Keszthelyi Életrajzi Lexikon

CASTELLI ÁRPÁD (Castelly)
(Munkács, 1888. március 26. – Budapest, ?) - főmérnök, igazgató.
A középiskola elvégzése után a bp.-i Műegyetemen szerzett mérnöki oklevelet 1909-ben. Az I. vh.-ban katonai szolgálatot teljesített. Kezdetben vasútépítő magánmérnökként dolgozott, majd 1918-tól Keszthelyen a fenékpusztai tőzegtelep vezetője volt, nagyüzemi tőzegtermeléssel foglalkozott. 1922-ben a Kisbalatoni Vízrendező Társulat igazgató főmérnöke lett. Irányította a Kis-Balaton lecsapolását, melynek következtében a Zala folyó hordaléka miatt a Balaton eliszaposodott, és a Kis-Balaton madárvilága is súlyosan károsodott. 1926-tól a zalahalápi bazaltbánya igazgatójaként dolgozott. A vármegyei törvényhatósági bizottság tagja volt. Értékes szakdolgozatokat írt, melyek korabeli szaklapokban jelentek meg. Cikkét az Adó és Könyvvitel c. folyóirat publikálta (1937). Idős korában Bp.-re költözött. Keszthelyen temették el.
F. m.: Szükség van-e a kereskedőre? Kh. 1938.
Irod.: Castelly Árpád távozása. In.: Keszthelyi Hirek. 1926. október 17. 3. p. – Zala vármegye feltámadása Trianon után. 1930. 321. p. – Gulyás. 1990–. 4. köt. 375. has. – KNSZ. 1994. 16. p.

CHOLNOKY JENŐ, csolnokossi
(Veszprém, 1870. július 23. – Budapest, 1950. július 5.) - földrajztudós, egyetemi tanár.
Szülei Cholnoky László ügyvéd és Zombath Krisztina voltak. Középiskoláit Veszprémben és Pápán végezte. Ezután a budapesti műegyetemen tanult, 1892-ben szerzett mérnöki diplomát. A műegyetem vízépítési tanszékén tanársegédként alkalmazták. 1894-ben Lóczy Lajos meghívta asszisztensnek maga mellé a Pázmány Péter Tudományegyetem földrajzi tanszékére. Ekkor kezdett behatóan foglalkozni a Balaton limnológiájával. 1894–96 között rendszeresen vizsgálta a Keszthelyen és Kenesén felállított önműködő vízállásjelzőgépek rajzait. Lóczy rábízta a feljegyzések feldolgozását is. Kimutatta, hogy a Balatonnak 12 órás ingalengése van, s ezen kívül a Kenese és Tihany közt levő medencében, ill. a Tihany és Keszthely közti medencében figyelhető meg ingás, valamint a keszthelyi-öbölben egy erős keresztingás, mely az öböl eliszaposodása és elhínarasodása miatt gyengülő tendenciát mutat. Bebízonyította, hogy a kilengést a szél okozza. Lóczy ajánlására ösztöndíjjal Kínába ment tanulmányútra. Feladata a Kínai-alföld nagy folyói deltavidékének vizsgálata, a Sárga-folyó és a Jangce mederváltozásai okainak és körülményeinek felderítése volt. Két éves kínai tartózkodása alatt feldolgozta a deltavidék hidrográfiáját, felfedezett egy mandzsúriai lávamezőt, értékes néprajzi anyagot gyűjtött, tapasztalatairól naplót vezetett. Hazatérte után, 1898-ban, adjunktussá léptették elő. 1903-ban bölcsészdoktori oklevelet kapott geográfia, kozmográfia és paleontológia tárgykörben, s rövidesen a leíró földrajz magántanárává habilitálták. 1905-ben kinevezték a kolozsvári egyetem nyilvános r. tanárának, és megbízták a földrajzi tanszék vezetésével. Tanulmányozta és részletesen leírta Erdély tájait. 1912-ben gr. Teleki Pállal hosszabb tanulmányutat tett Amerikában. 1919-ben a románok bevonulásakor kiutasították Erdélyből, visszatért Bp.-re, ahol beválasztották földrajzi szakértőként a béketárgyalásokat előkészítő bizottságba. 1921-ben a bp.-i tudományegyetem tanszékvezető tanárává nevezték ki. 1940-ben nyugdíjba vonult. Munkájával nemzetközi színvonalra emelte a hazai földrajzoktatást. Kiemelkedő szerepet játszott Mo. tájainak, különösen az Alföldnek és a Balaton-felvidéknek a kutatásában. Vizsgálta a Balaton természeti földrajzi jelenségeinek keletkezését és fejlődését. Többször felhívta a figyelmet a keszthelyi-öböl eliszaposodásának veszélyére. Felismerte a Kis-Balaton szerepét az öböl védelmében, azt, hogy az eliszaposodást a Zala folyó gátak közé szorítása okozza. Szerte az országban több ezer népszerű földrajzi előadást tartott, többek között Keszthelyen az Uránia Filmszínházban. Ő vetített először színes diaképeket Mo.-on, amelyeket maga állított elő fekete-fehér diapozitívok átfestésével. Mérnöki pontosságú szakmai rajzokat, valamint grafikákat készített, művészi tájképeket festett. Nemzetközi tudományos konferenciák részvevőjeként, terepgyakorlatok vezetőjeként Európa szinte minden vidékére eljutott. A M. Földrajzi Társaság titkára (1898–1905), főtitkára (1905–14), elnöke (1914–44), a M. Meteorológiai Társ. alelnöke, majd elnöke, az MTA tagja (l. 1920–49, tanácskozó 1949, tagsága helyreállítva 1989), az Orsz. Természetvédelmi Tanács és a M. Barlangkutató Társ. elnöke (1926–44), a Turáni Szövetség nagyvezére, a M. Turista Egyesület és az Orsz. Területvédő Liga elnöke, a M. Turista Szövetség és a Turáni társ. társelnöke, a bécsi, a londoni és az olasz földrajzi társ. t. tagja volt. Szerkesztette a Földtani Közleményeket 1900–02-ig Lóczy Lajossal, a Földrajzi Közleményeket 1904–13-ig, a M. Földrajzi Társ. Könyvtárát 1914–40-ig, Lóczyval 1914–20-ig, a M. Földrajzi Értekezéseket 1921–22-ig, valamint 1942-től a Balatoni Szemlét. Munkásságáért Lóczy Lajos emlékérmet kapott.
F. m.: A Balaton limnológiája. Bp. 1897., németül Wien. 1897. – A futóhomok mozgásának törvényei. Bp. 1902. – A levegő fizikai földrajza. Bp. 1903. – A Balaton jege. Bp. 1907. – A Balaton hidrográfiája. Bp. 1918. – Általános földrajz. 1-2. köt. Pécs, Bp. 1923. – A földfelszín formáinak ismerete. Bp. 1926. – Magyarország földrajza. Bp. 1929. – A Föld és élete. Bp. 1936–1937.
Irod.: Reischl Marcel: Egy unoka visszanéz. 1990. 1. köt. 139. p. – Cholnoky Jenő és a Balaton. 1995. – MT. 1997. p. 219-221. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 998-1000. – Cholnoky Jenő: A mindig szép Balaton. 2004. – ZÉK. 2005. 55. p.

CSAJÁGHY ISTVÁN
(Csajág, 1871. december 29. – ?) - állomásfőnök.
Iskolái elvégzése után 1892-ben a MÁV-hoz került, Kapronczán kezdte meg munkáját. 1920-tól Zalaegerszeg, 1925-től pedig Keszthely vasútállomását vezette. 1927-ben vonult nyugdíjba.
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 21. p. – Veszprém Megyei Levéltár közlése.

CSALOG (CSALOGOVITS) JÓZSEF, dr.
(Pancsova, 1908. március 13. – Budapest, 1978. május 6.) - régész, néprajzkutató, múzeumigazgató.
A Csalogovits nevet 1937-ig viselte. 1926-ban a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen történelem–földrajz szakos diplomát, 1930-ban a bp.-i tudományegyetemen archeológiából, földrajzból és az ókori keleti népek történetéből bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Egyetemista korában 1928–30-ban önkéntes gyakornok volt az MNM régészeti osztályán. Több hazai (Ete, 1936; Borsóhalom, Szent Pál-halom, 1953; Ágó, Boldogháza; szegvár-tűzkövesi őskori település; Szentes-Ilonapart, 1956-tól) és külföldi ásatáson vett részt, többek között a Hariszeion-alapítvány ösztöndíjával Görögországban. 1931–32-ben a berlini Collegium Hungaricum m. állami ösztöndíjasaként a Museum für Vor-und Frühgeschichte vendégkutatója volt. 1932–34 között a szekszárdi múzeum munkatársaként dolgozott, ahol rendezte az intézmény anyagát és megszervezte kiállítását. 1934–46-ig igazgatói tisztséget töltött be. 1946–48-ig a pécsi városi múzeumban látta el feladatait, majd 1949–51 között a keszthelyi Balatoni Múzeumot vezette. A Dunántúlról a jászberényi Jász Múzeumba került 1951–54 között, majd a szentesi múzeumot irányította 1954–64-ig. 1964–87-ig utóbbi helyen nyugdíjasként dolgozta fel az itt található régészeti, néprajzi, képzőművészeti anyagot. Pályafutása során főként ősrégészettel foglalkozott. A mo-i. neolitikum és rézkor kutatása területén végzett tevékenysége nemzetközi viszonylatban is jelentős volt. A hazai neolitikum időrendjére vonatkozólag új elméletet dolgozott ki. Kutatta Sárköz népművészetét és bemutatta a sárközi kultúra és élet jellegzetességeit. Szorgalmazta a néprajzi gyűjtés beindítását és nagy figyelmet fordított a műemlékvédelemre. Cikkei elsősorban az Archeológiai Értesítő, a Néprajzi Értesítő, az Ethnographia, az Acta Archaeologica c. folyóiratokban jelentek meg.
F. m.: Földrajzi tényezők hatása Magyarország neolítikus kultúráinak kialakulására és elterjedésére. Bp. 1930. – Tolna vármegye múzeumának újabb szerzeményei. I. köt. Pécs. 1936. – A tolnamegyei Sárköz népi halászata. Bp. 1940. – Alisca–Ad latus. Mit tudunk a rómaikori Szekszárdról? Szekszárd. 1941. – A magyarországi újabb kőkori agyagművesség bükki és tiszai csoportja. Bp. 1941. – Bronzkori temető és újabbkőkori lakótelepnyomok Bonyhád határában. Bp. 1943. – Hallstattzeitliche Wagenurne aus Kánya, Komitat Tolna, Ungarn. Bp. 1944. – Katonai elbocsájtó okmány Regölyből. T.sz. Alföldi András. Bp. 1944. – Busójárás (Poklada), a mohácsi sokácok tavasz-ünnepe. Pécs. 1949. – Das Wohnhaus „E” von Szegvár-Tűzköves und seine Funde. Bp. 1958. – Die antropomorphen Gefässe und Idolplastiken von Szegvár-Tűzköves. Bp. 1959. – Híd- és dorongutak Zalavár környékén. Zalaegerszeg. 1960 [1964]. – Tűzfúró és fúró az őskorban. Szeged. 1963. – A legújabb kökénydombi fonatlenyomat tanulságai. Szeged. 1965. – A magyar régészet regénye. Többekkel. Bp. 1968.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 4. köt. 279. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 1075. p. – MMA. 2002. p. 150-151.

CSANÁDY (SCHOLTZ) GUSZTÁV, dr.
(Battonya, 1837. december 10. – Budapest, 1913. október 27.) - vegyész, mezőgazdász, tanintézeti igazgató.
Csanády László (1885–1964) apja. Középiskolai tanulmányait Makón, Pozsonyban, és Pesten végezte. Édesapja gyógyszertárában volt gyakornok, majd az itt eltöltött évek után 1861-ben a pesti tudományegyetemen elsőként szerzett gyógyszerészdoktori képesítést. 1862–67 között Pest–Pilis–Solt vm. vegyésze volt. Kémiai ismereteit 1868–70-ben a hallei egyetemen bővítette. 1869-ben magyarosította a nevét. Külföldi tanulmányútjáról hazatérve 1870-től Mosonmagyaróvárott a gazdasági akadémián tanított, majd 1872-től Keszthelyen a Gazdasági Felsőbb Tanintézetben a kémia, borászat és a kémiai technológia tantárgyak r. tanára lett. Plósz Pállal 1885-ben kiadott borászati könyve a magyar borászat legjelentősebb, a kor színvonalának megfelelő, összefoglaló szakmunkája volt. Oktatói tevékenysége mellett 1885–93 között vezette a keszthelyi Mg. Vegykísérleti Állomást. 1892-ben megbízták a gazd. tanintézet vezetésével. 1896-ban r. igazgatójának nevezték ki. Igazgatása alatt épült a tanintézet új épülete. 1898-ban a tanügy terén elért eredményeiért megkapta a Ferenc József-rend kitüntetést. 1901-ben vonult nyugdíjba. Széleskörű közéleti tevékenységet is folytatott. A Zala vm.-i gazd. egyesület t. tagja volt, a keszthely-vidéki gazdakör elnöki, a gazd. tanácsadó biz., a községi iskolaszék és a közegészségügyi biz. elnöki tisztségét is betöltötte. 1879-ben megalakította a Keszthelyi Csolnakázó Egyletet, melynek elnöke is lett.
F. m.: A must és bor alkatrészeinek meghatározási módszerei. Bp. 1876. – A borászat könyve tekintettel hazánk bortermelésére. T.sz.: Plósz Pál. Bp. 1885. – Emlékkönyv a Georgikon alapításának 100-ik évfordulója és a Gazd. Tanint. uj épülete felavatása ünnepélye alkalmára. Szerk. Kh. 1897. – Anleitung zur retionellen Most u. Weinbehandlung für kleinere Weinproduzenten… Bp. 1899. – Útmutatás a must és bor okszerű kezelésére kisebb szőlőbirtokosok számára. Különös tekintettel az 1893. XXIII. t.-cz. végrehajtására. Bp. 1899.
Irod.: DK. 1941. 512. p. – Szinnyei. 1980–1981. 2. köt. 154-155. has. – MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 311-314. – RÚL. 1996–2008. 4. köt. p. 297-298. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. 28. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 1080. p. – ZÉK. 2005. 57. p.

CSANÁDY FRIGYES, békési
(Laibach [Ljubljana], 1861. május 4. – Budapest, 1937. december 13.) - tábornok, felsőházi tag.
Tanulmányait Keszthelyen és Ausztriában végezte. 1878-ban önkéntesként belépett a hadseregbe. A bécsi hadapródiskolát 1881-ben fejezte be. 1890-ben a bp.-i felső tiszti tanfolyamon tanult. 1892-ben a bécsi Hadiiskolát végezte el. 1881–1900 között csapattiszt, 1900–03-ban a HM. 4. ügyosztályának vezetője, 1903–09-ben a szatmári 12. gyalogezred, 1909–13-ban a pozsonyi 73. gyalogdandár, 1913-tól a 20. honvéd gyalogosztály parancsnoka volt. Az I. vh. elején, 1914. novemberében az orosz fronton megsebesült, majd miután felgyógyult, 1915. májusától a kolozsvári 38. hadosztály, 1916. júniusától a X. hadtest parancsnokaként szolgált. 1917. február–júliusban a XIII. hadtest élén a román, majd újra az orosz, 1918. márciusától az olasz fronton harcolt, a túlerővel szemben az Asiago vonalát egészen az összeomlásig, 1918. novemberéig védte. A vh. befejezése után nyugállományba vonult. Vezérőrnagy (1910), altábornagy (1913), gyalogsági tábornok (1916) rangban volt. 1927-ben a felsőház örökös tagjává választották. Kitüntetései: I. o. Lipótrend a hadiékítményekkel és kardokkal, I. o. Vaskorona rend, II. o. érdemkereszt a hadi díszéremmel. A Keszthelyi Premontrei Diákszövetség díszelnöki tisztségét is betöltötte.
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 21. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 1080. p.

CSANÁDY LÁSZLÓ
(Keszthely, 1885. május 17. – Budapest, 1964. május 2.) - bányamérnök, bányaigazgató.
Csanády Gusztáv (1837–1913) fia. 1906-ban szerzett bányamérnöki oklevelet a Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián. 1906–07-ben Petrozsényben volt gyakornok. 1907–18 között Tatabányán, a M. Ált. Kőszénbánya Rt.-nél volt üzemmérnök. Közben a Tokod-Altárói Bánya üzemvezetője, majd 1918–37-ig a bánya igazgatója tisztséget töltötte be. Vezetése alatt épült meg a 4,5 km hosszú, 40 m3/min. víz levezetésére alkalmas, két vágánypáron futó, villamos vontatású vasúti szállításra berendezett altáró. Foglalkozott az iszaptömedékeléses fejtéssel és a karsztvízbetörés elleni védekezéssel. Ez utóbbiakról (Tokod) tanulmányokban számolt be. 1938–44-ig a M. Ált. Kőszénbánya tatabányai bányaüzemeinek, majd az összes ipar üzemének igazgatója lett. 1944–46-ig a Kőszénbánya Rt. Bp.-i központjának munkatársaként dolgozott. Pályafutása alatt bányaügyi tanácsos (1929–37), bányaügyi főtanácsos (1937–46) feladatokat is ellátott. Miután 1951-ben nyugdíjba vonult, a Pilisi Szénbányák (1951), valamint a Bp.-i Bányászati Tervező Int. tervezőmérnökeként tevékenykedett (1951–57).
F. m.: Bányászatunk vízveszélyessége és a vízveszély elleni óvintézkedések. In.: Bányászati és Kohászati Lapok. 1928.
Irod.: MÉL. 1969–1994. 3. köt. 116. p. – Gulyás. 1990–. 4. köt. 603. has. – RÚL. 1996–2008. 4. köt. p. 298-299. – ZÉK. 2005. 57. p.

CSATHÓ EGON
(Keszthely, 1880. ? – Keszthely, 1942. január 2.) - postafőfelügyelő.
A marcali postahivatalban dolgozott. 1906-ban Tapolcára helyezték át postatiszti szolgálatra, miután a tapolcai postahivatalt kincstári kezelésbe vették. 1909-ben áthelyezték a szekszárdi postahivatalba. 1933-tól vezette a keszthelyi postahivatalt. 1940-ben nyugdíjba vonult.
Irod.: TÉL3. 2003. 25. p.

CSELKÓ ISTVÁN
(Zsombolya, 1847. április 20. – Magyaróvár, 1930. július 24.) - mezőgazdász, akadémiai tanár, szakíró.
Középiskolai tanulmányait Nagy-Kikindán és Verseczen kezdte, majd 1866-ban Pesten fejezte be. 1869-ben szerzett mezőgazdász oklevelet a keszthelyi Gazdászati és Erdészeti Tanintézetben. Tanulmányai befejezése után a magyaróvári gazd. tanint.-ben segédtanárként dolgozott. 1874–75-ben Münchenben, a bajor központi állatorvosi tanint.-ben tanult. Hazatérése után Magyaróvárott a gazd. akadémián állattenyésztés és állatgyógyászat, valamint az ezzel rokon tudományok r. tanárává nevezték ki. Az 1880-as évektől tanította az állatbonc- és élettan, általános állattenyésztés, ló- és szarvasmarha-tenyésztés, tejgazdaság, állatgyógyászat tantárgyakat. 1908-ban, nyugalomba vonulásakor az Állatorvosi Főiskola a t. doktor címet adományozta számára. Kir. tanácsos (1908) és gazd. főtanácsos (1922) cím birtokosa is volt. Kutatásai az állattenyésztés minden területére kiterjedtek. Meghonosította a korszerű takarmányozási kutatásokat Mo.-on. Nevéhez fűződik az első tud. igényű szarvasmarha-tenyésztési szakkönyv megírása magyar nyelven. Okszerű takarmányozást vezetett be. Szakcikkei számos hazai és külf. folyóiratban jelentek meg. A Gyakorlati Mezőgazda (1872–1874) és a Mezőgazdasági Szemle (1891–1911) c. lapoknak munkatársa is volt. Szaktudása elismeréseképpen a Pallas nagy lexikona állattenyésztési cikkeinek megírására is megbízást kapott.
F. m.: Az okszerű takarmányozás alapvonalai. Magyaróvár. 1875. – Takarmányozástan. Bp. 1906. – Szarvasmarhatenyésztés. Bp. 1909. – Fejőstehenek okszerű takarmányozása és a borjúnevelés. Bp. 1910. – Marha-, juh- és sertéshizlalás. Bp. 1911. – Négyszázkilencvennégy kérdés és felelet a takarmányozás gyakorlatából. Bp. 1921.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 2. köt. 246-247. has. – MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 335-337. – MN. 1993–2004. 5. köt. 824. p. – RÚL. 1996–2008. 4. köt. 446. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 1116. p.

CSEMEGI JÓZSEF, dr.
(Budapest, 1909. október. 30. – Budapest, 1963. február 21.) - építészmérnök, művészettörténész.
1932-ben szerzett építész diplomát a bp.-i műegyetemen, 1948-ban doktorált. 1957-ben a műszaki tudományok kandidátusa címet szerezte meg. 1932–34 között műemlék-helyreállítással és ásatási feladatokkal foglalkozott Möller István Építészeti Irodájának munkatársaként. 1932–42-ig Bp.-en mint építész, számos régészeti feltárásban vett részt. 1934–37 között a középkori m. építészet ausztriai kapcsolatait kutatta, tanulmányutakon járt Olaszországban, Franciaországban (1937), Bulgáriában, Jugoszláviában és Görögországban (1938–41). 1942–44-ben a Honvéd Építési Igazgatóság munkaszolgálatos mérnökeként dolgozott. 1945-ben hadifogságba esett, 1948-ban szabadult. A fővárosban önálló tervező (1948–49), a Fővárosi Tervező Iroda Műemléki Szakosztályának vezetője (1949–51), a Középülettervező Iroda 2. sz. Műterem vezetője (1951–53). 1950-től az ELTE BTK meghívott előadója, a BME címzetes egyetemi docense (1951–53), az Iparművészeti Főiskola Építésztörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára (1953–59), a Bp.-i Városépítési Tervező Iroda tervező építészmérnöke (1959–60), az Orsz. Műemléki Felügyelőség Igazgatási Osztályának vezetője (1960–63) volt. Munkássága alatt a mo-i középkori építészet történetével foglalkozott. 1932–42 között számos feltárás építészeti vezetője volt (egri vár és székesegyház, táborhegyi római villa, pomázi középkori kastély, szentendrei római castrum, aquincumi körtemplom és ókeresztény bazilikaegyüttes). Az 1950-es években a bp.-i műemlékek helyreállításának vezetője volt, munkái között különösen jelentős a Budai Várnegyed rekonstrukciója. Kidolgozta a műemlék-helyreállítások tud. dokumentációjának módszertanát. Később főként középkori templomok építészettörténetével foglalkozott, többek között a keszthelyi ferences temploméval is. A Művészettörténet c. lap szerkesztői feladatait is ellátta.
F. m.: Hol állott egykor az óbudai királyi vár? Bp. 1934. – Fejezet az egri Várszékesegyház építésének történetéből. Bp. 1935. – Tervezés-technikai kérdések a középkori építészetben. Bp. 1936. – A jáki apátság temploma. Szombathely. 1939. – Karsai István művészete. Bp. 1939. – A magyar építészet. Bp. 1940. – Keszthely egykori ferences templomának építéstörténete. Szombathely. 1941. – Franciaországi gótikus művészet és kapcsolatai a környező népek művészetével. Bp. 1958. – Magyarország gótikus művészete és közép-európai kapcsolatai. Bp. 1958. – Itália gótikus művészete és kapcsolatai. Bp. 1961.
Irod.: MN. 1993–2004. 5. köt. RÚL. 1996–2008. 4. köt. 453. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 1117. p.

CSENGEY DÉNES
(Szekszárd, 1953. január 24. – Budapest, 1991. április 8.) - író, országgyűlési képviselő, díszpolgár.
1972-ben hajózási szakközépiskolában érettségizett Bp.-en. Egyetemi tanulmányai megkezdése előtt 1971–76 között, több területen is dolgozott: az ÉPFU autójavítójában, a Szekszárdi ÁG Borpincéjében segédmunkás, Bátaszéken biztosítási ügynök, képesítés nélküli tanító, Hajdúböszörményben az Egyesült Izzó népművelője volt. 1983-ban szerzett magyar–történelem szakos diplomát Debrecenben. 1978-tól kezdődően publikált. 1983-tól szabadfoglalkozású író volt, és a Fiatal Írók József Attila Körének titkári tisztségét töltötte be. 1984-ben költözött családjával Keszthelyre, majd 1989-től Bp.-en élt. 1988-tól a Hitel c. lap szerkesztőségi tagja volt. A politikai életben már a ’70-es évek második felétől szerepet vállalt, ellenzéki csoportosulások tagja, különböző akciók szervezője volt. 1985-ben részt vett a magyar politikai ellenzék monori tanácskozásán, valamint 1987 és 1988-ban a lakiteleki találkozón. Egyik megfogalmazója volt a Csoóri Sándor szilenciumra ítélése és Kulin Ferencnek a Mozgó Világ éléről történt leváltása elleni tiltakozásnak. 1987-ben kilencedmagával megalapította az MDF-et, melynek 1989–90 között elnökségi tagja, 1990–91-ben alelnöke volt. Pártja egyik legnagyobb hatású szónokaként 1989. március 15-én az ellenzéki szervezetek nevében jelképesen lefoglalta a M. Televíziót. Az 1990-es választásokon a keszthelyi körzetben indult és a Zala m.-i területi listáról jutott a parlamentbe. 1990–91-ben volt országgyűlési képviselő. Íróként elsősorban esszéket, elbeszéléseket, drámákat, regényt, Cseh Tamás számára dalszövegeket is írt. Kisebb irodalmi és politikai írásai az Alföld, Valóság, Mozgó Világ, Kortárs c. lapokban jelentek meg. Díjai: A Jövő Irodalmáért Díj (1988), Örley-díj (1988), József Attila-díj (Cleveland, 1989). 1992-ben megalakult emlékének ápolása és közéleti szellemiségének megfelelő kulturális programok szervezése céljából a Csengey Dénes Baráti Kör. 1998-tól évente átadják a szellemiségét és szociális érzékenységét őrző és megvalósító kárpát-medencei alkotóknak a Csengey Dénes-díjat, emlékére Nemzetközi Csengey Dénes vers- és prózamondó versenyeket rendeznek. A Lakiteleki Népfőiskola szervezésében Csengey Dénes Vándoregyetemet alapítottak. A keszthelyi Helikon-parkban emlékére ültetett fát kő jelzi. 2008-ban posztumusz Keszthely Város Díszpolgára címet kapott.
F. m.: „…és most itt vagyunk…”(esszészociográfia). Bp. 1983. – Gyertyafénykeringő (elbeszélések, hangjáték). Bp. 1987. – A kétségbeesés méltósága (esszék, tanulmányok). Bp. 1988. – Találkozások az angyallal : egy történész magánfeljegyzései (naplóregény). Bp. 1989. – Mezítlábas szabadság : esszék, beszédek 1984–1989. Bp. 1990. – A cella (monodráma). Katona József Színház, 1983. – Mélyrepülés (zenés tragikomédia). Katona József Színház, 1986.
Irod.: KMÍK. 1959–1988. 71. p. – MKK. 1990. 105. p. – Morvai Péter: Emlékfa Csengey Dénesnek. In.: Keszthely és Vidéke. 1992. április 17. 8. p. – MN. 1993–2004. 6. köt. 10. p. – Szeles József: Csengey Dénes halálának 4. évfordulójára. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1995. április 6. 3. p. – RÚL. 1996–2008. 4. köt. 474. p. – ÚMIL. 2000. 1. köt. 91. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 1120. p. – MF. 2005. 1. köt. p. 153-154. – ZÉK. 2005. 59. p. – Keszthely Város Önkormányzata 78/2008. (III. 27.) sz. határozata. – www.wikipedia.hu. – www.tolnaart.hu

CSIK FERENC, dr.
(Kaposvár, 1913. december 12. – Sopron, 1945. március 29.) - orvos, úszó, olimpiai bajnok.
Eredeti neve Lengvári. Édesapját egyévesen vesztette el. Édesanyja fivére, dr. Csik László a három Lengvári fiú közül Ferencet örökbe fogadta 1923-ban. 1922–24 között Budapesten élt, itt kezdte meg gimnáziumi tanulmányait. 1924-ben a család Keszthelyre költözött. A Balatonban tanult meg úszni. Itt lett ismert a Keszthelyi Törekvés úszójaként, 1930–31-ben. Kitűnő sportoló volt, jégvitorlázott, jégkorongozott, síelt, vitorlázott és teniszezett is. A premontrei gimnáziumban érettségizett 1931-ben. A Budapesti Orvostudományi Egyetemre nyert felvételt. Orvostanhallgatóként a BEAC versenyzője lett. Első magyar bajnoki címét 1933-ban nyerte a 100 m-es gyorsúszásban, amit a továbbiakban ötször védett meg. Egyéni országos bajnok volt 200 m-es gyorsúszásban kétszer, 100 m-es mellúszásban kétszer, 200 m-es mellúszásban egyszer. Váltók tagjaként összesen nyolc bajnoki aranyérmet nyert. 100 és 200 m-es gyorsúszásban négy országos csúcsot ért el. Tíz alkalommal szerepelt csúcsjavító váltókban. 1934-ben kétszer elnyerte a párizsi Grand Prix-t, és két aranyérmet nyert a magdeburgi Európa-bajnokságon. 1935-ben 100 m-es gyorsúszásban Európa csúcstartó és többszörös főiskolai világbajnok volt. Legnagyobb sikerét a berlini olimpián aratta 1936-ban, amikor 100 m-es gyorsúszásban olimpiai bajnok lett, és a 4x200 m-es gyorsváltó tagjaként bronzérmet is szerzett. Az olimpiáról hazatért sportolót Keszthely városa hatalmas ünneplésben részesítette 1936. augusztus 29-én, dicsőséges győzelmét ezüst babérkoszorú adományozásával jutalmazták. Sikereiről, életének fontos állomásairól a keszthelyi lapok rendszeresen beszámoltak. 1937-ben kapta meg orvosi diplomáját, ezután Budapesten telepedett le. 1937–45 között a bp.-i egyetem II. sz. belgyógyászati klinikáján gyakornok, 1942-től a margitszigeti uszoda sportorvosa, 1943-től tanársegéd, egyúttal a MÁV Betegségi Biztosító Int. alorvosaként dolgozott. A versenyzéstől visszavonult, de edzőként vállalt feladatokat és 1939–40-ben a magyar úszóválogatott kapitányaként működött. Sokoldalúságát mutatja, hogy egyik kezdeményezője volt Mo.-on a pillangóúszásnak. 1939–44-ig szerkesztette a Képes Sport c. hetilapot. A II. vh.-ban is szolgált orvosként, először a szolnoki hadtestnél. A háború befejezése előtt, hadapród-őrmesteri rangban, hivatása teljesítése közben Sopronban, az Ikva-partján, egy bombatámadás áldozata lett. Ideiglenesen közös sírba temették. Pár évvel később, 1947-ben exhumálták, hamvait 1947. április 24-én szállították haza Keszthelyre, a város által adományozott díszsírhelyen temették el. 1948-ban a Magyar Úszószövetség Csik Ferenc Vándordíjat alapított a 100 m-es gyorsúszás mindenkori győztese részére. Nevét tornaterem, sétány, sportegyesület és uszoda is viseli Keszthelyen, tiszteletére emléktáblát avattak. 2007-ben a Fejér György Városi Könyvtárban megalakult a Csik Ferenc Olimpiai Baráti Kör Egyesület. Emlékét Sopron és Kaposvár is méltóképpen ápolja.
Irod.: Sportlexikon. 1985–. 1. köt. p. 188-189. – KNSZ. 1994. 21. p. – RÚL. 1996–2008. 4. köt. 590 p. – Dr. Csik Ferenc. In.: Vértes László: Keszthely orvostörténelmi emlékeiből. 1999. p. 33-45. – Csik Ferenc. In.: Lukács László: A magyar olimpiai bajnokok, 1896–1996. 2000. p. 46-47. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 1148. p. – Csik Katalin: A test és lélek harmóniájában : Csik Ferenc emlékezete. 2003. – MOÉL. 2004. 63. p. – Dr. Csik Ferenc. In.: Iglódi Endre–Kis János: XX. századi keszthelyi olimpikonok és kiemelkedő sportemberek. 2004. p. 14-22. – ZÉK. 2005. 61. p. – MOL. 2009. p. 59-60.

CSIKI LÁSZLÓ, nagyajtai
(Magyarköblös, 1897. augusztus 25. – Keszthely, 1988. október 13.) - mezőgazdász, akadémiai tanár, szakíró.
Gimnáziumi tanulmányait Désen végezte. 1919-ben a Magyaróvárott a gazdasági akadémián szerzett diplomát, 1944-ben uo. a mg. főiskolai oklevelet kapta meg. 1919-ben gyakornokként dolgozott az intézmény Növénytermesztési Tanszékén. 1919 végétől 1921-ig Czell Vilmos és Czell Ida gazdaságában volt alkalmazott Erdélyben. Miután innen kiutasították, visszatért Magyaróvárra, ahol a Tangazdaság alkalmazásában megbízott gyakornokként dolgozott. 1921-ben kinevezték minőségű gazd. akadémiai segédtanárnak, majd 1924-ben adjunktus lett. 1925–32-ig a keszthelyi Gazdasági Akadémia Gyakorlati Tanszékén előbb segédtanár, majd adjunktus lett. 1929-ben megbízták a tanszék vezetésével. 1932–44 között a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott Bp.-en. 1934-ben részt vett a M. Mg. Múzeum újjászervezési munkálataiban. 1944-ben tért vissza ismét Keszthelyre, 1945-ig dolgozott a városban. 1932–44 között az Állatorvosi Főiskolán, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mg. és Állatorvosi Karának Állatorvosi Osztályán az mg. termelés tantárgy meghívott előadója volt. Ezen tisztségében a Műegyetem Közgazdaságtudományi Karán is működött. 1946 májusától egyetemi tanárként az Agrártudományi Egyetem Mg.tudományi Karának Keszthelyi Osztályán az Alkalmazott Mg. Üzemtan Tanszék vezetője volt. Irányította a Gazd. Szakoktatási Főigazgatóság Dunántúli Kirendeltségét. 1948-ban nyugdíjazták. 1954–67-ig megalapozta és vezette az intézmény könyvtárát. Nyugdíjasként részt vett a Georgikon Majormúzeum szervezési munkálataiban. Ennek elismeréséül 1972-ben megkapta a Georgikon Emlékérmet és oklevelet, a város pedig „Keszthely városért” emlékjelvénnyel tüntette ki. 1979-ben az Egyetem t. doktorrá avatta. Elkészítette a Keszthely környéki turistaútvonalak jelzéseit. Elsősorban agrártörténeti tanulmányokat publikált.
F. m.: Zöldtakarmányok konzerválása. Kh. 1928. – Magyarország takarmánysilói. Kh. 1931. – A takarmányok helyes konzerválása, raktározása és előkészítése. Bp. 1936. – Mezőgazdasági szakoktatásunk kialakulása, fejlődése és mai helyzete. Bp. 1941. – Agrártudományi Egyetem Keszthely Keszthelyi és Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Karának története. Kh. 1981.
Irod.: Gulyás. 1990–. 4. köt. 981. has. – MN. 1993–2004. 6. köt. 74. p. – KNSZ. 1994. 21. p. – ZÉK. 2005. 61. p. – Személyi forrás.

CSIKÁSZ ISTVÁN
(Kehida, 1933. június 13. – Balassagyarmat, 2001. szeptember 13.) - képzőművész, színész.
Keszthelyen érettségizett 1952-ben, majd a bp.-i Iparművészeti Főiskolán kezdte meg tanulmányait. Diákévei alatt a művészeti ágak széles körével ismerkedett meg. A képzőművészetek mellett Básti Lajos színi magániskolájában hangképzést, versmondást és színészmesterséget tanult. Segédszínészként Ascher Oszkár színházi társulatához szerződött. Múzeumi restaurátori végzettséget szerzett, 1958-ban a Palóc Múzeum munkatársa lett Balassagyarmaton. A város és a megye kulturális életében aktívan részt vett. Megújította az évtizedes hagyományokkal rendelkező amatőr színjátszást. Megalakította a Madách Imre Irodalmi Színpadot, létrehozta a középiskolásokból álló Szabó Lőrinc Irodalmi Színpadot, Pitypang elnevezéssel gyermekszínházat működtetett, létrehozta az EX LIBRIS együttest. „A” kategóriás rendezői engedélyt szerzett a Színművészeti Főiskolán, rendezőként és művészeti vezetőként is tevékenykedett. 1974-ben bízták meg a Családi Ünnepeket Rendező Iroda vezetésével. 1982-ben megalapította a Varietas Pódium Színházat. Célja volt a magyar nyelv és kultúra határokon túli népszerűsítése. 1958-tól publikált lapokban, a Palócföld c. folyóirat alapító tagja volt. Irodalommal és költészettel is foglalkozott. Számtalan képzőművészeti kiállítása, önálló tárlata volt országon belül és határokon túl is. Képzőművészeti munkáját 1992-ben Horváth Endre-díjjal jutalmazták, 1998-ban Balassagyarmat PRO URBE díjjal tüntette ki, 2001-ben díszpolgárává választotta.
F. m.: Vallatás (versek). 1991. – Levelek Bálint Úrhoz (versek). 1998.
Irod.: Személyi forrás.

CSILLAG FARKAS KÁROLY
(Kapuvár, 1926. február 26. – Keszthely, 1981. január 4.) - prímás.
1932-ben szüleivel Keszthelyre költöztek, majd véglegesen itt telepedtek le. Elemi iskolái elvégzése után zenei tanulmányokat folytatott cimbalom, bőgő, majd később ütős szakon vizsgázott le előadó művészként. 17 évesen vitték el a háborúba, ahol négy és fél évig szovjet hadifogságba esett. Hazatérése után kötelező katonai szolgálatra sorozták be. Zenészi pályája 1951-ben kezdődött a „Virág Rudolf és Szólistái” szalon- és tánczenekarban. A szintén keszthelyi tagok 1970-ig muzsikáltak együtt. Közben a Szombathelyi Savaria Nagyszálló, a Kanizsai Centrál Szálló, az Egerszegi Arany Bárány Szálló avató zenekaraként is működtek egy-egy évig. Különböző településeken a nyári balatoni szezonok ideje alatt is együtt zenéltek, de közben mindig visszatértek a keszthelyi Amazon Étterembe. 1970-ben a zenekar felbomlott, ekkortól használta a családi „Csillag” művésznevet. Ezen a néven gyermekeivel közösen megalapította a „Csillag Quartettet”. A nagy múltú Amazon Szálló éttermében eltöltött munkásságáért 25 éves jubileumi aranygyűrűvel és Kiváló Dolgozói kitüntetés adományozásával tisztelték meg. 1976-ban a „Csillag Quartett” megnyerte a Balaton és Dunántúl legjobb zenekara címet. Keszthelyhez és az Amazonhoz haláláig hű maradt. Azóta gyermekei és unokája viszik tovább a családi, zenei hagyományokat.
Irod.: Személyi forrás.

CSIZMAZIA PÉTER
(? – ?) - városbíró.
1734–35-ben volt Keszthely városbírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY
(Debrecen, 1773. november 17. – Debrecen, 1805. január 28.) - költő.
Szülei Csokonai József borbélymester és Diószegi Sára voltak. A debreceni református kollégiumban tanult. Már diák korában közéleti verseket, társadalombíráló allegóriákat, állatmeséket szerzett. Megismerkedett Földi Jánossal, levelezni kezdett Kazinczy Ferenccel. Költészetére hatott a Dugonics-féle népiesség, vonzották a felvilágosodás eszméi, s két diáktársával kollégiumi munkaközösséget alakított a nyugati irodalmak tanulmányozására. 1793-ban az első magyar színjátszó társulatnak több színművet felajánlott, fordításokat és saját műveit is. Első versei névtelenül a bécsi Magyar Musában, majd Kármán József Urániájában jelentek meg. 1794-ben togátusként a poétai osztály tanítója lett. Felvilágosult szemléletű oktatása miatt összeütközésbe került a kollégium vezetőivel, s 1795-ben kizárták. Pestre utazott irodalmi kapcsolatok keresése céljából. Kazinczy ösztönzésére kötetet állított össze verseiből, de nem sikerült kiadatnia. Rövid ideig a sárospataki jogakadémián tanult. 1796-ban Pozsonyban az országgyűlés résztvevői között keresett támogatót művei megjelentetéséhez. Verseinek egy részét a Diétai Magyar Muzsa füzetsorozatában adta ki. Komáromban szándékozott lapot alapítani, de tervét nem sikerült megvalósítania. 1797-ben ismerkedett meg Vajda Juliannával, a Lilla-versek ihletőjével. Keszthelyre utazott, gr. Festetics Györgynél próbált állást szerezni, hogy feleségül vehesse szerelmét. 1797 karácsonyát és az újévet is a városban töltötte. Itt írta A békekötésre c. versét. Valószínűleg nem sikerült Festeticcsel találkoznia. Januárban Komáromból írt levelet Festeticsnek, melyben professzori állást kért tőle valamelyik iskolájában. Tavasszal újra Keszthelyre készült, Komáromból Veszprémbe, majd Nagyvázsonyba érkezett, itt érte Lilla esküvőjének híre. Folytatta útját Keszthelyre, s a mai Amazon szállóban szállt meg. Másnap felkereste Pethe Ferencet, a Georgikon tanárát, aki bemutatta gr. Festetics Györgynek. A költő átadta nyomtatott művét, valószínűleg a Diétai Magyar Muzsát, s szembesült a ténnyel, hogy nincs állás számára. Pár napot töltött Keszthelyen, majd a gróftól kapott három arannyal Fenékpusztán keresztül elhagyta a várost. Később személyesen már nem került kapcsolatba Festeticcsel, de levelezést folytattak. Somogyi barátainál időzött egy ideig, majd 1799–1800-ig a csurgói gimnázium segédtanáraként tanított, diákjaival két színjátékát is előadatta (Cultura, Az övegy Karnyóné). Festetics György pártfogásában bízva belekezdett Vergilius Georgicájának magyaros ütemű, rímes fordításába. A gróf a Dorottya c. vígeposzt kívánta kiadatni, de helyette a Vergilius-fordítást ajánlotta a költő, a még el nem készült mű kiadásáról a későbbiekben több levelet is váltottak. Letelvén tanári megbízatása, visszatért Debrecenbe. Előfizetőket gyűjtött művei megjelentetéséhez. 1801-ben vízmérnöki tanulmányokat folytatott Pesten. 1802-ben Komáromban kinyomtatta tervezett életműsorozatának első kötetét. Debreceni házát tűzvész pusztította el, felépítésén fáradozott, s kiújult tüdőbajával küszködött. 1803-ban Bécsben megjelentek Anakreoni versei. Ez évben ódákat is írt gr. Festetics Györgyhöz. 1805-ben három verseskötete Nagyváradon már nyomdában várta kiadatását (Lilla, Ódák, Alkalmatosságra írt versek), mikor elhunyt. Az 1818. évi februári keszthelyi Helikoni Ünnepségen Festetics jelenlétében emlékfát ültettek tiszteletére.
F. m.: Csokonai Vitéz Mihály poétai munkái. 1-4. köt. Kiad. Márton József. Bécs. 1813. – Csokonai Vitéz Mihály minden munkái. Kiad. Schedel [Toldy] Ferenc. Pest. 1844. – Csokonai Vitéz Mihály minden munkája. 1-2. köt. Kiad. Vargha Balázs. Bp. 1973.
Irod.: MN. 1993–2004. 6. köt. p. 134-136. – Cséby Géza: Csokonai Vitéz Mihály és Keszthely. In.: Tóparti üzenet. 2000. p. 68-80. – ÚMIL. 2000. 1. köt. p. 409-412. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 1170-1172.

CSUCSKA ELEK, dr.
(Máramarossziget, 1925. április 10. – Keszthely, 1993. március 14.) - állatorvos.
Apja görögkeleti katolikus pap volt, akinek többször változtatták állomáshelyét, ezért Sárközújlakon kezdett iskolába járni, majd a szatmárnémeti M. Kir. Római Katolikus Gimnáziumban érettségizett. Ezután beiratkozott Bp.-en az Állatorvostudományi Egyetemre, ahol 1948-ban diplomázott. M.o. több községében, városában dolgozott, 1959-ben került Keszthelyre. Veszprém és Zala megye állami gazdaságainak igazgatóságán főállatorvosként tevékenykedett. A talajok nyomelem tartalmát, az ott tartott haszonállatok vérének nyomelem szintjét és a nyomelemhiány okozta betegségek területi elterjedését vizsgálta. Tapasztalta, hogy a szervetlen vegyületeket tartalmazó táplálékból az állatok szervezete nem tudja hasznosítani a szükséges nyomelemeket. Észrevette, hogy a megfigyelt tehenek a Keszthely környéki tőzeglápot eszik a takarmány helyett. Elemezte a tőzeg összetételét és felfedezte, hogy a láp olyan anyagot tartalmaz, amiből pótolni tudják a nyomelemeket. Ebből született meg később a HUMIFULVÁT–R, amely humin-, fulvo-, és aminosavak speciális komplexe. Linus Pauling Nobel-díjas tudós nyomdokain haladva egy olyan terméket fejlesztett ki, amiről később kiderült, a káros nehézfémeket eltávolítja az emberi szervezetből. Ez a felfedezés egyedülálló a világon. Hat szabadalma volt összesen. Ezek közül főművét, a HUMET–R szirupot, mely segít az egészség fenntartásában és a betegség utáni lábadozás időszakában, halála után engedélyezte – gyógyhatású szerként – az Orsz. Gyógyszerészeti Int. Az általa felfedezett hatóanyag termékké fejlesztésének céljából 1998-ban megalakították a HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyrt-t. A hatóanyagot ma már több táplálék-kiegészítő termék is – szirupok, pezsgőtabletták, kapszulák – tartalmazza, mely jelen van a világpiacon is.
Irod.: www.humet.eu. – www.humet.hu

CSUTOR JÁNOS
(Káptalantóti, 1799. ? – Szil, 1882. január 1.) - esperes, író, költő, újságíró.
Keszthelyen és Veszprémben végezte el a gimnáziumot. Bölcsészetet tanult a keszthelyi líceumban. Veszprémben teológiát végzett. 1822-ben szentelték pappá, tíz évig segédlelkészként működött. 1834-től plébános, 1852-től alesperes, 1858-tól t. kanonok volt Szilben. Több értekezést is írt a Religio és a Nemzeti Ujság c. lapokba.
F. m.: A marosdi remete. Pest. 1855.
Irod.: Danielik József: Magyar Irók. Pest. 1858. 190. p. – Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék. 1938. 47. p. – Szinnyei. 1980–1981. 2. köt. 456. has.

CSÁK ÁRPÁD, dr.
(Zalaszántó, 1860. július 21. – Keszthely, 1936. január 26.) - régész, muzeológus, hírlapíró, szerkesztő.
Alsófokú iskoláit Keszthelyen, a felsőgimnáziumot pedig Sopronban járta ki. A bp.-i tudományegyetem jogtudományi karán szerzett doktori oklevelet. Egyetemi tanulmányai befejezése után előbb Zalaegerszegen árvaszéki jegyző, majd 1895–1903-ig Keszthelyen szolgabíró volt. Miután felmentették hivatalából, Nagykanizsán Györffy János ügyvédi irodájában dolgozott. 1907-ben települt vissza végleg Keszthelyre. Hivatali feladatai mellett más területeken is jelentős szerepet vállalt és ért el eredményeket. Egyik kezdeményezője volt a Balatoni Múzeumi Egyesület megalapításának, mely 1898-ban jött létre. 1934-ig az Egyesület titkári tisztségét töltötte be. 1898-tól a Balatoni Múzeum Régészeti Osztályának őre volt. Lovassy Sándorral együtt sokat tett a Balatoni Múzeum jelenlegi épületének létrehozása érdekében. Szervezési munkái mellett régészeti ásatásokat vezetett, leleteivel gyarapította a múzeum gyűjteményét. Főként római és avar kori leleteket tárt fel Keszthely környékén (1897. Alsópáhok; 1898. keszthelyi Dobogó; 1901. Meszesgyörök [ma Balatongyörök]; 1903. Kékkút; 1905. balatonberényi népvándorláskori temető; 1906. keszthelyi Apát-domb; 1911. keszthelyi sörházkerti népvándorláskori temető; 1912, 1914. zalavári apátság). Jelentősek fenékpusztai feltárásai (1899, 1900, 1904, 1908, 1913). 1909-ben kezdte meg életének legjelentősebb régészeti vállalkozását, a keszthelyi-újmajori római urnatemető feltárását. Ásatásainak eredményeit az Archeológiai Értesítőben publikálta. 1912–14 között községi fürdőbiztossági tisztséget vállalt. 1903-tól több lapban is közölték cikkeit, szerkesztői feladatokat látott el a Keszthelyi Hirlap, Keszthelyi Ujság (1921–24), Balaton Vidéke c. lapoknál. Emléktábláját a Balatoni Múzeum előcsarnokában helyezték el. Olajkép-portréja a múzeum tulajdonában van.
F. m.: A szép Balaton mellől. Beszélyek, rajzok. Kh. 1906. – A Zalavármegyei Múzeum kérdéséhez. Kh. 1907. – A Dunántúli Központi Múzeum. Kh. 1912.
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 21. p. – Dr. Csák Árpád. In.: Keszthelyi Hirlap. 1936. február 2. 5. p. – DK. 1941. 468. p. – Madarassy László: Dr. Csák Árpád emlékezete. Kh. 1943. – Keszthelyi könyvek : Dr. Csák Árpád emlékezete. In.: Keszthely és Vidéke. 1943. április 24. 2. p. – Gulyás. 1990–. 4. köt. 557-558. has. – RÚL. 1996–2008. 4. köt. 228. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. 1062. p. – MMA. 2002. 149. p. – ZÉK. 2005. 56. p. – BTMKA. 2007. 60. p

CSÁKY FERENC
(Kéthely, 1885. július 12. – Szentendre, 1954. november 28.) - mezőgazdász, szakíró.
A gimnázium első négy osztályát Aszódon végezte, majd édesapja mellett volt lakatos tanuló. Magánúton fejezte be a középiskolát. Tanulmányait Keszthelyen a Gazd.-i Tanintézetben folytatta, ahol 1905-ben szerzett mezőgazdász oklevelet. Egy évig önkéntes katonai szolgálatot teljesített (1905–06), pár hónapig uradalmi segédtiszt volt (1906), majd a M. Mezőgazdák Szövetkezeténél helyezkedett el gyakornokként (1906–08). 1908-tól a szövetkezet kőbányai sertéshizlaló telepének alkalmazottjaként dolgozott. 1910–41 között az állattenyésztési, állatkereskedelmi osztály vezetőjévé a kőbányai és a pilisi hizlaló telep igazgatójává, 1941–45-ben a szövetkezet igazgatójává nevezték ki. 1945-ben a Mg. Szövetkezeti Központ ügyvezető igazgatója lett. 1948-ban nyugdíjba vonult, de 1954-ig még tovább tevékenykedett az Állattenyésztési Kutatóintézet tud. munkatársaként. A két vh. közötti időszakban az ország egyik legismertebb sertéstenyésztési szakembere volt. Elért eredményei révén tevékenységére külföldön is felfigyeltek. Európában elsőként szervezte meg a szövetkezeti kereteken belül történő sertéshizlalást. Figyelembe vette a takarmányozás, az élettan legkorszerűbb eredményeit és egy új, ún. „expressz hízlalási módszert” vezetett be, melyet róla neveztek el. Ennek eredményeképpen a mangalica sertések 10-12 hónapos korukra érték el vágósúlyukat. Eljárásának alapelvét ma is alkalmazzák. Munkásságának elismeréseként kereskedelmi tanácsossá, majd gazd. főtanácsossá nevezték ki, kitüntették a Magyar Érdemrend Középkeresztjével. Tagja volt az Orsz. Statisztikai Hivatal ármegállapító biz.-ának, az Orsz. Gazd. Egyesület állattenyésztési szakosztályának, a Mangalica Tenyésztők Orsz. Egyesülete választmányának, az Orsz. Tenyész- és Haszonállatvásár bírálóbiz.-ának.
F. m.: Sertéshizlalás, értékesítés és házi feldolgozás, a süldő szakszerű nevelése és javítása. Bp. 1933. – Express hizlalás és annak legújabb eredményei. Bp. 1936. – Korszerű sertéstenyésztés és expressz hizlalás. Bp. 1940. – Gyakorlati sertéstenyésztés, jövedelmező expressz hizlalás. Bp. 1941. – Az expressz hízó 300 kg. kukoricát takarít meg. Magyar Mezőgazdaság. 1946.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 307-309. – MN. 1993–2004. 5. köt. 706. p. – RÚL. 1996–2008. 4. köt. 245. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 1068-1069.

CSÁNY LÁSZLÓ
(Alsócsány, 1790. ? – Pest, 1849. október 10.) - földbirtokos, kormánybiztos, miniszter, országgyűlési képviselő.
Csány Bernát táblabíró és Bessenyei Anna gyermekeként született, nemesi családban. Szombathelyen kezdte középiskolai tanulmányait, a jogakadémián két évet végzett el Győrött. 1810-ben kadétnak állt a 9. huszárezredbe, majd az 5. huszárezredhez kerülve, 1809–15 között alhadnagyi rangban vett részt a napóleoni háborúkban. A harcokban megsebesült, kilépett a hadseregből, szülőföldjén gazdálkodásba kezdett. 1823-ban bekapcsolódott a megyei politikai életbe, a liberális ellenzéki mozgalom egyik vezető egyénisége lett, részt vett Zala vm. követutasításainak kidolgozásában is. Radikális szónoklataiért 1837-ben megpróbálták perbe fogni, de nem sikerült. Megszervezte a kanizsai Védegyletet, tagja volt az Ellenzéki Körnek, cikkeket írt a Pesti Hirlapnak. 1848. márciusában a Közcsendi Bizottmány tagja volt. A szabadságharc idején Kossuth Lajos híveként az ország különböző pontjain kormánybiztosi feladatokat látott el. 1848. áprilisában kormánybiztossá nevezték ki a nyugat-dunántúli antiszemita megmozdulások és parasztfelkelések megfékezésére és megbízták a Dráva vonal védelmének megszervezésével is. Keszthelyen Bogyay József főszolgabírónál szállt meg, itt tartotta a haditanács megbeszéléseit. 1848. szeptember végétől 1849. január közepéig a feldunai hadtest kormánybiztosa volt, 1848. december 31-én a kormányt Debrecenbe költöztette. Szervezte a nemzetőrség és népfelkelés fegyverbe állítását, kiképzését, utánpótlását. 1849. január közepétől Erdélybe került, majd májustól a Szemere-kormány közmunka- és közlekedési minisztere lett, június 15-től egyúttal a keszthelyi kerület országgyűlési képviselője is volt. Kossuth Lajos és Görgey Artúr vitáiban többször is közvetítőként lépett fel. A szabadságharc bukása után, Sarkadon önként feladta magát az oroszoknak, akik Haynau kezére adták. Meggyőződése mellett mindvégig kitartott. Kötél általi halálra ítélték és Pesten, az Újépületben végezték ki. Egykori szállását Keszthelyen emléktábla jelzi, a város egyik általános iskoláját róla nevezték el.
Irod.: MÉL. 1969–1994. 1. köt. 298. p. – Szinnyei. 1980–1981. 3. köt. 166-170. has. – Réthelyi Jenő: Tanuljunk Csány Lászlótól. In.: Keszthelyi Hírlap. 1990. október. 19. 4. p. – László József: Csány László embersége. In.: Keszthely és Vidéke. 1991. október 11. 5. p. – MN. 1993–2004. 5. köt. 732. p. – SZEZ. 1999. p. 58-59. – ZÉK. 2005. p. 57-58.

CSÁNYI PÁL, dr.
(Tapolca, 1921. július 23. – Keszthely, 1986. február 1.) - ügyvéd, költő.
Pécsett és Keszthelyen végezte középiskolai tanulmányait. Érettségi után jogot hallgatott, 1944 májusában szerzett doktori címet. Ügyvédként először Tapolcán kezdett dolgozni, majd Keszthelyen és környékén látta el feladatait. Gyerekkorától kezdve érdeklődött a költészet iránt. Már elemista korában írt verseket, melyekből az iskolai ünnepélyeken szavalt is. 1936–39 között szerkesztette a Tapolcai Újságot. Versei a Keszthely és Vidéke, a Keszthelyi Hirlap, Magyar Cserkész, Mecsek Alján, Tapolca és Vidéke, a Zászlónk c. lapokban, valamint az Uj Helikon c. antológiában jelentek meg.
Irod.: Gulyás. 1990–. 4. köt. 624. has. – TÉL2. 2003. 24. p. – Személyi forrás.

CSÉBY GÉZA ANTAL
(Dunaadony, 1903. január 11. – Keszthely, 1957. szeptember 26.) - gyógyszerész.
Cséby Lajos (1867–1946) és Luiszer Erzsébet fia. Az elemi iskoláit szülővárosában, középiskoláit Keszthelyen és Budapesten végezte. 1928-ban szerezte meg gyógyszerészi diplomáját a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Ettől fogva édesapja keszthelyi gyógyszertárában volt beosztott gyógyszerész, majd tulajdonos. Nyaranként, szintén a család tulajdonát képező hévízi Lótusz Gyógyszertárban dolgozott. Rendszeresen vett részt jótékonysági rendezvényeken. A város és városkörnyék szegényeinek többször adott térítésmentesen is gyógyszereket. A II. vh. idején háromszor hívták be katonának, Szombathelyen, Hévízen a helyőrségi Kórházban, végül a fronton teljesített szolgálatot gyógyszerész-zászlósként. 1945-ben angol hadifogságba került, de még abban az évben hazaszökött. 1946-ban vette feleségül Waroczewska Halinát, 1939-es lengyelországi menekültet. 1950-ben államosították gyógyszertárát. Ezt követően előbb a keszthelyi Bem utcai egykori Szmodiss gyógyszertárban dolgozott, majd haláláig a Fő téri, egykori Ivanics patikában volt gyógyszertárvezető. Tagja volt az Országos Gyógyszerész Egyesületnek, a Magyar Vöröskeresztnek, a MÁV Haladás S. E. Keszthelyi Sportkörének. Számos magisztrális gyógyszer-újítását tartották számon, némelyik a Formula Normalesbe (FO-NO), a szabványos vényminták gyűjteményébe is bekerült, pl.: Ungv. borosalycikum, abban az időben nagyon populáris gyermekkenőcs. Keszthelyen, nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára.
Irod.: Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 48. p. – Személyi forrás.

CSÉBY LAJOS
(Tapolca, 1867. augusztus 27. – Keszthely, 1946. május 5.) - gyógyszerész.
Cséby Géza Antal (1903–57) apja. Középiskolai tanulmányait Sopronban és Budapesten végezte, majd 1888-ban szerzett gyógyszerészi diplomát a bp.-i egyetemen. A bp.-i Angyal gyógyszertárban kezdett el dolgozni, mint gyógyszerészsegéd. 1892–1903 között a Fejér megyei Adonyban volt gyógyszertártulajdonos. 1903-ban megvásárolta Keszthelyen a „Két oroszlán” – egykor ferencrendi – reáljogú patikát, amely Zala megye második legrégebbi gyógyszertára volt. Az intézményt folyamatosan fejlesztette és sikeresen működtette. Nevéhez fűződik Hévíz első gyógyszertárának, a Lótusz Patikának megalapítása is, ami keszthelyi fiókgyógyszertárként működött. Hivatása mellett a város közéletében is jelentős szerepet vállalt. Választmányi tagja volt a Keszthelyi Takarékpénztár Rt.-nek, a keszthelyi Társaskörnek, tagja a vármegyei közegészségügyi biz.-nak, a Balatoni Szövetségnek, a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak, a Fejér vm.-i és Székesfejérvár Városi Történelmi és Régészeti Egyletnek, valamint a Tapolcavidéki Takarékpénztár Rt. Felügyelőbiz.-ának is. Anyagi támogatásával hozzájárult Batsányi János hamvainak hazahozatalához. Keszthely virilisei között tartották számon. Hévízen, egykori gyógyszertárának falán emléktáblát helyeztek el.
Irod.: Békássy Jenő: Zala megye feltámadása Trianon után. 1930. 320. p. – Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 48. p. – Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék. 1938. p. 671-672. – TÉL. 2000. p. 42-43. – Személyi forrás.

CSÉMY ENDRE
(Budapest, 1918. január 31. – Keszthely, 2004. március 22.) - villamosipari szakember.
1938-ban felsőkereskedelmi érettségi vizsgát tett. 1958-ban középfokú terv tanfolyamot végzett, 1960-ban mérlegképes könyvelői képesítést szerzett. 1938-tól a villamosiparban dolgozott műszaki, adminisztratív, ill. pénzügyi beosztásokban. 1950-től szerepet vállalt Zala megye faluvillamosítási programjában, melynek történetét is megírta, ennek alapján videofilm is készült (Elektrotechnikai Múzeum, 1991). 1952-től a DÉDÁSZ Keszthelyi Üzemigazgatóságán tervosztályvezető lett. 1978-ban nyugdíjazták. Az 1989-ben létrejött ZALAVILL Klubnak alapító tagja volt. Kitüntetései: Kiváló Dolgozó oklevél és jelvény, a Nehézipar Kiváló Dolgozója jelvény.
F. m.: Százéves az áramszolgáltató Dél-Dunántúlon. Kh. 1994.
Irod.: KKK. 1995. 30. p.

CZAPÁRY LÁSZLÓ
(Nova, 1899. július 18. – 1977. június 23.) - mezőgazdász.
Középiskolai tanulmányait Pécsett végezte, 1917-ben érettségizett. Katonai szolgálata letöltése után Keszthelyen a gazdasági akadémián szerzett oklevelet 1922-ben. 1922–45 között a szigetközi Khuen-Héderváry birtok gazdatisztjeként dolgozott, majd a II. vh. után saját birtokán gazdálkodott 1949-ig. 1949-ben a Mg. Tud. Központ szakfelügyelőjévé nevezték ki. 1951-től az Alsótengelici, valamint 1955-től a Tengelici Kísérleti Gazdaság Vezetőjeként látta el feladatait 1969-ig, nyugdíjba vonulásáig. Ezután a zagyvarékasi Béke Mgtsz. Szaktanácsadójaként vett részt az állattenyésztési ágazat korszerűsítésében, és megszervezte a magasabb szintű takarmányellátást. Új agrotechnikai eljárások bevezetésével, a gépesítés fokozásával az ország egyik legjobb nagyüzemi gazdaságát alakította ki. Nevéhez fűződik, hogy a magyar tarka szarvasmarha törzstenyésztésén belül megkezdte a bonyhádi tájfajta regenerálását, kidolgozta az ún. tengelici zöldtömeg-takarmányozási rendszert. Elért eredményeiért 1965-ben Állami Díjjal jutalmazták.
F .m.: Silózási tapasztalatok az Alsótengelici Kísérleti Gazdaságban. In.: MM. 1956. – Mennyit vessünk zöldtakarmánynak? In.: MM. 1957. – Hogyan állítsuk be a zöld futószalagot? In.: MM. 1959.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 297-300. – RÚL. 1996–2008. 5. köt. 16. p. – ZÉK. 2005. 63. p.

CZEGLÉDI JÓZSEF, dr.
(Füzesabony, 1923. ? – ?) - egyetemi adjunktus.
Az elemi iskola elvégzése után sommásként dolgozott Heves megyében, majd vasúti pályamunkás lett. 1945-től hivatalsegéd volt a Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetségének központjában. 1949-től az induló Pártfőiskola első hallgatói között szerepelt. Tanulmányai befejezése után először tanársegéd volt a gödöllői egyetem marxista tanszékén, közben elvégezte a mg. akadémiát. Komádiban és Körmenden állami gazdásági igazgatóként látta el feladatait. 1955-től a keszthelyi gazd. akadémián volt adjunktus, 1983-ig tanította az egyetemen a magyar és nemzetközi munkásmozgalom története tantárgyat. Alapító tagja volt a Munkásőrségnek. 1956 után 36 KISZ szervezet alapításában vett részt Keszthelyen. A közgazdaságtudományi egyetemen doktorált. Oktatómunkája mellett a munkás-paraszt szövetség elmélettörténeti kutatásával foglalkozott. 1975-ben kiemelkedő munkájáért a Munka Érdemrend Ezüst Fokozatával tüntették ki.
Irod.: Bölcs Csaba: Adjunktusok. In.: Napló. 1975. május 11. 5. p. – Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. p. 296-297.