Keszthelyi Életrajzi Lexikon

LACKFI ISTVÁN, csáktornyai
(? – Kőrös, 1397. február 27.) - bán, ispán, nádor, vajda.
Apja Lackfi István erdélyi vajda volt. A történeti forrásokban 1343-tól szerepel a neve. 1355-ben solymári birtokán várat építtetett. Feltehetőleg az 1340-es években már zálogként bírta Rezi és Tátika várát, vele Keszthelyt, s 1360 körül neki adományozta I. Lajos király. 1367–68 táján ferences rendi szerzeteseket telepített Keszthelyre, s felépíttette templomukat és kolostorukat 1380 körül. 1367–71-ig székely ispán, 1369–71-ig szatmári, máramarosi, ugocsai ispán, 1371–72-ben dalmát–horvát bán, 1372–76-ig erdélyi vajda címet viselt. 1372 nyarán I. Lajos seregét vezette Velence ellen a padovai herceg megsegítésére. 1373 nyarán vereséget szenvedett, fogságba is esett. 1376-ban Csáktornyán pálos kolostort alapított. Még ez évben zalai ispánná nevezték ki, s a Szentföldre zarándokolt. Távollétében Garai Miklós nádor kiszorította a hatalomból. 1379-ben rövid ideig vasi és soproni ispán, 1383–84-ben, majd 1385-ben ismét dalmát–horvát bán, 1385–86-ig újra erdélyi vajda lett. Mária királynő elfogása után Zsigmond mellé állt. Kanizsai Jánossal együtt hadjáratot vezetett a királynő kiszabadítására. 1386-87 fordulóján nádori méltóságot kapott, emellett megkapta Zala, Veszprém, Komárom, Győr, Szabolcs vm. ispánságát, a kir. főlovászmesteri tisztet, valamint a zagoriai királyi várakat, Óvárt és Komáromot részint adományként, részint tisztségeihez. 1390-ben trencséni, 1391–97 között varasdi (zagoriai) ispánná nevezték ki. Zsigmond király 1392-ben leváltotta a nádori méltóságból, de mint volt nádor, tagja maradt a kir. tanácsnak. 1395-ben Zsigmond elvette a főlovászmesteri tisztségét. 1396-ban a nikápolyi hadjáratban a kormányzó tanács tagja volt. A hadjárat után Nápolyi Lászlóhoz csatlakozott. Felkelésének leverésére Garai Miklós és Kanizsai János tárgyalásokat kezdeményezett, ahol Garai Miklós és Cillei Hermann a királyi menlevéllel fegyvertelenül megjelenő Lackfi Istvánt megölette. Hatalmas vagyonát, birtokait elkobozták. Keszthelyen a ferences templomban temették el, sírköve fennmaradt.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 371-378. – Csemegi József: Keszthely egykori ferences templomának építéstörténete. 1941. 1. p., p. 25-26. – Eszes László: Keszthely mezőváros és végvár : adalékok a település történetéhez. In.: Építés- Építészettudomány. 1984. 16. köt. 1-2. sz. p. 249-293. – Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon : 1387–1437. 1984. p. 24-25., 28-30., 36-38. – Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei. 1993. 26. p. p. 164-165. – MN. 1993–2004. 11. köt. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. p. 72-73. – Szatlóczki Gábor: A Rezi vár históriája. 2000. p. 15-17. Szatlóczky Gábor: A tátika vár históriája. 2002. p. 23-25. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 16 p. – ZÉK. 2005. 173 p.

LAKATJÁRTÓ GYÖRGY
(? – ?) - városbíró.
1740-ben volt Keszthely városbírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

LAKATOS GYÖRGY
(? – ?) - városbíró.
1746–47-ben, 1749-ben, 1753-ban, 1755-ben, 1759–61 között volt Keszthely városbírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

LAKATOS MIHÁLY
(? – ?) - városbíró.
1769–1770-ben volt Keszthely város bírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

LAKATOS PÉTER PÁL
(Kővágóörs, 1898. április 7. – Tapolca, 1959. augusztus 26.) - költő, újságíró, lapszerkesztő.
A keszthelyi gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, 1916-ban érettségizett. A bp.-i Műegyetemen kezdte meg felsőfokú tanulmányait, de 1918-ban abbahagyta. Első költeményei a Nyugat. c. folyóiratban jelentek meg 1922-ben. 1922–27 között a Magyar Írás, az Új Magyar Föld, az Új Kultúra, 1926-ban a Nemzeti Újság munkatársaként dolgozott. 1929-ben belépett az illegális kommunista pártba. Verseivel szerepelt a Jóság c. antológiában. 1929–31 között Radnóti Miklóssal – akivel jó barátságban volt – együtt szerkesztette a Kortárs c. folyóiratot. Megismerkedett és barátságot kötött József Attilával, az Előörs és a Valóság c. lapoknál munkatársként együtt is dolgoztak. 1932-ben a 100 % c. folyóiratban közölt írása következtében börtönbüntetésre ítélték. 1933–39-ig a fővárosban nyomdai gépszedőként tevékenykedett. 1941-ben a Híd c. folyóiratnál segédszerkesztői feladatokat látott el Zilahy Lajos mellett. 1941-ben baloldali politikai tevékenysége miatt letartóztatták, Bp.-en, a kistarcsai és nagykanizsai internálótáborban, majd Győrben raboskodott. 1945-ben szabadult. Ezután Zala megyében pártaktivistaként folytatott politikai tevékenységet az MKP tagjaként, majd szőlőműveléssel foglalkozott. 1949-től irodalmi tevékenységéből élt a fővárosban, műfordításokat vállalt, lefordította többek között Brecht, Nyeverov, Solohov műveit.
Irod.: VMÉL. 1998. 306. p. – ÚMIL. 2000. 2. köt. 1283. p. – TÉL. 2000. p. 144-145. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 50. p. – ZÉK. 2005. 174. p.

LAKATOS VINCE JÓZSEF, dr.
(Szepezd, 1868. március 1. – Budapest, 1926. június 27.) - szerzetes, pedagógus, helytörténész.
Veszprémben, majd Egerben járt gimnáziumba, 1890–91-ben a bp.-i tudományegyetem bölcsészettudományi karán tanult. 1891–95-ig teológiai tanulmányokat folytatott a ciszterci rend bp.-i int.-ében. 1891-ben belépett a csornai premontrei rendbe. 1893-tól haláláig Keszthelyen a rend főgimnáziumának tanára volt. 1895-ben szentelték pappá. 1896-ban a bp.-i tudományegyetemen magyar–latin szakos tanári oklevelet szerzett. Korában modern tanárnak számított, aki nem csak tanított, hanem nevelt is. Széleskörű műveltséggel rendelkezett. Keszthely és a Balaton-vidék történetével foglalkozó írásai, irodalomtörténeti és nyelvészeti értekezései, vallásos költeményei, népies versei, fordításai főleg vidéki lapokban jelentek meg (Balatonvidék, Keszthelyi Ujság, Keszthelyi Hirek stb.). Álnevei és betűjegyei: Barna, Örsi József, -s-e, Tihanyi, Vérkúti. 1895-ben a Keszthelyi Iparosok Dalkörének elnöke lett. Elnöklete alatt a Dalkör felvirágzott, egyúttal egyházi jelleget öltött. Kidolgozta a Dalkör alapszabályát, 1901-ben beléptette a Dunántúli Dalos Szövetségbe. A helyi szerepléseken kívül a balatoni fürdőhelyeken is felléptek, részt vettek kórustalálkozókon. Előadták saját megzenésíttetett verseit is. Keszthelyre kerülése óta foglalkoztatta a keszthelyi Helikoni Ünnepek újrarendezésének, ill. az első Helikoni Ünnep évfordulójáról való megemlékezésnek gondolata, 1909-ben tett javaslatot gr. Festetics Taszilónak. A vh. és a forradalom miatt 1921-ben került sor az ünnepségre a Kisfaludy Társ. segítségével. A felállított Helikoni emlékműre az általa megfogalmazott szöveget vésték, ami már nem olvasható, mivel a táblát a II. vh. után összetörték. Lakatos Vince sírja Keszthelyen található.
F. m.: Magyar költők egymásról. In.: Keszthelyi premontrei gimnáziumi értesítő 1899/1900. Kh. 1900. – Árpád látomása (színmű). Veszprém. 1908. – A csornai premontrei kanonokrend tanító rendi tevékenysége. Bp. 1909. – Festetics György gróf planuma fia neveléséről. In.: M. Középiskola. 1910. –A hazafias költészet fontossága napjainkban. Kh. 1915.
Irod.: Lakatos Vince: Az 1921-ki Helikoni Ünnep. In.: Keszthelyi Helikon. 1925. p. 5-19. – Dr. Lakatos Vince. In.: Keszthelyi Hirek. 1926. julius 4. p. 1-2. – Keszthelyi Főgimnázium Évkönyve 1926-27-es évről. p. 1-3. – Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 656-657. has. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 904-905. has. – MKL. 1993–. 7. köt. p. 623-624. – Tar Ferenc: Helikon 1921-ben. In.: Helikon 1994. : Keszthely. p. 36-43. – Cséby Géza: Száztíz esztendő. 1996. p. 18-19. – RÚL. 1996–2008. 13. köt. 73. p. – Szabolcs András: Az ifjúság Helikoni Ünnepségei Keszthelyen. 1998. p. 46-51. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 51. p. – TÉL2. 2003. 78. p.

LAKMAYER, FRANZ
(? –?) - kőfaragómester.
1820–21-ben önálló mesterként szerepelt a céh feljegyzéseiben. 1825-ben újra feltűnik a neve Zitterbach József kényszeregyezségi eljárásának irataiban, ő volt az idős mester műhelyvezetője.
F. m.: Keresztek (Káptalantóti).
Irod.: Eszes László: A keszthelyi kőfaragó műhely emlékei a Balaton vidékén (1750–1850). In.: Műemlékvédelem. 1980. 2. sz. 99. p.

LAKY DEMETER JÁNOS
(Keszthely, 1818. december 25. – Csorna, 1902. augusztus 2.) - szerzetes, tanár, költő, műfordító, szakíró, nemzetőrtiszt.
Apja Laky Imre iparos volt. A keszthelyi gimnáziumban tanult 1828–35-ig. A következő két évben a győri jogakadémián hallgatott bölcseletet. 1838-ban Csornán belépett a premontrei rendbe. 1839-től teológiát végzett Győrött. Versei, szonettjei ekkortól jelentek meg különböző lapokban. Lefordította Milton Elveszett paradicsom c. művét, mely kéziratban maradt. 1843 júliusában szentelték pappá. 1843-tól szerzetestanárként a rend szombathelyi gimnáziumában tanított nyelvtanárként, 1844-től szónoklattant adott elő. Ezután a türjei rendházba vonult, s a költészettant tanulmányozta. Ekkor írta költészettani tankönyvét, mely az első magyar nyelvű iskolai poétika tankönyv. 1847-től a keszthelyi gimnáziumban költészettant és szónoklattant oktatott. 1848-ban segédkezett Keszthelyen a nemzetőrség toborzásában, mindenekelőtt hazafias beszédeivel lelkesített. Részt vett a szőcsényi erdőben Jellasics utánpótlásának és levelezésének elfogásában. 1848 nyarán nemzetőrfőhadnagyként teljesített őrszolgálatot a Mura mentén. 1848 novemberétől 1849 májusáig tanított a gimnáziumban. A Keszthelyen tartott kormánybiztosi ülések idején az egybegyűlt tömeget a szabadság megőrzésére, a császári csapatokkal szembeni ellenállásra buzdította. Szerepet játszott a népfelkelő csapatok szervezésében. A világosi fegyverletétel hírére társaival Reziben talált menedéket, itt fogták el. A császári hadbíróság 1849 őszén lázítás miatt nyolc évi vasban töltendő várfogságra ítélte. Olmützben és Josefstadtban Sebessy Kálmánnal együtt raboskodott. A börtönben angolul, franciául, olaszul és spanyolul tanult, néhány társával Gibbon egy művét fordította angolból. 1853 októberében császári amnesztiával szabadult. A tanítástól eltiltották és rendőri felügyelet alatt állt. Ettől kezdve a csornai rendi székházban élt. 1854-től házgondnoki, 1858-tól préposti titkári teendőket látott el, 1858-ban perjellé választották, de ezt a posztot szabadságharcos múltja miatt felettesei vétója miatt nem tölthette be. 1861-től teológiai tanárként, 1865-től levéltárosként dolgozott. 1883-ban perjelnek választották. 1887-ben elnyerte a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. 1898-ban rajki címzetes prépostnak nevezték ki. Rendi teendői mellett mindvégig foglalkozott tudománnyal és irodalommal. Számos cikket publikált tud. és egyházi folyóiratokban. Több tankönyvet is írt. Ezenkívül alkalmi költeményeket szerzett és műfordítással foglalkozott (Lucanus: Pharsalia, 1867). Szerkesztette a csornai premontrei rend névtárát és a Repertorium c. rendi szertartáskönyvet. Munkatársa volt az Egyetemes Encyclopaediának. A Szent István Társulat felvette tagjai közé.
F. m.: A költészet rövid elméleti s gyakorlati rendszere és történeti vázlata. Szombathely. 1847. – A csornai premontrei prépostság történelme. In.: Csornai premontrei rend névtára. Csorna. 1860. – Irály- és költészettan. Pest. 1862., 9. kiad. Bp. 1875. – Ékesszólástan. Pest. 1864. – Irodalomtörténet. Pest. 1868. – A tudományos magyar nyelvtan érdekében. In.: Magyar Nyelvőr. 1873. – Irály- és verstan. Bp. 1878. – Repertorium sacrum canoniae Or. Praem. De Csorna. Eger. 1883. – A női erény és méltóság irányelvei. Győr. 1889.
Irod.: RNL. 1911–1935. 12. köt. 451. p. – Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 671-673. has. – Neves rábaköziek. 1989. p. 31-32. – MKL. 1993–. 7. köt. 635. p. – Czigány László: Laky Demeter és Sebesy Kálmán a szabadságharcban (1848–1849). In.: Zalai történeti tanulmányok, 1994. 1994. ZGY. 35. p. 203-211. – SZEZ. 1999. p. 86-88. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. 5. p. – ÚMIL. 2000. 2. köt. 1284. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. p. 57-58. – Bodrossy Leo: A Balaton regénye. 2002. 456. p. – Kovács Imre Endre–Legeza László: Premontreiek. 2002. 55. p. – ZÉK. 2005. 174. p.

LAKY VILMOS LÁSZLÓ, dr.
(Keszthely, 1895. július 26. – Győr, 1936. június 11.) - szerzetes, tanár.
1912-ben lépett be a rendbe. Pannonhalmán tanult teológiát, a bp.-i tudományegyetemen latin–görög szakon végzett, és doktorált. 1918-ban szentelték pappá. Győrött a bencés gimnáziumban tanított hittant, latin és görög nyelvet, valamint vezette a cserkészcsapatot. 1919-től bekapcsolódott a város közéletébe, az Ébredő Magyarok Egyesülete helyi csoportjának vezetőségi tagjai közé tartozott. 1921-ben részt vett a nyugat-magyarországi felkelésben és a soproni népszavazás szervezésében. Tanított a soproni Rákóczi Ferenc reáliskolában, ahol Rákóczi Múzeumot létesített. 1928-tól Esztergomban gimnáziumi tanár volt, 1931-től Celldömölkön káplánként és hitoktatóként dolgozott. 1932-ben a szatmári egyházmegye szolgálatába lépett. Cikke jelent meg az Alkotmány c. lapban. Keszthelyen temették el.
F. m.: A jó levegő. Bp. 1907. – Horatius ódaköltészete Augustus erkölcsreformáló terveinek szolgálatában. Győr. 1918.
Irod.: Gulyás. 1990–. 17. köt. 921. has. – MKL. 1993–. 7. köt. 625. p. – GYÉL. 2003. 194. p.

LANDI FERENC
(Nagykorpád, 1882. szeptember 16. – Keszthely, 1965. ?) - tanító, iskolafelügyelő, költő.
1902-ben szerzett tanítói oklevelet Csurgón. Zalabéren kezdett tanítani, 1907-től Pacsára került. 1938-ban vonult nyugdíjba, ettől kezdve Keszthelyen élt.
F. m.: Írások az életből. Veszprém. 1937.
Irod.: ZÉK. 2005. 175. p.

LANG JÓZSEF
(Keszthely, 1875. ? – ?) - városbíró, szobafestő és mázoló mester.
1893-ban szabadult fel iparossegédként, Bp.-en, Szombathelyen, Münchenben töltötte segédéveit. 1902-ben szobafestő és mázoló vállalatot alapított, mely templomok, kastélyok, középületek festését végezte. Részt vett az I. vh.-ban. 1927-től a Keszthelyi Iparoskörnek elnöke, az Ipartestületnek 1928–33-ig alelnöke volt. Az 1937-ben megalakult Keszthelyi Járási Ipartestület vezetőségének tagja lett. 1939–45 között Keszthely városbírói tisztségét töltötte be.
Irod.: A magyar ipar almanachja 1929–. 1. köt. 171. p. – Oroszlán István: A Keszthelyi Ipartestület 50 éves történetéből. 1936. p. 24-25. – Nagy meglepetéssel végződött a községi tisztújítás. In.: Keszthely és Vidéke. 1939. március 4. p. 1-2. – Teljes egészében az eddigi vezetőség került vissza Keszthely élére. In.: Keszthely és Vidéke. 1942. február 14. 2. p. – Cséby Géza: Száztíz esztendő. 1996. 42. p., p. 47-48.

LASKAI MÁRTON
(? – ?) - városbíró.
1836–39 között volt Keszthely városbírája. Az ő bíráskodásának idejére esik a földesúr és a város között száz éves per lezárása. 1838. november 4-én gr. Festetics László és a város között megkötötték az örökös úrbéri szerződést, amely véget vetett a visszaéléseknek.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 128. p. – Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 431. p.

LEHRMANN FERENC
(Keszthely, 1834. december 3. – Keszthely, 1933. február 28.) - tanintézeti titkár, botanikus.
Apja kertész és tanító volt a gazdasági intézetben. Tanulmányait a keszthelyi gimnáziumban végezte. 1848-ban 14 évesen beállt katonának. A szabadságharc után gazdászati pályára lépett. Sokáig a Festetics család vasvári uradalmának szolgálatában állt. Érdemei elismeréséül kormányzótisztté nevezték ki. Nyugalomba vonulása után visszatért szülővárosába, ahol 1895-től a Gazd. Tanint.-ben (1906-tól Gazd. Akad.) titkári állást töltött be 1916-ig. Nagy természetbarát és botanikus volt.
Irod.: Lehrmann Ferenc. In.: Keszthelyi Hirlap. 1933. március 5. 3. p.

LENCSÉS JÓZSEF ANTAL
(Rum, 1797. ? – Buda, 1844. március 2. után) - mezőgazdász, tanár, lapkiadó, költő, szakíró.
Filozófiai és jogi tanulmányokat is folytatott, valószínűleg a győri jogakadémián. 1819-ben került Keszthelyre a Georgikonba, mint saját költségén tanuló külső gyakornok. 1820–21-ben másodtanár lett, földművelést, erkölcstant és „baromfiorvoslást” oktatott. 1822–23-ban gazd. tárgyakat tanított. A Georgikonban ő volt az első tanár, aki magyar nyelven adott elő és írta meg jelentéseit. 1823-ban távozott Keszthelyről. Pestre került, ahol az egyetemen orvostant hallgatott. Közben írással kezdett foglalkozni. 1829-ben Lánghy Istvánnal közösen önálló lapot indított a „Természeti, gazdasági és mesterségi Esmeretek Tára” címmel. 1832-ben új kiadványsorozatot indított „Az okos csudafi, vagy: tapasztalt köztanácsadó mindennémű állapot számára” címmel. 1833 végéig 6 füzetet jelentetett meg, összesen 765 „gazdasági-mesterségi” tapasztalattal. 1834-ben visszakerült Keszthelyre, a Georgikon professzora lett. Földművelési vegytant, gazdaságtant, számvitelt és természettant tanított. 1837-ben Pestre költözött. 1838–44 között közel félszáz munkája jelent meg különböző gazd. és természettudományi témakörben (Tud. Gyűjtemény, Ismertető a Gazdaság és Kereskedésben, M. Gazda c. lapokban). Emellett verseket is írt. Költeményei a Sas c. és a Koszorú c. lapokban jelentek meg. Élete végére munka nélkül maradt, betegen, szegénységben halt meg. Több, a Georgikonra vonatkozó munkája az OSZK Kézirattárába került.
F. m.: Értekezés a keszthelyi Georgikonról. Pest. 1823. – Értekezés a gyapjúnak hasznos és káros tulajdonságairól… Pest. 1830. – Az Aranybánya, vagy a tapasztalt tanácsadó… Pest. 1829. – A természet és a művészet remekei földvilágunk körében. Pest. 1832. – Tapasztalt téli tanátsadó, vagy is: tapasztaláson épült oktatás… Pest. 1832. – Mezei jószág… Pest. 1832. – Dissertatio de Lue Bovilla… Pest. 1838. – A kis selyemdalnok. Útmutatás a kanári veréb tenyésztésére, ápolására és tanítására. Pest. 1838. – Gazdasági kincs. Közhasznú tapasztalatok tára… Pest. 1838. – Ezermester. Tapasztaláson épült 500 közhasznú utasítás a gazdaság minden ágaiból. Pest. 1838.
Irod.: Emlékkönyv a Georgikon alapításának 100-ik évfordulója és a gazd. tanint. uj épülete felavatása ünnepélye alkalmára. 1897. p. 32-33. – Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 1030-1031. has. – MAÉ. 1987-1989. 2. köt. p. 373-376. –ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 176. p. – ZÉK. 2005. 178. p.

LENDL ADOLF, dr.
(Orczyfalva, 1862. május 6. – Keszthely, 1942. szeptember 25.) - zoológus, állatkert-igazgató, országgyűlési képviselő.
Érettségi után tanulmányait a bp.-i Műegyetemen és a Tudományegyetemen folytatta, utóbbin középiskolai tanári oklevelet szerzett 1883-ban. 1885-től a bp.-i egyetem állattani int.-ében tanársegédként dolgozott. 1887–88-ban hosszabb tanulmányutat tett külföldön, 1888-ban Herman Ottót kísérte el norvégiai madártani tanulmányútjára. 1888-tól a bp.-i egyetemen az állattan magántanára lett, 1889–90-ben egyidejűleg helyettes tanára volt. 1889-ben a M. Nemzeti Múzeum állattárának segédőreként az állattani laboratóriumot vezette. 1894-ben zoológiai preparáló- és tanszerkészítő int.-et alapított Bp.-en. 1901–06 között országgyűlési képviselőként a temesrékási választókerületet képviselte. 1906-ban Kis-Ázsiába vezetett gyűjtőexpedíciót. 1907-ben Dél-Amerikába látogatott, argentin múzeumok meghívására az argentínai Kordillerákban gyűjtött. Csak ezen az útján mintegy 1400 km-t tett meg gyalog. A begyűjtött különleges állatokat és növényeket preparálta, közben addig nem jegyzett országrészeket térképezett fel. Neve ekkor már világszerte ismerté vált. 1911–29 között a bp.-i Állat- és Növénykert igazgatói tisztségét töltötte be. Ezalatt az idő alatt megalapította az ország legnagyobb pálmaházát és akváriumát. A párizsi világkiállításon az általa rendezett természettári magyar rész első díjat nyert. Az argentin főváros akváriumának megépítésére is megbízást kapott. 1932-ben nyugdíjba vonult, Keszthelyre költözött. Aktívan bekapcsolódott a város életébe. Részt vett a keszthelyi Turistaegylet megalakításában, melynek vezetőségi tagja is lett. Társaival szinte az egész Dunántúlt bebarangolta, tapasztalatairól a helyi újságokban, főként a Balatoni Kurírban és tud. folyóiratokban számolt be. Cikkeket közölt Keszthely idegenforgalmának fejlesztési lehetőségeiről, valamint a Balatoni Múzeum államosításának szükségességéről. Népszerűségnek és közmegbecsülésnek örvendett a városban, „Dolfi bácsi”-ként emlegették. Egyik művét – A Természettudományok temploma c. díszesen illusztrált kéziratát – a Balatoni Múzeumra hagyta. Munkásságában főként a pókok, elsősorban a kaszáspókok származás-, alak-, szövet- és bonctanával foglalkozott. 1886-ban a Rovartani Lapokat szerkesztette, 1898–1908 között társszerkesztője volt a Természet c. folyóiratnak. Az MTA tagjai közé választották 1917-ben, 1919-ben kizárták, majd 1989-ben visszaállították a tagságát. Eredményekben gazdag élete során rengeteg tanulmánya, cikke, beszámolója jelent meg hazai és külf. tud. folyóiratokban, számos hazai és külf. kitüntetést kapott.
F. m.: Adatok a pókok bonc- és fejlődéstanához, különös tekintettel a végtagokra. Bp. 1886. – A magyarországi Tetragnatha-félékről. Bp. 1887. – Adatok a pókok bonc-, szövet- és fejlődéstanához. Idegrendszer. Bp. 1887. – A virágok és rovarok. Bp. 1887. – A pókok, különösen a kerékhálós pókok természetes osztályozásának kísérlete. Bp. 1888. – A M. Nemzeti Múzeum kaszáspók gyűjteménye. Bp. 1894. – Útmutató az állatok kitöméséhez. Bp. 1898. – Délmagyarország néhány érdekesebb állatfaja. Temesvár. 1899. – Gyakorlati útmutatás a mikroszkóp használatára. Bp. 1900. – Egy új emlősfaj hazánk faunájában. Szabadka. 1900. – A pókok szervezete és a hálókötés. 1900. – Úti levelek két világrészből. Kis-Ázsia, Dél-Amerika. Bp. 1911. – A pókok izomrendszere. Bp. 1917. – A Természettudományok temploma. Alapvető gondolatok a Magyar Természettudományi Múzeum megszervezéséhez. Bp. 1931. – Keszthelyi problémák. Kh. 1935.
Irod.: MTL. 1930. 341. p. – Zalavármegye ismertetője. 1935. p. 3. rész. 29-30. – Dr. Lendl Adolf. In.: Keszthely és Vidéke. 1942. október 3. 3. p. – Szabó Sándor: Dr. Lendl Adolf. In.: Keszthely és Vidéke. 1992. október 2. 5. p. – Németh József: Nevezetes zalaiak. 1993. 32. p. – MMA. 2002. 557. p. – MTAT. 2003. 2. köt. 789. p. – ZÉK. 2005. p. 178-179.

LENGYEL ISTVÁN, tóthi (tóti)
(1577 – 1656) - várkapitány.
Tóthi Lengyel János (1630–1715 előtt) apja. Szigliget örökös uraként az ottani végház főkapitánya volt. Keszthely mezővárosi örökrésszel is rendelkezett. 1656-ban nevezték ki keszthelyi főkapitánynak, egyúttal a helyőrség hadnagyaként is szolgált. Még az évben elhunyt.
Irod.: Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 4/7. p. 91-92. – Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján : Keszthely végváros a 16-17. században. 2007. 107., 177., 292. p.

LENGYEL JÁNOS, tóthi (tóti)
(?, 1630. ? – ?, 1715 előtt) - várkapitány.
Apja tóthi Lengyel István (1577–1656) várkapitány. Szigliget várának főkapitánya volt. Tisztéről lemondott, mikor Bakács Sándor halála után – örököse, Bakács Lukács nagykorúságáig – 1686-tól 1701-ig a keszthelyi vár főkapitánya lett. Keszthelyi birtokrésszel is rendelkezett. 1686-ban vezetésével a keszthelyi helyőrség részt vett Buda visszavételében, ezt követően a Duna mentén folyó sikeres őszi hadműveletekben.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 386-389. – Eszes László: Keszthely mezőváros és végvár. In.: Építés- Építészettudomány. 1984. 16. köt. 1-2. sz. p. 249-293. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 4/7. köt. 91. p. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. 89., 94. p. – Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján : Keszthely végváros a 16-17. században. 2007. p. 87-116, 292. p.

LENHARD JÁNOS
(Zirc, 1813. április 7. – Keszthely, 1890. ?) - jószágigazgató.
Lénárd (Lenhard) Ernő (1849–1911) közjegyző apja. 1833-ban vették fel a Georgikonba főgyakornoknak, melyet 1836-ban kitűnő eredménnyel fejezett be. Az uradalom Balatonszentgyörgyön ajánlott számára állást. 1848-ban kezdő gazdatisztként gr. Festetics Tasziló kérésére felmentették a sorozás alól. 1851-ben uradalmi számtartó, 1858-ban inspector lett. Az állás betöltéséhez Keszthelyre költözött. 1885-ben már nyugdíjasként a keszthelyi virilis listán a 33. helyet foglalta el. Tagja volt a város képviselő testületének.
Irod.: Veszprém Megyei Levéltár közlése. – Személyi forrás.

LESZNER RUDOLF, dr.
(Tapolca, 1839. május 30. – ?, 1914. ?) - orvos, szakíró.
Kereskedőcsaládból származott. Középiskolai tanulmányait Keszthelyen és Sopronban végezte. Miután Bécsben orvosdoktori oklevelet szerzett, hivatását Tapolcán, Veszprémben, Balatonfüreden, Kismartonban, Bécsben és Sopronban gyakorolta. A Széchenyi szabadkőműves páholy főmestere volt. Ismeretterjesztő- és szakcikkei, értekezései külf. lapokban (bécsi, lipcsei) és számos hazai lapban (Hon, Világ, Dél, Természettudományi Közlöny, Közegészségi Lapok, Ellenőr, Egészség, M. Hírlap, Tapolca és Vidéke) jelentek meg. Alkalmanként Leszner Rezső néven is publikált (Sopron, Magyar Hírlap, Soproni Napló, Természettudományi Közlöny c. lapokban).
F. m.: Hogyan tanítsuk az egészségtant a népiskolában? Kismarton. 1885. – Élet és egészség. Bp. 1892. – A vízről. Sopron. 1899.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 1125-1126. has. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 1004. has. – VMÉL. 1998. 312. p. – TÉL. 2000. 148. p.

LICHTENSTEIN FERENC LAJOS
(Szigetvár, 1829. május 2. – Budapest, 1903. október 29.) - Honvéd főhadnagy, újságíró, lapszerkesztő.
A gimnázium első osztályait magánúton, a többit Keszthelyen, Nagykanizsán, Kaposvárott és Pesten végezte. Kadet volt a Makk-tüzérezred iskolájában, s velük együtt önkéntesként részt vett az 1848–49-es szabadságharcban. Az országon belül és külföldön is a kormány futáraként titkos megbízatásokat teljesített. A szabadságharc bukása után Aradon fogságba került, de sikeresen megmenekült, előbb Pest–Budára, majd Bécsbe ment, innen segítséggel kijutott Berlinbe. Poroszországban mezőgazdasággal kezdett foglalkozni, hamarosan birtokfelügyelő lett. Emellett foglalkozott politikával is, cikkeket írt a szabadságharc eseményeiről külf., főként német (Hartung’sche Zeitung stb.) lapok számára. Támadások érték, az osztrák kormány kiadatását követelte, de sikerült Angliába menekülnie. Vállalkozásba kezdett, de a pénzügyi válság miatt megrendült a helyzete. 1863-ban visszatért Mo.-ra, részt vett a M. Földhitelint. megalapításában, melynek egyik vezetője is lett. Tevékenyen részt vett a mo.-i szabadkőművesség megalapításában. 1864-től szerkesztette a Pester Correspondenz c. politikai kőnyomatos lapot. 1867-től a Pest városi Honvédegylet tagjaként tevékenykedett. Az 1870-es években kiadta az Ungarischer Actionär c. nemzetgazdászati és pénzügyi hetilapot. Cikkei jelentek meg a Borsodmegyei Lapokban és a Felsőmagyarország c. lapban.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 1183-1186. has. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 1034. has. – Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. 1998–. 2. köt. 391. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. p. 222-223.

LICHTENSTEIN GYÖRGY
(Keszthely, 1820 körül – Edinburgh, 1893. február ?) - mnemotechnikus.
Zágrábban majd Pécsett bölcsészettudományi tanulmányokat folytatott, később jogot tanult, ő volt az első zsidó származású joghallgató Mo.-on. Ekkor kezdett mnemotechnikával foglalkozni. 1845–47 között számos előadást tartott ebben a témában Mo.-on, Ausztriában, Svájcban, Olaszországban, Horvátországban. Előadásairól a külf. lapokban is rendszeresen beszámoltak. 1848-ban visszatért Pestre, a Nemzeti Körben tartott felolvasásai nagy visszhangot váltottak ki. A szabadságharc idején diplomáciai megbízatást kapott, Berlinbe küldték. 1850-ben Berlinben és a kir. udvarban is tartott mnemotechnikai előadásokat. Innen Angliába került, ahol eleinte Kossuth Lajos gyermekeit tanította zongorázni. Cikkeket írt angol lapokba. Végül Edinburghban telepedett le, nevelőint.-et alapított, melyet haláláig vezetett.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 1186-1187. has. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 223. p. – ZÉK. 2005. 179. p.

LIEBBALD GYULA TAMÁS, dr.
(Morvaország, 1780. körül – Dombóvár, 1846. augusztus 3.) - állatorvos, orvos, tanár, szakíró.
Morvaországból került Mo.-ra. Orvosi oklevelét a prágai egyetemen szerezte meg, majd Bécsben folytatott bölcsésztudományi tanulmányokat. 1806-tól gr. Festetics György szolgálatába lépett, a keszthelyi Georgikonban oktatott állatgyógyászati ismereteket, emellett természettörténetet, technológiát és kémiát adott elő. Közben a keszthelyi gimnáziumban természettant tanított, hosszabb ideig igazgatója volt és a lovasiskolában is oktatott. 1818-ban Magyaróvárra került, ahol a frissen szervezett gazd. tanint. professzora lett. Pár hónap múlva visszatért Keszthelyre, ahol korábbi munkáját folytatva 1825-ig működött. Több évig a Georgikon igazgatói tisztségét töltötte be (1809–13, 1816–17, 1821–23 között). 1825-től élete végéig az Esterházy-család ozorai uradalmába került, mint főállatorvos tevékenykedett. Szakírói munkássága szorosan összekapcsolódott tanári pályájával, valamint a kor mo.-i gazd. életének alakulásával. Kiemelkedő a juhhimlő leírásával és tárgyalásával foglalkozó műve, és a tud. nevelő munka orsz. jelentőségéről szóló írása.
F. m.: Über die Zweckgemässeste Methode die Schafe von den Blattern zu sichern. Wien. 1817. – Ratio studiorum in theoretio-practico scientiarum et artium ruralium conservatorio Georgicon. Wien. 1824.
Irod.: Emlékkönyv a Georgikon alapításának 100-ik évfordulója és a gazd. tanint. uj épülete felavatása ünnepélye alkalmára. 1897. 33. p. – Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 1197-1198. has. – MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 386-387. – MN. 1993–2004. 12. köt. 121. p. – Georgikon 200. 1996–2001. p. 310-311. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 224-225. p. – MOÉL. 2004. 236. p.

LIPOSITS ELEMÉR, dr.
(Rákosbánya, 1910. június 19. – Keszthely, 1993. február 27.) - orvos.
Felvidéki értelmiségi családból származott. Középiskolai tanulmányait az Aszódi Gimnáziumban végezte. 1931-ben kapott diplomát Pécsett az Orvostudományi Egyetem Ált. Orvosi Karán. Az egyetem belgyógyászati klinikáján előbb klinikai tanársegédként, majd adjunktusként dolgozott, később docensi tud. fokozatot szerzett. Szakképesítést szerzett ált. belgyógyászatból, tüdőgyógyászatból és radiológiából. 1944-ben nevezték ki Keszthelyen a Városi Kórház belgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosává, e munkakört 1970-ig töltötte be. Emellett a kórház területén levő fertőző osztályt is vezette. Munkáját magas szakmai színvonalon látta el. Tud. cikkeket publikált, előadásokat tartott, belgyógyász kongresszusokat is szervezett. Nyugdíjazása után magánpraxist folytatott.
Irod.: Személyi forrás.

LIPP VILMOS JÁNOS, dr.
(Pest, 1835. december 11. – Keszthely, 1888. január 3.) - szerzetes, igazgató, régész.
Középiskolai tanulmányait Pesten a piaristáknál végezte. Érettségi után 1855-től Léván, majd Nagybecskereken tanított. 1857-ben kezdte meg teológiai tanulmányait Kalocsán. Megvált a piaristáktól és átlépett a premontrei rendbe. Novícius éveit Csornán töltötte. 1858-ben került Keszthelyre, a rend algimnáziumában tanított 1859-ig. Rómer Flórissal együtt 1859-ben a késő római erődöt járta be, régészeti érdeklődése egész életen át elkísérte. 1860-ban Szombathelyre helyezték át, ahol a rend főgimnáziumában latin, görög, német és magyar nyelvet tanított. 1860-ban szentelték pappá. A tanítás mellett a gimnázium érem- és régiségtárát is őrízte. 1868-ban a pesti egyetemen latin, görög és német nyelvből tanári vizsgát tett, 1878-ban bölcsészdoktori címet szerzett. 1871-ben megszervezte a Vas megyei Régészeti Egyletet, amelynek első titkára és régészeti tárának őre volt (1872–79). Figyelő-gyűjtő hálózatot alakított ki, az egyleti tagság segítségével gyűjtötte Vas vm. és környéke régészeti leleteit, történelmi emlékeit. Az egész Vas vm.-t régészeti ellenőrzés alá vonta. Fő kutatási célja Savaria topográfiájának és a keresztény középkor művészeti emlékeinek felderítése volt. Ennek eredményeként 1877-re elkészült Vas vm. egyetemes régészeti térképe. A régészeti munkálatokról és a leletekről az Archeológiai Értesítőben, az Archeológiai Közleményekben, a Vasmegyei Lapokban és az általa szerkesztett Vasmegyei Közlönyben tájékoztatta a közönséget. 1876-ban állami támogatással hosszabb régészeti tanulmányutat tett Olaszországban. 1879-ben visszakerült Keszthelyre, ahol a gimnázium igazgatójává nevezték ki. Munkája mellett megkezdte Keszthely és környékének régészeti kutatásait. 1879–86 között mintegy 5 000 népvándorlás kori sírt tárt fel Keszthelyen, Fenékpusztán, Dobogón, Alsópáhokon. Ásatásaival, ill. a leletanyag magyar és német nyelvű publikálásával megalapozta a mo.-i népvándorlás kori régészetet, nemzetközi hírnévre tett szert. Kutatásaival vált ismertté az avar kori keszthelyi kultúra. Az általa feltárt leleteket Berlinben, Londonban, Párizsban is bemutatták a múzeumokban, majd a M. Nemzeti Múzeum gyűjteményébe kerültek. Régészeti, újságírói és szerkesztői tevékenysége mellett szépirodalmi műveket is fordított, színikritikákat, színdarabokat írt. Igazmondó c. vígjátékát 1870-ben Sopronban mutatták be. Tagja volt Keszthely város képviselőtestületének és Zala vm. törvényhatóságának. A város Olvasó-Egyletében és a Tűzoltó-egyesületben elnöki tisztséget töltött be. 1875-ben kinevezték a Műemlékek Orsz. Biz.-ának vidéki tagjává. 1886-ban a Ferencz József-rend lovagkeresztjével tüntették ki.
F. m.: A római szobrászat emlékei Vasmegyében. Szombathely. 1877. – Tanulmányok. Szombathely. 1880. – Tanulmányok. Szombathely. 1882. – A keszthelyi sírmezők. Bp. 1884. – A keszthely-dobogói sírmező. In.: Értekezések a történettudományok köréből. XI/8. Bp. 1884. – Ötvösműipar Pannóniában a népvándorlás korában. Szombathely. 1884. – Die Gräberfelder von Keszthely. Bp. 1885. – A fenéki sírmező. Bp. 1885.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 461-466. – Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 1253-1256. has. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 1080. has. – MKL. 1993–. 7. köt. p. 872-873. – Sági Károly: Lipp Vilmos emlékezete. In.: Hévíz. 1993. 4. sz. p. 45-46. – MN. 1993–2004. 12. köt. 163. p. – ÚMIL. 2000. 1329. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 246. p. – MMA. 2002. p. 563-564. – ZÉK. 2005. 179. p. – Lipp Vilmos hagyatéka a Keszthely-kultúra kutatástörténetéhez. In.: Keszthely-Fenékpuszta az évezredek tükrében. 2009. 172. p.

LIPPAY GÁSPÁR, dr. zombori
(Keszthely, 1809. január 4. – Gyirmót, 1895. február 11.) - orvos, egyetemi tanár.
Apja gr. Festetics György uradalmi kormányzó mérnöke volt. Szülei korai halála miatt rokonoknál nevelkedett. A győri jogakad.-n tanult, ezután a pesti egyetemen, majd 1832–34-ben a bécsi egyetem orvostudományi karának hallgatója volt. 1834-ben orvosi, 1836-ban sebészdoktori, 1837-ben műtőorvosi, 1838-ban szemészmesteri oklevelet szerzett. 1836–38 között több európai egyetemen, köztük több mint egy évig a párizsi egyetemen folytatott tanulmányokat. 1838-ban Győr vm. tiszti főorvosaként tevékenykedett. 1839-től Pesten orsz. szemész szakorvosi feladatokat látott el, érdemei elismeréséül több vm. táblabírájává választotta. 1847-től a pesti egyetemen a szemészet helyettes tanáraként működött. 1848-ban a bécsi udvar támogatása miatt eltávolították az egyetemről, egy év múlva visszakapta állását. 1850–74 között az egyetem nyilvános r. tanára lett. Közben 1864–67 között az orvostudományi kar dékánjává választották. Emellett vezette a pesti jótékony nőegylet által fenntartott és berendezett szürke hályog betegségben szenvedők kórházát. 1871-ben kir. tanácsosi címet kapott. 1874-ben vonult nyugdíjba. Visszavonult családi birtokára, Gyirmóton élt.
F. m.: De influxu electricitatis, in organismum humanum, specimen inaug. Bécs. 1834. – A tudomány-egyetem és hallgatóinak feladata. Beszéd az 1866–1867. tanszaknak nov. 4. tartott ünnepélyes megnyitásakor. Pest. 1866.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 1257-1258. has. – Dr. Lippay Gáspár. In.: Vértes László: Keszthely orvostörténeti emlékeiből. 1999. p. 58-69. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 247. p. – GYÉL. 2003. 204. p. – MOÉL. 2004. p. 238-239. – ZÉK. 2005. p. 179-180.

LOVASSY EMMA
(Debrecen, 1872. augusztus 26. – ?) - költő.
Anyai ágon mostohatestvére Lovassy Sándor (1855–1946) biológusnak. 1885-ben végezte el polgári iskoláit a fővárosban, a felsőbb leányiskolai tantárgyakat a szülői házban, magánúton folytatta. Ausztriai és fiumei tartózkodása alatt német, francia és olasz nyelvet tanult. Írásai a Keszthelyi Hírlapban (Lelki világ. 1893, Nyári hangulat, Szirénének. 1894, Egy alpesi völgy, Töviske, A Gurk vizén. 1899) jelentek meg.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 1428. has.

LOVASSY SÁNDOR, dr.
(Abony, 1855. október 28. – Keszthely, 1946. július 8.) - biológus, ornitológus, mezőgazdász, akadémiai és múzeumigazgató.
Apja gimnáziumi tanár volt. Baján kezdte meg gimnáziumi tanulmányait és Székesfehérvárott fejezte be. A természet iránti szeretete már ekkor megmutatkozott. Érettségi után a debreceni Orsz. Gazd. Felsőbb Tanint.-be iratkozott, 1874-ben szerzett mezőgazdász oklevelet. Az agrártudományok elsajátítása mellett továbbra is törekedett a madárvilág megismerésére. 1878-ban a bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemen természetrajz–vegytan–földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett, 1884-ben doktori címet nyert. Közben Nagyrőcén a polgári iskolában tanított, cikkekben számolt be a felvidéki ornito-faunában tett megfigyeléseiről. 1885–89 között az MTA segítségével az Ecsedi-lápon végzett kutatásokat. 1889-ben került Keszthelyre, a M. Kir. Gazd. Tanint.-be hívták tanárnak. Gazd. állattant, növénytant, növénykórtant, élettant, ásványtant, bakterológiát oktatott. Megszervezte és felállította a Természetrajzi Tanszék gyűjteményeit, botanikus kertet létesített és a klímaállomást is vezette, ahol 1889–1907 között végzett meteorológiai megfigyeléseket. 1891–92-ben feldolgozta az int. rovargyűjteményét. 1891-ben jelentős szerepet vállalt a Bp.-en megrendezett madártani kiállítás munkájában. 1892-ben a Saskeselyű c. monográfiájával a Természettudományi Egyetem Bugát-díját nyerte el. 1894-ben a M. Ornitológiai Központtól megbízást kapott a balatoni madárvilág figyelőszolgálatának kiépítésével. Kutatásaihoz kimeríthetetlen forrást biztosított a Balaton, Kis-Balaton és a Keszthelyi-hegység gazdag élővilága. Megfigyeléseinek adatai és eredményei a Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei c. művében (1897) és a Balatoni Múzeum Évkönyvében jelentek meg. 1892-től felelős szerkesztője volt a Keszthelyi Hírlapnak. 1897-ben Ausztriában és Németországban járt tanulmányúton, hogy a természetrajzi szertárakról és botanikus kertekről bővítse ismereteit. Kezdeményezésére 1898-ban megalakult a Balatoni Múzeum Egyesület, melynek 1914-ig első elnöke volt. 1916-ban ideiglenes, 1917-től kinevezett igazgatói posztot töltött be a keszthelyi Gazd. Akad.-n. 1921-ben nyugdíjazták, 1922-ben munkája elismeréseképpen kir. gazd. főtanácsosi címet kapott. 1921–41-ig vezette a Balatoni Múzeumot, kitartó munkájával elérte, hogy 1928-ban felépítették a múzeum épületét. 86 éves korában mondott le az intézmény vezetéséről, a II. vh. alatt a múzeum kincseit menekítő vonat pusztulása mélyen megtörte. Érdeklődött a dísznövénykutatás iránt is. Trópusi tündérrózsák telepítésévek kísérletezett a Hévízi-tavon, ennek eredményeképpen napjainkban is a tó ékessége az indiai származású tündérrózsa. Termékeny szakíró volt. Több száz cikke jelent meg önálló könyvei mellett, főként a Természettudományi Közlöny, a Természet, az Aquila c. lapok, a keszthelyi Gazd. Tanint. évkönyvei, a Balatoni Múzeum Egyesület évkönyvei közölték írásait. Az utókor Keszthely legnagyobb egyéniségei között tartja számon. Lakóházát emléktábla jelzi, utcát neveztek el róla, a Balatoni Múzeum előtt szobrot avattak tiszteletére (1994). Hévíz városában a tó közelében őrzi emléktábla emlékét.
F. m.: Adatok Gömör megye madárfaunájához. Bp. 1882. – A keszthelyi m. kir. gazdasági tanintézet rovargyűjteménye. I–II. Kh. 1891–1892. – Saskeselyű. 1892. – A Balaton madárvilágának rendes jelenségei. In.: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei. II/I. köt. Bp. 1897. – A keszthelyi Hévíz tropikus tündérrózsái. In.: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei. II/II. köt. Bp. 1908. – A házi szarvasmarha eredete. In.: Természettudományi Közlöny. 1914. – Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik. Bp. 1927. – Az Ecsedi-láp és madárvilága fennállása utolsó évtizedeiben. Bp. 1931. – A török gerle rejtélyes megjelenése Magyarországon. In.: Természettudományi Közlöny. 1938.
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 30. p. – Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 1431-1434. has. – MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 410-412. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 1173-1174. has. – Dr. Réthelyi Jenő: A hévízi tündérrózsa atyja. In.: Keszthelyi Hírlap. 1990. július 6. 4. p. – MN. 1993–. 12. köt. 256. p. – Lovassy emléknap „emlékművekkel”. In.: Keszthely és Vidéke. 1994. május 20. 1. p. – Szelestei Tamás: Lovassy Sándor és mellszobra. In.: „Régi fénynél új szövétneket”. 1995. p. 119-121. – Sáringer Gyula. Lovassy Sándor életműve. In. „Régi fénynél új szövétneket”. 1995. p. 122-126. – Müller Róbert: Lovassy Sándor, a muzeologus. In.: „Régi fénynél új szövétneket”. 1995. p. 127-130. – Szabó István: Lovassy Sándor botanikai munkássága. In.: „Régi fénynél új szövétneket”. 1995. p. 131-134. – Kölüs Gábor: Dr. Lovassy Sándor. In.: „Régi fénynél új szövétneket”. 1995. p. 135-137. – RÚL. 1996–2008. 13. köt. 497. p. – MT. 1997. p. 543-544. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. p. 299-300. – MMA. 2002. 571. p. – ZÉK. 2005. p. 180-181. – Kocsis Tímea–Anda Angéla: A keszthelyi meteorológiai állomás megfigyelésének története. 2006. 27. p. – BTMKA. 2007. 85. p.

LUKÁCSY LAJOS
(Garta, 1876. május 1. – Kapuvár, 1927. június 24.) - szobrászművész.
Kismartonban polgári iskolába járt. 1891-től a bp.-i iparművészeti iskola díszítő szobrászati osztályában Mátrai Lajos és Keleti Gusztáv növendékeként tanult, 1896-ban szerzett végbizonyítványt. 1896–97-ben elvégezte a Mintarajziskola-rajztanárképzőt, majd Stróbl Alajos mesteriskolájában tanult. 1898-ban szerzett művészi hírnevet Éva c. szobrával, melyet a Nemzeti Szalon tárlatán mutattak be. A szegedi Tisza Lajos-szobor megmintázásában Fadrusz János mellett segédkezett. Később a bp.-i Várkert-bazárban kapott műtermet, ahol már önállóan alkotott. Köztéri szobrokat, emléktáblákat készített. Emellett tanulmányutakat tett Olaszországban, Ausztriában, Németországban. 1913-tól a fővárosban a VII. kerületi iparostanonc-iskola rajztanáraként tevékenykedett. Az I. vh. alatt, 1916–18 között hadiszobrászként a keleti fronton, Lembergben szolgált. A vh. után kevés állami megrendelése volt, ezek többnyire I. vh-s emlékművek. Bp.-en élt, az iskolai szüneteket Gartán, ill. Kapuvárott töltötte családjával (Garta Kapuvár városrésze lett). Életművének jelentős részét síremlékek alkotják. Bp. temetőiben, Temesvárott, Kismartonban, a kapuvári és gartai temetőben találhatók egyszerű, klasszicizáló szobrai, reliefjei. Egy szobrát (Zaboláskor) a M. Nemzeti Múzeum, négyet a soproni Liszt Ferenc Múzeum, tizenötöt a kapuvári Rábaközi Múzeum, néhány más alkotását külföldi múzeumok őrzik. Keszthelyen is találhatóak alkotásai.
F. m.: Festetics György-szobor (bronz). Kh. 1902. – Felsőbüki Nagy Pál-szobor (márvány). Sopron. 1902. – Goldmark Károly-emléktábla. Kh. 1910. – Gyóni Géza-emléktábla. Sopron. 1918 körül. – Csány László-relief. Kh. 1919. – I. világháborús emlékmű (mészkő). Mezőkeresztes, Szil, Újpest.
Irod.: Művészeti lexikon. 1926. 451. p. – Neves rábaköziek. 1989. p. 32-33. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. p. 348-349.

LÁNG EMIL KÁROLY
(Szombathely, 1870. november 12. – Keszthely, 1946. november 26.) - szerzetes, tanár.
A szombathelyi premontrei gimnáziumban érettségizett 1889-ben. Belépett a csornai premontrei rendbe, 1894-ben szentelték pappá Szombathelyen. Teológiai tanulmányait Jászón, Szombathelyen és Bp.-en végezte a Központi Papnevelő Int. növendékeként. 1893-ban a keszthelyi gimnáziumban tanított. 1895–98 között a fővárosban egyetemi hallgató volt, valamint az Eötvös Kollégium tanulmányi felügyelői tisztségét töltötte be. 1898–1937-ig ismét a keszthelyi gimnázium tanáraként dolgozott, közben 1907-ben latin–görög szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1920–38 között helyettes házfőnöki feladatokat is ellátott a rendben. Cikkeit közölte a Juventus c. folyóirat, írásai jelentek meg a keszthelyi Premontrei Gimnázium Értesítőjében (1925–26).
F. m.: Gallus: Ad fabulam W. A. beckerii in usum studiosae iuventutis ad privatum romanorum vitam cognoscendam. Bp. 1914. – C. Sallusti Crispi Coniuratio Catilinae et Bellum Jugurthinum. Bevezető és magyarázat. Bp. 1929.
Irod.: Gulyás. 1990–. 17. köt. 955. has. – MKL. 1993–. 7. köt. p. 646-647.

LÁNG GÉZA, dr.
(Békéscsaba, 1916. március 8. – Budapest, 1980. február 18.) - kertészmérnök, növénytermesztő, egyetemi tanár.
Apja Láng Frigyes ügyvéd. Békéscsabán végezte középiskolai tanulmányait a reálgimnáziumban, 1934-ben érettségizett. 1937-ben Keszthelyen a Gazd. Akadémián mezőgazdász oklevelet, 1944-ben a bp.-i Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán doktori oklevelet szerzett. 1937–38-ban a keszthelyi Gazd. Akad. növénytermesztési tanszékén gyakornokként dolgozott. 1938-ban a debrecen-pallagi Gazd. Akad.-ra helyezték át adjunktusi munkakörbe, ill. a termeléstechnika c. tantárgyat adta elő. Oktatói tevékenységét a katonai szolgálat szakította félbe, 1940-ben bevonult. 1941-től ismét Keszthelyre került, a Gazd. Akad.-n a növénytermesztési tanszéken lett tanársegéd. Innen az Orsz. Öntözési Hivatalhoz került, az öntözéses gazdálkodást tanulmányozta. Részt vett a 2. vh.-ban. 1943–47 között ismét tanársegédként tevékenykedett Keszthelyen. 1947-ben I. osztályú egyetemi adjunktussá léptették elő, majd ugyanebben a minőségében Bp.-re került. 1950-től a Földművelésügyi Minisztérium Szakoktatási Főosztályának Tanulmányi Osztályán főelőadó lett. 1956-tól a Keszthelyi Mg. Akad. docense, majd az Agrártudományi Főiskola ill. Egyetem tanszékvezető tanára, rektor helyettese, 1965–68 között rektora volt. Kutatásaiban főként a humusz-, legelő- és rétgazdálkodással, valamint burgonyatermesztéssel foglalkozott. Emellett vizsgálta a talajtermelékenység fenntartását, a füves vetésforgót, valamint a trágyázás kérdéseit. Kísérletezte a különböző talaj- és éghajlati adottságok között a leggazdaságosabb tápanyag-felhasználás lehetőségeit. Kezdeményezte és szervezte az ilyen irányú kísérletek egységes országos hálózatát, melynek keretében 24 helyen, több mint 20 000 parcellán folytattak kísérleteket. Cikkeket írt az Agrártudományi Szemlében. 1964-ben az MTA előbb l., majd r. tagjává választotta. Titkára, majd 1970–76 között elnöke volt az MTA Agrártudományi Osztályának. Elnöki pozíciót töltött be az MTA Növénytermesztési Biz.-ában, tagja volt a Mg. Mérnökök Nemzetközi Szervezetének. Számos kitüntetésben, elismerésben részesült, megkapta a Munka Érdemrendet (1963), a Munka Érdemrend Arany fokozatát (1975), az Eötvös Lóránd díjat (1978).
F. m.: Adatok a keszthelyi betonlapos istállótrágya-kezelés megbírálásához. Kh. 1944. – Általános növénytermesztéstan. Bp. 1950. – A termőtalaj és javítása. Bp. 1951. – Szántóföldi növénytermeléstan. Bp. 1952. – A talajtermékenység helyreállítása és fokozása. Bp. 1954. – A trágyák helyes kezelése és felhasználása. Bp. 1954. – Mezőgazdasági alapismeretek. Bp. 1957. – Istállótrágya-gazdálkodás a vetésváltó földművelési rendszerben. Bp. 1960. – Szántóföldi növénytermesztés. Bp. 1976.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 349-351. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 956. has. – Kismányoki Tamás: Láng Géza születésének 75. évfordulóján. In.: Keszthely és Vidéke. 1991. júnus 27. 5. p. – MN. 1993–. 11. köt. 777. p. – RÚL. 1996–2008. 13. köt. 107. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 75. p. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 776-777. – ZÉK. 2005. 177. p.

LÁNGHY ISTVÁN
(Csokonya, 1796. május 20. – Pest, 1832. március 27.) - mezőgazdász, szakíró.
Keszthelyen a Georgikonban szerzett mezőgazdász oklevelet. Gazdatisztként kezdte pályáját, majd 1829-től Pestre került, ahol mint író, nyelvmester és nevelő dolgozott. Rövid élete során gazdag szellemi munkásságot hagyott az utókorra. Elsősorban gyakorlati állattenyésztéssel kapcsolatos műveket írt, valamint több külföldi természettudós művét fordította magyar nyelvre, amelyeket gyakran erősen átdolgozott és kiegészítette a saját gondolataival, a hazai viszonyokra alkalmazta. Az 1829-ben indult Természeti, gazdasági és mesterségi Esmeretek Tára c. folyóiratot Lencsés Antallal együtt szerkesztette.
F. m.: Gatti, Josephus, Delectus poetarum. Buda. 1825. – Vizsgálódások a világ alkotmánya felett. Pest. 1827. – A tudományok ismeretére tanító könyv. Pest. 1827. – Vizsgálódások a mindenség felett. Pest. 1828. – Manuala procuratorum et causantium. Pest. 1828. – Az összehasonlító élő természettudománynak alapvonatjai. Pest. 1829. – A magyar gyermekek barátja… Pest. 1829. – A gyümölcsfatenyésztés… Pest. 1830. – Az értelmes, gyakorlott és gondos disznótenyésztő gazda és orvos… Pest. 1830. – Az értelmes, gyakorlott és gondos szarvas-marha-tenyésztő gazda és orvos… Pest. 1831. – Az értelmes, gyakorlott és gondos baromfitenyésztő jó gazda-asszony. Pest. 1831. – Tapasztaláson épült disznó-tenyésztés és orvoslás… Kassa. 1835.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 758-759. has. – MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 353-356. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 84. p.

LÉNÁRD (LENHARD) ERNŐ, dr.
(Balatonszentgyörgy, 1849. ? – Keszthely, 1911. ?) - közjegyző, jogtanácsos.
Lenhard János (1813–1890) jószágigazgató fia. 1858-tól lett keszthelyi lakos, 1869-től ügyvéd. Irodáját Keszthelyen nyitotta meg. 1875-től a városban ügyészként, részvény- és váltó-ügyvédként dolgozott. Irodája a mostani Sétáló utca–Bakacs utca sarkán álló emeletes házban volt. Reischl Vencel bíró 25 éves bírói tevékenységére rendezett ünnepség alkalmával 1886-ban a rendező bizottság vezetője volt, az ünnepi beszédet is ő mondta. Az 1880-as években változtatta nevét Lénárdra. 1881-től 30 éven át, haláláig tagja volt Zala vm. törvényhatóságának. 1894-től kir. közjegyzőként működött. A Pécsi Királyi Közjegyzői Kamara tagja, emellett Keszthely minden jelentős egyesületének vezetői közé tartozott. 1890–93 között a Társas Kör elnöki tisztségét töltötte be, 1897-től az iskolaszék tagjai között szerepelt. A grófi család is rendszeresen igénybe vette szaktudását, jogtanácsosként alkalmazták. A virilis listán 1898-ban a 13. helyen állt. 1911-ben az utcán, az Amazon kávéházzal szemben lelőtte egy ámokfutó. Síremléke a Szent Miklós temetőben található.
Irod.: Személyi forrás.

LÉNÁRD JÁNOS, dr.
(Keszthely, 1883. október 23. – ?) - hercegi főtitkár, kormányfőtanácsos.
Lénárd Ernő (1849–1911) közjegyző fia. Keszthelyen érettségizett, majd jogi diplomát szerzett. 1910-es években már a Festeticseknél dolgozott, hercegi főtitkár lett. Számos tiszteletbeli pozícióra kérték fel Keszthelyen, Zala megyében és az egész balatoni térségben. A fővárosban is kiterjedt kapcsolatrendszerrel és jelentős befolyással rendelkezett. A Premontrei Diákszövetség keszthelyi osztályának elnöki, a Takarékpénztár elnöki, az Iskolaszék alelnöki, a Társas Kör alelnöki tisztségét töltötte be. Több évtizeden keresztül a Balatoni Halászati Rt. alelnöke, később elnöke, valamint az egyházközség világi elnöke volt. 1935-ben kormány főtanácsosi címet kapott. 1938-ban Pius pápától megkapta a Szent Sylvester-rend parancsnoki keresztjét. Feleségével együtt Keszthely legnagyobb adakozói közé tartoztak a közcél és a szegények tekintetében is. Jelentős adománnyal járult hozzá a keszthelyi karmelita templom építéséhez, segítette berendezését és oltárt emeltetett. A korabeli virilis listákon a legnagyobb adófizetők között szerepelt. Miután a II. vh. elől a hercegi család külföldre menekült, az itt hagyott vagyon kezelését rábízták. Ezen tevékenysége miatt a Gestapo rövid időre letartóztatta, majd a háború után is internálták. Mindkét esetben hamar szabadult. 1947-től Bp.-en élt.
Irod.: Magas pápai kitüntetésben részesült dr. Lénárd János hercegi főtitkár és felesége. In.: Keszthelyi Hirlap. 1938. március 20. 1. p. – Zala Megyei Levéltár közlése. – Személyi forrás.

LÉNÁRD MIKLÓS, dr.
(Keszthely, 1886. december 17. – Keszthely, 1940. augusztus 20.) - akadémiai tanár.
Apja dr. Lénárd Ernő (1849–1911) közjegyző, testvére dr. L. János (1883–?) hercegi főtitkár volt. Középiskolai tanulmányait Keszthelyen végezte. Az egyetemen jogot tanult. Felsőfokú tanulmányai befejezése után közigazgatási pályára lépett, főispáni titkárként dolgozott Zalaegerszegen az 1910-es években. 1913-ban Keszthelyen a Gazd. Akadémián segédtanárként működött a jogi és szociológiai tanszéken. Az I. vh. alatt szüneteltették az előadásokat az akad.-n, ezért ismét a közigazgatásban vállalt állást, előbb főispáni, majd alispáni hivatalnokként. 1921–24 között visszatért az akad.-ra, mg. jogot, közgazdaságtant és kereskedelemtant oktatott. Betegsége miatt korán nyugdíjazták, visszavonultan élt.
Irod.: Dr. Lénárd Miklós. In.: Keszthely és Vidéke. 1940. augusztus 31. 3. p. – Georgikon 175. 1972. 155. p. – Zala Megyei Levéltár közlése. – Személyi forrás.

LÉVAI (LIPSCHITZ) MIKSA
(Keszthely, 1856. március 28. – ?) - tanító.
Pályáját Zalaszentgróton kezdte 1876-ban. 1880-ban a fővárosba ment, ahol előbb a Bajnok úti elemi, majd a Német úti, végül a Pannónia úti polgári iskolában tanított. 1881-ben változtatta nevét Lévaira. 1922-ben nyugdíjazták. Cikkei és ismertetései különböző lapokban (Egyetértés, Izr. Tanügyi Értesítő, Honi Ipar, Néptan lapja) jelentek meg.
F. m.: Az iskolapadok hatása a gyermekek testi fejlődésére. Bp. É. n. – A német nyelv alapelvei. Bp. 1903. – Német társalgó szemléleti alapon. Bp. 1912.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 1154. has. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 1021. has.

LÓCZY LAJOS, lóczi
(Pozsony, 1849. november 4. – Balatonarács, 1920. május 13.) - geológus, geográfus, egyetemi tanár.
Szülei Erdélyből származtak, édesapja Lóczy Sándor vámtisztviselő volt. A természethez, hegyekhez való kötődése gyermekkorában megalapozódott. Aradon végezte gimnáziumi tanulmányait, 1869-ben érettségizett. A zürichi műegyetemen tanult, 1874-ben szerzett mérnöki oklevelet. Hazatérése után a Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytárában segédőrként dolgozott 1883-ig. 1877–80 között részt vett gr. Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójában, előbb Indiában járt, kutatásokat végzett a Himalája feltérképezésében és geológiai kormeghatározásában, majd beutazta Kína nagy részét. Az expedíció során gyűjtött hatalmas anyagból monográfiát készített, amellyel világhírnévre tett szert. Megalapozta Belső-Ázsia és Nyugat-Kína geomorfológiáját, úttörő munkát végzett a terület fosszilis emlősei és puhatestűinek leírásában. Munkáját a Royal Geographical Society t. tagsággal, jubileumi éremmel, a francia tud. akad. Tsihatseff-díjjal jutalmazott. 1903-tól élete végéig a M. Kir. Földtani Int. igazgatója volt, amely mellett egyetemi magántanárként a bp.-i Tudományegyetemen részt vett a geográfusképzésben. Megszerkesztette a Kárpát-medence 1:900 000 méretarányú földtani térképét. Indítványára határozta el 1891-ben a M. Földrajzi Társ. a Balaton tud. kutatását, s megalakult a Balaton-Bizottság, melynek elnöki tisztét töltötte be. 1891-ben kezdte meg a Balaton és környékének földtani kutatását. Megszervezte a kutatást, összehangolta a geológiai, meteorológiai, biológiai, etnográfiai szakemberek munkáját. A Balaton medencéjének geológiai kialakulásával, kőzettani összetételével, történetével, a tó környékének néprajzi-szociológiai jelenségeinek vizsgálatával foglalkozott. Balaton-környéki kutatásai folyamán számos fényképfelvételt készített, többek között a keszthelyi plébániatemplomról, a Balaton Szállóról és parkjáról, a Szent György-hegy bazaltoszlopairól. Az általa szerkesztett Balaton-monográfia és a hozzá kapcsolódó földtani térkép napjainkban is alapját képezi az e területen folytatott tud. kutatásoknak. Ezt a munkáját a Magyarhoni Földtani Társulat 1915-ben Szabó József emlékéremmel tüntette ki. Minden alkalmat megragadott arra, hogy a Balatont külfölddel minél jobban megismertesse. (1913-ban a X. nemzetközi földrajzi kongresszuson a szakülések sorozatát Balatonról szóló előadásával nyitották meg). 1899-ben Olaszországba, 1901-ben Kelet-Németországba, Finnországba és Nyugat-Oroszország területére, 1902-ben Franciaországba, a Svájci-Alpokba, Romániába, Bulgáriába, Törökországba, Dél-Oroszországba és a Kaukázusba vezetett expedíciót. 1907-ben elrendelte az Erdélyi-medence fúrásokkal való feltárását. 1916–18 között az MTA megbízásából Szerbiában, Macedóniában, Montenegróban és Albániában járt abból a célból, hogy ezeknek a területeknek geológiájával, geográfiájával, zoológiájával, botanikájával, archeológiájával, népművészetével, történetével megismerkedjen. Útjára fia, ifj. Lóczy Lajos geológus-geográfus is elkísérte. Az MTA tagja (l. 1888, r. 1901, t. 1920), a Kárpát Egyesület, a későbbi M. Turista Egyesület egyik alapítója, a Szt. István Akad. t. tagja (1918), két ízben a M. Földrajzi Társ. elnöke (1890–93, 1900–14), a Magyarhoni Földtani Társulat első titkára (1899–1901) volt. Több külföldi tud. intézet is t. tagjává választotta (lipcsei, berlini, bécsi, berni). 1899–1901 között a Földtani Közlöny (Cholnoky Jenővel), valamint a M. Földrajzi Társaság Könyvtára c. sorozatot szerkesztette. Cikkei különböző folyóiratokban (Földtani Közlöny, Természettudományi Közlöny) jelentek meg. Nevét számos ősnövény- és ősállatmaradvány, utca, hegység (Kínában), barlang (Balatonfüreden), valamint a M. Földrajzi Társ. által kiadott emlékérem is őrzi.
F. m.: A Khinai Birodalom természeti viszonyainak és országainak leírása. Bp. 1866. – Gr. Széchenyi Béla kelet-ázsiai útjának eredményei 1877–1881. Szerk. I–III. Bp. 1890–1897. – A mennyei birodalom. Bp. 1901. – A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése. In.: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei, I. köt. Első rész. Első szakasz. Bp. 1913. – A magyar szent korona országainak földrajzi, társadalomtudományi, közművelődési és közgazdasági leírása. Szerk. Bp. 1918. (Általa írt fejezet: Magyarország földtani szerkezete. p. 5–43.). – A Magyar Birodalom és a szomszédos országok határos területeinek földtani térképe 1:900 000 mértékben. Szerk., adatokkal kiegészítette Papp Károly. Bp. 1922. – Geologische Studien im westlichen Serbien. Berlin – Leipzig. 1924.
Irod.: Horváth István: A Balaton volt örök szerelme : 120 éve született Lóczy Lajos. In.: Napló. 1969. november 4. 5. p. – Szinnyei. 1980–1981. 7. köt. 1349-1353. has. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 1117-1122. has. – Sági Károly: Száz éves a Balaton-Bizottság. In.: Keszthely és Vidéke. 1991. április 11. 5. p. – MKL. 1993–. 7. köt. p. 915-916. – MN. 1993–2004. 12. köt. 206. p. – MUL. 1993. p. 240-245. – RÚL. 1996–2008. 13. köt. p. 446-447. – MT. 1997. p. 542-543. – VMÉL. 1998. 316. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. p. 272-273. – Lóczy Lajos emlékkötet. 2002. – MMA. 2002. p. 565-568. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 801-802.

LŐKE LAJOS, dr.
(Tapolca, 1888. február 28. – Csepel, 1950. január 18.) - orvos.
Apja orvos volt Tapolcán. Iskoláit szülővárosában kezdte, majd Keszthelyen folytatta, itt érettségizett. Ezután a bp.-i orvosi egyetem nőgyógyászati karán diplomázott, majd Drezdában a szülészeti klinikán szerzett gyakorlatot. Hazatérése után Pécsett, a Bábaképző Int.-ben kezdett dolgozni, mint tanársegéd. Az I. vh.-ban orvos-ezredesi rangban egy kórházvonaton kezelte a sebesülteket. Későbbi apósa, és egyben főnöke, dr. Doktor Sándor (1864–1945) hatására kapcsolatba került a baloldali mozgalmakkal. Pécs szerb megszállása után Bécsbe menekült, 1922-ben tért vissza. Keszthelyen telepedett le, ahol önálló praxist indított, nőgyógyászati szakorvosi rendelőt nyitott. A bábák ismereteinek bővítése céljából tanfolyamokat szervezett, előadásokat tartott. 1930-ban szerepet játszott az SZDP keszthelyi szervezetének létrehozásában. 1934-ben baloldali szervezkedéssel vádolták meg, feleségével együtt letartóztatták, de a pécsi törvényszéktől felmentést kaptak. Ez az incidens rányomta bélyegét keszthelyi életükre, többen elfordultak tőle. Baráti köre azonban továbbra is megmaradt, amelybe beletartozott többek között Egry József, Huber István, Ferenczy Béni, Horváth Tibor Antal, Básti Lajos, Lovassy Sándor is. 1943-ban Jákra vezényelték körorvosi helyettesítésre. 1944-ben rendőri felügyelet és ellenőrzés alá helyezték, később engedéllyel hagyhatta csak el Keszthelyt. Neve szerepelt a nyilasok halállistáján. A budakeszi szanatóriumban kezeltette szívproblémáját, amikor elfogták és a nyilasházba hurcolták. A Duna-parti kivégzés előtt barátai segítségével sikerült megszöknie. 1945-ben Csepelen telepedett le. Elkezdte a romokban álló Weiss Manfréd gyár kórházának újraindítását. Szülészeti-nőgyógyászati osztályt szervezett, melynek haláláig vezetője volt.
Irod.: Élni emberül. 1980. p. 289-291. – TÉL. 2000. p. 152-153. – Személyi forrás.

LŐKE LAJOSNÉ, dr. (sz. Doktor Margit)
(Budapest, 1899. május 5. – Budapest, 1977. július 30.) - gyermeküdülő alapító.
Apja dr. Doktor Sándor (1864–1945) a pécsi Bábaképző Int. igazgatója, férje dr. Lőke Lajos (1888–1950) orvos volt. Pécsett éltek, a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe menekültek, 1922-ben telepedtek le Keszthelyen. A házaspár baráti társasága értelmiségiekből, művészekből állt, akik rendszeresen bridzs-partikat folytattak a Lőke-házban. Ezeknek a bevételét Lőkéné a politikai foglyok családját segítő Vörös Segélyhez juttatta. 1934-ben ezért férjével együtt kommunista szervezkedés vádjával letartóztatták, de hamarosan fölmentették. Baráti körükhöz tartozott Ferenczy Béni szobrászművész, aki egy külf. útra indulva gyermekeit Lőkénére bízta. Ez az alkalom buzdította arra, hogy gyermeküdültetést szervezzen a városban. Előbb csak a saját házukban vállalta néhány gyermek üdültetését, majd a Helikon-ligeti Honvéd utcában felépítettek egy 40 férőhelyes Gyermeküdülőt, amely 1936-ban fogadott először gyerekeket. Hamarosan az ország minden tájáról, sőt Prágából, Bécsből, Helsinkiből, Palermóból, Buenos Airesből is érkeztek gyerekek a Balaton mellé. 1943-ban lengyel menekültek számára adta ki az üdülő épületét. 1945 után Helikon Turistaházként szolgált, később lakóházzá építették át. A zsidóüldözések idején a szigorú tilalom ellenére többször is élelmiszert juttatott be a gettóba. 1945-ben egyik fia tragikus halála után elhagyta Keszthelyt, Csepelre költözött. Férje halála után először a Vöröskereszt csepeli titkáraként, később a megalakuló Munkaerőtartalékok Hivatalánál vállalt állást. Nyugdíjba vonulásáig az Országos Széchenyi Könyvtárban dolgozott. 1970-ben megkapta a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet.
Irod.: Élni emberül. 1980. p. 292-294. – Személyi forrás.