Keszthelyi Életrajzi Lexikon

EBERHARDT JENŐ
(Szombathely, 1873. ? – ?) - mezőgazdász.
Keszthelyen a gazd. akadémia hallgatója volt 1891–94-ben. 1894-ben az intézetben működő Georgicon Gazd. Kör elnöki tisztségét töltötte be. Pályaművét első díjjal jutalmazták.
F. m.: Egy 1200 kat. hold. kiterjedéssel bíró gazdaság ütemterve. Kh. 1894.
Irod.: Gulyás. 1990–. 7. köt. 23-24. has.

ECKER ISTVÁN, dr.
(Kiszsidány, 1923. október 24. – Keszthely, 1998. április. 19.) - agrármérnök, egyetemi tanár.
Kőszegen érettségizett, majd 1948-ban agrármérnöki diplomát szerzett Keszthelyen. A köcski ÁG-ban kezdett el dolgozni agronómusként (1949–50). 1950-ben került a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre, ahol tanársegédként működött. Közben öt évig vezette a Növénytermesztési Tanszék Kísérleti Telepét, mellette pedig növénytermesztéstanból és gyepgazdálkodásból tartott előadásokat és gyakorlatokat. 1955-ben áthelyezését kérte a keszthelyi egyetemre. Még ebben az évben adjunktusi, 1962-ben pedig docensi kinevezést kapott. 1960-ban egyetemi doktori, 1970-ben a mg. tudományok kandidátusi címet, 1988-ban pedig a mg. tudományok doktora címet szerezte meg. 1957-től tanította a gyepgazdálkodás tantárgyat. 1979-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. Az intézményben tanuló külföldi hallgatók felelős tanári feladatait is ellátta. 1963–64-ben a Mg. és Élelmezésügyi Minisztérium hat hónapos tanulmányútra küldte az Egyesült Arab Köztársaságba. 1970–71-ben „Ford” ösztöndíjasként az USA-ban töltött egy évet. 1979-től a FAO hazai képviselője volt, részt vett a tud. gyepgazdálkodási tanácskozásokon és angol nyelvű előadásokat is tartott, melyeknek anyaga a FAO kiadványokban rendszeresen megjelent. Munkássága során gyepgazdálkodással, pázsitfűfélék és pillangósok nemesítésével és fajtafenntartásával foglalkozott. Szakértőként közreműködött Zala, Veszprém és Somogy megye gyepgazdálkodásának irányításában. A MAE Gyepgazdálkodási Szakosztályának vezetőségi, a bábolnai IKR Biológiai Biz., a Veszprémi Akad. Biz. tagjaként tevékenykedett. Államilag elismert fűfajtái: a Keszthelyi 52 zöld pántlikafű (1977), K.54 csomós ebír (1978), K. 51 magyar rozsnok (1978), K.50 nádképű csenkesz (1979), K.56 vékony csenkesz (1980), K.57 réti perje (1980). 1989-től az FKgP tagja, 1990-től országgyűlési képviselőjelöltje, 1992-től a párt Zala megyei elnöke volt. Kitüntetései: Felsőoktatás Kiváló dolgozója (1960), Miniszteri dicséret (1974), Miniszteri kitüntetés (1983), FAO-érem (1985).
F. m.: Takarmánynövények, gyökér- és gumósnövények termesztése. Bp. 1954. – A gyep szellőztetésével és trágyázásával kapcsolatos újabb adatok. Kh. 1970. – Egy és két fűfajjal történő gyeptelepítés szénahozamának alakulása ásványi eredetű talajon és lápon. Kh. 1972. – Fűfajok- és fajták szerepe a nagyüzemi fűmagtermesztésben. Kh. 1976. – Hazai gyepgazdálkodás fejlesztése. Kh. 1976.
Irod.: Találkozás dr. Ecker Istvánnal, az FKgP képviselőjelöltjével. In.: Keszthelyi Hírlap. 1990. február 16. p. 1-2. – RÚL. 1996–2008. 6. köt. 15. p. – KKMM. 1997–. 1. köt. 293. p. – KK2000. 2000. 425. p.

ECKHARDT ANTAL
(?, 1863. ? – Keszthely, 1932. október 18.) - tanár, zeneszerző, karnagy.
A bécsi konzervatóriumban végezte zenei tanulmányait, ahol a világhírű Bruckner professzor tanítványa volt. Pályáját katonazenészként kezdte, másodkarmestere volt az 52-es bakák zenekarának. Az 1890-es években a pécsi püspöki tanítóképző intézetben tanított éneket, majd hegedűmesterként, egyúttal a Pécsi Dalárda karnagyaként is dolgozott. 1909-1919 között a keszthelyi premontrei gimnázium ének- és zenetanítója volt. Keszthelyi működése során művészi színvonalra emelte a templomi zenét. Megalakította a Keszthelyi Ének és Zene Egyletet, amelyben összefogta a város zenei társadalmát. Karnagya volt a Keszthelyi Iparosok Dalkörének. Orgonatudományáról ismerték szinte az egész Dunántúlon. Szárnykürtre írt variációit a külföldi zenekarok is játszották. Operettjeivel (Kétezer éves menyasszony, Szentmihály-hegyi remete) nagy színpadi sikereket ért el. Megalakította a tapolcai filharmonikus zenekart, megszervezte és vezette a tapolcai leventezenekart. A badacsonyi bányász dal- és zenekar is őt vallotta első tanítómesterének. Sok zenekari mű, operett és dal maradt utána. 1922-ben a Magyar Nemzeti Szövetség elismerésében is részesült.
F.m.: Öszhangzattan, átmenetek és preludiumok. 2.átd. kiadás. Pozsony. 1897.
Irod.: KNSZ. 1994. 24. p. – TÉL. 2000. p. 57-58.

EGERSZEGI SÁNDOR, dr.
(Patalom, 1920. december 13. – Budapest, 1974. december 30.) - agrármérnök, agrokémikus.
1940-ben Pécsett tanítói, 1942-ben a gyomai mg. népiskolában gazd. szaktanítói oklevelet szerzett, 1942-ig Kecskeméten tanított. A II. vh. után érdeklődése a mezőgazdaság felé fordult, Keszthelyen beíratkozott az Agrártudományi Egyetemre, 1948-ban kapott agrármérnöki diplomát. A M. Agrártud Egyetem Kert- és Szőlőgazdaságtudományi Karán doktorált, 1960-ban a mg. tudományok kandidátusi fokozatát kapta meg. 1949-től az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Int. munkatársaként dolgozott, 1957-től pedig a Homokkutatási és Homokjavítási Oszt. vezetője volt. Fő kutatási területe a homoktalajok tulajdonságainak vizsgálata volt. Egy új, ún. „aljtrágyázási módszert” dolgozott ki, a homoktalajok termőképességének fokozása érdekében. 1950-ben komposztfekolit néven új, speciális komposzttrágyát kísérletezett ki, majd 1951-ben ormos szántás néven, új talajvédelmi eljárást vezetett be. A hazai mellett a nemzetközi kutatási életbe is bekapcsolódott, Izraelben és Egyiptomban a sivatagi homoktalajokat tanulmányozta. 1967-ben egy évet az USA-ban töltött. Tagja volt a Nemzeti Talajtani Társ.-nak, az Akadémia Talajtani Biz.-ának, a M. Agrártudományi Egyesület és a M. Talajtani Társ. vezetőségének, választmányi tagja a M. Meteorológiai Társ.-nak, titkára az Agrometeorológiai Szakosztálynak. A II. vh. utáni magyar talajkutatás egyik legtekintélyesebb, nemzetközi hírű alakja volt. Munkásságát több kitüntetéssel is elismerték, Steiner-emlékérmet (1953), Munka Érdemrendet (1954), Kossuth-díjat (1956) kapott.
F. m.: Homokterületeink termőképességének megjavítása „aljtrágyázás”-sal. Bp. 1953. – Homoktalajok vízgazdálkodásának megjavítása és agrofiziológiai vonatkozásai. Bp. 1957. – A laza homoktalaj tartós megjavítása. Bp. 1957. – A homoktalajok mély termőterének kialakítása. Kézirat. Bp. 1960. – Növénytermesztés homokon. T.sz.: Antal József, Penyigey Dénes. Bp. 1966.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 465-467. – RÚL. 1996–2008. 6. köt. 63. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 306. p.

EGGENHOFFER BALÁZS, dr.
(Budapest, 1935. november 28. – Keszthely, 1998. május 10.) - orvos, főigazgató-helyettes.
Édesapja sebész főorvos, valamint az Esztergomi Kórház igazgatója volt halálig. Anyai dédnagyapja volt a keszthelyi gazdasági tanintézet igazgatója. Az Esztergomi Bencés Gimnáziumban érettségizett. Később orvosegyetemre járt, 1962-ben diplomázott. 1963-ban a Hévízi Állami Gyógyfürdő Kórházban kezdett dolgozni. 1972-ben osztályvezető főorvos lett. 1977-ben a Köztársasági Elnök „Köztársasági elnöki arany emlékéremmel” tüntette ki. Még ebben az évben a Népjóléti Minisztérium Pro Sanitate emlékérem kitüntetését is megkapta. 1978-tól az intézet főigazgató helyettesi posztját töltötte be. Kiemelkedő fontossággal, aktívan vett részt a szakmai és tud. életben, számos előadás és publikáció fűződik nevéhez. A M. Reumatológusok Egyesületének elnökségi, majd vezetőségi tagja volt. Létrehozta az egyesület nyugat-dunántúli szekcióját, melynek titkári feladatait is ellátta. Hévízen az önkormányzat környezetvédelmi munkabizottságának vezetőjeként is tevékenykedett. 1995-ben Pro Cultura Hévíz kitüntetést kapott. Születésének 70. évfordulója alkalmából Hévízen emlékülést tartottak, s felavatták emléktábláját.
Irod.: Személyi forrás. – www. heviz.hu. – www.zalamedia.hu

EGRY JÓZSEF
(Újlak, 1883. március 15. – Badacsonytomaj, 1951. június 19.) - festőművész, grafikus.
Szülei szegények, napszámosok voltak. A polgári iskola negyedik osztályából kimaradt, egy dekoratívfestő műhelybe került mindenesnek. 1902-ben festészeti tanulmányait Korcsek Jánosnál, Bp.-en kezdte. Az Orsz. M. Mintarajziskola és Rajztanárképző esti aktrajzóráit látogatta, mellette statisztált az Operában, s olvasni, művelődni próbált. 1904-ben rövid ideig a Müncheni Akadémia hallgatója volt. Ez évtől már rendszeresen szerepelt tárlatokon. 1905-ben Párizsban, a Julian Akadémián a modern festői törekvéseket tanulmányozta. Hazatérte után 1906–1908 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult, pár hónapig Ferenczy Károly és Szinyei Merse Pál voltak a mesterei. 1907-ben a Műcsarnokban kiállított Menhely c. képéért ösztöndíjat nyert, melyet egy év múlva az Ifjúsági kiállításon bemutatott képei miatt megvontak tőle. 1904-ben Erdélyben, 1911-ben Belgiumban, 1912-ben újra Erdélyben járt tanulmányúton. Ezután Gödöllőn, majd két év múlva Ungváron és környékén élt és dolgozott. 1915-ben behívták katonának, részt vett a vh.-ban, ahonnan betegsége miatt hazakerült, s a badacsonyi kisegítő kórházban lábadozott. A Balaton nagyon megragadta. 1906-ban meghívták Bp.-re, a Képzőművészeti Szabadiskolára tanítani. A háború után 1918-ban letelepedett Keszthelyen. Ekkoriban számos rajzot, később bibliai témájú festményeket készített. A 20-as évektől csaknem kizárólagos témája a Balaton. Számtalan helyen és napszakban festette meg. Először az expresszionizmus formanyelvén fejezte ki magát, majd egyéni stílust teremtett. Olajpasztell festésű képei szuggesztív látomásban egyesítik az embert és a természetet. 1928-tól Badacsonytomajon, ill. Badacsonyban élt. Az 1930-as évektől a telet Bp.-en, az őszt Kh.-en, a nyarat a tomaji szőlő-és présházban töltötte. 1930-ban Szícilában és Olaszországban, 1938-ban ismét Olaszországban járt tanulmányúton. A II. vh.-ban egy bombatámadás során bp.-i műterme leégett, kb. 30-35 képe elpusztult. Ettől fogva csak látogatóba járt Bp.-en. Számos képét a M. Nemzeti Galériában őrzik, munkái megtalálhatók a veszprémi, pécsi és keszthelyi múzeumokban, valamint magángyűjteményekben. 1949-ben az ő képeit is kiállítva nyílt meg újból Kh.-en a Balatoni Múzeum. 1919-ben lett tagja a Képzőművészek Új Társaságának (KUT), később alelnökké, 1938-ban elnökké választották. 1930-ban a Szinyei társaság felvette tagjai közé. A Gresham-körnek is tagja volt. A festészet mellett írással is foglalkozott. 1926-ban elnyerte a Szinyei-tájképdíjat, 1945-ben az Állami nagy aranyéremmel, 1947-ben a Szabadság Érdeméremmel jutalmazták. 1948-ban az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat. Kultúrpolitikai okokból rövidesen mellőzték. Születésének 90. évfordulóján 1973-ban Badacsonyban, egykori műtermének helyén emlékmúzeumot nyitottak.
F. kiáll.: Bp. (Művészház, 1909, 1912) ; Bp. (Balatoni Társ. tárlata, 1922) ; Bp. (1923) ; Berlin (1926) ; Drezda (1926) ; Hamburg (1927) ; Bp. (Tamás Galéria, 1927, 1930) ; Bp. (Fränkel Szalon, 1936) ; Bécs (1937) ; Bp. (Ernst Múzeum, 1939) ; Velencei Biennálé (1948) ; Brüsszel (1957) ; Keszthely (Balatoni Múzeum, 1958, 1962) ; Tihany (1966) ; Nagykanizsa (1968) ; Veszprém (1971) ; Bp. (M. Nemzeti Galéria, emlékkiáll., 1971.) ; Pápa (1972) ; Tihany (1983) ; Bp. (Home Galéria, 2000).
F. k.: Menhely előtt (1907). – Szerelmesek (1911). – Rakodómunkások (1911). – Kikötőmunkások (1912). – Önarckép (1917). – Felkelő nap (1919). – Vörös igazság (1920). – Vihar a Balatonon (1921). – Szent Kristóf a Balatonnál (1921). – Balatoni halászok (1923). – Fehér fények (1926). – Önarckép napfényben (1927). – Isola Bella (1930). – Keresztelő Szent János (1930). – Kondás (1934). – Aranyhíd (1935). – Szamaras ember (1935). – Visszhang (1936). – Kilátás Fonyód felé (1936). – Delelés (1937). – A festő (1937). – Nervi öböl (1938). – Napfelkelte (1940). – Aranykapu (1943–44). – Töviskoszorús Krisztus (1940). – Önarckép tájjal (1941).
F. m.: Emlékek életem körül : (visszaemlékezések részletekben). In.: Egry breviárium. 1973. p. 83-178.
Irod.: Farkas Zoltán: Egry József. 1959. – ML. 1965–1968. 1.köt. p. 589-591. – Egry breviárium. 1973. – MN. 1993–2004. 7. köt. 50. p. – RÚL. 1996–2008. 6. köt. p. 86-88. p. – VMÉL. 1998. 140. p. – KMML. 1999–2001. 1. köt. p. 517-519. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. p. 314-316. – ZÉK. 2005. 77. p. – BTMKA. 2007. 113. p.

EITNER SÁNDOR, eiteritzi
(Salomvár, 1902. december 1. – Cleveland, 1958. december 22.) - földbirtokos, országgyűlési képviselő.
Eitner Ákos (1906–91) fivére. A keszthelyi gazd. akadémián szerzett diplomát, tanulmányai befejezése után birtokain gazdálkodással foglalkozott. Szerepet vállalt a politikai életben, a nemzeti szocialista programot követte, 1935-ben a zalaegerszegi választókerületben lépett fel. Az 1939-es választásokon a párt Zala vm.-i listáján győzött. Képviselőként a kisgazdák érdekeiért tevékenykedett.
Irod.: DK. 1941. 506. p. – Gulyás. 1990–. 7. köt. 204-205. p. – ZÉK. 2005. 78. p.

EITNER ÁKOS, eiteritzi
(Salomvár, 1906. január 28. – Kolumbia, 1991. ?) - földbirtokos, országgyűlési képviselő.
Eitner Sándor (1902–58) fivére. Elvégezte Keszthelyen a gazdasági akadémiát, majd a soproni 3. sz. huszárezrednél teljesített katonai szolgálatot mint karpaszományos önkéntes. Leszerelése után birtokán gazdálkodott, főként baromfitenyésztéssel foglalkozott. Fő céljának tekintette a mezőgazdaság fejlesztését, ennek érdekében gazdaköröket szervezett. Több gazdakör is megválasztotta elnökének. Az 1939-es választásokon a Nemzeti Szocialista Párt programjával az alsólendvai kerület országgyűlési képviselőjének választották meg.
Irod.: DK. 1941. 506. p. – Gulyás. 1990–. 7. köt. 202-203. has. – ZÉK. 2005. 77. p.

EJURY LAJOS, dr.
(Kozmapuszta, 1870. augusztus 21. – Keszthely, 1965. december 8.) - gyógyszerész, kémikus, tanár, úszóbajnok.
Apja Ejury Nándor (1846–?) uradalmi főgépész volt. Az elemi iskolát Taranyban, középfokú tanulmányait Csurgón, majd a debreceni református kollégiumban végezte. Közben a család 1884-ben Keszthelyre költözött. 1886–91 között Alsólendván és Bellatincon volt gyógyszerészgyakornok. Bp-en a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1893-ban gyógyszerész oklevelet szerzett. 1893–94-ben önkéntesként szolgált a cs. és kir. helyőrségi kórházban. 1894–98-ban Debrecenben, Győrben, majd Keszthelyen gyógyszerészgyakornok, 1898–1901 között a debreceni gazdasági tanintézet vegytani és technológiai tanszékén tanársegéd, egyúttal a vegyvizsgáló állomás alkalmazottja is volt. 1901–07-ben Kassán a gazdasági tanintézetben segédtanárként dolgozott, közben 1904-ben a kolozsvári egyetemen – elsőként – gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. 1907-től a magyaróvári gazdasági akadémia rendkívüli, majd r. tanáraként tanított, ahol korszerű kémiai tanszéket és laboratóriumot hozott létre. Nyugdíjazásáig elnöke, majd díszelnöke volt az akadémia atlétikai klubjának. Eredményesen vívott is. A M. Vívószövetség és a M. Atlétikai Szövetség tanácskozó taggá, a Ludovika Akadémia és a Bp.-i Egyetemi Atlétikai Klub dísztaggá választotta. Érdemeiért az Orsz. Testnevelési Tanács 1934-ben nagy aranyéremmel és díszoklevéllel tüntette ki. 1933-ban vonult nyugdíjba s Keszthelyen telepedett le. Itt 1940-ig a központi gyógyszertár alkalmazta. A II. vh. után aktívan közreműködött a kh.-i akadémia kémiatanszékének újjászervezésében. Rendszeresen publikált különböző gazd.-i szaklapokban (Erdélyi Gazda, 1912–18; Gazd. Lapok, 1912–18; M. Cukoripar, 1914; Állattenyésztési és Tejgazd. Lapok, 1917). Főként élelmiszerkémiával, analitikai és gyógyszerkémiával, ezen belül a különböző italok nitrogéntartalmának vizsgálatával foglalkozott. Bár több helyen dolgozott, a Balaton szerelmeseként a nyarat mindig a Balaton partján töltötte. Az 1890-es években megnyerte a Balatonfüred–Tihany, majd a Balatonfüred–Siófok közötti úszóversenyt. Ő volt a M. Úszó Egyesület első siófoki versenyének győztese, a Balaton-átúszás első bajnoka (1897). Idős korában is rendszeresen úszott, vitorlázott, korcsolyázott.
F.m.: Tanulmányok a borok nitrogéntartalmáról. Kolozsvár 1904. – Jegyzetek a mezőgazdaság természettanából. Kassa. 1905. – Gazdasági éghajlattan. Kassa. 1906. – Chemia. 1. köt. Szervetlen chemia. Kassa. 1907. – Természettani és vegytani alapismeretek. Bp. 1929.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 6. köt. 154. p. – Cséby Géza: „Kozmapusztán, Somogy megyében születtem…”. In.: Hévíz. 1997. 1. sz. p. 20–22. – VÉL. 1998. 141. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 324. p. – ZÉK. 2005. p. 78-79.

EJURY NÁNDOR
(Nagykanizsa, 1846. ? – ?) - főgépész.
Apja műépítész, utóbb állami hídépítő főútmester volt. Dr. Ejury Lajos (1870–1965) apja. Középiskoláit a sümegi reáliskolában végezte. Szülei Bécsbe küldték a szesz-cukor- és sörgyári felszerelést készítő Prick gyárba négy évi tanoncidőre. Harmadéves tanonc korában részt vett a Mikes-féle szeszgyár építésénél, ahol a gyárat ő adta át és ő végezte az első főzést is. Mint negyedéves tanonc ő építette Batthyány Zsigmond gr. zalaszentgróti szeszgyárát és ő tanította be a kezelést is. 1865-ben Grazban, a Kőrössy-féle gép- és vashídgyárban képezte tovább magát. Ebben az évben Nagykorpádon épített gőzmalmot. 1876-ban a Festetics uradalom szolgálatába lépett Taranyban. A Nagyatádon rendezett mezőgazdasági gépipari kiállításon első és második díjat nyert. A keszthelyi főgépészi állást 1885-ben vette át. Keszthelyen alkalma nyílt szaktudása érvényesítésére. Ő készítette az akkoriban épült európai hírű Festetics-kastély világítására szolgáló gázgyárat, a 7 kilométeres vízvezeték melegszolgáltatására a központi fűtést, az egész uradalom területére szóló telefonhálózatot, valamint szökőkutakat, üvegházakat, stb. Később a kastély elektrotechnikai berendezése, a gázgyár helyére kerülő fűrésztelep, a gőzekék és a traktorok is az ő felügyelete alá kerültek. Számtalan szakképzett iparos került ki műhelyéből. Szolgálatának ötven éves jubileuma alkalmából 1927-ben a kormányzó az V. osztályú polgári érdemkereszttel jutalmazta. Sokáig volt választott képviselőtestületi tag. Mellette állandó községi szakértői feladatokat is ellátott. Az önkéntes tűzoltóegyesület és az Iparosok Dalköre dísztagjának választotta.
Irod.: Ejury Nándor. In.: Keszthelyi Hirek. 1927. augusztus 21. 3. p. – Ejury Nándor életéből. In.: Keszthelyi Hirek. 1927. augusztus 28. 3. p.

ELEKES JÓZSEF
(Zalaszántó, 1924. január 11. – Keszthely, 1994. július 15.) - atléta.
A köztudatba örökifjú atlétaként vonult be, akit negyvenöt év megfeszített sporttevékenység eredményeképpen több tucat éremmel és kitüntetéssel Zala megye, sokáig Keszthely járás elismert sportolójaként tartották számon. Már gyermekként focizott, később a Zalaszántó csapatában futballozott csatárként. Híres volt gyorsaságáról. Fehér Dénes keszthelyi tanár figyelt fel rá, az ő rábeszélésére indult először 1943 nyarán az országos atlétikai versenyen, ahol első helyen végzett 1500 méteres síkfutásban. Később benevezték a járási spartakiádra, melyen első, az országos döntőn negyedik helyezést ért el (1951). Ettől fogva rendszeresen részt vett a spartakiádokon, ahol a harmadik helynél rosszabb helyezésnél soha nem adta alább. Közben Hévízre költözött, a Postás Üdülőben dolgozott mint fűtő. A ’60–70-es években az olykor Hévízen alapozó Fradi csapattagjaival együtt edzett, sikerült a 4000 m-es szintidőt is teljesítenie. 1978-ban a szombathelyi országos spartakiád XXVII. döntőjére mint tiszteletbeli veterán atlétát hívták meg, versenyen kívül vastaps közepette futhatta le az 1500 méteres távot, s a spartakiádok örökös résztvevőjeként emlékplakettel jutalmazták. Két év múlva már lányával került a mezőny élvonalába a zalaegerszegi megyei döntőn. 1988-ban tagja lett az Orsz. Veterán Atlétikai Sportegyesületnek, majd ebben az évben még utoljára megnyerte az országos bajnokságot, végül végleg visszavonult. Élete utolsó éveiben aktívan részt vett Keszthely és Hévíz kulturális életében, sokszor vállalt közszereplést ünnepségeken. A II. vh. volt hadifoglyaként ápolta a kollektív emlékezetet.
F. m.: „Én vótam az utolsó levente-parancsnok.” . In.: Tátika. 1989–1991. 2. köt. p. 44-110.
Irod.: Flaskár István: Az öreg ezerötszázas nem hagyja abba. In.: Napló. 1960. július 31. 9. p. – H. R.: A veterán 1500-as. In.: Napló. 1978. november 26. 7. p. – Személyi forrás.

EMECZ TIBOR ISTVÁN, dr.
(Keszthely, 1923. március 25. – Melksham, 1994. január 10.) - agrármérnök, növénynemesítő.
Keszthelyen a premontrei gimnáziumban érettségizett, majd a gazd. akadémián szerzett oklevelet 1944-ben. 1947–48-ig a lepsényi Mg. Kollégium igazgatójaként dolgozott, ezután a Földművelésügyi Minisztériumban az agrárszakoktatásért felelt. 1950–53 között a Vetőmagtermesztő Vállalat Zala megyei igazgatójaként működött, később a Vetőmag Minősítő Int.-ben töltött be vezetői tisztséget. 1956–68-ban a Welsh-i Növénynemesítő Int.-ben tevékenykedett. 1968–75-ig a Soil Fertility Dunns Ltd. növénytermelő állomását vezette, majd az angol Dunns Seed Developement vállalat vezérigazgatói feladatait látta el, 1977–82 között. Aktív tagja volt számos nemzetközi tud. szervezetnek. Fő kutatási területe a fűfélék- és egyéb olajos magvakra, valamint a takarmánynövényekre irányult. Nemcsak elméleti módszereket dolgozott ki, hanem azokat a gyakorlati nemesítésben is alkalmazta. 17 új fajtát és 2 új fajt hozott létre (pl. szálkátlan francia perje, tetraploid komocsin, dupla-nullás takarmány repce, tetraploid olaszperje, takarmánykáposzta, rozsnok fű stb.). Öt évet töltött a Perzsa-öbölben, Bahrainban, ahol az ország gyeptelepítési programját irányította. Sikeres munkája eredményeképpen önálló nemesítő vállalatot szervezett, Eminence Seeol Ltd. néven. Európán (Mo.-on, Franciaországban) kívül Afrikában is folytatott vetőmag-előállítást. Doktori címét a keszthelyi Agrártudományi Egyetemen szerezte. 25 tud. közleményt szerzett. A Keszthely és Vidéke c. lap támogatója, kiadójának patrónusa volt.
Irod.: TMKK. 1986–. 1. köt. 107. p. – Negyedszázad nemesítési eredményeiről. In.: Keszthelyi Hírlap. 1989. 12. sz. 4. p. – In memoriam Dr. Emecz Tibor István. In.: Keszthely és Vidéke. 1994. január 28. Georgikon melléklet. 2. p.

ENDRE GYULA
(Keszthely, 1907. ? – Szerencs, ?) - karnagy.
Nevéhez számos szerzemény fűződik, zongoraművek (Babatánc, Harangvirág, Ballada), orgonaművek (2 preludium, stb.), zenekari művek, kamarazeneművek, hegedű-zongora darabok (Capriccio, Emléklap, Szonáta), több férfi- és vegyes kari népdalfeldolgozás.
Irod.: MMK. 1936. 371. p.

ENGELBRECHT KÁROLY
(Bábolna, 1860. május 10. – Budapest 1903. január. 16.) - szőlész-borász, tanár, szakíró.
Dr. Engelbrecht Károly (1837–1875) állatorvos, akadémiai tanár fia. Középiskolai tanulmányait a keszthelyi és a nagykanizsai gimnáziumban végezte. 1879-ben a keszthelyi gazd.-i tanint.-ben szerzett gazda oklevelet, ezután a Festetics uradalomban gyakornokként helyezkedett el. 1880-ban az érdiószegi Vincellérképezde segédtanára lett, szaktanítói képesítést is szerzett. 1883-ban Pozsonyba került, ahol a Kertészeti és Szőlészeti Szakiskola igazgatójává nevezték ki. 1886-tól a borászati kormánybiztosság helyettesi tisztségét töltötte be. 1891-ben a Földművelésügyi Minisztérium tisztviselője volt, 1892-ben a Felsőbb Szőlő- és Borgazdasági tanfolyamon szőlőműveléstant oktatott. 1893-ban központi szőlészeti-borászati felügyelő, majd 1899-ben főfelügyelő lett. Munkásságában a filoxéra és egyéb szőlőbetegségek leküzdésére, az oltványgazdálkodás elterjesztésére törekedett. Elismert hazai szaktekintély volt. Közgazdasági, borászati és szőlőművelési cikkei az összes hazai szaklapokban megjelentek. Hivatása mellett szerkesztette az Érmellék c. hetilap közgazdasági rovatát (1883), Pozsonyban a Winzer Zeitungot (1886), szerkesztője, főmunkatársa volt a Borászati Lapoknak (1887–90), a Szőlő- és Borgazdasági Lapoknak (1895–98). A milleneumi kiállításon ő rendezte a nagy sikert aratott szőlészeti bemutatót, 1900-ban a párizsi nemzetközi kiállításon összeállított anyagáért kiállítási nagyarany díjat kapott. 1896-ban megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, a királyi tanácsosi címet, valamint a francia „Pour le mérite agricole” kitüntetés tiszti keresztjét.
F. m.: A szőlőoltványok metszéséről, kapcsolatosan a Dezeimeris-féle metszési elmélettel. Bp. 1895. – Szőlő- és borgazdaság. Bp. 1897. – Útmutatás a szőlőmívelésre különös tekintettel a phylloxera által pusztított szőlők felújításának előmozdításáról szóló 1896: V. t.cz. végrehajtására. Szerk. Bp. 1898.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 473-477. – Gulyás. 1990–. 7. köt. 403. has. – MN. 1993–2004. 7. köt. 328. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 356. p. – ZÉK. 2005. p. 79-80.

ENGELBRECHT KÁROLY, dr.
(Tata, 1835. ? – Keszthely, 1875. március 8.) - állatorvos, akadémiai tanár.
Engelbrecht Károly (1860–1903) szőlész-borász és tanár apja. 1861-ben szerzett állatorvosi oklevelet a bécsi orvosi karon, ezután katonai állatorvosként dolgozott. Arab lovak beszerzése céljából Egyiptomba és Arábiába utazott. 1868-ban Keszthelyre került, ahol a gazd. intézetben az állattenyésztés és az állatgyógyászat r. tanárává nevezték ki. Az állatorvoslás mellett gazdászattal is foglalkozott. Szakcikkei a Gazd. Lapokban (1863–72), az Egyes Közleményekben (1872), a Gyakorlati Mezőgazdában (1872), a Falusi Gazdában (1874), és a M. Gazdában (1874) jelentek meg.
F. m.: Az állat-, bonc- és élettan, és az általános állattenyésztés alapvonalai. Pest. 1871. – Mily tenyészirányt kövessen jövőre a kisebb juhtenyésztő? Pest. 1872. – A gazda, mint állatorvos a szükségben, vagyis táblázatos kimutatása a lovak, szarvasmarhák, juhok, sertések és kutyáknak leggyakrabban előforduló és belső, szórványos és járványos betegségeinek és orvoslásának. Kh. 1874. – A gazdasági állat-, bonc- és élettan. Bp. 1875.
Irod.: RNL. 1911–1935. 6. köt. 506. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 356. p. – MOÉL. 2004. 85. p.

ERDÉLYI (NEUMAYER) IRÉN (JÓZSEF)
(Kisbér, 1884. ? – Kisbér, 1966. július 30.) - szerzetes, plébános, tanár, író.
Csornán belépett a premontrei kanonokrendbe, a teológiát Jászón, az egyetemet Bp.-en végezte. 1907–08-ban a keszthelyi premontrei, majd a szombathelyi gimnáziumban magyart és latint tanított. Az 1920-as években plébánosként működött Türjén. 1931-ben ismét Keszthelyre, a gimnáziumba került tanítani. 1945-ben a rend házgondnoka lett, majd 1947-től visszatért Türjére, plébánosként tevékenykedett. Nyugdíjasként Kisbéren, Pannonhalmán, majd újra Kisbéren élt. Cikkei jelentek meg a keszthelyi (1908) és a szombathelyi főgimnáziumi értesítőben (1911). Egykori tanítványa volt Pehm (Mindszenty) József.
Irod.: Gulyás. 1990–. 542. has. – Miklós Ráfáel: A tanárok sorsa 1948 után. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 106-108. – Kovács Imre Endre–Legeza László: Premontreiek. 2002. 55. p.

ERDÉLYI ISTVÁN
(Keszthely, ? – ?) - úszó.
Apja Erdélyi Móric volt. Erdélyi Miklós költő öccse. 1930 körül Franciaországban telepedett le. 1932-ben a Laval városban rendezett úszóversenyen bajnokságot nyert a 400 m-es szabad úszásban. A 150 m-es stafétában a győztes csapat tagjaként 50 m-t úszott háton, a szintén első díjat szerzett vízilabdacsapatban centert játszott. 1933-ban megismételve előző évi bravúrját, a lavali bajnokságon nyert a 400 m-es szabad (gyors) úszásban és a 100 m-es hátúszásban, s tagja volt a győztes csapatnak a 150 m-es vegyesstafétában is. A lavali megyei úszóversenyeken 1934-ben is győzelmet aratott.
Irod.: Keszthelyi uszó győzelme Franciaországban. In.: Keszthelyi Hirlap. 1932. augusztus 28. 7. p. – Keszthelyi fiu uszósikere Franciaországban. In.: Keszthelyi Hirlap. 1933. szeptember 24. 5. p. – Az uszósport hírei. In.: Keszthelyi Hirlap. 1934. julius 22. 7. p. – KNSZ. 1994. 26. p.

ERDÉLYI KÁROLY
(Nemesvita, 1845. június 20. – Vörösberény, 1900. február 8.) - tanár, igazgató.
Tanítóként dolgozott. 1869-ben beiratkozott a Keszthelyi Gazdasági Tanintézetbe. Tanulmányai befejeztével állami segéllyel tanulmányútra küldték Württenbergbe. Hazatérése után Kh.-en segédtanárként oktatott, és segédszerkesztője lett a Gyakorlati Mezőgazda c lapnak. 1873-ban kinevezték a kézdivásárhelyi felső népiskola igazgatójává. 1875-ben polgári iskolai tanítói oklevelet szerzett. 1879-ben megalapította a Kézdivásárhely és Vidéke c. lapot. 1892-ben iskoláját polgári iskolává szervezték át, melynek 1899-ig, nyugdíjba vonulásáig igazgatója volt.
F. m.: A mezőgazdaság népszerű kézikönyve. Sepsiszentgyörgy. 1894.
Irod.: Gulyás. 1990–. 7. köt. 557-558. has. – ZÉK. 2005. 81. p.

ERDÉLYI MIKLÓS
(Keszthely, ? – Auschwitz, ?). - költő.
Apja Erdélyi Móric. Szüleinek az 1940-es években Keszthelyen kifőzdéje volt. Erdélyi István úszóbajnok bátyja. A keszthelyi újságok 1926 és 1933 között közel 100 lírai versét és tárcáját közöltek. Később a zsidó törvények életbeléptével nem publikálhatott, ezért már nem írt verseket. Származása miatt tiszti rangját is elveszítette. Itthon 1942-ben látták utoljára.
Irod.: KNSZ. 1994. 26. p. – Személyi forrás.

ERDŐDI JÓZSEF
(? – ?) - városbíró.
1792–97-ig, 1802–03-ban, 1805–06-ban, 1809–11-ben, valamint 1814–16 között Keszthely város bírája volt.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. p. 430-431.

ESTERHÁZY MIHÁLY, galántai
(? – ?) - várkapitány.
Bakács Sándor főkapitány 1683-ban bekövetkezett halála után, 1684. júliusában nevezték ki a keszthelyi végház kapitányának. Nagyon rövid ideig töltötte be a tisztséget. Nem sikerült kiderítenünk, hogy hg. E. Pál (1635–1712 v. 1713) fivére, gr. E. Mihály (?–?) volt-e, vagy a fia hg. E. Mihály (?–1721), vagy unokatestvére, br. E. Mihály (1629–1686).
Irod.: Végh Ferenc: Birodalmak határán – a Balaton partján : Keszthely végváros a 16-17. században. 2007. 115., 292. p.

ESZES LÁSZLÓ
(Keszthely, 1913. február 11. – Gyenesdiás, 1986. október 12.) - tanár, közgazdász, helytörténeti kutató.
Édesapja Eszes Mihály kereskedő volt. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte. A Pécsi Egyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott. Keszthelyen a premontrei gimnáziumban világi tanárként francia nyelvet és irodalmat oktatott. Később kereskedelmi tanulmányokat is folytatott Bp.-en. 1938-tól a községi elöljáróság idegenforgalmi vezetőnek alkalmazta. Részt vett a II. vh.-ban, s több mint egy évet francia hadifogságban töltött. Hazatérte után Gyenesdiáson élt szüleivel, s rövid ideig apja keszthelyi nagykereskedésében dolgozott. Az államosítás után a Balatoni Nádgazdasági Vállalatnál helyezkedett el vezető közgazdászként. 1973-ben vonult nyugdíjba. Fiatal korában aktív természetjáró volt, barátaival ő festette és újította fel a Balaton-felvidék turistaút-jelzéseit. Bejárta Európa fontosabb kultúrtörténeti emlékeit. A ’60–70-es években több idegenforgalmi könyvet az ő fényképeivel adtak ki. A ’60-as évektől kezdett mélyrehatóan foglalkozni Keszthely és környékének helytörténetével. Bp.-en és vidéki levéltárakban végzett adatgyűjtést. Több forrásértékű publikációja jelent meg. A keszthelyi céhek történetéről írt tanulmányával elnyerte a Veszprémi Akadémiai Biz. díját, a keszthelyi posta történetéről szóló munkáját a M. Posta Kossa István első díjjal jutalmazta. 1979-ben a Magyar Rádió által szervezett „Táj változó fényben” balatoni rádiós műveltségi vetélkedősorozatban Cséby Gézával, Frech’ Miklóssal, dr. Szabó Istvánnal, dr. Szabó Sándorral és Vári Andorral tagja volt Keszthely város csapatának, amely végül megnyerte a fődíjat. Gersei Pető Lászlóról írt munkája kéziratban maradt. Keszthelyen, a Szent Miklós temetőben található Eszes-kriptába temették el.
F. m.: A keszthelyi kőfaragó műhely emlékei a Balaton vidékén (1750–1850). In.: Műemlékvédelem. 1980. 2. sz. p. 84-107. – Keszthely mezőváros és végvár : adalékok a település történetéhez. In.: Építés- Építészettudomány. 1984. 1-2. sz. p. 249-293. – Feledésbe ment utcanevek Keszthelyen. Kh. 1986.
Irod.: Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. 55. p. – Gyenesdiás nagyközség monográfiája. 2007–. 1. köt. p. 372-373. – Új utcanévadók. In.: Gyenesdiási Híradó. 2009. 10. sz. 3. p. – Személyi forrás.

EÖRDÖGH TIBOR
(Lüget, 1912. november 12. – Keszthely, 2000. április 13.) - mezőgazdász, vadbiológus, vadász.
Édesapja uradalmi gazdatiszt, majd gazdasági felügyelő volt. Középiskolai tanulmányait Bonyhádon végezte, 1935-ben érettségizett. Egyéves önkéntes katonai szolgálat után a keszthelyi gazd. akadémiára iratkozott be, ahol 1938-ban szerzett mezőgazdasági mérnöki oklevelet. Az ódalmandi Honvéd Csikótelepen kezdett dolgozni gyakornokként, majd a M. Mezőgazdák Szövetkezete Tolna Megyei Kirendeltségének lett a vezetője Szekszárdon. A II. vh.-ban három évre orosz hadifogságba esett, 1947-ben tért haza. Innentől kezdve a természet szolgálata vált hivatásává. 1949-ben a Mátrafüredi Erdészet hivatásos vadásza, az Egri Állami Erdőgazdaság erdészeti munkása (1950), a Mecseknyugati Állami Erdőgazdaság kerületvezető vadásza (1952), majd annak könyvelője lett. 1957-ben a Balatonnagybereki ÁG-ba helyezték át, ahol egy vadgazdasági rezervátum létesítésével és vezetésével bízták meg. 1973-ban innen ment nyugdíjba. Közben 1962-ben megszervezte az állami gazdaságok hivatásos vadászokat képző szakmunkásképző iskoláját, ahol elméleti és gyakorlati vadászati szakismereteket oktatott. A vadgazdálkodással, vadtenyésztéssel, és a korszerű vadászattal kapcsolatosan folytatott kutatói tevékenységet. Tudományos és szépirodalmi cikkei is megjelentek a M. Vadászújságban, Nimródban és az Erdőgazdaság c. folyóiratban. Tankönyvet írt Vadásziskola címmel. Tagja volt a Vadászati Világkiállítás Rendező Biz.-nak, 1982-től a Keszthelyen évenként megrendezett Téli Vadászati Egy. előkészítőjeként és előadójaként szerepelt. 1984-ben részt vett a Windischgrätz-féle afrikai trófeagyűjtemény keszthelyi elhelyezésének megszervezésében. A keszthelyi Georgikon Horgászegyesület tagja (1972–), a tapolcai Bauxitbányász Vadásztársaság örökös, t. tagja, a M. Vadászok Orsz. Szövetsége Etikai Biz.(1973–), a TIT (1976–), Keszthely Barátainak Köre (1987–), a Bp.-i Aranyokleveles Mérnökök Köre (1988–), a M. Politikai Foglyok Szövetsége (1990–), a M. Vadászati Védegylet Etikai Biz. (1991–), a M. Anyanyelvápolók Szövetségének tagja volt. Éveken keresztül gyűjtötte a természet hangjait, több mint száz madár- és állathangot rögzített. Munkásságát számos kitüntetéssel jutalmazták, Kiváló dolgozó, Mezőgazdaság kiváló dolgozója, a M. Honvédelmi Sportszövetség Kitüntető Jelvénye, Centenáriumi Nimród Vadászérem (1981), TIT oklevél (1986), ATEK aranyoklevél (1988), Hubertus Kereszt arany fokozata (1994) birtokosa volt.
F. m.: Vadgazdálkodás. T.sz.: Szőllősi József. Tankönyv. Bp. 1962. – Vadászok nyelvén. Bp. 1976. – Újabb ötven vadász emlékeiből (novellák). Bp. 1995.
Irod.: KKK. 1995. 37. p. – KKMM. 1997–. 1. köt. 302. p. – Önéletrajz.

ÉRKÖVY (PLOETZ) ADOLF (VENCEL)
(Ehrstein, 1818. szeptember 28. – Keszthely, 1883. december 13.) - mezőgazdász, szakíró, országgyűlési képviselő.
Elzászban született Ploetz Vencel néven, az Adolf nevet a bérmakeresztségben nyerte. Apja Ploetz Péter osztrák dragonyoskapitány volt, aki Keszthelyre helyezése után hamarosan meghalt. Gyámja Wolf Ferenc helyi polgár lett. Keszthelyen, a premontrei gimnáziumban kezdte meg középiskolai tanulmányait, majd Zágrábban, Kaposvárott, Pécsett és Szombathelyen folytatta. Ezt követően a Georgikon növendéke volt 1836–37 között. 1837-ben a pesti egyetem joghallgatója lett. 1838-ban gr. Károlyi István szolgálatába állt. Dolgozott a számvevőségnél, a felgyői szeszgyárnál, Csongrádon tiszttartóként, majd Fóton jószágigazgatói titkárként. Részt vett az 1848 előtt fennálló M. Ipartestület, Védegylet és Gyáralapító Társ. munkájában. 1843-ban Károlyi István gr. közreműködésével létrehozta a Pest Megyei Gazdasági Fiókegyesületet, melynek több évig titkára is volt. 1844–48-ban a gr. fiát, Károlyi Sándort is tanította. 1846-ben Csongrád megye táblabírájának választották, az OMGE pedig felvette t. igazgatói választmány tagjai közé. 1847-ben nevét Érkövy Adolfra változtatta, addig Ploetz Adolf néven publikált. A szabadságharc után Derekegyházán a gr. csongrádi és szentes-vásárhelyi uradalmainak felügyelői tisztét látta el, 1851-től a királydaróci és pásztói birtok igazgatását is átvette. 1852-ben a Tiszaszabályozó Társulat elnökévé választották. 1857-től a gr. szolgálataiért nyugdíjban részesítette. 1858-ban Pestre költözött. 1858-tól hat éven át az OMGE gépészeti és építészeti szakosztályának alelnökeként tevékenykedett. 1863-ban tagja volt az országos éhínség enyhítésére alakult „kenyérosztó társulat”-nak. 1864-ben harmadmagával megvette a Kozma Vazul-féle könyvnyomdát, az üzletet több évig vezette. 1865–67-ben a pesti egyetem vizsgabiz.-i tagja volt. 1866-ban megalapította a pesti Népbankot, az elnöki tisztet több éven át viselte. 1866-ban állami szolgálatba lépett, a csákóvár-kövéresi alapítványi uradalmak főtisztjévé nevezték ki. 1867-ben a pécskai kincstári uradalmak igazgatásával bízták meg. 1869–72 között a Deák-párti országgyűlési képviselőként a battonyai kerület küldötte volt. 1868-ban egy delegáció tagjaként a pénzügyminisztert képviselte Bécsben. 1880-ban elvesztette látását, miniszteri tanácsosi címmel nyugdíjazták. Keszthelyre vonult vissza. Diák kora óta verselgetett, szórejtvényeket, elbeszéléseket, cikkeket írt, melyek meg is jelentek. Gazdasági témájú műveiben foglalkozott a jobbágykérdéssel, az örökváltsággal, a népbankokkal, gazdasági intézetekkel. Szorgalmazta a gépesítést, népszerűsítette az új mezőgazdasági gépeket. Keszthelyre is ő hozta be az első gőzgépet. Fölkarolta az öntözés, a csatornázás ügyét, sürgette az Alföld fásítását, a futóhomok megkötését. Szerkesztette a Gazd. Literatúrát (1840), a Falusi Gazdát (1857–59), kiadta és szerkesztette a Magyar Gazdát(1859–61), és a Gazd. Füzeteket (1862). Ezenkívül publikált a Természetbe, a Gazd. Tudósításokba, a Gazd. Lapokba, stb. Munkatársa közt tudhatta az Egyetemes M. Enyclopaedia. Több külf. és hazai társaságnak tagja volt, pl. a Royal Agricultural Society of Englandnak, a Hevesmegyei Gazdasági és Lovaregyletnek, a Győrvidéki Gazdasági Egyletnek. Az MTA 1864-ben vette fel l. tagjai közé.
F. m.: Robot és dézsma erkölcsi és anyagi, mező- és statusgazdasági tekintetben. Pest. 1845. – Homokkötés. Pest. 1846. – Haszonbérrendszer és népesítés. Pest. 1847. – Az 1863. évi aszályosság a magyar alföldön. Pest. 1863. – Die Lokomotívbahn von Debrezin nach Marmaros-Sziget… Wien. 1865. – A népbankokról. Pest. 1865. – A telepítési kérdésről tekintettel a kivándorlásra, bukovinai véreink visszatelepítésére… Bp. 1883.
Irod.: PNL. 1893–1900. 6. köt. p. 363-364. – Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 469-471. – Szinnyei. 1980–1981. 2. köt. 1421-1425. has. – MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 493-495. – KNSZ. 1994. 27. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. p. 421-422. – FA. 2002. p. 53-54. – MTAT. 2003. p. 309-310. – ZÉK. 2005. 83. p.