Keszthelyi Életrajzi Lexikon

Forrásmunkák rövidítésjegyzéke Szövegközbeni rövidítések

ADORJÁN (ADLER) JENŐ
(Tapolca, 1878. január 23. – Budapest, 1907. június 8.) - szerzetes, tanár, szakíró.
Keszthelyen végezte gimnáziumi tanulmányait. Ezután természettudományi végzettséget szerzett a pesti egyetemen. Kegyesrendi szerzetes lett 1895-ben. 1901-ben áldozópappá szentelték. 1903-ban vette fel az Adorján nevet. Először a nyitrai kegyesrendi, majd a rózsahegyi gimnáziumban tanított. Betegsége miatt a rend Podolinba küldte gyógyulni. Fiatalon hunyt el.
F. m.: A mágnesesség és elektromosság története főbb vonásokban. Nyitra, 1901.
Irod.: Gulyás. 1990–. 148. has. – TÉL2. 2003. p. 7-8.

ALBENI EBERHARD
(?, 1347 körül – ?, 1419. augusztus 22.) - földesúr, püspök, főkancellár, bán.
Medvei János (?–1421 körül) nagybátyja. Családja Németországból származott. Zsigmond királlyal jött Mo.-ra, akit tanácsadóként mindig hűségesen szolgált. Az Albeni családnevet azért kapta, mert nővére házassága révén Albeni Rudolf sógora lett. 1393–97-ig szebeni prépost, 1397-től zágrábi püspök volt. Ekkor vált politikailag befolyásossá. Mo.-ra hívta rokonait, számukra jövedelmező egyházi tisztségeket szerzett. Emiatt, és az 1397. évi idegen tisztviselők ellen hozott temesvári végzések hatálya alóli mentesítése miatt a nemesség idegengyűlölete fokozódott. 1398-ban megszerezte a horvátországi Medvevárat, amelyről rokonsága a későbbiekben a Medvei előnevet kapta. 1401-ben Zsigmond neki adományozta Keszthelyt, de a király elleni összeesküvés miatt (az idegenek birtokelkobzását követelték) hamarosan le kellett mondania birtokáról. 1402-ben a pápa elvette hivatalát, de ő továbbra is viselte. 1402-ben Bebek Imrével együtt nevezte ki a király horvát–dalmát és szlavón bánná. 1403-ban Csázmán templomot építtetett a templomosoknak. Részt vett a király elleni összeesküvés felszámolásában. 1403–1419 között királyi főkancellári tisztséget viselt. Jelentős szerepet játszott a placetum regium (1404) kiadásában. 1405–06-ban irányította a korábbi királyi adományozások felülvizsgálatát. 1406-ban zálogként újra megkapta a keszthelyi uradalmat, melyet haláláig megtartott. Egyházi tisztségeit a nagyobb anyagi haszon reményében változtatta. 1406-ban váradi kormányzó, 1407-től püspök, 1409-től haláláig ismét zágrábi püspök, 1409-ben a pécsi püspökség kormányzója is volt. 1411-ben részt vett a velencei hadjáratban. A király 1412–18 közötti nyugat-európai tartózkodása alatt nevében ő gyakorolta a tényleges hatalmat.
Irod.: MKL. 1993–. 1. köt. 122. p. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. 73. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 73. p. – Szatlóczki Gábor: A Tátika vár históriája. 2002. p. 26-30.

ANGYALFFY MÁTYÁS ANDRÁS
(Naszály, 1776. február 5. – Pozsony, 1839. március 17.) - akadémiai tanár, archon, szakíró.
Tanulmányai befejezése után egy előkelő családnál nevelősködött. Több nyelven beszélt. 1818-ban Festetics György gróf meghívásának eleget téve, a keszthelyi Georgikon tanára lett. Jószágkezeléstant, technológiát, mezőgazdaságtant, berendezéstant oktatott. 1819–21 között az intézmény archonja (igazgatója). 1823-ban Pestre költözött, kizárólag tudományos és irodalmi kérdéseknek szentelte életét. 1832-ben az Magyar Tudós Társaság (MTA elődje) tagja lett. A Közhasznú Esmeretek Tárának munkatársa. A Mezei Gazdák Barátja (1824–25, 1829–30), majd a Mezei Gazda (1832) c. lapok alapítója és szerkesztője.
F. m.: Grundsätze der Schaaufkultur. Sopron. 1817. – Ökonomie der Landwirthschaft. 1–2. köt. Pest. 1823–24. – Grundsätze der Feldkultur. Pest. 1824. – Juhász-káté. Pest. 1830. – Közönséges baromorvosi könyv. Kassa. 1836.
Irod.: PNL. 1893 –1900. 1. köt. 667. p. – Emlékkönyv a Georgikon alapításának 100-ik évfordulója és a gazd. tanint. uj épülete felavatása ünnepélye alkalmára. 1897. p. 24-25. – Szinnyei. 1980–1981. 1. köt. 179-180. has. – MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 37-39. – MN. 1993–2004. 2. köt. 82. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 148. p. – MTAT. 2003. 1. köt. 49. p. – Georgikon 200. Kh. 1996–2001. 1. köt. 20. p., 2. köt. p. 290-291.

ANTAL ATTILA, dr.
(Mezőkövesd, 1936. január 29. – Zalakomár, 2007. február 22.) - toxikológus, gyógyszerész.
1954-ben érettségizett szülővárosában. Egyetemi tanulmányait a miskolci Műszaki Egyetemen kezdte. Érdeklődése az orvostudomány felé fordult, ezért módosította pályaválasztását. Jelentkezett a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszertudományi Karára, ahol 1960-ban szerzett gyógyszerészi diplomát. A SZOTE Gyógyszerhatástani Intézetében kezdett dolgozni előbb gyakornokként, majd tanársegédként. Doktori címet 1964-ben szerzett. 1970-ben megkapta a gyógyszerhatástan–toxikológia szakgyógyszerészi minősítést. 1971-től a MÉM keszthelyi Toxikológiai Laboratóriumában dolgozott mint toxikológus. Később megbízták a toxikológiai osztály vezetésével, 1976-ban a Laboratórium igazgatójának nevezték ki. Vezetése alatt az intézmény elnyerte a GLP minősítést (1992–98). Több tudományos közleménye jelent meg, és szabadalmai védettséget kaptak. 1997. októberében a szűkös gazdasági támogatás és a személyzet csökkenése miatt lemondott az intézet vezetéséről. A továbbiakban csak laboratóriumi munkát kívánt végezni. 1998-ban az intézet bezárásakor nyugdíjba vonult.
Irod.: Személyi forrás.

ANTALICS FERENC
(Sand, 1924. június 8. – ?, 2000. június 3.) - kertészmérnök, író, költő.
Szülei gazdálkodók voltak. Polgári iskolát végzett Nagykanizsán. 1942–43-ban Gazdakört, gépszövetkezetet szervezett falujában. 1943-ban Kaposváron téli gazdasági iskolában tanult. 1963-ban Keszthelyen a Mezőgazdasági Technikumban, 1967-ben Fertődön a Felsőfokú Kertészeti Technikumban szerzett képesítést. 1975-ben diplomázott Nyíregyházán a Mezőgazdasági Főiskola gyümölcs-szőlő szakán. 1944-ben vonult be katonának. Bejárta Ausztria, Németország, Hollandia és Franciaország számos vidékét. A leventék sorsának háborús megpróbáltatásairól naplót írt, amely máig egyedülálló dokumentum. 1957-ig a Közép-Somogyi Állami Erdőgazdaságnál dolgozott Kaposváron. 1958-tól élt Keszthelyen a családjával. A keszthelyi Agrártudományi Egyetem kertészeti technikusa, a Kertészeti Kísérleti Telep vezetője, a Kísérleti Központ műszaki ügyintézője, majd egyetemi munkavédelmi vezetője volt (1958–87). A Magyar Parasztszövetség Somogy megyei alelnöke (1946–47), a Somogy megyei Forradalmi Nemzeti Tanács tagja (1956), az FKgP megyei alelnöke, 1990-ben képviselőjelöltje a Keszthely Zámor városrészében. Az Egyesült Kisgazdapárt Orsz. Vezetőségébe is beválasztották. Középiskolás kora óta írt verseket. Tagja volt a Zalai Írók Egyesületének és a Berzsenyi Társaságnak, valamint a keszthelyi Helikon Írókörnek. Versei megtalálhatók a Helikon öröksége, valamint a Tóparti üzenet c. antológiákban is.
F. m.: „Vihar a levelet ide-oda szórja”. Kh. 1994.
Irod.: KKK. 12. p. – Keszthelyi Hírlap. 1990. szept. 21. 5 p. – Antalics Ferenc : Egyesült Kisgazdapárt. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1994. március 25. 2. p. – Könyvbemutató a Fejér György könyvtárban : Antalics Ferenc: „Vihar a levelet ide-oda szórja”. In.: Hévíz, Keszthely és Vidéke. 1995. május 25. 4. p. – Tóparti üzenet. 2000. p. 241-242.

APOR, Péc (Pécz) nembéli
(?, 13. sz. –?, 14. sz. eleje) - földesúr.
Főlovászmesteri tisztséget viselt, 1280-ban zalai főispánnak nevezték ki. 1291 előtt a Péc nemzetségbeli Marcali-családhoz tartozó Apor mester és fivére, Lukács zalai ispán elfoglalta a veszprémi püspökségtől Tátika várát és Keszthelyt. Apor ekkor a Kőszegiek familiárisai közé tartozott. Tátika 1291 után feltehetően még két évtizedig az ő és Lukács kezén volt. Valószínűleg Apor építtette fel a Rezi várat, melynek területét 1291-ben vette el Tomaj nembeli Tibától. Apor támogatta III. Andrást trónja megszerzésében, ezért magas tisztségeket nyert el. 1291–92-ben pozsonyi ispán, 1293–98-ig országbíró, 1298–99-ben az ország dunántúli nádora volt. 1302-ben I. Károly Róbert oldalán részt vett a Vencel király pártján álló Buda sikertelen ostromában, 1304-ben a Rudolf ausztriai herceggel kötött szövetségben. 1304-től nádori tisztséget viselt, 1307-ben még élt. Apor halála után Tátikát, Rezit és Szántót visszakapta a veszprémi püspök, Keszthely újra királyi birtok lett.
Irod.: Holub József: Zala megye története a középkorban. 1929–. 1. köt. p. 454. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. 72. p. – Szatlóczki Gábor: A Rezi vár históriája. 2000. p. 11-13. – Szatlóczki Gábor: A Tátika vár históriája. 2002. p. 16-18.

ARATÓ GYULA
(Keszthely, 1866. ? – ?.) - helyettes államtitkár, főerdőtanácsos, lapszerkesztő.
Szülei Scheiner Henrik és Bola Katalin. Nevét 1891-ben változtatta Aratóra. Pályafutását erdőgyakornokként kezdte Zalaegerszegen. 1891-ben került a Földművelésügyi Minisztériumba, ahol 1893-ban erdésszé, 1899-ben erdőmesterré, 1907-ben erdőtanácsossá, 1909-ben főerdőtanácsossá lépett elő. 1916-ban miniszteri tanácsosi címet kapott. 1928 előtt helyettes államtitkárként nyugdíjazták. Cikkei jelentek meg az Erdészeti Lapokban, az Ország-Világban, a Vasárnapi Ujságban, a Pesti Lloydban és a Pesti Naplóban. Mint a Közalkalmazottak Nemzeti Szövetsége ügyvezető elnöke felelős szerkesztője volt a KANSZ c. havilapnak. Betűjegyei és álneve: A–ó; Sch–n–r; Sylvius.
F. m.: A magyar erdőgazdaság az ezredéves országos kiállításon. Klny. az Erdészeti Lapokból. Bp. 1896. – Erdészetünk az 1896.-i ezredéves kiállításon. Klny. Az ezredéves kiállítás eredménye VI. köt.-ből. Bp. 1898.
Irod.: Gulyás. 1990–. 1. köt. 807-808. has.

ARÁNYI JÓZSEF
(Budapest, 1922. február 4. – Keszthely, 2003. március 27.) - egyetemi revizor.
Édesapja Arányi József garázsmester, édesanyja Farkas Teréz. Keszthelyen érettségizett 1940-ben. 1942-ben postatiszti szakvizsgát tett Budapesten. 1942-ben beiratkozott a pécsi Jogtudományi Egyetemre, ahol 1950-ben szerezte meg az abszolutóriumot. 1944-ben vonult be katonának, majd sok viszontagság után 1946-ban tért haza. 1951-től posta műszaki előadóként és vezetőként dolgozott a Posta Műszaki Fenntartás Üzemben. 1965–70 között az Agrártudományi Egyetem Kollégiumának gazd. igazgatójaként, 1970–80-ig egyetemi revizorként tevékenykedett. 1980-ban vonult nyugdíjba. Városi tanácstagi tisztséget is viselt (1965–1990). A Keszthely Barátainak Köre elnöki tisztségét töltötte be, vezetőségi tagja volt a keszthelyi Premontrei Öregdiák Egyesületnek (1993). Alapító tagja volt a 79. Festetics Cserkészcsapatnak. a város teniszsportjának, illetve elnöke és vezetőségi tagja a Keszthelyi Helikon Sport Clubnak. Munkája elismeréseként 1981-ben a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Kiváló Társadalmi Munkáért, 1990-ben pedig Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetést kapott.
Irod.: KKK. p. 12-13. – Személyi forrás.

ASBÓTH JÁNOS
(Nemescsó, 1768. december 13. – Zombor, 1823. június 19.) - mezőgazdász, tanár, archon.
Apja Asbóth Gottfried János evangélikus lelkész volt. Asbóth Sándor (1810–68) tábornok és Asbóth Lajos (1803–82) honvédezredes édesapja. 1782-től Sopronban járt középiskolába, majd 1788-tól a göttingeni egyetemen természettudományokat, filozófiát és mezőgazdaságtant tanult. Az egyetem elvégzése után 1791-től Lőcsén, majd 1796-tól Késmárkon oktatott a líceumban. 1801-ben Festetics György gr. Keszthelyre hívta, ahol a Georgikonban előbb tanár, majd vezető tanár lett. A tangazdaságot irányította és a mezőgazdaságtant oktatta. 1805–06-ban archoni tisztséget kapott. 1806-tól a Festetics-birtokok kormányszékének (Oeconomica Directio) inspectoraként (helyettes vezetőjeként) tevékenykedett, a Georgikon ellenőrzése is feladata volt. 1817-től a Georgikon igazgatója lett. Asbóth tevékenysége meghatározó volt a Georgikon működésében. Tanterveket készített, gyümölcstermesztési és a gazdasági technológia tanítását szolgáló tankönyveket írt. Az általa készített tantárgyfelosztást alkalmazták 1823-ig és a Georgikon megszűnéséig is csak kevésbé módosították. Jelentős kutatómunkát végzett. Tanulmányt írt a burgonyatermesztésről, elkészítette a Georgikonban található gyümölcsfák jegyzékét és részletes pomológiai leírását. Botanikus kertet és 1813-ban múzeumot létesített, melynek rendezési elveit is meghatározta. Javasolta a vizsgák nyilvánossá tételét. Tudományos üléseken előadásokat tartott a szőlőművelésről és a keszthelyi halászatról. Külföldi útjai alatt bővítette agrotechnikai ismereteit és vizsgálta a piaci viszonyokat, tapasztalatait a Georgikonban és a Festetics-majorban is hasznosította. Festetics György gr. utasítására megszervezte a hallgatók erkölcsi oktatását. Érdemei közé tartozik, hogy Festeticsnek ő javasolta a keszthelyi Helikon-ünnepségek létrehozását. Az ünnepségeken előadóként is szerepelt, 1817-ben a „birkások” javadalmazásáról, 1818-ban a „mezei gazdaság” fejlesztéséről és a burgonyatermesztésről tartott előadást. Több tudományos társaság is a tagjai közé választotta, így a styriai, majd 1801-ben a göttingai. 1818-ban megvált a Georgikontól és Zomborba költözött. A Ferencz-csatorna Társaság kincstári bérbirtokai kormányzatának első ülnöke lett. 1820-ban a Bács vm.-i koronauradalom kormányzójává nevezték ki. A magyarországi németek asszimilációjának első megfogalmazója volt. Német nyelvű verseket is írt.
F. m.: Elegie am Tage des Abschieds unsers Lehrers Martin Schwartner. Sopron, 1788. – Commentatio de interpretatione codicis sacri ad communia omnes libros interpretandi principia revocata. Göttingen. 1791. – Ode dem ländlichem Glücke gesungen. Sopron. 1793. – Oratio in auspiciis anni scholastici 1801–02 in Georgico Keszthelyiensi dicta. Sopron. 1801. – Oratio, qua novum cursum oeconomicum in Georgico Keszthelyiensi auspicatus est, dicta 2. nov. 1801. Sopron. 1802. – Oratio de fide ruricolarum felicitatis et privatae ac publicae civium fonte in aus piciis lectionum Georgici Keszthelyiensis. Pest. 1807. – Cantate an die Durchlaucht. Princessin Josephine v. Hohenzollern-Hechingen, Neuvermählte … Grafen Ladisl. Festetics v. Tolna, Bey Ihrer Ankunft in Keszthely. Veszprém. 1811. – Több értekezést is írt. – Késmárki tanársága alatt írt természettani és hittani kéziratai a Rumy-féle hagyatékból a Magyar Nemzeti Múzeum kézirattárába kerültek.
Irod.: Emlékkönyv a Georgikon alapításának 100-ik évfordulója és a gazd. tanint. uj épülete felavatása ünnepélye alkalmára. 1897. p. 25-26. – RNL. 1911–1935. 2. köt. 157. p. – Süle Sándor: A keszthelyi Georgikon. 1967. – Szinnyei. 1980–1981. 1. köt. 268–269. has. – MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 53–55. – MN. 1993–2004. 2. köt. 449 p. – Tar Ferenc: Lincoln magyar tábornoka : Asbóth Sándor életútja. 1998. p. 14-18. – ÚMÉL. 2001–2004. 1. köt. 209 p. – ZÉK. 2005. 20. p.

ASBÓTH LAJOS
(Keszthely, 1803. június 20. – Budapest, 1882. május 6.) - honvédezredes, hadtudományi szakíró.
Asbóth Jánosnak (1768–1823), a Georgikon igazgatójának volt a fia. Tanulmányait Keszthelyen a premontrei gimnáziumban, majd Sopronban az evangélikus gimnáziumban végezte. 1817-től Bécsben hadnagyként hadmérnöki akadémiát végzett. A 4. dragonyos ezredben, majd két évig századosként a 3. cs. kir. vértesezredben szolgált. Többnyire hadsegéd volt, a vértes ezrednél a tiszti tanodát vezette. 1842-ben századosként helyezték (balesete miatt) nyugállományba. A Krassó megyei Lugoson telepedett le és bérlőként gazdálkodott. 1848 áprilisától a helyi nemzetőrségben szolgált, júliustól december közepéig a Krassó megyei nemzetőrség egyik zászlóaljának volt a parancsnoka őrnagyi rangban. 1849-ben rövid ideig Debrecen városparancsnoka is volt. 1849. januárjában léptették elő honvédalezredessé, majd rábízták a Balmazújvárosban alakuló tartalék hadosztály parancsnokságát. Részt vett a tavaszi hadjáratban, érdemeiért április közepén megkapta a katonai érdemjel 3. osztályát és ezredessé nevezték ki. Buda visszafoglalásakor a katonai érdemjel 2. osztályával tüntették ki. Vitézül harcolt és győzött június 20-án a peredi csatában is, de túl sok emberét feláldozta, ezért leváltották. Ezután egy alakulóban lévő tartalék hadosztály, majd az egész hadtest parancsnoka lett. A világosi fegyverletétel után 1849. novemberében előbb golyó általi halálra, majd tizennyolc év várfogságra ítélték. 1856-ban kapott kegyelmet, de 1861-ben az Almásy Pál-féle függetlenségi szervezkedés részeseként letartóztatták és néhány hónapra bebörtönözték Theresienstadtban. A börtön megtörte, felajánlkozott besúgónak a császári titkosrendőrség számára. 1863–64-ben ő árulta el az Almásy–Nedeczky féle összeesküvést. Erről azonban kortársai semmit sem tudtak, haláláig közmegbecsülés övezte. Számos folyóiratban közölt hadtudományi cikkeket. Több műve is kéziratban maradt. 1863-ban az Akadémia l. tagjai közé választotta. „A hadimesterség fejlődése az őskortól a jelen időkig” címmel tartotta székfoglalóját.
F. m.: Asbóth Lajos emlékiratai az 1848-ki és 1849-ki magyarországi hadjáratból. Pest. 1862. – A hadvezér és a hadtudomány alapelvei az ujabbkori hadjáratok történetével felvilágosítva. Pest. 1863, 1869. – Görgei. Pest. 1867. – Az éjszak-amerikai polgár háború története. Bp. 1875.
Irod.: RNL. 1911–1935. 2. köt. 158. p. – Szinnyei. 1980–1981. l. köt. 272-274. has. – SZZH. 1992. p. 7-10. – MN. 1993–2004. 2. köt. 450. p. – Tar Ferenc: Lincoln magyar tábornoka : Asbóth Sándor életútja. 1998. p. 19-20. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 61-62. – ZÉK. 2005. 20. p.

ASBÓTH SÁNDOR
(Keszthely, 1810. december 19. – Buenos Aires, 1868. január 21.) - építőmérnök, szabadságharcos alezredes, tábornok, nagykövet.
Édesapja, Asbóth János (1768–1823), a Georgikon tanára, majd igazgatója volt. Fivére, Lajos (1803–82) az 1848/49-es szabadságharcban a tábornoki rangig emelkedett. 1818-ban a család Zomborba költözött. Asbóth Sándor először Késmárkon tanult, majd két évig a selmeci Bányászati Akadémia hallgatója volt. Pesten az Institutum Geometricum diákjaként 1834-ben szerzett mérnöki oklevelet. 1836-tól a marosi Ideiglenes Hajózási Intézet igazgatójaként, 1844-től Temesvárott az Orsz. Főépítészeti Hivatal helyettes igazgatójaként a Hajózási Osztály mérnöke lett, majd 1846-tól igazgatójaként tevékenykedett a Béga-csatornánál. Mérnökként dolgozott az Al-Duna szabályozásán és a Lánchíd építésénél. 1848-ban csatlakozott a szabadságharchoz. Decemberben a honvédseregben Vetter Antal törzsénél mérnökkari századossá nevezték ki, majd átkerült Klapka György vezérkarához, s részt vett a téli és a tavaszi hadjáratokban. 1849. április 20-án léptették elő őrnaggyá és a hadügyminisztériumba került. Májusban Klapka szárnysegédévé nevezte ki. Június közepétől Kossuth Lajos szárnysegédje lett és a Kormányzó Elnöki Hivatal Katonai Osztályát vezette Aradon. A szabadságharc utolsó napjaiban nevezték ki alezredessé. Kossuth Lajossal együtt Törökországba emigrált – Vidin, Sumló, Kütahya voltak az állomások. 1851-ben az amerikai kormány befogadta a magyar emigránsokat. Asbóth november 10-én szállt partra az Egyesült Államokban. Itt egy bányavállalkozásnál először mint építési rajzoló, majd mint mérnök dolgozott és közreműködött a Sziklás-hegység ércbányáinak feltárásában. Ezután Dawis Baldvin vállalkozásához került főmérnöknek, részt vett a syracusai csatornázásban, vasutvonalak építésében. Kossuth nem adta fel a magyar függetlenség gondolatát, s megbízta fegyvervásárlással és két hadiüzem felállításának megszervezésével, melyeket fel is állított Morningville-ben és Weawetownban, melyek működésének főfelügyeletét is ellátta. Baldvinnal New Yorkban létrehozta Amerika legnagyobb acélöntödéjét. Ezt követően kinevezték a város főmérnökévé. Ő alkalmazta New Yorkban elsőként járdaburkolásra a bitumenaszfaltot. Több középületet tervezett. Nevéhez fűződik a híres Central Park tervezése. Városszabályozási terveket készített Washington Heights rendezésére. Manhattan rendezési tervével szerepelt az 1933-as chicagói világkiállításon is, mely még akkor sem vesztette el aktualitását és modernségét. 1860-ban az amerikai polgárháború kitörésekor jelentkezett a hadseregbe az északiak oldalán. Magyar ezredet akart szervezni, de ez nem sikerült. Freemont tábornok kinevezte vezérkari főnökének, majd egy többségében magyarokból álló csapat parancsnoka lett. 1864-ben Lincoln dandártábornoknak nevezte ki, 1865-ben pedig Florida és Kentucky katonai kormányzójaként mint altábornagy szolgált. Kétszer is súlyosan megsebesült. A polgárháború befejezése után tiszteletbeli tábornagy címet kapott. 1866 márciusában kinevezték az Egyesült Államok első argentínai és uruguayi követévé. Előbb Párizsban próbálta gyógykezeltetni magát, majd elfoglalta diplomáciai állomáshelyét. A dél-amerikai háborúban béketárgyalásokat folytatott. Argentínában egészségi állapota egyre rosszabb lett. 1868-ban, Buenos Airesben halt meg. Az argentin kormány nemzeti gyászt rendelt el temetésének napjára. A város régi angol temetőjében temették el, de hamvait 1990-ben áthelyezték Washingtonba, az arlingtoni temetőbe.
Irod.: RNL. 1911–1935. 2. köt. 158. p. – Antall József: Asbóth Sándor 1811–1868. A márciusi eszmék szolgálatában. In.: Élet és Tudomány. 1966. 10. sz. p. 435-438. – Tar Ferenc: Asbóth Sándor, az amerikai polgárháború tábornoka. In.: Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból. 1987. ZGY. 26. p. 145-162. – SZZH. 1992. p. 5–11. – MN. 1993–2004. 1. köt. p. 450–451. – MT. 1997. 133. p. – Tar Ferenc: Lincoln magyar tábornoka : Asbóth Sándor életútja. 1998. – SZEZ. 1999. p. 55–57. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 211–212. – AMA. 2003. 13. p. – ZÉK. 2005. 21. p. – Szabó István: Asbóth Sándor. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 126–127. – Türk Attila: Akikre büszkék vagyunk. 2008. p. 148–150.

ÁCS LÁSZLÓ, dr.
(Balatonfüred, 1928. május 4. – Keszthely, 2004. május 6.) - jogász, vb titkár, tanácselnök.
A polgári iskolát Budapesten kezdte, majd Balatonfüreden végezte el. Előbb cukrász mesterséget, majd papírkereskedői szakmát tanult. Tagja volt a KIOE-nek, a MADISZ-nak, az MKP-nek, az MDP-nek, az MSZMP-nek, majd a Munkáspártnak, ahol különböző tisztségeket látott el (alapszervezeti titkár, vezetőségi tag, vb tag stb.). Kezdetben dolgozott betanított munkásként, segédmunkásként, irodában, cukrászdában, lapterjesztőként, kereskedőként, munka mellett elvégezte a gimnáziumot. Veszprémben (1948, 1949) Pártiskolát, Szentendrén 1950-ben Népművelési Tanfolyamot végzett, 1950-ben a Veszprém Megyei Tanács népművelési osztályán kezdett dolgozni, melynek 1952-ben osztályvezetője lett. Budapesten Pártiskolába (1954–55), Veszprémben Marxista-Leninista Egyetemre (1957–60) járt. 1958–70 között a Keszthely Városi Tanács elnökeként dolgozott. 1967-ben doktorált az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Tanácselnöksége alatt lakótelep, hotel, sportpálya, kempingek, számos üzem, üzlet, óvoda, iskola, kulturális intézmény létesült, több épületet felújítottak. Fellendült a város kulturális élete is. Jó kapcsolatot ápolt az egyházzal. 1971-ben a Járási Hivatal vb elnöke, 1971-től között a Járási Hivatal elnöke volt. 1983. decemberében tanácstaggá választották a városi rangot kapott Zalaszentgróton, majd 1984-től a Városi Tanács elnöki tisztét töltötte be. 1988-ban vonult nyugdíjba. Aktív évei alatt számtalan tanulmányt, cikket írt. Érdemeit és munkásságát különböző szinteken számtalan kitüntetéssel is elismerték.
F. m.: A helyi népművelési igazgatás. T.sz.: Magyarszéki József. Veszprém. 1958. – Így látom a Balaton jövőjét. In.: Napló. 1969. október. 26. 5. p. – Zalaszentgrót. In.: Városépítés. 1984. 2. sz. p. 23-24. – Zalaszentgrót várossá szervezése és fejlesztésének feladatai. In.: Állam és Igazgatás. 1986. 7. sz. p. 645–650.
Irod.: Önéletrajz. – Pelcz István: Befejeződtek a séták. In.: Monitor. 2004. május. 12. p. – Személyi forrás.

ÁGH LAJOS NORBERT
(Csapod, 1861. február 6. – ?, 1937 után) - szerzetes, tanár, író.
1885-ben lépett a premontrei rend csornai rendházába. 1890-ben áldozópappá szentelték. 1894-ig a rend szombathelyi és keszthelyi főgimnáziumában tanított. Ezután kilépett a rendből, majd a szentesi főgimnázium tanára lett. 1897-ben doktorált a bp.-i tudományegyetemen. 1899-ben áthelyezték a szentgotthárdi állami főgimnáziumba, majd 1900-ban a soproni állami főgimnáziumba. 1926-ban vonult nyugdíjba, továbbra is Sopronban élt. Verseket, elbeszéléseket, értekezéseket, monográfiát írt.
F. m.: Kőszegi Rájnis József élete és munkái. Bp. 1890. – A türelmetlenség nem teremhet rózsát. Kh. 1893. – A nemezis. Szentgotthárd. 1900.
Irod.: Gulyás. 1990–. 267-268. has. – ZÉK. 2005. 15 p.

ÁRVAI TIGRIS JÁNOS (sz. Árvai Árpád János)
(Sopron, 1919. április 30. – Keszthely, 1969. március 28.) - prímás.
Keszthely egyik híres cigányprímása, az „aranyifjúság” kedvenc muzsikusa, népi zenekarok vezetője, a Festetics család által épített Halászcsárda örökös prímása volt. Sopronból és Bécs környékéről hozta magával a bécsi stílust, így lett a keringők királya Keszthelyen és környékén egészen haláláig. A II. vh. alatt és a háború után a sebesült katonák megsegítésére rendezett szabadtéri előadásokon rendszeresen és ingyen fellépett. A városi hangos híradóban minden vasárnap megszólalt muzsikája. Keszthelyen kívül, a Balaton más fürdőhelyein, valamint a Magyar Rádióban is szerepelt.
Irod.: KNSZ. 1994. 3. p. – Személyi forrás.

ÁRVAY GERGELY
(Vajta, 1790. november 4. – Buda, 1871. július 7.) - kanonok, tanár, író, műfordító.
Miután elvégezte a középiskolát 1806-ban Kecskeméten belépett a piarista rendbe. 1807–08. tanévtől kezdve Kőszegen tanított három évig, majd 1810-ben Sátoraljaújhelyen. 1811-től a csornai premontrei rend tagja lett. A bölcseleti osztályokat Szombathelyen, a teológiát a pesti központi papnevelői intézetben végezte el. 1816-ban szentelték pappá. Ettől kezdve Türjén lelkészként, majd Csornán prépostsági titkárként tevékenykedett. 1823–33-ban előbb Keszthelyen, utóbb Szombathelyen volt gimnáziumi tanár. 1833–43-ban a szombathelyi gimnázium igazgatói tisztségét töltötte be. 1843-tól a rend jószágkormányzójaként dolgozott Jánoshidán, később Csornán. 1856-ban nyugalomba vonult, ettől kezdve Csornán a rend könyvtárosaként tevékenykedett. Írói pályája 1825-ben kezdődött, a Román-kórság c. elbeszéléssel, majd versei, novellái jelentek meg az Athenaeumban, az Egyházi Tárban és a kassai Felső-Magyarországi Minervában. 1831 után már kizárólag műfordításokkal foglalkozott. Néhány latin nyelvű üdvözlő verse is megjelent. Az MTA részére több színművet is fordított, többek között Corneille, Moli?re és Voltaire néhány drámáját is. 1834-ben az MTA levelező tagjává választották.
F. m.: Honoribus…Pauli Gyöngyösy ord. Canon.reg. praemonstratensium praelati… Szombathely. 1820. – Nők iskolája. Vígj. 5 felv. Moliere után magyarosítva. Pest. 1833. (Külf. játékszín. II.). – Tancred. Szomorújáték. 5 felv. Voltaire után ford. Buda. 1834. (Külf. játékszín VI.). – Carmen honoribus cels Josephi Kopácsy, archiepiscopi Strigoniensis. Ginsii. 1839. – Corneille Cid-jének műfordítása kéziratban maradt.
Irod.: PNL. 1893. 2. köt. 194. p. – Szinnyei 1980–1981. 1. köt. 257-259 has. – MN. 1993–2004. 2. köt. 442 p. – MKL. 1993–. 1. köt. 422 p. – ÚMIL. 2000. 1. köt. 72 p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 206 p. – Kovács Imre Endre–Legeza László: Premontreiek. 2002. 55 p. – MTAT. 2003. p. 60–61. – ZÉK. 2005. 19. p.