Keszthelyi Életrajzi Lexikon

GALLIK OSZVALD (ÖDÖN) JENŐ
(Zalaapáti, 1856. szeptember 19. – Keszthely, 1937. augusztus 6.) - szerzetes, tanár, perjel.
1874-ben belépett a bencés rendbe, 1880-ban áldozópappá szentelték. Hat évig tanított vallástant, magyar nyelvtant, földrajzot, természetrajzot, rajzológeometriát, szépírást a pápai és egy évig a győri bencés gimnáziumban, majd 1887–88-ban egyetemen tanult Budapesten. 1888-ban a pannonhalmi főiskola tanára lett. 1895-től a komáromi, 1901-től a soproni gimnázium igazgatója volt. Két év múlva újra a győri gimnáziumban tanított. 1910–1914 között a pannonhalmi főiskola jószágkormányzójaként működött, 1911-től oktatott is a főiskolán. Ezután Balatonfüreden jószágkormányzóként és fürdőigazgatóként tevékenykedett. 1918-ban a tihanyi apátság, 1931-ben a zalaapáti apátság perjelévé nevezték ki. Számos cikket publikált biológiai és természetrajz tárgykörben.
F. m.: Az édesvízi diatomaceakról (Bacillariak) általában. In.: Pápai Szt. Ben. R. Gimn. Ért. 1885–86. p. 3-66. – Navicula ambigua E. és N. cuspitada Kütz oszlása. In.: Természetrajzi Füzetek. 1892. 1-2. sz. p. 46-54. – Győr vármegye természeti viszonyai. In.: Győr megye monographiája. 1908. p. 1-15. – Balatoni Diatomaceák. In.: Archivum Balatonicum. 1927. 2. sz. p. 116-128. – Enumerativ Ditomacearum in thermis Hajdúszoboszló in ventarum. In.: Archiv für Protistenkunde. 1932. – A Navicula crucicula W. Smith Donkin, valamint néhány rokona előfordulása a Balatonban és Hévízben. In.: Pannonhalmi Szemle. 1935. Vol. 10. p. 64-66.
Irod.: Gulyás. 1990–. 10. köt. 292-293. has. – Gaál Zoltán: Életpályák – életművek. 1987. p. 54-56., 191. – MKL. 1993–. 3. köt. 902. p. – VMÉL. 1998. 178. p. – ZÉK. 2005. 102. p.

GAÁL ENDRE
(? – ?) - országgyűlési képviselő.
1869–72-ben képviselte a keszthelyi körzetet az országgyűlésben.
Irod.: Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. 8. p.

GAÁL FERENC
(Jászladány, 1914. október 29. – Jászberény, 1989. november 27.) - politikus.
1932-ben két éves mg. szakiskolát végzett Szarvason, 1943-ban Keszthelyen rét- és legelőmesteri képesítést szerzett. 1928–32 között a mezőhegyesi méntelepen volt lovász, majd Bábolnán dolgozott. 1935-től a szüleitől örökölt birtokon gazdálkodott. A II. vh.-ban katonai szolgálatot teljesített, sebesülése miatt 1942-ben leszerelték. 1943-ban a Földművelésügyi Minisztériumba került, ahol a Rét-és Legelőosztály munkatársa volt 1944-ig. 1935-től az FKgP tagja, jászladányi szervezetének titkára volt. 1945 után újjáalapította az FKgP helyi és járási szervezetét, 1948–49-ben a Jász-Nagykun-Szolnok vm.-i ügyvezető alelnöke lett. 1946-tól tagja volt a M. Parasztszövetség Elnöki Tanácsának, valamint a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Szövetsége Orsz. Vezetőségének. 1947–49-ben Jász-Nagykun-Szolnok m.-ét képviselte a parlamentben. 1952–68-ban a jászberényi méntelepet vezette, 1968–71-ig a Mg. és Élelmezésügyi Minisztérium főelőadójaként az Orsz. Lótenyésztési Felügyelőség munkatársaként működött. 1971-től a jászladányi termelőszövetkezet elnöke volt. 1974-ben vonult nyugdíjba. 1953–67 között a Hazafias Népfront Jászberényi járási elnöki tisztségét is betöltötte.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 7. köt. 817. p.

GAÁL GASZTON, gyulai
(Székesfehérvár, 1868. november 30. – Balatonboglár, 1932. október 26.) - ornitológus, közgazdász, országgyűlési képviselő, nemzetgyűlési elnök, főispán, pártelnök.
Gaál Olivér (1899–1955) apja. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 1889-ben szerzett mezőgazdász oklevelet Magyaróvárott a gazd. tanintézetben. Magángyakornokként 1890-től a mezőhegyesi állami birtokon, a pusztavacsi hg. Coburg-uradalomban, 1892–94-ig Szalay Imre lellei gazdaságában dolgozott. 1894–1900 között a M. Ornitológiai Központban Hermann Ottó mellett gyakornokoskodott, amatőr madártani megfigyeléseket végzett, különböző lapokban több madártani (Természettudományi Közlemények, Vadász és Versenylap, Aquila, Balatoni Múzeum Egyesület Évkönyve) és közgazdasági cikke (Magyarország, Köztelek) jelent meg. Közben a családi birtokot is igazgatta 1897–98-ban. 1900-tól Keszthelyen és Révfülöpön, 1902-től Balatonbogláron foglalkozott gazdálkodással. 1905–06-ban részt vett Fejérváry Géza kormánya elleni nemzeti ellenállásban. 1906-tól a lengyeltóti választókerület országgyűlési képviselője lett, a Függetlenségi és ’48-as Párt programját képviselte. A Tanácsköztársaság alatt birtoka állami kezelésbe került, a kommunisták elől Zala vm.-ébe menekült, itt bujkált. 1919. szeptember–1920. január között Baranya, Somogy, és Tolna vm. kormánybiztosi tisztségét töltötte be, egyúttal Somogy vm.-ben főispán is volt. 1920–26 között ismét parlamenti képviselője volt a lengyeltóti választókerületnek. 1920-tól az Egyesült Keresztény Nemzeti és Kisgazda Földműves Párt tagja lett. 1921. augusztustól egy éven át a nemzetgyűlés elnöki tisztségét töltötte be, majd kilépett az Egységes Pártból. 1926-ban megalapította az Agrárpártot, melynek elnöki tisztségét is viselte, 1927-től haláláig a lengyeltóti választókerületet képviselte. 1930-ban pártja egyesült a FKgP-vel, Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Agrárpárt néven. 1931-től haláláig az új párt képviselőházi vezetőjeként működött.
Irod.: MPL. 1929. 129. p. – MTL. 1930. p. 175-176. – Gulyás. 1990–. 8. köt. 31-33. has. – RÚL. 1996–2008. 7. köt. p. 819-820. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. p. 851-852.

GAÁL JÓZSEF, felsőőri
(Zalaegerszeg, 1863. ? – Keszthely, 1935. december 10.) - tanár, ügyvezető igazgató, kormánytanácsos.
Középiskoláit Budapesten végezte, ugyanitt járt a képzőművészeti főiskolára. A tanári hivatást 36 éven át gyakorolta. Egerben az iparostanonc iskolában, Homonnán és Kapuváron v. Kaposvárott az állami polgári iskolában, Keszthelyen pedig 1892–1919 között a premontrei főgimnáziumban tanított rajzot. Számos cikket is írt a rajzoktatásról. 1902-ben létrehozta Keszthelyen a Hitelszövetkezetet, ami az Orsz. Központi Hitelszövetkezet keszthelyi részlegeként működött (1903-tól Keszthelyi Ipari és Gazdasági Hitelszövetkezet), melyben 1934-ig ügyvezető igazgatói tisztet töltött be. Az 1919 augusztusában megalakuló Keszthelyi Keresztényszocialista Párt egyik alelnökévé választották. Több környékbeli község uradalmi földjeit parcellázta, s juttatta megélhetéshez a nincsteleneket. Tagja volt Zala vm. törvényhatósági bizottságának és Keszthely képviselő-testületének. A képviselő-testületben a villamos üzemi bizottságban és intézőségben, valamint a pénzügyi biz.-ban tevékenykedett. A közgazdaság körül kifejtett tevékenysége elismeréséül 1922-ben kincstári tanácsosi címmel tüntették ki. Az I. vh. alatti hadikölcsönkötvény-jegyzések körüli érdemeiért a király a Ferenc József Rend lovagkeresztjét, később a kormánytanácsosi címet adományozta neki.
F. m.: Ábrázoló mértan. A polg. iskolák számára. 1892. – Ábrázoló mértan. Felsőnépisk. és Polgári iskolák számára. 1893–1894. – Az iparról az iparosoknak. Felolvasás. 1897. – Gondolatok a rajzoktatásról a közműveltséget terjesztő intézetekben. 1905. – A szövetkezeti mozgalom és a társadalom. É. n.
Irod.: Zala vármegye feltámadása Trianon után. 1930. p. 321-322. – Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 28. p. – Gaál József : 1863–1935. In.: Keszthelyi Hirlap. 1935. december 15. 3. p. – In memoriam Gaál József 1863–1935, Csigaházy Ernő 1873–1935. In.: A csornai prémontrei kanonokrend keszthelyi gimnáziumának értesítője az 1935–36. tanévről. 1936. p. 7-12. – Szinnyei. 1980–1981. 3. köt. 905-906. has. – Gulyás. 1990–. 10. köt. 69-70. has. –A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 109-112. – Cséby Géza: Száztíz esztendő : Adatok a Keszthelyi Ipartestület történetéhez. 1996. 17., 21. p. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. 45. p.

GAÁL KÁROLY, zalai
(Budapest, 1922. április 23. – Bécs?, 2007. május 19.) - néprajzkutató, múzeumigazgató.
1946-ban szerzett etnográfus oklevelet a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1943-ban a Kalot központi titkára volt, majd 1944–45-ben embermentés miatt Németországban egy SS tábor fogja volt. 1946-ban a bp.-i Egyetemi Néprajzi Int. asszisztenseként dolgozott, majd 1947-ben Kecskemétre, később Kiskunfélegyházára telepítették ki, ahol 1949–50-ben múzeumi altiszti, majd 1950–51-ben a Kiskunfélegyházi Múzeum igazgatói tisztségét töltötte be. 1952-ben került Keszthelyre, ahol négy éven át, 1956-ig a keszthelyi Balatoni Múzeumot vezette. 1956-ban tagja volt a Veszprém megyei Forradalmi Tanácsnak, a Keszthely Városi Forradalmi Ttanácsnak, valamint a Győri Dunántúli Nemzeti Tanácsnak, ezért el kellett menekülnie. Ausztriában telepedett le. Kutatási megbízásokat vállalt Innsbruckban, Münchenben és Svédországban. Távollétében 1957-ben 8 év börtönbüntetésre, egyes jogainak gyakorlásától 6 évi eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. 1962–64 között a burgenlandi nyelvcsoportoknál végzett monografikus kutatásokat. Összehasonlító tárgyi néprajzzal és társadalomnéprajzzal foglalkozott. 1964-től a Bécsi Egyetem Néprajzi Intézetében lektorként működött, majd 1970-től nyilvános r. tanárrá nevezték ki. 1973–90-ig a Bécsi Egyetem Néprajzi Int.-ének vezető tanáraként látta el feladatait. 1970-ben indította el az Ethnographia Pannonica közép-európai tud. szervezetét. 1983–84-ban Új-Zélandon végzett kutatásokat a közép-európai bevándorlók beilleszkedésével kapcsolatosan.
F. m.: A dunántúli betyárok. 1956. – Angaben zu den abergläubischen Erzählungen aus dem südlichen Burgenland. Eisenstadt. 1965. – Spinnstubenlieder. München–Zürich. 1966. – Zum bäuerlichen Gerätebestand im 19. und 20. Jahrhundert. Wien. 1969. – Wolfau. Eisenstadt. 1969. – Über die Gemeinsamkeiten der Volkskultur im pannonischen Raum. Eisenstadt. 1973. – Die soziale Lage und das Lied. Wien. 1975. – Tadten. Eisenstadt. 1976. – Zur Volkskultur der Magyaren in der Wart. Oberwart. 1977. – Some Problems of Folktale Research from Burgenland. Austria. 1979. – Monographische Erzählforschung und kleinregionale Kultur. Wien. 1981. – Minderheiten und Regionalkultur. Szerk. O. Bockhornnal. Wien. 1981. – Erzählgut der Kroaten aus Stinatz im südlichen Burgenland kroatisch und deutsch. T.sz.: G. Newelkowsky. Wien. 1983. – Kire marad a kisködmön? Adatok a burgenlandi uradalmi béresek elbeszélő kultúrájához. – Wer erbt das Jankerl?. Szombathely. 1985. – Közös asztag, közös kalászai. Szombathely. 1986. – Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélő kultúrája. Szombathely. 1989. – Királydinnyébe léptem. Visszaemlékezés. Kecskemét. 1989.
Irod.: MN. 1993–2004. 8. köt. 404. p. – KMÍ. 1998–2000. 1. köt. 243. p. – MTI ki kicsoda. 2005. p. 556-557. – ’56 Keszthelyen és a keszthelyi járásban. 2006. 304., 368. p.

GAÁL OLIVÉR, gyulai
(Budapest, 1899. február 1. – Kaposvár, 1955. január 21.) - mezőgazdász, országgyűlési képviselő.
Római katolikus földbirtokos családból származott. Apja, Gaál Gaszton (1868–1932), a Független Kisgazdapárt első pártvezére volt. Svájcban (1913–15), majd Bécsben tanult. 1917-ben érettségizett, utána bevonult katonának és 1918-ig az olasz fronton harcolt. A Tanácsköztársaság bukását követően 1919-ben különítményes tiszt volt. Keszthelyen elvégezte a M. Kir. Gazdasági Akadémiát. Apja birtokán kezdett gazdálkodni, annak halála után saját földjét művelte. 1930-tól lett tagja a Független Kisgazdapártnak. 1936-ban képviselőként került a parlamentbe. 1939. évi választásokon a lengyeltóti egyéni kerületben indult, de alul maradt Meixner Emil kormánypárti jelölttel szemben. 1944. október 15. után rövid időre letartóztatták német- és nyilasellenes magatartása miatt. 1945. június 24-től az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja, november 4-től nemzetgyűlési képviselő lett. 1945–46-ban a kisgazdapárt Somogy vm.-i szervezetének elnöki tisztségét töltötte be. 1946. szeptemberétől az FKGP Országos Intéző Biz.-ának tagjai között szerepelt. 1947 nyarán egyre súlyosbodó betegsége miatt visszavonult a politikai élettől.
Irod.: Ideiglenes Nemzetgyűlés Almanachja : 1944. december 21. – 1945. november 29. 1994. p. 140-141.

GEBE MARGIT ld. MERÉNYI ELEMÉRNÉ
-

GELENCSÉR ANTAL, dr.
(Zalaegerszeg, 1907. július 31. – Keszthely, 1982. január 25.) - rendelőintézeti főorvos.
Apja Gelencsér Antal, adóhivatali tisztviselő volt. Dr. Gelencsér Gyula (1907–76) unokatestvére. Sümegen érettségizett, 1926-ban. Katonai szolgálata letöltése után a Pázmány Péter Tudományegyetemre iratkozott be, általános orvosi diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett. Emellett körorvosi képesítést is szerzett. Fizetés nélküli gyakornokként kezdett dolgozni Szombathelyen és Pécsett, majd Sümegen kezdett magánorvosi gyakorlatot. Elvállalta a sümegi gimnázium iskolaorvosi és egészségtan tanári állást. 1939-ben megkapta Hahót község körorvosi állását. 1944-ben Városlődre került körorvosnak, majd a II. vh. utolsó szakaszában Pápán a Vöröskereszt katonai üdülőjében (Esterházy-kastély), valamint Kolozsvárott teljesített orvosi szolgálatot, főhadnagyi rangban. A háború után Ajkára helyezték, ahol 1945–53 között körorvosként, mellékállásban pedig fogorvosként dolgozott. 1953-ban kezdte megszervezni az ajkai rendelőintézetet, melynek 1957-ig főorvosa volt. 1957–1961-ig a megyei tanács egészségügyi osztályának vezető főorvosa lett. 1961-ben a Keszthelyi Rendelőintézetbe helyezték át, igazgatói állásba, ami mellett a felülvizsgáló főorvosi státuszt is ellátta. Bekapcsolódott a város közéletébe is, városi tanácsi, valamint VB-tagsági megbízatást vállalt. 1972-ben ment nyugdíjba, de még tíz éven keresztül nyugdíjasként is ellátta szakorvosi feladatait. Kitüntetései: M. Népköztársaság Elnöki Tanácsa elismerő oklevél (1970), Keszthely Város Díszoklevele emlékjelvénnyel Veszprém megyéért arany fokozat (1970), Munka Érdemrend ezüst fokozat (1973).
Irod.: Személyi forrás.

GELENCSÉR GYULA, dr.
(Zalaszántó, 1907. szeptember 21. – Middletown, 1976. február 17.) - Zala Megyei Forradalmi Tanács elnöke.
Dr. Gelencsér Antal (1907–82) unokatestvére. Középiskolai tanulmányait Keszthelyen a premontrei gimnáziumban végezte. Felsőfokú tanulmányait Bp.-en folytatta, 1930-ban szerzett jogi diplomát. Eleinte fővárosi bíróságoknál dolgozott jogászgyakornokként, majd a visszacsatolást követően a ma Szlovákiában található Ipolyságon törvényszéki bíróként tevékenykedett. 1945-ben Zalaegerszegre került, rövid ideig a földhivatal vezetője volt, majd ügyvédi irodát nyitott. Az ’50-es évek elején Búcsúszentlászlóra költözött. Az 1956-os forradalom idején a Zala Megyei Forradalmi Tanács elnökének választották. Rövid elnöksége alatt mindvégig kitartott az 1956-os forradalom eszméje mellett. Letartóztatták, Debrecenbe szállították, majd elengedték. 1957 tavaszán elmenekült az országból. Távollétében börtönbüntetésre ítélték. Az emigráció évei alatt előbb Svájcban, később az Egyesült Államokban élt, ahol könyvtárosi diplomát szerzett és egy egészségügyi központ könyvtárosaként dolgozott a New Jersey állambeli Middletownban. Hazatelepülését tervezte, de halála miatt erre már nem kerülhetett sor. Posztumusz kitüntetései: 1956-os Posztumusz Emlékérem (1992), Hűség a szabad magyar hazáért Emlékérem és Emléklap (2006). Keszthelyen nyugszik.
Irod.: Tálosi Lajosné (Gelencsér Judit): Dr. Gelencsér Gyula emlékére. In.: Zalai ’56-osok visszaemlékezései : adalékok a forradalom történetéhez. 2006. 56. p. – Személyi forrás.

GERENCSÉR GYÖRGY
(Szombathely, 1902. december 17. – Budapest, 1992. október 9.) - országgyűlési képviselő, párttitkár, téglásmester.
Apja kisparaszt, majd téglagyári munkás volt. Munka mellett tanult, hat gimnáziumi osztályt végzett. Már fiatalon elkötelezettje lett a munkások és parasztok életkörülményeiért folytatott küzdelmeknek. 1920–30 között ferences rendi szerzetesként élt. Többször letartóztatták munkásmozgalmi tevékenységéért (1934, 1936, 1944), ezután különböző internálótáborokba került, ahonnan 1944 őszén szabadult. A nyilas hatalom idején újra vád alá került, véletlennek köszönhette életét. Bujkálni kényszerült (a keszthelyi téglaégető füstcsatornájában húzta meg magát) az orosz csapatok beérkezéséig. A földreform idején újra folytatta a munkások és parasztok érdekképviseletét. Számtalan szónoklatot tartott megyeszerte. Több cikke jelent meg a helyi lapban. Az MKP helyi szervezetének alapítója volt. 1945-ben a párt keszthelyi jelöltjeként a Zala megyei listán bejutott a parlamentbe. 1946-ban kéthónapos pártiskolára küldték. 1947-ben téglásmesterként dolgozott Keszthelyen. Tagja lett a megyei törvényhatósági biz.-nak. A megyei listáról újból bekerült az országgyűlésbe. Az igazságügyi biz.-ban tevékenykedett. 1948 januárjában a Magyar Köztársaság, valamint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából meghirdetett közkegyelemről szóló törvényjavaslat előadója volt. 1948-ban átigazolták a MDP-jába. Az 1949-es országgyűlési választásokon a M. Függetlenségi Népfront Zala megyei listájáról mint népfronttitkár szerzett mandátumot. 1953-ig volt az országgyűlés tagja.
F. m.: Egy különös tavasz. In.: Keszthelyi Ujság. 1945. május 27. 1. p. – Kenyér. (vers) In.: Keszthelyi Ujság. 1945. július 22. 2. p. – Tanulságok tanulsága. In: Keszthelyi Ujság. 1945. augusztus 5. – Isten hozott Rákosi! In.: Keszthelyi Ujság. 1945 október 7. p. 1-3. – Az olasz választások. In.: Keszthelyi Ujság. 1948. április 25. 1. p. – Az egyesülés küszöbén. In.: Keszthelyi Ujság. 1948. május 9. 1. p. – Az iskolák államosítása. In.: Keszthelyi Ujság. 1948. június 6. 1. p.
Irod.: Hétezer választó-polgára van Keszthelynek. In.: Keszthelyi Ujság. 1945. október 28. 1. p. – Keszthely képviselője. In.: Keszthelyi Ujság. 1945. november 18. 3. p. – Gerencsér György : a zalai választókerület második jelöltje. In.: Keszthelyi Ujság. 1947. augusztus 24. 2. p. –T ar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. p. 56-67. – Országgyűlés almanachja : 1947. szeptember 17. – 1949. április 12. 2005. 133. p.

GERENCSÉR VILMOS LAJOS, dr.
(Porpác, 1927. május 1. – Keszthely, 1985. február 23.) - egyetemi tanár, szakíró.
Középiskolai tanulmányait a csurgói mg. középiskolában végezte. 1946-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait, majd annak elvégzése után a M. Agrártudományi Egyetem Mg.tudományi Karán az Állattenyésztési Tanszékre került. Innen Gödöllőre ment, majd 1957-ben a keszthelyi Mg. Akadémia Állattenyésztési Tanszékére helyezték át. Nagy szerepe volt abban, hogy a hazai baromfitenyésztésben elterjedtek azok az eljárások, amelyek megalapozták és továbbfejlesztették a színvonalas, nagyüzemi termelést. Keveréktakarmány gyártáshoz kapcsolódóan különféle hasznosítási típusoknak és korcsoportoknak receptúrákat dolgozott ki és ezeket kísérletekkel is tesztelte. Kacsatenyésztés területén a fajhibridek hazai hasznosításán dolgozott. Elméleti és gyakorlati módszereket tanulmányozott. Fő kutatási területe a baromfitenyésztés, tartás, takarmányozás, e témakörökben szakelőadásokat tartott, cikkei jelentek meg szakfolyóiratokban. Irányításával számos diplomamunka, doktori disszertáció készült a baromfitenyésztés, kisállattenyésztés területén. Oktatótevékenysége mellett nagy gondot fordított a hallgatók nevelésére is.
F. m.: Tojóhibrid tyúkok gazdaságosabb fehérje ellátásának lehetőségei. T.sz.: Tóth István, Rether Attiláné. Kh. 1981. – A tojástermelés növelésére irányuló szelekció hatékonyságának javítása vegyeshasznosítású tyúkfajtákban. Kh. 1965.
Irod.: Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. p. 300-301. – Kovács Gellért: Megemlékezés dr. Gerencsér Vilmos munkásságáról. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 172-173.

GERICS PÁL
(Kéthely, 1792. ? – Keszthely, 1868. október 27.) - sebészmester, tanár, archon.
A Georgikonhoz tartozó líceum diákja volt, 1809-ben fejezte be tanulmányait. Apja, Gerics Jakab kívánságára lelkésznek készült. 1811 végén már mint elsőéves papnövendék ajánlotta fel szolgálatát gr. Festetics Györgynek, aki külföldi tanulmányútra küldte, majd kinevezte a Georgikon tanárának. 1818–19-ben fizikát és állatgyógyászatot oktatott. Gr. Festetics László megbízásából 1820-tól újabb tanulmányúton járt német fejedelemségekben, Hollandiában, Angliában és Franciaországban. A tanulmányút célja kapcsolatteremtés volt más intézményekkel, tudósokkal, valamint piackeresés a Festetics-birtokokon termelt gyapjúnak. Tapasztalatairól naplót vezetett, kb. 1000 oldalt tesz ki a rendkívül nagy művelődéstörténeti jelentősséggel bíró kézirat. Festeticsnek leveleket, jelentéseket is kellett küldenie magyar nyelven. 1825–48-ig, a Georgikon bezárásáig az állatgyógyászat, technológia, természettan, fiziognómia és ásványtan tanára volt. Ez idő alatt az archoni – vezetői – tisztséget is betöltötte (elődei csak egy évig lehettek archonok). Az 1833-as tanévben ideiglenesen ökonómiát is tanított. Könyvet írt az állatgyógyászatról (1836), melyről a kastély könyvtára részére másolatot készítettek. Gr. Festetics László a Georgikonban tankönyvként alkalmaztatta, nyomtatásra azonban nem került. Gerics Pál 1847–48-ban a keszthelyi központi törvény- és gazdasági kormányszék előadó ülnöke is volt. 1848 utáni életútja ismeretlen.
F. m.: Cáfirat a keszthelyi gazdasági tanintézet ügyében. In.: Gazdasági Tudósítások. 1839. III. 121. p. – Előadása nyomán Tóth Béla: A lovakról. In.: Győri Közlöny. 1868. 6-8. sz.
Irod.: Emlékkönyv a Georgikon alapításának 100-ik évfordulója és a gazd. tanint. uj épülete felavatása ünnepélye alkalmára. 1897. 29. p. – Süle Sándor: A keszthelyi Georgikon. 1967. – Szinnyei. 1980–1981. 3. köt. 1168-1169. has. – Fehér György–Kurucz György–Zsidi Vilmos: Gerogikon 200. 1996–2001. 1. köt. 90., 99. p. – Kurucz György: Tanulmányúton Nyugat-Európában: Gerics Pál georgikoni tanár angliai levelei gróf Festetics Lászlóhoz. In.: Agrártörténeti Szemle. 1997. 3-4. sz. p. 655-724. – ZÉK. 2005. 106-107. p.

GESZTI (GERGÁCS) LAJOS
(Gamás, 1885. január 25. – Keszthely, 1956. április 28.) - pedagógus, filmpedagógiai szakember.
1905-ben változtatta meg vezetéknevét. Nagykanizsán érettségizett a kegyesrendi gimnáziumban, majd 1911-ben szerzett tanári oklevelet a bp.-i egyetemen, földrajz–biológia szakon. 1914-től a 32. cs. és kir. gyalogezred, majd a 29. honvéd gyalogezredben részt vett az orosz fronton vívott harcokban, tartalékos hadnagyként szerelt le 1918-ban. 1919-től az Orsz. Nőképző Egyesület leánygimnáziumában r. tanárrá nevezték ki Bp.-en. 1934-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Oktatófilmkirendeltségén látott el feladatokat , először címzetes igazgatóként, majd 1942-től tényleges gimnáziumi igazgatóként. Címzetes tanügyi főtanácsosi címet kapott. 1950-ben vonult nyugdíjba. Nagy szerepet vállalt a m. oktatófilmügy megteremtésében, nevéhez fűződik, hogy bevezette Mo.-on a kötelező iskolai filmoktatást. Részt vett mintegy 300 m oktatófilm elkészítésében. Több középiskolai földrajz-tankönyv szerzője, ill. átdolgozója volt. Szerkesztette a Filmoktatás (1925), a M. Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Oktatófilm Kirendeltségének Hivatalos Közleménye (1936–44), az Oktatófilm (1947–48) c. kiadványokat.
Irod.: Gulyás. 1990–. 8. köt. 855-856. has. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. p. 1006-1007.

GIBER JÁNOS
(Cserszegtomaj, 1900. szeptember 14. – Budapest, 1968. január 19.) - agrármérnök, akadémiai igazgató.
Keszthelyen a gazdasági akadémián szerzett oklevelet 1922-ben. A csermajori mezőgazdasági szakiskolában gyakornokoskodott 1922–27-ig. Ezután a kisbéri tejipari munkásképző iskola segédtanáraként, majd a karcagi mg. iskola igazgatójaként, r. tanáraként és újra igazgatójaként dolgozott 1944-ig. Ezután kinevezték a keszthelyi mg. gimnázium igazgatójának, e posztját 1952-ig töltötte be. Jelentős szerepet játszott a keszthelyi mg. akad. újjászervezésében, előkészítette az akad. egyetemi rangra történő emelését (1953–54). Ő lett az intézmény első főigazgatója és az Állattenyésztési és Tejgazdasági Tanszék vezetője (1954–58). Kiemelkedő munkássága a magyartarka szarvasmarha-tenyésztés fejlesztése, különösen a tejtermelés terén. Elsőként ért el komoly eredményeket a hazai nagy felületű savanyú szikes talajok talajjavítása területén. Csermajorban létrehozta a sajt- és vajmesterek szakképzését.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 8. köt. p. 453-454.

GOLDMARK JÓZSEF, dr.
(Németkeresztúr, 1818?. augusztus 15. – ? (Amerika), 1881. ?) - orvos, honvéd, osztrák képviselő, vegyész, feltaláló.
Apja Goldmark Szimchá Rubén izraelita hitközségi kántor és jegyző. G. Károly (1830–1915) féltestvére. 1831-ben íratták be a keszthelyi hatosztályos premontrei gimnáziumba. A család lakhelye 1835 őszén már Tab, 1937 tavaszától Németkeresztúr. Bécsbe költözött, az orvosi fakultáson tanult. Bár szegény volt, 1844-ben már ő egyengette Károly öccse zenei pályafutását. Tehetséges orvosnak és vegyésznek bizonyult. Doktori disszertációja nyomtatásban is megjelent (Bécs, 1846). Az Allgemeines Krankenhausban kapott állást, segédorvosi minőségben. Jelentős felfedezése az amorf foszfor. 1847-ben Sopronban előadást is tartott „A foszfor új előállítási módszeréről” címmel a M. Orvosok és Természetvizsgálók Nagygyűlésén. 1848-ban csatlakozott a forradalomhoz. A bécsi egyetemi forradalmi légió kapitánya és a diákszövetség elnöke lett. Képviselővé választották a júliusi parlamentre, s az alkotmányozó biz. előadója is volt. Az új alkotmány kidolgozása mellett részt vett a sajtótörvények megalkotásában is. Miután a bécsi nép Latour hadügyminisztert felkoncolta, Goldmark Józsefet is bűnrészességgel vádolták, pedig nem is volt jelen az eseménynél, majd hat év múlva – már távollétében – halálra ítélték. A forradalom leverése után Svájcba, Franciaországba, majd 1850-ben az Amerikai Egyesült Államokba távozott. Ott orvosként dolgozott, később kémiai laboratóriumot alapított New Yorkban. Ő létesítette az első gyufagyárat. Puskaporgyára is volt. Vagyonos ember lett. Részt vett a polgárháborúban, az északiak oldalán. Nemcsak harcolt, feltalált egy újfajta puskagyutacsot is. A kiegyezés után perújrafelvételt kért ügyében, Drezdába, majd Bécsbe utazott. A per két évig tartott, s felmentéssel végződött. 1870-ben visszatért Amerikába.
F. m.: Dissertatio inauguralis chemico-botanica de solano tuberoso. 1846.
Irod.: Klempa Károly: Egy száz év előtti keszthelyi diák. Emlékezés dr. Goldmark Józsefről. In.: Keszthelyi Hirek. 1930. február 23. p. 1-2. – Várnai Péter: Goldmark Károly élete képekben. 1957. p. 7-8., 13. p. – Vajda Pál: Goldmark, a feltaláló. In.: IPM. 1982. 2. sz. p. 66-70. – Csillag István: Az 1848-49-es forradalom halálra ítélt orvosa: Goldmark József. In.: Orvosi Hetilap. 1985. 28. p. 1729-1730. – Kempelen Béla: Magyar zsidó családok. 1999. 29. p. – Cséby Géza–Vértes László: Dr. Goldmark Józsefről, a leghívebb magyar, Kossuth Lajos, hős honvédorvosáról. In.: Vértes László: Keszthely orvostörténelmi emlékeiből. 1999. p. 94-100. – MZSL. 2000. 818. p. – JMZSOL. 2001. 37. p. – Vértes László: Goldmark József, Goldmark Károly zeneszerző testvérbátyja, az 1848/49-es szabadságharc honvédorvosa. In.: Reumainfo. 2003. 4. p. 11-12.

GOLDMARK KÁROLY
(Keszthely, 1830. május 18. – Bécs, 1915. január 2.) - zeneszerző.
Apja Goldmark Szimchá Ruben izraelita kántor és jegyző volt, anyja a pápai kántor lánya. G. József (1818?–81) testvére. 1833-ban Tabra, 1834-ben Németkeresztúrra költöztek. 1841-ben kezdte meg hegedűtanulmányait Sopronban, majd 1844-től Bécsben, József bátyja szárnyai alatt folytatta. Tanára Leopold Jansen volt (1844–1845). 1847-ben Németkeresztúron felkészült az elemi iskolai tananyagból, melyből Bécsújhelyen vizsgázott le. Bécsben beiratkozott a technikumba és a konzervatóriumba is, ahol hegedűt Bőhm Józseftől, összhangzattant Gottfried Preyernél tanult. Autodidakta módon zongorázni is kezdett. 1848-ban Németkeresztúrról hívták be katonának, részt vett egy csatában. Ezután magyar városi színházak zenekarában játszott (Győr, Sopron, Buda), majd a bécsi Theater in der Josefstadt, később a Carl-Theater hegedűse lett. 1853-ban kezdett komponálni. Bár hangversenyeken korábban is szerepelt, első szerzői estje 1857-ben volt. 28 évesen az összes addig szerzett zeneművét megsemmisítette, tudatosan törekedett arra, hogy szakítson a nagy elődök hatásával kompozícióiban. 1858-tól Pestre költözött, elmélyedt a zeneelmélet és a zongorajáték tanulmányozásában. Közben mind Bécsben, mind Magyarországon növendékeket is tanított, hogy megélhetését elősegítse. 1861-ben visszatért Bécsbe, ekkor tartotta második szerzői hangversenyét. 1862-től az Eintracht énekegylet karnagyaként, 1863-tól a Constitutionelle Österreichische Zeitung zenekritikusaként dolgozott. 1869-ben báró Eötvös József kultuszminiszter állami segélyt utalt ki számára (800 Ft). 1872-től tavasz és ősz között általában a felső-ausztriai Gmundenben élt, de időnként családjához is hazalátogatott Magyarországra. Kb. 160 zeneművet: operát, énekkari, szimfonikus művet, kamarazenét alkotott vonós hangszerekre és zongorára. A sikert a Sakuntala nyitány (1865) hozta meg számára, a világhírt a Sába királynője c. opera, melyet 1862-ben kezdett komponálni, s csak 1871-ben fejezett be. A Sába királynőjét a világ csaknem 30 operaháza 9 nyelven állította színpadra, melynek nagy részét Goldmark rendezte. Gyakran vezényelte műveit Budapesten. 1896-ban munkásságáért a király a Lipótrend lovagkeresztjével tüntette ki. 80. születésnapja alkalmából ünnepi rendezvényeket tartottak, a budapesti egyetem díszdoktorrá avatta. A király Pro Litteris et Artibus érdemjelet adományozott számára. Keszthely – jelenlétében – szintén nagy ünnepséget rendezett, szülőházán emléktáblát avattak. Élete végén, 1910–14 között, német nyelven megírta emlékiratát (Erinnerungen aus meinem Leben, 1914). Hagyatékát az Országos Széchenyi Könyvtár és a keszthelyi Helikon Könyvtár őrzi. 1935-ben emlékének ápolására megalakult a Goldmark Társaság, mely műveinek kiadását, előadatlan műveinek bemutatását, zeneszemináriumi előadások tartását, a m. zene propagálását, ifjú művészek pártolását, a vidéki és külföldi zenei élettel való kapcsolattartást tűzte ki céljául.
F. m.: B-dúr vonósnégyes. 1860. – Vonósötös. 1861. – Sakuntala (nyitány). 1865. – Sába királynője (opera). 1871. – Falusi lakodalom. 1875. – Hegedűverseny. 1877. – Merlin (opera). 1885. – Tavasszal (nyitány). 1889. – Sappho (nyitány). 1893. – A házi tücsök (opera). 1895. – A hadifogoly (opera). 1898. – Berlichingeni Götz (opera). 1901. – Zrínyi (szimfonikus költemény). 1902. – Téli rege (opera). 1907.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 471-473. – Vajda Emil: Goldmark Károly. 1911. – RNL. 1911-1935. 8. köt. p. 605-606. – Goldmark Károly 1830-1930 május 18. 1930. – Klempa Károly: Goldmark az ember. In.: A Csornai Prémontrei Kanonokrend Keszthelyi Reálgimnáziumának értesítője : az 1929–30. tanévről. 1930. p. 13-38. – Vannay János: Goldmark Károly. In.: Zalai Közlöny. 1930. május 18. 1. p. – MMK. 1936. 305. p. – Káldor Márton–Várnai Péter: Goldmark Károly élete és művészete. 1956. – Stephányi György: Goldmark: Sába királynője. 1956. p. 3-5. – Várnai Péter: Goldmark Károly élete képekben. 1957. – ZL. 1965. 2. köt. p. 59-60. – Goldmark Károly: Emlékek életemből. 1980. – Kecskeméti István: A százötvenéves Goldmark Károly (1830-1915). In.: Muzsika. 1980. 5. sz. p. 25-28. – BRZL. 1983–1985. 2. köt. p. 48-50. – Kecskeméti István: Goldmark Károly recepciói. Visszatekintés halálának 75. évfordulóján. In.: Muzsika. 1989. 12. sz. p. 33-37. – MN. 1993–2004. 8. köt. 683. p. – Alföldy Gábor: Goldmark Károly vázlatkönyvei. In.: Magyar Zene. 1996. 3-4. sz. p. 234-296. – RÚL. 1996–2008. 8. köt. p. 513-514. – Kecskeméti István: Goldmarkiana. In.: Muzsika. 1999. 4. sz. p. 18-23. – Kempelen Béla: Magyar zsidó családok. 1999. p. 29-30. – MZSL. 2000. p. 76-77. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. p. 1030-1031. – ZÉK. 2005. 109. p. – BTMKA. 2007. 120. p.

GOMBKÖTŐ ÁDÁM
(? – ?) - városbíró.
1740–42-ben, 1751–53-ban, valamint 1756-ban és 1758-ban volt Keszthely városbírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

GOMBÁR VINCE
(Zalaszentlászló, 1906. október 16. – Budapest, 1966. február 12.) - gimnáziumi tanár, szakíró.
Keszthelyen a premontrei gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett oklevelet latin és görög nyelvből. 1935–40-ig a bp.-i Petőfi Gimnázium tanára volt, 1947-től haláláig pedig az Árpád Gimnáziumban oktatott. Pedagógiai pályafutása mellett részt vett a tud. életben is. Tagja volt a Klasszika Filológiai Társaságnak. Cikkei jelentek meg a Juventus c. latin nyelvű folyóiratban, melynek szerkesztőségi tagja is volt.
Irod.: Gulyás. 1990–. 11. köt. 49. p. – ZÉK. 2005. 109. p.

GROFFITS GÁBOR
(Tótmegyer, 1880. március 21. – Keszthely, 1957. március 19.) - egyetemi tanár, szakíró, építészmérnök.
Felvidéki polgári családból származott, apja vasúti építészmérnök volt. Pozsonyban érettségizett. A bp.-i műegyetemen 1902-ben szerzett oklevelet. 1902–03-ban katonai szolgálatot teljesített a polai vártüzérezredben. 1903-tól a bp.-i műegyetem vízépítési tanszékén, később a németországi charlettenburgi műegyetemen alkalmazták tanársegédként. Itt, és később Lipcsében is, a vasbeton építéstechnikát tanulmányozta. 1907-ben a berlini és lipcsei vasbetonvállalatok mérnökeként dolgozott. Kiemelkedőbb munkái: a kottbusi két ívhíd tervezése, a lipcsei Zeissig Haus tervezése és építése, a frieburgi gyalogsági kaszárnya terveinek és költségvetésének készítése, a berlini Tippelskirch gyár tervezése és építésének vezetése. Mo.-on a garamkövesi és a temesvári vasbetonhídat építette (1907), tervezte és építette a váci városházát, vezette a nagysurányi cukorgyár vasbetonmunkáit. 1908–14-ig Keszthelyen a Gazd. Akadémia műszaki tanszékén tanszékvezetőként mg. építészetet oktatott. Rovatvezetője volt az OMGE lapja, a Köztelek gazd. építészet rovatának (1909–45). Részt vett az I. vh.-ban, azután folytatta munkáját Keszthelyen, az akadémián. A háború után főbb munkája a kehidai gazd. szakiskola tanügyi és gazd. épületeinek tervezése, a keszthelyi Gazd. Akad. emeletráépítésének és majorátalakításának tervezése és művezetése, a szekszárdi gazdasági szakiskola gazd. épületeinek, a keszthelyi Festetics-mauzóleum tervezése, stb. 1920-ban a bp.-i műegyetem magántanárrá habilitálták. A műegyetem közgazdaságtudományi karán a mg. építészet tantárgyat tanította (1922/23-as tanév). Bekapcsolódott a rádiós gazd. előadásokba. Megalakította kisiparosokból a Keszthelyi Építőiparosok Építőszövetkezetét, melynek elnöke lett. A képviselőtestület több ciklusban is tagjai közt tudhatta, s a város építészeti és közgazd. szakértőjeként is tevékenykedett. 1930-ban m. kir. gazd. főtanácsosi címet kapott. Ez évben kinevezték Magyaróvárott a Gazd. Akad. igazgatójának. Létrehozta az Agrária Termelő Iskolaszövetkezetet, mely előbb baromfitenyésztési csoporttal működött, négy év múlva gyümölcsfa-ápolási és –védelmi osztállyal bővítették. Oktatási reformtervezetet dolgozott ki a kétlépcsős oktatás bevezetésére, de sajnos a törvény meghozatalakor figyelmen kívül hagyták. 1938-ban – amikor a gazd. akadémiák egy tagot küldhettek a felsőházba – őt választották. 1940-ben az OMGE Buday Barna emlékdíjban részesítette a mg. szakoktatás kiépítésében és fejlesztésében végzett érdemeiért. Az 1942/43-as tanév végén mg. főiskolai nyilvános r. tanári kinevezést kapott a kultúrtechnikai tanszékre. 1943-ban dékánná választották meg. 1945-ben munkahelye elhagyására kényszerült. Keszthelyre költözött. 1947-ben felkérték a keszthelyi akadémia kultúrtechnikai tanszékének vezetésére, ahol nyugdíjba vonulásáig, 1949-ig dolgozott. Számos cikke jelent meg magyar és külföldi szaklapokban. Házát, amelyet maga tervezett, Groffits-emléktábla díszítette, melyet az új tulajdonos a ház átalakításakor eltávolított (Kh., Hunyadi u.).
F. m.: Iparunk fejlesztése és a mezőgazdaság. Arad. 1910. – Gazdasági építészet. Bp. 1911, 1922, 1930, 1950. – Gazdasági építészet dióhéjban. Bp. 1913. – Javaslat szellemi és anyagi erőforrások tökéletesebb kihasználására. Magyaróvár. 1938.
Irod.: Groffits Gábor gazdasági főtanácsos. In.: Keszthelyi Hirek. 1930. junius 29. 3. p. – Georgikon 175. 1972. 154. p. – MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 679-681. – Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. p. 300-301. – Megyeri Anna: Középítkezések, városfejlődés Keszthelyen 1850–1945 között. In.: Zala megye ezer éve. 2001. p. 1897-194. – Személyi forrás.

GRUBER FERENC, dr.
(Székesfehérvár, 1905. március 13. – Szarvas, 1971. december 31.) - Mezőgazdász, szakíró.
Középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Szent István Gimnáziumban végezte. 1926-ban a debreceni Gazd. Akadémián mezőgazdász oklevelet szerzett. 1928-ban Keszthelyen a Gazd. Akad.-án kezdett dolgozni gyakornokként, rövidesen a magyaróvári gazd. akad.-ra került, ahol 1932-től tanársegéd lett. 1932-ben a bp.-i közgazdaságtud.-i karon mg. mérnöki diplomát kapott, 1937-ben pedig a Műegyetem mg. karán doktorált. A magyaróvári Gazd. Akad.-án 1932–40 között rendkívüli tanári tisztséget töltött be, 1941–50-ig a növénytan, a növénytermesztéstan és a legelőgazdálkodás r. tanára volt. 1950-ben a Kísérletügyi Int.-be került, majd 1953–71-ig a szarvasi Öntözési és Rizstermesztési, ill. Öntözési és Talajjavítási Kutató Int. munkatársaként dolgozott. Munkássága alatt a rét- és legelőgazdálkodással foglalkozott, főként az alföldi gyepgazdálkodás fejlesztése és korszerűsítése terén ért el jelentős eredményeket. Nagy szerepe volt a zöldmező mozgalom megszervezésében, vezette az É-Dunántúli Zöldmező Szövetséget. Irányítója volt a Békés, ill. Csongrád megyei Legelőjavító Operatív Biz.-nak, tagja a Földművelésügyi Minisztérium keretén belül alakult Orsz. Legelőjavító Tanácsnak. Kilenc új, államilag elismert gyepnövényfajta létrehozása fűződik a nevéhez. Ezenkívül több szakkönyvet és számos cikket írt, melyek különböző szaklapokban jelentek meg (Öntözéses Gazdálkodás, Vízgazdálkodás, M. Mezőgazdaság, Vízügy Közlöny, Kísérletügyi Közlöny, Növénytermelés, Gazdálkodás). Munkásságát Fleischmann Rudolf-emlékéremmel jutalmazták.
F. m.: A réti cserje és angol perje gyökérzetének fejlődése, kapcsolatban a talajviszonyokkal. Bp. 1937. – Vademecum. T.sz.: Hajas József, Rázsó Imre. Magyaróvár. 1938. – A kisalföldi rétek és legelők legfontosabb gyomnövényei. Magyaróvár. 1939. – A fűmagtermesztés alapfeltétele és jelentősége. Bp. 1942. – A gyep hasznos és káros növényei. Mosonmagyaróvár. 1942. – Útmutató a fűmagtermesztéshez. Bp. 1942. – Rét és legelő. Bp. 1954. – Pillangósok és fűfélék magtermesztése. Bp. 1955. – A korszerű legelő és rétgazdálkodás gyakorlata. Bp. 1962. – Pázsitok, gyepszőnyegek. Bp. 1964.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 687-688. – MN. 1993–2004. 8. köt. p. 843-844. – RÚL. 1996–2008. 8. köt. 720. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 1118. p.

GRÜNBAUM MÁRK
(? – ?) - nyomdász.
1881-ben Muraszombatból települt át Keszthelyre, ahol nyomdát működtetett. Nyomdájában jelent meg a Keszthely c. hetilap. Négy év múlva felszámolta a nyomdászatát, és visszaköltözött Muraszombatra.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 336-337. – Foki Ibolya: Adatok a zalai nyomdászat történetéhez. In.: Művelődéstörténeti tanulmányok. 1990. ZGY. 31. p. 281-302.

GYENES ANTAL
(Mezőtúr, 1920. október 30. – Keszthely, 1996. január 17.) - hírlapíró, közgazdász, politikus, egyetemi tanár.
Apja Gyenes Antal műszerész kisiparos, majd postai dolgozó, anyja Kiss Margit háztartásbeli. Mezőtúron érettségizett. 1939-től a bp.-i műszaki és gazdaságtudományi egyetemen tanult, 1940-től, mint a Bolyai Kollégium tagja. 1940-ben bekapcsolódott a politikai életbe és Fehér Lajos hatására a baloldali irányzatok felé fordult, 1941-től a KP tagja, az antifasiszta mozgalom részese lett. 1942-ben kezdeményezésére létrehozták a Győrffy István Kollégiumot, melynek előbb alelnöke, később szeniora lett. 1943-ban rövid ideig szerkesztőként működött a Szabad Szó. c. hetilap levelezési rovatánál, majd a Belügyminisztérium Szociális Felügyelőségénél dolgozott. A német megszállás ideje alatt illegalitásban élt, szerepet vállalt az ellenállási mozgalomban, közreműködött a M. Diákok Szabadságfrontja, majd a M. Ifjúság Szabadságfrontja megszervezésében. A vh. után miniszteri biztosként részt vett a földreform végrehajtásában. 1945–47 között a Szabad Föld c. lap kiadója és szerkesztője volt, valamint nemzetgyűlési képviselőként is működött. 1946-tól a Népi Kollégiumok Orsz. Szövetségének társadalmi, 1947-től függetlenített elnöke, 1948-tól elnöke. 1948-ban Kossuth Érdemrend 3. fokozatával tüntették ki. 1949-től az Orsz. Diákjóléti és Kollégiumi Hivatalt vezette, majd leváltották, ekkor egy évig marósként dolgozott a Láng Gépgyárban. 1951-től a M. Agrártudományi Egyetemen adjunktusként nagyüzemi agrárgazdaságtant tanított. 1953–56 között a Társadalmi Szemle c. lap gazdasági rovatát vezette. 1956. október 27–november 1. között Nagy Imre kormányában begyűjtési miniszterré nevezték ki. Az ő javaslatára szüntette meg a kormány a begyűjtési rendszert. 1957-ben politikai okokból ideiglenesen megszüntették a KB-tagságát. 1957–65-ig az MTA Közgazdaságtud. Int. tud. munkatársa, majd főmunkatársaként látott el feladatokat, közben az 1956-os forradalom alatti tevékenysége miatt 1959-ben szigorú pártbüntetést kapott. 1965-től a Szövetkezeti- és Dokumentációs Iroda, 1968-tól az ebből alakult Szövetkezeti Kutató Int. igazgatójaként tevékenykedett. 1985-ben vonult nyugdíjba. 1946-ban a Szabad Nép c. lapban jelent meg „Parasztegység” c. cikke, melyet különlenyomatként is kiadtak.
F. m.: Terménybeszolgáltatás és mezőgazdasági munkabér. Bp. 1945. – A magyar parasztság és a demokrácia. Bp. 1947. – Szövetkezetpolitikai, szövetkezetelméleti ismeretek. Bp. 1974. – A B.-i mezőgazdasági termelőszevetkezet, I–II. Bp. 1977.
Irod.: Gulyás. 1990–. 11. köt. 719. has. – MN. 1993–2004. 8. köt. 926. p. – RÚL. 1996–2008. 8. köt. p. 819-820. – Nemzetgyűlés almanachja : 1945. november 29. – 1947. július 25. 1999. p. 190-193. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. p. 1155-1156. – Bölöny József: Magyarország kormányai, 1848–2004. 2004. p. 332-333. – ZÉK. 2005. p. 114-115.

GYENES LAJOS
(Szentgyörgyvár, 1890. október 14. – Budapest, 1971. november 18.) - festőművész, rajztanár, szakíró.
Keszthelyen érettségizett, majd a bp.-i Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári diplomát. Tanári pályáját Budapesten kezdte a Bulyovszky úti főreáliskolában, majd a brassói, 1915-től pedig a kolozsvári faipari szakiskolában tanított. 1918–19-ig a Népjóléti Minisztérium Hadigondozó Hivatalában iparügyi előadó volt. 1920–44 között a fa- és fémipari szakiskolában, ill. ipariskolában tanított Bp.-en. 1939-ben kormányfőtanácsosi feladatokkal bízták meg. 1912-től a szolnoki művésztelepen Fényes Adolf és Szlányi Lajos tanítványa volt, tanulmányait éveken keresztül állami ösztöndíjasként fejlesztette. 1913-tól már szerepelt hazai és külföldi kiállításokon festményeivel és rézkarcaival. 1917-ben alkotásaiból gyűjteményes kiállítást rendeztek Kolozsvárott. 1935-ben a Kereskedelmi Minisztérium azzal a feladattal bízta meg, hogy készítse el az újpesti textilipari iskola szabadkézi rajzi tanmenetét. 1938-ban megszervezte a Tapolca és Hegyvidéke Barátainak Egyesületét. 1939-től a Képzőművészeti Közlöny és a Pesti Hírlap mellékleteit is szerkesztette. A M. Képzőművészek Orsz. Szövetségének előbb igazgatói, később ügyvezető elnöki tisztségét is betöltötte, küzdött a művészek szociális helyzetének javításáért.
F. m.: A bútorasztalosság szerkezettana. Bp. – Bútorasztalossági mintalapok. Bp. – Az épület –és bútorasztalosság körébe vágó mintalapok. Bp. (1932 előtt jelentek meg).
Irod.: Gulyás–. 1990. 8. köt. – VMÉL. 1998. 192. p.

GYERÁK ISTVÁN
(Badacsonytomaj, 1900. július 4. – Keszthely, 1981. december. 28.) - tanító, író, helytörténész.
Polgári iskolát végzett Budapesten (1910–12) és Tapolcán (1914-ig). 1918-ban végezte el a tanítóképző iskolát Csurgón. Még ugyanebben az évben a 20. honvéd gyalogezredbe vonult, ahol katonai szolgálatot teljesített. Az I. vh. befejezése után először szülőfalujában (1918–20), majd Kisörshegyen (1920–26) tanított. 1926-ban került a felsőpáhoki iskolába tanítani, de emellett a falu közéletében is aktívan részt vett. 1926-ben 40 tagú férfi dalárdát alapított, mellyel 6 alkalommal díjakat is nyertek. Rövid ideig 30 tagú leánykart is vezetett. Rendszeresen szervezett műkedvelő előadásokat. A II. vh.-ban századírnokként szolgált egy rövid ideig. 1946–47-ben internálták. Jó egyházi kapcsolatai révén, 1951 elejétől Cserszegtomajon a helyi iskola tanítójaként dolgozott nyugdíjazásáig, 1961-ig. 1925-től Rák István néven írt. 1929 –47-ig 64 elbeszéléséből 56, 10 verséből 6, 50 cikkéből 41 jelent meg. Pedagógiai írásait a Nemzetnevelésben, szépirodalmi műveit, cikkeit a Nemzeti Újság, Élet, Magyarság, Kanadai M. Újság, Vasárnap, M. Kultúra, Katolikus Szemle, Pesti Újság, Pesti Hírlap stb. lapokban publikálta. 1919-ben írt Két világ c. regényét az Élet (1930) és a Katolikus Naptár (1933) közölte. Írt katekizmust, útinaplót, tankönyvet, történelmi, ill. helytörténeti műveket, utóbbiakat több pályázaton díjazták. Betegsége miatt került a keszthelyi kórházba, itt hunyt el.
F. m.: Erősebb a szerelemnél. Bp. 1934. – A felsőpáhoki iskola története. Kézirat. 1948–1950. – Felsőpáhok története. Kézirat. 1950–1960. – Cserszegtomaj 1919-ben. Kézirat. 1958. – A cserszegtomaji iskola története. Kézirat. 1960. – Felsőpáhok népnyelve. Kézirat. 1964–1965. – Felsőpáhok legújabb kori története. Kézirat. 1960. – Felsőpáhok földrajzi nevei. Kézirat. 1966. – Keszthely 1918–1919. Kézirat. 1967–1969. – Adatok a századforduló kivándorlásának történetéhez. Kézirat. 1971.
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 46. p. – Gulyás. 1990–. 11. köt. 739. p. – VMÉL. 1998. p. 192-193. – ZÉK. 2005. 115. p. – Személyi forrás.

GYETVAI (GERMARZ) FERENC
(Magyaróvár, 1925. július 3. – Keszthely, 1989. május 24.) - népművelő.
Keszthelyen a Goldmark Károly Művelődési Központ főmunkatársa volt évtizedeken keresztül. Nagy szerepet vállalt a TIT helyi csoportja munkájának szervezésében, főként nyelvtanfolyamok rendezésében. Különböző művészeti műhelyek vezetői és tagjaik toborzásában is kiemelkedő érdemei voltak. Munkája elismeréseként Kiváló Népművelő kitüntetésben részesült.
Irod.: KNSZ. 1994. 37. p. – Cséby Géza: In memoriam Gyetvai Ferenc. In.: Keszthelyi Hírlap. 1989. 7. sz. 4. p. – Személyi forrás.

GYIMESI LAJOS
(Császárrétpuszta, 1913. augusztus 25. – Keszthely, 1990. június 2.) - pedagógus, gyógypedagógus, költő.
Apja uradalmi tanító volt. Mosonmagyaróvárott végezte a gimnázium első három osztályát. Miután árvaságra jutott, Kecskemétre került a tanítók árvaházába, s a kecskeméti piarista gimnáziumban folytatta tanulmányait. 1930–35 között a Kiskunfélegyházi Áll. Tanítóképzőbe járt, itt szerzett tanítói oklevelet. Ifjú korában sportolt, középtávfutásban Kiskun bajnokságot nyert.. Három évig betonmunkásként, szárvágó napszámosként és ínségmunkásként dolgozott. Titkári feladatokat látott el a Mosonszentjánosi Társaskörben, munkatársa volt a Mosonvármegye c. lapnak. 1938-ban a győri Kovách Pál Irodalmi Társ. tagjai közé választották. 1938-ban kinevezték állami kisegítő tanítónak a kecskeméti tanyákra (Szentkirály, Borbás, Lakitelek, Szikra). Előbb helyettes, majd kinevezett tanító lett. Már korán érdeklődést mutatott az irodalom iránt, kapcsolatba került Darvas Józseffel és Móra Ferenccel is. Verseit több antológiába is beválogatták, színdarabjait amatőr együttesek adták elő. A II. vh-ban végig katonai szolgálatot teljesített, hadifogságba esett. 1947-ben Keszthelyen telepedett le. Általános iskolában tanított, s rábízták a gyógypedagógiai osztály vezetését is. Elvégezte a gyógypedagógiai tanfolyamot, majd a Gyógypedagógiai Főiskolát is. 1953-ban öt dunántúli gyógypedagógiai tanulmányi felügyelői teendők ellátásával bízták meg. 1954-ben átvette Zalaszentgróton a Gyógypedagógiai Int. vezetését. Irányítása alatt az iskola és kollégium kiemelkedő eredményeket ért el, elismert pedagógia műhellyé vált, ő maga pedig szaktekintéllyé. Számos cikke jelent meg szakfolyóiratokban, Bárczy Gusztáv, az akkori legtekintélyesebb gyógypedagógus is elismerte munkáját és barátjaként tisztelte. 1974-ben vonult nyugdíjba, azóta Keszthelyen élt. Munkásságát Munka Érdemrenddel ismerték el. 2004-ban Zalaegerszegen, a Fogyatékkal Élők Nappali Intézetét róla nevezték el.
F. m.: Húszévesek. Tanítójelöltek antológiája. Többekkel. Eger. 1934. – Tavaszi hangok (novellák). Kecskemét. 1935. – Tanítóírók bokrétája. Többekkel. Jászberény. 1941. – Kecskeméti sugarak. Kecskemét. 1941.
Irod.: Gulyás. 1990–. 11. köt. 751-752. has. – ZÉK. 2005. 116. p.– Személyi forrás. – www.janossomorja.hu

GYÁRFÁS OLGA ld. KOLBAI KÁROLYNÉ
-

GYÖNGYÖSY PÁL
(Darma, 1779. július 20. – Csorna, 1857. március 18.) - tanár, iskolaigazgató, prépost.
Szülei nemesi származásúak voltak. 1797-ben végezte el középiskolai tanulmányait az ungvári gimnáziumban, majd a pesti tudományegyetemen bölcsészetet és jogot hallgatott. 1804-ben lépett be a premontrei rendbe Csornán, 1806-ban szentelték pappá Veszprémben. 1808-ban Keszthelyre került, ahol a gimnáziumban az első premontrei igazgató, emellett házfőnök, tanár és hitszónok is volt. Jelentős szerepet játszott az iskolai munka megszervezésében, elindításában, az intézmény premontrei szellemi arculatának kialakításában. Később pedig gr. Festetics György magánlíceumában is tanított történelmet. 1812–15-ig a csornai levéltárban olvasó-kanonokként dolgozott. 1815-ben Szombathelyre ment, itt vezette a gimnáziumot, ill. házfőnöki, tanári és hitszónoki teendőket is ellátott. 1810-ben kinevezték csornai prépostnak. Ebben a tisztségében a prépostsághoz tartozó templomokat és rendházakat újjáépítette. Csornán létrehozott egy tízezer kötetes könyvtárat, saját kezűleg rendezte a rend levéltárát, valamint a vezetése alá tartozó két gimnáziumot is könyvtárral bővítette.
F. m.: Dictio directoris gymnasii Keszthelyiensis ad juventutem scholarum dum semestr. Classificatio perlegeratur. Veszprém. 1810.
Irod.: DK. 1941. 279. p. – Szinnyei. 1980–1981. 4. köt. 72-73. has. – MKL. 1993–. 4. köt. 341. p. – Kovács Imre Endre–Legeza László: Premontreiek. 2002. 54. p.

GYÖRE IMRE
(Keszthely, 1934. december 2. – Budapest?, 2009. október 27.) - költő, drámaíró, publicista.
Keszthelyen végezte el a gimnáziumot, középiskolai évei alatt kezdett el verseket írni. A nyári szünidő alatt fizikai munkát végzett, volt arató, betonkeverő, cséplőgépmester, pék. 1953-ban az Új Hang éves pályázatára „Irodalmunk a szocialista realizmus útján” címmel sikeres pályázatot adott be. 1953-ban Bp.-re került, az ELTE Bölcsészettudományi Karán, újságíró szakon végzett. 1955 óta jelentek meg cikkei. Egy évig a Magyar Nemzetnél dolgozott. 1957–61 között az Élet és Irodalom külső munkatársaként tevékenykedett, majd 1962-től ismét a M. Nemzet munkatársa lett. Szatírikus írásai a Ludas Matyi c. lapban jelentek meg. Öniróniát, gunyoros elmefuttatásokat, csúfoló verseket is írt. 1954-től közölték verseit, az 1958-ban megjelent Tűztánc c. antológia egyik szerkesztője volt. Kubáról versciklust írt, valamint a vietnámi nép harcáról egy egész kötetet. Költészetét a közéleti indulat és a haragos szenvedély jellemezte. 1988-tól a Zrínyi Miklós Irodalmi. és Művészeti Társ. elnöki tisztségét töltötte be. Kitüntetései: Gábor Andor-díj (1958), József Attila-díj (1980), a HM és a Magyar Írószövetség Nívódíja (1988).
F. m.: Fény (versek). 1955. – Zuhogj csak ár (versek). 1958. – Korbácsos ének (versek). 1959. – Utazás (versek). 1962. – Ünneplés módozatokkal (versek). 1965. – Halálűző (versek). 1966. – Fényem, feketeségem (versek). 1967. – Orfeo szerelme (színmű). 1969. – Előjátékok (versek). 1970. – Balgatag leányzók (színmű). 1973. – Elröpültek a lángosok (versek). 1974. – Dózsa koporsói (színmű). 1976. – Bízzuk a tűzre (versek). 1977. – A tényező (színmű). 1978. – Harmadnap előtt (versek). 1980. – Egy arc valahol, valahonnan (költemény). 1983. – A szabadság és a szép szó (költemény). 1985. – Az élők napján (versek). 1986. – Októbert megtanulni (költemény). 1987. – Látomás, 1919 (vers). 1988.
Irod.: Veszprém megye irodalmi hagyományai. 1984. 245. p. – KMÍK. 1989. 155. p. – Gulyás. 1990–. 11. köt. 802. has. – KMÍ. 1998–2000. 282. p. – KK2000. 1999. 621. p. – ÚMIL. 2000. 2. köt. 787. p. – Humorlexikon. 2001. 109. p.

GYÖRGY FERENC
(Balatonederics, 1912. október 24. – Keszthely, 1974. június 7.) - tanár, festőművész.
1924–1932-ig a keszthelyi gimnáziumba járt. 1938-ban a budapesti Orsz. Képzőművészeti Főiskolán rajzból, művészettörténetből és ábrázoló geometriából, 1953-ban az ELTE Természettudományi Karán biológiából (levelező tagozaton) középiskolai tanári oklevelet szerzett. Előtte asztalos szakmából mestervizsgát tett. 1938-tól a keszthelyi gimnázium helyettes, 1941-től r. tanáraként dolgozott. Tanított rajzot, művészeti alkotások elemzését, szépírást, gyorsírást, ábrázoló geometriát, mértant, mennyiségtant. Tevékenykedett az iskola színjátszókörében, színdarabot rendezett a KALOT-ban. Több éven keresztül szabadegyetemi előadásokat tartott művészeti tárgykörben. Nyugdíjba vonulásáig, 1973-ig az utódintézmény, a Vajda János Gimnázium biológia-, lélektan-, ábrázoló geometria-, politechnika- és művészettörténet-tanára volt. Emellett a gépipari technikum kihelyezett tagozatán is tanított, a 308. sz. Ipari Szakmunkásképző Int.-ben bútorasztalos tanulókat oktatott szakmai ismeretekre és szakrajzra. Emellett vezette a gimnázium repülőmodellező szakkörét is. Saját műhelyében többek közt javított műbútort, zongorát, de faragott is. Megfaragta Keszthely város címerét, amely a Városházára került, jelenleg a Balatoni Múzeumban található. Tervezett érmet, borosüvegcímkéket. Akvarelleket és olajfestményeket festett, főleg tájképeket és virágcsendéleteket. Festményeivel országos tárlatokon is szerepelt. Az Orsz. Egészségvédő Szövetség és a Mészöly Géza Művészegyesület keszthelyi csoportjának titkára, valamint a Balatoni Múzeum Egyesület tagja volt. Emlékét a Vajda János Öregdiákok Egyesülete ápolja.
Irod.: Személyi forrás.

GYÖRGY LAJOS
(Pamuk, 1912. november 27. – Tapolca, 1982. április 19.) - prépost.
Keszthelyen járt középiskolába, majd elvégezte a veszprémi szemináriumot. 1936-ban pappá szentelték. Először Gelsén, majd Attalán teljesített szolgálatot. 1938-ban Hetes községbe, később Alsópáhokra helyezték. 1940-től több Somogy megyei község lelkésze volt. Szervezte és igazgatta Somogy megyében a KALOT és KALÁSZ egyesületeket. 1945-ben a Földigénylő- és a Nemzeti Biz. elnökeként tevékenykedett. 1952-ben püspöki tanácsossá nevezték ki. 1955-ben Tapolcára került. 1960-ban tiszteletbeli kanonok, 1965-ben murakeresztúri apáti és székesegyházi főesperesi címet kapott. 1968-ban a Veszprémi Székeskáptalan kanonokává, 1980-ban hantai préposttá választották. Tagja volt a Veszprém városi és a megyei tanácsnak, titkára, majd elnöke a Papi Békemozgalom Veszprém Megyei Biz.-ának. Lefordította Tapolca első latin nyelvű oklevelét és összeállította a Batsányiak családfáját.
Irod.: VMÉL. 1998. p. 194-195.

GYÖRGYI DÉNES
(Budapest, 1886. április 25. – Balatonalmádi, 1961. november 21.) - építészmérnök, tanár, iskolaigazgató.
Apja Giergl, majd Györgyi Kálmán rajztanár, művészettörténész volt. Az Orsz. M. Technológiai Iparmúzeum helyettes, majd r. tanáraként dolgozott 1907–09-ig. 1909-ben a bp.-i műegyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet. Az Országos M. Iparművészeti Iskola tanára lett. Megbízást kapott az intézmény főiskolává való átszervezésére. 1945-ben az iskola igazgatójává nevezték ki. Több nemzetközi-, ill. világkiállítás magyar pavilonját tervezte meg (Torinó, 1911; Barcelona, 1929; Brüsszel, 1935; Párizs, 1937). A Párizsi Világkiállításon elnyert két nagydíjat és az elnökség aranyérmét is. Számos középületet (templomot, iskolát stb.) tervezett. Kós Károllyal és a gödöllői művésztelep tagjaival is dolgozott. Egy ideig a magyaros építési stílust híve volt, majd a historizáló új barokk, ill. a modern egyenes vonalvezetésű és funkcionalista építészeti stílus követője lett. 1950-ben – betegsége miatt rövid időre – bekapcsolódott az állami tervezőirodák tevékenységébe. Felesége révén került kapcsolatba a Balaton vidékével, mely ”második hazája” lett. A Balaton környékén első nagy munkája – a Balatoni Társ. felkérésére – a keszthelyi Balatoni Múzeum (1928) neobarokk épülete. A tervekért és keszthelyi útjai költségeire nem fogadott el pénzt. Alkotásai közül jelentős a debreceni Déri Múzeum és több egyetemi épület is. Munkatársai közt tudhatta az Építőipar (1917-től), az Építő Művészet (1917-től) és a M. Iparművészet (1918-tól). 1935-ben elnyerte a Képzőművészeti Társulat nagydíját, 1936-ban a M. Képzőművészek Egyesületének aranyérmét, 1937-ben a M. Építőművészek Szövetségének mesterdíját, 1940-ben a Lechner Ödön Társ. építészeti nagydíját. Kiállítási épületeiért a belga Lipót-rend parancsnoki keresztjét, majd a francia becsületrend tiszti keresztjével tüntették ki. 1938-ban kormányfőtanácsosi címet kapott.
F. m.: Földszintes lakóházak. Többekkel. Bp. 1923. – Új magyar építőművészet. Szerkesztette. Bp. 1935–1938.
Irod.: Sági Károly: Hetven éves a keszthelyi Balatoni Múzeum. In.: Veszprém megyei Múzeumok közleményei. 8. köt. p. 11-38. – Gulyás. 1990–. 11. köt. 872-873. has. – RÚL. 1996–2008. 9. köt. 106. p. – VMÉL. 1998. 195. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 1185. p. – www. mek.oszk.hu

GYÖRÖK GYÖRGY, dr. alsó-eöri
(Pápa, 1815. április 25. – Tisza-Abád, 1888.?) - jogász, nyomdász, lapkiadó, tanár, iskolaigazgató.
Györök Leó Tivadar (1876–1945) főkertész, nyomdász nagyapja. Változatos életet élt. Tanított Kassán premontrei tanárként, majd kilépett a rendből. Később Pakson bérlő volt, de megbukott. 1848-ban a tisztújítás alkalmából Pápán királyi ügyésznek választották, e tisztében 1849 tavaszáig maradt. A polgári demokrácia híveként feladatának a nemzeti függetlenség kivívását és a polgárosodást tekintette. Aktívan részt vett az 1848-as szabadságharcban. A pápai honvédzászlóalj hadbírájaként is tevékenykedett. Sok osztrák érzelmű tisztet elítélt ekkor, ezért a szabadságharc bukása után bujdosni kényszerült. Megfordult Somogy-Atádon (Nagyatádon, 1851-ben biztosan itt élt), ahol jegyzőséget vállalt, majd a devecseri szolgabírói járás kerületi jegyzőjeként dolgozott. 1857–58-ban Devecserben szerkesztette a „Színműkedvelők Évkönyvé”-t, írt, rendezett, színészkedett is. Három tűzvész sújtotta falu megsegítésére megalakította a Devecseri Színjátszók Körét. Később bevételeiket szerény anyagiakkal rendelkező intézményeknek adták (járási kórház, pesti Nemzeti Színház nyugdíjintézete). 1861-ben Balatonfüredre költözött, ahol megalapította a fürdővendégek számára időszaki lapját, a „Balaton-Füredi Napló”-t. Az újság az első zalai lapok egyikeként 1863-ig jelent meg, kiadója és szerkesztője mindvégig Györök György volt. 1862-ben kisebb könyvnyomda működtetésére kapott engedélyt, ettől kezdve a lapot maga nyomtatta. 1863 novemberében nyomdájával Sopronba települt át, kiadta a „Magyar Felföld” c. hetilapot. A Mutatványszámot ismerjük, valószínűleg érdeklődés hiánya miatt nem jelent meg több szám. 1866 áprilisában Keszthelyen telepedett le. A Györök-féle nyomda a mai Fő tér 6. számú házban volt. Még ez évben megindította a „Balaton” című borászati, közgazdászati, kereskedelmi, társadalmi és fürdői képes és élces heti közlönyt, a város első újságját. A lap összesen öt számot ért meg. Vállalkozását vélhetően anyagi okok miatt kellett föladnia. Később Óbudán polgári iskolai igazgató-tanítóként, 1872-től Somorján polgári fiúiskolai igazgatóként, majd Jászberényben tanárként dolgozott. Élete utolsó éveiben Tisza-Abád Szalókon leánynevelő intézetet alapított.
F. m.: Eljárások s okiratok elemzése, helységbírák számára. Pest. 1853. – A község bírája, vagy eljárások törvénykezési küldöttségekben. Pest. 1854. – Őri G. György néven: Margitsziget történelme… 1-2. köt. Kassa. 1875–1876. – Báró Wenckheim Béla emléke. Arad. 1880.
Irod.: Füzes F. Miklós: Adatok Györök György és Györök Leó életéhez. 1965. Klny. a Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. köt. – Szinnyei. 1980–1981 4. köt. 125-126 has., 10. köt. 49-50. has. – VMÉL. 1998. p. 195-196. – ZÉK. 2005. 118. p.

GYÖRÖK LEÓ TIVADAR
(Lőcse, 1876. december 10. – Keszthely, 1945. október 14.) - főkertész, akadémiai tanár.
Györök György (1815–88) nyomdász unokája volt. Tanulmányait a Kertészeti Tanintézetben, majd 1900-ig ösztöndíjjal Párizsban folytatta, ahol parkkertészetet, díszkertészetet és pomológiát tanult. Hazatérve a komáromi földművesiskola kertésztanítója lett, majd rövidesen Pápára, a pápai földművesiskola kertészetébe került, tanított a Pápai Ref. Teológiai Akadémián is. 1913-tól a Kassai Gazdasági Akadémia Kertészeti Tanszéke előadó tanáraként, 1915-től Magyaróvárott a gazd. akadémia főkertészeként dolgozott. A Tanácsköztársaság alatt a Földművelésügyi Minisztérium Kertészeti Szakoktatási Osztályának vezetője volt. Ezután a Debreceni Gazdasági Akadémia főkertészeként működött. 1937-ben nyugállományba vonult. 1914-ben elkészítette a csíkszeredai földművesiskola díszkertjének és kertészeti gyakorlótelepének tervrajzát, ütemtervét. Munkatársa volt a Kertészeti Lapoknak (1898-tól), rovatvezetője a Háztartás c. lapnak (1902-től), kertészeti referense a Hangya c. lapnak. Ezeken kívül publikált a M. földműves naptárban (1916) is. Illusztrálta Molnár István Gyakorlati gyümölcstermelés c. könyvét (1913).
Irod.: Gulyás. 1990–. 11. köt. 919. has. – RÚL. 1996–2008. 9. köt. 126. p. – PPL. 1997. 44. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 1189. p.

GYŐRFFI ENDRE (Győrffy)
(?, 1858. ? – ?, 1926. június 14.) - szerzetes, tanár.
A premontrei rend tagja volt. A keszthelyi premontrei gimnáziumban tanított 1882–99 között. Az 1896 előtti időszakról megírta az iskola történetét. A keszthelyi újságokban „Keszthely jótevői” cím alatt közölte Fejér György, majd Vaszary Kolos életútját, melyek értékes helytörténeti adatokat is tartalmaznak.
F. m.: A keszthelyi kath. főgymnasium története. In.: Keszthelyi kath. főgymnasium értesítője : az 1895–1896. évről. 1896. p. 5-260.
Irod.: A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 109-112. – KNSZ. 1994. 37. p. – www.opraem.hu/index_elemei/Egykori20rendtagok.pdf

GYŐRFFY GYÖRGY
(Kaposvár, 1920. április 24. – Budapest, 1984. november 14.) - színművész.
Középiskolai tanulmányait Keszthelyen, a premontrei gimnáziumban végezte Csertán György (Gyurka) néven, később felvette a „Győrffy” művésznevet. Tehetsége már ekkor megmutatkozott, szép szavalataival és művészi fellépéseivel közkedveltségnek örvendett a városban. 1943-ban szerzett oklevelet a bp.-i színművészeti akadémián. A Nemzeti Színház ösztöndíjasaként kezdte pályafutását, majd Pécsett játszott a Nemzeti Színházban. A II. vh.-ban 1944-től teljesített katonai szolgálatot. 1951-től Szolnokon a Szigligeti Színház, 1954-től Győrben a Kisfaludy Színház, 1955-től Miskolcon a Nemzeti Színház, 1957-től Bp.-en a Vígszínház tagjaként játszott. 1964-től haláláig a bp.-i Nemzeti Színház művésze volt. Képességei mellett kiváló szakmai tudással rendelkezett, klasszikus drámák és modern darabok főszerepeit és epizódszerepeit is mély átéléssel alakította. Sokoldalú, lendületes karakterszínész volt. 1958-tól filmezett, emellett a televízió, a rádió és a szinkronstúdió is gyakran foglalkoztatta.
F. sz.: Pierre Bezuhov. (Tolsztoj, L. – Piscator, E.: Háború és béke, Vígszínház, Bp., 1959) ; Tamás esztergomi érsek. (Madách I.: Csák végnapjai, Nemzeti Színház, Bp., 1971) ; Gara László. (Vörösmarty M.: Cillei és a Hunyadiak, Nemzeti Színház, Bp., 1972) ; Krecskai Géza. (Szakonyi K.: Hongkongi paróka, Nemzeti Színház, Bp., 1973) ; Agamemnon. (Offenbach, J. – Hacks, P.: Szép Heléna, Nemzeti Színház, Bp., 1974) ; Adalbert püspök. (Szabó M.: Az a szép fényes nap, Nemzeti Színház, 1976) ; Konstanz polgármestere. (Németh L.: Husz János, Nemzeti Színház, Bp., 1980) ; Besszosz. (Sütő A.: A szúzai menyegző, Nemzeti Színház, Bp., 1984) ; Konrád császár. (Módos P.: …és itt a földön is, Nemzeti Színház, Bp., 1984)
F. f.: Vasvirág (1958) ; Az arcnélküli város (1960) ; Virrad (1960). A Noszthy fiú esete Tóth Marival (1960) ; Puskák és galambok (1961) ; Esős vasárnap (1962) ; Mici néni két élete (1962) ; Bálvány (1963) ; Hattyúdal (1963) ; Oldás és kötés (1963) ; Új Gilgames (1963) ; Rab Ráby (1964) ; A tizedes meg a többiek (1965) ; A kőszívű ember fiai I–II. (1965) ; Egy magyar nábob (1966) ; Ketten haltak meg (1966) ; A Morrison-ügy (MTV, 1967) ; Hazai pálya (1968) ; Az utolsó kör (1968) ; A tanú (1969) ; A hamis Nero (MTV, 1969) ; Mérsékelt égöv (1970) ; Holt idő (MTV, 1970) ; Kinek a törvénye? (1978).
Irod.: Keszthelyi diák a Nemzeti Színházban. In.: Keszthely és Vidéke. 1941. április 5. 4. p. – Keszthely és Vidéke. 1943. szeptember 4. 3. p. – SZK. 1969. 170. p. – ÚF. 1971. 1. köt. 430. p. – KKMMF. 1983. 123. p. – Szabó Sándor: Hajdanvolt novemberek. In.: Keszthelyi Hírlap. 1989. 11. sz. 4. p. – MSZL. 1994. 271. p. – KNSZ. 1994. 37. p. – RÚL. 1996–2008. 9. köt. 92. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 1174. p. – MF. 2005. 1. köt. 341. p.

GYŐRFFY JENŐ, köveskáli
(Köveskál, 1882. január 30. – ?) - mezőgazdász, entomológus.
Először a Református Egyetemet, majd a keszthelyi Gazd. Akad.-át végezte el. 1905–07-ben Békésen helyettes gimnáziumi tanárként dolgozott. 1912-ben Budapestre került, ahol a M. Kir. Rovartani Állomásnál asszisztensi megbízatást kapott. Később kísérletügyi főadjunktus volt, nyugdíjba vonulásáig (?1933). Nyugdíjasként a Földművelésügyi Minisztérium entomológusaként tevékenykedett. Cikkei jelentek meg szaklapokban (Gazdasági Lapok, Rovartani Lapok, Folia Entomológia Hung.).
F. m.: A gyümölcsfák rovarkártevői. (Növényvédelem és Kertészet Könyvtára 7.) Bp. 1935. – Konyha és virágoskert kártevői. (Növényvédelem és Kertészet Könyvtára 22.) Bp. 1939. – Szántóföldi növények kártevői. T.sz.: Úrbányi Jenő. Bp. 1936.
Irod.: Gulyás. 1990–. 11. köt. 824-825. has. – ZÉK. 2005. 117. p.

GYŐRFFY LÁSZLÓ, bobai
(Keszthely, 1879. június 26. – ?) - honvéd hadbíró őrnagy.
Keszthelyen végezte középiskolai tanulmányait, majd a Ludovika Akadémián tanult. 1902–06 között elvégezte a honvéd felsőbb tiszti tanfolyamot. Ezután jogi tanulmányokat folytatott előbb Bp.-en, majd Pozsonyban. 1925-től a fővárosi M. Kir. Koronaügyészségen szolgált. Katonai, külpolitikai cikkeket írt különféle lapok számára (Arad és Vidéke, Szegedi Híradó, Magyarország, Pesti Hírlap, Hadügyi Szemle, Bűnügyi Szemle, A Hadsereg, Őrszem, Ügyvédek lapja stb), valamint tárcákat Bobay László álnéven.
F. m.: Értekezések a katonai büntetőjog köréből : különös tekintettel a honvédség katonai bűnvádi perrendtartására. Bp. 1913., 2. átd. bőv. kiad. Pozsony, 1914. – A katonai büntetőjog bölcselete és oknyomozó története. Bp. 1925.
Irod.: Gulyás. 1990–. 11. köt. – ZÉK. 2005. 117. p.

GYŐRFI JÁNOS, dr.
(Keszthely, 1905. március 13. – Sopron, 1966. okóber 9.) - erdőmérnök, entomológus.
Szülei uradalmi alkalmazottak voltak. Középiskolai tanulmányait Keszthelyen végezte. 1924-től a soproni Bányamérnöki Főiskola hallgatója volt, erdőmérnöki oklevelét 1929-ben kapta. A főiskola Erdővédelmi Tanszékén kezdett dolgozni műszaki díjnokként, 1934-ben tanársegéd, 1940-ben adjunktus, 1942-ben az erdészeti állattan és növénykórtan, valamint az erdővédelem előadója lett. 1939-ben doktorált Bp.-en. 1941-ben szolgált a II. vh.-ban. 1943-ban megbízást kapott rovartani kutatásokra a Nemzeti Múzeumtól. 1944-ben kinevezték egyetemi magántanárnak, 1945-ben megbízott tanszékvezető, 1946-ban rendkívüli egyetemi tanár lett. 1945-ben elnyerte Bp. Székesfőváros Tud. Pályázati Díját. 1949-ben a Szent István Akadémia felvette tagjai közé. A Növényvédelmi Nagyaktíva tagjaként az Alföld és a kopár területek erdővédelmi szakértőjeként, a faanyagvédelem állandó szaktanácsadójaként tevékenykedett. 1951-ben politikai okokból elbocsátották az egyetemről. Ezután az Erdészeti Tud. Int.-ben az Erdővédelmi Osztály vezetőjeként, 1962-től tud. főmunkatársként dolgozott. Közben megkapta 1952-ben a biológiai tudományok kandidátusi fokozatát, 1954-ben a biológiai tudományok doktora címet. 1961-től részt vett az erdővédelmi fénycsapda-hálózat megszervezésében. Elismert tudósa volt a magyar entomológiának, az erdészeti rovartannak, az erdővédelemtannak. Nagyszámú publikációja foglalkozott a leggyakoribb erdei károsítók elleni védekezés kérdésével. Jelentős szerepe volt a nyárfabetegség elleni védekezés megszervezésében, a fenyőtoboz- és fenyőmag-károsítók, a cserebogár és az amerikai medveszövőlepke kutatásában. A fürkészdarazsak kiemelkedő kutatója volt. 29 új rovarfaj felfedezése, ezek leírása és rendszertani besorolása fűződik nevéhez. Tiszteletére négy fürkészfajt neveztek el róla (gyoerfii). Nevéhez fűződik az első hazai csemetekertek létesítése. 1965-ben a M. Rovartani Társ. Frivaldszky-emlékplakettel tüntette ki. A hazaiakon kívül számos külf. tud. társaság is felvette tagjai sorába, elismerve a magyar rovartani kutatás eredményeit, pl. Finn Rovartani Társ. (1960).
F. m.: Adatok a fürkészdarazsak erdészeti jelentőségéhez. Sopron. 1949. – Erdészeti állattan. Bp. 1951. – Erdészeti rovartan. Bp. 1957. – Erdővédelemtan. Bp. 1964. – Fürkészdarázs kutatásaim eredménye, különös tekintettel a mellékgazda kérdésére. In.: Erdészeti Kísérletek. 44. 1942, 1-165. – Megfigyelések a fürkészdarazsak nemzőinek táplálkozásáról. In.: Erdészeti Kísérletek. 45-46. 1943-1944, 1-6. – A fürkészdarazsak jelentősége az erdő életében . In.: Erdészeti Lapok. 7. 1949, 1-6. – Erdészeti állattan. Bp. 1950. – Erdészeti rovartan. Bp. 1957. – Fürkészdarázsalkatúak XII. – Ichneumonoidae XII. T.sz.: Bajári Erzsébet In.: Magyarország állatvilága. 11. 15. Bp. 1962. – Erdővédelemtan. Bp. 1963.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 717-719. – Gulyás. 1990–. 11. köt. 823-824. has. – MKL. 1993–. 4. köt. 359. p. – RÚL. 1996–2008. 9. köt. p. 98-99. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. p. 1178-1179. – MMA. 2002. p. 339-340. – ZÉK. 2005. p. 117-118.

GÁRDONYI (GEIGER) LAJOS, dr.
(Keszthely, 1892. október 18. – Keszthely, 1944. október 22.) - teológus, jogász, lapszerkesztő, hírlapíró, író.
1909-ig Geiger Lajos. Szülei Geiger János és Horváth Julianna. Keszthelyen járt gimnáziumba, majd premontrei újonc volt Csornán, később jogot hallgatott Budapesten, s doktori oklevelet szerzett. Magyar és latin nyelvből tanári szakvizsgát is tett. Részt vett az I. vh.-ban, ahol egy gránát leszakította jobb kézfejét. Nagyezüsttel tüntették ki helytállásáért. Tartalékos főhadnagyként szerelt le, s visszatért szülővárosába. Már gimnazistaként is publikált a Balatonvidék c. lapban, most hírlapíró lett a Keszthelyi Ujságnál, ahol szerkesztői munkát is végzett. Majd a Keszthelyi Hirek munkatársa, közben a megszűnt Keszthelyi Hirlap főszerkesztője is volt, 1939–1944 között pedig a Keszthely és Vidéke felelős szerkesztőjeként és kiadójaként dolgozott. Írt fővárosi lapoknak, a zalaegerszegi Zalai Magyar Életnek és a nagykanizsai Zalai Közlönynek is. Ez utóbbi keszthelyi fiók-szerkesztőségének és kiadóhivatalának vezetői posztját is betöltötte. A nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör választmányának tagja volt. 1929-ben a budapesti Balatoni Társaság irodalmi szakosztályának tagjává választották, s felkérték, a következő közgyűlésen adja elő Petőfiné Szendrey Júliáról szóló, Nagykanizsán már elhangzott előadását, mely a Zalai Közlöny hasábjain is megjelent. A Keszthelyi Társaskör három színművét mutatta be. Írói álneve Balatoni G. Lajos volt. Igazgatósági tagja, majd elnöke volt a Hangya szövetkezetnek, s a Keszthelyi Társaskörben is tevékenykedett. 1935-ben a Keszthelyi Iparosok Dalkörének elnökéve lett. A ’20-as évektől tanácsosként tevékenykedett, majd helyettes városbírói tisztséget viselt, s amikor Reischl Imre városbíró 1936-ban lemondott tisztéről betegsége miatt, fél évig – a következő választásokig – megbízott városbíróként ő irányította a város életét. Szociális munkásságot is folytatott: a Caritatív és Szociális Szakosztály elnökeként a város szegényügyét szolgálta. Létrehozta a „kátrányos” szegénytelepet. A községi iskolaszék alelnöke, a sajtókamara I. osztályának és a nagykanizsai „Zrínyi kör” tagja volt. A karmelita templom felépítéséhez kölcsönt szerzett a várostól. E templom sírboltjában nyugszik.
F. m.: Szendrey Júlia. In.: Zalai Közlöny. 1929. január 24-től. – Emlékek, amelyek élnek : költő akinek tavasz az élete : Dr. Gárdonyi Lajos előadása a keszthelyi prémontrei öregdiákok budapesti összejövetelén, 1937. november 22-ikén. 1937. – Dr. Gárdonyi Lajos emlékezése Unterberger Ferenc ipartestületi dísztag, a keszthelyi iparosság nagy jótevője életéről és hagyományairól : kivonat az Unterberger-emlékest jegyzőkönyvéből. 1942.
Irod.: A Keszthelyi Társaskör közgyűlése. In.: Keszthelyi Hirek. 1923. január 22. 2. p. – A Keszthelyi Hangya közgyűlése. In.: Keszthelyi Hirek. 1926. április 4. 1. p. – A Szendrey-centenárium. In.: Zalai Közlöny. 1929. január 22. 4. p. – Dr. Gárdonyi Lajost meghívták Budapestre, hogy előadást tartson Szendrey Júliáról : A Balatoni Társaság központi elnöki tanácsának ülése. In.: Zalai Közlöny. 1929. január 29. 4. p. – Nagykanizsa Katona József emlék-ünnepe. In.: Zalai Közlöny. 1930. május 6. 2. p. – Tisztújító közgyűlést tartott a Keszthelyi Iparosok Dalköre. In.: Keszthelyi Hirlap. 1935. április 21. 3. p. – -res: Megválasztották Keszthely uj vezetőségét. In.: Keszthelyi Hirlap. 1936. február 16. 1. p. – Bárdos Gyula: Dr. Gárdonyi Lajos. In.: Keszthely és Vidéke. 1944. október 28. 1. p. – Gulyás Pál. 1990–. 10. köt. 419. has. – Reischl Marcel: Egy unoka visszanéz. 1990. 1. köt. 118. p. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. 45., 48. p. – ZÉK. 2005. 103. p.

GÁRDOS GYÖRGY
(Keszthely, 1929. október 28. – Veszprém, 1996. március 7.) - Egyetemi docens, vegyészmérnök.
Keszthelyen érettségizett 1949-ben. 1953-ban vegyészmérnöki oklevelet szerzett a Veszprémi Vegyipari Egyetemen, 1962-ben műszaki egyetemi doktori címet kapott. 1965-ben Párizsban, a Francia Petróleum Int.-ben tanult. 1990-ig a Veszprémi Egyetemen előbb tanársegéd, adjunktus, majd később egyetemi docensi tisztséget töltött be. 1979-ben szerezte meg a kémia tudományok kandidátusa címet. Az MTA Katalízis Munkabiz.-ának a tagja volt. Tíz évig ellátta a TIT Veszprém Megyei Szervezetének elnöki feladatait. Fő kutatási területe a nemesfémtartalmú katalizátorok, ion-cserélt zeolitok tulajdonságainak és hatásmechanizmusának tanulmányozása, katalizátorok és katalitikus eljárások fejlesztése, magas viszkozitási indexű kenőolajok gyártási technológiájának kidolgozása volt. Számos cikke jelent meg szaklapokban, hét szabadalom társszerzőjeként is szerepelt. Munkássága elismeréséül megkapta az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, valamint a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést.
F. m.: Petrolkémiai eljárások folyamatábrái. Veszprém. 1976. – A furfurol dekarbonilezésének vizsgálata fémpaládiumkatalizátorokon. Veszprém. 1978. – Szénhidrogén-ipari készülékek, berendezések kiválasztása és becslése. Veszprém. 1986–1988.
Irod.: VVL. 2009. p. 254-255.

GÁRDOS SÁNDOR, dr.
(Keszthely, 1963. augusztus 14. – Mount Everest, 2001. október 17.) - orvos, hegymászó.
Szülővárosában a Vajda János Gimnáziumban érettségizett. Tagja volt a helyi Vitorlás Clubnak. 1981–1987 között a Pécsi Orvostudományi Egyetemen folytatta tanulmányait. Első munkahelye Szombathelyen a Markusovszky Kórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztálya volt. 1991-ben tett szakvizsgát. 1992-ben az ausztriai Murau-Stolzalpe Ortopédiai Klinikájának aneszteziológusa lett. Itt ismerkedett meg a hegymászással. Hegyimentő-katasztrófaorvosi szakképesítést szerzett. Honosította diplomáját, és egészségügyi menedzserképző iskolát is végzett. Tagja volt a régió hegyimentő szervezetének. Megmászta az Alpok, az Andok és Ázsia több hegycsúcsát. 1996-ban részt vett az Első Magyar Mount Everest Expedícióban. 2001-ben a Magyar Millenniumi Himalája Expedíció orvosaként újra nekivágott a Mount Everestnek, ahol 7700 m magasságból egy erős szélvihar lesodorta, és életét vesztette. Teste gleccsersírban nyugszik. 2002-ben emlékkövet állítottak a tiszteletére a vonyarcvashegyi Szent Mihály-dombon.
Irod.: Szekér Zoltán: Emlékezés egy hegymászóra : A tragikusan elhunyt dr. Gárdos Sándor Zalában gyerekeskedett. In.: Zalai Hírlap. 2001. november 24. 21. p. – Mezey László: A Himalája csúcsáig. 2002. p. 76-86. – A Vajda János Gimnázium évkönyve alapításának 230. évfordulójára. 2002. 36. p. – ZÉK. 2005. 104. p.

GÖDE JENŐ FERENC
(Keszthely, 1875. ? – ?) - miniszteri tanácsos, szakíró, újságíró.
1900-ban kezdte pályáját, Bp.-en a pénzügyigazgatóságon volt számgyakornok. 1901–09-ig számtisztként a Pénzügyminisztériumban szolgált. 1922-ben főkönyvelőként dolgozott, 1928–30 között ny. miniszteri tanácsosként működött. Cikkeket és tárcákat is írt a Veszprém (1894), Magyarország (1903–04), Nyugatmagyarországi Híradó (1909) c. lapokban.
F. m.: A magyar főváros. Bp. 1904.
Irod.: Gulyás. 1990–. 11. köt. 185. has.

GŐGÖS FERENC
(Badacsonytomaj, 1904. április 6. – Sopron, ?) - tanár, iskolaigazgató.
Földműves családból származott. Elvégezte Tapolcán az állami polgári fiúiskolát. Mint piarista novícius a kecskeméti kegyesrendi gimnáziumban érettségizett. Ezután a budapesti egyetemen magyar–latin szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Felszentelése előtt kilépett a piarista rendből. 1931-ben a csepregi polgári iskolában kezdte meg tanári pályáját. 1932-ben Tapolcára került helyettes tanárnak a polgári fiúiskolába, s hazaköltözött Badacsonytomajra, ahol a Levente Egyesület főtitkáraként tevékenykedett. 1937-ben a soproni állami leánygimnáziumba, majd a fiúgimnáziumba helyezték. Az 1948/49-es tanévben a keszthelyi gimnázium igazgatója, 1963–66-ig tanára volt. Verse jelent meg a Zászlónkban (1924), publikált a tapolcai polgári fiúiskolai értesítőben (1934, 1937).
Irod.: Gulyás. 1990–. 11. köt. 190. has. – Vajda János Gimnázium évkönyve : 1991/1992. 1992. 163. p. – TÉL. 2000. 82. p. – Személyi forrás.