Keszthelyi Életrajzi Lexikon

RAINISS LAJOS, dr.
(Székesfehérvár, 1916. február 29. – Keszthely, 1974. augusztus 12.) - intézeti igazgató.
Érettségi után a bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán 1939-ben szerzett természetrajz–földrajz szakos tanári diplomát. Pályáját a kőszegi és a komáromi gimnáziumokban kezdte, majd a székesfehérvári mg. szakközépiskolában tanított. 1940-ben doktorált. A II. vh. után 1947-ben tért vissza a hadifogságból, Mohácson, az Mg. Technikumban gyakorolta hivatását. 1954-ben került Keszthelyre, a Mg. Akad.-ra. Az 1956-ban tanúsított magatartásáért eltávolították az akadémiáról 1957-ben. A Dny-Dunántúli Mg. Kísérleti Int.-be került, ahol megszervezte az első Kutatóint.-i Növényvédelmi Szakot. 1961-ben ismét Keszthelyre került, az időközben létrehozott Növényvédelmi Felsőfokú Technikumba, ahol a növényvédelmi tanszék vezetője, majd 1970-től az Agrártudományi Egyetem Növényvédelmi Int.-ének alapító igazgatója lett. Kiemelkedő képességei, pedagógiai adottságai, embersége révén vezetése alatt az intézetet országosan is elismertté tette. Jelentős tevékenységet folytatott az MTA Növényvédelmi Biz.-ában és a M. Agrártudományi Egyesület Növényvédelmi Társ.-ában. Szaktudását számos publikáción kívül tankönyvek és főiskolai jegyzetek őrzik. Életcéljának tekintette, hogy a magyar növényvédelmi képzés különböző szintű és szakirányú formáit a termelés igényeihez igazítsa és lerakja a korszerű növényvédelmi oktatás tematikai és metodikai alapjait.
Irod.: Gyászolunk. In.: Növényvédelem. 1974. 9. sz. 397. p. – Dr. Rainiss Lajosra emlékeztek. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1997. január 9. 4. p. – Személyi forrás.

↥

RAKK ISTVÁN, dr.
(Moha, 1913. augusztus 20. – Keszthely, 2004. február 25.) - agrármérnök, szakíró, dalszövegíró.
1935-ben érettségizett Pápán, a mg. szakközépiskolában. 1958-ban szerzett agrármérnöki diplomát a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, 1968-ban doktorált. 1937-től kezdődően uradalmi, majd állami gazdaságokban dolgozott. 1952-ben került Keszthelyre, a Veszprém és Zala megyei ÁG-ok Igazgatóságában termelésfejlesztési osztályvezetőként tevékenykedett 1975-ig. 1952–80 között tagja volt a Mg. Dolgozók Orsz. Szövetségének. Szakmai munkájának elismeréseként több kitüntetésben részesült (Kiváló Dolgozó, Munka Érdemérem). Több mint száz publikációja jelent meg különböző lapokban (M. Mezőgazdaság, Kistermelők Lapja, Zalai Hírlap, Napló). Versírással és nótaszöveg írással is foglalkozott. Versei a Fejér megyei Naplóban és a Vasárnap c. hetilapban jelentek meg. Nótaszövegeinek jelentős része a szülőföldjéhez kapcsolódott. Szerzeményei hanglemezen, hangkazettán jelentek meg és a rádióban szerepeltek. Több alkalommal elnökségi tagja volt a szövegírók képviseletében a M. Nótaszerzők és Énekesek, Nótagyűjtők Orsz. találkozójának. Sikeres szerzeményei között szerepelnek keszthelyi, környéki és balatoni nóták is (A keszthelyi kikötőnél; A hévízi tóra süt a napsugár; Csillogó szép a Balaton; Útszélén áll a gyöngyösi betyár csárda stb.). 1990-ben a M. Mezőgazdaság Irodalmi Díjban, 2000-ben ARTISJUS Dankó Pista-díjban részesült.
F. m.: Egész évben fedett tarló. Bp. 1971. – Kigyúlt egy csillag a Balatonon (nótáskönyv). H. n.. 1988.
Irod.: Leszler József: Nótakedvelőknek. 1986. 299. p. – Hogyan lett nótája Keszthelynek? In.: Keszthely és Vidéke. 1992. július 17. 4. p. – MÉNL. 1999–2004. 1. köt. p. 176-177. 2. köt. 85. p., 124. p. – Személyi forrás.

↥

RAKOS JÓZSEF
(Bérbaltavár, 1921. január 15. – Keszthely, 1982. március 29.) - múzeumigazgató.
Parasztcsaládból származott. Az elemi iskola elvégzése után korán munkába kellett állnia, mezőgazdaságban és gyárban is munkásként dolgozott. Munka mellett végezte el a polgári iskolát. Részt vett a II. vh.-ban, a keleti fronton harcolt. 1945-ben belépett a pártba, függetlenített pártmunkásként, majd a Népművelési Minisztérium tisztviselőjeként látta el feladatait. Közben elvégezte a bp.-i ELTE bölcsészkarán a magyar–történelem szakot. Az ELTE osztályvezetőjeként működött, majd az Orsz. Széchenyi Könyvtárban dolgozott. 1958-ban került Keszthelyre, a Kastélymúzeum igazgatójává nevezték ki. Nevéhez fűződik a Helikon Kastélymúzeum létrehozása. Működése alatt foglalkozott gr. Festetics György gazd. tevékenységével és aktív szerepet vállalt a megyei munkásmozgalmi pantheon összeállításában. Vezetője volt a Városi Pártbiz. Visszaemlékezést Gyűjtő Csoportjának. 1958–80 között tagja volt a Városi Tanács és Művelődési Biz.-nak. 1970-től igazgatósága alatt elkezdődtek a kastély felújítási munkái, több szétszóródott berendezést sikeresen gyűjtött össze, felújíttatta a kápolnát, több festményt restauráltatott. Hangversenyeket, kiállításokat, konferenciákat szervezett, prospektusokat írt (Helikon Kastélymúzeum és Műemlékkönyvtár c.), restauráltatta a könyveket a könyvtárban. Tevékenyen részt vett Keszthely kulturális életében. 1980-ban vonult nyugdíjba. Munkája elismeréseképpen számos kitüntetésben részesült, megkapta a Keszthely Városért kitüntetést.
Irod.: Cséby Géza: Rakos József. In.: Georgikon. 1982. 4. sz. 8. p. – Személyi forrás.

↥

RAKOVSZKY BÉLA, dr. nagyrákói és nagyselmeczi
(Pozsony, 1860. február 2. – Szabás, 1916. szeptember 22.) - diplomata, országgyűlési képviselő.
Szülővárosában végezte középiskoláit és a jogot, majd diplomáciai pályára lépett. Egyiptomban dolgozott az osztrák–magyar diplomáciai ügyvivőségnél. A kelet-afrikai német gyarmatosítás kezdetén Zanzibárban járt tanulmányúton. Beosztották Knorr tengernagy, a német kormány teljhatalmú megbízottja mellé, a Németország és Zanzibár közti ellentétek kiegyenlítését célzó szerződést ő szövegezte. A német kormány állást ajánlott neki, melyet nem fogadott el. A teheráni osztrák–magyar követségnél lett ügyvivő, majd a közös pénzügyminisztérium boszniai osztályán kapott megbízatást. Perzsiában és Beludzsisztánban muzulmán műtárgyakat gyűjtött a szarajevói múzeum számára. Később Ázsiába küldték a keleti lótenyésztés tanulmányozására. Ezután előbb a konstantinápolyi nagykövetségnél és a belgrádi követségnél szolgált, utóbb Kairóban, majd Buenos-Airesben osztrák–magyar diplomáciai ügyvivőként dolgozott. Azután a kormány megbízásából földkörüli utazást tett, útja során újjászervezte az osztrák–magyar diplomáciai és konzuli kart Dél- és Közép-Amerikában. Kinevezték másod-, utóbb elsőosztályú követségi tanácsossá a párizsi osztrák–magyar nagykövetséghez. A francia becsületrenddel, a Lipót-rend lovagkeresztjével és a porosz Vörös Sas Renddel tüntették ki. 1906-ban néppárti programmal a zsámbokréti kerület képviselője volt. 1910-ben a keszthelyi kerület képviselőjének választották meg. A pénzügyi és a vízügyi bizottságban tevékenykedett.
Irod.: Sturm-féle országgyűlési almanach 1910–1915. 1910. p. 395-396. – Rakovszky Béla meghalt. In.: Keszthelyi Hirlap. 1916. szeptember 24. 4. p.

↥

RAKOVSZKY IVÁN, dr. nagyrákói és kelemenfalvi
(Budapest, 1885. február 5. – Jászapáti, 1960. szeptember 9.) - országgyűlési képviselő, miniszter.
A bp.-i egyetemen jog- és államtudományi doktori oklevelet szerzett. Pályáját Turóc vm.-ben aljegyzőként, majd főjegyzőként kezdte. 1910-ben kapcsolódott be a politikai életbe, amikor a Nemzeti Munkapárt programjával a stubnyai választókerület országgyűlési képviselője lett. 1919-től tagja lett a forradalomellenes Nemzeti Egyesülés Pártjának. Gr. Bethlen István kormányában 1922–26 között belügyminiszteri posztot viselt. Hivatali ideje alatt egyesítették a trianoni békeszerződés következtében csonkán maradt vm.-ket, elfogadták a városi és vm.-i törvényhatóságok reformját és az új választójogi törvényt. Az 1931-es országgyűlési választásokon az Egységes Párt színeiben nyert, Keszthely képviselője volt a parlamentben 1935-ig. 1935-ben kilépett a kormánypártból. 1941–44 között a Közigazgatási Bíróság elnöki tisztét viselte. 1943. februártól augusztusig a M. Nemzeti Társaskör, 1943. augusztustól Horthy Miklós kormányzó titkos belső tanácsadó testületének tagja volt. 1944. augusztus végétől október közepéig vallás- és közoktatási miniszterként működött. A nyilas hatalomátvétel után néhány napra őrizetbe vették. 1951-ben kitelepítették Bp.-ről. Elnöke volt a Vm.-i és Városi Mentőegyesületnek, 1944-ig díszelnöke a Nyomorék Gyermekek Orsz. Otthonának, 1942–45 között az Orsz. M. Képzőművészeti Társulatnak. 1941–44 között a felsőház tagjai között szerepelt.
F. m.: La minorité magyare dans la Slovaquie. ? 1921. – Az adóerkölcs. Bp. 1943. – Állami integráció. Bp. 1944.
Irod.: MKL. 1993–. 11. köt. 471. p. – RÚL. 1996–2008. 16. köt. 98. p. – MPP. 1997. p. 367-368. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 607. p. – Paksy Zoltán: Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között. 2006–. 1. köt. 385. p.

↥

RANOLDER JÁNOS, dr.
(Pécs, 1806. május 16. – Csopak, 1875. szeptember 12.) - püspök, tanár, író, könyvtáros.
Középiskolai tanulmányait a pécsi belvárosi iskolában kezdte, majd a cisztercita gimnáziumban végezte el. 1824-ben vették fel a kispapok sorába. A pesti egyetemen filozófiát és teológiát hallgatott, 1828-ban a püspöki hivatalban alkalmazták. 1829-ben pappá szentelték. 1830-ban Bécsben folytatta egyetemi tanulmányait, itt avatták doktorrá. 1831-től a pécsi szemináriumban bibliatudományt és keleti nyelveket tanított, püspöki segédkönyvtáros volt. 1834-35-ben szerepet vállalt a Szentírás c. könyv magyar nyelvre fordításában. 1839-ben európai utazást tett Ausztriában, Német- és Franciaországban, Belgiumban. Tapasztalatairól a Religio és Nevelés c. folyóiratban Útivázlatok címen számolt be. 1840-ben hitszónoki megbízást kapott a pesti egyetemi templomban. 1843-ban a pesti Tudományegyetem tanáraként újabb európai útra indult. Rómában látogatást tett XVI. Gergely pápánál. 1845-ben ismét Pécsre került, kanonok és a szeminárium rektora minőségében működött. 1850-ben püspökké szentelték. A szabadságharcot követő megtorlások elől védelmezte és bújtatta is papjait. 1857-ben kezdeményezésére állították fel a Badacsony-hegy tetején a kőkeresztet. Széleskörű műveltséggel rendelkezett, kitűnően szónokolt magyarul, németül, latinul, ezenkívül beszélt még francia, olasz, spanyol és angol nyelven is. Segítette a kiegyezés létrejöttét, 1867. júniusában ő koronázta meg Erzsébet királynét. Elévülhetetlen érdemek fűződnek nevéhez a betegápolás és a nőnevelés területén. 1854-ben Veszprémbe telepítette az Irgalmas Nővéreket, akiket a tanítással és a betegápolással bízott meg. Felszentelte a nővérek és a kórház számára épített kápolnát. 1860-ban Veszprémbe hívta az Angolkisasszonyokat, számukra templomot és tanint.-et építtetett. 1864-ben Pápára, 1872-ben Tapolcára hívott Irgalmas Nővéreket tanítás céljából. Ugyanebben az évben telket igényelt Keszthelyen, hogy leánynevelő int.-et hozzon létre a városban. Az int. alapkövét 1872. október 1-én rakták le, az épületet 1882-ben adták át. 1957-ben az iskola Szendrey Júlia nevét vette fel, 2004. óta ismét az alapító nevét viseli. Sokat áldozott különféle jótékonysági célokra, anyagilag támogatta a keszthelyi gazd. intézetet. Nevéhez fűződik, hogy a sümegi temetőben Kisfaludy Sándornak síremléket emeltetett. A magyar bor hírnevének erősítése érdekében Csopakon, Badacsonyban, a Somló-hegyen szőlőültetvényeket vásárolt, nagy gondot fordított a fajtanemesítésre, szegényebb embereknek szőlővesszőket adományozott. Boraival többször első díjat nyert (Dublin, Boroszló). Veszprémben teret neveztek el róla és Ranolder-díjat alapítottak a nevelők kitüntetésére.
F. m.: Sermones sacri auditoribus oblati. Pest. 1842. – A katolikus anyaszentegyház szertartásai. Veszprém. 1851. – A hitoktatás gyakorlati kézikönyve. (Gruber Ágoston művének fordítása). Pest. 1854.
Irod.: DK. 1941. 25. p. – Takács Lajos: Ranolder János veszprémi püspök élete és munkássága : 1806–1875. 1987. p. 69-74. – T. J.: Múltunkból. In.: Megyei Pedagógiai Körkép. 1992. 3-4. sz. p. 123-126. – VMÉL. 1998. p. 420-421. – TÉL. 2000. p. 191-192. – Emlékkönyv a keszthelyi Szendrey Júlia Általános Iskola fennállásának 120. évfordulójára. 2003. 7. p., 42. p. – BTMKA. 2007. 171. p. – VVL. 2009. p. 681-682.

↥

RANTZ JÁNOS GYÖRGY (Johann Georg Rantz)
(?, 1783. ? – ?, 1804. ?) - uradalmi építész.
A 18. sz. végén mintegy három évtizeden át Keszthely szinte minden építkezésének ő volt a tervezője. Kisebb átalakítással fennmaradt az 1795-ben copf stílusban épített Kh., Kossuth L. u. 3. sz. alatti lakóház, udvarán magtárral, mely Schwarzberger Mátyás kereskedő háza volt, a későbbi Simon-ház. 1799-ben elkészítette a Festetics-kastély átalakítási tervét gr. Festetics György megbízása és elképzelése alapján. Klasszicizáló késő barokk stílusban, gazdag architektúrával, kétemeletes épületként rajzolta meg, de a terv nem ebben a formában valósult meg. Hofstedter Kristóf halála után ő lett az uradalmi építésziroda vezetője. Síremléke a Szent Miklós temetőben található.
Irod.: Péczely Piroska: A keszthelyi Festetics kastély és belső berendezése. 1959. p. 26-30. – Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. p. 92-98., 126-128., 136. p. – Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei. 1993. p. 59-60, 166. p., p. 169-171.

↥

REICHSTETTER JÓZSEF
(Veszprém, 1923. május 16. – Keszthely, 2010. március 21.) - festőművész, grafikus, sportvitorlázó.
Balatonkenesén járt elemi iskolába, középiskolai tanulmányait a keszthelyi gimnáziumban végezte. Az Agrártudományi Főiskolán szerzett diplomát Keszthelyen, de sokkal jobban érdekelte a festészet, a sport és a vitorláshajóépítés, mint a gazdászat. Az ATEK Sportvíztelepének hajóépítőjeként és gondnokaként tevékenykedett, 20 évig vitorlásedzője volt a Keszthelyi Yacht Clubnak, melynek 1935-től tagjaként szerepelt. Ábrázolási ismereteit önállóan szerezte meg. Tagja volt 1965-től a Veszprémi Képzőművészeti Egyesületnek, 1987-től a Zalai Képző- és Iparművészek Egyesületének, amely szervezet keretében Zala megyében állandó kiállítóként szerepelt alkotásaival. 1989-ben alkotói ösztöndíjban részesült. Tanulmányúton járt Belgiumban, Ausztriában, Németországban, Angliában. Külföldön járva érzékenyen reagált az impresszionizmus és az expresszionizmus művészetére. A természet szerelmese volt, vázlatos formakezeléssel, impresszionisztikus színhatással festette a Balaton tájait, vitorlásait. Képeit az erőteljesen felvitt expresszív színek jellemezték, festési módja lényegretörő. A festmények mellett hangulatos, a vízparti tájakat, balatoni tanyákat, csónakokat bemutató tollrajzokat is készített. Művei eladásából segítette a Down-kóros gyermekeket. Festményeket ajándékozott a Városi Szociális Otthonnak. Vitorláshajó és hajómodell-építő tevékenységet is folytatott, saját építésű hajójával kétszer nyert országos bajnokságot.
F. k.: Pihenő ladikok. – Badacsony a déli partról. – Vitorlással alkonyatkor. – Vízparti magány. – Magányos csónak parti fák alatt. – Szieszta a stégen. – Tóparti házikó. – Kikötőben.
F. kiáll.: Bp (Műcsarnok, 1951) ; Kh (Balatoni Múzeum, 1962) ; Bp. (Csók István Galéria, 1963) ; Veszprém (Bakony Múzeum, 1967) ; Kh. (Műv. Ház, 1962, 1966, 1982, 1995) ; Zalaegerszeg. (Műv. Központ, 1989) ; Kh. (Helikon Kastélymúzeum, 1990, 1998).
Irod.: Mikula Marianna: A Balaton festője. In.: Keszthelyi Hírlap. 1989. 6. sz. 4. p. – KKK. 1995. 90. p. – Cservenka György: Reichstetter József kiállítása. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1995. május 18. 3. p. – KKZM1996. 1996. 207. p. – KMML. 1999–2001. 3. köt. p. 241-242. – Keszthely : Országos Művészeti kiállítás és vásár : katalógus. 2003. 4. p. – Baráth Imre: Keszthelyhez kötődő festőművészek. Kézirat. 2009. p. 98-104.

↥

REISCHER ENDRE
(Eperjes, 1807. ? – ?, 1870-es évek ?) - tanintézeti tanár, szakíró.
Gimnáziumi tanulmányai után az 1825–27 tanévben végezte el Keszthelyen a Georgikont. Az iskola befejezése után Vasvárott lett írnok. 1839-ben került vissza Keszthelyre, ahol 1842-ig a Georgikonban tanított mezőgazdaságtant, számvitelt és vegytant. Kinevezték a kísérleti telep igazgatójává. Cikkei a Hetilapban, a Falusi Gazda c. lapban és a Falusi Gazda Naptárában jelentek meg.
F. m.: Mezei gazdát érdeklő növényállati vegytan és elemtan. Pest. 1844. – Kereskedelmi növények művelése. Pest. 1864. – Juhtenyésztés és gyapjúismeret, a juhbetegségek ismeretével és gyógyításmódjával. Pest. 1864. – Korunk igényei szerinti gyakorlati mezőgazda-tiszt. Pest. 1864. – Mezei gazda népszerű gyám- és vezérkönyve… Pest. 1865.
Irod.: Emlékkönyv a Georgikon alapításának 100-ik évfordulója és a gazd. tanint. uj épülete felavatása ünnepélye alkalmára. 1897. p. 38-39. – Szinnyei. 1980–1981. 11. köt. 722-723. has. – Georgikon 200. 1996–2000. p. 318-319.

↥

REISCHL IMRE
(Keszthely, 1869. november ?. – Keszthely, 1938. július 15.) - városbíró, gépészmérnök, sörgyáros, fürdőüzemeltető.
Szülei ifj. Reischl Vencel (1839?–1923) és Hayden Karolin voltak. R. Richárd (1876–1944) bátyja, dr. R. Marcel (1903–98) apja. Gimnáziumi tanulmányait a helyi premontrei algimnáziumban, majd a soproni főgimnáziumban végezte. Egy évig hallgatója volt Bp.-en a Műegyetemnek, újabb egy évig Budweissben sörfőzést tanult. Hazatérve beállt apja üzemébe, részt vett a sörgyár korszerűsítésében. 1899-ben bérbe vette apjától a Sörházat, melyet 1926 végéig működtetett, attól fogva az üzem kőbányai lerakatként szolgált. 1912-ben városbíróvá választották. 1918 novemberében a megalakuló Nemzeti Tanács elnöke lett, e tisztéről egy hónap múlva lemondott a politikai átrendeződés miatt. A Tanácsköztársaság alatt visszavonult a közélettől, annak bukása után újra elfoglalta városbírói székét. Részt vett az 1921. évi Helikoni Ünnep megrendezésében. Városbírósága alatt új utcák nyíltak, jelentős építkezések zajlottak a városban: megépült a karmelita templom és kolostor, a Postapalota, a ref. és az ev. templom, a leányiskola, a Balatoni Múzeum épülete, a Gazd. Akad. emelettel bővült, elkészült a Szigetfürdő melletti strand, villanytelep stb. A Gazd. Akad. segítségével megvalósította a Keszthelyi Nyári Egyetemet, amely kulturális és idegenforgalmi szempontból is jelentős tényezője lett a városnak. A bécsi Barry autóbusz-vállalattal rendszeres buszjáratot létesített Keszthelyre. Kezdeményezésére a MÁV a keszthelyi vasútvonalat a Zala folyó északi partján egyesítette a Zala völgyivel egy új vasúti híddal, bekapcsolva Keszthelyt a Bp.-re vezető fővonalba. Hévízfürdő bérletét Richárd fivérével együtt átvette apjától. 1932-ben a Balatoni Íróhét alkalmából az Írók Gazd. Egyesülete keszthelyi találkozójakor megalakult az IGE Zala megyei csoportja, melynek elnökének választották. Sokat jótékonykodott, 1916. évi adománya után városbírói tiszteletdíját évről évre a Főgimnázium Segítő Egyesületének juttatta, ezenkívül több ösztöndíjat is alapított. 1930-ban a gimnázium részére adományozta a Szent Imre üvegablakot. 1936-ig állt a város élén. Tevékenységéért a kormányzótól megkapta a Magyar Érdemrendet, a pápa felvette a Nagy Szent Gergely Rend tagjai közé s a rend lovagkeresztjével tüntette ki, mellyel a pápai kamarás cím tulajdonosa is lett. A finn Fehér Rózsa Rend kitüntetésben is részesült. 1938-ban – még életében – utcát neveztek el róla.
Irod.: Reischl Imre magas pápai kitüntetést kapott. In.: Keszthelyi Hirek. 1930. szeptember 28. 1. p. – DK. 1941. 495. p. – Reischl Marcel: Egy unoka visszanéz. 1990. 1. köt. p. 53-201. – Cséby Géza: A Balatoni Íróhét keszthelyi eseményei. In.: Helikon 1994. : Keszthely. 1994. p. 52-60. – Tar Ferenc: Képre nézve IV. In.: Monitor. 1995. október 11. p. 24-25. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. p. 29-30., 46-48. – Tar Ferenc: A Reischl-család és Keszthely. 2003. p. 8-13.

↥

REISCHL MARCEL, dr.
(Keszthely, 1903. január 1. – Keszthely, 1998. szeptember 22.) - ügyvéd, lapszerkesztő, díszpolgár.
Szülei R. Imre (1869–1938) és Peuser Erzsébet. Ifj. R. Vencel (1839?–1923) unokája, R. Richárd (1876–1944) unokaöccse. A keszthelyi gimnáziumban érettségizett. Bp.-en az egyetemen közgazdaságtudományi tanulmányokat folytatott, az első tanév végén beiratkozott a Jog- és Államtudományi Karra. Párhuzamosan végezte a két kurzust. Közgazdaságtudományból végbizonyítványt, az utóbbi karon pedig 1927-ben mindkét tárgykörből doktorátust szerzett. Ezután Londonban és Párizsban tanult angolul és franciául. Hazatérte után nemsokára újra Londonba utazott, ahol a London School of Economic hallgatója lett. Visszatérve jogi pályára lépett, 1933-ban ügyvédi vizsgát tett, majd ügyvédi irodát nyitott Keszthelyen. Apja halála után ő vezette a Sörházat, mely akkor már a kőbányai sörgyár lerakataként működött. Tevékenykedett a közéletben. Aktív tagja volt a Keszthelyi Társaskörnek. Szerkesztőként dolgozott a Keszthelyi Hirlap, a Balatonvidék és a Keszthelyi Ujság c. lapoknál. 1945 után a Keszthelyvidéki Takarékpénztár igazgatói tisztét töltötte be. A ’30-as, ’40-es években ügyvédként védte a politikai üldözötteket, emiatt 1945-ben és két évvel később sem volt választói joga. 1948-ban a Takarékpénztár államosításával elvesztette állását, sor került a Sörház államosítására is. Budapestre utazott. Tudomására jutott, hogy döntés született kitelepítéséről. Ekkoriban több támadó cikk jelent meg ellene a Keszthelyi Újságban. Elhagyta az országot, Ausztriában lelt menedéket. 1949-ben Angliába költözött, 1950-ben kivándorolt Kanadába. Montrealban telepedett le. Feleségével háztartási alkalmazottként dolgoztak. 22 év távollét után tért vissza először látogatóba hazájába, ezután évenként hazalátogatott. Első látogatása idején kezdte írni visszaemlékezéseit, melyből családja történetén kívül Keszthely 1948 előtti társadalmi, politikai életéről is képet nyújt. 1974-ben nyugdíjba vonult. A rendszerváltás után hazaköltözött. 1997-ben Keszthely város díszpolgárává választotta.
F. m.: Egy unoka visszanéz. 1-2. köt. Kh. 1990.
Irod.: Reischl Marcel: Egy unoka visszanéz. 1990. 1. köt. 9. p., p. 93-216., 2. köt. – Tar Ferenc: Képre nézve IV. In.: Monitor. 1995. október 11. p. 24-25. – Elhunyt dr. Reischl Marcel. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1998. október 22. 2. p. – Tar Ferenc: A Reischl-család és Keszthely. 2003. p. 16-17. – Keszthely Város Önkormányzata 183/1997. (VIII. 7.) sz. határozata. – www.keszthely.hu

↥

REISCHL RICHÁRD
(Keszthely, 1876. március 10. – Keszthely, 1944. július ?) - mezőgazdász, lapszerkesztő, országgyűlési képviselő, Égenföld község díszpolgára.
Szülei ifj. Reischl Vencel (1839?–1923) és Hayden Karolin. R. Imre (1869–1938) öccse, dr. R. Marcel (1903–98) nagybátyja. A helyi gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. 1896-ban oklevelet szerzett a Gazd. Taninté.-ben, majd Grazban a Kereskedelmi Akad.-n tanult tovább. 1900-ban apja jelentős birtokot bérelt számára Balatonhidvégen, melyhez égenföldi és balatonmagyaródi birtokrész is tartozott. Részt vett az I. vh.-ban., ahol kitüntetést is kapott. A Festetics-uradalomtól Égenföldön bérelt birtok haszonbérletének lejárta után (1921) elérte, hogy a herceg az uradalmi földeket a földnélküli lakosságnak juttassa. Megtervezte az égenföldi iskola épületét, felügyelte az építkezést. 1926-ban a község díszpolgársággal tisztelte meg. Közgazd. cikkeket írt vidéki lapokba. Sármelléken, Balatonmagyaródon és Alsópatakon tejszövetkezeteket létesített. 1919-ben a megalakult Keszthelyi Keresztényszocialista Párt egyik alelnöke lett. 1920 januárjában a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja jelöltjeként a keszthelyi kerületben nemzetgyűlési képviselőnek választották. Még az évben a balatonhidvégi haszonbérleti szerződés lejártával visszaköltözött Keszthelyre. Hamarosan átlépett a megalakuló Egyesült Keresztény Nemzeti Kisgazda és Földmívespártba a disszidensekkel együtt, utóbb visszalépett pártjába, ahol a Huszár–Ernszt csoport népszerű tagja lett. A 20-as évek elején házat vásárolt a Deák F. utcában, ahol felesége (Vogel Irma) férje támogatására politikai szalont működtetett. Az 1922. évi nemzetgyűlési választáson és az Agrárpárt képviseletében az 1926. évi országgyűlési választáson is megtisztelték bizalmukkal a választópolgárok, 1931-ig volt a térség képviselője. Többször felszólalt a Balaton és vidéke érdekében, szót emelt a Kis-Balaton lecsapolása, a Keszthelyi-öböl eliszaposodása ellen, az adóterhek arányosabbá tétele érdekében, az mg. termelés, a Balaton-felvidéki szőlőkultúra érdekében. 1925–31 között a Keszthelyi Hirek főszerkesztője volt. A lap közölte parlamenti beszédeit. Tagja volt a keszthelyi képviselőtestületnek, Zala vm. törvényhatósági biz.-ának és központi választmányának, számos biz., egyesület, szövetkezet tudhatta tagjai közt, némelyiknek elnöki tisztét is betöltötte. A Keszthelyi Takarékpénztárban igazgatóként tevékenykedett. A Balatoni Szövetségben is vezető tisztséget viselt. Apja halála után Imre testvérével Hévízfürdő üzemeltetésével foglalkozott, tovább emelve a gyógyfürdő hírnevét. A hévízi lefolyónál az utasforgalom lebonyolítását szolgálandó gépkocsiüzemet alapított, mely végül is nem lett nyereséges, ezért felszámolta. 1931 után visszavonult a közélettől, tovább gazdálkodott és üzemeltette a hévízi fürdőt.
Irod.:Nemzetgyülási almanach 1920–1922. 1921. 118. p. – Parlamenti almanach az 1922–1927. évi nemzetgyűlésre. 1922. p. 367-368. – Gárdonyi Lajos: Reischl Richárd Égenföld község diszpolgára. In.: Keszthelyi Hirek. 1926. augusztus 15. 1. p. – Magyar országgyülési almanach. 1932. 253. p. – MPL. 1929. p. 359-360. – Békássy Jenő: Zala vármegye feltámadása Trianon után. 1930. 147. p. – DK. 1941. 495. p. – Reischl Marcel: Egy unoka visszanéz. 1990. 1. köt. 9. p., p. 67-208. – Tar Ferenc: Képre nézve IV. In.: Monitor. 1995. október 11. p. 24-25. – Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. 77. p. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. p. 45-46., 48. p. – Tar Ferenc: A Reischl-család és Keszthely. 2003. p. 13-16. – Paksy Zoltán: Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között. 2006–. 1. köt. p. 37-83. – Ilonszki Gabriella: Képviselők és képviselet Magyarországon : a 19. és 20. században. 2009. 308. p. – Zala Megyei Levéltár közlése.

↥

REISCHL VENCEL, id.
(Hinterstift, 1818. november 18. – Keszthely, 1893. június 12.) - városbíró, sörgyáros.
Szülei Reischl Simon és Nader Katalin földművesek voltak. Ifj. R. Vencel (1839?–1923) nagybátyja, akit feleségével, Hampel Katalinnal örökbe fogadott. Rossbachban kitanulta a sörfőző mesterséget. 16 éves korától Bécsben a nussdorfi sörházban dolgozott. Szakértelmének köszönhetően a neves rauchensteini sörgyár üzletvezetőként alkalmazta. 1838-ban Szombathelyen az egyik sörgyár üzletvezetője lett, majd a másik vezetésével is megbízták. Később Szentgotthárdon rövid ideig korcsmároskodott, majd Vasváron kibérelte a sörházat. 1844-ben Keszthelyre költözött, és bérbe vette a Festetics-uradalom sörházát. 1848-ban beállt a keszthelyi nemzetőrségbe, zászlótartói tisztet viselt. Köztiszteletnek örvendett, 1861-ben megválasztották városbírónak. Egy év múlva tiszttársaival együtt lemondott munkájuk akadályoztatása miatt. Fél év múlva újra ő kapta meg a választópolgárok bizalmát. 1864-ben megvásárolta az uradalmi sörházat, 1865-ben átadta a gyár vezetését fogadott fiának, ifj. Reischl Vencelnek. Ettől fogva csak hivatalának élt, a város és a közjó előmozdításán munkálkodott. Városbírósága idején Keszthely fejlődésnek indult. Megvette a Festetics-uradalomtól a helypénzszedési jogot, majd néhány év múlva átadta a városnak. Sokat tett a fürdőélet megteremtéséért. 1862-ben megépült az első szigetfürdő. A balatoni fürdőt megvásárolta a fürdőrészvényesektől, csere útján megszerezte a város részére a Balaton és a város között elterülő parkot a ’80-as években. Jelentős szerepe volt a Balatonszentgyörgy–Keszthely vasútvonal létrejöttében, tagja volt a vasúti rt. elnökségének. Támogatta a kereskedelem és ipar fejlődését, működése alatt alakult meg az ipartestület (1885). A Fő utca (Kossuth L. u.) lakóit ösztönözte emeletes házak építésére. Kaszárnyát és fedett lovardát építtetett, hogy mentesítse a lakosságot a katonaság elszállásolásának terhe alól. Megvásárolta a város részére az uradalmi kórház épületét. Városbírósága alatt újraindult a mg. felsőoktatás, jelentős építkezések is zajlottak, pl. a közvágóhíd, Ranolder Int., főgimnázium épülete, a móló. Több alapítványt tett. Támogatta a gimnázium, az elemi iskola, a polgári leányiskola és a zárda diákjait, a városi kórházat, a szegényeket és tűzoltóegyletet is. 1886-ban, városbíráskodásának 25. évfordulóján a király arany érdemkereszttel tüntette ki. Öregkorában megvette a Pethő-házat, mely a család tulajdonában négy generáción át megőrződött.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 473-481. – Reischl Marcel: Egy unoka visszanéz. 1990. 1. köt. p. 21-51. – Tar Ferenc: Képre nézve IV. In.: Monitor. 1995. október 11. p. 24-25. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. p. 8-21. – Megyeri Anna: Középítkezések, városfejlődés Keszthelyen 1850–1945 között. In.: Zala megye ezer éve. 2001. p. 187-194. – Tar Ferenc: A Reischl-család és Keszthely. 2003. p. 3-6. – ZÉK. 2005. p. 226-227.

↥

REISCHL VENCEL, ifj.
(Hinterstift, 1839?. ? – Keszthely, 1923. augusztus 12.) - fürdőüzemeltető, sörgyáros.
Id. Reischl Vencel (1818 –93) fivérének fia volt. R. Imre (1869–1938) és R. Richárd (1876–1944) apja, dr. R. Marcel (1903–98) nagyapja. Korán árvaságra jutott, id. R. Vencel és neje, Hampel Katalin örökbefogadta. Budweiss híres sörgyárában sajátította el a sörföző mesterséget, szabadulása után is itt dolgozott. Nagybátyja meghívására érkezett Keszthelyre, aki rövidesen Grazba küldte tanulni. Hazatérte után, 1862-ben megbízta az üzletvezetéssel. Amikor id. R. Vencel 1865-ben megvásárolta a Festetics-uradalomtól az addig bérelt sörgyárat, átadta részére annak vezetését korlátlan rendelkezési joggal. A Sörház tevékenysége alatt élte virágkorát. A ’80-as években felújította. A Sörháznak több vidéki lerakata is volt (Marcali, Pacsa, Sümeg, Tapolca, Zalaapáti, Zalaszentgrót). 1899-ben az üzemet haszonbérbe adta Imre fiának. Az 1910-es évekre R. Vencel hg. Festetics Tasziló után a város második leggazdagabb polgára lett. Sokat jótékonykodott. 1915-ben a rokkant katonák rehabilitációjának elősegítése céljából 7000 koronát adományozott a világháború sebesültjei részére. Kezdeményezésére alapult meg 1894-ben a Keszthelyvidéki Takarékpénztár, amelynek elnöki tisztét 1922-ig látta el. 1905-ben 35 évre bérbe vette a Festetics-uradalomtól Hévízfürdőt. 1906-ban a fürdőidényben dr. Schulhof Vilmos személyében fürdőorvost szerződtetett. A rendelőintézet helyiségében Cséby Lajos keszthelyi gyógyszerész patikát működtetett. Jelentős beruházásokat végeztetett, Hévízt modern gyógyfürdővé fejlesztette. A mocsaras tőzegtalajt feltöltéssel építkezésre alkalmassá tette. A korszerűtlen épületeket lebontatta, a többit felújíttatta, kibővítette, felújíttatta a tavi fürdőházakat. Elkészült a Rákóczi-ház és a György-ház (1906), majd a Deák Ferenc-ház (1907), a Csányi László-ház és bazárépületek (1908), a Ferenc József-ház (1910), az Ella-villa (1912), megépült az új kupolás fürdőház (1906), tükörfürdő, kabinok, a tornyos főbejárat (1907), a Kurszalon (1909), olcsóbb szállodaépületek, kiszolgáló épületek stb. Elkészült a telep közművesítése is. Hévíz országos hírűvé válását elősegítették az ismertetők, már 1906-ban új fürdőismertetőt íratott és adatott ki, melyet több is követett. Hévíz város 2002-ben díszpolgárává választotta, a díjat dédunokája, Kukorelly Pál vette át.
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 28. p. – Szántó Imre: Hévíz története. 1977–1980. 2. köt. p. 26-39. – Reischl Marcel: Egy unoka visszanéz. 1990. 1. köt. 9. p., p. 28-144. – Tar Ferenc: Hévíz és a Reischl család. In.: „Régi fénynél új szövétneket”. 1995. p. 39-45. – Tar Ferenc: Képre nézve IV. In.: Monitor. 1995. október 11. p. 24-25. – Megyeri Anna: Középítkezések, városfejlődés Keszthelyen 1850–1945 között. In.: Zala megye ezer éve. 2001. p. 187-194. – Tar Ferenc: A Reischl-család és Keszthely. 2003. p. 6-8.

↥

RIBIÁNSZKY MIKLÓS
(Iszkaszentgyörgy, 1915. május 2. – Budapest, 1980. április 11.) - mezőgazdász, agrárpolitikus, szakíró.
Középiskolai tanulmányait Székesfehérvárott végezte. 1936-ban szerzett mezőgazdász oklevelet Keszthelyen a Gazd. Akad.-n. Uradalmi segédtisztként kezdett dolgozni Derekegyházán. 1944–47 között szovjet hadifogságba került. Hazatérése után 1947–52 között a Földművelésügyi Minisztérium és különböző állami gazdaságok vezető munkatársaként tevékenykedett. 1949-ben a Keszthelyi Nemzeti Váll. főagronómusává nevezték ki, majd az ÁG-ok Zala megyei Központjának lett főagronómusa. 1952-ben megszervezte a Törzsállat-tenyésztő ÁG.-ok Igazgatóságát, 1953-tól a Mező- és Erdőgazdasági Minisztérium ÁG.-ok Főigazgatóságának igazgatói tisztségét töltötte be. 1955–57 között az állami gazdaságok miniszterelnök-helyettese, 1956. októberében néhány napig minisztere volt. 1957–58-ban a Haltenyésztési Kutatóint. igazgató helyettesi feladatait végezte, 1958–60-ban a gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóint. halászati osztályán vezetői beosztásban állt, ill. főmunkatársként dolgozott. 1961–62-ben a Halgazdasági Tröszt igazgatóhelyettesének nevezték ki, 1962–75-ig az Orsz. Halászati Felügyelőséget vezette. A halászat különböző elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. Irányításával történt a hazai halászat és haltermelés távlati fejlesztési terveinek kidolgozása. Tagja volt a FAO nemzeti biz.-nak, elnöke a halászati szakbiz.-nak. 1953-ban megkapta a Kossuth-díjat. 1954–56, és 1962–80 között a Halászat c. folyóirat felelős szerkesztőjeként is működött.
F. m.: Állattenyésztésünk fejlesztésének főbb kérdései. T.sz.: Magyari András. Bp. 1955. – A halászat története, tógazdasági haltermelés. Bp. 1960. – Tógazdasági üzemtan. Bp. 1964.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 67-69. – MN. 1993–2004. 15. köt. 477. p. – RÚL. 1996–2008. 16. köt. 256. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. p. 750-751.

↥

RUMI ISTVÁN TAMÁS
(Győrszentmárton, 1918. április 28. – Székesfehérvár, 2010. február 27.) - szerzetes, tartományfőnök.
Kármelita életét a győri rendház juvenátusában kezdte meg. A keszthelyi rendház megalapítása után Keszthelyen járt gimnáziumba, teológiai tanulmányait 1937–42 között a rendház Keszthelyi Hittudományi Főiskoláján végezte. 1942-ben szentelték pappá. 1943-ban a kisszeminárium prefektusává választották, 1945-től tartományfőnöki titkár lett, 1948-tól a keszthelyi rendház házfőnökévé nevezték ki. 1950-ben a rendtartomány feloszlatásakor megvonták működési engedélyét. A száműzetés éveiben, a rend újraindulásáig Felsőgödön élt. 1950–78 között először villanyszerelőként dolgozott, majd a Solidaritas Háziipari Szövetkezet áruforgalmi vezetője lett. 1978-ban nyugdíjazása után papként szolgált. A rend újraindulásakor 1990-től tartományfőnökként tevékenykedett a Kármelért. 1996–2002 között a bp.-i rendház házfőnöke is volt.
Irod.: MKL. 1993–. 11. köt. 775. p. – A keszthelyi Kármelita Rendház közlése.

↥

RUMY KÁROLY GYÖRGY (Rumi)
(Igló, 1780. november 18. – Esztergom, 1847. április 5.) - tanár, igazgató, szakíró.
Tanulmányait szülőföldjén és Késmárkon kezdte, majd 1799-ben a debreceni ref. kollégiumba került, itt sajátította el a magyar nyelvet. Ezután a göttingeni egyetemen tanult három évig, teológiát és filozófiát. 1802-től jelentek meg írásai különböző szaklapokban, több nyelven is (Hazai és Külf. Tudósítások, M. Gazda, Magyar Kurír, Erdélyi Múzeum, Nemzeti Gazda, Tud. Gyűjtemény, Társalkodó, Nemzeti Újság, Hírnök, Századunk, Pesti Hírlap). 1803-tól Késmárkon tanított matematikát, irodalmat és német nyelvet. 1809-ben Wittenbergben kapott bölcsészdiplomát. Pályájának következő állomásai Teschen, Igló, Lőcse, Szomolnok, Sopron voltak. 1813-ban gr. Festetics György meghívására Keszthelyre került. Részt vett az uradalom gazdálkodásának irányításában, a Georgikonban gazdaságtant, jószágigazgatást, természetrajzot és vegytant tanított. Többször leírta a Georgikon szervezetét és tanulmányi módszereit, mely az intézmény alapvető forrása lett. Részt vett a Helikoni Ünnepeken. Rendszeresen levelezett Kisfaludy Sándorral, Berzsenyi Dániellel, Kazinczy Ferenccel. 1816-ban archoni tisztséget is viselt és a líceum igazgatója volt. Asbóth Jánossal támadt nézeteltérése miatt 1816-ban elment a Georgikonból és a városból. Karlócára került, a líceumban tanított, majd innen 1821-ben Pozsonyba, 1824-ben pedig Bécsbe költözött. 1828-ban Rudnay Sándor hercegprímás Esztergomba hívta, ahol húsz éven keresztül egészen haláláig magyar jogot és statisztikát oktatott. Nagyon termékeny szakíró volt, legjelentősebb az a mg. tankönyve, amely az európai források felhasználásával két kötetben tárgyalta Mo. és Ausztria követelményeihez igazodva a mezőgazdaság egészét. Agrár és élelmiszeripari tanulmányai mellett irodalomtörténeti műveket is írt. Tagja volt huszonöt tud. egyesületnek és akadémiának. Mo.-on a Természettudományi Társulat tagjának, szülőföldje díszpolgárának, Szepes és Esztergom megye táblabírájának választotta.
F. m.: Az Osztrák Monarchia történetének, statisztikájának és államjogának gyűjteménye. I–II. Göttingen. 1806. – A gazdaság népszerű tankönyve. I–II. Bécs. 1808. – Az osztrák császárság földrajzi-statisztikai szótára. Bécs. 1809. – A keszthelyi Georgikon jelenlegi állapota. Kh. 1814. – Monumenta Hungarica, azaz Magyar Emlékezetes írások I–III. Pest, Bécs. 1815–1917. – A háztartásoknak szóló hasznos gazdasági-technikai tanítások. I–II. Pest. 1816. – Pálinkafőzés és likőrkészítés. Graz. 1818. – Bevezetés a sörfőzésbe. Bécs. 1826. – Újonnan felfedezett módja a’ lóetetésnek széna nélkül és igen kevés zabbal. Kassa. 1835. – Új építési mód üreges négyzet alakú téglákkal. Pest. 1841.
Irod.: Emlékkönyv a Georgikon alapításának 100-ik évfordulója és a gazd. tanint. uj épülete felavatása ünnepélye alkalmára. 1897. 39. p. – Keszthelyi Helikon. 1925. 136. p. – Szinnyei. 1980–1981. 11. köt. 1392-1399. has. – MAÉ. 1987–1989. p. 101-104. – MN. 1993–2004. 15. köt. 677. p. – ÚMIL. 2000. 3. köt. 1886. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. p. 873-874. – Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz. 2002–2003. 3. köt. p. 806-807. – ZÉK. 2005. 229. p.

↥

RUSZEK JÓZSEF, dr.
(Pápa, 1779. március 1. – Veszprém, 1851. november 9.) - filozófus, nyelvész, író, kanonok.
Középiskolai tanulmányait szülővárosában és Győrött végezte, majd Veszprémben és Pozsonyban tanult teológiát. 1802-ben Székesfehérvárott szentelték pappá. 1802-től Veszprémben a papnevelő szemináriumban tanulmányi felügyelői tisztséget töltött be, majd püspöki levéltáros és szentszéki jegyző lett. 1803-ban teológiai doktori oklevelet szerzett a pesti egyetemen. Az 1810-es években bontakozott ki a magyar nyelvű filozófiai irodalom, melyben ő is kiváló műveket alkotott. Ellenezte a Kazinczy vezette nyelvújítást, a dunántúli ortológusok vezetőjeként részt vett a Mondolat c. röpirat kiadásában. 1813-ban avatták doktorrá. Tud. és irodalmi tevékenysége elismeréséül 1814-ben gr. Festetics György a keszthelyi plébániára hívta és egyben kinevezte hahóti apátnak. A Festetics családhoz végig baráti kapcsolat fűzte, emellett Kisfaludy Sándor és Fejér György is a barátai közé tartozott. Aktívan részt vett a Georgikoni és a Helikoni Ünnepségek szervezésében, gr. Festetics György legfőbb segítője volt. 1818-ban Asbóth Jánossal közösen kiadta a Helikon c. gyűjteményt, az ünnepségeken addig elhangzott versekkel. Somogy és Zala vm. táblabírájává választotta. Keszthelyen közel húsz évig szolgált lelkipásztorként, majd 1834-ben Veszprémben kanonoknak nevezték ki, haláláig ebben a minőségében működött. Üdvözlő verseket, egyházi beszédeket is írt.
F. m.: Pészaki Bajzáth József veszprémi püspök …élete vesztét könyvező versezet. Veszprém. 1802. – Üdvözlő dal a hadbul megérkezett felkelő nemes veszprémi sereghez. Veszprém. 1810. – A filozófiának elöljáró értekezései. 1–3. rész. Veszprém. 1811–1813. – Öröm ünnepi dal. Veszprém. 1813. – Egyházi beszéd…Szent István király nemzeti ünnepén Bécsben… Bécs. 1827.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. – DK. 1941. 406. p. – Szinnyei. 1980–1981. 11. köt. 1415-1416. has. – Veszprém megye irodalmi hagyományai. 1984. 241. p. – MKL. 1993–. 11. köt. 779. p. – László József: A keszthelyi Helikoni ünnepek egyik szervezője. In.: Monitor. 1995. május 12. 25. p. – VMÉL. 1998. 439. p. – ÚMIL. 2000. 3. köt. 1887. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 878. p. – ZÉK. 2005. 230. p.

↥

RUZSICS FERENC
(Karácsonyfa, 1925. szeptember 7. – Zalaegerszeg, 2004. augusztus 30.) - üzemvezető, fafaragó, költő.
Gimnáziumban érettségizett. Három évfolyamot végzett az Állam- és Jogtudományi Egyetemen, 1950-ben letartóztatása miatt kellett tanulmányait megszakítania. Kádársegédként kezdett dolgozni Alsópáhokon, majd a keszthelyi Mg. Ktsz-nél lett kádár. A Balatoni Nádgazdasági Váll., az óhidi Mgtsz, majd a Petőfi Mgtsz faipari üzemvezetőjeként tevékenykedett. A Független Ifjúság Zala Megyei Szervezetének főtitkári tisztségét töltötte be, emellett orsz. választmányi tagja volt. A Közakarat Mozgalom, a POFOSZ, a KDNP, a M. Szabadságharcos Világszövetség tagjaként is látott el feladatokat. Alkotói munkásságát 350 oldalas visszaemlékezés, két verseskötet, negyven faszobor és dombormű, két hegedű jelzik.
Irod.: KKK. 1995. p. 91-92. – Személyi forrás.

↥

RÁCZ ISTVÁN, szoboszlai
(Csepreg, 1918. ? – ?) - költő, dalszerző.
Középiskoláit Csepregen, Sopronban és Csurgón végezte, majd Keszthelyen a Gazd. Akad. hallgatója lett. Versei jelentek meg a Vidéki Futár c. lapban, melynek sokáig munkatársa is volt, valamint az Uj Helikon c. antológiában. Bordalokat is szerzett.
Irod.: Fehér Sándor: Uj Helikon. Kh. 1939.

↥

RÁCZ JÓZSEF
(? – ?) - tanácselnök.
1952–53-ban töltött be tanácselnöki tisztséget Keszthelyen.
Irod.: Gaál Antal: Zala megye közigazgatási beosztása és a tanácsok tisztségviselői : 1950–1985. 1986. ZGY. 22. 11. p.

↥

RÁJNIS JÓZSEF, dr. kőszegi
(Kőszeg, 1741.június 4. – Keszthely, 1812. szeptember 23.) - szerzetes, költő, tanár.
Német polgárcsaládból származott, csak később tanult meg magyarul. 1757-ben belépett a jezsuita rendbe. Bécsben tanult, majd 1759–60-ban a leobeni jezsuita rendházban, ahol elsajátította az ógörög nyelvet, itt kezdett görög versmértékben verseket írni. 1761-től Esztergomban tanított, majd Kassán bölcseletet, természettudományokat, matematikát tanult. Győrött az ékesszólás tanára lett. 1768-tól a nagyszombati egyetem teológiai hallgatója volt, 1771-ben Nagyszombaton szentelték pappá. 1771–72-ben Székesfehérvárott gimnáziumi tanárként dolgozott. 1772-ben bölcseleti tud. fokozatot szerzett (baccalaureus). A jezsuita rend 1773. évi feloszlatása után Győrött egy évig lelkész, világi hitszónok volt, majd tíz évig a kir. kerületi akad.-n oktatott. Az intézmény megszűnése után rábízták az akad.-i templom gondozását. 1802-ben állás nélkül maradt, nélkülözve élt, míg 1806-ban a csornai prépost Türjére hívta, hogy növendékeiket készítse fel a tanári pályára. 1808-tól Keszthelyen élt a premontrei rendházban, s a keszthelyi gimnáziumban hitoktatóként tanított. 1809-ben rövid ideig Zalaapátiban lakott a bencés rendházban. 1809-ben gr. Festetics György meghívására a Georgikonban a bölcseleti tanulmányok felügyelője és oktatója lett. Keszthelyen fordította le Vergilius Georgikonját. 1811-ben dicsőítő költeményt írt gr. Festetics Lászlóhoz. Révai Miklóssal és Baróti Szabó Dáviddal együtt tagja volt az ún. klasszikus triásznak. Klasszikus mértékű versei már 1773-ban készen voltak, de kilenc évig még várt a kiadásra. Hazafias eszméi hagyományosak: az alkotmány tiszteletét, a nemesség és az egyház jogait, az ősi szokások és a nyelv védelmét hirdeti. Kíméletlen, indulatos és félelmetes vitázó volt, ezért is kapta később a „haragvó poéta” jelzőt. Időrendben ő írt először rendszeresen deákos versformában. Verseskötetének (1781) utószavával indította el a prozódiai vitát. A verstani viták elindításával ösztönzőleg hatott irodalmunk fejlődésére. Irodalmi munkásságán kívül matematikával is foglalkozott. A keszthelyi plébániatemplom kriptájában temették el.
F. m.: A magyar Helikonra vezérlő kalauz. Az az: a magyar vers szerzésének példái és regulái. Pozsony. 1781. – A magyar Helikonra vezérlő kalauzhoz tartozó meg-szerzés. Pozsony. 1781. – Magyar Virgilius. Első darab. Máró Virgilius Publiusnak eklogái Az az: válogatott pásztori versei. Ford. Pozsony. 1789. – Anacreon rendi szerént búcsú-vétel. Kolozsvár. 1791. – Deákos költők. Kiad. Császár Elemér. Bp. 1914.
Irod.: RNL. 1911–1935. 16. köt. 42. p. – Négyesy László: Gróf Festetics György a magyar irodalomban. In.: Keszthelyi Helikon. 1925. p. 37- 233. – Szinnyei. 1980–1981. 11. köt. 454-459. has. – László József: A haragvó poéta. In.: Keszthely és Vidéke. 1991. szeptember 27. 4. p. – MKL. 1993–. 11. köt. 444. p. – ÚMIL. 2000. 3. köt. p. 1818-1819. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. p. 581-582. – GYÉL. 2003. 279. p. – ZÉK. 2005. 224. p.

↥

RÁKOSY GERGELY
(Budapest, 1924. szeptember 30. – Budapest, 1998. április 21.) - író, újságíró, lapszerkesztő, agrármérnök.
Budapesten érettségizett, majd a keszthelyi Agrártudományi Egyetemen szerzett mg. mérnöki oklevelet 1947-ben. Tanulmányai befejezése után a Növénytermeltető Váll. felügyelője volt, majd 1956-ig igazgatóhelyettesi tisztséget töltött be. A forradalom alatt szerkesztette az Új Zala c. lapot, ezért nyolc év börtönbüntetésre ítélték. Miután 1960-ban szabadult, fizikai munkából élt, majd kazánfűtői állást vállalt. 1961-től szabadfoglalkozású író lett, regényei, elbeszélései, forgatókönyvei, meséi jelentek meg, a rádióban mintegy húsz hangjátékát sugározták. Szatírikus műveinek témáját szakmai ismereteiből és élettapasztalataiból merítette, az ötvenes évek agrárpolitikáját kritikusan ábrázolta. Pszichológiailag árnyalt műveiben a vidéki értelmiség életérzését jelenítette meg. Alkotói munkásságát számos díjjal ismerték el, megkapta a József Attila-díjat (1974), a Művészeti Alap Irodalmi Díját (1985), Bölöny György-díjat (1985), 1956-os Emlékérmet (1991), Bertha Bulcsú-díjat (posztumusz 1998), Petőfi Sándor Sajtószabadság Díját (posztumusz, 1998).
F. m.: A csodálatos trombita (mesék). 1963. – Mondok mást (elbeszélések). 1966. – Elmarasztalva: Brigitte Bardot (elbeszélések). 1968. – Az óriástök (regény). 1969. – A kolorádóbogár (regény). 1969. – Tigrisugrás (regény). 1970. – Fülüket lobogtató elefántok (elbeszélések). 1971. – Így, ahogy vagytok (könyv a lóversenyről) T.sz.: Csurka István. 1972. – Általában hallgatunk (elbeszélések). 1973. – Hepiend (elbeszélések). 1975. – A daru (regény). 1976. – Latiatuc feleym (regény). 1980. – Szarvashiba (hangjátékok, forgatókönyvek). 1980. – Mennyből az oroszlán (elbeszélések). 1981. – Zííí-zúúú (válogatott elbeszélések). 1982. – Farkasdal a Balatonért (elbeszélések). 1984.
Irod.: KMÍK. 1989. 341. p. – RÚL. 1996–2008. 16. köt. 97. p. – KMÍ. 1998–2000. 266. p. – ÚMIL. 2000. 3. köt. 1827. p. – Humorlexikon. 2001. 233. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. p. 606-607. – MF. 2005. 2. köt. 882. p. – ZÉK. 2005. 225. p.

↥

RÉTHELYI JENŐ, dr.
(Budapest, 1912. szeptember 28. – Keszthely, 2007. június 19.) - főorvos, helytörténeti kutató, díszpolgár.
Polgári családból származott, édesapja dr. Ringer Dezső, vezető beosztású állatorvos volt. 1930-ban a budai Szent Imre Gimnáziumban érettségizett. 1936-ban a bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemen orvosi diplomát szerzett. Orvosi hivatását az egyetem Belgyógyászati Klinikáján kezdte. 1938-ban orvos századosként Zalaegerszegen dolgozott, majd Nagykanizsára került a Honvéd Kórházba. 1944 őszétől Németországban, Kronachban vészelte át a háborút családjával, majd 1946-ban tértek vissza Mo.-ra. Családja eltartása érdekében gyógyszerészként és malomigazgatóként is tevékenykedett. 1950-től Szentesen ellenőrző főorvosként látta el feladatait, közben radiológusi szakképesítést is szerzett. 1955-ben került Keszthelyre, a kórházban kialakította a radiológiai osztályt, melynek 1975-ig, nyugdíjba vonulásáig főorvosa volt. Röntgendiagnosztikával, daganatos betegségek sugárterápiájával foglalkozott. Nevéhez fűződik a keszthelyi orvosi könyvtár és az ezen alapuló Pro Praxi elnevezésű referáló kiadvány kialakítása. Publikációi jelentek meg szakmai folyóiratokban (M. Radiológia, M. Sebészet, Orvosi Hetilap, Zeitschrift für die gesamte innere Medizin). Szakmai tevékenysége mellett évtizedeken keresztül Keszthely kulturális életének is meghatározó személyisége volt. Nyugdíjazása után elvégzett egy hároméves katolikus teológiai képzést. Helytörténeti kutatásokat folytatott, bejárta és lefényképezte a keszthelyi esperesi kerület útszéli keresztjeit, kikutatta az állíttatókat, a keresztállítás célját és a készítő kőfaragómestereket is. Dolgozatát az Ethnographia c. folyóirat közölte 1984-ben. A helyi építészeti értékek megmentésére lakossági összefogást kezdeményezett. Alapítója és elnöke volt a TKM Egyesület keszthelyi csoportjából 1984-ben alakult Kőrösi Csoma Sándor Klubnak, mely több éven át tagja volt az „Életet az éveknek” elnevezésű orsz. szervezetnek, s e szervezet Zala Megyei Klub Tanácsának. A TIT keretein belül és azon kívül is előadásokat tartott. T. elnöke és tagja volt a Keszthely–Delden Alapítvány kuratóriumának, tagja a „Vári Andor-Díj” Alapítvány kuratóriumának, valamint tagja és elnöke a Keszthelyi Öreg Cserkészek Baráti Körének. Részt vett a Keszthelyi Nagycsaládosok Egyesülete alapításában. 1998-tól bibliaórákat tartott a Magyarok Nagyasszonya plébánián. Munkája elismeréseképpen megkapta a Felvidéki-Erdélyi Délvidéki Emlékérmet, Műv. Miniszteri Dicséretet (1969, 1986), Keszthely Város Emlékplakettet (1992). 2000-ben Keszthely Város Díszpolgára címet adományoztak számára.
Irod.: KKK. 1995. 90. p. – RÚL. 1996–2008. 16. köt. 213. p. – Akik tettek Keszthelyért. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 2000. július 6. 3. p. – KKNYD. 2003. 192. p. – KKZM2005. 2006. p. 111-112. – Gelencsér József: Hiányzik. In.: Monitor. 2007. december 12. 10. p. – Keszthely Város Önkormányzata 201/1992. (XII. 3.) sz., 147/2000. (V. 30.) sz. határozata. – Személyi forrás. – www.keszthely.hu

↥

RÉTHI (RAHNER) GYULA ISTVÁN
(Székesfehérvár, 1854. október 21. – Csorna, 1928. május 31.) - szerzetes, tanár.
Középiskolai tanulmányait Székesfehérvárott végezte, majd Szombathelyen tanult teológiát. 1875-ben belépett a csornai premontrei rendbe, 1879-ben Veszprémben szentelték pappá. 1877–81-ig a keszthelyi gimnáziumban tanított. 1877-ben változtatta meg nevét. 1881-től Szombathelyen oktatta a hittant, 1883-tól Bp.-en egyetemi hallgató volt. 1885-től Csornán konventtagként ill. tanulmányi felügyelőként működött. 1886-tól Türjén adminisztrációs lelkészként, 1898-tól Jánoshidán társlelkészként szolgált, ahol a községben és a Kéri-tanyán egy-egy iskolát is alapított. 1906-tól plébánosi, 1917-től házfőnöki feladatokat is ellátott. 1921-től nyugdíjasként élt Csornán. Munkatársa volt a Keszthelyi Lapnak. Írása jelent meg a keszthelyi katolikus kisgimnázium értesítőjében, 1880–81-ben.
Irod.: A keszthelyi ferences, majd premontrei gimhnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. 111. p. – MKL. 1993–. 11. köt. 585. p.

↥

RÉVAI (REICH) MIKSA
(Gige, 1838. ? – ?) - tanító, lapszerkesztő és -kiadó.
Gimnáziumi tanulmányait Pécsett végezte. 1860-ban a tanítóképző int.-ben tanítói oklevelet szerzett. Két évig szülőfalujában gyakorolta hivatását. 1863-ban Keszthelyre került, 1870-ig az izr. felekezeti, 1870-től a községi elemi iskolában tanított. Családi nevét 1881-ben változtatta Révaira. Közigazgatási és társadalmi cikkei jelentek meg a Keszthelyi Hírlapban és a Keszthely c. lapban. Utóbbinak 1878–94 között szerkesztője és kiadója is volt, melyben Rozgonyi és Szárazági álneveken publikált.
F. m.: Az aesthetikai érzelem fejlesztése. Kh. 1866. – Az iskolai takarékpénztárakról. Kh. 1878.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 11. köt. 867-868. has.

↥

RÉVFY GÉZA
(Ada, 1868. augusztus 5. – Cinkota, 1941. ?) - tanár, zene- és nótaszerző.
Középiskolai tanulmányait Zentán, a tanítóképzőt Kalocsán végezte el, zenetanári, majd 1891-ben polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Édesapjánál kezdett el zongorázni tanulni, majd Almássy Miklósnál folytatta tanulmányait. 1900-ban a lipcsei zeneakad.-n képezte tovább magát. Pályáját az óbecsei népiskolában kezdte, majd Eperjesen, Csáktornyán, és Temesvárott tanítóképzői tanárként tevékenykedett. 1919-től a Cinkotán elhelyezett pozsonyi állami tanítóképzőben oktatott 1922-ig, amikor nyugdíjazták. Zongoraművészként számos hazai városban adott hangversenyt. Karnagyi pályáját 1885-ben kezdte Kalocsán, majd számos dalkör vezénylése fűződött a nevéhez. 1930-ban került Keszthelyre, ahol balatoni népdalok gyűjtésébe kezdett, emellett a Keszthelyi Iparosok Dalköre igazgatójaként működött. Férfikari szerzeményeivel több mint húsz pályadíjat nyert. Magyar nótái két zsebkönyvben és kis füzetekben jelentek meg. 1912-ben a Zenekereskedelmi Közlöny pályázatán első díjat nyert Tegyétek le a koporsót c. nótájával. További sikeres nótái voltak még: De szomorú a hegedű hangja; Devecserben jó somlyai bort mérnek; Háromszor füttyentett az aradi vonat; Megy a gőzös, fut a gőzös; Valahonnan idehallik a szomorú nóta címűek.
F. m.: Tetemre hívás (melodráma). Bp. 1899. – 33 népdalegyveleg négyes férfikarra, 99 magyar dal. Bp. 1911. – Új magyar férfikarok zsebkönyve. Bp. 1911. – Zeneelmélet. Bp. 1914. – Kuruc nóták, insurgens- és szabadságharci dalok négyes férfikarra. Bp. 1915. – Dalosegyesületek útmutatója. Bp. 1921. – Útmutató kezdő karnagyoknak. Bp. 1923. – Rendületlenül. Bp. 1932. – R. G. nótáskönyvei. – Balatoni nóták.
Irod.: Balatoni népdalok. In.: Keszthelyi Hírek. 1926. augusztus 1. 1. p. – ZL. 1965. 3. köt. 214. p. – Szinnyei. 1980–1981. 11. köt. 896. has. – Leszler József: Nótakedvelőknek. 1986. p. 303-304. – MKL. 1993–. 11. köt. 597. p.

↥

Keszthelyi Életrajzi Lexikon

Nevek: