Keszthelyi Életrajzi Lexikon

PACS ISTVÁN, dr.
(Balatonendréd, 1913. február 10. – ?, 2004. május 16.) - agrármérnök, iskolaigazgató, egyetemi adjunktus, telepvezető, szakíró.
1936-ban tanítói oklevelet szerzett, 1938-ban elvégezte a Szaktanítóképző Int.-et. 1953-ban az Agrártudományi Egyetemen állattenyésztési, 1954-ben a Keszthelyi Mezőgazdaságtudományi Akad.-n mg. tanári oklevelet nyert, 1960-ban doktorált az Agrártudományi Egyetemen. Szaktanítóként kezdte pályafutását az abonyi (1938–40) és a fegyverneki Mg. Népiskolában (1940–42), majd a tiszaföldvári Mg. Népiskola igazgatója lett (1942–52). Később az agrár felsőoktatásban dolgozott, az ATE állattenyésztési tanszékén tanársegédként (1952–60), egyetemi adjunktusaként (1960–73), az ATE, ill. a GATE Lúdtenyésztési Kutatóállomás tud. főmunkatársa- és telepvezetőjeként. 1968-tól elnöke volt a Házinyúl- és Prémesállat-tenyésztők Orsz. Egyesületének. 1977-ben Báldy Bálint emlékplakettet kapott. Vezető szerepet töltött be a hazai hús-, máj- és toll-libatenyésztés világszínvonalra emelésében, irányította az ezzel kapcsolatos tenyésztési kutató munkát.
F. m.: Baromfitenyésztési ismeretek. 2. köt. Többekkel. Bp. 1959. – Húsgalambtenyésztés. T.sz.: Visnyik L. Bp. 1966. – Hízott baromfi tenyésztése és előállítása. T.sz.: Kántor I., Széchenyi I. Bp. 1969. – Lúdhízlalás a háztájin. Bp. 1973.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 15. köt. 488. p.

PAIS MIHÁLY
(? – ?) - városbíró.
1767-ben volt Keszthely város bírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

PAKNER ANNUS
(Keszthely, ? – ?) - szépségkirálynő.
A második „Miss Hungária”, akit 1938-ban választottak meg szépségkirálynőnek Párizsban. Apja szabó volt, az I. vh. után halt meg Keszthelyen. Özvegy édesanyja két leánygyermekével kivándorolt Párizsba, ahol varrodát működtetett. A szépségversenyen viselt díszes, magyaros ruháját nagynénje saját kezűleg készítette számára Keszthelyen. A „Miss Európa” választáson Koppenhágában képviselte az országot.
Irod.: Párisban keszthelyi lányt választottak magyar szépségkirálynőnek. In.: Keszthelyi Hirlap. 1938. augusztus 7. 2. p.

PALKÓ SÁNDOR
(Szentgálpuszta, 1959. augusztus 4. – Keszthely-Fenékpuszta, 2002. július 31.) - természetvédelmi felügyelő.
Szülei bukovinai székely származású gazdálkodók voltak. Szekszárdon elvégezte a Növénytermesztő és Állattenyésztő Szakközépiskolát. Rendszeresen látogatta a madárgyűrűző táborokat. Ekkor került kapcsolatba a M. Madártani Egyesülettel. Hamarosan a Tolna megyei Csoport titkára lett. Előadásokat, vetítéseket, terepi madármegfigyeléseket, gyűrűzőtáborokat, madárvédelmi akciókat szervezett. A Tolna megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Váll. munkaügyi és bérosztályán dolgozott. 1979-ben növénytermesztő technikusi képesítést szerzett. Katonaéveit Lentiben töltötte. Ekkor, 1980-ban alakult a M. Madártani Egyesület Zalai Helyi Csoportja, melynek pölöskei gyűrűzőtáborában gyűrűzésvezetői feladatokat látott el. 1983-ban főállásban a csoport szervezőtitkáraként tevékenykedett, Gellénházára, majd Zalabérre költözött. 1984-ben kezdte szervezni, s 1985-ben létrehozta az egész évben működő Fenékpusztai Kutató- és Gyűrűzőtábort, mely az ország egyik jelentős vonuláskutató bázisává nőtte ki magát. 1991-ben Zalaegerszegre költözött. A Közép-dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság Zala megyei természetvédelmi felügyelője (1991), majd a később megalakult Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Zala megyei felügyelője lett. Egyedülálló adatbázist gyűjtött össze a védett növény- és állatfajokról Zala megyében. Fotózott, dokumentált, előadásokat tartott. Népszerűsítette a természetvédelmet, különösen a gyerekek körében. Nevéhez fűződik több madár mo.-i előfordulásának első hitelesített megfigyelése (berki poszáta, 1996; bonelli füzike, 1989; fenyősármány, 1987), ill. botanikai megfigyelések. A mi gólyánk c. természetvédelmi filmben (rend. Gyarmathy Lívia, 1998) szakértőként működött közre. Természetfotói több könyvben, folyóiratban is megjelentek. Munkásságáért 2000-ben Pro Natura-díjat kapott.
Irod.: Darázsi Zsolt: A Természet szolgálatában : Palkó Sándor (1959–2002). In.: Természet Világa. 2003. 4. sz. 88. p. – ZÉK. 2005. 211. p.

PALOCSAY GYULA, palocsai
(Siófok, 1870. ? – ?) - postafőfelügyelő, városbíró.
1893-ban lépett a posta szolgálatába. Főbb állomásai Budapest és Sopron voltak. Sopronban közel 20 évig az építkezési osztály vezetőjeként dolgozott. Működése alatt épült a soproni postapalota. 1923-ban nyugdíjba vonult. 1927-ben Keszthelyre költözött. Bekapcsolódott Keszthely társadalmi és kulturális életébe. Községi képviselő testületi tagként is tevékenykedett. Az 1930-as években alakult keszthelyi nyugdíjas szervezet vezetőségi tagja volt. 1936 októberében Keszthely városbírájává választották, amely tisztséget 1939-ig töltötte be.
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 34. p. – 166 szavazattal Palocsay Gyulát választották Keszthely bírájává. In.: Keszthelyi Hírlap. 1936. október 4. 4. p. – Reischl Marcel: Egy unoka visszanéz. 1990. 1. köt. 189. p., 196. p.

PARRAGH JÓZSEF
(? – ?) - városbíró.
1768–69-ben volt Keszthely város bírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

PERGER FERENC
(?, 18. század vége – ?, 1840-es évek) - nyomdász.
Egyike volt a kor tipikus tőkés vállalkozóinak, aki nagy jártassággal rendelkezett a kor üzleti életében. Német származású, de magyarul tökéletesen beszélő, gimnáziumot végzett, latinul is tudó, művelt polgár volt. Sopronban dolgozott Siess Antal Józsefnél a nyomda üzletkötőjeként, amikor főnöke halála után 1806-ban megvette annak szombathelyi nyomdáját. Sikeres vállalkozásba kezdett. Jó szakembernek számított, de gyakran összetűzésekbe került a hatóságokkal, nehéz természete és a törvényesség határait súroló vállalkozásai miatt. Vállalta, hogy Zala vm.-ben fióknyomdát hozzon létre, ezért ő lett 1816-ban a megye első nyomdásza. Keszthelyen létesített fióknyomdát, ahol a vm. hivatalos adminisztrációjához kapcsolódó nyomtatványokat állította elő. Keszthelyi működésének időszakában (1816–20) a vm.-vel való kapcsolata mindvégig korrekt volt. Az igazi üzletet a művészetpártoló gr. Festetics György, valamint az iskolák megrendelései jelentették számára. Több, igen jelentős munka került ki a nyomdájából, mint pl. az első Helikoni Ünnep teljes szövege „Helikon” címmel, Csondor János gazdálkodással kapcsolatos és Pfahler Károly jogtudományi műve. Miután gr. Festetics György 1820-ban meghalt, a temetéssel kapcsolatos valamennyi nyomdai teendővel őt bízták meg, később azonban már nem kapott megrendeléseket, a nyomdájának helyet adó ház bérleti szerződését sem hosszabbították meg. Fióknyomdáját Zalaegerszegre telepítette át, ahol tíz évig tevékenykedett, de a hivatalos adminisztrációval kapcsolatos megrendeléseken túl komolyabb feladatokat nem kapott. Munkáját elhanyagolta, azt inkább fia végezte, ezért a vm. 1830-ban felmondott neki. Miután 1840-ben szombathelyi nyomdája is csődbe ment, elhagyta a megyét.
F. m.: Helikon I. Kh. 1818. – Csondor János: Gazdaságbéli számadó és számvevő tiszti utasítások… Kh. 1819. – Pfahler Károly: Jus Georgicum regni Hungariae 1–2. Kh. 1820. – Hatos László: A keszthelyi Ifjúsághoz intézett oskolai beszéd… Kh. 1820. – Zalaegerszegi iskolai értesítő. Zalaegerszeg. 1821.
Irod.: Klempa Károly: Az első keszthelyi nyomda. Klny. a Pannonia 1943. VIII. évfolyamából. 1943. – Klempa Károly: Már 125 évvel ezelőtt virágzó nyomda volt Keszthelyen. In.: Keszthely és Vidéke. 1942. december 24. 2. p. – Gyimesi Endre: A Zala megyei nyomdászat kezdetei. 2. rész. In.: Művelődéstörténeti tanulmányok. 1990. ZGY. 31. 1990. p. 229-262. – www.dfmk.hu/zalaiak

PERNECZKY GÉZA
(Doboz, 1899. február 25. – Budapest, 1987. március 2.) - villanytelep-vezető, gépészmérnök.
Iparoscsaládban született. Nagyváradon érettségizet a premontrei gimnáziumban. Részt vett az I. vh.-ban. 1918-ban beiratkozott a bp.-i műegyetemre. 1919-ben műegyetemi vöröskatona lett. 1923–25-ig a Technolawis műszaki váll. irodájában dolgozott, villamos berendezéseket tervezett. 1924-ben gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1925–28 között az Agrolux községeket villamosító rt. alkalmazta, villamos erőtelepeket és hálózatokat tervezett és épített. Szeghalom, Füzesgyarmat, Gyömrő, ezen kívül 13 Szatmár megyei község és 4 uradalom villamosítását végezte, majd megépítette 10 Baranya megyei község teljes villamosberendezését. 1928-ban a M. Dunántúli Villamossági Rt. szerződtette, Verebély László munkatársaként az ország első 110 kV-os távvezetékének, a Bánhida–Budapest, Bánhida–Horvátkimle építésellenőrző mérnöke lett. 1931-ben újra az Agrolux alkalmázásában állt. Megépítette Iszkáz és Ajka távvezetékét és községi elosztóhálózatát. 1933-ban Békéscsaba villamos műveinél üzemi mérnöki beosztást kapott. 1935 decemberében megválasztották a keszthelyi villamos üzem igazgatómérnökének. 1937-től megkezdte az egyenáramú elektromos üzem váltóáramú rendszerre való átépítését, az átépítés Hévízfürdő és Hévízszentandrás nagyfeszültségű árammal való ellátásával kezdődött. 1949 január 1-ig a közületi villamosművek államosításáig dolgozott e munkakörében. Az Állami Villamosenergia Szolgáltató Nemzeti Váll. Siófoki Üzletigazgatóságának állományába került, de mint üzemmérnök továbbra is a keszthelyi munkakörében maradt addig, míg Keszthelyt rákapcsolták az országos hálózatra és a helyi villamostelepet leállították. 1950-ben a Kaposvári Üzletigazgatósághoz helyezték át, az építési osztály vezetését bízták rá. Somogy megye faluvillamosítását végezték. 1951-ben megalakult a Déldunántúli Áramszolgáltató Váll., melynek Kaposvári Üzletigazgatóságán dolgozott tovább, ahol 1954-ben főmérnőknek nevezték ki. Kaposvári működése alatt közel 150 község villamosítása történt meg. 1954-ben Magyar Munka Érdeméremmel tüntették ki. 1960-ban vonult nyugdíjba. 100. születésnapja alkalmából kiállítást rendeztek az Elektrotechnikai Múzeumban.
F. m.: Szabadvezetékek feszítése. Bp. 1968.
Irod.: Perneczky Géza életrajza és szakműködése. In.: Keszthelyi Hirlap. 1935. december 8. 5. p. – Csémy Endre: 100 éves az áramszolgáltatás Dél-Dunántúlon. 1994. p. 18-20. – Személyi forrás.

PERNESZY GYÖRGY, osztopáni
(? – ?) - várkapitány.
Rokonságban állt a Pethő-családdal. 1600-ban nevezték ki a keszthelyi vár kapitányának. 1603-ban az ismét keresztény kézre került Bolondvár helyőrségének élére is kapitányi kinevezést nyert. 1605 május végén, június elején a keszthelyi helyőrség nagy része elhagyta a várat, csatlakozott a Bocskay-felkeléshez. Tartva a török kézre kerüléstől, Perneszy behódolt Bocskay alvezérének annak ausztriai főhadiszállásán megjelenve, aki a törökül jól beszélő Perneszyt követségbe küldte a törökökhöz Nándorfehérvárra. A keszthelyi helyőrség újra az uralkodó oldalára állt. Perneszy 1605 augusztusában Bécsbe utazott, hogy magának és több dunántúli főúr számára kegyelmet kérjen. Bécsi tartózkodása alatt jutott tudomására, hogy a király tudta nélkül a győri főkapitány Bakács Sándort nevezte ki Keszthelyre kapitánynak. Perneszyt őrizetbe vették, fél évre fogságba került.
Irod.: Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján Keszthely végváros a 16-17. században. 2007. p. 64-68., 292. p.

PESTHY BÉLA, koronczói
(Uzd, 1879. július 21. – Keszthely, 1938. január 7.) - mezőgazdász, akadémiai tanár, akadémiai igazgató, szakíró.
Középiskolai tanulmányait Bonyhádon és Selmecbányán végezte. 1899-ben szerzett mezőgazdász oklevelet Magyaróvárott a Gazd. Akad.-n. 1900-tól az intézmény gyakornokaként dolgozott. 1909-ben Keszthelyre került, ahol a Gazd. Akad. gyakorlati gazd. tanszékén tanított, valamint újjászervezte és vezette a tangazdaságot 1924-ig. Európai viszonylatban is kimagasló eredményeket ért el a tangazdaság juhászata területén, főként a keszthelyi gazdaság fő jövedelemforrása, a húsmerinó juh tenyésztésének fejlesztésében. Vezetése alatt az akad. juhászata az orsz. tenyészállatvásáron több díjat is elnyert. Köztiszteletben álló, népszerű tanára volt a keszthelyi akad.-nak, éveken keresztül védnöke a „Georgikon” gazd. önképzőkörnek. 1924–32 között a Földművelésügyi Minisztérium szakoktatási főosztályán a felsőfokú oktatási intézmények szakfelügyelőjeként működött, emellett meghívott előadóként tanított az Állatorvosi Főiskolán. Munkája elismeréseként gazd. tanácsos címet kapott. 1932-ben visszakerült Keszthelyre, kinevezték a Gazd. Akad. igazgatójává. Oktatói tevékenysége és hivatali elfoglaltsága mellett a gazdaközösség ügyeivel is foglalkozott. Megalapította az akad. szőlőgazdaságát. Több alkalommal is járt tanulmányúton Svájcban, Németországban. 1934-ben vonult nyugdíjba. Gazd. szaklapokban számos cikke és értekezése jelent meg.
F. m.: Mezőgazdasági enciklopédia. T.sz.: Világhy Károly, Bittera Miklós. Bp. 1930.
Irod.: Pesthy Béla. In.: Keszthelyi Hirlap. 1938. január 9. 4. p. – MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 709-710. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 268. p. – Biographia : Elhunyt tanáraink és előadóink életrajza. 2007. p. 263-264.

PESTHY PÁL, dr.
(Budapest, 1888. január 14. – Zalaegerszeg, 1969. június 14.) - tanár, költő, író, újságíró.
Régi zalai családból származott. Apja kishivatalnok volt Bp.-en, 1888-ban visszaköltöztek Zalaegerszegre. Középiskolai tanulmányait a keszthelyi premontrei, majd az egri cisztercita gimnáziumban végezte. Ezután Bp.-en a Tudományegyetem hallgatója lett, Beöthy Zsolt tanítványa volt. 1913-ban Kölcseyről írt könyve pályadíjat nyert. Ez évben magyar szakos középiskolai tanári oklevelet, majd doktori címet szerzett. A nagyszombati polgári iskolában kezdte tanári pályafutását, 1914–18 között igazgatói teendőket látott el. 1918-ban megindította a Pozsonymegyei Magyarság c. lapot. Ebben az évben a Nyitrán megjelenő Felvidéki Kultúra főmunkatársa lett. Főszerkesztője volt a keresztényszocialista párt Népakarat c. lapjának, később a prágai Magyar Hírlap pozsonyi munkatársaként dolgozott. A keresztényszocialista párt belső köreihez tartozott. 1925-ben a csehszlovák biztonsági szervek nyomására el kellett hagynia az országot. 1930-ig Zalaegerszegen a Zalamegyei Újság alkalmazta munkatársként. 1940-ig szellemi szabadfoglalkozásúként tevékenykedett. Ekkor készítette el Zalaegerszeg városismertető kézikönyvét, mely máig forrásértékkel bír. Az Orsz. Gárdonyi Géza Irodalmi Társ. 1931-ben tagjává választotta. 1940-től a Zalai M. Élet, 1944-től a Zalai Összetartás c. lapot szerkesztette. A nyilas laptól 1945-ben vált meg. 1945-ben letartóztatták, majd elengedték. Ezután internálták, később letartóztatták, 1946-ban kétévi börtönre ítélték. 1947-ben szabadult. 1957-ben kegyelmet kapott. Állandó munkára nem tudott elhelyezkedni. Dolgozott a Zala Megyei Levéltárnak és a Göcseji Múzeumnak. Verseket és színdarabokat írt. Jelentős számban közölt irodalomtörténeti, művészettörténeti publikációkat.
F. m.: Kölcsey a magyar műkritika és esztétika történetében. Zalaegerszeg. 1913. – Zalaegerszeg múltja és jelene . Uo. 1931. – Az illem törvényei. Uo. 1933.
Irod.: ZÉK. 2005. p. 217-218.

PETHE FERENC, kisszántói
(Büdszentmihály, 1763. március 30. – Szilágysomlyó, 1832. február 22.) - mezőgazdász, tanár, szakíró és -fordító, nyomdász, lapszerkesztő és -kiadó.
18 éves korától a debreceni ref. kollégiumban teológiai és bölcseleti tanulmányokat folytatott. Egy évig szülőfalujában tanítóskodott. 1788-tól a ref. kollégium anyagi támogatásával Hollandia, Anglia, Franciaország, Olaszország, Poroszország és Svájc egyetemein tanult, s tanulmányozta azok gazd. és politikai viszonyait. Foglalkozott nyomdászattal is. Utrechtben kiadta 11 ezer példányban Károlyi Gáspár Biblia-fordítását, háromezer példányban Szenci Molnár Albert zsoltárfordításait. 1796-ban Bécsben telepedett le. Elvállalta a már fél éve működő első magyar gazd. lap, a Magyar Újság (később: Gazdaságot Tzélzó Újság, Vizsgálódó M. Gazda) szerkesztését, s írt és fordított mg. témájú könyveket. 1797-ben gr. Festetics György alkalmazta Keszthelyen a Georgikonban. Előbb könyvelő volt, később az intézmény második tanáraként négy és fél éven át tanított. Tantárgyai: mathézis (matematika), könyvvitel, üzemszervezés, mg. építészet, majd a gazd. főtárgyak oktatását és a tangazdaság vezetését vette át. Oktatási nyelvként elsőként alkalmazta a magyar nyelvet. Szorgalmazta a belterjes gazdálkodást. Bevezette a később róla elnevezett, európai hírű tízszakos vetésforgót, valamint a nagybani sáfránytermesztést, meghonosította a szélmalmot. 1799-től irányította a Georgikont s ellátta a tiszttartói munkakört. 1801-ben felmondott, 1805-ig a hg. Esterházy-család uradalmi inspektorként és más uradalmak főigazgatójaként dolgozott. Georgikoni és nyugat-európai tapasztalataira támaszkodva megírta a mg. üzemtan egészét átfogó Pallérozott mezei gazdaság c. könyvét. 1814-ben Bécsben megindította a Nemzeti Gazda c. lapot, melyet 1816-ban áthozott Pestre, és még 1818-ig szerkesztett. 1817-ben kiadta kisebb formátumban az Új Testamentumot. 1827-ben Kolozsvárott megalapította Hazai Híradó címmel az első erdélyi politikai lapot, melynek nevét 1828-ban Erdélyi Hiradóra változtatta, ennek mellékleteként megjelentette a Nemzeti Társalkodót. 1831-től Szilágysomlyón élt. Utrechti biblia-kiadásához elsőként csatolt térképeket, ezekért az akkori régens, a későbbi IV. György angol király aranyéremmel jutalmazta. 1815-ben az akkor Bécsben tartózkodó porosz és dán király elismerő leveleikkel és két emlékéremmel jutalmazta. 1817-ben elnyerte a Marcibányi díjat. 1819-ben a kunok lakásjoggal és szabadalmaik élvezésével tisztelték meg. Szabolcs, Pest és több erdélyi vm. táblabírájának választotta, a bécsi mezei gazdasági társ. tagja, a dunamelléki superintendentia ülnöke volt. Részt vett a nyelvújítási mozgalomban, kb. 200 új szót alkotott és terjesztett el. Szerepet játszott a M. Tudós Társ. megalapításában. Saját lapjain kívül publikált a M. Gazdában, a M. Kurirban is. A keszthelyi agráregyetem kollégiuma 1964-ben az ő nevét vette fel.
F. m.: Ungarische Grammatik. Nach den Grundsatzen Johann Farkas ganz umgearbeitet. Wien. 1798. – Pallérozott mezei gazdaság…. 1. köt. Sopron. 1805. 2. köt. Pozsony. 1806–13. 3. köt. 1814. 2. kiad. Pest. 1816. – Mathesis. 1-2. köt. Bécs. 1812. – Graefe K. F.: Pestis ragadvány elleni oltalom. Ford. U. o. 1814. – Természethistória és mesterségtudomány. 1. köt. Bécs. 1815. Davy, H.: A földmívelési kimia gyökere egymásból folyó leckékben… Ford., kiegészítette és jegyzetekkel ellátta. Bécs. 1815. – Időpróféta vagy időváltozást jövendölő pókok. Pest. 1817. – Baromorvos könyv. Kolozsvár. 1827. – Budai szőllőm ültetési módja. Uo. 1827. – Jäckel, J.: Európai mértéktár, vagy Európa minden tartománnyaiban forgó és szokásba vett pénz, hosszaság-, teher- és üreg-mérték szoros egybehasonlítása. 1-2. köt. Ford. Uo. 1829–30.
Irod.: Emlékkönyv a Georgikon alapításának 100-ik évfordulója és a gazd. tanint. uj épülete felavatása ünnepélye alkalmára. 1897. p. 35-37. – Süle Sándor: A keszthelyi Georgikon. 1967. p. 36-38. – Szinnyei. 1980–1981. 10. köt. 889-895. has. – MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 719-723. – Réthelyi Jenő: Keszthelyi emléktáblák : kisszánthói Pethe Ferenc. In.: Keszthelyi Hírlap. 1990. április 6. 4. p. – MTTT. 1992. 408. p. – MN. 1993–2004. 14. köt. p. 735-736. – MT. 1997. p. 643-644. – ÚMIL. 2000. 3. köt. 1745. p. – ÚMÉL. 2001–2007. – ZÉK. 2005. p. 218-219. – KVEKA. 2006. 12. p.

PETHŐ JÁNOS, br. gersei
(?, 1525. ? – ?, 1578. január 22.) - földesúr, várkapitány, főkamarás.
Szülei P. Ferenc (?–1536 előtt) és Ráskay Margit voltak. P. Péter (?–1454) dédunokája, P. Kristóf (? –1600) nagybátyja. Mária királyné udvarában nevelkedett. I. Ferdinánd király főpohárnokmestere volt. Később főkamarási és tanácsosi címet kapott. Bécsi lakóházzal is rendelkezett, de állandó lakhelye a Rezi várban volt, innen irányította uradalmát; s a vár végleges képét az általa az 1550-es évek közepén végzett építkezések során nyerte el. 1547-ben részt vett a schmalkaldeni háborúban. 1549-ben testvéreivel együtt bárói címet kapott. Valószínűleg 1550–78-ig folyamatosan viselte Rezi várában a kapitányi címet. 1550-ben régóta húzódó birtokvita miatt rátámadt Hosszúpáhra (Alsópáhok), kifosztotta a falut és a földeket erőszakkal bevetette. Az ezt követő pereskedés még 1553-ban is tartott. 1552-ben a király főkapitánnyá nevezte ki, s egy időre Bécsbe költözött. Aktív szerepet játszott a Habsburg uralom alatt álló Magyar Királyság és Szapolyai (I.) János keleti országrészének kudarccal végződött egyesítési kísérletében. 1553-ban lippai főkapitány, 1553–71-ig Sopron vm. főispánja és soproni kapitány, 1557–59-ben kassai főkapitányi tisztséget töltött be. 1559-ben ott volt Szerencs ostrománál. 1559-ben – feleségének, Elisabeth von Sinzendorfnak köszönhetően – alsó-ausztriai honosságot nyert. 1561-ben kinevezték főkamarássá, e tisztét haláláig betöltötte. 1562-ben ő vezette a magyar rendek által Prágába, Miksa főherceg cseh királlyá koronázására küldött huszársereget. 1563-ban bekerült az alsó-ausztriai Herrenstandba. A 16. sz.-ban mindössze 7 magyar főúrt érte ez a megtiszteltetés – feleségeik, a bécsi udvari, valamint mo.-i katonai szolgálataiknak köszönhetően –, ő volt a második. 1563–66-ig komáromi főkapitányi rangban szolgált, 1563–77-ig Komárom vm. főispánjaként működött, 1566-ban a komáromi hajóssereg kapitánya lett. 1569-ben megszerezte Zemplén vm.-ben Sztropkó várát és uradalmát. Miksa király parancsa után, hogy az elhagyott keszthelyi ferences kolostort a Pethő-család rombolja le, vagy alakítsa erőddé, 1566-ban megkezdte Keszthely várának kiépítését, bár a mezőváros portáinak kevesebb, mint harmada képezte tulajdonát. 1571-ben a család szerződésben rögzítette a végvárban a Pethő-családtagok által tartandó katonák számát. A megerődítéssel járó költségek ellentételezéseként a család többi tagja lemondott javára várbeli birtokrészükről. 1573-ban visszavonásig birtokcsere keretében átadta Vas és Zala vm.-i birtokait sógornője és annak fiai, Kristóf és Mihály számára, vele a lakhelyéül szolgáló Rezi és az általa építtetett Keszthely várának osztatlan birtokjogát is. A végház első kapitányának kinevezte (1575) Kristófot. P. Jánost az uralkodó 1576-ban a dunántúli kerület főkapitánya címben részesítette.
Irod.: Ila Bálint: Adalékok a Keszthely végvár megépüléséhez. In.: Műemlékvédelem. 1973. 4. sz. p. 223-224. – Eszes László: Keszthely mezőváros és végvár. In.: Építés- Építészettudomány. 1984. 16. köt. 1-2. sz. p. 249-293. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 5/9. köt. 259. p., p. 263-264. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. 74. p. – Szatlóczki Gábor: A Rezi vár históriája. 2000. p. 37-67. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 295. p. – Pálffy Géza: A magyar nemesség bécsi integrációjának színterei a 16–17. században. In.: Tanulmányok Szakály Ferenc emlékére. 2002. p. 307-331. – Végh Ferenc: A keszthelyi végvár építéstörténete (XVI–XVII. század). 2002. p. 18-31., 41. p. – Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján : Keszthely végváros a 16-17. században. 2007. p. 36-57. – www.genealogy.euweb.cz

PETHŐ KRISTÓF, br. gersei
(? – Bolondvár, 1600. szeptember?.) - várkapitány.
Szülei br. P. Gáspár és Choron (Csóron) Anna voltak. P. Péter (?–1454) ükunokája, P. János (1525–78) unokaöccse. P. János 1573-ban birtokcsere keretében rá, és Mihály öccsére ruházta át Vas vm.-i birtokait, valamint Zala vm.-ben Kemend, Tátika és Rezi vártartományok ráeső birtokhányadát, ezzel Rezi és Keszthely várak kizárólagos tulajdonjogát is. 1575 őszén kinevezte a keszthelyi végház első kapitányának. Első jelentős fegyverténye a kemenesaljai fosztogatásból visszatérő török had szétverése volt 1582-ben, melyben Majthényi László pápai kapitány is segítségére volt. 1586-ban sikeresen verte vissza Ali koppányi bég Keszthely vára elleni támadását. 1589-ben újra rajtaütött a török a váron, kirabolta a vásárt, elrabolt néhány kereskedőt, de a várat nem tudta bevenni. A királyi helyőrséget befogadó keszthelyi erősség nélkülözhetővé tette Rezi és Tátika vára fenntartását. 1589-ben a Haditanács P. Kristóf és rokonai kérésének eleget téve engedélyezte az elnéptelenedett Rezi és a kiégett Tátika várának lerombolását, ezután a várakhoz tartozó uradalmak (Szántó, Kiskovácsi, Hidegkút, ill. Rezi, Zsid, Keszthely, Keszthely-Tomaj, Falud és Fenék) Keszthely vártartományává lettek. P. Kristóf, a törökök által rettegett vitéz, 1596-ban Naszuf basa ellen intézett támadást. Egyik kezdeményezője és aktív részese volt a török elleni, 1599. évi ellentámadásnak. A bevett Bolondvár élére, keszthelyi tisztsége megtartásával, kapitányi megbízást kapott. 1600-ban a Bolondvár visszaszerzéséért vívott sikeres török ostrom során esett el. Fiú utód nélkül leányaira maradt birtoka – már örököltek Mihály öccse után is –; közülük Katát Bakács Sándor (?–1626) későbbi keszthelyi várkapitány, Sárát Darabos János vette el, akik egyenlő arányban részesültek a keszthelyi vártartomány legnagyobb részhányadából.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 381-382. – Sági Károly–Iványi Béla–Péczely Piroska: Keszthely. É. n. p. 40-42. – Eszes László: Keszthely mezőváros és végvár. In.: Építés- Építészettudomány. 1984. 16. köt. 1-2. sz. p. 249-293. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 5/9. köt. 259., 264. p. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. 74. p. – Szatlóczki Gábor: A Rezi vár históriája. 2000. p. 67-72., 75. p. – Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján : Keszthely végváros a 16-17. században. 2007. p. 57-64., 95., 97., 103., 288., 292. p. – www.genealogy.euweb.cz

PETHŐ LÁSZLÓ, br. gersei
(? – ?, 1677. május 5. előtt) - várkapitány.
Szülei Pethő Gáspár és Péchy Judit. A mo.-i ág megalapítójának számító P. Péter (?–1454) a szépapja volt. Ügyes birtokpolitikája és második felesége, Thököly Mária kölcsönei révén a Pethő-család egykori birtokainak jelentős részét megszerezte, köztük a horvátországi ág részhányadát is. Keszthelyi részhányada mellett egyidőben zálogként Szentgyörgyvár és Szentgrót várait és uradalmait is birtokolta. Vázsonyi, majd 1648–65 között kiskomáromi főkapitányként szolgált. Kiskomáromi tisztségét megtartva 1656 decemberében nevezték ki keszthelyi főkapitánynak, 1658-ig látta el e tisztségét. Többnyire Kiskomáromban időzött, helyette 1657-től a keszthelyi végház napi ügyeinek vitelét vicekapitányi minőségben Babócsay Ferenc végezte. 1659-ben bárói címet kapott. 1665–71 között zalavár-hídvégi főkapitányi tisztet töltött be, 1671-ben a Kanizsa ellen vetett végek vicegenerális posztjára nyert kinevezést. Halála után öröksége özvegye új férjének, Nádasdy Istvánnak kezére került, majd a magyar kincstár elkobozta, tőle az Esterházyak kapták meg.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 382-383. – Szatlóczki Gábor: A Tátika vár históriája. 2002. 148. p. – Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján : Keszthely végváros a 16-17. században. 2007. 81., 99. p., p. 108-116., 289., 292. p.

PETHŐ LÁSZLÓ, gersei
(?, 1400 körül - ?, 1454 körül) - földesúr.
Apja gersei Pethő János (?–1424), aki apja, a Nádasd nemzetségből származó Péter, ill. Pethő halála után nevezte magát Pethő családnéven, ő használta először a gersei előnevet is. Győri kapitány, vasi és zalai főispán, s az akkor királyi birtok Tátika várnagya volt. Halála után Zsigmond király címeit és rangjait megosztotta fiai, László, Dénes (?–1427–30 körül) és Péter (Pethő) (?–1454) között. Lászlóé lettek a horvátországi birtokok, s a zalai és vasi főispáni tisztség és a tátikai várnagyság. 1427-ben a Rezi váruradalmat tartozékaival, köztük Keszthellyel, nekik adományozta a király. Ettől fogva mintegy 300 évig a gersei Pethő-család lett Keszthely földesura. Az adományozottakat csak 1432-ben lehetett beiktatni szerzeményeikbe, mert a Medvei testvérek nem akartak lemondani a birtokokról. 1429-ben P. László és fivére, Péter a pálosrendi vállusi Szent Miklós kolostor öt keszthelyi jobbágytelkét lefoglalta, ezzel is növelve keszthelyi birtokukat. László és Péter harcoltak a husziták ellen, Zsigmond király kíséretéhez tartoztak európai útján, részt vettek császárrá koronázásán, a firenzeiek elleni harcban s az egyházszakadást megszüntető bázeli zsinaton. Hazaérkezésük után a király megjutalmazta a fivéreket. 1435-ben megkapták Tátika várát tartozékaival, 1435-ben a két fivér, 1435–37-ben László, 1437–38-ig László és Péter együtt töltötte be a zalai főispáni tisztséget. Zsigmondot halála után Habsburg Albert 1438-ban minden jelentős birtokukban megerősítette. Albert halála után László és Péter csatlakozott a Jagelló Ulászlót megkoronázó párthoz. Albert özvegye 1440-ben visszavette a fivérektől Keszthelyt, és Zágorhidai Demeternek adta. I. Ulászló megkoronázása (1440) után a fivérek visszakapták birtokukat, megkapták Kehida birtokot, s 1441-ben Vas és Zala vm. „kamara haszna” adóját, melynek beszedése az ő feladatuk lett, majd a király Miskefalvával és Reznek várával jutalmazta őket. 1441-ben I. Ulászló minden régi birtokukra új adománylevelet állított ki. A trónviszályban Erzsébet pártján állók, köztük a Tapolcán birtokos Szilveszter karthauzi prior emberei megtámadták és lerombolták a keszthelyi birtokközpontot, válaszul László és Péter elpusztította a karthauziak tapolcai templomerődjét. A prior és a Pethők pereskedni kezdtek, később megegyeztek. A király 1441-ben kinevezte a Pethő fivéreket zalai főispánnak. I. Ulászló halála után László V. László szolgálatába állt. 1445-ben a Marcaliak szentgyörgyvári hadnagyai kirabolták Keszthelyen a templomot és a Pethő-lakóházat. 1447-ig László és Péter együtt, 1455-től László egyedül viselte a zalai főispáni tisztséget.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 378-379. – Holub József: Zala megye története a középkorban. 1929. 1. köt. p. 464-468. – Feiszt György: Fejezetek a Gersei Pető család történetéből. In.: Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból. 1986. ZGY. 25. p. 77-94. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 5/9. köt. p. 257-266. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. p. 73-74. – Szatlóczki Gábor: A Rezi vár históriája. 2000. p. 20-28. – Zala megye archontológiája : 1138–2000. 2000. 461. p. – Szatlóczki Gábor: A Tátika vár históriája. 2002. p. 33-59. – TÉL3. 2003. p. 49-50. – ZÉK. 2005. 107. p. – www.genealogy.euweb.cz

PETHŐ PÉTER (Pethő), gersei
(? – ?, 1454. ?) - földesúr.
Apja gersei Pethő János (?–1424). Testvérei László (1400 körül–1454 körül) és Dénes (?–1427–30 körül). Péter örökölte apja mo.-i birtokait. A király Vas vm. főispánjává nevezte ki, s 1427-ben a Rezi váruradalmat tartozékaival, köztük Keszthellyel, neki és fivéreinek adományozta. Ettől fogva mintegy 300 évig a gersei Pethő-család lett Keszthely földesura. Az adományozottakat csak 1432-ben lehetett beiktatni szerzeményeikbe, mert a Medvei testvérek nem akartak lemondani a birtokokról. 1429-ben P. Péter és László a pálosrendi vállusi Szent Miklós kolostor öt keszthelyi jobbágytelkét lefoglalta, ezzel is növelve keszthelyi birtokukat. László és Péter harcoltak a husziták ellen, Zsigmond király kíséretéhez tartoztak európai útján, részt vettek császárrá koronázásán, a firenzeiek elleni harcban s az egyházszakadást megszüntető bázeli zsinaton. Hazaérkezésük után a király megjutalmazta őket. 1435-ben megkapták Tátika várát tartozékaival, 1435-ben és 1437–38-ig Péter és László együtt töltötte be a zalai főispáni tisztséget. Zsigmondot halála után Habsbourg Albert 1438-ban minden jelentős birtokukat oklevélben erősítette meg. Péter elkísérte a királyt Csehországba, majd 1439-ben török ellenes hadjáratába. Albert halála után Péter és László csatlakozott a Jagelló Ulászlót megkoronázó párthoz. Albert özvegye 1440-ben visszavette tőlük Keszthelyt, és Zágorhidai Demeternek adta. I. Ulászló megkoronázása (1440) után visszakapták birtokukat, megkapták Kehida birtokot, s 1441-ben Vas és Zala vm. „kamara haszna” adóját, melynek beszedése az ő feladatuk lett, majd a király Miskefalvával és Reznek várával jutalmazta őket. 1441-ben I. Ulászló minden régi birtokukra új adománylevelet állított ki. A trónviszályban Erzsébet pártján állók, köztük a Tapolcán birtokos Szilveszter karthauzi prior emberei megtámadták és lerombolták a keszthelyi birtokközpontot, válaszul Péter és László elpusztította a karthauziak tapolcai templomerődjét. A prior és a Pethők pereskedni kezdtek, később megegyeztek. A király 1441-ben kinevezte a Pethő fivéreket zalai főispánnak. 1445-ben a Marcaliak szentgyörgyvári hadnagyai kirabolták Keszthelyen a templomot és a Pethő-lakóházat. Péter 1445-ben második felesége, Szeri Pósa Katalinnal kötött házasságával hat megyére (Arad, Temes, Krassó, Keve, Csanád, Csongrád) kiterjedő uradalomnak részbirtokára szerzett jogot. 1448-ig Péter és László együtt viselte a zalai főispáni tisztséget.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 378-379. – Holub József: Zala megye története a középkorban. 1929. 1. köt. p. 464-468. – Feiszt György: Fejezetek a Gersei Pető család történetéből. In.: Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból. 1986. ZGY. 25. p. 77-94. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 5/9. köt. p. 257-266. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. p. 73-74. – Szatlóczki Gábor. A Rezi vár históriája. 2000. p. 20-28. – Zala megye archontológiája : 1138–2000. 2000. 461. p. – Szatlóczki Gábor: A Tátika vár históriája. 2002. p. 33-59. – TÉL 3. 2003. p. 49-50. – ZÉK. 2005. 107. p. – www.genealogy.euweb.cz

PETŐ IMRE
(Keszthely, 1882. ? – Budapest, 1944. május 22.) - zeneszerző, karmester, zenepedagógus.
Eleinte mérnöknek készült, de hamarosan zenei pályára lépett. A bp.-i Zeneművészeti Akad.-n Koessler János, Herzfeld Viktor és Thomas István tanítványaként zongora- és zeneszerzés tanulmányokat végzett 1908-ban. Harmadéves hallgató korában elnyerte a bayreuthi Wagner-ösztöndíjat, majd Berlinben Engelbert Humperdinck, Arthur Nikisch és Lilli Lehmann tanítványa volt. 1911-ben tagja lett a Sas szabadkőműves páholynak. Tanulmányai befejezése után Berlinben és Stuttgartban karmesterként működött, majd 1913-tól a bp.-i Operaházban korrepetitor, később karmester volt. 1920-tól a bp.-i Nemzeti Zenedében tanított. Férfikarokat, dalokat, zongoradarabokat és kamarazenei műveket szerzett.
F. m.: A hangképzés története. Bp. 1929. – A képzőművészeti és zenei stílusok párhuzamos fejlődése és egymásra hatása. Bp. 1929.
Irod.: MMK. 1936. 461. p. – ZL. 1965. 3. köt. 109. p. – MSZL. 1994. 613. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 304. p. – ZÉK. 2005. 219. p.

PETŐHÁZI (PÓCZEK) GÁBOR
(Körmend, 1922. április 22. – Gödöllő, 1978. május 18.) - agrármérnök, szakíró.
1938–39-ben mg. szaktanfolyamon vett részt, 1939–41 között a csermajori mg. szakiskolában tanult, majd 1942-ben Keszthelyen állattenyésztési ellenőri tanfolyamot végzett. 1942–43-ban a lévai Állattenyésztő Egyesület törzskönyvi előadójaként tevékenykedett, majd a II. vh. után a Kőszegi Járási Nemzeti Biz. tagjaként részt vett a földreform végrehajtásában, valamint közreműködött a Nemzeti Paraszt Párt Vas megyei szervezetének megalakításában, melynek 1950-ig orsz. választmányi küldöttje volt. 1946–49 között vezette a körmendi járási rendőrség politikai osztályát. 1947-ben változtatta meg családnevét. 1949–52-ben a Zalalövői ÁG főagronómusaként dolgozott, majd igazgatónak nevezték ki. 1952–53-ban a fővárosi Állami Gazdaságok Minisztériumában a takarmány-ellenőrzési csoportot vezette, 1953–55-ben az ÁG-ok D-dunántúli Igazgatóságán, mint főállattenyésztő működött. 1954-ben agrármérnöki oklevelet szerzett a Keszthelyi Mg. Akad.-n. 1955–57 között vezette a Baranya megyei ÁG-ok Igazgatóságát. 1957–64-ben földművelésügyi miniszter helyettes, 1964-től haláláig a Gödöllői Kisállattenyésztő Kutató Int. igazgatójaként látta el feladatait. Elsősorban az állattenyésztés fejlesztésén fáradozott. Kezdeményezésére kezdték el gyártani a róla elnevezett forró levegős lucernalisztet. Anyagi lehetőséget teremtett az első baromfirendszerek megvásárlásához, segítette a m. technológiák kidolgozását. Kutatóként Gödöllőn részt vett a nagyüzemi pecsenyenyúl-tenyésztés technológiájának kidolgozásában és a fehér gyöngy nevű hibrid előállításában.
F. m.: Búzatermesztésünk helyzete és soron következő feladatai. Bp. 1963. – Nagyüzemi állattartás és tenyésztés továbbfejlesztésének kérdése. Bp. 1963.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 724-726. – RÚL. 1996–2008. 15. köt. 735. p. – ÚMÉL. 5. köt. 312. p.

PEZENHOFFER ANTAL
(Zalaszentgrót, 1893. május 21. – Esztergom, 1973. augusztus 24.) - főkönyvtáros, statisztikus.
Középiskolai tanulmányait a keszthelyi gimnáziumban végezte, teológiát Esztergomban és a Pazmaneumban tanult. 1916-ban szentelték pappá. 1916–19-ben Érsekújvárott káplánként működött, 1919-től Bp.-en hitoktató volt. 1921-től a VIII. Vas u. községi felső kereskedelmi fiúiskolában hittant oktatott. 1949-től haláláig Esztergomban főegyházmegyei főkönyvtárosi állásban dolgozott. A két vh. között demográfiai és statisztikai kérdésekkel foglalkozott. Írásai jelentek meg a Magyar Kultúra és a Katolikus Szemle c. lapokban.
F. m.: A demográfiai viszonyok befolyása a nép szaporodására. Bp. 1922. – Mit köszönhet a világ Raffay szerint a protestantizmusnak. Bp. 1927. – Nemzeti eszme és protestantizmus. Bp. 1927. – A gazdasági cselédek fajegészsége. Bp. 1931. – Felekezeti nagymondások. Bp. 1931. – VI. Sándor meg Luther. Bp. 1937. – Magyarország sorsdöntő kérdése: a házasság. Bp. 1942. – A magyar nemzet történelme: a mohácsi vésztől napjainkig. A Katolikus Egyház és a Habsbourg-ház történelmi szerepe: történelmi apologetika. Pilisszentlélek. 1993.
Irod.: MKL. 1993–. 10. köt. 924. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 340. p.

PFAHLER KÁROLY, dr.
(?, 18. sz. vége – ?, 1845 után) - ügyvéd, jogtudós, archon.
1815–18 között a jog tanára volt Keszthelyen a Georgikonban, 1816-tól az intézmény archonjának és lyceum igazgatójának nevezték ki. Emellett a Festetics-uradalmak jogtanácsosi feladatait is ellátta. Kiváló szakértője volt a földtulajdoni viszonyokkal kapcsolatos kérdéseknek. Fő műve az urbárium óta kifejlődött jobbágyviszonyokra vonatkozóan alapvető jogi kézikönyvnek számított.
F. m.: Jus Georgicum regni Hungariae et partium eidem adnexarum commentatus est. 1–2. Kh. 1820.
Irod.: Emlékkönyv a Georgikon alapításának 100-ik évfordulója és a gazd. tanint. uj épülete felavatása ünnepélye alkalmára. 1897. 38. p. – Szinnyei. 1980–1981. 10. köt. 1109. has. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 341. p. – ZÉK. 2005. 220. p.

PIAST MESKÓ (Mescho, Mesko, Messko, Mieszko, Mihály)
(? – ?, 1344. augusztus 9. előtt) - földesúr, püspök.
I. Károly Róbert negyedik feleségének, Lokietek Erzsébet lengyel hercegnő fivére, Nagy Lajos király nagybátyja. Johannita lovag volt, 1318-ban a rend mo.-i perjelének, 1328-ban nyitrai, 1334-ben veszprémi megyéspüspöknek választották. 1334-ben kirnéi kancellári tisztséget kapott. Meskó kálvölgyi birtokával 1340-ben I. Károly Róbert elcserélte a tátikai uradalmat Keszthellyel együtt. Meskó néhány évig birtokolta Keszthelyt.
Irod.: MKL. 1993–. 10. köt. 937. p. – VMÉL. 1998. 340. p. – Szatlóczki Gábor: A Tátika vár históriája. 2002. p. 19-22.

PINTÉR ENDRE JÓZSEF
(Zalaszántó, 1796. július 8. – Csorna, 1877. június 16.) - kanonok, alperjel, tanár, iskolaigazgató, író, költő, népdalgyűjtő.
1816-ban Csornán belépett a premontrei rendbe, 1822-ben szentelték pappá, ahol konventi tag lett. 1825–27 között a keszthelyi gimnáziumban, 1827-től a szombathelyi gimnáziumban tanított. 1844-ben magyar nyelvből tanári vizsgát tett, Csornán házgondnok volt, valamint a vecsei szék táblabírája. 1849–58 között a rend keszthelyi gimnáziumában tanított, majd 1858–74 között igazgatói tisztséget viselt. Közben 1861-ben házfőnöki, 1864-ben r. számvevői feladatokat is ellátott. 1874-től Csornán alperjel minőségben működött. Orsz. hírű fejszámolóként tartották számon. Több mint négyszáz népdalt gyűjtött össze, amit 1844-ben beküldött a Kisfaludy Társ.-nak.
F. m.: Marcus Tullius Cicero beszéde Manilius törvényjavaslata mellett a néphöz. Bécs. 1846.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 10. köt. 1173-1174. has. – Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 110-111. – MKL. 1993–. 10. köt. 965. p. – ÚMIL. 2000. 3. köt. 1764. p.

PINTÉR GYÖRGY
(Balatonkeresztúr, 1854. április 17. – ?) - postakezelő, költő.
Apja Pintér János uradalmi gazdatiszt volt. Keszthelyen és Grazban végezte iskoláit, majd Iharosberényben az Inkeyeknél postakezelőként dolgozott. Betegsége miatt visszaköltözött Keszthelyre a szülői házhoz, majd Sümegen telepedtek le. Német, francia, olasz, török nyelven beszélt. 1890-ben versei jelentek meg a Keszthely, valamint a Sümeg és Vidéke c. lapokban.
F. m.: Hervadt virágok (versek). Sümeg. 1902.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 10. köt. 1174. has.

PINTÉR ISTVÁN, dr.
(Czinfalva, 1911. május 28. – Sopron, 1998. január 30.) - ügyvéd, zoológus, malakológus.
Apja orvos volt. Családjával a trianoni békeszerződés után Csornára költözött. A győri bencés gimnáziumban érettségizett. 1928–32 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult, 1933-ban államtudományi, 1934-ben jogi doktorátust szerzett. 1933–34-ben Párizsban ösztöndíjasként szociológiai és közgazdasági tanulmányokat folytatott. Tevékenyen részt vett a párizsi magyar tanulmányi központ munkájában, alapító tagja és első elnöke volt a franciaországi Magyar Katolikus Akadémikusok Körének. 1935-ben vármegyei szolgálatba lépett Sopronban, ahol közigazgatási gyakornok, majd szolgabíró, 1941-től Sopron vm.-i aljegyző lett. A háború éveiben a vm. közellátását vezette. 1946-tól Keszthelyen ügyvédjelöltként, 1950–76 között ügyvédként dolgozott. Családi kirándulások során fordult érdeklődése a természettudományok felé. Elsősorban a Dunántúlon, de legfőképp a Keszthelyi-hegység, a Bakony, a Hévízi tó és a környező berek faunisztikai feltárásával, Keve András ornitológussal a madarak csigával való táplálkozását vizsgálta. Legjelentősebb tudományos érdeme, hogy az elődökhöz képest sokkal szisztematikusabb módszereket alkalmazott a malako-faunisztikai kutatásban. Hatalmas mennyiségű adattal járult hozzá a hazai puhatestű fajok elterjedésének ismeretéhez. Két, a magyar faunára nézve új fajt fedezett fel. Gyűjteménye és tud. hagyatéka a M. Természettudományi Múzeum Állattárába és a gyöngyösi Mátra Múzeumba került. Számos előadást tartott, hazai és külf. szaklapokban 27 malakológiai tárgyú publikációt tett közzé. Ezen túl 1930–40-es években mintegy 100 hitéleti- és szociológiai témájú cikke jelent meg magyar és francia nyelven napilapokban és katolikus folyóiratokban. 1987-ben visszaköltözött Sopronba, de a nyarakat Vonyarcvashegyen töltötte.
F. m.: Adatok a Dunántúl egyes tájainak Mollusca-faunájához. In.: Állattani Közlemények. 1960/47. p. 125-139. – A tájgyűjtés szerepe a csigafauna kutatásában. In.: Soosiana, 1978. 6. sz. p. 17-20. – A malakológiai felkutatottság mértékének kiszámítása becsléssel. In.: Soosiana. 1981. 9. sz. p. 29-32.
Irod.: Krolopp Endre–Varga András: In memoriam Dr. Pintér István (1911. V. 28. –1998. I. 30.) In.: Malakológiai Tájékoztató. 1999. 17.évf. p. 5-7. – MMA. 2002. p. 705-706. – Személyi forrás.

PINTÉR SÁNDOR, dr. méhészi
(Keszthely, 1910. május 12. – Veszprém, 1987. október 9.) - plébános, műfordító.
Gimnáziumi tanulmányait Keszthelyen végezte, majd 1929–34 között Veszprémben teológiát tanult. 1934-ben szentelték pappá. Csabrendeken káplánként, 1935-ben Mezőkomáromban adminisztrátorként dolgozott. 1936-tól Balatonalmádiban fürdőlelkészként és plébánosként szolgált. 1944-ben kánonjogi doktorrá avatták. Ebben az évben zsidók részére keresztlevelet adott, „izgatás bűncselekménye” miatt bűnvádi eljárást indítottak ellene. Balatonalmádiban helyreállítatta a háború alatt megsérült templomot, melyet 1956-ban Bicskei Károly freskóival díszíttetett, új fő- és mellékoltárt, szószéket állíttatott, a templomban Szűz Mária és Szent Jobb kápolnát építtetett. 1960-ban helyreállíttatta a Szent Margit kápolnát. 1970-től balatoni biztos volt. Fordítóként is tevékenykedett.
F. m.: Joseph Brilot: Harc a repülőért. Ford. Csontos Gyulával. Bp. 1942. – Francis Finn: Lieght Klos. Egy amerikai diák életéből. Ford. Csontos Gyulával. Bp. 1943. – J. Castelbrance: Fatima nagy csodája. Ford. Csontos Gyulával. Bp. 1944. – H. Lauverniere: Két gyermek a romok alatt. Ford. Csontos Gyulával. Bp. 1947.
Irod.: MKL. 1993–. 10. köt. p. 969-970.

POLATSEK MÁTÉ (Polacsek)
(Nechwitz, 1824. ? – Keszthely?, 1900. február 6.) - kőfaragómester.
Még a céhrendszer idejében (1872 előtt) telepedett le Keszthelyen, de nem volt a céh tagja. A keszthelyi gótikus templom 1896-os restaurálásakor ő végezte a kőfaragó munkákat. Több általa készített kereszt és síremlék maradt fenn. Ő alkotta a Festetics-kastély parkjában található, Hencz Antal által tervezett nagy szökőkút vázáit (1893).
F. m.: Kereszt (corpus, Mária). Dióskál. 1880. – Kereszt (corpus, Mária két nőalakkal). Vindornyaszőllős. 1887. – Kereszt (corpus, Mária). Szentpéterúr. 188?. – Kereszt (corpus, Mária). Alsópáhok. 1902.
Irod.: Réthelyi Jenő: Útszéli keresztek Keszthely környékén. In.: Ethnographia. 1984. 1. sz. p. 53-79. – Megyeri Anna: Középítkezések, városfejlődés Keszthelyen 1850–1945 között. In.: Zala megye ezer éve. 2001. p. 187-194.

PONGRÁCZ JÓZSEF
(Nikla, 1778. november 11. – Ősi, 1856. október 16.) - plébános, író, műfordító.
Otthon Újváry István volt bencés szerzetes vezetésével és Keszthelyen végezte tanulmányait. Pécsett filozófiai, Veszprémben teológiai tanulmányokat folytatott. 1801-ben szentelték pappá Pécsett. Veszprémben praebendista és alkántori minőségben működött, 1805-től Hetesen plébánosként szolgált. 1818-tól a kaposvári kerület esperesévé nevezték ki. 1832-től Veszprémben a szeminárium lelki igazgatói tisztségét töltötte be és plébánosként tevékenykedett. 1834-ben Ősibe került, ahol plébánosi hivatalt töltött be és a palotai kerület esperese volt. Működése ideje alatt bővítette a templomot. Esperesi beosztásából kérésére felmentették. Elsőként fordította magyarra Szent Ágoston vallomásai (Veszprém, 1842) c. művét.
F. m.: A hét szentségről és a szentmise áldozatról. Veszprém. 1838. – Szalézi Szt. Ferenc genevai pp. Philotheája, vagyis polgári istenes életre vezérlő kalauz. Magyarázta. Veszprém. 1850.
Irod.: MKL. 1993–. 11. köt. 141. p. – VMÉL. 1998. 410.

PUSKA LÁSZLÓ
(Kunágota, 1931. december 6. – Keszthely, 2000. augusztus 1.) - zenetanár, karmester.
A sárospataki ref. gimnáziumban érettségizett 1950-ben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gordonka tanszakának hallgatója volt két évig, majd az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola ének-zene tagozatát végezte el, 1955-ben szerzett diplomát. A Külkereskedelmi Minisztérium Vámigazgatási Zenekarában csellistaként szerepelt. 1960-ban került a fóti Gyermekváros alkalmazásába. Mint zenatanár-karmester, több ezer gyermeket nevelt, oktatott a zenére, zene szeretetre. A zenekarral aktívan részt vett a település ünnepségein. 1991-től nyugdíjba vonult. 1992-től a fóti zeneiskola alkalmazta. Élete végéig zenetanár-karmesteri beosztásban tanított, vezette a fúvószenekart. Munkája elismeréséül Kiváló Pedagógus és a Művelődési Minisztérium Kiváló Dolgozója címet kapta meg. Számos fúvószenekari, kamarazenei átirat fűződik a nevéhez.
Irod.: KKMZ. 1988. 371. p. – FA. 2006. 147. p.

PUSKÁS AURÉL
(Józseffalva, 1924. január 4. – Budapest, 1984. október 2.) - vegyészmérnök, biokémikus.
A bp.-i József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát 1946-ban. 1963-ban kémia tudományok kandidátusa címet nyert. 1946–48-ig az Orsz. Kémiai Int. mg. osztályán az Orsz. Talajjavítások Minisztériuma Biztosságának volt a talajvegyésze. 1949–50-ben a Talajjavítási Nemzeti Váll. keszthelyi, 1950-ben a mosonmagyaróvári laboratóriumában kutatóvegyészként dolgozott. Ezután Bp.-re került, ahol a Műszaki Egyetem mezőgazdaság kémiai technológiai tanszékén tanársegéd, 1951–70-ig adjunktusi beosztásban, 1974-től haláláig címzetes egyetemi docens és tud. tanácsadó minőségében működött. Közben 1970–73 között a havannai egyetem gyógyszerészeti kémiai int.-ének Kubában és 1982–84-ben a batnai orvostudományi egyetemnek Algériában biokémikus tud. munkatársaként is látott el feladatokat. Pályája során mg., kémiai technológiai, ipari mikrobiológiai és enzimológiai kutatásokkal foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el a mikroorganizmusok gyors diagnosztikai módszereinek kidolgozása területén. Mo.-on elsők között foglalkozott a mg. hulladékok ipari hasznosításával. A krémkonzisztenciájú enzimes mosószerek előállítására új eljárást dolgozott ki.
F. m.: Élelmiszeripari nyersanyagok vizsgálata. Bp. 1953. – Mezőgazdasági kémia. Bp. 1960. – Adatok penészeredetű proteniázok néhány sajátságához. Bp. 1962. – Biokémia és enzimológia. Bp. 1969.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 15. köt. 895. p. – ÚMÉL. 5. köt. 500. p.

PUSKÁS ISTVÁN
(Pécel, 1930. augusztus 20. – Zalaegerszeg, 2007. augusztus 30.) - vezérigazgató, díszpolgár.
Közgazdasági gimnáziumban érettségizett 1951-ben Bp.-en, 1954-ben az Idegen Nyelvek Főiskoláján, 1966-ban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerzett diplomát. 1954–58 között a fővárosi Gundel Váll.-nál dolgozott. 1958-ban a Balaton vendéglátásának átszervezése idején került Keszthelyre. Eleinte áruforgalmi vezetőként dolgozott, majd 1960-tól az OISZÉV Keszthely–Hévíz Önálló Egység, 1972-től a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Váll. Keszthely–Hévíz Önálló Egység igazgatójaként tevékenykedett. Megalapította az ország első Vendéglátóipari Szakközépiskoláját Keszthelyen 1963-ban, segítette annak munkáját. 1965-ben az országban elsőként bevezette a központi számlázást. Szakmai munkájával kiemelkedő szerepet vállalt Keszthely idegenforgalmának, korszerű vendéglátásának megteremtésében, fejlesztésében. Irányítása alatt számos beruházás, felújítás valósult meg, úgy mint a Motel Keszthely, az egyetem éttermének átvétele és üzemeltetése, az iskolai éttermek, a Halász Csárda, a Hullám Szálloda és Étterem korszerűsítése, a Helikon Szálló beruházása, a Hungária Étterem felújítása, a Juventus Étterem üzemeltetése, a Muskátli Cukrászda felújítása és bérletként való üzemeltetése, számos hévízi vendéglátó egység beruházása (Hotel Thermál, Hotel Aqua, Hotel Park, Debreceni Étterem, Rózsakert Étterem és Presszó). 1985-ben igazgatói munkaköre mellett megválasztották a Danubius Váll.-i Tanács elnökének, 1989-ben a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Váll. vezérigazgatójának. 1991-től vonult nyugdíjba. Szakmai pályafutása mellett széleskörű társadalmi tevékenységet folytatott. Közreműködött az Idegenforgalmi Jó Tanulásért Alapítvány alapításában. Két cikluson át tagja volt a Zala Megyei Tanácsnak és Keszthely Város Tanácsának. A városba kerülése óta támogatta Keszthely sportéletét. Két alkalommal vállalta a Keszthelyi Haladás Sportkör labdarugó szakosztályának elnöki tisztségét, emellett a Zala Megyei Turisztikai Egyesület alelnökeként is működött. 1995-ben a Cukorbetegek Keszthelyi Egyesülete elnökének nevezték ki, mely tevékenységét 2001-ig látta el. Tagja volt a HNF Biz.-nak. Számos kitüntetésben részesült, megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát (1968, 1984), a Belkereskedelem Kiváló Dolgozója (1964, 1974), nyolcszoros Kiváló Dolgozó lett. Két alkalommal részesítették a Veszprém megyéért arany fokozatában és Keszthely Városért Emlékéremmel jutalmazták. 2005-ben Keszthely város díszpolgárává választották.
F. m.: Hévíz 1945–1975. In.: Honismereti tanulmányok. IV. 1977. p. 73-80.
Irod.: KKZM. 1996. 203. p. – Boda Sándor: Vendéglátós iskola születik Hévízen. In.: Keszthely Város Vendéglátó, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakképző Iskolája és Kollégiuma: Jubileumi emlékkönyv 1964–2004. 2004. p. 11-13. – Keszthelyi Televízió: Vendégváró (riport Puskás Sándorral). 2005. – Keszthely Város Önkormányzata 137/2005. (V. 26.) sz. határozata. – www.keszthely.hu

PUSKÁS SÁNDOR
(Polgárdi, 1930. április 19. – Keszthely, 2001. április 14.) - tűzoltóparancsnok.
A BME villamosmérnöki kar tanárképző szakán szerzett diplomát. Ezután őrsparancsnokképzőt, tűzoltó tisztképzőt, BM Akad. főtiszti szakot végzett. Igazságügyi szakértő volt. 1948–50-ig Székesfehérvárott, Zalaegerszegen, Bp.-en dolgozott, majd 1950–52-ben Keszthelyen tűzoltóparancsnokként működött. 1952–69-ig keszthelyi városi-járási tűzoltóparancsnoki beosztásban szolgált, 1969–70-ben megyei parancsnok-helyettes volt Veszprémben. 1987-ben alezredesi rangban vonult nyugdíjba. 1959-ben lektorálta a Tűzoltó taktikai ismeretek c. szakkönyvet. Fejezeteket írt a Tűzoltás a vegyiparban c. könyvben. A tűzesetek vizsgálatával kapcsolatban több írása is megjelent. A TIT-nél és a keszthelyi Agrártudományi Egyetemen is tartott előadásokat. 1985–90-ben tagja volt a Városi Tanácsnak és az Ügyrendi Biz.-nak, alapítója és több éven keresztül szerkesztő-riportere a Városi Televíziónak. 1979-ben megszervezte a Rádiósok Nyugat-dunántúli Szervezetét, 1982-től társelnöki, majd elnökségi tagként vett részt a Rádiósok Orsz. Egyesületében. 1990-ben létrehozta a Balatoni Rádiós Segélyszolgálatot. Megalapította a Dr. Nagy Endre Vadásztárs.-ot és Vadászklubot, melyben elnöki tisztséget töltött be. Kitüntetései: Kiváló Szolgálatért Érdemrend, Szolgálati Érdemérem, Haza Szolgálatáért Érdemérem, Tűzbiztonsági Érdemérem arany és ezüst fokozata, Veszprém megyéért érem, Keszthely Városért (2000).
Irod.: KKK. 1995. p. 87-88. – KKZM. 1996. p. 203-204. – Keszthely Város Önkormányzata 149/2000. (V. 30.) sz. határozata. – Személyi forrás.

PÁKOZDY ZSUZSANNA ld. TÓSZEGI PÉTERNÉ, dr.
-

PÁL SÁNDOR
(Keszthely, 1876. november 15. – Keszthely, 1959. október 11.) - direktóriumi tag.
Foglalkozása kőművessegéd volt. Fiatal korában Komáromba került, ahol 1904-ben belépett a Magyarországi Építőipari Munkások Orsz. Szövetségének Komáromi Csoportjába. 1909-ben visszament Keszthelyre, építési vállalkozó mellett dolgozott. Az I. vh.-ban végig katonai szolgálatot teljesített, leszerelése után tért haza szülővárosába. 1918-ban részt vett a helyi Nemzeti Tanács megalakításában, majd tagja lett a közélelmezési biz.-nak. Bekapcsolódott a szociáldemokrata párt szervezésébe, megválasztották az MSZDP helyi szervezetének alelnökévé. Jelentős tevékenységet folytatott a Nemzeti Tanácsban. Indítványára szervezték meg a párt soraiból a 80 tagú népőrséget. 1919-től részt vett a kommunista pártszervező munkálatokban. A Tanácsköztársaság kikiáltása után tagja lett az ideiglenes háromtagú direktóriumnak, majd a községi és a járási intéző biz., valamint az Alsó-Zala megyei Tanács tagjává választották. Hatáskörébe tartozott a közélelmezés és a munkásügyek intézése, földművelési kérdésekkel foglalkozott. A Vörös Hadsereg toborzó biz.-ának tagjaként agitációs munkát végzett. Vezetője lett az építészeti biz.-nak, melynek terveiben tüdőgondozó építése, Balaton parti szállodák felújítása is szerepelt. 1919. nyarán a helyi pártszervezet küldötteként Nagykanizsán a végrehajtó biz. tagjává választották. Az aratósztrájk elnyomására Keszthelyre karhatalmat kért. A Tanácsköztársaság megdöntése után börtönbüntetésre ítélték, melynek letöltése után internálótáborba került Zalaegerszegre. 1924 őszén léphetett csak be újra az építők szakszervezetébe. A II. vh. befejezése után a Keszthelyi Nádgazdasági Váll. hivatalsegédje lett. Politikával aktívan már nem foglalkozott. 1959-ben Tanácsköztársasági Emlékérmet adományoztak számára.
Irod.: Czeglédy József–Sági Károly: Adatok a Tanácsköztársaság keszthelyi történetéhez. In.: Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei. 3. köt. 1965. p. 163-190. – Élni emberül. 1980. p. 359-360.

PÁNCZÉL BARNABÁS
(Gyula, 1928. augusztus 11. – Gyula, 2001. április 25.) - tanár, szakfordító.
Apja főjegyző volt. Középiskolai tanulmányait 1938–46-ig Gyulán végezte. 1947–52 között a debreceni, majd a bp.-i tudományegyetem bölcsészettudományi karán magyar–német szakon tanult. 1952–62-ig a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban, 1962–88-ig a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban tanított. Gyulán a ref. egyházban presbiteri tisztséget viselt. Helytörténettel és szakfordítással foglalkozott. A gyulai Békés Megyei Levéltár részére is dolgozott, amely irathagyatékát őrzi.
F. m.: Markovicz Mátyás leírása a Maros–Körös közéről és az ottani evangélikus egyházközségekről: XVIII. sz. közepe. Ford. bevezette és jegyzetekkel ellátta. In.: Békés megye és környéke XVIII. sz.-i történetéből. Gyula. 1989. – Imre gyulai plébános kódexe. Ford. In.: Karácsonyi János írásai Gyula történetéből. Gyula. 1990. – Kerecheni, Iustitia, Kleió. In.: Körösök vidéke. Gyula. 1991. – Bél Mátyás: Békés vármegye leírása. Részben ford. Gyula. 1993. – Markovicz Mátyás: Szamosi csodajelek és egyéb nevezetességek. Ford. In.: A hétköznapok historikuma. Gyula. 1997.
Irod.: Személyi forrás.

PÁR ISTVÁN
(? – ?) - városbíró.
1797–99 között volt Keszthely város bírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

PÁRKÁNYI GYULA, K.
(Tihany, 1895. ? – ?, 1963 után) - gépészmérnök.
1914-ben érettségizett Keszthelyen. 1914–15-ben a bp.-i Műegyetem hallgatója volt, gépészmérnöki diplomát a milánói műszaki egyetemen szerzett 1925-ben. Tanácsadó mérnökként dolgozott Kolumbiában, Baranquillában. Génuában tervezőként tevékenykedett az Ansaldo cégnél, majd főmérnök lett a Costa hajózási társ.-nál, később az angol és olasz kormány főfelügyelőjeként működött líbiai és etiópiai munkáknál. 1941-ben Kolumbiában telepedett le. Cikkeket írt olasz műszaki lapokban.
Irod.: VMÉL. 1998. 393. p.

PÁRKÁNYI JÓZSEF
(?, 1839. ? – ?, 1913. december ?) - uradalmi főlevéltáros és könyvtáros, nevelő.
Somogyvárott a gr. Szécheny családnál volt nevelő, majd átvette Keszthelyen hg. Festetics Tasziló gyermekeinek nevelését. Feladata teljesítése után a herceg főlevéltárosnak és könyvtárosnak nevezte ki, e tisztét haláláig ellátta. Kummer Mihály könyvtárossal elkészítette a könyvtár cédulakatalógusát (1887–91). Emlékére a Fejér György Városi Könyvtár és a Csány-Szendrey Ált. Műv. Központ (korábbi neve: Csokonai ÁMK) 2003 óta megrendezi a Párkányi József Területi Könyvtárhasználati Versenyt az általános iskolák felsőtagozatos tanulói részére.
Irod.: Klempa Károly: A keszthelyi Festetics könyvtár. 1938. p. 13-14. – Párkányi József. In.: Keszthelyi Hirlap, 1913. december 14. 3. p.

PÁZMÁNY JENŐ, dr. szilasi és laki
(Csilízradvány, 1868. november 16. – Fiume, 1939. március 17.) - ügyvéd, díszpolgár.
Fiumében elvégezte a tengerészeti iskolát. Ezután Brazíliába és a világ más részeibe hajózott, de mivel szervezete nem bírta a hosszú tengeri utakat, beosztását kérte a M. Folyam és Tengerhajózási Rt. dunai szakaszához. Néhány évig itt teljesített szolgálatot, majd a fiumei statisztikai hivatal tisztviselője lett. Politikai vitába keveredett a fiumei kormányzó titkárával, ezért távoznia kellett az állásából. A bp.-i egyetemre iratkozott be, ahol jogot végzett, és olasz nyelven ügyvédi vizsgát tett. Fiumében ügyvédi irodát nyitott. Az I. vh. után menekülni kényszerült a szerbek elől, ekkor került a Balaton partjára. 1922–24 között élt Kiskeszthelyen, a Sopron utcában. Sok barátot, tisztelőt szerzett a városban, adományaival a szegények taníttatását segítette. Kiskeszthely díszpolgárává választotta. Miután a nemzetközi megállapodások Fiumét Olaszországnak juttatták, visszatért és Fiumében ügyvédként működött tovább. Nagy műveltséggel rendelkezett, sok nyelven (olasz, német, francia, angol, spanyol, horvát) jól beszélt, az olasz–magyar barátság elkötelezett harcosa volt. Cikkeket közölt a M. Tengerpart c. lapban és hírlapokban (pl. Komárommegyei Értesítő) is jelentek meg írásai.
Irod.: Keszthelyi Újság. 1923. szeptember 9. – Meghalt Kiskeszthely egyetlen díszpolgára. In.: Keszthely és Vidéke. 1939. április 1. 5. p. – Szinnyei. 1980–1981. 10. köt. 617. has. – KNSZ. 1994. 66. p. – Hagyományőrző nap. In.: Hévíz, Keszthely és Vidéke. 2002. július 4. 4. p.

PÉCZELY ATTILA, dr. középgulácsi
(Rákosszentmihály, 1897. augusztus 13. – Weiden, 1964. július 6.) - népzenekutató- és gyűjtő, muzeológus, orvos.
Péczely Piroska (1899–1978) festőművész, muzeológus, dr. P. László (1906–1980) irodalomtörténész testvére. Gimnáziumi tanulmányait Nagyszombatban kezdte. A család Keszthelyre költözött, a hatodik osztálytól kezdve Keszthelyen tanult a premontrei gimnáziumban. Keszthelyi évei alatt kezdett el intenzíven érdeklődni a zene, főként a zene elmélete, zenetörténet iránt. Az érettségi után Bécsbe került 1915-ben, ahol katonai szolgálatot teljesített. Ekkor alapozta meg később híressé vált ásványgyűjteményét. A háború végén olasz hadifogságba került. Szabadulása után 1921-től a bp.-i egyetem hallgatója volt, 1926-ban orvosi oklevelet szerzett. Közben a Zeneművészeti Főiskolán Kodály Zoltán népzenei előadásait is hallgatta. 1923-ban intenzív népdalgyűjtésbe kezdett Kiskomáromban (ma Zalakomár), 1925-ben együtt gyűjtöttek Kodály Zoltánnal. 1927-től Bp.-en dolgozott orvosként, majd 1930-tól Hódmezővásárhelyre került, itt gyakorolta orvosi hivatását 1939-ig. A ’30-as évek elején alakult Nemzetközi Iridológiai Társ. elnökének választották, tud. cikkei jelentek meg az iriszdiagnosztika témakörében, praxisában is sikeresen alkalmazta ezt a diagnosztikai módszert, melyet nagybátyja, dr. Péczely Ignác talált fel. 1930–39-ben Bartók Béla megbízásából főként Zala és Csongrád megyében végzett népzenei gyűjtést, több mint kétezer dalt gyűjtött. Megalapította a Kiskomáromi Tinódi Lantos Sebestyén Énekkart. 1933-ban ő rendezte a Kodály Jubileumi Hangversenyt, 1935-től Hódmezővásárhelyen az Éneklő Ifjúság Mozgalom szervező karnagya volt. 1944-ben családjával együtt kitelepítették, ideiglenesen Ausztriában élt, 1945-ben visszatért Hódmezővásárhelyre orvosnak. 1948-ban politikai okokból felfüggesztették állásából, alkalmi fizikai munkát végzett. 1950-ben Kodály Zoltán, Ortutay Gyula és Erdei Ferenc segítségével muzeológusi állást kapott Szegeden, a Móra Ferenc Múzeum népzenei osztályán. 1952-től a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum munkatársaként dolgozott, 1959-ben nyugdíjazták, ettől kezdve haláláig az MTA Népzenekutató Csoportjában tevékenykedett. Nagy lendülettel dolgozott a „Komár monográfián”, ami kéziratban maradt. Számos ásvány- és kőzettani kiállítást szervezett.
F. m.: Vásárhelyi népdalok. Hódmezővásárhely. 1932. – Szegedi kis kalendárium. Szeged. 1934. – 103 magyar népdal. Bp. 1939. – Beszélgetések a népzenéről. Bp. 1944. – Dunántúli daloskönyv. 107 magyar népdal. Bp. 1947. – Rózsa : 94 népdal. Bp. 1953. – Régi népdalok Csongrád megyében. Szeged. 1959.
Irod.: RÚL. 1996–2006. 15. köt. 663. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 220. p. – MMA. 2002. 693. p. – Személyi közlés.

PÉCZELY LÁSZLÓ, dr. középgulácsi
(Kiskomárom, 1906. november 26. – Pécs, 1980. október 16.) - tanár, irodalomtörténész.
Dr. Péczely Attila (1897–1964) népdalgyűjtő, orvos és P. Piroska (1899–1978) festőművész, muzeológus testvére. A család Keszthelyre költözött, középiskolai tanulmányait a helyi gimnáziumban végezte. 1924-től az Eötvös Kollégium tagjaként a bp.-i egyetemen, 1927–28-ban állami ösztöndíjjal a bécsi Collegium Hungaricum tagjaként a bécsi egyetemen tanult. 1929-ben a bp.-i egyetemen magyar–német szakos tanári, 1930-ban bölcsészdoktori oklevelet, 1966-ban kandidátusi fokozatot szerzett. 1930–38-ig a keszthelyi premontrei gimnáziumban tanított, majd Dombóváron az állami gimnázium tanára volt. 1953-tól Pécsre került a Tanárképző Főiskola magyar tanszékére, ahol nyugdíjazásáig, 1975-ig, tanszékvezető főiskolai tanárként működött. Pályája során főként verselméleti kérdésekkel foglalkozott, Mo.-on a funkcionális verstan első művelői közé tartozott.
F. m.: A XVI. századi énekköltés formái. Kh. 1931. – Hét balladajáték. Bp. 1947. – Tartalom és versforma. Bp. 1965. – Bevezetés a műelemzésbe. Bp. 1973.
Irod.: A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a Keszthelyi Premontrei Gimnázium. 1991. p. 109-112. – KMÍ. 1998–2000. 239. p. – ÚMIL. 2000. 3. köt. 1723. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 221. p. – ZÉK. 2005. 216. p.

PÉCZELY PIROSKA, középgulácsi
(Kiskomárom, 1899. június 17. – Keszthely, 1978. február 27.) - festőművész, muzeológus, szakíró.
Dr. Péczely Attila (1897–1964) népdalgyűjtő és dr. P. László (1906–80) irodalomtörténész testvére. Középiskolai tanulmányai után Bp.-en festőiskolába járt, majd 3 évig a Képzőművészeti Főiskola növendéke volt, ezután Bécsben és Rómában tanult tovább. Festészettel és restaurálással foglalkozott Bp.-en. Emellett zenélt és verseket is írt. 1932-ben az Állami Árverési Csarnok alkalmazta, mint művészeti kiállítások rendezőjét, restaurátort és szakértőt. 1945-ben letette az általános szakértői vizsgát. Az Árverési Csarnok bizományi áruházakká alakulásakor az összes bizományi műkereskedés ellenőrző-szakértője lett. 1952-ben átkérte az Orsz. Iparművészeti Múzeum, ahol muzeológusként dolgozott. 1954-ben áthelyeztette magát Keszthelyre a Balatoni Múzeumba. Itt először tud. kutató, majd önálló tud. kutató, később muzeológusi beosztást kapott. 1952 óta szakirodalmi tevékenységet is folytatott. Publikált a Soproni Szemlében és több napilapban is. 1959-ben nyugdíjba vonult. Az 1970-es évek elején restaurálta a Festetics-kastélyban a tölgyfa-lépcsőházban található családi arcképcsarnok festményeit.
F. m.: Keszthely. T.sz.: Iványi Béla, Sági Károly. Balatonfüred. 1956. – A keszthelyi Festetics kastély és belső berendezése. Bp. 1958. – A 200 éves keszthelyi kórház. T.sz.: Sági Károly, Szutrély Antal. Veszprém. 1959. – Keszthely. T.sz.: Koppány Tibor, Sági Károly. Bp. 1962. – Keszthely és környéke. T.sz.: Iványi Béla, Sági Károly. Veszprém. 1962. – A keszthelyi Festetics-kastély. Bp. 1964., 1968. – A Helikon Könyvtár XVIII. századi iparművészeti tárgyú metszetgyűjteményéből. Klny. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. számából. Veszprém. 1967 [!1968].
Irod.: Zalai évkönyv 1928. évre. (Zalamegyei almanach). 1928. p. 250-253. – Önéletrajz. – Személyi forrás.

PÉNZES VINCE
(Bácsfa, 1693 körül – Kismarton, 1752. október 5.) - szerzetes.
1715-ben belépett a ferences rendbe, 1718-ban szentelték pappá. Hitszónokként tevékenykedett és egy ideig a rendfőnök segédje volt. 1730-ban Keszthelyre került, a rendház főnökeként működött. Hosszú ideig a klarisszák gyóntatója volt, könyvét is számukra írta.
F. m.: Az örök életnek bizonyos útja. Pozsony. 1747.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 10. köt. 738. has. – MKL. 1993–. 10. köt. 819. p.

PÉTERFFY JÓZSEF, jagócsi
(Baja, 1827. december 28. – Budapest, 1888. január 20.) - mezőgazdász, szakíró.
Középiskolai tanulmányait a szolnoki gimnáziumban és a debreceni ref. kollégiumban végezte. Honvédkapitányként küzdött az 1848–49-es szabadságharcban. 1850-től Erdélyben földadó kataszteri biztos, majd felügyelő lett. 1856-tól Erdélyben selyemtenyésztési igazgatóvá nevezte ki hg. Schwarzenberg Károly, majd 1860-ig gr. Bethlen Olivér naláci uradalmában intézői munkakörben dolgozott. 1861-ben került Keszthelyre, az akkor létesített vincellér-, kertész- és pincemester-képző int. alapító igazgatójává nevezték ki. 1862-ben Entz Ferenccel együtt franciaországi és Rajna-vidéki útján tanulmányozta a külf. szőlőművelést és borászatot. 1865–67 között Keszthelyen az Orsz. Gazdászati és Erdészeti Tanint.-et igazgatta, feladata volt az építkezésre való felügyelet, a tanint. berendezése és tantervének kidolgozása. Közben a bécsi Debatte c. lap munkatársaként is dolgozott, 1866-tól pedig Pesten a Magyar Világ c. napilap közgazd. rovatát vezette. 1870-től a háziipar és az ipari oktatás kérdéseivel foglalkozott, 1875–82-ben a háziipar és az ipari oktatás szervezésével megbízott miniszteri biztosi feladatokat látott el. 1875-ben Pozsonyban megalapította az első női háziipar-tanítóképző int.-et, majd a Felvidéken még több ipari tanműhelyt és szakiskolát hozott létre. 1883-tól kormánybiztosként az általa szervezett alsófokú ipari iskolák főfelügyelőjeként működött. Kezdeményezte a hazai pamutnagyipar fejlesztését. Több műve kéziratban maradt. Számos lap szerkesztése is fűződik a nevéhez, így Keszthelyen a Kertészeti és Ipargazdasági Vezérlapok (1861), Nagykanizsán a Dunántúli Társadalmi Közlöny (1861–62), melléklapja, a Mezőgazdaság, Ipar- és Kereskedelmi Értesítő (1862), Pesten az Ipar- és Kereskedelmi Értesítő (1868).
F. m.: A földjövedelmi ideiglenes adórendszer behozatala rövid magyarázatban a nép számára. Kolozsvár. 1851. – Okszerű utasítás az eperfa- és selyemtermelésről, hiteles műtárak s gyakorlati ismeretek alapján a haza viszonyaihoz alkalmazva. Nagyszeben. 1856. – Borászati káté. Nagykanizsa. 1864. – Vasúti politikánk múltja és jövője… Névtelenül. Pest. 1868. – Értekezések a házi iparról. Pozsony. 1879. – Értekezések a hazai vászoniparunk fejlesztésének módozatairól. Bp. 1881. – Iparunk érdekében. Bp. 1886. – Industrielle Bestrebungen Ungarns. Bp. 1886.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 10. köt. 861-865. has. – MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 716-718. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. p. 284-285.

PÉTERVÁRI ANDRÁS, dr.
(Sopron, 1949. január 4. – Keszthely, 2002. április 11.) - agrármérnök, közgazdász, könyvtár- és levéltár-igazgató, Városi Televízió igazgató-főszerkesztője.
Szülővárosában végezte középiskolai tanulmányait, a Fáy András Közgazd. Technikum mg. tagozatán érettségizett. 1967-ben a Keszthelyi Agrártudományi Főiskolán folytatta tanulmányait, 1972-ben az akkor már Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát. Ezután is az egyetemen maradt, gyakornokként, később tanársegédként közgazdaságtant oktatott. Oktatástechnikai csoportot szervezett, zárt láncú TV hálózatot épített ki. 1975-ben a bp.-i Közgazdaságtudományi Egyetemen szakközgazdászi másoddiplomát szerzett. Sokat foglalkozott a Georgikon múltjával, a diákhagyományokkal, a Majormúzeum anyagával. 1980-ban doktorált. 1985-ig a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdió külső tudósítójaként sokat tett az intézmény népszerűsítéséért. Részt vett a keszthelyi Városi Televízió létrehozásában, amelynek alapító tagja, 1985–89 között felelős szerkesztője, 1989–92 között intézményvezető főszerkesztője volt. 1984-től haláláig betöltötte az egyetem könyvtárának igazgatói tisztségét. 1989-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán könyvtári szakinformátori végzettséget szerzett. Korszerűsítette a könyvtár elhelyezését, kiépítette az integrált könyvtári rendszert és a nemzetközi hálózatokhoz való csatlakozást (ALEPH). Sikeres pályázatok fűződtek a nevéhez, az elnyert támogatásokból emelte a kar információellátásának színvonalát. Részt vett különböző könyvtári szervezetek (Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiuma, M. Könyvtárosok Egyesülete Mg. Szekció), valamint a M. Újságírók Szövetségének munkájában és vezetői tisztséget is betöltött. Létrehozta és működtette a levéltárat. Tagja, majd vezető tisztségviselője volt a M. Felsőoktatási Levéltári Szövetség jogelőd szervezeteinek. Szervezője és titkára volt a Georgikon Alapítványnak. Közreműködött a Georgikon 200 éves jubileumára megjelent kiadványok előkészítésében. 2000-től dékáni titkári feladatokat látott el. Szerepet vállalt a Tud. Dolgozók Szakszervezete helyi csoportjának megszervezésében. Dolgozott a szakszervezet országos vezetőségében. A Máltai Szeretetszolgálatban végzett munkájával segítette a rászorult, elesett embereket. Publikációi, disszertációi, cikkei az agrártörténet és a könyvtártudomány területén jelentek meg. Munkássága meghatározó volt a Georgikon hagyományainak ápolásában, a korszerű keszthelyi agrár-felsőoktatás megvalósításában. 2005-ben a M. Felsőoktatási Levéltári Szövetség posztumusz kitüntetésben részesítette.
Irod.: KKZM. 1996. 196. p. – FEL. 2001. 400. p. –– PATE Georgikon Kar Kari Könyvtár és Levéltár közlése. – www.georgikon.hu

PÓCZA LAJOS, dr.
(Hévízszentandrás, 1909. december 25. – Penrith, 1993. április 19.) - jegyző, pártelnök, országgyűlési képviselő.
Vendéglőscsaládból származott. A bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi végzettséget, majd jegyzői oklevelet és közigazgatási vizsgabizonyítványt szerzett. Előbb községi jegyzőként dolgozott, majd Kassa tanácsnokává választották. A II. vh. után Zala megyébe került, 1945-ben a Független Kisgazdapárt keszthelyi járási elnöke lett, majd Zala megyei titkára. Az 1945-ös nemzetgyűlési választásokon pótképviselővé választották. 1947-ben a Demokrata Néppártot képviselte a parlamentben. 1948-ban kilépett a pártból és független képviselőként folytatott politikai tevékenységet. 1949-ben családjával együtt elhagyta az országot, 1950-ben Ausztráliában telepedett le. Egy elektronikai gyárban dolgozott Sydney mellett. Ausztráliában megírta visszaemlékezéseit és a Demokrata Néppárt történetét. Mint volt DNP-képviselő, a KDNP-től megkapta a Barankovics-emlékérmet.
F. m.: A magyar polgári életrend megtartásának küzdelmei és felszámolása 1945–1948. Sydney–Melbourne. 1948. – A Demokrata Néppárt Története. Sydney–Melbourne. 1989.
Irod.: ZÉK. 2005. 220. p. – Országgyűlés almanachja : 1947. szeptember 17. – 1949. április 12. Bp. 2005. 325. p.

PÖRNECZI JÓZSEF
(Kemenessömjén, 1901. március 16. – Marcalgergelyi, 1956. szeptember 3.) - mezőgazdász, szakíró, politikus.
Földműves családból származott. Zalaegerszegen érettségizett az Állami Főgimnáziumban, majd elvégezte a keszthelyi Gazd. Akad.-t. 1923-tól gazdálkodott válicka-pusztai birtokukon, növénynemesítéssel és szeszgyártással foglalkozott. Írásai jelentek meg a Köztelek, a Szabadság, valamint a Zalai Magyar Élet c. lapokban, előadásokat tartott a gazdatanfolyamokon. A politikai életbe már a háború előtt bekapcsolódott, a M. Élet Pártja kerületi társvezetője és a M. Dolgozók Orsz. Hivatásszervezetének volt az alelnöke. A háború után a Kisgazdapárt tagja lett. 1946–47-ben a Parasztszövetség megyei elnökévé választották. 1946-ban Zala megye termelési biztosává nevezték ki. 1947-ben a Demokrata Néppárt Zala megyei listájáról került a parlamentbe. 1948-ban lemondott mandátumáról, miután összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeztek ellene. A II. vh. után fokozatosan elvették birtokait. 1950-től Salgótarjánban, Tatabányán, Dunaújvárosban dolgozott, internálási végzés nyomán. Hazatérése után ismét gazdálkodott, majd 1954-től élete végéig a Marcalvölgyi ÁG mezőgazdászaként tevékenykedett.
F. m.: Zalaegerszeg élettere. Zalaegerszeg. 1941. – Gazdasági fellendülésünk útja. Bp. 1942.
Irod.: ZÉK. 2005. 222. p.