
1731-ben volt Keszthely városbírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

KŐFALVI (KÖFFLER) VIDOR ANTAL
(Lócs, 1838. július 17. vagy 30. – Csorna, 1907. február 5.) - szerzetes, kanonok, tanár, iskolaigazgató.
1861-ben Székesfehérvárott szentelték pappá. 1863-ban lépett a csornai premontrei rendbe, ahol 1867-ben tett ünnepi fogadalmat. 1864-től Keszthelyen, 1868-tól Szombathelyen a rend gimnáziumában német nyelvet és filozófiát tanított. Szombathelyen 1869–70-ben házgondnok, 1884-ben házfőnök és a gimnázium igazgatója is volt. 1895-ben Csornán jószágkormányzóként tevékenykedett, 1903-ban perjellé nevezték ki. 1898-ig viselte a Köffler családi nevet. 1905–1906-ban kormányzói perjeli minőségben működött, közben 1904-ben aiskai (okkai) címzetes préposti rangot kapott. Vas vm. bizottsági és állandó választmányi tagja volt, a Vasvm.-i Gazd. Egyesület gazdászati osztályának alelnöki feladatait is ellátta. Cikkei jelentek meg a Munkálatok c. lapban (1862), valamint a szombathelyi római katolikus főgimnázium értesítőjében (1876).
F. m.: Új vade-mecum, azaz új és valódi útmutató mindazok számára, kik maguk magukat akarják gyógyítani az electrohomöopathiával. Mattei Cesare gr. után magyarra ford. Szombathely. 1884.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 2-3. has. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 452. has. – MKL. 1993–. 7. köt. 320. p.

KŐMÍVES NÁNDOR KOLOS, dr.
(Somogyfehéregyház, 1892. november 28. – Csorna, 1945. június 13.) - szerzetes, tanár.
Keszthelyen érettségizett 1913-ban, majd ugyan ebben az évben Csornán belépett a premontrei rendbe. 1914-ben első, 1917-ben örök fogadalmat tett, Győrött szentelték pappá. Csornán végezte teológiai tanulmányait. 1918-ban a bp.-i tudományegyetemen bölcsészdoktori, 1919-ben magyar–latin szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1918-ban Keszthelyen a rend gimnáziumában helyettes tanári állásban dolgozott. 1919-ben Csornán lett konventtag. 1921–32 között a Szombathelyi gimnáziumban tanított. 1930-tól házgondnoki teendőket is ellátott, 1933–43-ig házfőnöki és jószágkormányzói minőségben működött.
F. m.: Nyéki Vörös Mátyás élete és munkái. Csorna. 1918. – Irodalmunk remekei. Szombathely. 1929. – Írása a Szombathelyi Premontrei Főgimnázium Értesítőjében. 1928/29-ben (Bánk bán 3 felv. Tragédia a XIX. század elejéről.).
Irod.: MKL. 1993–. 7. köt. 335. p.

KŐSZEGHY (PFEIFFER) SÁNDOR
(Veszprém, 1859. február 16. – Budapest, 1912. ?) - lelkész, író, főlevéltárnok.
Gimnáziumi tanulmányait Veszprémben kezdte el, majd Bp.-en fejezte be. 1878–83 között a központi papi szeminárium növendéke volt. 1881-ben változtatta meg családnevét. 1883-ban szentelték pappá. Városlődön káplánként működött, majd 1885 után a veszprémi líceumban teológiát tanított. 1889-ben Keszthelyen volt káplán, majd kilépett az egyház kötelékéből. 1891-ben az Orsz. Levéltár munkatársa lett. Ez idő alatt hozta létre Sopronban gr. Almássy Györgynével a Mária-Josefumot, mely a nyomorék gyermekek számára menedékházként létesült. 1896-tól Pest vm. főlevéltárnoki tisztségét töltötte be. Cikkeit számos korabeli lap (Veszprémi Közlöny, Nagyváradi Lapok, Hadtörténelmi Közlemények, Pesti Hírlap, Századok stb.) közölte. A Zichy-kódex VIII. kötetéhez oklevélanyaggal járult hozzá.
F. m.: Nemes családok Pest megyében. Bp. 1899. – Ezer ősfa. Bp. 1911.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 133-134. has. – MKL. 1993–. 7. köt. 381. p. – VMÉL. 1998. 297. p.