Keszthelyi Életrajzi Lexikon

SALLÉR GÉZA HERMANN, dr.
(Nagykanizsa, 1911. június 25. – Keszthely, 1999. augusztus 30.) - szerzetes, tanár, író.
A csornai premontrei rendbe 1929-ben lépett be. A grazi egyetemen szerzett latin–német szakos diplomát. A rend szombathelyi gimnáziumában kezdett el tanítani. Innen Csornára került, ahol ún. magisterként dolgozott és kispapok nevelésével foglalkozott. 1935-ben szentelték pappá. 1935-től kisebb megszakításokkal, a keszthelyi premontrei rendben tanított egészen az államosításig németet, latint és hittant. 1937-től vezette a 79. sz. feltámadás cserkészcsapatot. 1938-ban Bécsben teológiai doktori címet szerzett, 1938–39-ben Csornán teológiai főiskolai tanárként működött. 1943-től ismét tanított a keszthelyi gimnáziumban, majd 1945-tól Szombathelyen hittanári, hitszónoki minőségben működött, emellett vezette a Mária Konregációt. 1948-tól Keszthelyen volt káplán. 1950-től Veszprémben teológiát tanított, 1951-től Székesfehérvárott ált. iskolai, 1952-től Tapolcán gimnáziumi tanári beosztásban látta el feladatait. 1980-tól nyugdíjasként Keszthelyen élt. Írással foglalkozott, különösen ifjúsági regényeket írt és németből fordított.
F. m.: A rajnaparti dóm. Bp. 1943. – Az én iskolám. Kh. 1987., 2. kiad. 1989.– Hírességek a szenvedés csúcsain. Kh. 1988. 2. kiad. 1992. – Hírességek gyermekei. Kh. 1991. 2. kiad. 1992. – Híres nők a szenvedés csúcsain Kh. 1990. 2. kiad. 1992.
Irod.: MKL. 1993–. 11. köt. p. 824-825. – TÉL. 2000. 200. p.

↥

SASS GÁBOR
(Budapest, 1891. ? – Győr, 1980. ?) - gépészmérnök, egyetemi tanár.
A bp.-i fasori gimnáziumban érettségizett, majd 1913-ban a Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. Az I. vh.-ban vasúti és hídépítő alakulatoknál teljesített katonai szolgálatot. 1920-ban került Keszthelyre, a Gazd. Akad. Műszaki Tanszékére, ahol előbb segédtanárként, később rendkívüli, majd 1923–34 között r. tanárként dolgozott. Kutatói, kísérletező hajlama már ebben az időszakban megmutatkozott. 1934–39-ig Debrecenben a Gazd. Akad. Műszaki Tanszékét vezette. 1939-től Magyaróvárott a Gazd. Akad. Műszaki Tanszékének és a hozzá tartozó Gépkísérleti Állomásnak vezetésével bízták meg, mely tisztséget 1949-ig töltötte be. 1950-től az ottani Mg. Gépgyárnál vállalt állást, szabványügyi, majd javítószolgálati irányító munkakörben. 1954-től megbízták a Mg. Akad. Géptani Tanszékének irányításával, ebben a beosztásában nyugdíjba vonulásáig, 1958-ig dolgozott Magyaróvárott. Kutatásainak és kísérleteinek fő területe a mg. termelés technikai eszközeinek fejlesztése volt, melyben kiemelkedő eredményeket ért el. Mg. gépészeti kérdésekről több alkalommal rádió-előadást tartott. Tanulmányait, szakcikkeit számos folyóiratban közzé tette (M. Közgazd. Szemle, M. Közgazd. Közlöny, Köztelek, Gazd. Lapok, M. Gazdák Szemléje, Gazdatisztek Lapja).
F. m.: A fogatos kapák és használatuk. Bp. 1929. – Az aratás és cséplés mechanikai eszközeinek legújabb fejlődése. Bp. 1931. – Kisgazdaságok gépeinek kezelése és használata. Kh. 1934. – Gazdasági géptan. Bp. 1937. – Gazdasági gépek (A gazda aranykönyve). Bp. 1944.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 126-129. – László Alfréd–Tószegi Péter: Sass Gábor professzor emléktáblájának avatása. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 157-159.

↥

SCHADL JÁNOS, id.
(Győr, 1845. június 16. – Keszthely, 1913. április 7.) - építész, tanintézeti tanár.
Édesapja Thomas Schadl, anyja Anna Kostján. Ifj. Schadl János (1892–1944) zeneszerző, festőművész apja. Bécsben végzett főreáliskolát, tanulmányai befejezése után négy évig építész mellett dolgozott. 1865–68-ig a bécsi műegyetemen, 1868–70-ig Mosonmagyaróvárott a gazd. tanint.-ben tanult, miután három évig utóbbi helyen segédtanárként tevékenykedett. Mennyiségtant, erőműtant, gazd. gépészet- és gazd. építészettant, számtant és természettant adott elő. 1873-tól egy-egy évet a stuttgarti, majd az aacheni műegyetemen töltött. 1879-ben a bonni egyetem poppelsdorfi gazd. akad.-ján szerzett kultúrtechnikai oklevelet. 1875-ben a kassai akad.-n r. tanárnak nevezték ki. 1883-ban került Keszthelyre, a Gazd. Tanint.-ben 1904-ig, nyugdíjba vonulásáig tanított gép- és építészettant, erőműtant, rajzgyakorlatokat, később pedig erdészetet is. Szakcikkei több szaklapban jelentek meg. 1901-ben átmenetileg megbízott igazgató, majd igazgatóhelyettes lett. Zala megyében több épület tervezése is fűződik a nevéhez. 1887-ben elkészítette Keszthelyen az akkori városháza (ma: Goldmark Károly Műv. Központ) tervét, 1889-ben az elemi fiúiskola korszerűsítő átépítését (toldalékszárny épült hozzá) végezte s megrajzolta a Csolnakázó Egylet kikötőjének átalakítási tervét. 1891-ben tervezte, építette az Amazon kerthelyiségét. 1891-ben elkészítette a keszthelyi Balaton-fürdő helyszínrajzát, 1892-ben a főgimnázium – amelynek világi tanára is volt (1887–88) –, 1893-ban a Hullám szálló (1894-ben épült fel), majd a Balaton Szálló (1895), Hever Antallal együtt a Gazd. Tanint. Deák Ferenc utcai egyszintes épületének (1896–97) tervét. 1893-ban felépítette lakóházát, a Schadl-villát (Kossuth u. 105.), elkészítette a Hanczók-rét felosztásának tervezetét. 1901-ben megtervezte a tűzoltó telepet. Készített tervet a Balatoni Múzeum épületére is (1907), de nem ez a terv valósult meg. 1908–09-ben tervei alapján felépült a mai Ady utcai kórház, az építését is ő vezette, 1909-ben az ő és Sztehló Ottó tervei alapján építették át a Szent Miklós temető kápolnáját. 1910–12-ből az Erzsébet királyné utcai villák fűződnek nevéhez. Zalaegerszegen a Központi Elemi Iskola (1890), a volt pénzügyigazgatóság székháza (1899) és a takarékpénztár (1889-90, ma többszöri átalakítással a Göcseji Múzeum) épült a tervei alapján. Elkészítette Szentpéterúrban a templom, Tapolcán a Járási Bíróság épületének, valamint a zsinagóga restaurálásának tervét. Ezenkívül nevéhez fűződik a Kassai Gazd. Tanint. főépületének terve. A Keszthelyi Csolnakázó Egylet igazgatósági választmányi tagja, a Keszthely–Balatonszentgyörgy Vasútépítő Társ. tagja, az 1890-es években a keszthelyi iskolaszék tagja, 1901-től az Önkéntes Tűzoltó-egyesületnek elnöke volt.
Irod.: Koppány Tibor–Péczeli Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. p. 133-134. – Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 302-303. has. – A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 109-112. – Tar Ferenc: Képre nézve XIV. In.: Monitor. 1996. június 11. p. 24-25. – Megyeri Anna: Középítkezések, városfejlődés Zalaegerszegen 1850–1945 között. In.: Zala megye ezer éve. 2001. p. 178-186. – Megyeri Anna: Középítkezések, városfejlődés Keszthelyen 1850–1945 között. In.: Zala megye ezer éve. 2001. p. 187-194. – ZÉK. 2005. 233. p. – Dr. Gelencsér József archívuma. 2010.

↥

SCHADL JÁNOS, ifj.
(Keszthely, 1892. augusztus 25. – Tata, 1944. március 1.) - festőművész, grafikus, zenetanár.
Apja Schadl János (1845–1913) építészmérnök, a Gazd. Tanint. tanára, anyja Kohn Helén (Kertész Ilonára magyarosított). Eleinte zenei tehetsége tűnt fel, hosszú éveken keresztül folytatott zenei tanulmányokat a bécsi mesternél Emil Sauernél. Az érettségi után apja kívánságára beiratkozott a keszthelyi Gazd. Akad.-ra, de két év után kimaradt és végleg a művészetek felé fordult. 1915. nyarán megismerkedett Keszthelyen Ferenczy Károllyal, akinek hatására beiratkozott a bp.-i képzőművészeti főiskolára. 1917-ben abbahagyta tanulmányait és kapcsolatba került a Kassák Lajos Ma c. folyóirata körül csoportosuló aktivista művészekkel. Lírai, de energikus, kifejező stílusú munkáit közölte a folyóirat. Irodalmi illusztrációi mellett a nagyvárosi életet bemutató műveivel, ill. újszerű portréival tűnt ki. 1918. őszén szerepelt a Ma c. folyóirat harmadik demonstratív tárlatán, 1919-ben a grafikai kiállításán. 1919 után Tatatóvároson zenetanárként dolgozott. Országszerte több hangversenyen szerepelt önállóan és mint kísérő. Az 1920-as évektől kezdődően festészetének stílusa visszafogottabbá vált, szemléletmódját a nagybányai posztimpresszionizmushoz visszatérő, a természetábrázolásban kifejeződő, harmóniára törekvő látásmód jelezte. Több bibliai tárgyú, szimbolikus kompozíciót is festett. Az 1930-as években hagyományos, a plain-airhez közeli, Bernáth Aurél hatását is tükröző festményeket készített. Barátság fűzte Egry József festőművészhez is.
F. kiáll.: Bp. (Ma. c. folyóirat kiállító helyisége, 1918) ; Párizs (Salon de Parc Monceau, 1923) ; Bp (Mentor könyvesbolt, 1927).
Irod.: MMK. 1936. 476. p. – ML. 1965–1968. 4. köt. 229. p. – MFGA. 1988. 537. p. – MN. 1993–2004. 15. köt. 849. p. – MFGÉL. 1997. 2. köt. p. 274-275. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 982. p. – Schadl János : 1892–1944. 2002. p. 9-11. – Kostyál László: A spiritualizmus Schadl János festészetében. In.: Pannon Tükör. 2009. 6. sz. p. 77-82.

↥

SCHLUGER, ANTHONY
(?, 1732. ? – ?, 1759. február 5.) - kőfaragómester.
Ausztriából, Illmitzből került Keszthelyre, 1757. augusztus 16-án jegyezték be nevét a céhnél. Rövid ideig működött, fiatalon, 27 éves korában halt meg. Síremléke a keszthelyi Szent Miklós temetőben található fájdalmas Krisztus szobor, Keszthely egyik legszebb barokk szobra, mellyel Joseph Spenn kőfaragómester állított emléket kőfaragótársainak (Anthony Schluger, Franz Holecz, Joseph Hartmader, Thomas Naderer).
Irod.: Eszes László: A keszthelyi kőfaragó műhely emlékei a Balaton vidékén (1750–1850). In.: Műemlékvédelem. 1980. 2. sz. 87. p.

↥

SCHMIDT JÁNOS, dr.
(Mohács, 1940. január 27. – Leipzig, 2000. december 13.) - orvos, alpolgármester.
A fővárosi Tétényi úti kórházban dolgozott 23 éven keresztül. 1989-ben érkezett Keszthelyre, miután elnyerte a kórház kardiológiai osztályvezető-főorvosi állást. Az 1970-ben elindított szív- és érbetegek rehabilitációjának tréningprogramját Keszthelyen 1990. márciusától valósították meg. Létrejött a Keszthelyi Szív- és Érbetegek Egyesülete, amely Keszthely és környékét fogta át. Programjának fő célja a szívgyógyítás és a betegek rehabilitációja volt. 1994–98 között a keszthelyi képviselőtestület tagjaként alpolgármesteri tisztséget töltött be, a humánszféra felügyeletét látta el. Közel három évtizedes eredményes gyógyító és megelőző munkájáért 1994-ben Zala Megye Egészségügyéért kitüntetést adományoztak számára.
Irod.: Farsang Lajos: Dr. Schmidt János kitüntetése. In.: Keszthely és Vidéke. 1994. február 18. 1. p., 6. p. – Vadas Zsuzsa: A jobb betegellátásért. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1995. február 9. 1. p., 3. p. – Személyi forrás.

↥

SCHNATTNER SZIGFRID GYULA
(Pápa, 1906. június 23. – Balatonalmádi, 1974. december 29.) - szerzetes, tanár, író.
1923-ban belépett a bencés rendbe, 1926-ban érettségizett Pannonhalmán. 1931-ben szentelték pappá. Ezután a soproni gimnáziumban tanított magyart és latin nyelvet. 1936-tól Csácsbozsokon, 1957-től a keszthelyi Lisieux-i Szent Teréz, 1961-től a pápai Szent Anna templomban, 1967-től Balatonkenesén plébánosként szolgált. Egyházi lapokban rendszeresen jelentek meg írásai, beszédeket, a veszprémi egyházmegye papjai számára pedig prédikációs vázlatokat készített.
F. m.: Kik a szentek? ; A szentek tisztelete és közbenjárása. Veszprém. 1940. – A biztos út. T.sz.: Schrotty Pál. Bp. 1940. – Tanárszem, diákszív. Bp. 1941. – Több bölcsőt, mint koporsót! Bp. 1941. – Divatos bűnök. Bp. 1942. – Korunk eszmeáramlatai és a keresztény házasság. Bp. 1942. – Máriáról sohasem elég. Bp. 1942. – Krisztus és az én falum. Rákospalota. 1944. – Szószékmorzsák. Bp. 1944. – Minden napunk istenszolgálat. 1–2. köt. Bp. 1948. – Prédikációs vázlatok az év minden ünnepnapjára. Veszprém. 1948. – Krisztus, Egyház, papság. Bp. 1948. és Wien. 1957.
Irod.: MKL. 1993–. 11. köt. 955. p.

↥

SCHNEIDER FERENC
(? – ?) - állomásfőnök.
Keszthely első állomásfőnöke volt.
Irod.: Lovas Gyula: A Keszthely–Balatonszentgyörgyi helyi érdekű vasút. In.: Vasúthistória évkönyv. 1990. p. 291-321. p.

↥

SCHRIKKER SÁNDOR
(Ágostonpuszta, 1892. február 26. – Budapest, 1973. augusztus 17.) - mezőgazdász, kertész, szakíró.
Bonyhádon kezdte meg középiskolai tanulmányait, majd a győri bencés gimnáziumban érettségizett. 1912-ben a keszthelyi Gazd. Akad.-n szerzett mezőgazdász oklevelet. Részt vett az I. vh.-ban, 1918-ban tartalékos főhadnagyként szerelt le. Alsótekerespusztán kezdett el gazdálkodni, nagybátyjától örökölt birtokán. 1922-ben gyümölcsfák, később díszfák- és cserjék, rózsák, évelő virágok és fenyők szaporításával foglalkozó, európai és magyar újdonságokat forgalmazó faiskolát létesített. Híres gyümölcsfajta-gyüjteményt alakított ki, amely később a nagyüzemi gyümölcsösök telepítésekor óriási értéket hordozott. 1927-től elvállalta a Balaton menti közparkok, üdülők, iskolák és magánvillák kertjeinek tervezését, gondozását, szaktanácsadását. 1945-ben feloszlatták birtokát, megválasztották az általa szervezett Faiskolai és Mgtsz. vezetőjévé, a hároméves terv új telepítéseinek facsemete szállításával foglalkozott. 1950-ben internálták Kistarcsára. 1951-től a Kultúr- és Belvízrendező Hivatal öntöző agronómusaként dolgozott 1953–68 között az Agroterv, az ÁG-ok Üzemszervezési Kutató Int. munkatársaként, majd a Kertészeti Kutató Int. tud. munkatársaként szőlő- és gyümölcstermesztési távlati üzemterveket készített. Szerepet vállalt a termőkaros gyümölcsösök nagyüzemi agrotechnikájának kialakításában. 1968-ban vonult nyugdíjba.
F. m.: Az alsótekeresi faiskola története (kézirat). É. n. – Schrikker Sándor faiskolájának árjegyzéke. Előszó. 1925–1943 évente.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 166-169. – MN. 1993–2004. 15. köt. 885. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 1051. p.

↥

SCHWARZ DÁVID
(Keszthely, 1850. december 7. – Bécs, 1897. január 13.) - kereskedő, feltaláló.
Szegénysorsú kereskedőcsaládból származott. Kereskedőnek tanult. Fakereskedéssel foglalkozott Keszthelyen és a szlavóniai Kudinán. Munkája során ismerkedett meg későbbi feleségével, Kaufmann Melániával. Műszaki képzettsége nem volt, de kiváló technikai érzékkel rendelkezett, fafeldolgozó gépeken újításokat hozott létre. Autodidakta módon tanulta meg a fizika, mechanika, aerodinamika ismert törvényeit. Fő célja a merevvázas léghajó gyakorlati kivitelezése volt. 1890-től, apósa halála után kilépett a fakereskedésből, megkezdte a kormányozható léghajóval kapcsolatos kísérleteit. Elsőként ismerte fel, hogy az alumínium a legalkalmasabb anyag a léghajó elkészítéséhez. Két éves megfeszített munka után készült el a szivar alakú légi közlekedési eszköz terve. Munkáját a bécsi hadügyminisztériumnak ajánlotta fel, akik megvalósíthatónak találták a tervet, de az elkészítését anyagilag nem támogatták. Az Osztrák–Magyar-Monarchiával szemben Oroszország érdeklődött a tervek iránt. Pétervárott szerződést kötött, amit két év múlva felbontottak, mert kísérletei kudarcba fulladtak. Karl Berg rajnai alumínium gyáros karolta fel, elérte, hogy a továbbiakban Poroszország számára készítsen léghajókat. 1895-től dolgozott Berlinben, üzemeit eladva, egész vagyonát feláldozta célja elérése érdekében. Az 1896-ban megtartott első próbarepülés eredménytelen volt, a rossz minőségű hidrogén miatt nem volt megfelelő a hajtóerő. Hamarosan megfelelő minőségű töltőgázt szállítottak, azonban az újabb felszállási kísérletet már nem érhette meg. Özvegye a léghajó terveit eladta Zeppelin Ferdinándnak, aki Schwarz Dávid elképzeléseit figyelembe véve alkotta meg a róla elnevezett léghajótípust. A feltaláló jelentőségét a hazai szakmai közvélemény is csak halála után évtizedekkel később ismerte fel. 1931-ben, Schwarz zseniális találmányának felhasználásával, az Ausztriából indult és a csepeli repülőtérre tartó „Graf Zeppelin” Keszthely felett is átrepült.
Irod.: Marton Jenő: Schwarz Dávid 1850–1897. In.: Napló. 1970. december 29. 5. p. – Szabó Sándor: A léghajó feltalálója. In.: Napló. 1977. január 22. 8. p. – Szabó Sándor: 140 éve született Schwarz Dávid. In.: Keszthelyi Hírlap. 1990. december 7. 5. p. – Szabó Sándor: Schwarz Dávid a kormányozható léghajó feltalálója. 1991. – MTTT. 1992. p. 151-152. – MN. 1993–2004. 15. köt. 894. p. – MT. 1997. p. 712-713. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 1068. p. – Bödők Zsigmond: Magyar feltalálók a repülés történetében. 2002. p. 26-31. – ZÉK. 2005. 236. p.

↥

SCHWARZ ÁRMIN
(Keszthely, 1845. augusztus 3. – Budapest, 1922. ?) - hírlapíró, műfordító.
Keszthelyen, Győrött és Bp.-en végezte tanulmányait. 1874-től hivatásszerűen foglalkozott hírlapírással. Kezdetben bp.-i német napilapok szerkesztőségében dolgozott. 1876-tól a Pester Lloyd c. lap parlamenti tudósítója volt. Több magyar és francia regényt fordított németre, többek között Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és br. Eötvös József munkáit. Nevéhez fűződik E. Zola Rougon-Macquart ciklusának első teljes német kiadása. Az Egyenlőség c. lap munkatársaként is tevékenykedett.
Irod.: PNL. 1900. 14. köt. 996. p. – Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 751. has. – MZSL. 2000. 777. p.

↥

SEBESY (SCHOSSER) KÁLMÁN (Sebessy)
(Győr, 1815. május 4. – Csorna, 1881. május 25.) - szerzetes, tanár, nemzetőrtiszt.
Győrött filozófiai és teológiai tanulmányokat folytatott. Belépett a premontrei rendbe. 1842-ben szentelték pappá. 1837–38-ban és 1842–49 között a rend keszthelyi gimnáziumában tanított. 1848-ban tanártársával, Laky Demeterrel együtt szervezte a keszthelyi nemzetőrséget, majd századosként a Mura-vidék védelmét látta el. Részt vett a szőcsényi erdőben Jellasics utánpótlásának és levelezésének elfogásában. Később a Keszthely környéki falvakban szervezte a népfelkelést. A világosi fegyverletétel hírére társaival Reziben talált menedéket, ahol elfogták. A hadbíróság lázítás vádja miatt nyolcévi várfogságra ítélte, Olmützben két és fél évet, Jozefstadtban másfél évet raboskodott. Laky Demeter rabtársa volt. 1853-ban szabadult. Ezután Jánoshidán, majd Türjén a premontrei rendházban jószágkormányzóként működött. 1864-től a rend szombathelyi főgimnáziumának tanára lett, mellette házgondnokként és lelkiőrként dolgozott. 1874-től Csornán őrkanonoki és alperjeli tisztet viselt. Publikált a Gazd. Lapokban, a Sopronban, valamint a Sopronvármegyei Lapokban.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 811. has. – Neves rábaköziek. 1989. p. 50-51. – Czigány László: Laky Demeter és Sebesy Kálmán a szabadságharcban (1848–1849). In.: Zalai történeti tanulmányok. 1994. ZGY. 35. p. 203-211. – SZEZ. 1999. p. 87-88., 221. p. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. 5. p. – Kovács Imre Endre–Legeza László: Premontreiek. 2002. 55. p. – ZÉK. 2005. p. 236-237.

↥

SEVCSENKO, ILJA ILLARINOVICS
(Harkov, 1906. ? – Harkov, 2007?. ?) - őrnagy, díszpolgár.
A II. vh. végén, 1945-ben a Keszthelyre bevonuló szovjet csapatok parancsnoka volt. Egy hétig tartózkodott a városban. Neki is köszönhető, hogy a Festetics-kastély könyvgyűjteménye megmenekült a fosztogatástól. A háború után Harkovban élt, ahol a helyi mg. egyetem tanáraként dolgozott. 1981. április 16-án érkezett újra Keszthelyre. Felkereste a Helikon Kastélymúzeumot, a Balatoni Múzeumot, s a Nőklubot. Látogatást tett Sármelléken a szovjet katonai lőtéren és Balatonfüreden is, egy általa eltemettetett szovjet katona sírjánál. 1985-ben a Keszthely díszpolgárává választották a város értékeinek megőrzéséért és a közigazgatás, a közélet megszervezéséért. Az oklevelet személyesen vette át.
Irod.: Ünnepi ülés Keszthelyen a város felszabadulásának évfordulóján. In.: Zalai Hírlap. 1985. április 1. 1. p. – Személyi forrás.

↥

SIFFTER FERENC
(? – ?) - városbíró.
1728-ban volt Keszthely városbírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

↥

SILLINGER ISTVÁN
(? – ?) - városbíró.
1817–23 között volt Keszthely városbírája. Városbíráskodása idején emelte fel gr. Festetics György a robotváltságdíjat. Ezt a város megtagadta, ezért az uradalom beperelte. Ebben az úrbéri perben Keszthely vezetése mindent megtett, hogy javítson a város és a hozzá tartozó hegyközségek (Cserszeg, Tomaj, Gyenes) jobbágyainak helyzetén.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 126-127. – Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 431. p.

↥

SIMAI (SINGER) ÖDÖN EDE
(Keszthely, 1879. szeptember 29. – Budapest, 1929. február 4.) - nyelvész, irodalomtörténész, tanár.
1903-ban szerzett tanári oklevelet, ekkor változtatta meg családi nevét is. 1905–1919-ig Bp.-en tanított magyar és latin nyelvet a VIII. kerületi főreáliskolában, majd a Tanácsköztársaság alatti tevékenysége miatt elbocsátották, ezután magántisztviselő lett. Pályája során elsősorban a magyar felvilágosodás korának irodalmával foglalkozott, kutatta annak nyelvi változásait.
F. m.: Márton József, mint szótáríró. Bp. 1902. – Dugonics András mint nyelvújító. Bp. 1904. – Mohács a magyar költészetben. Mohács. 1905. – Kazinczy Ferenc nyelvújítása. Bp. 1912.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 1027-1028. has. – Veszprém megye irodalmi hagyományai. 1984. 244. p. – ÚMIL. 2000. 3. köt. 1945. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 1140. p. – ZÉK. 2005. 238. p.

↥

SIMON BÖSKE (sz. Simon Erzsébet)
(Keszthely, 1909. február 15. – Budapest, 1970. október 8.) - szépségkirálynő.
Apja dr. Simon Sándor járási tiszti főorvos volt. 1925-ben, 16 évesen a „Keszthelyi Korzó Szépévé” választották, majd a „Balaton Szépe” versenyt is megnyerte. 1929. január 6-án rendezték meg Bp.-en az első „Miss Magyarország” szépségversenyt, melyet az akkor húsz éves, fiatal keszthelyi lány nyert meg. Kijutott a „Miss Európa” szépségkirálynő választásra, ahol 16 ország szépe közül őt választották Európa szépévé. A győzelem után mindenhol ünnepelték, lehetőségek nyíltak meg előtte, társasági életet élt, európai és amerikai filmajánlatokat kapott, egy francia selyemgyár mintát kívánt elnevezni róla. Ő azonban nem élt ezekkel a lehetőségekkel, nem indult a „Miss Universe” címért és nem lett belőle amerikai színésznő, világhíresség. Visszavonult a rivalda-fénytől, hazajött, majd hamarosan férjhez ment Brammer Pál bp.-i textil nagykereskedő- és posztó gyároshoz. Házasságuk nem volt tartós, 1935-ben elváltak. Második férje Jób Dániel lett, a Vígszínház művészeti igazgatója. Szerencsésen túlélték a holokausztot.
Irod.: Goldschmied István–Szarka Lajos: A keszthelyi zsidóság története. 1699–2005. 2005. p. 92-95. – Miss Európa 1929-ben. In.: Gyöngy. 2007. 10. sz. 49. p. – Szarka Lajos: Simon Böske az első Miss Hungária. In.: Hévíz. 2009. 4. sz. p. 54-57. – Menyhei Réka: A Golgota virága (regény). 2010.

↥

SIMON MIKLÓS
(Keszthely, 1878. november 23. – Balatongyörök, 1942. augusztus 14.) - tanár, iskolaigazgató.
A pannonhalmi bencés gimnáziumban érettségizett. 1899–1901 között a Pannonhalmi Szent Benedek-rendi Főapátsági Tanárképző Int.-ben, 1901–1903 között a bp.-i Kir. M. Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult. 1906-től Lőcsén, 1908-tól Kaposvárott, 1911-től Bp.-en tanított. 1917-től Besztercebányán főgimnáziumi igazgatóként működött, 1919-től a Győri M. Kir. Állami Főreáliskola igazgatói feladatait látta el. 1925-ben és 1941-ben elismerésben részesítette munkájáért a vallás- és közoktatási miniszter, 1936-ban tanügyi főtanácsossá nevezte ki.
F. m.: Az ifjúság óvása a káros sajtótermékektől. Kaposvár. 1909. – A munkás honszerelem és a magyar fajszeretet példaképe. Kaposvár. 1909.
Irod.: GYÉL. 2003. 300. p.

↥

SIMON OTTÓ ISTVÁN
(Balatonszentgyörgy, 1942. június 22. – Kaposvár, 2007. augusztus 5.) - tanár, költő, Balatonszentgyörgy díszpolgára.
Szegény, paraszti családban született. Keszthelyen végezte el a gimnáziumot. Szegeden járt egyetemre, matematikából és ábrázoló geometriából szerzett középiskolai tanári oklevelet. Már az egyetemen foglalkozott versírással, példaképe József Attila és költészete volt. A hazaszeretetről, a Balatonról, a család megtartó szeretetéről, barátságról, valamint a halálra készülésről írt verseket. Élete során barátság fűzte többek között Olasz Ferenc fotóművész, filmrendezőhöz, Tüskés Tibor íróhoz, Zombori Zoltán festőművészhez, Takács Gyula íróhoz, Fodor András költőhöz. Néhány évig tanított Zircen, Pápán és közel harminc évig Fonyódon. Alapítója volt Fodor Andrással együtt a Fonyódi Helikoni ünnepségeknek. Balatonszentgyörgy még életében díszpolgárává választotta.
F. m.: Földlüktetés. Fonyód. 1988. – Szárnysuhanás. Kaposvár. 1992. – Katedrális. Fonyód. 1998. – Sárkányölő. Fonyód. 2000. – Úton. Bp. 2002. – A szív harangütései. Bp. 2004. – Égikék. Bp. 2006. – Sóhajok. Bp. 2009.
Irod.: Cséby Géza: „Keszthelyen otthon vagyok…” : Rendhagyó ajánlás Simon Ottó könyvéhez. In.: Keszthelyi Hírlap. 1989. 10. 4. p. – Személyi forrás.

↥

SIMON VINCE
(Keszthely, 1813. július 14. – Csorna, 1884. április 15.) - szerzetes, kanonok, tanár, szakíró.
Kézműves családból származott. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Veszprémben folytatta. A felsőbb gimnáziumi osztályokat a szombathelyi premontrei gimnáziumban végezte. 1832-ben lépett be a premontrei rendbe. Győrött tanult teológiát, 1836-ban szentelték pappá. Egy évi csornai szolgálat után 1838–40-ben Keszthelyen tanított a rend gimnáziumában, majd 1840-től Szombathelyen oktatott magyar nyelvet és irodalmat. 1856-tól a csornai prépostság jószágkormányzójaként működött, 1860-ban csornai prépostnak nevezték ki. Tanári hivatása mellett mezőgazdasággal és irodalommal is foglalkozott. Gazdálkodással és neveléssel kapcsolatos cikkei rendszeresen megjelentek különböző folyóiratokban (Hírnök, Századunk, M. Gazda, Nemzeti Újság, Jelenkor, Világ, Pesti Napló, M. Sajtó, Gazd. Lapok, Falusi Gazda). Alapító tagja volt az Orsz. Gazd. Egyesületnek, titkári tisztet töltött be a Gazd. Egyesület Vas vm.-i szervezetében. A képzőművészetek egyletének alapításában is nagy szerepet játszott. Támogatta a rábaközi vasútügy előmozdítását. Restauráltatta a csornai templomot. Anyagilag haláláig támogatta a keszthelyi Gazd. Tanint.-et és a szombathelyi főgimnáziumot. 1871-ben a Lipót-rend középkeresztjével tüntették ki.
F. m.: Őszinte tanácsok a szőlőművelést tárgyazólag. Pest. 1865. – Szőlőművelés és gyümölcstenyésztés. Győr. 1874. – Kisebb kereszt. Vallástan értelmes mondatok- és bibliai szónoklásokban, s énekes versekben. Pozsony. 1868.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 460-461. – DK. 1941. 510. p. – Kovács Imre Endre: Simon Vince. In.: Arrabona. 1999. 37. sz. p. 337-345. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. p. 1156-1157. – Kovács Imre Endre–Legeza László: Premontreiek. 2002. 55. p. – ZÉK. 2005. 239. p.

↥

SIMONFAY KRISZTINA
(Budapest, 1961. december 13. – Keszthely, 2010. február 12.) - tanár.
Kisbéren, a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett 1980-ban. 1985-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar–népművelés szakos diplomát. Tanulmányai befejezése után Keszthelyre került. Egy évig a Zala Megyei Moziüzemi Váll.-nál dolgozott filmművészeti előadóként. Tanári pályáját a Vajda János Gimnáziumban kezdte, 1989–94-ig tanított az intézményben, emellett könyvtárosi feladatokat látott el. Összegyűjtötte a premontrei időszak tárgyi és szellemi emlékeit. Szerkesztette a gimnázium történetét feldolgozó évkönyvet, iskolatörténeti vetélkedőt szervezett (Veni Sancte), kiállítást rendezett a dokumentumokból. Cserekapcsolatot hozott létre a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziummal. Elindította az iskola ifjúsági klubját, a Vajda Klubot, ahová országosan ismert embereket (Kányádi Sándor, Berecz András, Kukorelly Endre, Levendel Júlia, Horgas Béla) és a városban köztiszteletben álló polgárokat (Reischl Marcel, Bereczky Kálmán) hívott meg, valamint bemutatkozási lehetőséget kaptak a gimnázium ifjú tehetségei. Egyik alapító tagja volt a Vajda János Alapítványnak. Megszervezte a Szent Imre üvegablak helyreállítását. 1991-től tagja volt a keszthelyi Helikoni Ünnepségek rendezőbizottságának, mint a vers- és prózamondó szekció felelőse. Zsűrizett a környék általános és középiskoláinak versenyein. Lektorált, szerkesztett helyi kiadványokat, többek között Reisch Marcel: Egy unoka visszanéz. c. kétkötetes memoárját, valamint folyóiratokat. 1994-től a hévízi Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskolában gyakorolta hivatását. Részt vett a pedagógiai műhely munkájában. 1998-tól érettségivizsga-elnöki feladatokat látott el. 2000-ben az Apor Vilmos Katolikus Főiskola drámapedagógus szakirányú szakán elvégezte a színi nevelés specializációt. Vezette a művészetismeret munkaközösséget. 2002-től vezetőségi tagja volt az Irodalomtudományi Társ. Magyartani Tagozatának. Szakmai és pedagógiai munkásságát megyei és orsz. tantárgyi és versmondó versenyeken elért helyezések jelezték. Részt vett a vitakultúra elterjesztését célzó Disputa programban, a Zalai Hírlappal együttműködve meghonosította az iskolában a SÉTA-programot. Számtalan író-olvasó találkozót, múzeumlátogatást, iskolai ünnepséget szervezett, diákjai és a pedagógia iránt feltétlen szeretettel és tisztelettel végezte munkáját. A hévízi intézményben rövid ideig igazgatóhelyettesként is működött. Munkásságáért 2010-ben a M. Kultúra Napja alkalmából Németh László-díjjal tüntették ki, valamint Keszthely város kultúrájáért végzett tevékenységéért elismerő oklevélben részesült.
Irod.: Kitüntetett pedagógusok. In.: Zalai Tanügyi Információk. 2010. 3. sz. p. 7-8. – Személyi forrás.

↥

SIMÁNDY (SCHUDLER) JÓZSEF (Simándi)
(Kistarcsa, 1916. szeptember 18. – Budapest, 1997. március 4.) - operaénekes.
Eredeti szakmája autószerelő volt. Posszert Emília magániskolájában kezdett énekelni tanulni, majd 1943–45 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Székelyhidy Ferenc növendékeként, 1945-ben szerzett oklevelet, emellett énekelt az Operaház énekkarában. 1945–47-ig a szegedi Nemzeti Színház operatársulatában szóló tenoristaként működött, Don José (Bizet: Carmen) szerepében mutatkozott be először. 1947-től a M. Állami Operaház magánénekeseként szerepelt, közben (1956–60) a müncheni Staatsoper társulatának művészeként is fellépett. 1978–86 között tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének tanszakán. Az egész Európában is híres énekes emlékezetes alakításokat nyújtott lírai és hőstenor szerepkörben egyaránt. Művészetét szuggesztív színpadi megjelenéssel, átélt, árnyalatokban gazdag szerepformálással, kiegyenlített, különlegesen fénylő hangján keresztül tolmácsolta a közönség felé. Az operairodalom szinte valamennyi jelentős tenorszerepét elénekelte töretlen és hosszú pályafutása során. Bánk bán (Erkel Ferenc) szerepében a hazafiság jelképévé vált. Hangversenyénekesként emlékezetes tenorszólókat énekelt pl. Verdi: Requiem c. és Kodály: Psalmus Hungaricus c. művében. Művészi teljesítményéért számos elismerésben részesítették: Kossuth-díj (1953), Érdemes művész (1964), Kiváló művész (1964), SZOT-díj (1970), Pro Urbe Aranyérem (1987), Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj (1990), Erzsébet-díj (1990), M. Örökség Díj (1997). 1990-től a M. Állami Operaház örökös tagjai közé választották. Számos hanglemez-, rádió- és televízió felvételt készített. 1997-ben Simándy József Baráti Társ. alakult Keszthelyen Cséby Géza elnökletével, melynek székhelye Balatongyörökön volt. Ifj. Nagy Lóránd titkár kezdeményezésére a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtárban 1999. augusztusában Simándy emlékszobát avattak.
F. m.: Bánk bán elmondja… Bp. 2001.
F. sz.: Tamino (Mozart: Varázsfuvola) ; Florestan (Beethoven: Fidelio) ; Manrico (Verdi: A trubadúr) ; Ricardo (Verdi: Az álarcosbál) ; Don Carlos (Verdi) ; Radames (Verdi: Aida) ; Lohengrin (Wagner) ; Stolzingi Walter (Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok) ; Don José (Bizet: Carmen) ; Lenszkij (Csajkovszkij: Anyegin) ; Hunyadi László (Erkel Ferenc) ; Turiddu (Mascagni: Parasztbecsület) ; Canio (Leoncavallo: Bajazzók) ; Cavaradossi (Puccini: Tosca).
F. f.: Dalolva szép az élet (1950) ; Erkel (1952) ; Fűre lépni szabad (1960).
Irod.: ZL. 1965. 3. köt. 370. p. – SZOT-díjasok. 1981. 244. p. – BRZL. 1983–1985. 3. köt. 366. p. – KKZM. 1988. 402. p. – MKK. 1990. 518. p. – MN. 1993–2004. 16. köt. 78. p. – RÚL. 1996–2008. 16. köt. p. 680-681. – Cservenka György: Simándy emlékszoba a városi könyvtárban. In.: Keszthely és Vidéke. 1999. szeptember 9. 4. p. – Simándy József: Bánk bán elmondja… 2001. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. p. 1141-1142. – MF. 2005. 2. köt. 944. p.

↥

SINKÓ ANDRÁS
(? – ?) - városbíró.
1781–82-ben, 1784–86-ban, 1790–92-ben volt Keszthely városbírája, 1782–83-ban helyettes városbírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

↥

SIPOS MÁRTON
(Szekszárd, 1900. január 19. – Budapest, 1926. december 11.) - úszó, gazdatiszt.
Édesapja, Sipos Márton földbirtokos volt. Korán árvaságra jutott. 1918-ban szülővárosában érettségizett. Öröksége eladásából kapott pénzén a keszthelyi Gazd. Akad.-n végezte felsőfokú tanulmányait 1918–21 között, 1923-ban kapott mezőgazdász oklevelet. Húszéves korában kezdett el úszni Keszthelyen, rövidesen bebizonyította rendkívüli tehetségét. 1921-ben a keszthelyi akad. klubjának versenyzőjeként aranyérmet szerzett a 100 méteres mellúszó országos bajnokságon. 1922-ben ismét magyar bajnok lett, szeptember 24-én pedig elérte legkiválóbb eredményét a Császár uszodában, 1 perc 16,2 másodperccel új világrekordot állított fel. 1922-ben osztrák bajnokságot is nyert. 1923-ban a fővárosba költözött és a Műegyetemi Atlétikai és Football Club versenyzője lett, színeiben magyar bajnoki címet szerzett. 1924-ben Egerbe költözött. Ebben az évben kijutott a párizsi olimpiára, ahol 100 méteres mellúszó versenyszámot nem indítottak, ezért 200 méteres távon indult, de a döntőbe nem került be. 1925-ben a Magyar Testgyakorlók Körének tagja lett, országos bajnokságon második helyezést ért el. A 100 méteres mellúszásban mind idejével, mind technikájával messze megelőzte korát. Az I. vh. utáni magyar úszósportban éveken keresztül világviszonylatban is kiváló versenyző, 100 méteres távon, mellúszásban a világ legjobb és Keszthely egyik legsikeresebb sportolója volt. Súlyos betegségben, tragikusan fiatalon a budakeszi szanatóriumban hunyt el.
Irod.: MÉL. 1969–1994. 2. köt. 635. p. – Iglódi Endre–Kis János: XX. századi keszthelyi olimpikonok és kiemelkedő sportemberek. 2004. p. 11-13. – ZÉK. 2005. 239. p.

↥

SOMOGYI LAJOS
(Keszthely, 1896. július 27. – Keszthely, 1963. január 13.) - politikus.
A gimnázium négy osztályának elvégzése után tanonc lett, majd géplakatos képesítést szerzett. 1915-től bekapcsolódott a munkásmozgalomba, a vasas szakszervezet tagja lett. Az I. vh.-t a keszthelyi 41. tüzérezredben szolgálta végig. A népszerű szakaszvezetőt a bizalmi testületbe választották, ahol hamarosan főbizalmivá nevezték ki. 1919. március elején a 41. tüzérezred bizalmi testülete beolvadt a katonatanácsba, melynek elnökévé választották. 1919. áprilisában vezetője lett a keszthelyi Munkás-, Katona- és Földműves Tanácsnak, részt vett a keszthelyi helyőrség toborzó munkájában. Jelentős szerepe volt abban, hogy 1919. április végére a keszthelyi 20. tüzérezred a tanácskormány ütőképes erejévé alakult, amely részt vett az északi győztes hadjáratokban, majd június végétől a tiszai fronton harcolt. A Tanácsköztársaság megdöntése után letartóztatták. Barátai segítségével megszökött és Jugoszláviába menekült. Vádat emeltek ellene, de elkerülte a felelősségre vonást. Visszatérése után a tapolcai MÁV fűtőházban, mint géplakatos szakmunkás helyezkedett el. 1945-ben tagja lett az MKP-nak. Különböző munkahelyeken dolgozott – keszthelyi kórház, Vasipari KTSZ, DÉDÁSZ, gépállomás – közben aktívan politizált, mint pártalapszervezeti titkár, pártpropagandista, szakszervezeti biz.-i elnök. 1958-tól tagja volt a keszthelyi városi pártbiz.-nak, a végrehajtó biz.-nak és elnöke a fegyelmi biz.-nak. 1962-től elnöki tisztet viselt a MEDOSZ megyei biz.-ában és tagja lett a Szakszervezetek Veszprém Megyei Tanácsának. Munkájának elismeréseképpen Kiváló Dolgozó oklevelet, 1959-ben Tanácsköztársasági Emlékérmet kapott.
Irod.: Élni emberül. 1980. p. 412-413.

↥

SOMORJAI FERENC, dr.
(Nagykőrös, 1900. április 30. – Szeged, 1981. június 29.) - mezőgazdász, szakíró.
A nagykőrösi ref. főgimnáziumban érettségizett 1918-ban, emellett gyorsíró képesítést szerzett. Felsőfokú tanulmányait Debrecenben a Gazd. Akad.-n kezdte, majd Keszthelyen folytatta, ahol oklevelet nyert. A bp.-i Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán tanult, 1924-ben gazdász oklevelet kapott. 1924–27 között a somogyszentimrei mg. iskolában tanított, 1928-ban megszerezte a jogi doktori oklevelet a szegedi egyetemen. 1927-től Szegeden az Alföldi Mg. Kutatóint. munkatársaként tevékenykedett, 1950-től igazgatójának nevezték ki. 1960-ban nyugdíjazták, 1974-ig tud. tanácsadója volt az int.-nek. Pályája kezdetén a gabonatermesztési, később a rizstermesztési kísérletekben vett részt. Sikeres eredményeket ért el a nemesítés és a termesztés terén egyaránt. Kiemelkedő érdemeket szerzett az Alföld tipikus agrotechnikájának kidolgozásában. Nevéhez fűződik az újszegedi őszi zabfajta, a szegedi tarackbúza, a szegedi sárga lófogú kukorica (1951-ben államilag is elismerték), a szegedi keskenylevelű réti perje előállítása. Hozzájárult a szegedi Tudományegyetem Fűvészkertjének bővítéséhez. Különböző szaklapokban több száz cikke jelent meg. Tud. munkásságának elismeréseképpen 1952-ben elnyerte a kandidátusi fokozatot, 1960-ban a Munka Érdemrend arany fokozatában részesítették, 1974-ben megkapta a Baross László-emlékérmet.
F. m.: Rizstermesztési útmutató. Szeged. 1940. – Vessük vagy palántázzuk-e a rizst? Bp. 1940. – A rizs. Szeged. 1954. – Rizstermesztés. T.sz.: Járányi György. Bp. 1954. – Burgonyatermesztésünk megjavítása és a burgonya nyári ültetése. Bp. 1955. – A szegedi sárga lófogú kukorica. In.: Agrártudomány. 1958.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 222-225. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 1231. p.

↥

SOÓS MIHÁLY PÁL
(Nagydém, 1832. február 13. – Csorna, 1899. május 15.) - szerzetes, tanár.
Iskoláit Pápán, Veszprémben és Győrött végezte. 1850-ben lépett a bencés rendbe, öt év múlva már a premontrei rend tagja lett. 1858-ban pappá szentelték. Természettan és mennyiségtan szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett a pesti egyetemen. 1856-tól Szombathelyen, 1860-tól a keszthelyi premontrei gimnáziumban tanított 1866-ig, emellett 1865-től a helyi Gazd. Tanint.-ben előadóként is munkát vállalt, számtant és természettudományokat adott elő 1889-ig. 1871-től 1889-ig meteorológiai megfigyeléseket végzett a klímaállomáson. 1889–99 között Csornán a rend növendékeit tanította és könyvtárosi feladatokat látott el. Megkapta a Ferenc József-lovagrend keresztjét. A folyamatos meteorológiai megfigyelések és a gyakorlati madárvédelem hazai úttörője volt. 1874-ben szerkesztette a keszthelyi Gazd. Tanint. Értesítőjét.
F. m.: Éghajlattan. Pest. 1870. – Emlékirat a tanítói rendek ügyében. Pest. 1872. – Gazdasági táblák. Bp. 1875. – A keresztény álláspontja a természetben. 1–3. köt. Bp. 1877–1882. – Vázlatok a földisme és földtan köréből, tanuló gazdák számára. Kh. 1889.
Irod.: PNL. 1893–1900. 85. p. – Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 1307. has. – MKL. 1993–. 12. köt. 242. p. – Kocsis Tímea–Anda Angéla: A keszthelyi meteorológiai állomás megfigyelésének története. 2006. 27. – Szabó István: Szenczy Imre keszthelyi botanikai munkássága. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 179-184.

↥

SPARSZAM PÁL
(Szucsa, 1846. ? – ?) - tanintézeti tanár.
Keszthelyen a Gazd. Tanint.-ben 1873-tól segédtanár, majd 1893-tól a Gazd. Akad.-ban r. tanárként működött. Nemzetgazdaságtant, gazdasági statisztikát, gazdasági jogot, számvitelt oktatott. A keszthelyi kereskedőtanonc iskolában is tanított nemzetgazdasági ismereteket, váltóismeretet és levelezést. Részt vett a boszniai hadjáratban. Tiszteletbeli tagja volt a Zala vm.-i Gazd. Egyesületnek. Szakmai lapokban jelentek meg cikkei.
F. m.: A keszthelyi magyar királyi gazdasági tanintézet könyvtárának jegyzéke 1888-ik év végéig. Kh. 1889. – A keszthelyi M. Kir. Gazd. Tanintézet. In.: Zalavármegyei évkönyv a millenniumra. Nagykanizsa. 1896. p. 163-166. – Gazdasági számviteltan vázlata. Kh. 1898.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 1338-1339. has. – Georgikon 200. 1996–2001. p. 322-323.

↥

SPENN, JOSEPH
(? – Keszthely, 1796. ?) - kőfaragómester.
1775. június 15-én olvasható először a neve a keszthelyi céh könyvében, 1796-ig dolgozott Keszthelyen. A Szent Miklós temetőben található Fájdalmas Krisztus barokk stílusú síremléket 1777-ben kőfaragótársai (Joseph Hartmader, Antony Schluger, Thomas Naderer) emlékére alkotta.
F. m.: Fájdalmas Krisztus (Szent Miklós temető, Keszthely. 1777). – Kereszt (Szent Miklós temető, Keszthely. 1783).
Irod.: Eszes László: A keszthelyi kőfaragó műhely emlékei a Balaton vidékén (1750–1850). In.: Műemlékvédelem. 1980. 2. sz. p. 84-97.

↥

SPITZER HENRIK, dr.
(Keszthely, 1840. ? –?, 1890-es évek) - orvos, író.
Tanulmányait a bp.-i egyetemen végezte, 1864-ben kapott orvosi oklevelet. Hosszú ideig Törökországban élt, ahol az orosz–török háborúk idején törzsorvosi minőségben teljesített szolgálatot. Hazatérése után Nagyváradon lett kórházi főorvos, majd a Bihar megyei Nagyberekibe vonult vissza. Törökországi élményeiről tartalmas visszaemlékezést írt.
F. m.: Törökországi élményeim. Nagyvárad. 1879.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 1363-1364. – MZSL. 2000. 808. p. – JMZSOL. 2001. 96. p.

↥

SPORZON PÁL, id.
(Galgóc, 1831. január 12. – Magyaróvár, 1917. március 25.) - mezőgazdász, tanár, szakíró.
Ifj. Sporzon Pál (1867–1917) mezőgazdász, szakíró apja. Középiskolai tanulmányait Nagyszombatban és Pozsonyban végezte. Pozsonyban a jogakad.-n, majd a bécsi egyetem jog- és bölcsészettudományi karán tanult, Magyaróvárott a Gazd. Felsőbb Tanint.-ben szerzett mezőgazdász oklevelet. Rövid ideig gazdatisztként dolgozott. 1858-tól a bp.-i Politechnikumban gazdászatot tanított. 1867-ben a gazd. szakoktatás céljából Ny-európai utazást tett. 1867–74 között Keszthelyen a Gazd. Felsőbb Tanint. igazgatói tisztségét töltötte be, mellette üzemtant oktatott. 1874-ben Magyaróvárott a Felsőbb Gazd. Tanint.-e került, ahol a gazd. üzemtan és az erdészettan r. tanára lett. 1890-ben nyugdíjazták. Pályája során sokat foglalkozott a hazai gaz. szakoktatás kérdéseivel, javaslatokat nyújtott be színvonalának emelésére, az intézményrendszer átszervezésére. 1874-ben javaslata alapján Mo. mg. szakoktatási intézményeit felső (gazd. akad.), közép- (4 gazd. tanint.), valamint alsófokra (földműves iskola) bontva szervezték át. Az Erdészeti és Gazdászati Lapok alapító szerkesztője (1866), a Gyakorlati Mezőgazda (Keszthely, 1872–74; Magyaróvár 1874–88) c. szaklap alapító szerkesztője és kiadója, a Falusi Gazda Naptára gazd. részének szerkesztője (1876–83) volt.
F. m.: Az okszerű juhtenyésztés elvei. Buda. 1864. – Gazdászati talajisme, vagyis a termőföld eredete, minősége, ereje és osztályai; rövid bevezetéssel a növényélettanba. Buda. 1865. – A hazai gazdasági felsőbb tanintézetek szervezésének kérdéséhez. Pest. 1869. – Az okszerű talajművelés elvei és szabályai tanulók és gyakorló gazdák számára. Pest. 1871. – Emlékirat a hazai gazdasági tanügy tárgyában. Kh. 1874. – Mezőgazdasági üzlettan tudományos és gyakorlati alapon. Magyaróvár. 1881. – Az okszerű gazdálkodás rendszere. Magyaróvár 1881. – Egyszerű és kettős számviteltan alapvonalai. Pozsony. 1883. – Gazdasági becsléstan. Magyaróvár. 1885. – Gazdasági olvasmányok, minden rendű gyakorló és tanuló gazdák számára. T.sz.: Ébner Sándor. Bp. 1877. – Gazdasági káté. T sz.: Ébner Sándor. Magyaróvár. 1882.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. – Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 1371-1372. has. – MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 241-244. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. p. 1263-1264. – ZÉK. 2005. 243. p.

↥

SPORZON PÁL, ifj.
(Buda, 1867. augusztus 29. – Budapest, 1917. december 4.) - mezőgazdász, szakíró.
Apja id. Sporzon Pál (1831–1917) mg. szakíró volt. Középiskolai tanulmányait Keszthelyen, Magyaróvárott, Pozsonyban végezte, majd Magyaróvárott a Gazd. Akad.-n szerzett mezőgazdász oklevelet. A pannonhalmi főapátság veszprémvarsányi uradalmában segédtisztként kezdett dolgozni 1887–92-ben, majd a rimaszombati földműves iskolában ösztöndíjas gazd. segéd lett. 1892-től a bp.-i Műegyetem mg. géptani tanszékére hívták meg tanársegédi állásba, 1893–95-ben a mg. gépkísérleti állomás adjunktusa lett. 1895–1907 között Debrecenben a Gazd. Tanint. műszaki tanszékének r. tanáraként tevékenykedett, 1907-től a magyaróvári Gazd. Akad. műszaki tanszékén r. tanári beosztásban működött és a gépkísérleti állomást vezette. Munkássága alatt a mg- gépekkel kapcsolatos ismeretek terjesztésében ért el eredményeket. Rendszeresen tartott előadásokat az OMGE által szervezett gazdanapokon, valamint mg. gépversenyeket, bemutatókat és kiállításokat rendezett. 1894-től a M. Mezőgazdák Szövetkezetének Üzleti Értesítője c. hetilap szerkesztője, a Köztelek Gazd. gépészet és technológia c. rovatának vezetője (1897–1917) volt. Emellett számos folyóiratban publikált (Mg. Szemle, Gyakorlati Mezőgazda, Molnárok Lapja, Független Újság, M. Földműves, Hazánk, Budapesti Hírlap).
F. m.: Hazai új vetőgépek. Bp. 1895. – A kisgazda mezőgazdasági gépei. Debrecen. 1903. – Talajművelésnél kisgazdaságokban használt gépek és eszközök. Bp. 1910. – A Kőszegi-féle talajművelőgép és annak jelentősége. Bp. 1910. – Gyakorlati mezőgazdasági gépkísérleti állomás létesítésének szüksége és tervezete. Kézirat. Magyaróvár. 1917. – Jelentés a galántai nemzetközi szántógép-bemutatóról. T.sz.: Karkovács Ákos. Bp. 1915.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 1373-1374. has. – MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 245-247. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 1264. p.

↥

STADLER ANTAL
(Bécs, 1753. ? – ?, 1812. ?) - zenész, iskolaigazgató.
Klarinétosként szerepelt a császári udvari zenekarban. Jó barátságban volt Mozarttal, aki két művet is írt számára. 1790-ben nyugdíjazták, ezután továbbra is az udvari színházban alkalmazták. Gr. Festetics György a Georgikon mellett egy Zeneiskola alapítását is tervezte. 1799 őszén azzal a kéréssel fordult Stadler Antalhoz, hogy állítsa össze azokat a gyakorlati szempontokat, amelyek szükségesek a keszthelyi zeneiskola megszervezéséhez. A Stadler-tervezet (1800. július, Musikplan) szerint a zeneiskola öt osztályra tagolódott. A tanulók az első évben éneket, a másodikban zongorát, a harmadikban orgonát tanultak. A negyedik osztályban kezdték el a hegedűoktatást és csak az utolsó évben került sor a fúvós hangszerek tanítására. Fontosnak tartotta a hangszeres játék előtt a kottaolvasásban való jártasságot. A zeneképzést hármas csoportban képzelte el. Legfontosabb az egyházi zene volt, ezt követte a kamarazene, majd a színházi vagy színpadi zene. Tervezete szól a zeneiskola számára 29 db. szakkönyvről is, ill. a neves hangszeriskolák felsorolásáról. Szervező munkájának köszönhetően a zeneiskola növendékei sokat szerepeltek, amely híressé tette a Zeneiskolát. 1817. februárjában az első Helikoni Ünnepen a teljes fúvószenekar muzsikált.
Irod.: Klempa Károly: A keszthelyi Festetics-féle Zeneiskola. 1938. p. 5-17. – Koppány Tibor–Péczeli Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. 56. p. – A keszthelyi zeneiskola története. 1994. p. 11-14.

↥

STAUBER RICHÁRD
(Arad, 1880. vagy 1884. ? – Keszthely, 1935. október 25.) - gépészmérnök.
Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. A bp.-i Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet, majd a Ganz Villamossági Rt. alkalmazásában kezdett dolgozni. Ebben az időben indult meg országosan a villamosítási program. Mint a Ganz gyár mérnöke részt vett Keszthely villamosításának megindításában, 1907-ben létesítettek villamos műveket a városban, melynek vezetésével bízták meg. Munkájának eredményeként mintaszerűvé fejlődött az üzem.
Irod.:A Budapesti Mérnöki Kamara Közleményei. In.: Keszthelyi Hirlap. 1935. október 27. 4. p. – TÉL. 2000. 216. p.

↥

STEFAITS ALADÁR
(Vasvár, 1875. július 6. – Keszthely, 1940. november 21.) - apátplébános, tanár, történész.
Középiskolai tanulmányait Nagykanizsán és Csurgón végezte. Teológiát Veszprémben tanult. 1898-ban szentelték pappá. Somlóvásárhelyen, Tabon, 1899-ben Murakeresztúron volt káplán, 1901-ben Veszprémben a polgári és kereskedelmi iskolában az Irgalmas Nővérek Int.-ének hitoktatója lett, egyben egyházmegyei számvevői feladatokat látott el. 1902-ben szerzett középiskolai tanári oklevelet. 1905-től csurgói plébános, később kerületi helyettes esperes és tanfelügyelői minőségben működött. 1920-tól Keszthelyen plébánosként szolgált, valamint hahóti címzetes apát rangot kapott. 1921-től a keszthelyi premontrei gimnázium papi biztosának nevezték ki. Csurgón a saját költségén építtetett népiskolát, Keszthelyen 70 ezer pengővel támogatta egyházközössége a kármeliták letelepedését. Igazgatója volt a keszthelyi Szent Vince Szeretet Egyesületnek. Cikkei jelentek meg a Veszprémi Hírlapban. 1904-ben megírta az Irgalmas Nővérek veszprémi intézetének történetét. 1938–40-ben felelős szerkesztője volt a Keszthelyi Katolikus Tudósító c. lapnak.
F. m.: A Pauli Szt. Vincéről nevezett Irgalmas Nővérek vezetése alatt álló keszthelyi „Ranolder” tan- és leánynevelő intézet 1923/24–1939/40. évi értesítője. Kh. 1925–1940.
Irod.: A Szent Vince Szeretet Egyesület közgyűlése. In.: Keszthelyi Hirlap. 1935. május 5. 5. p. – Stefaits Aladár. In.: Keszthely és Vidéke. 1940. november 30. p. 1-2. – MKL. 1993–. 12. köt. p. 337-338. – VMÉL. 1998. 465. p. – VVL. 2009. 736. p.

↥

STEINER MIKLÓS
(Szentkút, 1872. március 12. – Csorna, 1942. május 6.) - szerzetes, prépost, tanár, felsőházi tag.
A szombathelyi premontrei gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, 1891-ben lépett a csornai premontrei rendbe. Csornán tanult teológiát, 1895-ben szentelték pappá. 1895–97-ben a bp.-i egyetemen tanult, 1902-ben szerzett természettan–matematika szakos középiskolai tanári oklevelet. 1897–1901 között tanított a keszthelyi premontrei gimnáziumban. Innen Szombathelyre ment a rend gimnáziumába, ahol házfőnöki és igazgatói tisztséget töltött be. 1935-ben csornai préposttá nevezték ki, felsőházi tag lett. 1937-ben a rend vikárius generálisának választották. Sokáig elnöke volt a szombathelyi iskolaszéknek, levelezője a Műemlékek Orsz. Biz.-ának.
F. m.: Szombathelyi római katolikus főgimnázium 1911/12–1919/20. értesítője. Szombathely. 1912–1920. – A középiskola reformja. Szombathely. 1914.
Irod.: A csornai premontrei kanonokrend keszthelyi gimnáziumának értesítője. 1936. p. 3-4. – Szinnyei. 1980–1981. 13. köt. 9-10. has. – MKL. 1993–. 12. köt. 342. p. – Kovács Imre Endre: Premontreiek. 2002. 55. p.

↥

STOLP ÖDÖN
(Budapest, 1877. május ? – Budapest, 1969. március 10.) - mezőgazdász, akadémiai igazgató.
Magyaróvárott a Gazd. Tanint.-ben szerzett oklevelet 1897-ben. A bujáki uradalomban kezdett el dolgozni, mint segédtiszt, 1900–02-ben a kisterenyei uradalom titkára volt. 1902-ben került Keszthelyre, ahol a Gazd. Tanint.-ben, gazd. segédként tevékenykedett, közben tanulmányúton járt a berlini és a párizsi mg. főiskolán. 1904-től a magyaróvári, a kassai, a keszthelyi, majd a kolozsvári gazd. akad.-n tanított. 1914–34-ben a debreceni Gazd. Akad.-n az üzemtan r. tanára volt, egyidejűleg 1914–18 között az akad. gazdaságát vezette. 1934-től Keszthelyen jószágkezelést, becsléstant, számvitelt, üzemtant tanított, emellett a Gazd. Akad. igazgatói tisztségét töltötte be. 1935-ben részt vett a Keszthelyi Nyári Egyetem megszervezésében. Munkássága alatt főként a növénynemesítés kérdéseivel foglalkozott.
F. m.: Vezérfonal a keszthelyi m. kir. Gazdasági tanintézet növénytermelési tanszékének 1904. évi kísérleteihez. T.sz.: Fáber Sándor. Kh. 1904.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 13. köt. 60. has. – Georgikon 200. 1996–2001. p. 322-323. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 1292. p.

↥

STÄRK PÉTER, Stäerk, Sterk
(? – ?) - zeneszerző, tanár.
A gr. Festetics György által alapított iskola és 1800–11 között a zeneiskola első tanáraként tevékenykedett. Pedagógia működésének számos dokumentumát őrzi a Festetics-levéltár. Feladatai közé tartozott, hogy ünnepélyes alkalmakra üdvözlő darabokat komponáljon és azokat az iskola növendékeivel előadja. A gróf felkérte a magyar zene ápolására is, 1809-ben Sümegre küldte Kisfaludy Sándorné Szegedy Rózához, feldolgozandó magyar dalokért. Művei közül nyomtatásban csak az 1801-ben Keszthelyre látogató József nádort köszöntő, 1802-ben Bécsben kiadott Búza-Kalász-Koszorú és a német szövegzenéjű Freudeschall jelent meg. Kéziratban maradt egyéb kompozícióit (hangszerkíséretes kórusművek) a keszthelyi Helikon-könyvtár őrzi.
Irod.: Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. 56. p. – BRZL. 1983–1985. 3. köt. 392. p.

↥

SULYÁNSZKY JÓZSEF
(?, 1869. ? - ?, 1929. ?) - nyomdász, könyvkötészet tulajdonos, könyv- és papírkereskedő.
Fia Sulyánszky László (1903–1956) nyomdász, könyvkiadó tulajdonos volt. 1896-ban alapított nyomdát Keszthelyen, ahol a Keszthelyi Ujság, Keszthelyi Ébredő, Keszthelyi Hirlap c. lapokat nyomtatták. 1929-től fia működtette tovább a nyomdát és kiadót, mely éveken keresztül a keszthelyi hírlapnyomtatás fő színterének számított.
Irod.: Foki Ibolya: Adatok a zalai nyomdászat történetéhez. In.: Művelődéstörténeti tanulmányok. 1990. ZGY. 31. 1990. p. 281–302. – Személyi forrás.

↥

SULYÁNSZKY LÁSZLÓ
(Keszthely, 1903. ? – ?, 1956. ?) - nyomdász, könyvkötészet tulajdonos.
Apja Sulyánszky József (1869–1929) nyomdász volt. Tanulmányait Bp.-en végezte. A papírszakmát a Rigler rt.-nél sajátította el, ahol üzletvezetőként tevékenykedett. 1929-től volt tulajdonosa az édesapja Sulyánszky József által 1896-ban alapított nyomdának. A II. vh. alatt és egy ideig azután is cége játszotta a főszerepet a keszthelyi hírlapnyomtatásban. Kiadója nyomtatta és jelentette meg a Balatonvidék, a Keszthely és Vidéke, a Keszthelyi Katolikus Tudósító, a Balatoni Múzeum Értesítője c. lapokat.
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 37. p. – Személyi forrás.

↥

SVASTICS JÁNOS, bocsári
(Szentgáloskér, 1802. ? – Keszthely, 1873. december 14.) - földbirtokos, zeneszerző.
Apja Svastics Antal földbirtokos volt. Az 1850-es évektől Keszthelyen és Zalaegerszegen élt. Ismert zeneszerzőként alkotott, a magyar műzene egyik megalapítójának tekintették. Keszthelyi házában olyan híres zeneszerzők is megfordultak, mint Liszt Ferenc. Darabjai a Veszprém vármegyei Nótákban, a Róth-krepf-féle Flórában és Hunniában, az Aradi Vészlapokban és önállóan jelentek meg. Több tánca Bodó Károly gyűjteményében maradt fenn.
F. m.: Emlék hangok ; Enyelgő ; Honfi álmai ; Huszár csárdás ; Ida csárdás ; Kálmán csárdás ; Balatonfüredi csárdás ; Keszthelyi emlék induló ; Kedélyes ; Kemenesalji emlék ; Nefelejcs ; Rustyán emlék ; Szigligeti emlék ; Üdvözlő ; Zalabéri búcsú.
Irod.: Emlékezés a keszthelyi temető egyik lakójáról. In.: Keszthely és Vidéke. 1944. szeptember 2. 3. p. – ZL. 1965. 3. köt. 427. p. – Leszler József: Nótakedvelőknek. 1986. 332. p. – ZÉK. 2005. 246. p.

↥

SVASTITS GÉZA (Svastics)
(Enying, 1896. – ?) - építészmérnök.
Nyíregyházán végezte gimnáziumi tanulmányait, majd Budapesten a Műegyetemen szerzett diplomát. Részt vett az I. vh.-ban, kitüntetéseket is szerzett. Első munkahelye a MÁV szombathelyi üzletvezetősége volt. 1925-ben Keszthelyre költözött és tervező építészeti irodát nyitott. Zala vm.-ben számos középületet tervezett. A letenyei és a balatonfüredi főszolgabíró hivatal, a keszthelyi vágóhíd, a sümegi tisztviselőtelep, a keszthelyi és a zalaegerszegi ravatalozó kápolna, a zalaegerszegi Gazdakör székháza, a villanytelep, több községháza és kultúrház, mintegy 25 iskola tervezése fűződik nevéhez. 1931-től a keszthelyi Gazd. Akad. alkalmazásában állt, ahol 1947-ig oktatói tevékenységet is folytatott. Tagja volt a város képviselő-testületének, Zala vm. törvényhatósági biz.-ának, törvényszéki hites jegyzőként is tevékenykedett. Az 1920-as években a Balatoni Kormánybiztosság keszthelyi megbízottja lett. 1935-ben a BIB kinevezte helyi megbízottjává és építési szaktanácsadójává. A keszthelyi Polgári Lövészegylet, az Országos Központi Hitelszövetkezet keszthelyi részlege elnökének, a Csónakázó Egylet választmányi tagjává választotta. Szaklapokban publikált.
Irod.: Zala vármegye feltámadása. 1930. 329. p. – Műszaki megbizás és kinevezés. In.: Keszthelyi Hirlap. 1935. május 5. 5. p. – Balatoni kis lexikon. 1940. 19. p. – Reischl Marcel: Egy unoka visszanéz. 1990. 1. köt. 162. p. – Georgikon 200. 19962001. 2. köt. p. 322-323. – Megyeri Anna: Középítkezések, városfejlődés Zalaegerszegen 1850–1945 között. In.: Zala megye ezer éve. 2001. p. 178-186.

↥

SZABLYA-FRISCHAUF FERENC
(Budapest, 1876. április 9. – Keszthely, 1962. október 5.) - festő- és iparművész.
A bp.-i Mintarajziskolában kezdte tanulmányait, majd Münchenben, 1898-tól pedig Nagybányán Hollósi Simonnál tanult. Atmoszférikus, naturalisztikus tájakat és portrékat, figurális kompozíciókat festett. Műveire a szecessziós formavilág volt hatással. 1903-ban Bp.-en rajz- és festő szabadiskolát nyitott, majd 1906-ban megalapította a M. Képzőművészek és Iparművészek Egyesülete (KÉVE) művészegyesületet, melynek tagjai iparművészettel is foglalkoztak. Rendszeresen részt vett a KÉVE hazai és külf. (Berlin, Drezda, Bécs) tárlatain. Tanítványai közé tartoztak: Dénes Valéria, Hoffmann Lenke, Feszty Masa, Kmetty János, Máté Ilona, Mikola András. Később elsősorban iparművészettel, bútor- és formatervezéssel, belsőépítészettel foglalkozott, mint az Iparművészeti Főiskola r. tanára 1914-től, majd 1938–43 között a főiskola rektora lett. Egyházi berendezési tárgyakat (oltár, szószék, padok, gyóntatószék, keresztelőmedence, imazsámoly) is tervezett. Az 1930-as években részt vett a Ganz-gyár által kifejlesztett Árpád sínautóbusz formatervezésében. 1944-ben nyugdíjazták. 1945 után Ábrahámhegyen, majd Keszthelyen élt. Alelnöki tisztséget töltött be az Orsz. Iparművészeti Társulatban, szerkesztette a M. Iparművészet c. folyóiratot, számos szakcikke jelent meg. Több festménye megtalálható a M. Nemzeti Galériában. 1936-ban Nemes Elza alapítványi díjat, valamint Állami nagy aranyérmet kapott.
F. k.: Merengő. – Farsang után. – Önarckép.
F. m.: Az országos Iparművészeti Főiskola szabályzatai. I–III. Összeáll. Bp. 1943.
Irod.: ML. 1965–1968. 4. köt. 397. p. – MFGA. 1988. 567. p. – MN. 1993–2004. 16. köt. 402. p. – RÚL. 1996–2008. 17. köt. 28. p. – MFGÉL. 1997. 2. köt. 322. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. 17. p. – www.wikipedia.hu

↥

SZABOLCS ANDRÁS, dr.
(Sümete, 1909. május 16. – Keszthely, 2003. február 25.) - közgazdász, díszpolgár.
Szülei Szkalos Emil ev. lelkész, Járossy Erzsébet újságíró, író. A bonyhádi Ev. Gimnáziumban és a bp.-i Fasori Ev. Gimnáziumban, majd a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanult, ahol 1935-ben diplomázott. 1943-ban megszerezte az Orsz. Gyakorlati Közigazgatási Vizsgabiz. belügyi szolgálatra képesítő oklevelét. Előbb díjtalan közigazgatási gyakornokként dolgozott Pest–Pilis-Solt–Kiskun vm.-ben, majd t. szolgabírónak választották (1936–38), Gömör és Kishont vm.-ében vármegyei aljegyzőként, főispáni titkárként, vármegyei közjóléti előadóként (1938–44), Pest–Pilis–Solt–Kiskun vm.-ben az aszódi járás szolgabírájaként (1944–45) alkalmazták. Részt vett a II. vh.-ban. 1948-ban szabadult szovjet hadifogságból. Keszthelyen telepedett le. Vasúti krampácsoló segédmunkás, kendergyári kazalrakó segédmunkás, később biztosítóint.-i körzetfelügyelő (1949–52), majd régészeti ásatásnál kubikos, vendéglátóipari csapos, áruforgalmi előadó (1952–54) lett. 1954-től a keszthelyi Mg. Technikum gondnokaként, főkönyvelőjeként, gazd. vezetőjeként, 1961-től a felsőfokú mg. technikum gazd. igazgatójaként, majd annak megszűnése után az Agrártudományi Egyetem Gazd. Főigazgatósága osztályvezetőjeként dolgozott. 1974-ben ment nyugdíjba. Az Egyetem Horgász Egyesületének titkáraként, majd elnökeként tevékenykedett. 1958-ban az ő, valamint Merényi Elemér és dr. Sági Károly kezdeményezésére újították fel a keszthelyi Helikoni Ünnepségeket. Javaslatára vállalta fel az ügyet a Nagyváthy János Mg. Technikum igazgatója, tantestülete és tanulóifjúsága, melyhez csatlakozott a Vajda János Gimnázium. 1971-ben négy részes táncballadát írt Egy Remek Rozsnyói Ifjú címmel. 1976-ban Gabriella c. horgász tárgyú elbeszélése jelent meg. Az 1989–90-es években a Keszthelyi Újságban Hétköznapi szamárságaink c. rovata, 1992-ben a Keszthely és Vidéke c. lapban A hazáért mindhalálig c. cikksorozata jelent meg. Feldolgozta a Tanácsköztársaság keszthelyi történéseit, a város fejlődéstörténetét. 1999-ben Keszthely város díszpolgárává választotta.
F. m.: Szabolcshad. 1-20. köt. Kézirat. 1993.– Az ifjúság Helikoni Ünnepségei Keszthelyen. Nagykanizsa. 1998. – Keszthely óvodáinak története 1870–1995-ig. Uo. 1998. – Gyülekezettörténeti adatok : A keszthelyi evangélikus gyülekezet történetének áttekintése. Összegyűjtötte, feldolgozta. Kh. 1999. – Dalol-e még Rozsnyón tavaszvárón a Rákos hegy? In.: Tóparti üzenet. 2000. p. 178-184.
Irod.: KKK. 1995. p. 100-101. – Kalmár Mónika: Helytörténettel megfertőzve : Beszélgetés dr. Szabolcs Andrással, Keszthely díszpolgárával. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1999. július 1. 6. p. – KKZM2000. 2000. p. 254-255. – Tóparti üzenet. 2000. 252. p. – Keszthely Város Önkormányzata 82/1999. (IV. 29.) sz. határozata. – Személyi forrás. – www.keszthely.hu

↥

SZABOLCS ANDRÁSNÉ, dr. (sz. Oppel Vilma.)
(Keszthely, 1912. február 5. – Keszthely, 1984. október 29.) - agrármérnök.
Dédnagyapja id. Oppel Károly (1809–1887). Nagyapja Ifj. O. Károly (1843–1915), szülei O. Ödön (1875–1939) és Kovács Irén, a mórichidai lelkész lánya. Dr. O. Jenő (1878–1947) és O. Imre (1883–1968) unokahúga. Dr. Szabolcs András (1909–2003) felesége. Szülővárosában polgári iskolát végzett, majd egy évig az aszódi ev. nevelő int. növendéke volt. Ezután beiratkozott a kőszegi ev. leány lyceumba. Leérettségizett, majd Keszthelyen a Gazd. Akad. hallgatója lett. 1933-ban diplomázott. Egy évig a szegedi tudományegyetem polgári iskolai tanárképző szakára járt, s tanári képesítést szerzett. Az aszódi ev. nevelő int.-ben helyezkedett el gazdaságvezetőként. 1937-ben kinevezték Szarvasra az ev. tanítóképző tanárának. 1939-ben feleségül ment Szabolcs András közgazdászhoz. Rimaszombatra költöztek. Férje harctéri szolgálata és hadifogsága alatt az üldözött zsidó gyermekek megmentésére Sztehló Gábor ev. lelkész által Bp.-en alapított és üzemeltetett „Pax”, v. más néven „Gaudiopolis” gyermekotthonban vállalt állást mint gazd. vezető. Ő volt az összekötő a Nemzetközi Vöröskereszttel is. Az otthon államosítása után 1948-ban Kőszegen, az akkor még egyházi mg. leánygimnáziumban tanított, majd 1949-ben áthelyezték a keszthelyi Nagyváthy János Mg. Technikumba. 1955-ben az újonnan megalakult Keszthelyi Mg. Főiskola adjunktusa lett. 1963–66 között elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemet. 1967-ben Debrecenben doktorált a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészkarán. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem megalakulása után a Növénytani Tanszéken – az egyetlen női – docensként oktatott. Tantárgya a növényélettan volt. A város képviselőtestületében is tevékenykedett. 1970-ben vonult nyugdíjba.
F. m.: Trifeniltetrazóliumkloridos életképességvizsgálat alkalmazása a fagyhatás kimutatásánál. Kh. 1967.
Irod.: Szabolcs András: Az új ház is megöregszik. In.: Pannon Tükör. 1997. 6. sz. p. 59-60. – Szabolcs András: Vázlatok az Oppel család történetéből. Kézirat. 1984. – Kalmár Mónika: Helytörténettel megfertőzve : Beszélgetés dr. Szabolcs Andrással, Keszthely díszpolgárával. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1999. július 1. 6. p. – Személyi forrás. – www.keszthely.hu

↥

SZABÓ CSABA
(Pécs, 1932. április 28. – Keszthely, 1991. november 17.) - újságíró.
A Magyar Posta szolgálatában töltött negyven évet, emellett újságíróként tevékenykedett. Nagy szerepe volt a Keszthelyi Hírlap újjászületésében 1989-ben. Elsősorban sporteseményekről tudósított a Magyar Rádió Győri és Pécsi stúdiója, a Dunántúli Napló, a Zalai Hírlap, a Somogyi Néplap, a Veszprémi Hírek, a Városi Televízió és a Keszthely és Vidéke részére.
Irod.: In memoriam. In.: Keszthely és Vidéke. 1991. november 22. 1. p.

↥

SZABÓ FERENC
(? – ?) - városbíró.
1785-ben volt Keszthely város bírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

↥

SZABÓ GYÖRGY
(? – ?) - városbíró.
1720-ban, valamint 1736–38-ban volt Keszthely városbírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

↥

SZABÓ GÉZA
(Budapest, 1906. november 22. – Keszthely, 1964. március 31.) - zeneszerző, zenekarvezető, prímás.
Középiskolai tanulmányait követően a Konzervatóriumban hegedű szakon diplomázott. Koncertpódiumokon lépett fel, többször szerepelt a Magyar Rádióban is. Elsősorban komolyzenei műveket komponált. Később zenekart szervezett, amelynek prímása lett. Hosszabb ideig muzsikált zenekarával együtt a Mátyás pincében. Részt vett a II. vh.-ban, ahol elvesztette jobb lábát. Keszthelyre költözött, Hévízen és a keszthelyi Hungária, Hullám Éttermekben, valamint a Halászcsárdában muzsikált. Keszthely megbecsült és híres prímása volt.
Irod.: Személyi forrás.

↥

SZABÓ ISTVÁN
(Cserszegtomaj, 1931. március 7. – Budapest, 1976. március 16.) - író.
Parasztcsaládból származott. A keszthelyi polgári iskola elvégzése után földművesként dolgozott. 1949–51 között traktoros volt a keszthelyi gépállomáson, majd fél évig katonai szolgálatot teljesített, melynek letöltése után hazatért szülőfalujába és ismét földművelésből élt. Közben 1951–53-ig az inotai építkezéseknél is folytatott segédmunkát. Első írói próbálkozásaira Vajkai Aurél néprajzkutató figyelt fel. 1953-ban megismerkedett Kodolányi Jánossal, majd Jankovics Ferenccel, aki Szigligeten bemutatta írótársainak. 1953–56 között a pesti egyetem bölcsészkarán magyar szakon folytatott tanulmányokat, de nem fejezte be. Előbb könyvtáros, majd szabadfoglalkozású író lett. 1954-től jelentek meg novellái. Művein Móricz Zsigmond és Kodolányi János hatása is érezhető. Írásainak legnagyobb része gyermekkorának környezetét, a paraszti világot idézi, a magyar falusi társadalom múltját és átalakuló életét mutatja be drámai feszültséggel, nagy lélektani érzékkel. Rendszeresen jelentek meg írásai az Új Hang és a Szabad Ifjúság c. lapban. Novelláiból Tallinban válogatás jelent meg észt nyelven. Bertold Brecht több tanulmányát is magyarra fordította Sós Endrével együtt, valamint W. Schreyer: A sárga cápa c. regényét. Alkotó munkásságának elismeréseképpen két alkalommal is József Attila díjjal jutalmazták (1957, 1964). Élete utolsó éveit már nagyrészt Cserszegtomajon töltötte, sírja is itt található.
F. m.: A lázadó (elbeszélések). Bp. 1956. – Varázslat kertje (elbeszélések). Bp. 1963. – Ne nézz hátra (elbeszélések). Bp. 1972. – Iskola a magasban (elbeszélések, önéletrajzi írások). Bp. 1977. – Hajnalok hajnala (válogatott elbeszélések). Bp. 1978. – Hazulról odáig (elbeszélések). Bp. 1980. – A szabadság keresztje (válogatott elbeszélések). Bp. 1987. – Isten teremtményei (összegyűjtött novellák). Bp. 1991. – A barátság szelleme (levél- és dokumentumgyűjtemény). Bp. 2009.
Irod.: Veszprém megye irodalmi hagyományai. 1984. p. 223-224. – KMIK. 1989. p. 374-375. – László József: Szabó István hűtlen hűsége. In.: Keszthely és Vidéke. 1991. március 7. 5. p. – Tüskés Tibor: „Ifjúkorom örökre gúzsba kötött”. In.: Hévíz. 1993. 2. sz. p. 16-21. – RÚL. 1996–2008. 17. köt. 54. p. – KMÍ. 1998–2000. 2. köt. 329. p. – VMÉL. 1998. 474. p. – ÚMIL. 2000. 3. köt. 2015. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. 47. p. – ZÉK. 2005. 247. p.

↥

SZABÓ JÁNOS, dr.
(Nyírvasvári, 1936. március 12. – Keszthely, 1994. július 16.) - agrármérnök, párttitkár.
Középfokú tanulmányait a kehidai Mg. Szakiskolában kezdte, majd a keszthelyi Mg. Technikumban érettségizett. A Pápai Járási Pártbiz. osztályvezetőjeként kezdett dolgozni 1960-tól. 1965-ben a keszthelyi Agrártudományi Főiskolán agrármérnöki diplomát szerzett, 1972-ben a bp.-i Politikai Főiskola elvégzése után kapott diplomát. 1977-ben a mg. tudományok kandidátusa lett, majd az MTA l. tagjai közé választották. 1972–82 között a keszthelyi Városi Pártbiz. első titkára tisztséget töltötte be. Jelentős szerepe volt a város fejlődésében: út- és csatornahálózat, energiaellátás, lakásépítések, óvodák, iskolák építése és felújítása, idegenforgalom. Kiemelt feladatának tekintette az új munkahelyek teremtését, a lakosság zavartalan ellátását. Támogatta a különböző kulturális egyesületeket, csoportokat és rendezvényeket. 1982-től az Agrártudományi Egyetem Termelésfejlesztési Int.-ét vezette, melynek megszűnése után, nyugdíjba vonulásáig az Egyetem munkatársaként látta el feladatait. Munkásságának elismeréseként 1974-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki, 1978-ban Veszprém Megyéért, 1979-ben Keszthely Városért kitüntetésben részesítették.
Irod.: Keszthelyi Krónika. 1979. február 1. A Zalai Hírlap melléklete. – Városi Pártbizottság és Városi Tanács dokumentációi. – Személyi forrás.

↥

SZABÓ SZILVESZTER PÁL
(Gyulakeszi, 1846. március 14. – Esztergom, 1899. március 5.) - szerzetes, tanár, alperjel.
Középiskolai tanulmányait Keszthelyen, Székesfehérvárott és Pesten végezte. 1863-ban lépett a rendbe, Pannonhalmán teológiát tanult. 1870-ben szentelték pappá. Előbb Pannonhalmán hitszónokként szolgált, 1871-től Győrött latint tanított a gimnáziumban. 1887-től alperjel volt Zalaapátiban, 1888-tól az esztergomi gimnázium tanáraként működött. Cikkei a győri főgimnázium értesítőjében jelentek meg.
F. m.: Latin–magyar szótár. Győr. 1878. – Magyar–latin szótár. Győr. 1878. – M. Tullii Ciceronis Philippiacae. Pozsony. 1883. – A latin irodalomtörténet vázlata. Kézirat helyett. Esztergom. 1896.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 13. köt. 258. has. – MKL. 1993–. 12. köt. 492. p.

↥

SZABÓ SÁNDOR, dr.
(Kisgörbő, 1915. január 20. – Keszthely, 2001. október 28.) - jogász, helytörténeti kutató, díszpolgár.
Paraszti családban született. A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Reálgimnáziumban érettségizett 1934-ben. A pécsi Erzsébet Tudományegyetemen 1938-ban jogi doktori címet szerzett. 1943-ban egységes bírói-ügyészi vizsgát tett. Jogi pályáját a nagykanizsai és a keszthelyi Járásbíróságon kezdte, hadifogsága után, 1947-től a Pécsi Ítélőtábla tanácstitkára lett. 1948-tól Szolnokon városi, járási ügyészként tevékenykedett. 1951-től Jászberényben vezető közvádló, Szolnokon városi, járási, vezető ügyész, megyei ügyész, majd megyei főügyész helyettes beosztásban dolgozott. 1956-ban részt vett egy katonai ügyészi átképzésen. 1956. őszén a szolnoki igazságügy forradalmi bizottságának társelnöke volt, ezért elbocsátották munkahelyéről. Visszakerült Keszthelyre, ahol 1957–58-ban ügyvédi feladatokat látott el, majd munkanélküli lett. Munkahelyei mellett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem idegenforgalmi szakát is elvégezte. 1960-ig a Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatal hévízi és keszthelyi Vendéglátó Vállalatnál dolgozott. 1960-ban Hévízre került, ahol idegenvezetőként helyezkedett el, majd irodavezetőnek nevezték ki, 1963–76-ig, nyugdíjazásáig keszthelyi irodavezetőként működött. Szívügye volt az idegenforgalom, a térség történetének, hagyományainak kutatása. Idegenvezetői tanfolyamokat szervezett, amelyekre több kiváló előadót hívott meg. Nyolc évig oktatta a Vajda János Gimnáziumban az idegenforgalmi ismeretek c. tantárgyat. Rengeteg feljegyzést készített a balatoni megyék településeinek történetéről, az idegenforgalmi útvonalak forgatókönyveiről. Tagja volt – Cséby Géza, dr. Frech’ Miklós, dr. Szabó István, Vári Andor mellett – a Magyar Rádió által meghirdetett „Táj változó fényben” elnevezésű vetélkedő keszthelyi csapatának, mely elnyerte a fődíjat. Alapító tagja volt a Keszthely Baráti Körnek, a keszthelyi újság újraindulásakor a táj történetéről számos írása jelent meg. A „Keszthely saját sajtója tükrében” c. bibliográfiájához 30 ezer szócikket írt, amely a Helikon Kastélymúzeum könyvtárában található és elévülhetetlen forrása a helytörténeti kutatásoknak. 1995-től a Keszthely Hévíz és Vidéke c. helyi lap helytörténeti rovatának állandó szerzője volt. Szemléletével maradandót alkotott a térség idegenforgalmában. Munkásságának elismeréseként több kitüntetésben részesült. Megkapta a Belkereskedelem Kiváló Dolgozója, Kiváló Idegenvezető, Veszprém Megyéért és Keszthely Városért (1994) kitüntetéseket. 2001-ben posztumusz Keszthely Város Díszpolgára címet adományoztak számára egész életműve elismeréséül.
F. m.: A Balatoni Szemle annotált bibliográfiája. Kh. 1990. – Schwarz Dávid, a kormányozható léghajó feltalálója. Kh. 1991. – Péteri és téti Takáts József, mint irodalomszervező. –– A balatoni Kurír repertoárja. – Az első keszthelyi újságkorszak hírlap bibliográfiája. – Keszthely neves szülöttei (kézirat). 1994. – Adalékok Polgárváros – Kiskeszthely történetéhez. Kh. 2002.
Irod.: KKK. 1995. 100. p. – KKZM2000. p. 253-254. – Cservenka György: Elment a krónikás. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 2001. november 15. 6. p. – Posztumusz díj dr. Szabó Sándornak. In.: Hévíz, Keszthely és Vidéke. 2001. november 29. 3. p. – Keszthely Város Önkormányzata 196/1994. (X. 27.) sz. határozata. – Személyi forrás. – www. keszthely.hu

↥

SZALAI DEZSŐ
(Kapolcs, 1910. január 25. – Budapest, 1979. december 4.) - szövetkezeti elnök.
Lakatos végzettséget szerzett, majd Tapolcán műhely-lakatos lett. 1932–51-ig mint önálló kisiparos, lakatos mesterként dolgozott. 1951-ben tíz fővel megalapította a Keszthelyi Vas- és Fémipari Szövetkezetet, ahol szövetkezeti elnökként tevékenykedett. Munkája során folyamatosan növelte a dolgozók létszámát, az 1960-as években már 250 fővel látták el a feladatokat. Különböző szakmai részlegeket (lakatos, géplakatos, esztergályos, autószerelő) hoztak létre. Fő tevékenységi körükben a lakosság ellátását szolgálták (vaskapu-, kerítés-, talicskagyártás, motorkerékpár, gépkocsik javítása). Több cégnek végeztek munkát megrendelések alapján. Kiemelt feladatának tekintette az ipari tanuló-képzést. Tanműhelyt hozott létre, ahol a fiatalok kiváló szakoktatók mellett sajátíthatták el a különböző szakmák fortélyait. 1970-ben létrehozta a gépkocsi szervizt, amely azóta is működik Keszthelyen. 1972-ben vonult nyugdíjba. Munkájáért több kitüntetést, elismerő oklevelet (Munka Érdemrend ezüst fokozata, Veszprém Megyéért Érdemérem arany fokozata, Kisipari Szövetkezet Kiváló Dolgozója, Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója) kapott.
Irod.: Személyi forrás.

↥

SZALAY ALBIN, dr.
(? – Pannonhalma?, 1992. február 9.) - szerzetes, tanár, iskolaigazgató.
1919–30-ig, majd 1938–41-ig a keszthelyi gimnáziumban mennyiségtant és természettant tanított, emellett a rend házfőnöki teendőit látta el. 1941-ben a gimnázium igazgatójává nevezték ki, ő volt az iskola utolsó premontrei igazgatója. 1948-ig működött ebben a minőségében, mely alatt átélte az intézmény államosítását és a rend feloszlatását. Mint az egész rend szeniora, még megélhette a rend újraindítását. Iskolán kívül is folytatott nevelői tevékenységet. Mint a Mária konregáció prézese, nevelte az int. ifjúságát. 1934–38 között Csornán mint újoncmester, a leendő premontrei tanárokat készítette fel hivatásukra. A premontrei nővéreknek pedig lelki vezetője volt, akik szintén tanítói-nevelői munkát végeztek. Keszthelyen sokoldalú támogatója volt a kisiparosságnak. 1928-ban egy dalosversenyen a Keszthelyi Iparosok Dalkörének karnagya volt. 1948-ban Keszthelyről Máriabesnyőre került, majd innen Rákoshegyre ment, ahol hosszú ideig élt. Idős korában a pannonhalmi papi otthonba költözött. 1988-ban ünnepelte papi szolgálatának 70-ik évfordulóját.
Irod.: Dr. Szalay Albin házfőnök a keszthelyi gimnázium új igazgatója. In.: Keszthely és Vidéke. 1941. július 19. 1. p. – Miklós Ráfael: A tanárok sorsa 1948 után. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. 107. p. – Gadácsi Lajos: Emlékezés dr. Szalay Albinra. In.: Vajda János Gimnázium évkönyve. 1990–1992. 113. p. – Kovács Imre Endre–Legeza László: Premontreiek. 2002. 56. p.

↥

SZALAY MIHÁLY
(Veszprém, 1920. november 9. – Szarvas, 1974. december 1.) - mezőgazdász, szakíró.
Édesapja géplakatos volt, akit korán elveszített. Érettségi után állatorvosnak szeretett volna tanulni, de a család anyagi nehézségei miatt másképpen kellett döntenie. A keszthelyi Gazd. Akad.-ra iratkozott be, ahol 1941-ben szerzett mezőgazdász oklevelet. Érdeklődése a haltenyésztés felé fordult. Mint az Orsz. Halászati Egyesület tagja, a pellérdi tógazdaságban dolgozott. Elvégzett egy pisztrángtenyésztéssel foglalkozó tanfolyamot. 1941-től Debrecenben a Gazd. Akad.-n gyakornokoskodott. 1942-ben a Kolozsvári Mg. Főiskola adjunktusaként tevékenykedett. 1943-ban beiratkozott a bp.-i egyetem állatorvosi karára. A II. vh. utolsó évében teljesített katonai szolgálatot, hadifogságba esett, ahonnan 1947-ben tért haza. 1949-ben fejezte be az állatorvosi szakot, de betegsége miatt diplomát nem szerzett. 1950-től a szarvasi Haltenyésztési Kísérleti Állomás munkatársa, majd főmunkatársa lett. 1953–57-ig a Földművelésügyi Minisztérium halászati osztályát vezette. 1957-től a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóint. Haltenyésztési osztályának irányításával bízták meg. 1968-tól haláláig a szarvasi Haltenyésztési Kísérleti Állomás igazgatói tisztét töltötte be, amit működése alatt nemzetközi rangra emelt. A magyar halászat és halkutatás kiemelkedő személyisége volt. Elsősorban a harcsa mesterséges szaporítása, a halas tavi pecsenyekacsa nevelése, a hal-lucerna-rizs vites forgó kidolgozása, a növényevő halak polikultúrás tenyésztése terén ért el eredményeket. Tagja volt az Orsz. Halászati Tanácsnak, vezetőségi tagja a MAE-nek, tagja és előadója a FAO európai tanácsadó biz.-ának. Széleskörű oktatói, ismeretterjesztői tevékenységet folytatott. Jelentős szakfordítói tevékenysége.
F. m.: Haltenyésztés az öntözéses vidékek halastavaiban és rizsföldjein. Bp. 1954. – A halak és a halak betegségei. Bp. 1961. – Tógazdasági pecsenyekacsa-nevelés. Gödöllő. 1964.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 298-300. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. p. 130-131. – Biographia. 2007. p. 316-317.

↥

SZALCZER SÁNDOR
(?, 1852. augusztus 2. – Keszthely, 1937. ?) - plébános.
1876-ban szentelték pappá. 1884-től Pécsváradon helyettes plébánosként szolgált, 1888-tól Báron, 1894–1907-ig (?) nyugdíjazásáig Bátán plébánosként működött. 1909-től Keszthelyen élt.
F. m.: A magyar emigránsok Törökországban 1849–1861. Pap János emigráns, m. kir. kúriai ny-iroda igazgató följegyzései nyomán kidolgozta. Pécs. 1893.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 13. köt. 348. has. – MKL. 1993–. 12. köt. 530. p.

↥

SZANYI FERENC
(Peremarton, 1854. november 19. – Balatoncsehi, 1927. július 28.) - plébános.
A teológiát Veszprémben és 1873–76-ban a Központi Papnevelő Int.-ben végezte. 1877-ben szentelték pappá Súron. 1880-tól Várpalotán, 1882-től Keszthelyen káplánként szolgált. 1888-tól Taranyban adminisztrátorként dolgozott, majd plébános lett. 1901–22 között Sümegen volt plébános, 1922-ben nyugdíjazták.
F. m.: Az apostoli lelkipásztor. Veszprém. 1898.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 13. köt. 389. has. – MKL. 1993–. 12. köt. 572. p.

↥

SZEDŐ PÁL
(Drégelypalánk, 1910. augusztus 30. – Veszprém, 1974. július 13.) - tanácselnök.
Gépkocsivezetői szakmát tanult. 1950-ben Veszprémbe került, ahol négy évig volt a megyei tanács ipari osztályának vezetője. 1954–56-ig Veszprém Város Tanácsának, majd 1970-ig a Keszthelyi Járási Tanácsnak volt az elnöke.
Irod.: VVL. 2009. 752. p.

↥

SZEGEDY RÓZA
(Ötvöspuszta, 1775. ? – Sümeg, 1832. május 18.) - múzsa.
Kisfaludy Sándor (1772–1844) felesége. Rokonságban állt gr. Festetics György nagyanyjával, férje szintén távoli rokona volt a grófnak. Anyját korán elvesztette. Apja halála után nagybátyja, Sz. János felsőörsi prépost lett a gyámja. St. Pöltenben, az orsolyita apácáknál tanult. 1800-ban kötött házasságot Kisfaludy Sándorral. Öt évig Kámban éltek, majd Sümegre költöztek. Festetics barátságot tartott fenn velük, zeneiskolája számára tőle kért magyar zenedarabokat. 1817-ben elkísérte férjét a Festetics által rendezett első keszthelyi Helikoni Ünnepre. Badacsonyi házuk ma emlékmúzeum. Kisfaludy Liza költői néven a Kesergő szerelem, a Boldog szerelem és a Két szerető szívnek történetében örökítette meg.
Irod.: Négyesy László: Gróf Festetics György a magyar irodalomban. In.: Keszthelyi Helikon. 1925. p. 37- 233. – Cséby Géza: Helikoni Ünnepségek 1817–1819. In.: Helikon 1994. : Keszthely. 1994. p. 18-32. – Cséby Géza: A Keszthelyi Helikoni Ünnepségek rövid története 1817–1819-ig. In.: Szabolcs András: Az ifjúság Helikoni Ünnepségei Keszthelyen. 1998. p. 9-26. – VMÉL. 1998. p. 484-485. – ZÉK. 2005. 254. p. – Cséby Géza: Az első keszthelyi Helikoni Ünnepről (1817. február). In.: Pannon Tükör. 2010. 1. sz. p. 52-62.

↥

SZEGHALMY BÁLINT
(Nagyvárad, 1889. április 21. – Deggendorf, 1963. június 16.) - építész.
A család kilencedik gyermekeként született, vallásos nevelésben részesült. Középiskolai tanulmányait Nagyváradon végezte. A bp.-i Műegyetem hallgatójaként 1912-ben szerzett építészi oklevelet. 1914-ben megkezdte katonai szolgálatát az I. vh.-ban, 1915-ben bekövetkezett sebesülése után, már nem kellett frontszolgálatot teljesítenie. 1917-ben főhadnaggyá léptették elő. 1919–29 között Nagykanizsán dolgozott, mint városi mérnök. Ebben az időszakban számos nevezetes munkát készített – karcagi kultúrház, hódmezővásárhelyi iparos egylet székháza, a szombathelyi felső kereskedelmi iskola épülete, a soproni ev. internátus épülete, a nagykanizsai mozgószínház és kultúrház – amelyek többségével pályadíjat is nyert. Nagykanizsán tervei alapján építették fel a Beák-villát, a Teutsch-kastélyt, a vásárteret és a piaci árucsarnokot. 1929-től kinevezték Miskolc főmérnökévé. Itteni működése idején számos országszerte elismert alkotása született, így a kalotaszegi stílusban tervezett Deszka-templom, valamint templomok (alagi, barcsi, magyaróvári, tihanyi, zalaegerszegi) és világi épületek egész sora. Elkészítette a sümegi és a tapolcai közös ref.-ev. templomok terveit. A keszthelyi ev. templom tervei az 1920-as években készültek, két változatban, kalotaszegi és neobarokk stílusban. A gyülekezet az utóbbi stílusút valósította meg, 1929-ben szentelték fel. 1932-ben a tervei alapján megépített ref. templomot is felszentelték Keszthelyen. Ebben az időszakban életre szóló barátságot kötött Németh Károly keszthelyi ref. lelkésszel. 1936-ban tagja lett a Budapesti Mérnöki Kamarának. 1938–40 között három tervvázlatot is elkészített a hévízi ref. templom felépítésére, de egyik sem valósult meg. 1945-ben Németországba menekült. Feleségével együtt több menekülttábort is megjárt, majd a bajorországi Deggendorfban telepedtek le.
Irod.: Szeghalmy Bálint élete és életműve. 1996. – VMÉL. 1998. – Megyeri Anna: Középítkezések, városfejlődés Keszthelyen 1850–1945 között. In.: Zala megye ezer éve. 2001. 194. p. – TÉL3. 2006. 125. p. – ZÉK. 2005. 254. p.

↥

SZEGHY ERNŐ SÁNDOR, dr.
(Pest, 1872. november 5. – Attyapuszta, 1952. március 4.) - szerzetes, tanár, szakíró.
A znióváraljai népiskolában, Zsolnán, Lőcsén, Pécsett, Zircen és Egerben végezte gimnáziumi tanulmányait, utóbbi helyen érettségizett. 1890-ben belépett a cisztercita rendbe. Teológiát a Bernardinumban tanult, 1897-ben szentelték pappá. 1897–98-ban az innsbrucki egyetemen bővítette ismereteit. Zircen apáti jegyző volt, 1898–1900 között Porván és Zircen lelkészként szolgált. Innsbruckban hittudományi doktorrá avatták. 1900–03-ban Tokióban adamóczi Ambró Béla japán követ fiainak nevelőjeként dolgozott. 1903–04-ben a bajai gimnáziumban hittant tanított, 1904–10-ig Bp.-en a Bernardinumban teológiát oktatott. 1910–17 között Rómában rendi ügyvivői minőségben szolgált. 1917-ben rövid ideig Svájcban élt. Győrött átlépett a karmelita rendbe, újoncéveit Grázban és Győrött töltötte, majd 1919-ben Győrött újoncmesterként működött. 1930-ban került Keszthelyre, ahol 1944-ig a kolostorban szolgált. 1944-ben Győrött elöljárónak választották. Cikkei több folyóiratban (Katolikus Szemle, Egyházi Közlemények, Alkotmány, Magyar Kultúra) közölték, fordításai is megjelentek.
F. m.: Japán. Bp. 1905. – A buddhizmus és kereszténység. Bp. 1909. – Szt. Terézia és a karmeliták. 1–2. köt. Bp. 1921. – Lisieux-i Szt. Terézke rövid életrajza. Bp. 1926. – Elmélkedések Jézus szenvedéséről. Kh. 1935. – Elmélkedések a Boldog Szűz Máriáról. Keszthely. 1936. – Emlékeim. Kassa. 1944. – A belső várkastély kapuja. Pécs. 1944.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 13. köt. 561. has. – MKL. 1993–. 12. köt. 691. p.

↥

SZEKERES VINCE, dr.
(Pécs, 1887. november 10. – Keszthely, 1976. március 7.) - állatorvos, higiénikus, egyetemi tanár.
1905-ben érettségizett az állami főreáliskolában. 1909-ben állatorvosi oklevelet, 1923-ban állatorvos doktori diplomát szerzett, majd 1925-ben letette az állatorvosi tiszti vizsgát. 1909–21 között honvéd állatorvosként szolgált. Állomáshelyei Galíciában, Bp.-en, Nagyszebenben, Brassón voltak. 1920-ban Keszthelyre helyezték, a 3. huszárezredhez. Zala megyében egy éven át járványvédelemmel foglalkozott. 1922-ben Keszthelyen községi állatorvosnak választották. 1923-tól ellátta a Gazd. Akad. tangazdaságának állatorvosi feladatait. 1941–49-ig akad.-i, főiskolai, majd egyetemi tanárként vezette a M. Agrártudományi Egyetem Keszthelyi Osztályának állategészségügyi tanszékét. Közben egyetemi osztályelnöki (1945–46), majd dékáni (1948–49) megbízást is teljesített. Ezt követően sok évtizedes tapasztalatait felhasználva ismét az állategészségügy aktív munkásaként az állami gazdaságok minisztériumában dolgozott. 1924-től kezdve végzett vizsgálatokat és kísérleteket, legjelentősebb eredményeit az állategészségtan területén érte el. Széles körű ismeretterjesztői tevékenységet folytatott, cikkei jelentek meg a Köztelekben, a Mg. Szemlében és egyéb szaklapokban. Közéleti tevékenységét nyugdíjba vonulása után is folytatta. Alelnöke volt a M. Orsz. Állatorvos Egyesületnek, elnöki tisztséget töltött be a helyhatósági állatorvosok szakosztályában. Elnöki tisztet viselt a keszthelyi járási pedagógus szakszervezetben, a keszthelyi szabadművelődési tanácsban, a járási pedagógusok nyugdíjas csoportjában. A keszthelyi Georgikon alapításának 175. évfordulójára, 1972-ben társszerzőként megírta az intézmény történetét 1918–1949-ig.
F. m.: Háziállatok élettana mezőgazdák számára. Kh. 1948. – Állathigiéne. Bp. 1955. – Az intézet története 1918–1949-ig. In.: Georgikon 175. Szerk. Sági Károly. Bp. 1972.
Irod.: Várnagy László: Szekeres Vince, dr. 1887–1996. In.: Magyar Állatorvosok Lapja. 1976. 6. sz. 408. p. – MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 326-330. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. 272. p. – MOÉL. 2004. 369. p.

↥

SZEKÉR ERNŐ
(Sátoraljaújhely, 1940. április 14. – Balatonfüred, 1988. augusztus 9.) - agrármérnök, zenész, újságíró.
Szüleivel 1952-ben költöztek Veszprémbe. A keszthelyi Agrártudományi Főiskolán szerezte diplomáját, de a zene töltötte ki életét. Az 1970-es években költözött Balatonfüredre. Ekkor már a Napló újságírójaként dolgozott. Később környezetvédőként is tevékenykedett. Harcolt a füredi Déry-ház megmaradásáért, nevéhez fűződik számos emléktábla elhelyezése, híres emberek elhanyagolt sírjának rendbetétele, a Kiserdő védetté nyilvánítása és a források rendezése. A Polányi-forrást tiszteletből róla nevezték el. A balatonarácsi katolikus temetőben nyugszik.
F. m.: Levél Arácsról. In.: Napló. 1985. augusztus 9. 5. p. – Ferencsik János zeneiskola, Balatonfüred. In.: Horizont. 1988. 1. sz. – Ladányi Miksa levelei. In.: Kritika. 1988. 2. sz. p. 29-33. – A balatoni vitorlázás kezdetei. In.: Napló. 1985. október 4. 4. p.– Emléktáblák Füreden. In.: Horizont. 1987. 1. sz.
Irod.: VMÉL. 1998. 486. p.

↥

SZELES JÓZSEF SÁNDOR
(Keszthely, 1956. március 17. – Zalaegerszeg, 2008. május 26.) - újságíró, költő.
Autószerelő, hegesztő és szakács szakmát szerzett, gimnáziumban érettségizett. 1976-tól jelentek meg versei országos napi-, hetilapokban, folyóiratokban és antológiákban. 1988-tól rendszeresen publikált a keszthelyi újságokban, a Zalai Hírlapban és a Szabad Földben. Alapító tagja volt a Zalai Írók Egyesületének, a Keszthelyi Írókörnek és az MDF-nek. 1987-ben Móricz Zsigmond Irodalmi ösztöndíjjal tüntették ki.
F. m.: A hóember álma. Zalaegerszeg. 1996. – Távol a part. Kh. 2010.
Irod.: Morvai–Szeles irodalmi est. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1993. április 6. 5. p. – KKK. 1995. 103. p. – KKZM. 1996. p. 241-242.

↥

SZELESS ISTVÁN, dr.
(Keszthely, 1910. augusztus 18. – Grossreifling-Krippau, 1999. november 6.) - erdőmérnök, tanársegéd, szakíró.
Ősi családja 1650 óta Keszthelyen élt. A keszthelyi gimnáziumban érettségizett, majd a Soproni Főiskolán szerzett erdőmérnöki oklevelet 1933-ban. Füzérradványban, gr. Károlyi birtokán kezdett gyakornokoskodni, majd 1934-ben a Mailáth-féle uradalom erdészetét vezette Zemplén vm.-ben. 1935-től az Erdőműveléstani és Vadászati Tanszéken Roth Gyula tanársegédje volt. Nagy szerepet vállalt a Mo.-on 1936-ban megtartott II. Erdészeti Nemzetközi Kongresszus, valamint az ahhoz közvetlenül csatlakozó IX. IUFRO kongresszus előkészítésében. Hivatalos tagja volt a világkongresszus magyar delegációjának. 1937-től az Esterházy Hitbizomány erdőmérnökeként dolgozott. 1941–45 között a Kerkavölgyi Rt. Lenti Fűrészüzemét és Faraktárát vezette. A háborús időszakban a nehéz körülmények ellenére a Lenti Fűrészüzemet az ország legkorszerűbb üzemévé fejlesztette. Mellette a kőszegi erdőgondnokság is vezetése alá tartozott. 1945-ben Burgenlandba helyezték, ahol üzemterveket készített a Hitbizomány burgenlandi részében Lakompakon és Dérföldön. 1955-től irányította az Esterházy Lakompak Erdőgondnokságát, majd 1959-től jószágigazgató lett. Szakmai elgondolásai alapján helyrehozták a háborús gazdálkodástól tönkretett erdőbirtokot. 1959-ben doktorált a bécsi Bodenkultur Egyetemen. 1963-tól a bécsi Erdészeti Kutató Int.-nél osztályvezetői tisztséget töltött be, ezután 1967-től a herceg Liechtenstein Kalwang-i erdőbirtokának főerdőmestere, majd erdőigazgatója lett. 1975-ben nyugdíjba vonult. A továbbiakban az Erdődy, Battyány és Draskovich erdőbirtokok burgenlandi birtokai számára szaktanácsadói feladatokat látott el. Tud. cikkei rendszeresen megjelentek osztrák és magyar szaklapokban is, utóbbiakban ismertette a fejlett osztrák erdőgazdálkodást. Munkássága alatt foglalkozott az erdőgazdálkodás ökonómiai kérdéseivel, az erdei fenyő felújításával, valamint vadászattal. Zala megyei erdészekkel rendszeres kapcsolatot tartott fenn.
F. m.: A gyérítések erdőhasználati és üzemtani vonatkozásai. 1942. – A Lichtenstein hercegi erdőüzemek Ausztriában. ERFA. 1990. 3. sz. p. 8-9. – Az admonti bencés apátság erdőgazdasága. ERFA. 1990. 3. sz. p. 17-18.
Irod.: ZÉK. 2005. p. 254-255.

↥

SZENCZY IMRE, Szenczi
(Szombathely, 1798. július 8. – Csorna, 1860. március 2.) - szerzetes, tanár, iskolaigazgató, klasszika-filológus, botanikus.
1814-ben lépett a premontrei rendbe. Filozófiai és teológiai tanulmányait Csornán, majd Pesten végezte. 1821–23-ig a keszthelyi gimnáziumban tanított, majd a rend szombathelyi gimnáziumának volt tanára. 1825-ben került vissza ismét Keszthelyre, 1828-ig oktatott a gimnáziumban, majd később 1843–46 között igazgatói tisztséget töltött be. Keszthelyi tartózkodása alatt kedvelte meg a növényvilágot és vált műkedvelő botanikussá, a természet szeretete élete végéig elkísérte. Részletesen foglalkozott – feltehetően Liebbald Gyula és Wierzbicki Péter hatására – Keszthely vidékének flórájával. Számos gyűjtést végzett a gyenesi Vadleány-dombnál, valamint kiemelkedő jelentőségűek a vindornyai tőzeglápon gyűjtött növényei (tőzegeper, rovarfogó harmatfüvek, vidrafű, kékperje, perjeszittyó). Gyűjtéseivel a virágos fajok mellett gazdagította a nagyrészt keszthelyi eredetű magyar moha-anyagot is. Ritka növényeket szerzett be külföldről és termesztette is azokat. Kiemelkedő szerepe volt – Hutter Mihály és Wierzbicki Péter mellett – a Balaton flórájának és a vindornyai láp növényvilágának kutatásában. Botanikai munkásságának értékét herbáriuma tükrözi, amelyet 1925-ben Gáyer Gyula ismertetett. Az 1830-as években a Tudománytár, az Athenaeum és a Figyelmező c. lapban jelentek meg írásai. 1840-től a fővárosban a Religio és Nevelés, valamint a Fasciculi Ecclesiastico-literarii c. folyóirat segédszerkesztője volt. Egyházi lapokban több száz kisebb vallásbölcseleti írása, fordítása jelent meg. Római klasszikusokat, francia és német nyelvű műveket fordított (C. Julius Caesar munkái. I–II. Buda. 1839–1840.; Szalézi Szent Ferenc: Philothea, vagy útmutatás az istenes életre. Szombathely. 1858). 1838-tól az MTA l. tagjává választották, 1847-től a Kisfaludy Társ., 1855-től a Kir. M. Természettudományi Társ tagjai közé tartozott. 1858-tól préposti címet kapott Csornán, melyet haláláig viselt.
F. m.: A növényvándorlás. In.: A magyar orvosok és természettudósok munkálatai. 1847. – A szentek tudománya, vagy útmutatás a tökéletes életre. Szombathely. 1857. – A keresztény tudománynak rövid foglalatja. Szombathely. 1857.
Irod.: Szinnyei. 1987–1989. 13. köt. 695-697. has. – A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 109-112. – MKL. 1993–. 12. köt. 791. p. – MN. 1993–2004. 16. köt. 631. p. – Tóth Péter: Szenczy Imre. In.: Szombathelyi tudós tanárok. 1998. p. 113-133. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. 317. p. – MMA. 2002. 841. p. – MTAT. 2003. 3. köt. 1228. p. – Szabó István: Szenczy Imre keszthelyi botanikai munkássága. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 179-184.

↥

SZENDEFI ÁRPÁD
(Újpest, 1895. május 12. – Budapest, 1967. március 9.) - újságíró, zenész, politikus.
Édesapja Szendefi Aladár zenész volt, családjával 1903-ban költözött Keszthelyre. 1913-ban érettségizett a keszthelyi gimnáziumban. A Soproni Iparkamara ösztöndíjának segítségével tanulhatott tovább Bp.-en a Keleti Akadémián. Itt került kapcsolatba a Galilei Körrel. Tanulmányai befejezése után az I. vh-ban teljesített katonai szolgálatot. Leszerelése után Hévízszentandráson nemzetőrséget szervezett. Belépett a szociáldemokrata párt keszthelyi szervezetébe. 1919 márciusában, miután a Keszthelyi Hirlap címét Testvériségre változtatták, kinevezték a hetilap biztosává. Számos cikket írt benne. A lap a Tanácsköztársaság helyi történetének egyik forrása lett. Szerkesztői tevékenysége mellett agitációs és kulturális tevékenységet is folytatott. Tagja volt a keszthelyi Proletár Színháznak. A tanácskormány lemondása után az építőmunkások egységének vezetője lett. Letartóztatása után fegyházbüntetésre ítélték, amit a szegedi Csillagbörtönben töltött le. 1921-ben szabadult, majd a zalaegerszegi internálótáborba került. Szabadulása után visszatért Keszthelyre. Az 1920-as évek végén egy fővárosi banknál helyezkedett el, 1931-ben Ausztriában egy bécsi bank alkalmazottja lett. Párizsban is járt, ahol a Népszava számára küldött tudósításokat. Hazatérése után büntetett előélete miatt nagyon nehezen kapott munkát, zongoristaként alkalmi keresethez jutott. 1944-ben letartóztatták és Kistarcsára internálták. 1945 után tagja lett az SZDP-nek és aktívan bekapcsolódott a politikai életbe. Az OTI egyik igazgatójává nevezték ki. 1948-ban azonban leváltották, kohold vádak alapján kizárták a pártból. 1956 után nyugdíjazásáig a Technoimpex kereskedelmi osztályán dolgozott. Nyugdíjas éveiben sajtó alá rendezte többkötetnyi börtönnaplóját. 1959-ben Tanácsköztársaság Emlékéremmel tüntették ki.
Irod.: Czeglédy József–Sági Károly: Adatok a Tanácsköztársaság keszthelyi történetéhez. In.: Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. 1965. p. 163-190. – Gyerák István: Keszthely 1918–1919. 1969. p. 83-84. – Élni emberül. 1980. p. 467-468.

↥

SZENDREY JÚLIA
(Keszthely, 1828. december 29. – Budapest, 1868. szeptember 6.) - költő, író, műfordító.
Újmajorban született, apja Szendrey Ignác, a Festetics uradalom gazdatisztje volt, majd Erdélyben Erdődön a Károlyi grófok birtokán szolgált. 1840–44 között Pesten Teczer (Lejtei) Lilla leánynevelő int.-ében tanult, idegen nyelveket, irodalmat, zongorát és táncot. Elsősorban G. Sand, Chopin és Heine voltak rá hatással. 1846. szeptember 8-án ismerkedett meg Nagykárolyban egy megyei bálon Petőfi Sándorral. Édesapja ellenezte kapcsolatukat. Megismerkedésük után egy évvel összeházasodtak. Pestre költöztek, egy fiuk született Debrecenben, Petőfi Zoltán. A forradalom napjaiban férjét segítette, 1849. július 20-án Tordán látták egymást utoljára. Petőfi halálhíre után kisfiával Kolozsvárra utazott, majd Erdődre, ezután pedig Pesten próbálta kideríteni elesett férje sorsát. Kapcsolatba került Horváth Árpád egyetemi tanárral, akihez 1850. július 21-én feleségül ment. Sikertelen házasságukat nemzeti felháborodás kísérte. Három gyermekük született, de 1867-ben különköltöztek. Szülővárosába újra csak 1856-ban látogatott vissza édesapjával. Szendrey Júlia maga is foglalkozott az írással, életműve azonban egyenetlen és töredékes. Rendszertelenül írt naplójegyzeteket, amelyek kevésbé forrásértékűek. Az 1850–60-as években megjelent néhány elbeszélése és regénye. A fenyő és a vadrózsa c. allegória Petőfivel való kapcsolatáról. Verseinek fő témája a halál, a látszat és a valóság ellentéte, az elvágyódás, az álarcos élet. Lefordította Andersen néhány meséjét, az író első magyar fordítója volt. Dalok is fűződnek nevéhez, többek között a Nem szól a tilinkóm c. (zene: Szendrey Júlia, vers: Tompa Mihály), Ne higgy nekem c. (zene: Dirner Gusztáv, vers: Szendrey Júlia). Keszthelyen 1957–2004 között általános iskola viselte a nevét.
F. m.: Petőfiné Szendrey Júlia költeményei és naplói. Bp. 1909. – Petőfiné Szendrey Júlia eredeti elbeszélései. Bp. 1909. – „Ha eldobod egykor az özvegyi fágyolt”. Petőfiné Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomása. Kiad. Mikes Lajos, Dernői Kocsis László. Bp. 1930. Reprint. 1999.
Irod.: Szendrey Júlia ismeretlen naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomása. Közzéteszik Mikes Lajos és Dernői Kocsis László. 1930. – Szinnyei. 1980–1981. 10. köt. 1027-1030. has. – MN. 1993–2004. 16. köt. 633. p. – Fábri Anna: „A szép tiltott táj felé”. 1996. p. 73-75. – Magyar költőnők antológiája. 1997. 87. p. – MÉNL. 1999–2004. 201. p. – ÚMIL. 2000. 3. köt. p. 1752-1753. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. p. 321-322. – Emlékkönyv a keszthelyi Szendrey Júlia Általános Iskola fennállásának 120. évfordulójára. 2003. p. 10-13. – ZÉK. 2005. 256. p. –Mezey Katalin: Szendrey Júlia keszthelyi kiállításának megnyitóján. In.: Hévíz. 2008. 2-3. sz. p. 14-18.

↥

SZENTES SEBESTYÉN
(Szovát, 1754. ? – Albár, 1826. július 22.) - hitszónok, plébános.
1773-ban Keszthelyen belépett a mariánus ferences rendbe, 1777-ben pappá szentelték. A szentantali zárdában volt hitszónok. 1788-ban feloszlatták a rendházat. Az esztergomi főegyházmegye szolgálatába lépett. Egyház-Gellén segédlelkészként szolgált, majd Albáron működött ebben a minőségében, később pedig plébános lett.
F. m.: A magyarországi egyházi gyülekezetért az albári templomban az Istenhez naponként nyújtandó s versekben foglalt fohászkodások. 1822. – Az albári templom szentelésinek esztendőkint való előfordulására készített ének. Pozsony. 1823.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 13. köt. 720. has. – MKL. 1993–. 12. köt. 959. p.

↥

SZERDAHELYI LÁSZLÓ
(Budapest, 1910. augusztus 5. – ?, 1983. december 25.) - hegedűművész.
A keszthelyi gimnáziumban érettségizett. Már 15 éves korában oklevelet szerzett a Zeneművészeti Főiskolán, Hubay Jenő tanítványaként. 1928-ban a drezdai filharmonikusok első hangversenymestereként lépett fel, majd a breslaui opera és filharmoniai társaság első hangversenymestere lett. Európa-szerte adott koncerteket, világhírű művészekkel szerepelt együtt, fellépett többek között Finnországban és Németországban.
Irod.: Keszthelyi Hírek. 1926. június 20. 3. p. – MMK. 1936. 494. p. – Klempa Károly és a Keszthelyi Premontrei Gimnázium. 1991. 33. p. – KNSZ. 1994. 82. p. – Személyi forrás.

↥

SZERECZ IMRE, dr.
(Murafüzes, 1890. június 13. – Keszthely, 1972. február 13.) - szerzetes, kanonok, tanár, iskolaigazgató, apátplébános.
A gimnáziumot Kőszegen kezdte és a keszthelyi premontrei gimnáziumban fejezte be. Egyetemi tanulmányait Bp.-en és Fribourgban végezte. Egész tanári működése a keszthelyi gimnáziumhoz kapcsolódott. 1916–36-ig magyar, latin, angol és francia nyelvet tanított, 1936–41 között az iskola igazgatói tisztségét töltötte be. 1937-ben a Keszthelyi Társaskör (Kaszinó) elnökévé választották. 1942-ben keszthelyi plébánossá és címzetes hahóti apáttá nevezték ki. 1963-ban vonult nyugdíjba, haláláig Keszthelyen élt. Irodalmi és pedagógiai témájú tanulmányai jelentek meg a gimnáziumi értesítőkben. Angol nyelvből fordított két munkája és a kódexekről írt tanulmánya könyv alakban is megjelent. Igazgatóként folytatta elődje kultúrmunkáját. Nevelési programjába felvette az időszerű eseményeket, így pl. az 1938. évi eucharisztikus kongresszust, amelyre az ő szervezésében a gimnázium ifjúsága szüleikkel, tanáraikkal együtt külön vonattal utazott a fővárosba.
F. m.: Angol szemmel Keszthelyen 1815-ben. Ford. és bevezette. Bp. 1935.
Irod.: Szerecz Imre dr. a gimnázium új igazgatója. In.: Keszthelyi Hirlap. 1936. julius 19. 1. p. – Dr. Szerecz Imrét választották a Társaskör elnökének. In.: Keszthelyi Hirlap. 1937. julius 4. 1. p. – Dr. Szerecz Imre a keszthelyi plébánia adminisztrátora. In.: Keszthely és Vidéke. 1941. junius 28. 1. p. – A csornai premontrei kanonokrend Keszthelyi Gimnáziumának évkönyve. 1942. 13. p. – Dr. Szerecz Imre apáti kinevezése. In.: Keszthely és Vidéke. 1942. június 6. 1. p. – Vajda János Gimnázium évkönyve. 1992. 95. p. – ZÉK. 2005. 257. p.

↥

SZIGETI REZSŐ
(Nagykanizsa, 1900. november 25. – Keszthely, 1969. április 17.) - sportoló, főmozdonyvezető, műszaki főellenőr.
Vasutas dinasztiából származott. Születését követően a család Keszthelyre költözött. 1919-ben a fenékpusztai tőzegtelep főgépésze. Később a MÁV alkalmazottjaként előbb Tapolcán, majd Bp.-en dolgozott. Kiváló fizikai adottságait különféle erő-sportágakban kamatoztatta. Ökölvívásban, gerelydobásban, diszkoszvetésben is szerzett sporteredményeket, de legnagyobb sikereit előbb pehelysúlyú, majd középsúlyú kötöttfogású birkózásban érte el a Budapesti MÁV Előre SC és a MOVE (Magyar Országos Vasutas Egylet) színeiben. Számos arany, ezüst és bronzérem tulajdonosa lett, amelyről orsz. lapok is beszámoltak. 1936-tól ismét Tapolcán dolgozott, főmozdonyvezetőként, ill. műszaki főellenőrként. Ezzel egy időben edzősködött. 1946-ban B-listázták. Ekkor előbb a nyirádi, majd a keszthely-fenékpusztai kendergyárban lett főgépész. 1952-ben rehabilitálták és visszakerült Tapolcára. 1951-től haláláig ismét Keszthelyen élt.
Irod.: TÉL2. 2003. p. 126-127. – Személyi forrás.

↥

SZILVÁSI LAJOS
(Szolnok, 1932. január 13. – Budapest, 1996. november 9.) - író, újságíró.
Keszthelyen érettségizett 1950-ben. 1950-től Bp.-en az MTI bel-, majd külpolitikai főszerkesztőségének munkatársaként dolgozott, 1954–55-ben a Szabad Nép belső munkatársa, riportere volt. 1956-ban a Szabadság c. lapnál rovatvezető helyettes, riporter és tárcaíró beosztásban működött. 1957–58-ban az MTI külpolitikai főosztályán rovatvezető kiadványszerkesztői feladatokat látott el. 1958-tól az Újítók Lapjánál volt olvasószerkesztő, 1977-tól a Delta c. természettudományi folyóirat főszerkesztő-helyetteseként tevékenykedett. Első novellái a Csillag c. folyóiratban, és a Fiatal írók antológiája c. kötetben jelentek meg. Népszerűvé a romantikus-kalandos történetei, olvasmányos lektűrjei tették. Több regénye külföldön is megjelent. 1951-ben József Attila díjjal jutalmazták.
F. m.: Középiskolások. Bp. 1953. – Riadó a tárnák felett. Bp. 1955. – Fény a hegyek között. Bp. 1956. – Bujkál a hold. Bp. 1960. – Csillaghullás. Bp. 1960. – Appassionata. Bp. 1961. – Egyszer-volt szerelem. Bp. 1961. – Nem azért született. Bp. 1962. – Kinek a sorsa? Bp. 1964. – Albérlet a Síp utcában. Bp. 1964. – És mégis őrizetlenül. Bp. 1964. – Fekete ablakok. Bp. 1965. – Ködlámpa. Bp. 1967. – Ott fenn a hegyen. Bp. 1967. – Kipárnázott kaloda. Bp. 1969. – Születésnap júniusban. Bp. 1969. – Légszomj. Bp. 1970. – Vízválasztó. Bp. 1972. – Ördög a falon. Bp. 1973. – Egymás szemében. Bp. 1976. – Hozomány. Bp. 1978. – Karácsony. Bp. 1979. – Lélekharang. Bp. 1981. – Szökőév. Bp. 1982. – A néma. Bp. 1985. – Jegenyék-ciklus: 1. A bojnyik. Bp. 1987. – 2. A jackman. Bp. 1988. – 3. A kísértet. Bp. 1989. – 4. Ott fenn a hegyen. Bp. 1989.
Irod.: Veszprém megye irodalmi hagyományai. 1984. 245. p. – KMÍK. 1989. 400. p. – MKK. 1990. 572. p. – RÚL. 1996–2008. 17. köt. 520. p. – ÚMIL. 2000. 3. köt. 2153. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. p. 442-443. – ZÉK. 2005. 257. p. – MF. 2005. 2. köt. 1044. p.

↥

SZIMEISZTER JÁNOS
(Sármellék, 1904. június 1. – Keszthely, 1984. augusztus 18.) - cipész, politikus, díszpolgár.
A háborút követően az MKP Keszthelyi Szervezetének vezetőségi tagja, Keszthely helyettes városbírója lett. Részt vett a Keszthelyi Nemzeti Bizottság munkájában, 1946–49-ig elnöki tisztet viselt. 1948–49-ig a Keszthelyi Ipartestület elnöke volt. A ZÁÉV-ban dolgozott, nyugdíjba vonulása után a ZÁV üdülő gondnokaként tevékenykedett. 1975-ben Keszthely város díszpolgárává választotta.
Irod.: A Keszthelyi Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1946. január 7. – 1949. január 31. – Keszthely első díszpolgárai. In.: Napló. 1975. május 9. Kh. c. mell. 2. sz. 1. p. – Tar Ferenc: A pártviták tükröződése a helyi sajtóban : 1946–48. 1988. – Cséby Géza. Száztíz esztendő. 1996. p. 67-70. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. p. 61-62. – Személyi forrás.

↥

SZOLLÁR ISTVÁN
(Kővágóörs, 1880. április 5. – Nemesbük?, 1959. február ?) - pártelnök, újságíró, tanító.
Apja falusi tanító volt. Tanulmányait Felsőlövőn és Sopronban végezte. A soproni ev. tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet 1898-ban. Sopronbükön tanított két évig, 1900-ban segédtanítónak került Keszthelyre. A járási és megyei tanítógyűléseken rendszeresen tartott pedagógiai és társadalmi tematikájú előadásokat. 1906–09 között szerkesztette a Keszthelyen megjelenő Balatonvidék c. hetilapot, melynek később is munkatársa volt. 1914-ben részt vett Jénában a „Ferein-kurs” pedagógiai tanfolyamon, melyről útileveleket jelentetett meg a lapban. A világháború miatt félbeszakította tanulmányait, bevonult katonának, több kitüntetést is kapott. A háború után felhatalmazást kapott a nagykanizsai kormánybiztostól a keszthelyi nemzetőrség megszervezésére, e célból létrehozta a katonatanácsot. Csatlakozott a megalakuló Szociáldemokrata Párthoz, s annak baloldali csoportosulásához. 1919-ben a munkás tanács tagjává választották és a közalkalmazottak szakszervezetének elnöke lett. Kinevezték a községi elemi iskola igazgatójának. A Tanácsköztársaság bukása után fogságba került. Felmentették igazgatói tisztjéből, 1922-ben tanítói állásából is, a katedrára nem térhetett többé vissza. Izgatás címén vádat emeltek ellene, s internálták. Szabadulása után Nemesbükre költözött. Fakereskedő cégek ügynökeként dolgozott. 1942–49 között visszatért Keszthelyre, magánúton tanított polgári iskolai tanulókat. A II. vh. után nyugdíjba vonult. 1949-től Nemesbükön élt, az ifjúság demokratikus nevelésével, tsz-szervezéssel foglalkozott, majd tsz-pénztárosként tevékenykedett.
Irod.: Gyerák István. Keszthely 1918–1919. Kézirat. 1969. 40. p. , p. 183-184. – Nagymihály József: A keszthelyi Csány László Általános Iskola története 1975–1991. Kézirat. 1991. p. 56-58., mellékletek.

↥

SZTANKOVICS JÁNOS
(Sajókaza, 1869. április 17. – Budapest, 1938. február 18.) - állatorvos, mezőgazdász, akadémiai igazgató.
Édesapja gazdatiszt volt. Hencz Antal (1839–99) veje. Középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte, majd Kassán a Gazd. Tanint.-ben szerzett mezőgazdász oklevelet. Közben ösztöndíjas segédként Nagyszentmiklóson dolgozott, majd Csákóvárott a földműves iskolában. 1891-ben Bp.-en az Állatorvosi Akad.-n szerzett oklevelet. 1893-ban Magyaróvárott a Gazd. Akad.-n, 1894-ben az Állatorvosi Akad.-n, 1896-ban Kassán, a Gazd. Tanint.-ben tanított. 1898-ban került Keszthelyre, a Gazd. Tanint.-be, ahol előbb, mint segédtanár, az Állattenyésztési Tanszék előadója, majd az intézet állatorvosa lett. 1900-ban r. tanárrá nevezték ki. 1903-ban a gazd. tanácsadó biz. tagjává választották. 1904-ben a Debreceni Gazd. Tanint. igazgatójává nevezték ki, ugyanezt a címet 1908-tól Kolozsvárott, 1913-tól Debrecenben, 1921-től Keszthelyen a Gazd. Akad.-n viselte 1932-ig. Irányítása alatt rendezték a tangazdaság ügyeit, megkezdték a világháború alatt rongálódott intézmény átépítését és korszerűsítését. 1929-ben befejeződött az Akad. főépületének második emelettel való bővítése. A környező falvakban népszerűsítő gazdasági előadásokat szerveztek. Jelentős publikációs tevékenységet folytatott szaklapokban, fővárosi és megyei lapokban. A gazd. szakoktatás terén végzett munkájáért többször is magas kitüntetésben részesítették, többek között megkapta a II. osztályú Magyar Érdemkeresztet (1929). Tagja volt több mg. egyesületnek és társulatnak, védnöke Keszthelyen az ifjúsági segítő egyesületnek, amely számára alapítványt létesített. 1925-ben kezdeményezésére alapították a Georgikon vándorserleget. 1932-ben a fővárosba költözött, ahol a szakoktatás terén látott el feladatokat.
F. m.: A Keszthelyi Magyar Királyi Gazdasági Akadémia Értesítője. Szerkesztette. 1930–1931.
Irod.: Zalai Évkönyv 1928. évre. 1928. 70. p. – DK. 1941. 33. p. – MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 368-370. – Georgikon 200. 1996–2001. 1. köt. 232. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. 524. p. – ZÉK. 2005. 258. p.

↥

SZTROKAY ANTAL, nemescsói (Sztrokai)
(Salfa, 1780. december 20. – Pest, 1850. július 9.) - jogász, akadémikus, költő.
Apja Sztrokay Pál birtokos, az 1796. évi Vas vm.-i nemesi felkelés tagja volt. Középiskolai tanulmányait Sopronban az ev. líceumban végezte. 1803-ban Keszthelyen gr. Festetics György írnoka volt, akinek megbízásából Hochberg Georgikáit fordította, több magyar és latin nyelvű alkalmi költeményt írt. Pesten elvégezte a jogi egyetemet, 1804-ben ügyvédi oklevelet szerzett. 1804-től Kőszegen szolgált ügyvédként, 1807-től Baján uradalmi ügyészként működött. 1810-től Pesten keresett ügyvédként tevékenykedett. Nevéhez fűződik, hogy befejezte Perger János Törvénytudományi műszótárát. 1832-ben az MTA l., 1835-ben r. tagjává választották. Örököse 1864-ben jog- és államtudományi pályaművek jutalmazására alapítványt létesített az MTA-n (Sztrókay Antal-díj).
F. m.: Fényoszlop. Bécs. 1800. – Cupressus. Sopron. 1800. – Eucharisticon. Szombathely. 1804. – Öröm dal. Szombathely. 1804. – Öröm dal. Kőszeg. 1804. – Méltóságos R. sz. b. Gróf Széki Teleki László úrnak… Pest. 1812. – Marcus Annaeus Lucanus Pharsaliája. Fordította. Pest. 1833.
Irod.: Keszthelyi Helikon. 1925. p. 136-137. – Szinnyei. 1980–1981. 13. köt. 1147-1148. has. – ÚMIL. 2000. 3. köt. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. 534. p. – MTAT. 3. köt. 1261. p.

↥

SZUPER KÁROLY
(Halas, 1821. május 28. – Budapest, 1892. szeptember 18.) - színész, színigazgató, rendező.
A kiskunhalasi ref. főgimnázium alsó osztályait végezte el. 1838-ban Halason lépett először színpadra Fekete Gábor társulatában. Vándorszínészi pályája során 1846-ig bejárta szinte az egész országot. 1842–43-ban Székesfehérvárott és Kecskeméten Petőfi Sándor színésztársa volt. 1846 után önállósította magát, Zomborban átvette Komáromi Lajos társulatának vezetését, ettől kezdve kisebb megszakításokkal 35 éven át volt önálló, ill. társigazgató. Az ország szinte minden pontján fellépett együttesével. Keszthelyen szerepelt 1850-ben, 1866 nyarán, valamint 1871-ben. 1880-ban Szigetvárott mondott le a társulat vezetéséről és a Nemzeti Színház hívására a Várszínház ellenőreként, ill. az Orsz. Színészegyesület helyettes pénztárosaként tevékenykedett. Színműírással is próbálkozott. A vidéki színjátszás egyik legjelentősebb alakja volt.
F. m.: A tömeges népfölkelés (színmű). Bemutató: Kecskemét. 1848. – Szuper Károly színészeti naplója. 1830–1850. Bp. 1889.
F. sz.: Gubetto (Hugo: Borgia Lucretia) ; Lejtfi (Varin–Boyer: Földszint és lebuj) ; Csóri Ferke (Szigligeti Ede: Nagyidai cigányok) ; Remeki (Degré: Bál előtt és bál után) ; Lectoure ( Dumas: Paul Jones) ; Peti (Szigeti I.: Viola).
Irod.: PNL. 1893–1900. 15. köt. 854. p. – Szinnyei. 1980–1981. 13. köt. 1162-1163. has. – Szarka Lajos: Thália papjai Keszthelyen az első világháborúig. In.: Művelődéstörténeti tanulmányok. 1990. ZGY. 31. p. 303-327. – MN. 1993–2004. 17. köt. 52. p. – MSZL. 1994. 778. p. – ÚMIL. 2000. 3. köt. 2181. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. p. 541-542. – Színház az egész!... 2005. 352. p.

↥

SZUTRÉLY ANTAL, dr.
(Felsőgalla, 1919. április 21. – Keszthely, 1997. május 30.) - orvos, kórházigazgató.
Édesapja dr. Szutrély Antal belgyógyász, a tatabányai Városi Kórház főorvosa volt. Középiskolai tanulmányait Bp.-en, a Cisztercita Gimnáziumban végezte. 1943-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán. 1949-ig a fővárosi II. sz. Sebészeti Klinikán tanársegédként dolgozott. 1949–51 között különböző vidéki városokban teljesítette hivatását, így többek között az ózdi kórházban. 1951-től a Pécsi Orvostudományi Egyetem Sebészeti Klinikáján tanársegédként, majd adjunktusként részt vett dr. Kudász József professzor nagy szívműtéteiben. 1954-ben került Keszthelyre, ahol a Városi Kórház vezetésével bízták meg, emellett irányította a sebészeti osztályt. Számos újítást vezetett be, hosszabb ideig kísérletezett állatműtővel is, mely munkája során sok cikk jelent meg magyar és nemzetközi lapokban. A lehetőségekhez mérve bővítette a kórház szolgáltatásait. Kialakult a négy orvosi alapszakma önálló osztállyal, korszerű felszereléssel, a szükséges helyeken önálló műtővel, altatógépekkel, kiváló képességű szakemberekkel. A kórház rendelőintézeti egységében képviseltették magukat a társszakmák: a patológia, a laboratórium, a röntgen, az ideg-elmegyógyászat, a szemészet, az orr-fül-gégészet, onkológia, urológia. Egységes, zárt, családias és gyógyító közösséget teremtett és vezetett. 1959-ben, a kórház fennállásának 200. évfordulójára kongresszust rendezett, emellett több komoly tud. rendezvény szervezése fűződik a nevéhez. Vezetője volt a Nyugat-dunántúli Sebész Szakcsoportnak. 1980-ban vonult nyugdíjba. Munkásságát több kitüntetéssel ismerték el.
F. m.: A 200 éves Keszthelyi Kórház története. T.sz.: Péczeli Piroska, Sági Károly. Veszprém. 1959.
Irod.: Emléktábla-avatás a kórházban. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 2000. október 26. 7. p. – Szutrély Péter: Évek, arcok : a 250 éves keszthelyi kórház elmúlt fél évszázadából. 2009. – Személyi forrás.

↥

SZVORÉNYI MIHÁLY, dr.
(Enyicke, 1750. szeptember 15. – Keszthely, 1814. október 26.) - apátplébános, egyetemi tanár, egyházjogász.
Középiskolai tanulmányait Kassán, Gyöngyösön, Szatmárban végezte. Teológiai tanulmányokat Bécsben és Nagyszombatban folytatott. 1774-ben pappá szentelték. 1777-ben tanulmányi felügyelő, később rendkívüli teológiai tanár volt a budai egyetemen. 1778-ban doktorrá avatták. 1784-ben zágrábi, 1786-ban pesti, 1788-ban pozsonyi iskolákban, 1790–98 között Veszprémben egyháztörténelmet és jogot tanított. 1798-tól karádi plébánosként szolgált. 1808 után Keszthelyre került, ahol plébánosként működött, majd kinevezték címzetes hahóti apátnak. Somogy és Zala vm.-ben táblabíróvá választották. Magyarul néhány egyházi szónoklata, latin nyelven 12 teológiai és egyházjogi munkája jelent meg Budán, Pozsonyban, Egerben, Veszprémben. Kéziratos munkáit a keszthelyi Helikon Könyvtár őrzi.
F. m.: Causa Religionis contra Libertinos defensa. Buda. 1779. – Causa Religionis contra Helvetiae et Augustanae Conf. Cultores defansa. Buda. 1781. – Az anyaszentegyházban gyakorolt búcsúkról. Buda. 1782. – Officia hominis catholici. Buda. 1783. – Historia Religionis et Ecclesiae christianae. 2. köt. Pozsony. 1789. – Regni Ungariae Amoenitates. 6. köt. Győr. 1795. – Vitéz Kinizsi Pálnak hamvai. Veszprém. 1797. – Jus publicum comm. 2. rész. Veszprém. 1803. – Jus privatum Eccl. Hung. 3. rész. Veszprém. 1804–1805. – Synopsis Critico-Historica Decretorum Syn. Pro Eccl. Hung. Cath. Editorum. Veszprém. 1807.
Irod.: RNL. 1911–1935. 17. köt. 785. p. – ÚMIL. 2000. 3. köt. p. 2184-2185. – ZÉK. 2005. 259. p. – VVL. 2009. 792. p.

↥

SZÁNTÓ IMRE, dr.
(Alsópáhok, 1920. november 8. – Hévíz, 1993. május 2.) - történész, egyetemi tanár.
A keszthelyi gimnáziumban érettségizett 1940-ben. Eötvös-kollégistaként végezte el a bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemet, 1946-ban történelemből és latinból bölcsészdoktori diplomát kapott. Később régészeti bölcsészdoktori fokozatot és középiskolai tanári oklevelet is szerzett. A fővárosi X. kerületi, polgári ill. ált. iskolában kezdett tanítani, majd 1948–50 között a keszthelyi gimnázium tanára volt. 1950-ben az egri Tanárképző Főiskola tanszékvezető tanára lett. 1957-ben az Alsópáhok története c. munkájával nyerte el a kandidátusi fokozatot. 1961–66 között az egri főiskola főigazgatójaként, 1966-tól a szegedi József Attila Tudományegyetemen a Középkori M. Történeti Tanszék tanáraként dolgozott, 1973–78 között tanszékvezetői feladatokat is ellátott. 1987-ben nyugdíjba vonult. Ezután szülőfalujába, később Hévízre költözött. A hévízi Tóvédő Egyesület elnökségének tagjaként tevékenykedett. Kutatómunkával továbbra is foglalkozott. Fő kutatási területei a török elleni küzdelem a 16. sz.-i Mo.-on, Alsópáhok, Hévíz, Keszthely, Eger, Szeged helytörténete, a parasztság, valamint a falusi elemi oktatás mo.-i története 1711–1849 között és a helytörténeti kutatás elvi és módszertani kérdései voltak. 1953-ban Szocialista Munkáért érdemérmet, 1965-ben Szocialista Kultúráért kitüntetést, 1985-ben Április 4. érdemrendet kapott. 1992-ben Hévíz város önkormányzata Pro Urbe Hévíz kitüntetésben részesítette Hévíz helytörténeti kutató és feldolgozó munkájáért, a kutatások eredményeként létrejött helyi honismereti anyag publikálásáért, az e téren végzett több évtizedes munkásságáért. 1999-ben az alsópáhoki ált. iskola felvette nevét.
F. m.: Eger vár védelme. T.sz.: Soós Imre. Bp. 1952. – A parasztság és mozgalmai a gróf Festeticsek keszthelyi ágának birtokain 1711–1850. Bp. 1954. – Egy dunántúli falu. Alsópáhok története. Bp. 1960. – Keszthely elnevezése és kialakulása. Eger. 1963. Klny. a főiskola tudományos közleményeinek IX. kötetéből. (Az Egri Tanárképző Főiskola Füzetei, 287.) – A helytörténeti kutatások módszere és feladatai az oktató-nevelő munkában. Bp. 1965. – Az 1552. évi szegedi hadjárat. Szeged. 1968. – Eger vár védelme 1552-ben. 1971. – Hévíz története. 1-2. köt. Szeged. 1977–1980. – A végvári rendszer kiépítése és fénykora Magyarországon 1541–1593. Bp. 1980. – Küzdelem a török terjeszkedés ellen Magyarországon. Az 1551–52. évi várháborúk. Bp. 1985. – Csongrád megye történetéből. Szeged az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején. Szeged. 1987. – A helytörténeti kutatások elméleti és módszertani kérdései. Bp. 1989. – Alsópáhok és Felsőpáhok története. Alsópáhok. 1990. – Gróf Festetics György emlékezete. Hévíz fürdőhely születése. Hévíz. 1990.
Irod.: Szarka Lajos: Találkozás a lokálpatrióta történésszel. 1-2. In.: Keszthelyi Hírlap. 1989. 7. sz. 7. p., 8. sz. 7. p. – Szántó Imre: Pohárköszöntő az 50 éves érettségi találkozón. In.: Keszthelyi Hírlap. 1990. július 6. 4. p. – Góth Imre: A Pro Urbe Hévíz kitüntetettje dr. Szántó Imre. In.: Keszthely és Vidéke. 1992. június 26. 1. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. p. 154-155. – ZÉK. 2005. p. 250-251. – Személyi forrás. – www.heviz.hu

↥

SZÉCHENYI ZSIGMOND, gr. sárvár-felsővidéki
(Nagyvárad, 1898. január 23. – Budapest, 1967. április 24.) - vadász, világjáró, természetrajzi gyűjtő, író.
Ükapja Széchényi Ferenc gr., a Nemzeti Múzeum megalapítója, dédapja Sz. Lajos, Istvánnak, a „legnagyobb magyarnak” bátyja, édesapja gr. Sz. Viktor földbirtokos és gazdálkodó, édesanyja gr. Ledebur Wicheln Karolina volt. Gyermekkora nagy részét szülei lakóhelyén, Sárpentelén, valamint osztrák és cseh rokonsága gutensteini, milleschaui, és niemesi otthonaiban töltötte. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári Állami Főreáliskolában, majd a bp.-i Ferenc József Főgimnáziumban végezte. 1915-ben érettségizett, majd katonának vitték, 1916–18 között csapatszolgálatot teljesített az I. vh.-ban. Jogi tanulmányokba kezdett, de a természet iránti szeretete és vonzalma, a vadászat iránti rajongása már gyermekkorától erősebb volt, életcéljának a természet és az állatvilág tanulmányozását tekintette, ezért azt 1919-ben abbahagyta, és 1923-ig Münchenben, Oxfordban és Cambridge-ben zoológiát, erdészeti valamint mg. előadásokat hallgatott. Külf. tanulmányainak befejezése után visszatért a kőröshegyi családi birtokra és a gazdaságot irányította. Emellett szívesen utazgatott. Élete nagy álma teljesült, amikor Almássy Lászlóval részt vett egy szudáni expedíción. Az ezt követő évtizedekben szinte minden földrészen megfordult, járt többek között Indiában, Alaszkában, Egyiptomban, Líbiában, Ugandában, Kenyában. Utazásai alkalmával rengeteg élményt gyűjtött, értékes útleírásokat készített, valamint vadászexpedíciói alkalmával trófeákkal gyarapította gyűjteményét. A II. vh. alatt, Bp. ostrománál nagy veszteség érte. Istenhegyi úti villája leégett és megsemmisült a trófeagyűjteménye. 1945-ben szovjet fogságba került, de megszökött. Egy ideig alkalmi munkákból élt, majd 1947-től vadászati felügyelőként dolgozott. 1950–51-ben a M. Mg. Múz.-ban segédőr, emellett a vadgazdaságtani kiállítás berendezője volt. 1951-ben elbocsátották, kitelepítve előbb Tiszapolgáron, majd Balatongyörökön élt. 1952–53-ban internálták, raboskodott a keszthelyi, veszprémi börtönben, a sopronkőhidai fegyházban. 1953-ban a keszthelyi Helikon Könyvtár munkatársa lett, ahol rendezte a könyvtár katalógusát és összeállított egy négynyelvű vadászati bibliográfiát. 1959–60-ban az OSZK munkatársaként tevékenykedett. 1960-ban a Természettudományi Múzeum 1956-ban megsemmisült Afrika-gyűjteményének pótlására induló, államilag támogatott Kelet-afrikai expedició tagja és vadászati szakértője volt. 1963-ban a Természettudományi Múzeum gyűjtőjeként Kenyában járt, kilencedik, és egyben utolsó afrikai útján. Vadászkönyvei egyedi stílusban, színes előadásban mutatták be a hazai és távoli egzotikus tájakat, embereket, növény- és állatvilágot, a néprajzot. A magas színvonalú természettudományos ismeretterjesztés nemzetközileg is elismert, kiemelkedő hazai képviselője volt. Könyveit saját maga által készített fotóival illusztrálta. Hagyatékát, a II. vh. után gyűjtött trófeáit, valamint több ezer kötetes négynyelvű szakkönyvtárát a Természettudományi Múzeum őrzi. Trófeáiból néhány darab a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum vadászati kiállításában is megtalálható.
F. m.: Csui! Bp. 1930. – Elefántország. Bp. 1934. – Hengergő homok. Bp. 1935. – Alaszkában vadásztam. Bp. 1937. – Nahar. Bp. 1940. – Két kecske. Bp. 1942. – A szarvas selejtezése. Bp. 1948. – Afrikai tábortüzek. Bp. 1959. – Ahogy elkezdődött… Bp. 1961. – Ünnepnapok. Bp. 1963. – Denaturált Afrika. Bp. 1968. – Szarvasok nyomában. Bp. 1979.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 314-318. – KMÍK. 1989. p. 387-388. – MUL. 1993. p. 358-359. – MN. 1993–2004. 16. köt. 551. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. p. 219-220. – MMA. 2002. 831. p. – ZÉK. 2005. 253. p. – D. Tóth András: Az utolsó magyar vadász. In.: Útikalauz vesztegzár idejére. 2009. p. 63-73. – www.vadaszat.net. – www.wikipedia.hu. – www.geographic.hu

↥

SZÉCHÉNYI FERENCNÉ, gr. ld. FESTETICS JULIANNA, gr. tolnai
-

↥

SZÉP JÁNOS
(Keszthely, 1774. január 23. – Jászberény, 1834. augusztus 30.) - tanár, író, költő, műfordító.
Húsz éves kora körül már jelent meg szülővárosát dicsérő írása, tehetségét gr. Festetics György valószínűleg ösztöndíjjal is támogatta. Gimnáziumi tanárként működött 1794–1810 között Szombathelyen, majd 1810-től Kassára került. 1815–24-ben Jászberényben tanított. Magyar és latin nyelvű alkalmi verseket és egy magyar nyelvű epikus költeményt írt. Magyarra fordította Szerdahelyi György Alajos pesti egyetemi tanár latin nyelvű esztétikáját (Aesthetika avagy a jó ízlésnek a szépség filosófiájábul fejtegetett tudománnya. Buda és Pest. 1794.), amely az első magyar nyelven megjelent esztétikai mű. Munkája nagymértékben hozzájárult a hazai esztétikai műszókincs kialakulásához. Elmélkedés az asszonyi nem taníttatásáról c. munkájával ő nyitotta meg a reformkorban a nőkérdéssel foglalkozó írások sorát. Kora jeles tudósai közé tartozott.
F. m.: Keszthely városának Párnásszus hegyéről való szemlélése s leírása. Buda. 1790. – Aesthetika, avagy a jó ízlésnek a szépség filosofiájábul fejtegetett tudománnya. Buda és Pest. 1794. – A magyaroknak constántzinápoli táborozások Zoltán fejedelem alatt. Pest. 1821. – C. Julius Cézár minden munkái és háborúi. I–II. Buda. 1831–1834.
Irod.: Dala Sára–Földváry Kinga–Klaáb Adrien–Kovács Edit: Szép János: Keszthely városának Parnasszus hegyéről való szemlélése s leírása, Buda, 1790. In.: Irodalomismeret. 1996. 7. sz. – László József: Keszthelyről a „Párnásszus hegyéről”. In.: Zalai Kalendárium. 1999. p. 217-220. – ÚMIL. 2000. 3. köt. 2120. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 6. köt. 375. p. – ZÉK. 2005. 257. p.

↥

SZŐKEFALVI-NAGY ZOLTÁN, dr.
(Kolozsvár, 1916. március 9. – Eger, 1980. november 8.) - vegyész, iskolaigazgató, egyetemi tanár, tudománytörténész.
Apja Szőkefalvi-Nagy Gyula matematikus volt. 1939-ben a szegedi tudományegyetemen vegytan–természetrajz szakos középiskolai tanári oklevelet kapott. Ezután a kolozsvári egyetemen gyakornokoskodott, majd tanársegédként alkalmazták. Részt vett a II. vh.-ban. 1942-ben ásványtan, kémia és földtan tárgykörökből doktori szigorlatot tett. 1942–44-ig a nagyváradi hadapródiskolában kémiát tanított. 1944-ben Németországba került. Rövid ideig hadifogságban volt. 1945-ben a nemestördemici ált. iskola tanára lett. Ezután tanfelügyelőként, majd 1949–52 között a keszthelyi gimnázium igazgatójaként dolgozott. 1952-ben az egri tanárképző főiskola kémia tanszékének tanszékvezető docensévé nevezték ki. Az 1956-os forradalom idején a főiskola munkástanácsának alapító tagja volt, feloszlatásuk után a szakszervezeten belül biztosította a szervezet további, illegális működését 1957 februárjáig. 1960-tól haláláig a főiskola tanáraként, egyúttal 1976–80-ig a debreceni egyetemen a kémiatörténet megbízott előadójaként oktatott. 1962-ben kandidált. 1980-ban nyugdíjba vonult. Pályája kezdetén petrográfiai és mineralógiai kérdésekkel, később tudománytörténettel, elsősorban a kémia magyarországi történetével foglalkozott. Elsőként dolgozta fel a hazai kémiai ismeretterjesztés 18–19. sz.-i történetét. Összegyűjtötte a kiemelkedő magyar kémikusok életrajzát. Vizsgálta a magyar kémiai szaknyelv kialakulását és fejlődését. Közel száz szak- és ismeretterjesztő cikket publikált. A M. Vegyészeti Múzeum munkáját tudományos tanácsadással segítette. A TIT fizikai–kémiai–matematikai szakosztályának elnökeként, az Orsz. Kémiai Választmány alelnökeként is tevékenykedett. Az Orvostörténeti Biz. (1976), és az Academia Internationale d’Historie des Sciences tagjául választotta. Munkásságáért Bugát Pál-emlékéremmel jutalmazták.
F. m.: Véménd és Fazekasboda környékének gránitos kőzetei. Kolozsvár. 1942. – Ásvány- és kőzettan. Bp. 1953., 1961. Kőzettan gyakorlatok. Bp. 1955. – Kémia. Bp. 1956. – Bevezetés a biokémiába. Bp. 1961. – A kémiai kutatás és ismeretterjesztés hazánkban 1700–1849. Eger. 1962. – A kémia története Magyarországon. T.sz.: Szabadváry Ferenc. Bp. 1972. – Ilsovay Lajos. Bp. 1978. – Szervetlen kémia. T.sz.: Korcsmáros István. Bp. 1980. – Lengyel Béla. Bp. 1983.
Irod.: MN. 1993–2004. 16. köt. 912. p. – MT. 1997. 785. p. – ÚMÉL. 2001–2006. 6. sz. p. 508-509. – MMA. 2002. 860. p.

↥

SÁGI (STEGMÜLLER) JÁNOS
(Keszthely, 1874. június 23. – Budapest, 1938. szeptember 10.) - néprajzkutató, író, lapszerkesztő.
Édesapja asztalos volt. Elvégezte a polgári iskola hat osztályát, egy évig Regedén német nyelvet tanult. A keszthelyi, majd a nagykanizsai telekkönyvi hivatalban volt tisztviselő, eközben telekkönyvezetői vizsgát tett. 1892-től a Keszthelyi Hírlap társszerkesztőjeként tevékenykedett. 1894-től a letenyei, 1897-től a keszthelyi járásbíróságon telekkönyvi írnokként működött. 1900-ban változtatta meg családnevét. 1898–1910-ig terjedő időszakban kiemelkedő eredményeket ért el Keszthelyen. 1902-től a Balatoni Múzeum Egyesület néprajzi osztályát vezette. Kezdeményezésére készített Keszthelynél filmfelvételeket a jégi halászatról a francia Pathe filmgyár. Kiemelkedő szerepe volt a Balatoni Múzeum néprajzi gyűjteményének létrehozásában, tárgyi emlékeket, népi hagyományokat, fotókat gyűjtött. Nevéhez fűződik az első részletes balatoni útikalauz megírása. Legnagyobb részben az ő munkája volt A magyar nép művészete c. sorozat két kötete is, A Balatonvidéki magyar pásztornép művészete c. (1911) és A dunántúli magyar nép művészete c. (1912) könyvek. Szerkesztette a Telekkönyvi Szaklapot, amelyben számos szaktanulmánya jelent meg. Emellett az Ethnographia és az Archeológiai Értesítő c. lapban is jelentek meg tanulmányai. Az elsők közé tartozott, akik a Balaton európai értékét, az idegenforgalom nemzetközi jelentőségét valamint gazd. és kulturális hasznát felismerték. Irodalmi munkássága is elsősorban ehhez kapcsolódott. Szalay Sándorral együtt elkészített egy egész estét betöltő előadást Balaton címmel, melyhez 160 db színes dia és 15 mozgókép is tartozott. 1903-tól közel 15 éven át mutatta be a képeket a bp.-i Uránia Színház. A keszthelyi előadás 1905-ben valósult meg. 1910-től a móri járásbíróságon, később a Pest vidéki törvényszéken telekkönyvezetői feladatokat látott el. Miután nyugdíjazták, 1918-ban elköltözött Keszthelyről, a továbbiakban néprajzzal már nem foglalkozott. 1919-től ingatlanközvetítő irodát működtetett a fővárosban.
F. m.: Keszthely és balatoni fürdőjének ismertetése. Kh. 1902. – Telekkönyvi mintatár. T.sz.: Vajda Adolf. Bp. 1902. (2., jav.,bőv. kiad. I–II. 1904). – A Balaton írásban és képben. Kh. 1903. – Néprajzi kincseink gyűjtése. Kh. 1905. – A Tisza. T.sz.: Szalay Sándor. Bp. 1906. – Reformot kérünk! Tanulmány Keszthely és Balaton-fürdőjének fölvirágoztatása érdekében. Kh. 1906. – Gőzhajó-kirándulás Almáditól Badacsonyig. Kh. 1908. – Keszthely, Balaton- és Hévízfürdő. Kh. 1910. –– A kezelői tanfolyam és vizsga igazságügyi tisztviselők részére. Bp. 1912. – Telekkönyvi és kataszteri részletek számozása. Bp. 1913.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 24-26. has. – Sági Károly: Sági János élete és munkássága. 1987. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. p. 894-895. – MMA. 2002. 758. p. – ZÉK. 2005. 231. p. – BTMKA. 2007. 134. p.

↥

SÁGI KÁROLY, dr.
(Fonó, 1919. július 7. – Veszprém, 1997. január 24.) - régész, történész, múzeumigazgató, díszpolgár.
Középiskolai tanulmányait a veszprémi piarista gimnáziumban végezte. 1937-től régészetet tanult a Pázmány Péter Tudományegyetemen, de mellette Lóczy Lajos földrajzi előadásait is hallgatta. 1939 nyarán görögországi tanulmányúton vett részt, ahol a bizánci kerámia emlékeit kutatta. Hazatérése után a pannoniai római kori temetkezésekkel kezdett foglalkozni. Részt vett a ságvári késő római temető feltárási munkálataiban. 1941-től a MNM Régészeti Osztályán gyakornokoskodott. Gr. Zichy István főigazgató megbízásából feltárt egy 5. sz.-i temetőkápolnát Fenékpusztán. 1943 őszén került a frontra, 1944-ben doktorált. 1945–47-ben hadifogságban élt egy Leningrád környéki táborban. 1949 végétől a Múzeumok és Műemlékek Orsz. Központjában, mint a nyilvántartási osztály munkatársa, elkészítette a múzeumi anyag nyilvántartási szabályzatát. Kialakította a Központi Régészeti Adattárat. 1954-től a keszthelyi Balatoni Múzeum munkatársa, majd 1955–79 között igazgatója lett. Elsődleges feladatának az anyaggyűjtést tartotta, mivel 1945-ben egy bombatámadás során megsemmisült az egész múzeumi anyag. 1955-től irányította Keszthely-Dobogón a római kori temető feltárását. 1958–63 között feltárta a vörsi langobárd temetőt, amely nemzetközi érdeklődést is kiváltott. Politikai röplapokat és az 1956-os forradalom anyagát gyűjtötte. Az 1960-as években részt vett a Magyarország Régészeti Topográfiája c. kiadványsorozat köteteinek munkálataiban, az első kötetnek szerkesztője volt, a Keszthelyi, Tapolcai, Sümegi, Devecseri járást dolgozta fel, a további kötetekben társszerzőként szerepelt. A Balatoni Múzeumban állandó kiállítást rendezett, társszerzőként megírta a kiállítás vezetőjét. Az 1970-es évektől kezdve küzdött a Balatoni Múzeum épületének felújításáért. 1979-ben nyugdíjazták. 1980-ban Tapolcára került, megszervezte a Pedagógiai Gyűjteményt, ami hamarosan Városi Múzeummá alakult. Szakértőként régészeti feltárásokat irányított, tanácsadóként dolgozott. Nagy szerepe volt a tapolcai Templom-dombi Romkert kialakításában. 1993-tól a Hévíz c. folyóirat munkatársaként tevékenykedett, publikációi jelentek meg a lapban. 1996-ban családjával együtt Veszprémbe költözött, haláláig itt élt. Munkássága alatt főként késő római kori és Árpád-kori régészeti ásatásokat végzett. Kutatta a történelmi témákat, tanulmányokat írt a Balaton vízállásának változásairól. Tanulmányai különböző folyóiratokban jelentek meg (Veszprém Megyei Múzeumi Közlemények, Antik Tanulmányok, Acta Antiqua, Acta Archeológia, Tapolcai Városi Múzeum Közleményei). Tudományosan megalapozott, ismeretterjesztő dolgozatokat, önállóan és szerzőtársakkal együtt is több útikönyvet, műemlék-ismertetőt adott közre. Tevékenységének elismeréseként megkapta a Keszthely Városért (1993) és a Pro Cultura Hévíz (1994) kitüntetést. 1996-ban Keszthely Város Díszpolgárává avatták.
F. m.: Die spätrömische Bevölkerung von Umgebung von Keszthely. In.: Acta Archeologia. 1960. – A Keszthelyi-öböl regressziós jelenségei. T.sz.: Füzes F. Miklós. In.: Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei. 5. 1966. – A Balaton szerepe fenékpuszta, Keszthely és Zalavár IV–IX. századi történetének alakulásában. In.: Antik Tanulmányok. 1968. – Balaton. T.sz.: Zákonyi Ferenc. Bp. 1970. 3. átd. kiad. 1989. – Das römische Gräberfeld von Keszthely-Dobogó. Bp. 1981. – Sági János élete és munkássága. Kh. 1987. – Adatok a fenékpusztai erőd történetéhez. In.: Tapolcai Városi Múzeum Közleményei. 1989. – Egy VI. századi keszthelyi temető és mondanivalója a „Keszthely-kultúra” etnikumának szempontjából. In.: Tapolcai Városi Múzeum Közleményei. 1991.
Irod.: Cséby Géza: Exkluzív interjú dr. Sági Károllyal. In.: Keszthelyi Hírlap. 1989. 8. sz. 3. p. – KKK. 1995. 92. p. – Cséby Géza: In memoriam dr. Sági Károly. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1997. február 6. 3. p. – VMÉL. 1998. 442. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 895. p. – MMA. 2002. p. 758-759. – ZÉK. 2005. 231. p. – BTMKA. 2007. 91. p. – VVL. 2009. 717. p. – Keszthely Város Önkormányzata 81/B/1993. (V. 27.), 275/1996. (XI. 28.) sz. határozata. – www.keszthely.hu. – www.heviz.hu

↥

SÁRFENEKI FRIGYES (Sárfenéki, Scharfenecki, Scharfeneki)
(? – ?) - földesúr.
1403-ban Zsigmond királytól tartozása fejében 8020 aranyforintért zálogként megkapta Tátika és Rezi várát, valamint Keszthely mezővárost,. Még az évben továbbadta a Marcali-fivéreknek, Miklósnak, Dénesnek és Péternek.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 81. p. – Szabó István–Müller Róbert: Keszthely története. 2000. 1. köt. 73. p. – Szatlóczki Gábor: A Rezi vár históriája. 2000. 18. p. – Szatlóczki Gábor: A Tátika vár históriája. 2002. p. 27-28.

↥

SÁRINGER GYULA EDE, dr.
(Magyarszerdahely, 1928. december 2. – Keszthely, 2009. február 17.) - agrármérnök, entomológus, egyetemi tanár, országgyűlési képviselő, díszpolgár.
Gyermekkorát Nagybajomban töltötte, középiskolai tanulmányait a kaposvári Somssich Pál Állami Gimnáziumban végezte, 1947-ben érettségizett. 1951-ben diplomázott a bp.-i Agrártudományi Egyetemen. Ebben az évben kezdte meg kutatómunkáját Bp.-en, a Növényvédelmi Kutató Intézet Állattani Osztályán. 1956-ban került Keszthelyre, a Kutató Int. Laboratóriumába, majd annak megszűnése után 1978-tól a keszthelyi Agrártudományi Egyetem Növényvédelmi Int.-ének Állattani Tanszékére helyezték, tud. tanácsadói beosztásban. 1957-ben szerezte meg az mg. tudomány kandidátusi fokozatát, 1973-ban doktorált. 1990-ben az MTA az Agrártudományok Osztálya l. tagjává választotta, 1995-től a testület rendes tagja lett. 1990–93-ban kutatóprofesszor, 1987–93 között címzetes egyetemi tanár, 1995–98-ban egyetemi tanár, 1998-tól kutatóprofesszori minőségben működött. 1993–96 között a PATE egyetemi rektora tisztséget töltötte be. 1998–2002-ig országgyűlési képviselő volt, a FIDESZ Zala megye területi listájáról jutott be a parlamentbe. 1982-től a keszthelyi Karmelita Egyházközösségben templomatyaként szolgált. Megalapította a hazai kísérletes rovarökológiai kutatásokat. Elsősorban kártevő rovarok bionómiájával, a kabócák rendszertanával foglalkozott. Vizsgálta a környezeti tényezők rovarok populációdinamikájára gyakorolt hatását, több fontos elméleti megállapítást tett, a kártevő rovarok ellen számos környezetkímélő módszert dolgozott ki. Több új mo.-i kabócafaj leírása fűződik a nevéhez. Elsősorban a posztgraduális képzésben részt vevő hallgatókat oktatta. Tanulmányúton számos külf. országban járt (Csehszlovákia, Lengyelország, Franciaország, Anglia, NDK, Egyiptom, Svédország, Japán, Görögország, NSZK, Vietnám, USA, Kanada, Kína, Belgium). A hazai növényvédelmi állattan és kísérletes rovarökológia nemzetközileg is elismert kiemelkedő képviselője volt. Több száz rovartani tárgyú publikációja jelent meg hazai és külf. lapokban, több angol, német, francia nyelven is. Hazai és külf. kongresszusokon tartott előadásokat. Számos hazai és nemzetközi szervezetnek, valamint folyóirat szerkesztő biz.-ának volt tiszteletben álló tagja, ezek a Balaton Akad., a Szent István Akad., a felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz Alap, a Magyar Agrártudományi Egyesület Növényvédelmi Társ.-a, a M. Biológiai Társ. Állattani Szakosztálya, a M. Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a M. Rovartani Társaság, a Magyar Ökológusok Tudományos Egyesülete, a Magyar Természettudományi Társulat, a Németh László Társ., a Természetbúvár Egyesület, az International Union of Biological Sciences magyar nemzeti biz., a Cultural Entomologist, a Professor Word Peace Academy, a British Ecological Society, a Societas Scientiarum Savariensis. Szakmai tevékenységét számos hazai és nemzetközi kitüntetéssel jutalmazták: Frivaldszky-emlékérem (bronz, 1962; arany 1985), Horváth Géza-emlékérem (1986), Zala Megye Önkormányzata Alkotói Díja (1990), Suez Canal University emlékérem, Herman Ottó-érem (1994), Balaton Akad. emlékérem (1995), Festetics György-emlékérem (1995), Lovassy Sándor emlékérem (1995), Szelényi Gusztáv-emlékérem (1995), Szent-Györgyi Albert-díj (1995), Vári Andor-emlékérem (1995), Reischl Vencel-emlékérem (1996), Keszthely Városért (1997), Moll Károly-emlékérem (1998), Széchenyi-díj (1998), Ipolyi Arnold tudományfejlesztési-díj (2001), Helikon örökség díj (2002), VEAB-ezüstemlékérem (2003), M. Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2005), Nagybajom díszpolgára (2006), Keszthely Város Díszpolgára (2009).
F. m.: A burgonyabogár. T. sz.: Jeremy Tibor. Bp. 1955. – A repcedarázs. Bp. 1957. – A rovarok nyugalmi állapotainak jelentősége a növényvédelmi rovartanban. Kh. 1972. – Kertészeti kártevők. T. sz.: Balás Géza. Bp. 1982. 2. kiad. 1984. – A búza fontosabb kártevői és az ellenük való védekezés irányelvei. Kh. 1990. – A rovarok nyugalmi állapotának jelentősége a növényvédelmi entomológiában. Bp. 1996. – A szántóföldi és kertészeti növények kártevői. Káros és hasznos állatok. Szerk. többekkel. Bp. 1998. 2. kiad. 2002.
Irod.: TMKK. 1986–. 1. köt. 373. p. – MN. 1993–2004. 15. köt. 803. p. – KKK. 1995. p. 92-93. – Törzsökné Varga Katalin: Szent-Györgyi Albert-díj kutatási eredményekért és iskolateremtő tevékenységért. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1995. február 17. p. 1-2. – KKZM1996. 1996. 217. p. – RÚL. 1996–2008. 16. köt. p. 509-510. – KK2000. 2000. 2. köt. 1401. p. – KKNYD. 2003. p. 199-200. – MTAT. 2003–. 3. köt. p. 1102-1103. – Keszthely Város Önkormányzata 184/1997. (VIII. 7.), 129/1995. (IV. 30.) sz. határozata. – Országgyűlési Könyvtár közlése. – www.wikipedia.hu. – www.zala.hu

↥

SÁRKÁNY JÁNOS, ákosházi
(?–?, 1680?) - várkapitány.
Apja Sárkány Miklós (?–1642), anyja Darabos Kata. 1652-ben nevezték ki a keszthelyi végház élére. 1656-ig töltötte be a főkapitányi tisztét, ekkor lemondott, mivel elnyerte a Kanizsával szembeni végek főkapitány-helyettesi posztját.
Irod.: Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 6/10. köt. 56. p. – Eszes László: Keszthely mezőváros és végvár. In.: Építés- Építészettudomány. 1984. 16. köt. 1-2. sz. p. 249-293. – Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján : Keszthely végváros a 16-17. században. 2007. p. 106-107., 112. p., p. 291-292.

↥

SÁRKÁNY MIKLÓS, ákosházi
(? – ?, 1642. ?) - várkapitány.
Apja Sárkány István volt. Fia S. János (?–1680?) főkapitány. Bakács Farkas 1631. évi elhunyta után 1632-ben nevezték ki a keszthelyi végház kapitányává a kiskorú, világtalan Bakács Sándor Ferenc helyett. Lehetővé tette és elősegítette a keszthelyi céhek megalakulását. Ajánlólevelével mentek el a keszthelyi mesterek a dunántúli városokba, hogy céhüknek rendtartást szerezzenek. Kapitánysága alatt öt céh alakult. Feleségül vette Pethő Kristóf unokáját, Darabos Katát, így keszthelyi birtokrészeket szerzett. 1640-ben Bakács Farkas özvegye bérbe adta saját és fia keszthelyi örökrészét, egy évig rendelkezett e birtokrészek felett is. 1642. január 8. után kelt végrendelete után hamarosan elhunyt.
Irod.: Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 6/10. köt. 56. p. – Eszes László: Keszthely mezőváros és végvár. In.: Építés- Építészettudomány. 1984. 16. köt. 1-2. sz. p. 249-293. – Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján : Keszthely végváros a 16-17. században. 2007. 96., 106. p. 291-292.

↥

SÓGOR GYÖRGY
(? – ?) - nyomdász.
1870–84-ig működtetett nyomdát Keszthelyen.
Irod.: Foki Ibolya: Adatok a zalai nyomdászat történetéhez. In.: Művelődéstörténeti tanulmányok. 1990. ZGY. 31. p. 281-302.

↥

SÜMEGHI MIHÁLY
(? – ?) - városbíró.
1780–81-ben volt Keszthely város bírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

↥

SÜMEGI (CZAPF) KÁLMÁN
(Sümeg, 1852. október 10. – Szeged, 1899. szeptember 6.) - író, újságíró, irodalomtörténész.
Apja a veszprémi püspökség uradalmi tiszttartója volt. Gyermekkorát szülővárosában töltötte. A gimnázium négy osztályát Keszthelyen végezte, a felsőbb osztályokat Székesfehérvárott. Szombathelyen papnövendék volt egy ideig, de a harmadik évben kilépett a szemináriumból és jogi ill. bölcsészeti tanulmányokat folytatott. Közben a Nemzeti Színházban tisztviselőként Szigligeti Ede mellett dolgozott, ez idő alatt kezdett el irodalommal és újságírással foglalkozni. Számtalan bp.-i lapnak munkatársa volt (Fővárosi Lapok, Reform, Családi Kör, Nefelejts, Pesti Napló, Életképek, Figyelő, Vasárnapi Ujság, Petőfi Társ. Lapja, Magyar Bazár, Visszhang, Ellenőr), melyekben rendszeresen publikált. A Pester Lloydban több tárca cikke is megjelent németül. 1881-ben változtatta meg családnevét. Levelezője volt a Zalai Közlönynek, 1881–85 között az Arad és Vidéke c. lap főmunkatársa, majd szerkesztője lett. Később tevékenykedett az Első M. Biztosítótársaság szegedi vezértitkáraként és az ottani Dugonics Társ. tagjaként. Regényeket, elbeszéléseket írt. Irodalomtörténeti munkásságában sokat foglalkozott Kisfaludy Sándorral.
F. m.: A mi kis regényünk. Arad. 1880. – Szép asszonyok. Arad. 1882. – Foszlányok. Szeged. 1901.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 13. köt. 134-135. has. – VMÉL. 1998. 470. p. – ÚMIL. 2000. 3. köt. 1995. p.

↥

Keszthelyi Életrajzi Lexikon

Nevek: