Keszthelyi Életrajzi Lexikon

MADARASSY LÁSZLÓ, dr. mezőmadarasi
(Kecskemét, 1880. július 10. – Keszthely, 1943. július 1.) - néprajztudós, múzeumigazgató.
Apja Madarassy László író, újságíró és utazó volt. Középiskolai tanulmányait Kiskunfélegyházán végezte. A bp.-i tudományegyetem jog- és államtudományi karán tanult, majd a bölcsészettudományi karán filozófiát hallgatott. 1912-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet Kolozsvárott a Ferenc József Tudományegyetemen. 1904-ben a M. Nemzeti Múzeumban kezdett el dolgozni, mint gyakornok, az ősfoglalkozások gyűjteményét kezelte. Közben (1905–06) a kecskeméti városi múzeum részére végzett gyűjtéseket. 1910–20-ban az Orsz. Széchenyi Könyvtárban tevékenykedett. 1920-tól ismét a Nemzeti Múzeumban a Néprajzi Tár őre, az ősfoglalkozások gyűjteménycsoportjának vezetője volt. 1923–25 között a Magyar Néprajzi Társaság Könyvtára szerkesztőjeként működött. 1931–34 között Solymossy Sándorral együtt szerkesztette az Ethnographia c. folyóiratot. 1934-ben megválasztották a Néprajzi Múzeum igazgatójává. Számos európai országban járt tanulmányúton ismereteinek bővítése céljából (Anglia, Belgium, Franciaország, Svájc stb.). 1936-ban vonult nyugdíjba. Életének utolsó éveiben Keszthelyen élt, lelkes harcosa volt a balatoni kultúrának. Írásaiban Keszthely ügyeiért is harcolt. Munkássága során elsősorban a hazai állattartás, a pásztorélet néprajzával, a mo.-i pásztorélettel és a népi faragóművészettel foglalkozott. A M. Néprajzi Társ. tagja volt, majd titkári (1914) és alelnöki tisztséget töltött be (1935-től).
F. m.: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon. Bp. 1912. – Vésett pásztortülkök. Bp. 1925. – Dunántúli tükrösök. Bp. 1932. – Barna János, a feszületfaragó. Bp. 1934. – Művészkedő magyar pásztorok. Bp. 1935. – Dr. Lendl Adolf, a tudós és az ember. (Klny. a Balatoni Kurirból). Kh. 1943. – Dr. Csák Árpád emlékezete. (Klny. a Balatoni Kurirból). Kh. 1943.
Irod.: Halálozás. In.: Keszthely és Vidéke. 1943. július 3. 4. p. – Gulyás. 1990–. 18. köt. 263-264. has. – KÉL. 1992. p. 173-174. – RÚL. 1996–2008. 13. köt. p. 612-613. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 374. p. – MMA. 2002. 577. p. – ZÉK. 2005. 183. p.

MAGYAR IMRE, ötömösi
(Dunaföldvár, 1791. május 19. – Szabadka, 1871. szeptember 22.) - mezőgazdász.
Kalocsán tanult, majd a bécsi Pazmaneumban végzett rövid ideig teológiai tanulmányokat, mint papnövendék. 1811-ben Keszthelyen a Georgikon hallgatója lett, 1813-ban szerzett mezőgazdász oklevelet. 1814-ben, tanulmányai befejezése után segédtanárrá nevezték ki az intézményben. Rövid időn belül gr. Festetics György csáktornyai uradalmában nevezte ki gazdatisztnek. 1819-ben előbb a nagymányai uradalom igazgatója, később a jankováci uradalom igazgatója lett. Miután 1847-ben az Orczy-család eladta az uradalmat, nyugdíjazták. 1847-től saját birtokán gazdálkodott. Kiemelkedő eredményeket ért el a juh- és szarvasmarha-tenyésztésben, szőlőművelésben és a borászatban. Országos ismertségre és elismertségre tett szert, Bács, Csongrád és Heves vm. is táblabírónak választotta. 1854-től a Kiskunság és Pest vm. alsó részének kataszteri kerületi igazgatójaként működött. Örökbefogadott fia volt a híres Afrika-kutató, Magyar László. Cikkei a Magyar Gazda és a Gazd. Tudósítások c. lapokban jelentek meg.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 8. köt. 288-289. has. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 395. p. – ZÉK. 2005. 184. p.

MAGYARY GERŐ ZOLTÁN, dr.
(?, 1898. ? – Keszthely, 1954. február 9.) - orvos, kórházigazgató.
1933. augusztus 1-től 1954 februárjáig működött Keszthelyen, a városi kórház igazgató főorvosaként és sebész osztályvezető főorvosaként. A városba való érkezésekor már országosan megbecsült sebész orvosnak számított. Bakay Lajos professzor tanítványa volt, és Európa legjelentősebb professzoraitól tanulta meg a sebészi ismereteket, fővárosi kórházakban dolgozott. Orr-fül-gégész és röntgenszakorvosi feladatokat is ellátott. Igazgatósága alatt mind szakmailag, mind technikailag (hideg-meleg víz szolgáltatás, központi fűtés, ágyneműk), felszereltségében (műtő, röntgen) és a betegellátás területén is korszerűsítette a keszthelyi kórházat. Nevéhez fűződik a modern sebészet megteremtése Keszthelyen. Állandó bentlakó másodorvosával együtt megvalósította a kórházi ügyeleti szolgálatot. A mellette dolgozó orvostanhallgatókat, fiatal orvosokat lelkiismeretesen oktatta. Részt vett a kórház osztályokra való szétválasztása (belgyógyászat, sebészet, szülészet-nőgyógyászat) munkálataiban. Az 1954-ben kitört tífuszjárvány következtében fertőzést kapott, hivatása teljesítése alatt, saját osztályának falai között vesztette életét.
F. m.: Az elektromos sebészet. Bp. 1932. – Hasi katasztrófák a gyakorló orvos szemszögéből. Kh. 1948.
Irod.: Dr. Magyary Gerő Zoltán. In.: Vértes László: Keszthely orvostörténelmi emlékeiből. 1999. p. 71-80. – Vértes László: Dr. Magyary Gerő Zoltán keszthelyi kórházigazgatóról, sebész főorvosról. In.: Orvosi Hetilap. 2000. 28. sz. p. 1573-1576.

MAGYARY-KOSSA GYULA (Kóssa), dr.
(Debrecen, 1865. január 8. – Keszthely, 1944. június 21.) - orvostörténész, farmakológus, egyetemi tanár.
Apja Magyary-Kossa Károly a debreceni Gazd. Földmíves Iskolának volt a tanára. 1909-ig Kóssa néven, ezután a család régi igazolt teljes nevén, Magyary-Kossaként szerepelt. Középiskolai tanulmányainak befejezése után az orvosi pályát választotta. 1889-ben szerzett doktori oklevelet a bp.-i tudományegyetem orvosi karán. Gyakornok, majd egyetemi tanársegéd lett az egyetem gyógyszertani int.-ében. 1893-tól az Orsz. Művegyészeti Int.-ben dolgozott. 1894-ben a méregtan magántanára lett. 1896-ban az Állatorvosi Akad.-n vállalt állást, a gyógyszertani tanszéket vezette. Kinevezték az Állatorvosi Akad. nyilvános r. tanárává, 1935-ig a gyógyszertani tanszék igazgatója, majd egy évig helyettesként a vezetője volt. 1896–1913 között növénytani ismereteket, 1896–1905-ig állatorvoslás történetet adott elő, rendezte és katalogizálta a növénytani gyűjteményt. 1901–09-ig mint a könyvtár vezetője lényegesen bővítette az állományt, újra használhatóvá tette. 1936-ban végleg megvált a gyógyszertani int.-től, haláláig részben a fővárosban, részben a Balaton mellett tartózkodott. Élete során a gyógyszertan, és főként a méregtan kérdéseivel foglalkozott. A tudományág egyik hazai megalapítója volt. Az állatok rühesedése ellen új, kén-dioxidos gázkezelési eljárást fejlesztett ki, az általa kiadott nagy sikerű gyógyszerekkel (Koptin, Kardor, Formanilid, Vermitan stb.) jelentős terápiás eredményeket értek el. A szövetekben lerakódott mész kimutatására kidolgozta a róla elnevezett Kossa-reakciót. Összegyűjtötte a magyar állatorvosi irodalom legrégebbi kiadványait. Orvostörténet-írói tevékenysége kimagasló és elévülhetetlen, amely mellett neves magyar személyek (Kisfaludy Károly, Madách Imre, br. Wesselényi Miklós stb.) betegségeivel és a magyar orvosi nyelv történetével is foglalkozott. Tud. munkássága mellett széleskörű közéleti tevékenységet is folytatott. Az MTA 1920-ban l. tagjává választotta. Cikkei több szakfolyóiratban jelentek meg (Természettudományi Közlöny, Veterinarius, Állatorvosi Lapok, Ethnographia, Orvosi Hetilap). Budapesten a Kerepesi temetőben nyugszik.
F. m.: A mérgezések diagnosztikája. Bp. 1894. – Mesterséges köszvény előidézése mérgek által. Bp. 1898. – Növénytani jegyzet. Bp. 1899. – Gyógyszerrendelés. Bp. 1901. – Magyar állatorvosi könyvészet 1472–1904. Bp. 1904. – Beiträge zum Mechanismus der Zuckerausscheidung. Leipzig. 1905 után. – Régi magyar betegségnevek. Bp. 1907. – Régi magyar gyógyszernevek. Bp. 1909. – A régi magyar orvosnövendék. Bp. 1909. – A hazai gyógynövények hatása és orvosi használata. Bp. 1921. – Régi magyar bábákról. Debrecen. 1938. – Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből. Bp. 1929–1940. 1–4. köt.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 448-451. – Gulyás. 1990–. 18. köt. 326-327. has. – MN. 1993–2004. 12. köt. p. 548-549. – MT. 1997. p. 552-553. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. p. 404-405. – MTAT. 2003. 2. köt. 824. p. – MOÉL. 2004. 246. p. – Biographia : Elhunyt tanáraink és előadóink életrajza : 1787–2007. 2007. p. 207-210. – www.konyvtar.univet.hu/panteon/adatbazis1w.mht

MALATINSZKY FERENC, alsómalatinai
(Tapolca, 1863. ? – ?, 1935 után) - felsőházi tag, földbirtokos, gazdasági főtanácsos.
Régi zalai nemesi család leszármazottja volt. A jezsuiták kalksburgi és kalocsai iskoláiban tanult, majd 1885-ben elvégezte Magyaróvárott a Gazd. Akad.-t. Ezután Tilaj és Zalacsány községekben fekvő birtokukon gazdálkodott. 1886 óta aktívan részt vett a közéletben. Zala vm. törvényhatósági bizottságában több mint 40 éven át tevékenykedett, 1929-ben örökös taggá választották. A Keszthelyi Takarékpénztárban (1921 óta) és a Keszthelyi Gazdakörben elnöki feladatokat látott el. Alapítója és válaszmányi tagja volt a Zalavármegyei Takarékpénztár Rt.-nek és a Nagykanizsai Takarékpénztár Rt.-nek. A Balaton fejlesztését célul tűző Balatoni Szövetségben társelnöki tisztséget viselt, az Orsz. Forrás- és Fürdőbiz. is tagjai közt tudhatta. Az Orsz. Szőlő- és Borgazd. Tanácsnak tagja, az Alsódunántúli Mg. Kamarának alelnöke volt. 1922-ben a kormányzó gazd. főtanácsossá nevezte ki. Az 1927-es és az 1935-ös ciklusban Zala vm. törvényhatósága a felsőház tagjává választotta. Keszthelyen képviselőtestületi tagként is tevékenykedett, 1925-ben javaslatot tett egy Keszthely–Hévíz vasútvonal létrehozására. 1934-ben Sármellék község díszpolgárává választotta.
Irod.: Magyar országgyűlési almanach. 1932. p. 435-436. – Országgyűlési almanach : az 1935–40. évi országgyűlésről. 1940. 102. p. – MPL. 1930. 273. p. – Békássy Jenő: Zala vármegye feltámadása Trianon után. 1930. 139. p. – MTL. 1930. 362. p. – G. L.: Malatinszky Ferenc arckép-leleplezése a Keszthelyi Takarékpénztár jubiláris közgyűlésén. In.: Zalai Közlöny. 1931. julius 28. 3. p. – Malatinszky Ferenc Sármellék díszpolgára. In.: Keszthelyi Hirlap. 1934. december 16. 4. p. – Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 31. p. – Bertók Pál: A Keszthely–Hévíz között vasúti és villamos közlekedés meg nem valósult tervei. In.: Pannon Tükör. 1995. Próbaszám. p. 65-67. – TÉL. 2000. p. 155-156. – ZÉK. 2005. 185. p. – Paksy Zoltán: Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között. 2006–. 1. köt. ZGY. 62. 15., 81. p.

MANNINGER GUSZTÁV ADOLF, dr.
(Rácboly, 1910. május 6. – Budapest, 1982. december 10.) - mezőgazdász, biológus, entomológus.
Apja id. Manninger Gusztáv Adolf a magyar növénytermesztés és talajművelés kiemelkedő alakja volt. Középiskolai tanulmányait a pécsi és a soproni gimnáziumban végezte, 1928-ban érettségizett. 1933-ban mezőgazdász oklevelet szerzett a bp.-i tudományegyetemen, 1934-ben doktorált. 1934–35-ben a Földtani Int.-ben volt magángyakornok. 1935-ben a soproni tanszékre került, ahol megbízott tanársegédként működött és a labort vezette. 1937–38-ban a göttingeni egyetemen növénytermesztési előadásokat hallgatott. Hazatérése után már csak a szántóföldi növények kártevőinek kutatásával foglalkozott. 1938-ban Debrecenben a Gazd. Akad.-n a gyakorlati tanszéken tanársegédként dolgozott. 1939-ben Keszthelyre került, a Gazd. Akad. növénytermesztési tanszékén oktatott 1949-ig. Közben a Pázmány Péter Tudományegyetemen zoológiai tárgyakból szerzett végbizonyítványt. 1950-ben a gödöllői egyetemen egyetemi tanárként az állattani tanszéket vezette. Tanszékvezetői feladata mellett ellátta a Földművelésügyi Minisztérium Növényvédelmi Szolgálatának igazgatóhelyettesi tisztségét is (1954–56). 1957-től a Növényvédelmi Kutatóint. Állattani Osztályán, a Védekezéstechnikai Osztályt vezette. 1969-ben került vissza ismét Keszthelyre, az Agrártudományi Főiskolára, ahol előbb osztályvezető volt, majd egyetemi tanárként tevékenykedett egészen 1976-ig, nyugdíjba vonulásáig. Pályája során elsősorban növényvédelmi rovartannal foglalkozott, fő kutatási területe a cukorrépa és a lucerna kártevői és fellépésük előrejelzése volt. Széles körű szakírói tevékenységet folytatott. Folyóiratok szerkesztőbizottságának volt a tagja, főszerkesztője volt a Gödöllői Agrártudományi Egyetem „Annales” c. kiadványainak. Több száz cikket, könyvet, tanulmányt írt. Tud. tevékenységét kitüntetésekkel is elismerték, Népköztársasági Érdemérem (1951), a Munka Érdemrend (1954), Kossuth-díj ezüst fokozata (1954), majd a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta meg (1980).
F. m.: Növényvédelmi útmutató. Kh. 1943., 2. teljesen átdolg. kiad. 1949. – Szántóföldi növények állati kártevői, különös tekintettel a nagyüzemi védekezésre. Bp. 1960. – Kapásnövények kártevői. Szálastakarmánynövények kártevői. In.: A növényvédelem gyakorlati kézikönyve. Bp. 1960. – Szántóföldi növényeket súlyosan károsító rovarkártevők elleni korszerű védekezés. Bp. 1966. – A lucerna termesztése és védelme. T.sz.: Kemenesy Ernő. Bp. 1966. – Prognózis alapján megtakarítható vagy elvégezhető preventív védekezés a növényvédelemben. Kh. 1971.
Irod.: BL. 1978–. 3. köt. 44. p. – MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 462-465. – Gulyás. 1990–. 18. köt. 436. p. – MN. 1993–. 12. köt. 657. p. – RÚL. 1996–2008. 14. köt. 94. p. – Cservenka György: Emlékülés és szoboravató. In.: Keszthely és Vidéke. 2000. május 25. 5. p. – ZÉK. 2005. p. 185-186.

MARCALI DÉNES (Marczali, Marczaly)
(? – ?, 1424. ?) - földesúr, ispán, bán.
Apja Marcali István bán volt. M. Miklós (?–1412) és Péter (?–?) bátyja. A történelmi forrásokban 1390–1422 között szerepel. Csáktonyai Lackfi István familiárisa volt. 1394-ben allovászmester, 1398–1402 között fejéri és győri ispán, valamint csókakői és visegrádi várnagy, 1402–03-ban székely, szatmári és ugocsai ispán tisztséget viselt. 1401–03-ig Miklós testvérével a törökök ellen harcolt. 1403-ban testvéreivel megszerezte zálogba Sárfeneki Frigyestől Tátika és Rezi várát, Keszthely mezővárossal együtt. 1404-ig volt birtokukban, amikor Zsigmond király a segesdi uradalmat adta nekik e birtokokért cserébe. M. Dénes 1413–22 között somogyi ispán volt. 1417-ben elkísérte Zsigmond királyt a konstanzi zsinatra. 1419–22 között szlavón bán tisztséget töltött be. A magyar sereg vezéreként 1419-ben Velence ellen harcolt Friaulban, ideiglenesen megmentette Zsigmond király szövetségese, az aquileai pátriárka hatalmát.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 81. p. – RNL. 1911–1935. 13. köt. 390. p. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 4/7. köt. p. 290-291. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. 73. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 476. p. – Szatlóczki Gábor: A Rezi vár históriája. 2000. 18. p. – Szatlóczki Gábor: A Tátika vár históriája. 2002. p. 27-28.

MARCALI KISS JÓZSEF
(Marcali, 1936. május 15. – Érd, 1999. július 8.) - festő- és grafikusművész.
Agrártudományi Egyetemet végzett. Autodidakta módón tanulta a festészetet. Hosszú ideig dolgozott Keszthelyen, 1958–68 között Mikus Gyula festőművész magántanítványa volt. 1964-ben egy szemesztert végzett a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolán. 1970-ben alapító tagja lett a Zebegényi Műhelynek, Kórusz József festőművésztől tanult. Megteremtette a Keszthelyi Kisgrafikai Biennálét. Tagja volt a M. Alkotóművészek Orsz. Egyesületének. Számos pályázat díját nyerte el, így a Jankovich-pályázat díját (1961), az Ady-pályázat különdíját (1977), Orsz. Kisgrafikai Pályázat különdíját (1982). Művészetére a virágcsendélet és a tájkép, valamint a függőleges festékfoltokból felépített, díszletszerű háttér előtt játszódó életkép a jellemző. Balatoni témájú kis- és nagygrafikákat, ex libriseket, linómetszeteket is készített. 1961-től rendszeresen szerepelt kollektív tárlatokon. 1996-ban Érd város Életműdíjjal jutalmazta. Művei megtalálhatóak magán- és közgyűjteményekben Mo.-on, Angliában, az Egyesült Államokban, Ausztriában, Kanadában, Németországban, Svájcban és Svédországban.
F. k.: Őszi Tihany. – Téli Balaton. – Pipacsmező. – Kék szimfónia. – Óbudai emlék. – Menyegző. – Poézis. – Golgota. – Gesztenyesütők. – Kórus. – Ballada. – Virágok.
F. kiáll.: Kh. (1962, 1966) ; Budapest (1977, 1982, 1985, 1991, 1994) ; Gödöllő (1981) ; Kecskemét (1983) ; Kh. (Balatoni Múzeum, 1986, 1992, 1998) ; Nagykanizsa (Városi Képtár, 1986) ; Bp. (Csepel Galéria, 1987) ; Marcali (Bernáth Aurél Képtár, 1991) ; Linz (Generali Galéria, 1994) ; Bp. (Karolina Galéria, 1995) ; Érd (1996) ; Balatonboglár (Kék Kápolna, 1996) ; Oshawa (Kanada) (1984) ; Olaszország.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 14. köt. 115. p. – KMML. 1999–. 2. köt. p. 699-700. – Marcali Kiss József (kiállítás prospektus). – www.artportal.hu. – www.museum.hu

MARCALI MIKLÓS (Marczali, Marczaly)
(? – ?, 1412. március ?) - földesúr, vajda.
Apja Marcali István bán volt. M. Dénes (?–1424) és Péter (?–?) testvére. A történelmi forrásokban 1390–1413 között szerepel. 1394-ben temesi várnagyként szolgált. 1395–1402-ig temesi ispán tisztséget töltött be, többször harcolt a törökök ellen. 1396-ban részt vett Zsigmond királlyal a vereséggel végződő nikápolyi csatában. 1397-ben jelentős birtokadományt kapott a Lackfiak elkobzott vagyonából. 1398-ban adományul kapta testvéreivel a Somogy megyei Babócsát uradalmával együtt, ahol várat építtetett. 1402–03-ban Csáki Miklóssal együtt viselte az erdélyi vajda, egyúttal a békési, csanádi, csongrádi, kevei, krassói, temesi és zarándi ispán tisztséget. 1403-ban csatlakozott a Zsigmond uralmát megdönteni készülő Nápolyi Lászlóhoz, de Csáki Miklós visszatérítette a király hűségére. 1403-ban testvéreivel megszerezte Sárfeneki Frigyestől zálogba Tátika és Rezi várát, Keszthely mezővárossal együtt. 1404-ben Zsigmond király elcserélte velük a segesdi uradalomért. Segesden várat építtetett. 1408-tól a bárói ligához tartozott. 1408–12-ig királyi tanácsos, 1409–13-ig somogyi ispán volt. 1412-ben Isztriában és Friaulban Velence ellen harcoló magyar sereget vezette, később az itt szerzett sebesülése okozta halálát. Fehérvárott temették el.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 81. p. – RNL. 1911–1935. 13. köt. 390. p. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 4/7. köt. p. 290-291. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. 73. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 476. p. – Szatlóczki Gábor: A Rezi vár históriája. 2000. 18. p. – Szatlóczki Gábor: A Tátika vár históriája. 2002. p. 27-28.

MARCALI PÉTER (Marczali, Marczaly)
(? – ?) - földesúr.
Apja Marcali István bán volt. M. Dénes (?–1424) és Miklós (?–1412) öccse. 1403-ban testvéreivel megszerezte zálogba Sárfeneki Frigyestől Tátika és Rezi várát, Keszthely mezővárossal együtt. 1404-ig volt birtokukban, amikor Zsigmond király a segesdi uradalmat adta nekik e birtokokért cserébe.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 81. p. – Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 4/7. köt. p. 290-291. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. 73. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 476. p. – Szatlóczki Gábor: A Rezi vár históriája. 2000. 18. p. – Szatlóczki Gábor: A Tátika vár históriája. 2002. p. 27-28.

MARGITTAY (MISRACHY) RICHÁRD, dr. (Margittay Rikárd, Margittai Richárd)
(Lugos, 1890. vagy Budapest, 1896. október 11. – Buchenwald, 1944. karácsonya) - újságíró, lapszerkesztő, Balaton-kutató.
Bécsben jogi és zeneszerzési tanulmányokat folytatott, egyidejűleg elvégezte a kereskedelmi akad.-t. A bp.-i egyetemen avatták a jog és államtudományok doktorává. Nevét 1911-ben változtatta meg. Az I. vh.-ban katonaként szolgált, majd a Kereskedelmi és Iparkamara fogalmazója és a Pester Lloyd közgazd. szerkesztője lett. A Tanácsköztársaság alatt Varga Jenő népbiztos titkáraként a Népgazd. Főtanács titkárságát vezette. 1920-tól magánalkalmazásban állt, irodalommal, újságírással, Buda múltjával foglalkozott. 1928-tól Balatonzamárdiban élt. Élete során sokat dolgozott a Balatonért és vidékének népszerűsítésért, tud., irodalmi, idegenforgalmi, természeti és gazd. szempontból egyaránt. Többször fedezett fel feledésbe merült műemlékeket, irodalmi és művészeti emlékeket. Kiegészítette és tökéletesítette a Balatonról szóló korábbi ismereteket. A Keszthelyen szerkesztett Balatoni Kurir c. lap munkatársa volt 1936–43 között, melyben több száz, különböző témájú cikket is írt. Tud. jellegű kutatásai mellett nagy figyelmet fordított a Balaton vidék népművészeti értékeire, hagyományaira is. Egyedülálló könyvtárat gyűjtött össze. Koncentrációs táborba hurcolták, ott halt meg.
F. m.: A Balaton vár és templom romjai. Bp. 1936. – Római sasok a Balaton fölött (történelmi színjáték). Pesterzsébet. 1942. – Balaton. Tájak–Emberek. Bp. 1943. – Egregy. Bp. 1943. – Alsó Dörgicse. Bp. 1943. – Két balatoni dal. Bp. [19?].
Irod.: DK. 1941. p. 237-238. – MÉL. 1969–1994. 2. köt. 142. p. – Gulyás. 1990–. 18. 475. has. – KNSZ. 1994. 58. p. – VMÉL. 1998. 331. p.

MARKÓ IMRE LEHEL
(Mosonszentandrás, 1919. október 29. – Pölöskefő, 1994. július 6.) - szerzetes, tanár, nyelvész.
Keszthelyen érettségizett, majd Pannonhalmára került, ahol a bencés rend tagjai közé lépett. A bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar–latin szakot végzett. 1944–48-ig a pannonhalmi gimnáziumban tanított. Miután feloszlatták a rendet, Kiskanizsára került, később Pölöskefőn vette át a plébániát. Kiskanizsán való tartózkodása alatt kezdett el foglalkozni nyelvészeti kutatásokkal, melynek eredményeképpen tanulmányt jelentetett meg a kiskanizsai ragadványnevekről. Az 1960-as évektől szerepet vállalt a zalai földrajzi nevek gyűjtésében és feldolgozásában, jelentős érdemei voltak az országosan is elsőként megjelent hiánypótló mű kiadásában. A mű második kötetének megjelenését ő irányította. Részt vett Tolna, Vas, Komárom, Veszprém, Baranya megye földrajzi neveinek gyűjtésében és kiadásában is. A magyar nyelv kongresszusain és a névtudomány konferenciáin rendszeresen szerepelt előadásaival. Tud. munkásságát Zala megye Tanácsa Alkotói-díjjal (1990), a M. Nyelvtudományi Társ. és Zala Megye Önkormányzati Közgyűlése Pais-díjjal ismerte el (1994).
F. m.: Zala megye földrajzi nevei. Zalaegerszeg. 1964.
Irod.: ZÉK. 2005. p. 187-188.

MAROSVÁRI MIKLÓS, dr.
(Tornaalja, 1943. január 1. – Balatongyörök, 1998. augusztus 16.) - orvos.
Ózdon érettségizett, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát. A debreceni gyermekklinikán dolgozott egy évig, ezután nyolc éven keresztül Tiszakarádon volt körzeti orvos, majd 1977–80-ig Nyíregyházán, mint gyermekorvos gyakorolta hivatását. 1980-tól Gyenesdiáson és emellett egy keszthelyi körzetben körzeti-, majd háziorvosi feladatokat látott el. Jelentős sikereket ért el a különböző betegségmegelőző programokban. Működése alatt a háziorvosi rendelő az ország egyik legkorszerűbb rendelőjévé vált. Szívén viselte betegeinek sorsát, mély együttérzés és humánum jellemezte az emberekhez fűződő orvos-beteg kapcsolatát. Számos orvosi, egészségügyi konferencián tud. igényességgel számolt be a lakosság egészségének megőrzéséről, a betegek gyógyításának tapasztalatairól. Több publikációja jelent meg szaklapokban. Tagja volt orvosi szakmai szervezeteknek, előadásokat tartott szakmai konferenciákon. 1999-ben Gyenesdiás nagyközség posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki. 2000-ben a M. Hipertónia Társ., a magas vérnyomás megelőzése és gyógyítása terén kifejtett munkássága elismeréséül „Marosvári Miklós Emlékérmet” alapított.
F. m.: Gyenesdiás egészségügyi és szociográfiai térképe. Szeged. 1999.
Irod.: Gyenesdiás nagyközség monográfiája. 2007–. 1. köt. 373. p. – Személyi forrás.

MARTON BOLDIZSÁR MARCELL
(Zalakomárom, 1887. szeptember 9. – Budapest, 1966. május 29.) - szerzetes, tanár, író.
A gimnázium első négy osztályát Keszthelyen, a további négy osztályt Nagyszombatban végezte. 1905-ben érettségizett. 1910-ben magyar–latin–görög nyelvszakos tanári diplomát szerzett, majd Petrozsényben és Zalaegerszegen tanított. Az I. vh.-ban főhadnagyként harcolt az albán harctéren, ahová egy kétgyermekes apa helyett önként jelentkezett. 1925-ben Győrött lépett be a karmelita rendbe, 1930-ban szentelték pappá, majd újoncmesternek nevezték ki. 1943-ban a bp.-i rendházba helyezték át. Sokat prédikált, lelkigyakorlatokat tartott, országosan ismert, kiváló szónok, keresett gyóntató volt. Beszédei több kötetben is megjelentek. 1950-ben, a szerzetesi rendek feloszlatása után megszűnt nyilvános működése, visszavonultan élt, de az őt ért támadások ellenére továbbra is példás papként szolgált. 1975-ben a rend elindította boldoggá avatásának előkészületeit. Írói neve Marcell karmelita p. (1945-ig), Marcell karmelita (1945 után).
F. m.: Mária ruhájában. Szentbeszédek. Győr. 1935. – Kilencnapi ájtatatosság elmélkedésben Nagy Szt. Teréz tisztére. Győr. 1939. – Mária kezében. Szentbeszédek. Győr. 1940. – Kolostori iskola a Kármelben. 1-2. köt. Bp. 1943–1946. – Kármel ékessége és királynője. Bp. 1948. – Szépszeretet. Egy karmelita hivatás története. Bécs. 1981. – Kisboldogasszony csillaga. Marcell atya naplójegyzetei. Bp. 1987.
Irod.: MKL. 1993–. 8. köt. 768. p. – A keszthelyi Kis Szent Teréz templom rövid története. 2000. 22. p. – Ferencz Melinda: Élő múlt : Emlékezés egy hajdani diákra: Marton Boldizsárra. In.: A Vajda János Gimnázium évkönyve alapításának 230. évfordulójára. 2002. p. 33-34. – ZÉK. 2005. 188. p.

MARTON ISTVÁN
(? – ?) - városbíró.
1732-ben és 1744-ben volt Keszthely városbírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

MARTONY JEROMOS (Marton, Márton), dr.
(Keszthely, 1723. november 3. – ?, 1782. ?) - szerzetes, prior, tanár, szakíró.
Belépett a pálos rendbe. Sátoraljaújhelyről a Collegium Germanicum Hungaricum növendéke lett, teológiából doktorált. 1749-ben hazatért. 1753-ban Máriavölgyben, 1754-ben Nagyszombatban, az egyházjog, Pápán 1755-ben a filozófia, 1757-ben az erkölcsteológia tanáraként tevékenykedett. 1759-ben Pesten, 1766-ban Pápán priori minőségben működött.
F. m.: Theologia moralis in conpendium redacta. Ladini. 1768.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 8. köt. 735. has. – MKL. 1993–. 8. köt. 776. p.

MARÓTHY-MEIZLER KÁROLY, dr.
(Keszthely, 1897. június 8. – Buenos Aires, 1964. szeptember 7.) - ügyvéd, újságíró, országgyűlési képviselő.
Apja Meizler Károly (1866–1941) ipartestületi elnök volt. Középiskolai tanulmányait a keszthelyi gimnáziumban végezte, itt érettségizett. Bp.-en a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán szerzett diplomát, majd ügyvédi szakvizsgát tett. Az I. vh.-ban önkéntes katonaként harcolt, hadnagyként szerelt le. A Zala megyei Keresztényszocialista Párt szervezője, párttitkára, országgyűlési képviselője, emellett a Katolikus Népszövetség országos ügyésze volt. Keszthelyen ügyvédi irodát nyitott, de elsősorban a keszthelyi választókerület szegényeinek érdekeit képviselte. Szükségesnek tartotta egy valódi földreform megvalósítását. Politikai állásfoglalása közvetlen konfliktust idézett elő a Festetics uradalmat képviselő érdekekkel és személyekkel. 1935-ben a kormányzat kísérletet tett arra, hogy megakadályozza képviselővé választását. Ez azonban nem sikerült, így 1936–39 között a keszthelyi választókerület országgyűlési képviselői tisztét töltötte be. A Keresztény Gazd. és Szocialista Párt programját képviselte, melynek alapelve a földreform megvalósítása és a demokratikus választások bevezetése volt. 1937-ben kivált a pártból és Matolcsy Mátyással együtt megalapította a Keresztény Nemzeti Szocialista Frontot. 1939–44-ben e párt programjával képviselte a keszthelyi választókerületet az országgyűlésben. 1939-től alapítója és főszerkesztője volt a Pesti Újság c. jobboldali lapnak. 1940-ben vette fel a Maróthy nevet. 1940-től a Nyilaskeresztes Párt tagja lett. 1942. április 12-én részt vett Keszthelyen édesapja arcképének ünnepélyes leleplezésén, mely alkalomból az iparosok javára ötezer pengő értékben alapítványt létesített. 1944-ben elhagyta Mo.-ot, előbb Németországba menekült, majd 1947-ben kivándorolt Argentínába. 1949-ben megalapította a Magyar Nép c. újságot Buenos Airesben, melynek 1954-ig társszerkesztőjeként dolgozott. Közleményei jelentek meg a Magyar Egység és Kárpát nevű folyóiratokban. Tagja és aktív előadója volt a Mindszenthy Akad.-nak és a Magyar Háznak az argentin fővárosban.
F. m.: Az ismeretlen Mindszenthy. Buenos Aires. 1958. – Prohászka, a napba öltözött forradalmár. I–II. köt. Buenos Aires. 1960–1961.
Irod.: Országgyűlési almanach : az 1939–44. évi országgyűlésről. 1940. p. 246-247. – Ünnepélyes külsőségek közt leleplezték Meizler Károly arcképét : Dr. Maróthy Károly orsz. gyűl. képviselő 5000 pengős alapítványt tett édesatyja emlékére. In.: Keszthely és Vidéke. 1942. április 18. 1. p. – EMIL. 1966. 90. p. – NYMILB. 1992. 244. p. – Cséby Géza: Száztíz esztendő. 1996. 54. p. – RÚL. 1996–2008. 14. köt. 198. p. – MPP. 1997. p. 287-288. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. 45. p., p. 48-49. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 531. p. – ZÉK. 2005. 188. p. – Személyi forrás.

MEDVEI JÁNOS, albeni és medvei
(? – ?, 1421 körül) - földesúr, bán.
Albeni Rudolf és A. Eberhard (1347 körül–1419) nővérének fia volt. Eberhard 1398-ban megszerezte a horvátországi Medvevárat, a későbbiekben innen kapta az Albeni család a Medvei nevet. 1414-ben Zsigmond király kíséretében részt vett a konstanzi zsinaton. Bátyja, Péter 1414-ben bekövetkezett halála után, valószínűleg Eberhard közbenjárására, megkapta a báni tisztséget. Eberhard halála után, 1409-ben a király leváltotta. Kísérletet tett nagybátyja keszthelyi birtokainak megtartására, át is íratta az adománylevelet, de a király kikötötte, hogy ellenértékért bármikor visszavehesse. Közben megszerezte Pölöskét. A király a keszthelyi és a pölöskei birtokokért cserébe Kapronca városát adta neki. 1421-ben testvérével, Rudolffal zálogba vették a Rezi várat, vele Keszthelyt és tartozékait, de az uradalomnak csak egy részét birtokolták. 1430-ban hosszas huzavona után a Rezi várat átadta Pethő Lászlónak és testvérének, Péternek.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 82-83. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. p. 73-74. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 73. p. – Szatlóczki Gábor: A Tátika vár históriája. 2002. p. 26-30.

MEIZLER KÁROLY
(Keszthely, 1866. december 22. – Keszthely, 1941. november 14.) - ipartestületi elnök.
Hentes- és mészáros mesterséget tanult, 1879-ben végezte el tanulmányait Keszthelyen. Vállalatát apja, Meizler János alapította 1857-ben, melynek vezetését 1893-ban vette át. Üzlete a Kossuth u. 19. szám alatt volt, amely az 1928-as kirakatrendező versenyen dicsérő oklevelet nyert. A Keszthelyi Járási Ipartestületben 1926-tól, 11 éven keresztül töltötte be az elnöki tisztséget. Ebben a minőségében megyei és orsz. viszonylatban is elismerést szerzett az Ipartestületnek. Nagy gondot fordított a tanonckérdésre és a növendékek iskoláztatására. Ragaszkodott a hat elemi osztály elvégzéséhez a tanoncok részéről. Megszervezte a mestervizsgáztatást, vizsgáztató biz.-i elnökként is tevékenykedett. A kor igényeinek megfelelően állandó fejlődésre törekedett. Személyesen gondoskodott azokról az iparosokról, akik az I. vh. befejezése után visszatértek katonai szolgálatukból. Anyagi támogatást biztosított számukra, szakmai tanácsokkal segítette őket. Elnöksége alatt 1926-ban orsz. iparos nagygyűlést is tartottak. 1927-ben, javaslatára készült el az I. vh.-ban elesett iparosok emlékére az emléktábla, ami a Kossuth u. 69. sz. alatt található. Nevéhez fűződik a Keszthelyen 1934-ben tartott ipari és mg. kiállítás megrendezése. A kiállításon a keszthelyi iparosság több díjat is szerzett. Az Ipartestületek Orsz. Szövetsége 1930-ban ezüst éremmel és oklevéllel, 1935-ben díszoklevéllel tüntette ki. Sokoldalú tevékenységével nemcsak az ipar, hanem a város fejlődését is támogatta. 1936-ban a Soproni Kereskedelmi és Ipari Kamara tagjai sorába r. tagnak választották. Tevékenységéért miniszteri oklevéllel jutalmazták. 1937-ben lemondott a Keszthelyi Ipartestület elnökségéről.
Irod.: A magyar ipar almanachja. 1929–. 1. köt. 172. p. – Oroszlán István. A Keszthelyi Ipartestület 50 éves történetéből. 1936. p. 81-88. – Cséby Géza: Száztíz esztendő. 1996. p. 30-40., p. 68-69. – Személyi forrás.

MENDLIK JÁNOS
(Nagy-Maros, 1792. december 22. – Pécs, 1877. január 9.) - tanár.
Apja tanító volt. Vácott, Nagyszombatban, Trencsénben és Keszthelyen végezte tanulmányait, Pesten bölcseletet tanult az egyetemen. A tanulás mellett, hogy iskoláztatását finanszírozni tudja, magántanítóskodott. Duna-Székcsőn a br. Bézsán-családnál volt nevelő. 1828-ban Pécsre hívták a főelemi iskola tanárának. Mellette a Szepesy Ignácz püspök által felállított mesterképző tanára volt 21 évig. 1864-ben, 40 éves tanári jubileumán, pedagógiai munkája elismeréséül arany érdemkereszttel tüntették ki.
F. m.: A magyar nevendékeket vezető mód a számvetés tudományában : a tanítók és nevelők könnyebbségökre, és mind azoknak, a kik e tárgyban magokat tökélletesíteni akarják, szolgáló segédkönyv. Pécs. 1837. – Gyakorlati népszerű számtan : kérdések és feleletekben tanítók, tanítójelöltek és tanulók számára. U. o. 1864.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 8. köt. 1081. has.

MENDLIK LAJOS
(Székesfehérvár, 1903. október 4. – Budapest, 1985. január 15.) - festőművész, tanár.
1921–25 között a M. Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Bosznay István és Edvi-Illés Aladár voltak. 1953-ban alapító tagja volt a bp.-i pedagógusok képzőművészeti stúdiójának, tevékenységéért 1980-ban „Kultúráért” díjjal jutalmazták. 1980-ban TOT ösztöndíjat kapott. Több művésztelepen is alkotott, így Keszthelyen, Sopronban, Vörösberényben, Veszprémben, Szigligeten. Negyven éven keresztül oktatott középiskolában rajzot és művészettörténetet. Művészetének specialitása a vízfestészet volt. Elsősorban tájképeket festett, emellett karakteres arc-és aktképek is megjelentek alkotásain. Műveiben a fény és a légiesség érzékeltetésének kifinomult gyakorlata a színek expresszív megválasztásával találkozott. Egyéni kiállítása Keszthelyen, 1994-ben volt a Balatoni Múzeumban.
F. kiáll.: Bp. (Fáklya Műv. Ház, 1975) ; Bp. (Csili Galéria, 1976) ; Bp. (Vizivárosi Galéria, 1979) ; Bp. (Fáklya Klub, 1984) ; Bp. (Pataky Műv. Központ, 1986) ; Baden-Baden (Galéria, 1986) ; Sopron (Liszt Ferenc Műv. Ház, 1987) ; Székesfehérvár (Vörösmarty Színház Galéria, 1988) ; Breda (Hollandia) (Gaffelaer Galéria, 1989) ; Baden-Baden (Galéria, 1990) ; Kh. (Balatoni Múzeum, 1994).
F. k.: Krisztus (olajfestmény, Erdőkertes, római katolikus templom, 1972). – Madonna (olajfestmény, Albertirsa, templom, 1972). – Kazettás mennyezet (Remetekertváros, római katolikus templom. 1977).
Irod.: KMML. 1999–2001. 2. köt. 763. p.

MENYHÁR ISTVÁN
(Vác, 1901. ? – Keszthely, 1969. október 31.) - lelkész.
A középiskolát Aszódon, teológiai tanulmányait Bp.-en végezte. Felavatása után előbb Vácott, majd Zalaegerszegen és Nagykanizsán káplánként, Szombathelyen mint püspöki segédlelkész működött. 1926-ban került Keszthelyre, az ev. egyház lelkészének választották meg. Tapolca és Sümeg, valamint ezek környéke is a lelkészséghez tartozott. Lelkészi hivatása mellett hitoktatói feladatokat is ellátott a tapolcai polgári iskolában. Megépíttette a keszthelyi ev. (1929) és a tapolcai (1936) és a sümegi (1937) protestáns templomot. 1947-ben a zalai ev. egyházmegye közgyűlése esperesnek választotta, 1948-ban iktatták be. 1949-ben megvált tisztségétől és Mesterházy Ferenc püspöki titkár helyére került.
Irod.: Békássy Jenő: Zala vármegye feltámadása Trianon után. 1930. 326. p. – Szabolcs András: Gyülekezettörténeti adatok. 1999. p. 32-72. – TÉL. 2000. 164. p. – keszthely.lutherán.hu

MERENICS BÉLA
(Vásárosnamény, 1920. november 20. – Keszthely, 2006. március 31.) - szövetkezet elnöke, díszpolgár.
Kisgyermekként került Keszthelyre, iskoláit Keszthelyen, majd Bp.-en végezte. Szobafestő-mázoló mesterséget tanult és dolgozott is ebben a szakmában. 1933-ban behívták katonának, a kanizsai kórházban teljesített szolgálatot. Innen önként jelentkezett a frontra. Hadifogságba esett, majd hazatérése után a Zalaegerszegi Magasépítő Váll.-nál helyezkedett el. 1945 előtt és után Keszthely futballcsapatában játszott. 1957-ben a keszthelyi Építőipari Szövetkezet elnökévé választották meg, melyet 27 éven át irányított, egészen nyugdíjba vonulásáig. A vezetése alatt álló szövetkezet 1961-ben kezdte meg a családi házak, kislakások építését, a következő évtől pedig Keszthelyen az első sorház épületeit készítette el. Mintegy 1100 lakást épített a városban, emellett évente kb. 100–110 tanulót is képeztek. Nevéhez fűződik a Fodor utcai angol házak, a Piros Óvoda, Bakony Művek és sok más létesítmény építése. Közben a fővárosban is létrehozott egy műszaki szervező irodát, így országszerte kb. 35 ezer lakást építettek. Az angol Wimpley-cégtől vásárolt, ún. „No fines” gyorsépítési technológia alkalmazásáért, a lakásépítés orsz. fejlesztéséért, és terjesztéséért 1978-ban Eötvös-díjjal jutalmazták munkáját. 1958–80 között Zala és Veszprém megye KISZÖV elnökségi tagja, négy évig Keszthely képviseletében a Veszprém Megyei Tanács tagja, 1958–82 között a Városfejlesztési Biz. Sport és Kulturális Biz.-ának tagja volt. 1960–65-ig a keszthelyi ipari iskolában oktatói tevékenységet folytatott. 1985–90 között a Haladás Sportegyesület ügyvezetői teendőit látta el, jelentős támogatásokat szerzett az egyesületnek. Pályafutása alatt fáradhatatlanul dolgozott a város érdekében, mindig az újat, a jó minőséget kereste. Kitüntetései: Ipari Szövetkezet Kiváló Dolgozója (1972), Építőipar Kiváló Dolgozója (Állami kitüntetés), Veszprém megyéért kétszer, Keszthely városáért háromszor kapott emlékérmet. A Munka Érdemrend bronz (1968), majd arany fokozatát (1983) is elnyerte. 1978-ban Eötvös Lóránd-díjban részesült. 2003-ban Keszthely városa díszpolgárává avatta. Szabadidejében rajongott a futballért és a Balatonért.
Irod.: Öt év alatt 706 lakás. In.: Napló. 1976. november 14. 1. p., 4. p. – Merenics Béla szövetkezeti elnök. In.: Keszthelyi Krónika (Zalai Hírlap melléklete). 1979. február 1. 3. p. – Cservenka György: Ünnepelt a város. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 2003. június 19. p. 1-2. – Keszthely Város Önkormányzata 194/2003. (V. 29.) sz. határozata. – Személyi forrás. – www.keszthely.hu

MERÉNYI ELEMÉR
(Kopáncspuszta, 1910. február 11. – Keszthely, 1975. április 15.) - népművelő, művelődési központ igazgató.
Makón járt iskolába. Budapesten táncmesterképzőt végzett. A „Kék egér” mulatóban táncolt, majd Szegeden dolgozott. Makón tánciskolát működtetett. Ezután 1947-ig katonai szolgálatot teljesített. Egy évig Szombathelyen börtönben volt, majd Bp.-en hegesztőmunkásként helyezkedett el. 1951-ben került Keszthelyre. A városban és a járásban társastáncot oktatott. Kultúrház művészeti előadóként színjátszott és rendezett, művelődési mozgalmakat kezdeményezett a városban és környékén, Keszthelyi Színpad néven amatőr színtársulatot hozott létre. Hivatása volt a szenvedélye, szívesen tanította versek, drámák elemzését, valamint eljátszását. 1957-től a művelődési központ igazgatói tisztét töltötte be. Ebben az évben dr. Sági Károly múzeumigazgatóval és Szabolcs András mg. technikumi gazd. vezetővel közösen vetették fel az ifjúság Helikoni Ünnepsége megrendezésének gondolatát. Ugyanebben az évben – mint a művelődési ház igazgatója –, szervezője, rendezője volt az első Helikoni Ünnep 140. évfordulója alkalmából szeptemberben tartott megemlékezésnek. Szorgalmazta kőszínház építését, mely 1966-ban meg is valósult. Munkahelyén, színházi előadás közben érte a halál.
Irod.: r. i.: Requiem egy népművelőért. In.: Napló. 1975. május 24. 7. p. – Szabolcs András: Az ifjúság Helikoni Ünnepségei Keszthelyen. 1998. p. 55-56. – KVEKA. 2006. 60. p. – Cséby Géza: Adalékok a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ történetéhez. In.: „A Goldmark”. 2008. p. 9-56. – Személyi forrás.

MERÉNYI ELEMÉRNÉ (sz. Gebe Margit)
(Makó, 1911. március 29. – Budapest, 1966. január 22.) - táncpedagógus.
Szülei Gebe Mihály és Paulik Róza főgimnáziumi tanárok voltak. 1922-ben ismerkedett meg Merényi Elemérrel (1910–1975), akivel 1936-ban kötöttek házasságot. 1939-ben a bp.-i Róka Gyula által vezetett Tánc- és Mozdulatművészet-Tanítóképző Int. általános tánctanár szakára iratkozott be. A II. vh. előtt és után Makón, férje tánciskolájában – ahol előzőleg, mint zeneakadémiát végzett zongorista, zongorakísérő volt – társasági tánctanárként működött. 1951-ben Balatongyörökre költöztek és a keszthelyi járásban lett társastáncoktató. 1954-ben már keszthelyi lakosként folytatta munkáját a város művelődési házában. A társastánchoz az akkori Népművelési Int. tanfolyamán szerzett képesítéssel néptánc oktatás is kapcsolódott. Nevéhez fűződik a Vajda János Gimnázium néptáncegyüttesének, a Keszthelyi Mg. Akad. néptáncegyüttesének – a Georgikon Népi Együttes elődjének –, valamint a szintén sok sikert aratott Sármelléki Néptáncegyüttes létrehozása és munkájának kiteljesítése. Az Állami Balett Int. által indított balettmesterképző elvégzése után a balett oktatása is hangsúlyossá vált tevékenységében. Az általa nevelt fiatalok az 1950-es és ’60-as években a Helikoni Ünnepségeken, dunántúli és országos versenyeken, bemutatókon, seregszemléken számos sikert értek el. Tanítványai közül többen országos hírnevet szereztek, a későbbiekben sikeres együttes-vezetőkké váltak (Varga Edit, Varga Zoltán, Szatucsek Klára, Gelencsér József, Barkó Bernadett). A tánc mindhárom területén maradandó tudást, életfelfogást, emberi értékekre történő odafigyelést ültetett tanítványaiba.
Irod.: Gelencsér József: Laudáció Merényi Elemérné táncpedagógus emlékére. In.: Helikon 50. 2008. p. 90-91. – Cséby Géza: Adalékok a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ történetéhez. In.: „A Goldmark”. 2008. p. 9-56. – Merényi Judit: Visszaemlékezések. In.: „A Goldmark”. 2008. p. 65-71. – Személyi forrás.

MESTERHÁZY FERENC
(?, 1914. ? – Keszthely, 1989. ?) - lelkész.
Teológiai tanulmányai után 1937-ben avatták lelkésszé. 1941–1946 között tábori lelkészként, leszerelése után püspöki titkárként teljesített szolgálatot. 1949-ben a keszthelyi gyülekezet és a hozzá tartozó fiókegyházak (Tapolca, Sümeg), ill. szórványok lelkészévé (pl. Hévíz) választották. Az istentiszteletek mellett hitoktatást is tartott, betegeket és szórványközségei híveit is látogatta. Teológiai tanulmányokat is írt, több cikke jelent meg egyházi lapokban. Esperesei többször is felkérték lelkészkonferenciák bevezető, vitaindító előadásának megírására. Az 1950-es évek közepén konfirmációi tanítói segédletet is készített, melyet a püspök használatra engedélyezett. 1957-ben az esperesi székre jelöltek között volt, de nem ő, hanem az előző esperes győzött a választáson. 1978-ban a Kapernaum (Gyenesdiás) lelkészévé nevezték ki. 1979-ben betegsége miatt benyújtotta nyugdíjazási kérelmét, s 1980-ban nyugdíjba vonult.
Irod.: Gyülekezettörténeti adatok. 1999. p. 72-90. p. – TÉL2. 2003. 93. p.

MESTERHÁZY FERENC, dr. mesterházai
(Nagygeresd, 1901. július 28. – Tapolca, 1951. október 12.) - főispán.
Kisnemesi családban született. A premontrei gimnázium diákja volt Szombathelyen, majd 1919–1923-ig Keszthelyen a Gazdasági Akadémia hallgatója lett. Ezután jogi tanulmányokat folytatott Budapesten. 1926-ban doktorált a Pázmány Péter egyetemen. Eleinte apja Zala megyei birtokán gazdálkodott, majd t. szolgabíróként tevékenykedett. 1928-ban Nagykanizsán szolgabírónak választották, 1930-ban Balatonfüreden pedig főszolgabírónak. 1938-ban Veszprém vm. főispánja lett. Balatonfüredi tisztségviselése alatt sokat tett városáért, többek között csatornázás, szennyvízderítő- és útépítés fűződik nevéhez. 1944-ben visszavonult mesterházai birtokára, ahol gazdálkodást folytatott. 1951-ben, utazás közben, Tapolcán hunyt el, Mesterházán temették.
F. m.: Mesterházy Ferenc főispán búcsúja a Magyar Élet Pártjától. In.: Veszprémvármegye. 1944. május 21.
Irod.: DK. 1941. 429. p. – VMÉL. 1998. p. 340-341. – TÉL. 2. 2003. p. 92-93. – VVL. 2009. 545. p.

MESTERICH ELEK
(Németújvár, 1852. – Keszthely, 1899. november 19.) - ispán, uradalmi pénztáros.
Apja a Batthyányi herceg főtisztje volt Németújvárott. Fia dr. Mesterich Elek (1887–?) orvos. Szombathelyen elvégezte a főgimnáziumot, s apja mellett a gazdaság vezetéséről szerzett tapasztalatokat. 1872-ben a Festeticsek szolgálatába lépett. Hosszú ideig a Somogy megyei Perdócon ispánként dolgozott. 1892-ben áthelyezték Keszthelyre, a központi uradalomba pénztárosnak.
Irod: Mesterich Elek. In.: Keszthelyi Hirlap. 1899. november 26. p. 2-3.

MESTERICH ELEK, dr.
(Perdócpuszta, 1887. – ?) - tiszti főorvos.
Apja Mesterich Elek (1852–1899) ispán, majd uradalmi pénztáros. Doktori oklevelét 1910-ben kapta. 1912 óta dolgozott Keszthelyen. Az I. vh.-ban (1914–18) ezredorvosként szolgált. 1933-ban járási tiszti főorvosnak nevezték ki. Kitüntetései: a vöröskereszt II. osztályú díszjelvénye, a Ferenc József rend hadiékítményes lovagkeresztje, valamint a Signum Laudis.
Irod.: Bodry László: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 31. p.

MEZEY GYULA
(Balassagyarmat, 1861. március 11. – Budapest, 1922. június 26.) - fitopatológus, szakíró, akadémiai tanár.
A középiskolát Esztergomban, Körmöcbányán és Budán végezte, majd műegyetemen és vele párhuzamosan rendkívüli hallgatóként tudományegyetemen is tanult. 1883-ban középiskolai tanári oklevelet kapott. 1884-ben kinevezték Magyaróvárott a Gazd. Akad. Természetrajzi Tanszékére tanársegédnek. Munkája mellett az akad. hallgatójaként gazdaoklevelet szerzett. 1886-tól docensként, 1893-tól nyilvános rendkívüli, 1896-tól r. tanárként oktatott. Gazd. állattant, éghajlattant, kertészetet és szőlészetet, méhészetet, baromfi- és selyemhernyó-tenyésztést, végül növénykórtant tanított. 1888-ban Németországban, Svájcban és Ausztriában tanulmányozta a gazd. oktatásügyet és a magvizsgáló állomásokat, 1893-ban Dél-Franciaországban a szőlőművelést. Az orsz. magyar gazd. egyesület megbízta burgonyabetegségeket tárgyaló szakkönyv megírásával. A gazd. akad.-i hallgatók gazd. egyletének t. elnökének, a Moson vm.-i gazd. egyesület l., a magyaróvári Széchenyi-kör igazgatóválasztmányi tagjának választotta. 1907-től Kassán a Gazd. Akad.-nak tanára, 1913–20 között igazgatója volt. 1921–22-ig r. tanárként a növényi kártevők tantárgyat oktatta Keszthelyen a Gazd. Akad.-n. 1922-ben gazd. főtanácsosi címet kapott. Az 1880-as évek második felében bekapcsolódott a filoxéra- és perenoszpórakutatásokba. 1886-ban hazánkban elsőként ismertette a szőlő gyökérférgét. Részt vett a vetőmagvizsgáló állomások korszerűsítésében is. 1892–1907 között vezette a Köztelek gazd. és növénytani rovatát. Munkatársa volt a Mosonmegyei Lapoknak is. Publikált a Mg. Szemlében, a Természettudományi Közlönyben, a Sopronban, a Borászati Lapokban, stb. A Pallas Nagy Lexikonába gazd. növénytani, szőlőművelési és egyéb gazd. tárgyú szócikkeket írt.
F. m.: Vetőmag-csávázási kísérletek. Magyar-Óvár. 1889. – Jelentése a mult év őszén tett külföldi tanulmányútjáról. Bp. 1890. – A dohány mozaikbetegsége. T.sz.: Linhart György. In.: Magyaróvári Mezőgazdasági Szemle. 1890. – A white-rot, vagy a szőlő fakórothadása. Bp. 1891. – A Jensen-féle porüszög elleni védekezés. Magyar-Óvár. 1891. – A szőlő black-rot betegsége. Bp. 1892. Klny. a Természettudományi Közlönyből. – A szőlő peronospora betegsége. Magyar-Óvár. 1895. – Szőlőbetegségek. T.sz.: Linhart György. Uo. 1895.
Irod.: Georgikon 175. 1972. 155. p. – Szinnyei. 1980–1981. 8. köt. 1195-1197. has. – MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 517-519. – Gulyás. 1990–. 18. köt. 891. has. – Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. p. 312-313. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. p. 701-702.

MEZNER RUDOLF PÁL
(Keszthely, 1819. július 16. – Keszthely, 1883. szeptember 7.) - szerzetes, tanár, költő, író.
A papi pályát választotta. A cisztercita rendbe 1834-ben lépett be, 1842-ben szentelték fel. Felszentelése után előbb Székesfehérvárott 1841–1842 között a konviktorok felügyelője volt, 1842–1849 között gimnáziumi tanár, majd 1849–71-ig Egerben tanított a főgimnáziumban. 1871-től Zircen alperjelként működött, emellett a hittudományi int. igazgatói tisztségét töltötte be. 1881-ben betegség miatt nyugalmazták. Cikkei jelentek meg a Religió, Tanodai Lapok, Magyar Állam, Jelenkor c. lapokban. Ismertetéseket, útirajzokat, valamint latin nyelvű ódákat is írt.
F. m.: Theses ex universa theologia … quas pro obtinenda SS. Theologiae doctoris laurea propugnandas suscepit... Székesfehérvár. 1845. – Hála fűzér, melyet nagys. és főt. Fehér György úrnak… U. o. 1847. – Ode honoribus rev. ac ampl. dni Antonii Emerici Rezutsek abbatiarum unitarum Beatae Mariae Virginis de Zircz… Eger. 1869. – Elegia, quam honoribus adm. rev. ac cl. dni dr. Engelberti Vinkler… Székesfehérvár. 1870. – Carmen votivum adm. rev. dno. Bartholomeo vagovics… Uo. 1871.
Irod.: DK. 1941. 478. p. – Szinnyei. 1980–1981. 8. köt. 1204-1205. has. – Gulyás. 1990–. 7. köt. 902. p.

MIHELICS KÁROLY
(Uj-Verbász, 1867. szeptember 10. – ?) - tanár.
Középiskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Kalocsán a jezsuita gimnáziumban végezte el. A kalocsai érseki líceumban tanult teológiát, majd a bp.-i egyetemen filozófiát hallgatott. 1896-ban szerzett középiskolai tanári oklevelet. Előbb helyettes tanár volt Sopronban, Selmecbányán, Máramaros-Szigeten, 1894–97-ig Keszthelyen, majd r. tanár lett a szamosújvári állami főgimnáziumban. 1902-ben Makóra helyezték át, a főgimnáziumban tanított. Cikkei különböző lapokban (Selmecbányai Lapok, Keszthelyi Hirlap), valamint A keszthelyi kath. főgymnasium értesítőjében jelentek meg
F. m.: Lessing drámatervei. (Klny. A keszthelyi kath. főgymnasium értesítőjéből). Kh. 1895.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 8. köt. 1294-1295. has. – Gulyás. 1990–. 18. köt. 949. has. – A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 109-112.

MIKLÓS JÓZSEF RÁFÁEL (Ráfael), dr.
(Brassó, 1907. február 7. – Budapest, 1994. március 27.) - szerzetes, tanár.
1924–29 között bencés növendék volt Pannonhalmán, Günter rendi névvel. 1926-ban érettségizett a pannonhalmi bencés gimnáziumban. 1931-ben Csornán lépett a premontrei rendbe. 1935-ben Győrött szentelték pappá. Teológiai tanulmányait Pannonhalmán és Bp.-en végezte. 1934-ben magyar–latin szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett, 1938-ban bölcsészdoktor lett. 1934-től Szombathelyen, 1939–41-ig, valamint 1943–48-ig Keszthelyen tanított a rend gimnáziumában, ahol 1945–46-ban házgondnok is volt. 1948-ban Zalaszentgróton káplánként tevékenykedett, mellette hitoktatói feladatokat is ellátott. 1949–57-ig Szalapára került plébánosnak, itt feladata volt a templom és a plébánia építése. Közben rövid ideig Keszthelyre helyezték, a Magyarok Nagyasszonya plébánián volt káplán. 1957-től Tekenye, 1974-től Ságvár plébánosaként működött. Írásai jelentek meg a szombathelyi és a keszthelyi gimnázium értesítőjében és a Vigíliában.
Irod.: MKL. 1993–. 9. köt. p. 150-151. – Miklós Ráfael: A tanárok sorsa 1948 után. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 106-108. – A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 109-112.

MIKLÓSSY GYULA, id.
(Kaposvár, 1839. január 10. – Kézdivásárhely, 1891. június 22.) - színész, rendező, színházigazgató, lapkiadó, műfordító.
Miklóssy Margit (1877–1940) színésznő édesapja. Pesten érettségizett, majd az egyetem orvostudományi karára iratkozott be, de a színház iránt érzett rajongása miatt otthagyta az egyetemet és 1859-ben színésznek állt Szabadkán Szabó József társulatában. 1864-ben az apai örökségéből szervezett először színi társulatot, mellyel az ország különböző városaiban szerepeltek (Székesfehérvár, Beregszász, Munkács, Szatmár, Pécs, Nagykanizsa). 1870-ben Molnár György bukása után rövid időre átvette a Budai Népszínházat. Anyagilag megerősödött, 1872-ben nyári működésre megnyitotta az István téri színházat (a mai Klauzál téren). A színház 1874-ben leégett. Közben 1873-ban a Városligetben is épített egy színkört. Színházának pusztulása miatt anyagilag tönkrement, visszatért a vidéki igazgatói és színészélethez. 1878-ban szerepelt először társulatával Keszthelyen, majd az 1885-ös évadban látogattak ismét a városba. 1890-ig szinte az egész országot bejárta társulatával. Utolsó éveiben Erdély városaiban szerepelt. Különböző műfajokban igyekeztek korszerű műsort adni. A magyar színésztársadalom megszervezésében is tevékenyen részt vállalt. Alelnöke volt az 1871-ben tartott első színészkongresszusnak, majd tagja lett az Orsz. Színészegyesület vezetőségének. 1872–73 között a bp.-i Színlap c. hírlap kiadó-tulajdonosa volt. A Színészek Lapjában, valamint a Színészeti Közlönyben is számos cikke jelent meg. Több színművet magyar nyelvre fordított.
Irod.: Magyarország vármegyéi és városai : Magyarország monográfiája : Somogy vármegye. 1916. 258. p. – Szinnyei. 1980–1981. 8. köt. 1335-1337. has. – Szarka Lajos: Thália papjai Keszthelyen az első világháborúig. In.: Művelődéstörténeti tanulmányok. 1990. ZGY. 31. p. 303-328. – Gulyás. 1990–. 18. köt. 983. has. – KÉL. 1992. 183. p. – MSZL. 1994. 512. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. p. 741-742.

MIKLÓSSY MARGIT
(Keszthely, 1877. június 9. – Kolozsvár, 1940. december 26.) - színésznő.
Édesapja id. Miklóssy Gyula (1839–91) színigazgató. Gyermekkorában is fellépett színdarabokban, már ekkor kitűnt tehetségével. Pályáját Kömley Gyula színtársulatánál kezdte 1893-ban. Később több vándortársulatban naiva- és szubrettszerepeket játszott. 1919-ben Kolozsvárra szerződött Janovics Jenő társulatához, ahol elismert, ünnepelt színésznő volt. Nagyváradon is többször színpadra lépett 1928–1934 között.
F. sz.: Mariska (Szigligeti Ede: Liliomfi) ; Jolán (Lehár Ferenc: Cigányszerelem) ; Bonivardné (Bisson: Válás után) ; Zsani néni (Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül) ; Zsivka (Nušić: A kegyelmes asszony) ; Christel (Strindberg: Júlia kisasszony) ; A bába (Klabund: A krétakör) ; Gonosz mostoha (Kacsoh Pongrác: János vitéz).
Irod.: MSZL. 1994. p. 511-512. – ZÉK. 2005. 192. p.

MIKOLICS FERENC, dr.
(Söjtör, 1897. január 29. – Balatonfüred?, 1964. október 28.) - állatorvos, közgazdász, mezőgazdász, feltaláló.
Földműves családból származott. Zalaegerszegen kezdte meg középiskolai tanulmányait. Részt vett az I. vh.-ban, több kitüntetést kapott. Közben 1917-ben leérettségizett. 1918-ban beiratkozott Bp.-en a Állatorvosi Főiskolára. 1921-ben fizetéses gyakornokká nevezték ki a főiskola járványtani tanszékére. 1922-ben szerzett állatorvosi oklevelet, 1923-ban állatorvosi doktori oklevelet, majd az állatorvosi főiskolán dr. Hutyra Ferenc mellett tanársegédként dolgozott két évig.
Állatorvosi tanulmányai mellett elvégezte a Közgazdaságtudományi Egyetem Mg. Fakultását, ahol 1922-ben kapott oklevelet. Ezenkívül 1924-ben Keszthelyen a Gazd. Akad.-n okleveles gazda képesítést szerzett. Kinevezték az akad. állategészségügyi tanszékére tanársegédnek. 1925-től az Esterházy-uradalomban (Pápa-ugod, Devecser) főtitkár, majd 1926–28-ig jószágfelügyelő volt. 1928 után hazaköltözött Söjtörre, gazdálkodott, állatorvosi praxist folytatott, s a környező nagybirtokok gazd. tanácsadójaként működött. Tevékenyen részt vett a Zalavármegyei Gazd. Egyesület munkájában. A kezdeményezésére megalakult Gazdakör elnöki tisztét is betöltötte. Megyeszerte számtalan előadást tartott. Nyugat-Európa több országában járt tanulmányúton, élelmiszerhigiénia, növénynemesítés, mg. üzemtan, bakteriológia, immunbiológia, szarvasmarha- és hússertéstenyésztés, szövetkezeti és agrárszociológia témakörökben bővítette ismereteit. Külf. tapasztalatairól több tanulmányt is megjelentetett. 1936-ban Hévízre került, az akkor létesített állatorvosi státuszt foglalta el. 1946-ban létszámleépítés következtében nyugdíjazták, egy év múlva a hévízi pártok tiltakozása miatt visszahelyezték állásába. A háború után az FKgP hévízi szervezetének elnöke lett, a község képviselőtestületében tevékenykedett. 1950–60 között több ciklusban is megválasztották tanácstagnak, az ’50-es évek elején országgyűlési pótképviselő volt. A tanács mellett működő Egészségügyi és Szociálpolitikai Biz., és a Gyógyhelyi Állandó Biz. elnöki tisztét is ellátta. Számos javaslatot fogalmazott meg a fürdő fejlesztésére. Hévíz mellett a környező falvakkal bővült körzete, mellette a hévízi Vágóhíd Váll.-nál húsvizsgálatot végzett. Állatorvosi munkáján kívül új eperfajtát tenyésztett ki, még 1945-ben kezdett foglalkozni humán gyógyászattal is. A reumás betegségek gyógyítására egy újszerű kéngöngyölési eljárást fedezett fel, újítását 1953-ban nyújtotta be az Orsz. Találmányi Hivatalnak, melyet gyakorlati kipróbálás követett. A vizsgálatokat dr. Moll Károly vezette. 1956-ban kapott szerzői tanúsítványt. „Hévízi rádiumos tartalmú kéniszapos gyógyszappant” készített, kísérleteiben több betegség (bőr-, és légúti megbetegedések) kezelésére talált hatásos gyógyszereket. 1960-ban szabadalmat kapott az Asaropect nevű, asztma elleni gyógyszerére, melyet Asthmamort néven továbbfejlesztett. 1961-ben gombás bőrbetegségek elleni szerként Fungimort néven jelentett be újabb találmányt, mely csak 1964-ben, halála után kapott szabadalmat. Eredményei révén orsz. és nemzetközi hírnévre tett szert, otthona szinte zarándokhely lett. Egyes orvosok és az egészségügyi felső vezetés szakmai féltékenységből támadást intézett ellene. 2010-ben Hévízen emléktáblát avattak tiszteletére. Hévízen nyugszik.
F. m.: Adatok a septikaemia haemorrhagicát okozó baktériumok morphológiai és biológiai tulajdonságaihoz. Bp. 1923.
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 160. p. – Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. p. 103-104. – Kései emlék, örök tisztelet : Emléktábla az egykori „csodadoktornak”. In.: Zalai Hírlap. 2009. február 2. 6. p. – Szarka Lajos: A „Hévízi csodadoktor” : Dr. Mikolics Ferenc (1897–1964) emlékére. Hévíz. 2010. – A világhír fejezete : Kötet dr. Mikolics Ferenc munkásságáról. In.: Zalai Hírlap. 2010. február 24. 7. p.

MIKUS GYULA
(Celldömölk, 1905. október 16. – Keszthely, 1996. december 6.) - festőművész, szobrász, díszpolgár.
Apja Mohos Gyula borbély kisiparos volt, anyja a székely származású Béressy Aranka. 1910-ben Tapolcára költöztek. Itt járt polgári iskolába. Már ekkor felfigyeltek tehetségére. Asztalosinasnak állt. 1922-ben ösztöndíjjal a szegedi Püspöki Tanítóképző Intézet növendéke lett, ahol 1927-ben végzett. Tanítói pályáját Zalaszántón kezdte, mint néptanító, s itt kezdett el festészettel és mintázással is foglalkozni. Olaj, tempera, akvarell képei mellett szobrászkodott agyaggal, kővel, márvánnyal, fával. Orsz. kiállításon először 1935-ben „A nő a művészetben” c. kiállításon szerepelt Csók c. terrakotta alkotásával. Első sikerét 1939-ben a Műcsarnok Téli Tárlatán érte el, ahol három képét állították ki. A „Halottasmenet”-ért Halmos Izor Életkép-díjat kapott. 1942-ben Keszthelyre helyezték, ahol a Polgári Iskola növendékeit oktatta rajzra hét évig. Ezután kizárólag képzőművészettel foglalkozott. Első egyéni kiállítása 1951-ben a Fényes Adolf-teremben volt, ezt számos hazai és külf. tárlat követte. 1952-től csak festőként alkotott. A ’60-as évektől az életképeket felváltották a tájképek: a Balatont, a szigligeti-öblöt, a Tapolcai-medencét festette. Sokat festett Bece-hegyen. 1955-től tagja volt a M. Képzőművészek Szövetségének, 1964-től pedig a M. Köztársaság Képzőművészeti Alapjának. A M. Alkotóművészeti Közalapítvány és M. Alkotóművészek Orsz. Egyesülete is tagjai közt tudhatta.
Kitüntetései: Halmos Izor Életkép-díj (1939), Mészöly Géza Társ. első díja (1943), Festészeti nívódíj (Székesfehérvár, 1953), Tájpályázat III. díja a IV. Nemzetközi Kiállításon (Bp., 1953), Festészeti nívódíj (Veszprém, 1959), Egry József Képzőművészeti díj (Veszprém, 1973), Veszprém Megyéért Érdemérem arany fokozat (1975), Szocialista kulturáért kitüntetés (1975, 1980, 1985), Keszthely Városért kitüntetés (1980), Keszthely Város Díszpolgára (1991), Zala Megye Önkormányzata Alkotói Díja (1991), M. Köztársaság Érdemrend Kis Keresztje (1995), Veszprém város arany Emlékérme (1995), Pro Cultura Keszthely (2005). 1997-ben emlékkiállítás nyílt egykori lakóházában (Kh., Kossuth u. 10.).
F. kiáll.: Bp. (Műcsarnok, 1939) ; Nagykanizsa (1940) ; Bp. (Fényes Adolf terem, 1951) ; Kh. (Balatoni Múzeum, 1951) ; Kh. (Helikon Kastélymúzeum, 1952) ; Kaposvár (Ripp.-Rónai Múzeum, 1956) ; Veszprém (Képcsarnok, 1964) ; Kh. (Balatoni Múzeum, 1975) ; Celldömölk (Kemenesaljai Műv. Központ, 1981) ; Veszprém (Bakonyi Múzeum, 1981) ; Halle (1983) ; Tapolca (Batsányi János Műv. Központ, 1983) ; Kh. (Helikon Kastélymúzeum, 1991) ; Veszprém (Csikász Galéria, 1995) ; Révfülöp (Tóparti Galéria, 1996) ; Bp. (M. Állami Operaház, 2008).
F. k.: Halottasmenet (1938). – Anyám (1938). – Utolsó kenet (1940). – Keresztjáró napok (1940). – Zalaszántói búcsú (1940). – Delelő csorda (1940). – Kertekalja télen (1940). – Öregasszonyfej (1943). – Nyár (1943). – A Libás (1948). – Mosónők (1948). – Nádaratók (1965). – Kodály Keszthelyen (1966). – Hózápor (1973). – Korcsolyázók (1975). – Requiem a halászokért (1988). – Szigligeti-öböl II. (1979). – Ég és víz (1984). – Mandulavirágzás (1981). –Szivárvány az öbölben (1985). Kilátás az öbölre (1990). – Íriszek (1990). – Kertrészlet (1991).
Irod.: Sáry Gyula: Keszthely festőművésze. In.: Művészet. 1967. 6. sz. p. 26-27. – Heitler László: Két balatoni festő. In.: Jelenkor. 1969. 7-8. sz. p. 710-712. – Sáry Gyula: Keszthely festőművésze. In.: Művészet. 1969. 7-9. sz. p. 710-712. – Sáry Gyula: Új utakon? In.: Művészet. 1969. 10. sz. p. 34-35. – Mikus Gyula képkiállítása Keszthelyen. In.: Napló. 1975. július 29. 1. p. – Magyar Hajnalka: A festő és a Balaton : Látogatás Mikus Gyula keszthelyi műtermében. In.: Zalai Hírlap. 1984. május 5. 9. p. – MFGA. 1988. 413. p. – Bozóky Mária: Intellektuális takarékosság : Mikus Gyula képeiről. In.: Művészet. 1989. 1. sz. p. 44-45. – Balázsy Mária Éva: „Minden képe kísérlet bánat ellen”. In.: Keszthely és Vidéke. 1991. 22. sz. 4. p. – Balázsy Mária Éva: Városunk díszpolgára lett Mikus Gyula : Tudósítás a Városi Tanács üléséről. In.: Keszthelyi Hírlap. 1991. 12. 1. p. – Bozóky Mária: Számadás egy életműről. In.: Új Horizont. 1991. 5-6. sz. p. 67-69. – A Megyegyűlés Alkotói Díját kapta Mikus Gyula. In.: Keszthely és Vidéke. 1991. 16. sz. 1. p. – Mikus Gyula gyűjteményes kiállítása (katalógus). 1991. – S. L.: Mikus Gyula kilencven éves. In.: Hévíz Keszthely és vidéke. 1995. október 19. 3. p. – KKZM. 1996. 166. p. – Cséby Géza: A tulipánok finom, lágy vonala : Baráti emlékezés Mikus Gyula festőművészre. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1997. február 20. 5. p. – Morvai Péter: Emlékezés Mikus Gyula festőművészre. In.: Monitor. 1997. január 28. 22. p. – MFGÉL. 1997. 2. köt. 93. p. – Keszthely : Mikus Gyula emlékkiállítás. 1998. – VMÉL. 1998. 345. p. – KMML. 1999–2001. 2. köt. 798. p. – TÉL. 2000. p. 165-166. – RÚL. 14. köt. 2004. 532. p. – ZÉK. 2005. 193. p. – BTMKA. 2007. 287. p. – Keszthely Város Önkormányzata 291/2005. (XI. 23.) sz. határozata. – www.mikusgyula.com – keszthely.hu

MILHOFFER SÁNDOR
(Kecskemét, 1869. március 25. – Budapest, 1945. március 28.) - mezőgazdász, szakíró.
Apja Milhoffer István kereskedő és földbirtokos, anyja Fleischner Leontin. Kecskeméten gimnáziumba járt, majd Debrecenben a Gazd. Tanint.-ben tanult. 1888-ban a keszthelyi Gazd. Tanint.-ben folytatta gazdasági tanulmányait. Ezt követően az ország különböző vidékein tanulmányozta a gazd. viszonyokat és a gazdálkodást, s gazdálkodni kezdett apja középadácsi birtokán. Emellett továbbra is képezte magát. 10 ezer kötetes könyvtárral rendelkezett. 1904-től Kecskeméten a ref. jogakadémia magántanáraként agrárpolitikát oktatott. 1916-tól a Pest vm.-i Sembery majorban gazdálkodott. Számtalan cikket publikált napilapokban és gazdasági folyóiratokban, többnyire agrárgazdaságtan, közgazdaság (1892-től), agrártörténet (1899–1905 között) témában, de foglalkoztatta az agrárökonómia és mezőgazdasági munkásviszonyok is.
F. m.: Magyarország közgazdasága. 1-3. köt. Bp. 1896. – A talajkimerülés, tekintettel a csökkenő termésekre s az azokat befolyásoló termelési tényezőkre. Bp. 1897. – A magyar búza minősége. Bp. 1897. – Beszélgetések állattenyésztési és kertészeti kérdésekről a magyar nép számára. Bp. 1897. – A mezei munkás-viszonyok hazánkban. Bp. 1898. – Elemi csapások a mezőgazdaságban. Bp. 1898. – Szarvasmarha tenyésztésünkről. Bp. 1899. – Népies időjóslás. Bp. 1899. – Növénytermelés, rét- és legelőkezelés. Bp. 1900. – A régi népek mezőgazdasága. 1-3. köt. Kassa. 1905. – A magyar búza ára és értékesítése. Bp. 1931. – A mezőgazdaság a gazdasági válságban. Bp. 1936.
Irod.: Szinnyei. 1980 1981. 8. köt. 1406-1410. p. –MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 526-529. – Gulyás. 1990–. 18. köt. 1014–1015. has. – KÉL. 1992. 184. p. – Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. p. 70-71. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 758. p.

MITTERSTILLER JÓZSEF, dr.
(Kaposvár, 1917. június 18. – Keszthely, 1988. február 28.) - egyetemi tanár, szakíró.
Apja szabómester volt. Gimnáziumba szülővárosában járt, utána elvégezte Keszthelyen a Gazd. Akad.-t, majd tanári diplomát szerzett. Részt vett a II. vh.-ban, zászlósként szolgált. Debrecenben, később Gödöllőn tanított. 1954-ben került Keszthelyre, az Akad. újjászervezésekor. Az Állattenyésztési Tanszék egyik szervezőjeként tevékenykedett, bemutató eszközöket készített és szerzett be. Oktatási területe a ló-, hal- és juhtenyésztés volt. Számos újítás, találmány fűződik nevéhez, mint juh- és hal-önetető, juhpapucs, békacsapda, iszaprobbantó. Folyamatos kapcsolatban állt a termelő üzemekkel, így elméleti tudását a gyakorlatban is tudta kamatoztatni. 1963-ban doktorált Gödöllőn, a mg. főiskolán. 1970-ben vezetésével felmérték a balatoni halgazdálkodás helyzetét. Ismeretterjesztő tevékenységet is végzett. Horgászati szakkönyvet írt, társszerzőként működött közre számos jegyzet, tankönyv létrehozásában. Publikációi jelentek meg szakfolyóiratokban. Szabad idejében a festészetnek és a horgászatnak hódolt. Elnökségi tagja volt a M. Orsz. Horgász Szövetségnek. Kitüntetései: Munka Érdemrend bronz fokozata (1965), Veszprém Megyéért Érdemérem (1973). 1999-ben Keszthelyen juhtenyésztési tanácskozást tartottak emlékére.
F. m.: Önetető alkalmazása a tógazdasági ponty takarmányozásában. Kh. 1966. – A halasvízről horgászoknak. Bp. 1985. – Kísérletek a béka kártételének megelőzésére. In.: Halászat. 1968. 5. sz. 146. p. – Balaton halgazdálkodásának időszerű kérdései. In.: Hidrológiai Tájékoztató. 1974. 1. sz. p. 49-51.
Irod.: K. J.: Kevés-e a hal a Balatonban? In.: Napló, 1970. október 24. 12. p. – Arany Piroska: Dr. Mitterstiller József munkássága. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 185-186. –– Személyi forrás.

MOJZER GYÖRGY, dr.
(Tapolca, 1865. ? – Tapolca, 1936. március 20.) - orvos, kórházigazgató.
Középiskolai tanulmányait Sopronban végezte, 1889-ben a bécsi egyetemen szerzett orvosi diplomát. Önkéntesi ideje alatt egy évig a bécsi 7. számú Garnisonspitalban, azután két évig a Kaiserin Elisabeth-Spitalban teljesített szolgálatot, alorvosi beosztásban. 1892-ben került Keszthelyre, mint magánorvos, 1907-ben járási tisztiorvossá nevezték ki. Az I. vh. alatt a keszthelyi katonai tartalékkórházban szolgált. Működése alatt sokat fejlődött a terület egészségügyi ellátása. Az 1900-ban létesült közkórház igazgató főorvosává választották meg 1910-ben, feladatát ebben a minőségében 1933-ig látta el. Emellett 1917–32 között Hévíz fürdőorvosaként is dolgozott. Kezdeményezésére, a tífuszjárvány megelőzésére csatornázták a községet. Tagja volt a vm.-i törvényhatósági biz.-nak, elnöke a Keszthelyi Iparosok Dalkörének, választmányi tagja a Keszthelyi Múzeum Egyesületnek és tagja a helyi képviselőtestületnek. Érdemei elismeréseként egészségügyi tanácsossá nevezték ki. Nyugdíjas éveit Tapolcán töltötte.
Irod.: Békássy Jenő: Zalavármegye feltámadása Trianon után. 1930. p. 326-327. – TÉL. 2000. 169. p.

MOLL KÁROLY, dr.
(Simaság, 1889. szeptember 7. – Hévíz, 1982. szeptember 19.) - orvos, Hévíz díszpolgára.
Felesége Dr. Moll Károlyné, sz. Hoffmann Ilona (1909–2008) reumatológus főorvos. Német eredetű orvos dinasztiából származott. Édesapja Moll Vilmos, uradalmi intéző volt, akinek halála után Pozsonyba költözött a család. A pozsonyi ev. líceumban érettségizett, 1913-ban a bp.-i egyetemen szerzett orvosi diplomát. Harmadéves medikus korában kezdett érdeklődni a reumatológia iránt. Mivel abban az időben nem voltak még magyar nyelvű reumatológiai könyvek, a német szakirodalmat lefordítva tanult. Pöstyénben töltött nyári szabadságai alatt szerzett gyakorlatot a reumás betegségek gyógyításában és a gyógyfürdők alkalmazása terén. Orvosi oklevelének megszerzése után a Csallóközbe került, ahol az Apponyiak orvosa lett. Az I. vh.-ban olasz fogságba került. Miután 1918-ban hazatért, a bp.-i egyetem belgyógyászati klinikáján kezdett dolgozni, letette a belgyógyász, ideggyógyász, reumatológiai szakvizsgát. Az 1920-as évektől kezdett a fővárosból Hévízre járni gyógyítani, eleinte csak a nyári időszakban. Mojzer György, Schulhoff Vilmos és Schulhoff Ödön munkatársa lett. 1927–39 között a MÁV kórház reumatológiai osztályát vezette. 1939-ben a Balneológiai Társ. főtitkárává választották. A II. vh. ideje alatt katonaorvosként teljesített szolgálatot, majd végleg Hévízen telepedett le családjával. 1950-ben az akkor szervezett Állami Gyógyfürdőkórház igazgatóhelyettese, a reumatológiai osztály főorvosa lett. 1968-ban vonult nyugdíjba, ezután magánpraxisában tevékenykedett tovább. A neves reumatológus főorvos évtizedeken keresztül a hévízi kórházban gyakorolta hivatását, komplex módon gyógyította a betegeket. Pályája során Hévíz nemzetközi hírű, elismert gyógyfürdőhellyé vált. Nevéhez fűződik a mozgásszervi betegségek gyógyításában a világon elsőként Hévízen alkalmazott víz alatti súlyfürdő terápia felfedezése és bevezetése 1953-ban. Kutatta többek között a balneológia szívbetegségekre gyakorolt hatását, a csonkolt végtagok fantomfájdalmát, a baleseti sérüléseket, a kénpakolások hatékonyságát. Vizsgálta a Hévízi-tó áramlásait, a gyógyiszapot, elkészítette az ország jelentős gyógyvizeinek összehasonlító vizsgálatát. Kutatta a gerincsérv diagnosztikáját és lehetséges terápiáját. 1992-ben Hévíz városa a több évtizeden keresztül végzett, világviszonylatban is kiemelkedő tud. munkásságának elismeréseként, a balneoterápia tud. szintre emelésében végzett munkájáért, a reumatológia terén elért felfedezéseiért, a Tófürdő megismeréséért és hatásának tud. feldolgozásáért posztumusz díszpolgári címet adományozott számára. Hévíz városa egyik terét róla nevezte el, emlékére szobrot állítottak. 1999-ben a Moll házaspár tiszteletére emléktáblát állítottak Hévízen a Télifürdő falán. 2000-ben megnyitották a dr. Moll Károly Orvostörténeti emlékszobát a Hévízi Múzeumban.
F. m.: A hévízi gyógyforrástó ismertetése. Bp. 1936. – A hévíztófürdői tó hőmérsékleti viszonyairól. Bp. 1942.
Irod.: Farsang Lajos: Dr. Moll Károlyné az Alkotói Díjról. In.: Hévíz, Keszthely és Vidéke. 1994. február 25. 3. p. – Laczkó András: A Mollok. 1994. – ZÉK. 2005. 194. p. – www.heviz.hu. – www.zalamedia.hu

MOLL KÁROLYNÉ, dr. (sz. Hoffmann Ilona)
(Keszthely, 1909. augusztus 5. – Hévíz, 2008. november 14.) - orvos, Hévíz díszpolgára.
Férje dr. Moll Károly (1889–1982) reumatológus főorvos volt. Középiskolai tanulmányait Székesfehérvárott végezte, 1927-ben érettségizett. Egyik tanára matematikusnak szánta, de őt az orvosi pálya vonzotta, Pécsett szerzett orvosi diplomát 1934-ben. A keszthelyi kórházban kezdett el dolgozni gyakornokként, majd miután a hévízi kórház kisegítőt keresett, dr. Moll Károly főorvos mellé került. A munka és a magánélet összekapcsolódott az életében, 1935-ben házasságot kötött dr. Moll Károllyal. 1936–38-ig kisgyermekei mellett Bp.-en bejáró orvosként dolgozott a III. számú belgyógyászati klinikán, majd a MÁV kórház reumatológiai osztályán vállalt állást, közben szakvizsgát tett. A II. vh. alatt férjét helyettesítette a Szieszta Szanatóriumban, majd ugyanitt kinevezték főorvosnak. A háború után az Ajkacsingervölgyi Bányász Üdülőben folytatta munkáját, majd 1949–50-ben a görög polgárháború menekültjeinek orvosi kezelését végezte, ill. gyermeküdültetéssel kapcsolatos feladatokat látott el. 1951-ben szakorvosként a Postás Gyógyüdülőbe került, emellett az Állami Gyógyfürdőkórházban is dolgozott, alorvosi munkakörben. 1987-ben ment nyugdíjba, magánpraxisában fogadta a betegeket. A mai Szent András Reumakórház történelmi hírnevétől elválaszthatatlan a szakorvosnő életpályája. Tevékenységét mindvégig a szakma iránti alázatosság és a gyógyítás iránt érzett felelősség, elkötelezettség jellemezte, mély együttérzéssel, nagyfokú humánummal kezelte a betegeket. Férjével együtt részt vett a reumatológiai és balneológiai kutatómunkában, tud. publikációkat készített és előadásokat tartott. A hajdani Postás Gyógyüdülőből létrehozta az első SZOT Gyógyüdülőt. Kutatta a gyógyfürdő különböző alkalmazásai és a vérnyomás alakulása közti összefüggéseket, az ivókúra gyógyhatásait. Szerepet vállalt fontossá vált gyógymódok (pl. a súlyfürdő) kialakításában. 1992-ben a több évtizeden keresztül végzett reumatológiai gyógyító és tud. munkásságáért, a gyógyüdültetésben végzett szervező és ellátó munkája, valamint gyógyító munkássága mellett végzett kiemelkedő közéleti tevékenységéért Hévíz városa díszpolgárává választotta. 1994-ben tud. munkásságát, kiemelkedő gyógyító tevékenységét Alkotói Díjjal ismerték el. 1999-ben a Moll házaspár tiszteletére a Télifürdő falán emléktáblát állítottak.
Irod.: Adorján Józsefné: Dr. Moll Károlyné főorvos asszony, a kedves Anka néni. In.: Keszthelyi Hírlap. 1989. november. 7. p. – Farsang Lajos: Dr. Moll Károlyné az Alkotói Díjról. In.: Hévíz, Keszthely és Vidéke. 1994. február 25. 3. p. – Laczkó András: A Mollok. 1994. – Elment a reumatológus. In.: Zalai Hírlap. 2008. november 15. 4. p. – Szarka Lajos: In memoriam Dr. Moll Károlyné. In. Hévíz. 2008. 4. sz. p. 5-7. – www.heviz.hu

MOLNÁR ISTVÁN
(Debrecen, 1921. május 4. – Calgary, 1998. ?) - egyetemi tanár, ’56-os forradalmi tanács tagja, a Petőfi-kör megalapítója.
Apja földbirtokos, a debreceni nagytemplom presbitere volt. Tanulmányait szülővárosában végezte, a debreceni M. Kir. Gazd. Akad.- szerzett diplomát, majd Csurgóra került tanítani. 1948–49 körül feleségével Keszthelyre költözött. Előbb a Gazd. Akad. tanára lett, majd kinevezték a Délnyugat-Dunántúli Mg. Kísérleti Int. igazgatójává. 1956-ban alapító tagja volt a keszthelyi Petőfi Körnek. Megválasztották a Mg. Akad. és a városi forradalmi tanács tagjának. 1956 késő őszén Jugoszlávia felé menekült, a Győri Katonai Bíróság távollétében elítélte. Jugoszláviában menekülttáborba került, ahonnan 1957-ben Kanadába vándorolt ki. Eleinte egy farmernél dolgozott, majd a brooksi kutatóint. kertészeti telepén végzett fizikai munkát. Miután Edmontonban honosították diplomáját, kutatóként tevékenykedett tovább, paradicsom-, paprika- és burgonyanemesítéssel foglalkozott. Kanadában szakmailag és anyagilag is megbecsülték, 1964-ben családját is kiengedték. 1981–82 körül Calgaryba költöztek, a rendszerváltás után jöttek először haza Mo.-ra látogatóba.
Irod.: ’56 Keszthelyen és a keszthelyi járásban. 2006. 311. p. – „Sívó évek alján” : történetek az ötvenes évekből. 2006. p. 153-154.

MOLNÁR ISTVÁN, RUDINAI
(Esztergom, 1851. február 17. – Budapest, 1920. október 19.) - pomológus, szőlész, szakíró.
Szülővárosában érettségizett, majd Keszthelyre, a Gazd. Tanint.-be jelentkezett. Rövid külf. tanulmányutat tett, később a karlsruhei műegyetemen kémiát, földtant, növénytant és borászatot hallgatott, elsajátította a bor kémiai vizsgálatainak módszereit. Közben megbízást kapott a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumtól 32 magyar bor vegyelemzésére. Elsőként készítette el a magyar borok kémiai analízisét. A vizsgált borokat az 1873. évi párizsi világkiállításon nagy sikerrel mutatták be. Tanulmányútja során beutazta a német, francia és svájci szőlő- és gyümölcstermő tájakat, tanulmányozta a termesztést és szakoktatást, széleskörű szakmai kapcsolatokra tett szert. Miután hazatért, 1872-ben Keszthelyen dolgozott egykori iskolájában, majd a tapolcai Gazd. és Borászati Iskola igazgatójává nevezték ki. Ebben az időszakban kezdte meg széleskörű szakírói tevékenységét. 1876-ban az OMGE budai Vincellér és Pincemester Képezdéje igazgatójává választották. Működése alatt az iskola a hazai szőlészeti és borászati oktatás és kutatás központjává vált. 1876-tól szerkesztette a Borászati Lapokat, majd 1885-től a Magyar Kertész c. szaklapot is. Több száz cikket közölt a lapokban. A filoxéra elleni küzdelemben kifejtett munkássága is erre az időre esett. 1878-ban tagja lett az Állandó Filoxéra Biz.-gnak. Megszervezte az első szőlőoltási tanfolyamot, foglalkozott a különböző szőlőszaporítási, főként az oltási eljárásokkal, valamint a szőlő termesztéstechnikájának csaknem valamennyi kérdésével. 1896-ban megbízást kapott a Földművelésügyi Minisztériumban felállításra kerülő Gyümölcsészeti és Kertészeti Ügyosztály megszervezésére. 1907-től a különvált Kertészeti Ügyosztály vezetőjeként működött. 1898-ban kinevezték a külön rendszeresített országos gyümölcsészeti és fatenyésztési miniszteri biztossá. Eredményes munkájáért több elismerésben is részesült. 1893-ban kir. tanácsosi címet kapott, 1895-ben az orosz Szent Anna commandeur keresztjével tüntették ki, 1902-ben magyar nemességet nyert. 1885-től írói álnévként felvette a Rudinai előnevet. 1906-ban miniszteri tanácsosi címet kapott. Esztergomban, szülőházának falán tábla őrzi emlékét.
F. m.: Az okszerű borászat alapvonalai. Kh. 1871. – A szőlőművelés és borászat kézikönyve. Bp. 1883. – Szőlőmívelési káté. Bp. 1885. – Szőlőink újjáalakítása amerikai szőlőfajok segélyével. Bp. 1890. – Gyümölcstermelés. Bp. 1897. – A fatenyésztés, különös tekintettel a községi faiskolákra és befásításokra. Bp. 1898. – A mezőgazdasági gyümölcstermelés és –értékesítés. Bp. 1898. – Magyar pomológia I–V. füzet. Bp. 1900–1909.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 9. köt. 202-206. has. – MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 564-568. – Gulyás. 1990–. 18. köt. 1155-1156. has. – MN. 1993–2004. 13. köt. p. 237. – VMÉL. 1998. p. 350-351. – TÉL. 2000. 170. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 4. köt. 822. p.

MOLNÁR JÁNOS
(? – ?, 1900. január 1.) - kántor.
1888-ban megalapította a Keszthelyi Iparosok Dalkörét. A kezdeti nehézségek után az egyre erősödő énekkar kiemelkedő sikereket ért el. A próbákat az Ipartestület által felajánlott helyiségekben tartották. A Dalkör szinte egész évben működött a nyári szünet kivételével. Jelentősek voltak a szilveszterkor tartott koncertek.
Irod.: Cséby Géza: Száztíz esztendő. 1996. 18. p.

MOSONYI MIMI
(? – ?) - zongoraművésznő, zenetanárnő.
Tanulmányait Bécsben végezte. Már gyermekkorában hangversenyezett Németországban. Később önálló hangversenyeket adott Bp.-en, Párizsban, a Riviérán, Bukarestben. Több alkalommal szerepelt a fővárosi, valamint a bécsi, párizsi és bukaresti rádióban. 1926-ban egy államilag engedélyezett magán zeneiskolát alapított Keszthelyen, mellyel felújította a gr. Festetics György által alapított korábban megszűnt zeneiskolai hagyományokat és nagyon sokat tett Keszthely zenei kultúrájáért. Az 1930-as években iskolája országos hírnévre tett szert, tanítványai közül sokan tanultak tovább a Zeneakadémián. Az iskola záróvizsgái komoly társadalmi és kulturális eseménynek számítottak a városban.
Irod.: MMK. 1936. 449. p. – KNSZ. 1994. 61. p.

MÉREI IGNÁC
(Szigetvár, 1852. ? – Keszthely, 1941. március ?.) - könyv- és papírkereskedő, nyomdatulajdonos.
1864 óta élt Keszthelyen. 1877-ben nyitotta meg első üzletét. Ekkor textilkereskedéssel foglalkozott, később könyv- és papírkereskedéssel. Több mint hat évtizedig dolgozott önálló kereskedőként. Az 1890-es évek közepén megvásárolta Farkas Jánostól az Iskola utcában lévő nyomdáját (egykori Kardos Gábor-nyomda). Kiadásában látott napvilágot a Keszthelyi Hirlap, mely 1895-ben egyesült a másik keszthelyi lappal, 1919 tavaszától 1932-ig Keszthelyi Hirek címmel jelent meg. Lapját Keszthely fejlődésének szolgálatába állította. Szerepet vállalt a közéletben. A Keszthelyvidéki Takarékpénztárban igazgatósági tagként tevékenykedett, a Keszthelyi Segélyző Egyletnek alapító és igazgatósági tagja is volt. Szívesen és sokat áldozott jótékonysági célokra, szegények megsegítésére.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 24. p. – Bodry László: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 31. p. – Halálozások. In.: Keszthely és Vidéke. 1941. március 8. 5. p. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 2. köt. 15. p.