Keszthelyi Életrajzi Lexikon

DALLOS SÁNDOR JÓZSEF, dr.
(Rőt, 1849. július 5. – Csorna, 1928. szeptember 5.) - irodalomtörténész, premontrei szerzetes.
1869-ben Csornán lépett be a premontrei rendbe. 1869–74 között a bécsi Pázmáneumban tanult teológiát, 1874-ben szentelték pappá. 1880-ban Keszthelyen szerzett teológiai doktori oklevelet. 1875–84 és 1885–97 között a rend szombathelyi gimnáziumának hittanára, 1897–1907-ig igazgatóhelyettese, 1885-ben prelátusi titkár Csornán, majd 1907-től kanonok és perjel volt. Munkássága során teológiai és irodalomelméleti, valamint irodalomtörténeti kérdésekkel foglalkozott.
F. m.: Shakespeare lyrikuma és erkölcsbölcseleti álláspontja. Szombathely. 1883. – Az ó-héber lyrai és tanköltészet. Szombathely. 1884. – A katholikus kultusz szelleme. 1–2. köt. Szombathely. 1886. – Katholikus szertartástan. Szombathely. 1887. – Az isteni kinyilatkoztatás. Újszövetségi rész. Szombathely. 1889. – Faludy Ferenc emlékezete. In.: Religió. 1895. – Berzsenyi Dániel emlékezete. In.: Vas vármegye Berzsenyinek. Szombathely. 1896. – A szombathelyi Nemzeti Szövetség 1902. március 15. ünnepélye. T.sz. Ernuszt József. Szombathely. 1902. – Ének és imakönyv. A katholikus tanulóifjúság számára. 2. kiad. Szombathely. 1902.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 5. köt. 95. p.

DALMADI ILONA, dr.
(Jászberény, 1950. augusztus 18. – Szombathely, 2009. október 6.) - orvos.
A Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát, majd szakvizsgát tett. Németországban bronchológiai képzésen vett részt. 1986-ban tanulmányúton volt a párizsi Tüdőgyógyász Világkongresszuson. A Debreceni Orvostudományi Egyetem tüdőgyógyászati klinikáján kezdett dolgozni egyetemi tanársegédként, majd 1980–83-ig Keszthelyen a Városi Tanács Egészségügyi Osztályának városi főorvos helyettese volt. 1983-tól a keszthelyi Városi Kórház Tüdőgondozó Intézetének vezető főorvosaként gyakorolta hivatását. A bronchológia tárgykörében országos rendezvényeken tartott előadásokat, cikkei jelentek meg szaklapokban. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gondozási-Epidemológiai Sectioja vezetőségének tagja, valamint a Légzőszervi és Immunhiányos Beteg Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi tagja volt. A Magyar Orvosi Kamara Zala megyei Szervezeténél viselt tisztséget. Kamarai munkájának elismeréseként 2009-ben posztumusz Hippokrates emlékérmet kapott.
Irod.: KKZM1996. 53. p. – www.mok.hu

DARNAY (DORNER) KÁLMÁN, szentmártoni
(Sümeg, 1864. május 12. – Sümeg, 1945. július 3.) - muzeológus, író.
Apja Dorner Kajetán kereskedő volt, ő magyarosíttatta meg 1884-ben a családnevet. Sümegen tanult a középiskolában, majd apja kérésére kereskedelmi akadémiát végzett Grazban. Ezután Ausztriában és Németországban utazgatott, ahol az ottani múzeumokat, régiségboltokat kereste fel. 1887-ben vette át apja vaskereskedését, melyet később fűszerüzlettel bővített. Gyűjtőszenvedélye 1877-ben kezdődött, ekkor talált a sümegi várban egy reneszánsz díszes sarkantyút. Hamarosan tekintélyes gyűjteményre tett szert régiségekből. Gyűjteményét feldolgozta, rendszerezte, ezalatt vaskereskedését alkalmazottra bízta. Bekapcsolódott a Rómer Flóris, Pulszky Ferenc és Hampel József irányításával folyó régészeti feltárásokba. Régészeti megfigyeléseit szakfolyóiratokban publikálta (Archaelogiai Értesítő, Archaeologiai Közlemények, Múzeumi és Könyvtári Értesítő, Zalai Közlöny). 1889-ben részt vett Berlinben a régészeti konferencián. 1890-ben az Orsz. Régészeti és Embertani Társulat igazgatói választmányának tagjává választották. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megbízásából ő vezette 1895-ben a millenniumi ásatásokat a Dunántúl több helyén (Csabrendek, Sümeg, Csobánc, Somló, Szalacska, Lesencetomaj, Nagykapornak, Zalaszántó). Négyezernél több sírt tárt fel, leleteinek kiemelkedő archeologiai értékük volt. A M. Nemzeti Múzeumnak ajándékozta a családja birtokában levő 3600 kötetes Kisfaludy Sándor-könyvtárat és a Kisfaludy-család iratait (1897). Közel 20 ezer darabból álló hadtörténeti, néprajzi és iparművészeti gyűjteményét 1907-ben az államnak adta át, azzal a feltétellel, ha őt nevezik ki a múzeum igazgatójának. Így lett a létrejövő Állami Darnay Múzeum első igazgatója 1909-ben. 1911-ben a Múzeumok és Könyvtárak Orsz. Felügyelőségének kolozsvári régész tanfolyamára járt. Anyagi gondok miatt 1922-ben bezárta a múzeumot. Már régóta dédelgetett gondolat volt a sümegi és a keszthelyi Balaton Múzeum anyagának egyesítése, ami 1937-ben valósult meg: a múzeum régészeti anyagát 1937-ben Keszthelyre szállították, a Kisfaludy-relikviák pedig Sümegen maradtak, ebből az anyagból nyílt meg a Kisfaludy Múzeum. Sajnos, a Kh.-re került gyűjtemény a vh. végén – miután a front elől nyugatra akarták menteni – a zalaegerszegi pályaudvaron bombázás következtében nagyrészt megsemmisült. Darnay nevéhez fűződik az egyik első hazai összefoglaló archeológiai kézikönyvünk. Régészeti publikációin kívül szépirodalmi műveket is írt. Hazafias és szerelmes novelláit – kezdetben Hiksos álnéven – a helyi újságok és az Ország–Világ, vadászelbeszéléseit a Nimród közölte. Színdarabokat is írt. Történelmi regényeiben régészeti élményeit örökítette meg. Főmunkatársa volt az 1897-ben induló Sümeg és Vidéke c. lapnak. Újságokat indított – ezeket a múzeum gyarapítóinak adta ajándékba – a Házibarátot (1899) és az Ingyen Naptárat (1905–14), ezenkívül kiadta A sümegi Sz. Mária c. kalendáriumot is. Sümeget kultúrközponttá kívánta fejleszteni, művésztelep létrehozásán fáradozott. Munkássága elismeréséül 1898-ban a koronás arany érdemkereszttel jutalmazták, 1910-ben királyi tanácsosi címet, a kormányzótól 1922-ben kormány-főtanácsosi címet kapott, 1927-ben Sümeg város díszpolgárává választotta. A sümegi Kisfaludy-Kör és a Színpártoló Egyesület elnöke, a győri Kisfaludy-Kör, a Balaton Szövetség, a Balaton Társaság, valamint az Orsz. Régészeti és Embertani Társulat igazgatói választmánya, a „Hubertus” M. Vadászok Orsz. Egyesülete igazgatótanácsa tagja volt.
F. m.: Sümegh és vidékének őskora. In.: Archaeologiai Közlemények. 1899. p. 5-85. – Magyarország őskora. Pozsony–Bp. 1899. – Gisimár. Bp. 1921. – Tagisir. Bp. 1921. – Testőrszerelem. Bp. 1926. – Bujdosó gyöngysor. Bp. 1928. – Kaszinozó táblabírák 1-2. köt. Bp. 1919. – Sümegi útikalauz. Sümeg. 1930. – Elkésett csók. Bp. 1930.
Irod.: Békássy Jenő: Zala vármegye feltámadása Trianon után. 1930. p. 404-405. – Fenyő István: Egy magyar mindentudó. In.: Kortárs. 1964. 8. sz. p. 1340-1341. – Szinnyei. 1880–1881. 2. köt. 632-633. has. – Darnay László: A sümegi és a keszthelyi Darnay Múzeum. In.: Keszthelyi Hírlap. 1989. 11. sz. 5. p. – Darnay Kálmán. 1989. (Sümegi írások, 1.) – Gulyás. 1990–. 5. köt. 281-282. has. – Tar Ferenc: Darnay Kálmán. In.: Keszthelyi Hírlap. 1990. június 8. 5. p. – Utcák, terek, névadók. 1992. p. 9-11. – MN. 1993–2004. 327. p. – RÚL. 1996–2008. 5. köt. 156. p. – VÉL. 1998. 124. p. – MMA. 2002. 183. p.

DARNAY-DORNYAY BÉLA, dr.
(Keszthely, 1887. március 25. – Budapest, 1965. április 5.) - muzeológus, helytörténész, tanár, szakíró.
Keszthelyi halászcsalád leszármazottja, korán árvaságra került, ezért az elemi iskola elvégzése után Tatára került rokonokhoz. Középiskolába Tatán és Vácott járt, Kecskeméten tette le az érettségi vizsgát. 1901-ben Vácott belépett a piarista rendbe, s egyúttal beiratkozott a bp.-i tudományegyetemre, mellette a rend bp.-i tanárképzőjében is tanult (1906–1909). 1910-ben kapta meg történelem–természetrajz szakos tanári, 1913-ban geológiából bölcsészdoktori oklevelét. Pappá 1910-ben szentelték. 1910–12 között a piaristák rózsahegyi gimnáziumában tanított, 1912-től Veszprémben volt tanár, mellette a múzeum természetrajzi osztályán is dolgozott 1918-ig. Ezután a mosonmagyaróvári főgimnáziumban geológiatanár és múzeumi őr is volt. 1921-ben kilépett a rendből. Bp.-en az Ampelológiai Intézetben kezdett dolgozni, majd 1921–1923-ig az Állami Gombászati Állomáson kapott kutatói állást, 1923-tól 1939-ig Salgótarjánban a reálgimnáziumban oktatott. Szerkesztette a Salgótarjáni Könyvek c. sorozatot is. Tatai (Tatatóvárosi Múzeum), rózsahegyi (Liptóvármegyei Múzeum) és salgótarjáni tartózkodásai alatt múzeumokat is alapított. 1940-ben hazatért Keszthelyre. A Balatoni Múzeum munkatársa, majd 1941–1948-ig a múzeum igazgatója lett. Ebben az időben került Sümegről Keszthelyre a Darnay Kálmán-féle nagy textília-gyűjtemény. Ekkor veszi fel a Dornyai mellé a Darnay nevet. 1948-ban nyugdíjazták, azonban 1949-ben megvonták nyugdíját. Később a Magyar Állami Földtani Intézetben geológusként dolgozott (1952–1954). Ezután újra Kh.-re költözött, majd 1963-ban Óbudán telepedett le. Ebben az évben rehabilitálták. Széles körű érdeklődése tudományos publikációiban, múzeumalapító lelkesedésében nyilvánult meg. Pedagógusként a szemléltető oktatás lelkes szorgalmazója volt. Polihisztor hajlamú kutatóként nemcsak geológiával, hanem hidrológiával, barlangkutatással, zoológiával, botanikával, archeológiával, műemlékkutatással és -védelemmel is foglalkozott. Széles körű ismeretterjesztő munkát folytatott, helytörténeti tanulmányokat, cikkeket írt. A keszthelyi múzeum igazgatójaként múzeumi értesítőt jelentetett meg, elindította a Balatoni Múzeumi Füzetek című sorozatot és a Balatoni Múzeum Keszthely értesítőjét (1941–1944). Gyűjtötte a Balaton környéki helységekről szóló irodalom adatait („Balatoni kódex”). A szenvedélyes természetjáró és gyűjtő turista-vezetői híresek és páratlanok voltak. A Műemlékek Orsz. Biz.-nak tagja, a Magyar Kárpát Egyesület alelnöke, a salgótarjáni Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társ. elnöke volt. 1964-ben Tata város díszpolgára és az ELTE aranydiplomása lett. Életének végén felkérték Salgótarján és Gyenesdiás történetének megírására, de már nem tudta befejezni a munkát. A keszthelyi temetőben nyugszik. Hagyatéka a tatai Kuny Domokos Múzeumba került.
F. m.: Rózsahegy környékének földtani viszonyai. Bp. 1913. – Veszprém és környékének részletes kalauza. Bp. 1927. – Bakony. Bp. 1927. – Salgótarján és a Karancs–Medves vidék részletes kalauza. Salgótarján. 1929. – A Balaton és környéke részletes kalauza. T.sz.: Vigyázó János. Bp. 1934. – Készhely végvár a törökvilágban. Kh. 1935. – Bronzkori urnaleletek és egyéb régiségek Gyenesdiáson. Kh. 1937. – „Emlékeztető jegyzetek” Keszthelyről az 1710–1831. évekből. Kh. 1937. – A balatoni műemlékek sorsa. Kh. 1938. – Tata és Tóváros 1848-ban. Tata. 1938. – A keszthelyi Hévíz ismertetése 1795-ből. Babótsay József után. Kh. 1941. – A keszthely-vidéki szőlőhegyek múltjából. Szombathely. 1939. – Egregy Árpád kori temploma. Kh. 1941. – Keszthely török okiratai a Balatoni Múzeumban. Kh. 1942. – A Keszthelyen 1848 november végén felállított 56-ik honvédzászlóalj vázlatos története. Kh. 1949. – Balaton-felvidék útikalauza. T.sz.: Zákonyi Ferenc. Bp. 1955. – Nagyvázsony és környékének útikalauza. Veszprém. 1963.
Irod.: Keve András: Dr. Darnay-Dornyay Béla és Gajdás Mátyás emlékezete. Klny. az Állattani Közlemények 1-4. számából. Bp. 1968. p. 19-20. – MN. 1993–2004. 6. köt. 327. p. – RÚL. 1996– 2008. 5. köt. p. 156-157. – VÉL. 1998. 124. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. p. 46-47. – MMA. 2002. p. 184-185. – ZÉK. 2005. p. 67–68. – BTMKA. 2007. 63. p. – Gyenesdiás nagyközség monográfiája. 2007–. 1. köt. p. 367-369.

DEBRECZENI BÉLA, dr.
(Debrecen, 1930. április 23. – Keszthely, 1991. augusztus. 29.) - agrokémikus, egyetemi tanár.
1955-ben szerzett mg. mérnöki diplomát a harkovi Dokucsajev Mg. Főiskola, Talajtani és Agrokémiai Szakán. 1961-ben Moszkvában a mg. tudományok kandidátusi, 1975-ben doktori címét szerezte meg. 1955–58-ban az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Int.-nek tud. munkatársaként kezdett dolgozni, majd a Moszkvai Mg. Akad. aspiránsa lett 1959–61 között. 1961–64 között a szarvasi Öntözési és Rizstermesztési Kutató Int. tud.igazgató helyetteseként tevékenykedett, 1965–68 között tud. osztályvezetője lett. Pályafutásának következő állomása Gödöllő volt, ahol a Mg. Kémiai Tanszéken egyetemi docens 1968–75-ben, egyetemi tanár 1975–82-ben és tanszékvezető 1980–82-ben. 1982-ben Keszthelyre került, ahol az ATEK rektori tisztségét töltötte be 1982–88 között, valamint 1991-ig a PATE Agrokémiai Tanszékén egyetemi tanárként dolgozott. 1988–91 között az Agrokémiai és Talajtani Int. igazgatói tisztségét is betöltötte. Tagja volt az MTA Üzemi Vízgazdálkodási Biz.-nak (1963–70), a Talajtani Biz.-nak (1970-től), és a Nemzetközi Talajtani Társaságnak (1963-tól). Kutatásai során az új típusú összetett műtrágyák alkalmazásának agrokémiai kérdéseivel foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el az összetett műtrágyatermelés-fejlesztés és alkalmazás mo.-i koncepciójának kidolgozása területén, valamint az öntözéses növénytermesztés trágyázási kérdései, a víz- és tápanyagellátás kölcsönhatásainak vizsgálata, a talajtermékenység agrokémiai kérdéseinek kutatása terén.
F. m.: Egyszerű és összetett műtrágyák foszfát hatásának összehasonlító vizsgálata. Kandidátusi értekezés. Orosz nyelven. Moszkva. 1961. – A talajnedvesség és tápanyagellátás néhány összefüggése szántóföldi növényeknél. Debrecen. 1967. – Agrokémia. T.sz.: Pecznik János. Gödöllő. 1972. – Összetett-, kevert műtrágyák és alkalmazásuk. T.sz.: Nagymihály Ferenc, Szalai Emil. Bp. 1972. – A tápanyag- és vízellátás főbb összefüggéseinek agrokémiai vonatkozásai. Gödöllő. 1974. – Kis agrokémiai útmutató. Bp. 1979.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 5. köt. 249. p.

DEININGER IMRE JÓZSEF, komorrai
(Esztergom, 1844. május 7. – Budapest, 1918. december 31.) - mezőgazdász, szakíró, egyetemi tanár, igazgató.
Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Az esztergomi érseki uradalomban gyakornokként kezdett dolgozni. 1867-ben szerzett mezőgazdász oklevelet a Magyaróvárott a Gazdasági Felsőbb Tanintézetben. 1868-ban Debrecenbe került, ahol az Orsz. Felsőbb Gazdasági Tanint. földművesiskolájának és tangazdaságának igazgatója, intézője lett 1871-ig. Ekkor kapta meg végleges tanári kinevezését, 1874-ig a Növénytermelési, Növénybonctani és Élettani Tanszéken tanított. Itt tartózkodása alatt létrehozta az intézethez kapcsolódó botanikus kertet, ahol növénynemesítési kísérleteket is folytatott. Külföldi tanulmányutakon vett részt Németországban (1872), Ausztriában (1874), valamint Angliában, Németalföldön és Skandináviában. 1874-ben a magyaróvári gazd. akad. ún. nagy tanári karának tagja, a Növénytermesztési Tanszék vezetője lett. 1878–1884 között létrehozója és irányítója is volt a magyaróvári első hazai Vetőmagvizsgáló és Növényélettani Kísérleti Állomásnak. 1882-ben részt vett a Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Egylet megalapításában. 1884-ben érkezett Keszthelyre, ahol a Gazd. Tanint. igazgatói tisztségét töltötte be 1892-ig, mellette pedig mg. berendezéstant, gazd. üzemtant, ill. kezelés- és becsléstant is tanított. A Georgikon történetét elsőként foglalta össze azzal, hogy az intézet fennállásának alkalmából egy kiadványt állított össze. Szerkesztette a Keszthelyi Gazdasági Tanintézet évkönyvét (1885–92). 1892-ben Gödöllőre ment, itt a koronauradalom jószágigazgatójaként dolgozott és a Ny.-Európai tanulmányútján szerzett tapasztalatait is kamatoztatta. 1896-ban szerepet vállalt a milleneumi mg. kiáll. megrendezésében, ezzel egyúttal a M. Mg. Múzeum tud. igényű megalapozásában. 1899–1914-ig, nyugdíjba vonulásáig a Földművelésügyi Minisztériumban az állami ménesbirtokok és uradalmak osztályának helyettes vezetőjeként tevékenykedett. 1894-ben kir. tanácsosi, 1906-ban udvari tanácsosi címet kapott. Munkássága során kiemelkedő eredményeket ért el a mg. tudományok oktatási színvonalának emelésében, elindította a hazai vetőmag-vizsgálati kutatásokat. Először végzett Mo.-on régészeti növénytani vizsgálatokat: 1877-ben az Aggteleki-barlang, valamint a Felsődobsza-Várdomb ásatása során előkerült kora vaskori leletből 10 kultúrnövényt és 14 gyomnövényt, 1882-ben a lengyel bronz- és kora vaskori telep feltárási anyagából 29 növényfajt mutatott ki. A Balaton elhínárosodásának veszélyeire elsőként hívta fel a figyelmet. Sokat tett Keszthely fürdő- és iskolaváros jellegének megteremtésében.
F. m.: A Keszthelyi Gazdasági Tanintézet (1865–1885) évkönyve az itt felállított Georgikon (1797–1848) rövid történeti vázlatával. Kh. 1885. – Adatok kultúrnövényeink történetéhez. A Lengyel-i őskori telepnövénymaradványai. Nagy-Kanizsa. 1892. – Svédországi második utazásom. Bp. 1892. – A magyar királyi ménesbirtokok, a gödöllői koronauradalom és a palánkai csikótelep jövedelmezősége az 1896–1908. években. Bp. 1911. – A magyar mezőgazdaság bajai és javaslatok ezeknek orvoslására. Bp. 1911.
Irod.: Deininger Imre élete és munkássága. In.: Georgikon 175. 1972. p. 113-120. – MAÉ. 1987–1989. 1. köt. p. 397-401. – Gulyás. 1990–. 5. köt. 464-465. has. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 92. p. – MMA. 2002. p. 189-190.

DEVICH JÓZSEF
(Buda, 1819. október 18. – Veszprém, 1898. november 1.) - kanonok, egyházi szakíró.
Középiskolai tanulmányait Pesten, a teológiát 1834–41 között Veszprémben végezte el. 1842 október végén szentelték pappá. Hivatása gyakorlása alatt 1843-ban Csabrendeken, 1848-ban Tapolcán, 1849-ben Látrányban, 1852-ben Keszthelyen volt káplán, valamint Miháldon ideiglenes adminisztrátor, Marcaltőn adminisztrátor. 1857-ben Marcaltőn, 1858-ban Tarányban, 1875-ben Pápán plébánosként és a gimnázium püspöki biztosaként tevékenykedett. 1878-ban veszprémi kanonok, 1884-ben kolozsmonostori címzetes apát, 1888-ban székesegyházi főesperes, 1896-ban hántai prépost tisztséget töltött be. Cikkeket írt a M. Sajtóba (1856), valamint a Családi Lapokba (1858), egyházi beszédeket a Pázmány-füzetekbe (1857, 1859).
F. m.: A vasárnapok és ünnepek megszenteléséről. Esztergom. 1869. – Tükör-darab azon kedves ellenfeleinknek, kik mindig saját következetlenségökben botorkálnak. Pest. 1872.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 2. köt. 845. has. – MKL. 1993–. 2. köt. 597. p. – VVL. 2009. 159. p.

DEZSÉRY LÁSZLÓ, dr. dezséri
(Budapest, 1914. február 18. – Budapest, 1977. november 8.) - evangélikus püspök, újságíró, országgyűlési képviselő.
1936-ban a pécsi Erzsébet Tudományegyetem soproni Evangélikus Hittudományi Karán szerzett teológiai doktori oklevelet, 1938-ban lelkészi vizsgát tett. 1938–49-ben Bp.-en egyetemi lelkész, 1950–56 között a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöki tisztségét töltötte be. 1957–77-ben a M. Rádió Belpolitikai Adások Szerkesztőségében dolgozott, majd főmunkatársa lett. 1957-től a Magyar Nemzet állandó külső munkatársaként látott el feladatokat. 1958–62 között a keszthelyi választókörzet országgyűlési képviselője volt. 1962–66-ban az Országos Béketanács főtitkáraként tevékenykedett, tagja volt a Béke Világtanácsnak, valamint a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának. A rádióban elhangzott Hétvégi jegyzetek c. műsorában főként szociálpolitikai, pedagógiai és közművelődési kérdésekkel foglalkozott. Számos riportot és dokumentumműsort készített, a rádiós publicisztika egyik jelentős alakja volt. Szerkesztette a Fiatalok Országútján c. hitéleti folyóiratot (1937–38), az Evangélikus Élet és Keresztény Igazság, valamint a lelkipásztor c. lapok munkatársa, ill. szerkesztőbizottságának tagjai közé tartozott.
F. m.: A m. kir. Erzsébet Tudományegyetem evangélikus hittudományi kara hallgatói ifjúsági körének munkajelentése 1935/36-ról. Sopron. 1936. – Új élet. Bp. 1940. – „Lélek, a szabad nép…” Evangélikus költők istenes versei. Összeáll. Bp. 1941. – Templomozó káté. Kecskemét. 1942. – Oslói riport. Bp. 1948. – Olvasni jó. Bp. 1958. – Hétvégi jegyzetek. Bp. 1957. – Egy képviselő naplójából. Bp. 1962. – Az értelem nevében. Bp. 1963. – India. Bp. 1977.
Irod.: Elhunyt Dezséry László. In.: Magyar Nemzet. 1977. november 9. 5. p. – RÚL. 1996–2008. 5. köt. p. 461-463. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 155. p. – Személyi forrás.

DEÁK FERENC
(Söjtör, 1803. október 17. – Budapest, 1876. január 29.) - jogász, miniszter, országgyűlési képviselő.
Gyermekkorát Zalatárnokon töltötte, apja halála után került Kehidára. 1808-tól Kőszegen járt elemi iskolába, gimnáziumi tanulmányait Keszthelyen a premontrei gimnáziumban (1811–12), Pápán és Nagykanizsán a piaristáknál végezte (1813–17). A győri m. kir. akadémián bölcsészetet és jogot hallgatott (1817–21). 1821-tól jogi gyakornok, 1823-ban tett ügyvédi vizsgát Pesten, majd Zalaegerszegen vármegyei tiszti ügyész lett. Visszatért Kehidára, ahol gazdálkodni kezdett és különböző vármegyei tisztségeket is betöltött. 1831-től gyakran tartózkodott a füredi Fürdőtelepen, ahol barátaival együtt betegségét gyógyíttatta. 1833-ban megválasztották Zala vm. országgyűlési követévé. Kitűnő szónoki képességei és erős realitásérzéke révén rövidesen a szabadelvű ellenzék egyik vezető egyénisége lett. Álláspontjait mindig a haladás, a jogegyenlőség és az alkotmányosság elvei alapján határozta meg. Részt vett a pozsonyi országgyűlésen 1832–36, 1839–40 között. Felszólalt a magyar nemzetiség és nyelv érdekében, küzdött a jobbágyfelszabadításért, a nemesi adómentesség eltörléséért, a polgári szabadságjogokért, közreműködött Kossuth, Lovassy és Wesselényi kiszabadításában. Kidolgozta egy európai színvonalú büntetőtörvénykönyv tervezetét (1841–43). Pár évig háttérbe vonult a politikai életben, betegsége miatt országgyűlési követi megbízatását sem fogadta el. 1846–47-ben egyike volt az Ellenzéki Nyilatkozat megalkotóinak. 1848-ban kapcsolódott be ismét a közéletbe Pozsonyban. 1848. április 11-től szeptember 11-ig a Batthyány kormány igazságügyi miniszterévé nevezték ki, az országgyűlésben pedig a zalaszentgróti kerületet képviselte. A magyarok és a Habsburg udvar közötti eredménytelen közvetítési kísérlet után lemondott, majd 1849. elejétől visszatért kehidai birtokára. 1854 végén költözött ismét Pestre. Az 1861. évi országgyűlésen Pest belvárosi képviselőjeként vett részt, a Felirati Párt vezetője volt. 1865. április 16-án, a Pesti Naplóban megjelent ún. húsvéti cikkével indította el a kiegyezést előkészítő folyamatot, a bécsi Debatte c. lapban közölte programját, adta elő a m. kérdés megoldását. Politikájáért, érdemeiért még életében a „haza bölcse” címmel tisztelték meg, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő politikus volt. Jellemességéért, puritán egyszerűségéért nagy népszerűségnek, megbecsülésnek örvendett. 1839-ben az MTA t. tagjává, 1855-ben igazgatójává választották. Levelei is jelentős irodalmi értéket képviselnek, számos lapban jelentek meg cikkei.
F. m.: Követjelentés az 1839–40.-i országgyűlésről. Pest. 1842. – Magyarország alkotmányos joga. Debrecen. 1861. – Adalékok a magyar közjoghoz. 1865. – Deák Ferenc adomák. Pest. 1871. – Deák Ferenc beszéde melyet Pest város polgáraihoz az országgyűlés berekesztése alkalmából tartott. Pest. 1869.
Irod.: Szinnyei. 1980–81. 2. köt. 672-682. has. – Veszprém megye irodalmi lexikona. 1984. 242. p. – Deák Ferenc. In.: Gaál Zoltán: Életpályák, életművek. 1987. p. 244-247. – MN. 1993–2004. 6. köt. p. 355-356. – MKL. 1993–. 2. köt. p. 535-536. – Deák Ferenc. In.: SZEZ. 1999. p. 66-67. – ÚMIL. 2000. 1. köt. p. 442-443. – Pajkossy Gábor: Deák Ferenc öröksége. In.: Pannon tükör. 2003. 2. sz. p. 27-29. – BTMKA. 2007. 145. p.

DINNYÉS LAJOS
(Alsódabas, 1901. április 16. – Budapest, 1961. május 4.) - országgyűlési képviselő, miniszterelnök.
Jómódú, református középbirtokos családból származott. Középiskolai tanulmányait a bp.-i református gimnáziumban végezte, majd Keszthelyen a Gazd. Akadémián szerzett mezőgazdász oklevelet 1927-ben. Ezután egy hosszabb ny.-európai tanulmányúton vett részt. Apja halála után a tőle örökölt birtokán gazdálkodott, majd egy ny.-dunántúli élelmiszeripari vállalkozás egyik vezetőjeként dolgozott. Közben 1919-ben önkéntesként a budai vadászzászlóaljnál teljesített szolgálatot. 1929-ben lépett be Gaál Gaszton Agrárpártjába. Pártegyesülés révén 1930-tól az FKgP tagja lett, 1931–39-ig a dabasi kerület országgyűlési képviselőjének választották. A II. vh.-ban rövid ideig volt katona. 1945. áprilisától élete végéig parlamenti képviselői tisztséget töltött be. 1947. március 14-én Nagy Ferenc kormányában honvédelmi miniszterré nevezték ki, május 31-től pedig a miniszterelnöki székbe kerül. Az MKP által irányított politikai folyamatokba posztjáról nem volt tényleges beleszólása, de hatalmi törekvéseiket készséggel szolgálta. 1948. december 10-én meg kellett válnia miniszterelnöki tisztségétől, Nyárády István pénzügyminiszter nyugatra való menekülése ürügyén lemondásra kényszerítették. 1948–52 között az Egyesített Mg. Kísérleti Int. elnökeként tevékenykedett. 1952–61-ig az Orsz. Mg. Könyvtár és Dokumentációs Központ főigazgatója volt. 1954-től a Hazafias Népfront Orsz. Tanácsa, 1960-tól a tanács elnökségének tagja lett. 1956. október 28-án bekerült Bp.-en az V. kerületi ideiglenes nemzeti biz.-ba, majd 1958. novemberétől az országgyűlés alelnöki tisztségét töltötte be.
Irod.: MN. 1993–2004. 6. köt. 612. p. – RÚL. 1996–2008. 5. köt. – Dinnyés Lajos. In.: Magyar miniszterelnökök. 2002. p. 146-149.

DIÓSGYŐRY-CZAKÓ BÉLA
(Miskolc, 1860. február 24. – ?, 1918. ?) - akadémiai igazgató.
Tanári pályáját 1882-ben a debreceni földműves iskola segédtanáraként kezdte. 1887–92 között Keszthelyen a gazdasági akadémia intézőjeként dolgozott. 1892-ben az akadémia r. tanárának, 1901-ben igazgatójának nevezték ki. 1917-ig állt az intézet élén. Üzemtant és jószágszervezést tanított (1901–1916), az üzemtani tanszéket vezette. Emellett a Vetőmagvizsgáló Állomás vezetője és a Gazdasági Tanácsadó Biz. elnöke volt. Az uralkodó 1912-ben a III. osztályú Vaskorona Renddel tüntette ki. Cikkei az akadémia évkönyveiben és a nagyváradi Szabadság c. lapban jelentek meg. Czakó Béla néven publikált.
Irod.: Georgikon 175. 1972. 123. p. – Gulyás. 1990–. 4. köt. 1231-1232. has. – Georgikon 200. 1996–2001. 1. köt. 180., 193., 201., 207., 223., 415. p., 2. köt. p. 296-297.

DOHY (GÖLLNER) JÁNOS, dr.
(Kolozsvár, 1905. október 19. – Mosonmagyaróvár, 1990. március 6.) - mezőgazdász.
Édesapja Göllner János mezőgazdász, akadémiai tanár volt. 1944-ben változtatta meg családnevét. Tanulmányait a kolozsvári líceumban, a piarista gimnáziumban, majd a debreceni piarista főgimnáziumban végezte, 1923-ban érettségizett. 1926-ban a Debreceni Gazd. Akad.-án szerzett mezőgazdász oklevelet. Itt kezdett el dolgozni gyakornok és tanársegédként (1926–29), majd a Magyaróvárott a gazd. akadémián lett tanársegéd (1929–32). 1933-ban újból Debrecenbe került, ahol 1940-ig tanársegéd, egyidejűleg növényegészségügyi környezetvezető-helyettes (1934–38), környezetvezető (1939–40), mely idő alatt több növényvédelmi akciót szervezett, főként hegyközségi keretekben. 1940–44 között Kolozsvárott a M. Kir. Mg. Akad.-n a növénytani, -élettani és a -egészségügyi tanszéken r. tanár, majd tankészvezető lett. 1944-ben került Keszthelyre, ahol 1946-ig a Gazd. Akad. növényélettani és növénykórtani tanszékén előbb r. tanárként, majd főiskolai tanárként tevékenykedett. Pallagon a M. Agrártudományi Egyetem Debreceni Osztálya Egyetemi nyilvános tanára (1946–49), a növénykórtani tanszék vezető professzora (1949–54) volt. A Kisvárdai Növénynemesítő Telepen burgonyakórtani tud. kutató, laboratóriumvezető, közben 1950–54-ben a meteorológiai állomás vezetője tisztséget töltötte be. A Magyaróvári Mg. Akad. főiskolai tanára, a növényélettani és állattani tanszék tanszékvezetője, oktatási és tud. igazgatóhelyettese volt (1954–57). Az 1956-os forradalom alatti magatartása miatt tíz év börtönbüntetésre ítélték, amiből öt évet töltött le, egyéni kegyelemmel szabadult. 1962–69 között a Lábodi ÁG, 1963-tól a keszthelyi Agrártudományi Főiskolán növényegészségtant tanított, a Növényvédelmi Kutató Int. Keszthelyi Laboratóriumának műszaki ügyintézőjeként, tud. ügyintézőjeként látta el feladatait, burgonyakórtani- és nemesítési kutatómunkát, szaktanácsadást folytatott. 1963–1966-ban a rinyatamási meteorológiai állomást vezette, 1969-ben vonult nyugdíjba. Fő kutatási területe a mg. növénykórtan, főként a burgonya talajgombás betegségei és az ellenük való védekezés volt. 1985-ben a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Georgikon Emlékéremmel tüntette ki, 1990-ben Széchényi-díjat, 1991-ben (posztumusz) 1956-os Emlékérmet kapott. Magyaróvárott a Cukorrépa és a Mezőgazdaság c. szaklapok (1929–32), Kolozsvárott az Erdélyi Gazda c. szaklap szerkesztő biz.-i tagjaként is dolgozott, számos szakfolyóiratban jelentek meg cikkei.
F. m.: A burgonyakórtan zsebkönyve. Bp. 1951.
Irod.: Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. p. 296-297. – KKMM. 1997–. 1. köt. p. 273-274. – MMÉL. 2006. Huszár Gál Városi Könyvtár (Mosonmagyaróvár) közlése.

DOKTOR MARGIT ld. LŐKE LAJOSNÉ, dr.
-

DOKTOR SÁNDOR, dr.
(Beregrákos, 1864. január 4. – Keszthely, 1945. november 7.) - politikus, orvos.
Dr. Lőke Lajosné (1899–1977) apja. 1889-ben szerzett orvosi diplomát a bp.-i egyetemen, majd fél évig állami ösztöndíjasként tanulmányutat tett ny.-európai fővárosi klinikákon. 1889-ben a bp.-i egyetem I. sz. szülészeti és nőgyógyászati klinikáján gyakornok, majd tanársegéd lett. 1901–18-ig a Pécsett a Bábaképző Int. igazgató tanáraként tevékenykedett. Orvosi tud. dolgozatai mellett foglalkozott társadalmi kérdésekkel is, cikkei jelentek meg a Huszadik Század c. lapban. 1906-tól a Szabadgondolkodók Pécsi Társ.-ának elnöki tisztségét töltötte be. Az I. vh. idején szoros kapcsolatba került baloldali politikai körökkel. Az őszirózsás forradalom ideje alatt Pécsett Nemzeti Tanács elnöke volt (1918 november), a szerb megszállás alatt pedig a Szocialista Párt pécsi vezetőjeként működött. 1921–23-ig a Munkás c. lap szerkesztőbiz.-ának elnöke. 1921-ben a Baranya–Bajai Szerb–Magyar Köztársaság egyik vezetője. A m. hadsereg pécsi bevonulása előtt a szerb csapatokkal együtt Jugoszláviába menekült. 1922–41 között Magyarkanizsán gyógyított. Az MKP tagjaként a párt aktivistája volt. 1941-ben a Délvidék visszacsatolása után a m. hatóságok letartóztatták és fegyházbüntetésre ítélték. A szovjet csapatok bevonulása után szabadult 1945-ben a váci fegyházból. Keszthelyen autóbaleset áldozata lett. Az Orvosi Hetilap (1891–1901), a Gyógyászat (1893–1911), a Bábakalauz (1904-től), a Budapesti Orvosi Ujság (1911–1913), a Pécsi Napló külső (1902–1913), a Korunk c. lap állandó munkatársaként is dolgozott.
F. m.: A méhfibroma-operatiók különböző módszerei. Bp. 1896. – A régi és az új rend. Pécs. 1918. – Új honalapítás. Az új Magyarország kiépítése. Pécs. 1919. – A világegyetem és a föld keletkezése. Pécs. É. n.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 5. köt. p. 615-616. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 204. p.

DORNER BÉLA, enesei
(Tata, 1869. április. 1. – Budapest, 1954. május 14.) - mezőgazdász, szakíró.
Apja gazdatisztként dolgozott a tatai Esterházy-birtokon. Gimnáziumi tanulmányait Tatán kezdte, majd Pesten a piaristáknál, később Esztergomban a bencés főgimnáziumban fejezte be. Érettségi után Keszthelyen a gazd. tanintézetben tanult, 1890-ben szerzett gazda oklevelet. Ezután a mezőhegyesi ménesbirtok gyakornoka (1890–91), József főherceg kisjenői uradalmának gazdatisztje (1891–93), a főherceg alcsúti központi kormányzóságának segédtisztje, egyúttal az uradalmi tűzoltóparancsnok is (1893–98) volt. 1898–1904 között a Földművelésügyi Minisztérium Állategészségügyi Osztályának gazd. szakértőjeként dolgozott – közben hosszabb tanulmányutat tett Németországban és Dániában az állatértékesítési viszonyok tanulmányozása céljából (1902) –, majd a Székelyföld támogatására indított ún. székely akció kirendeltségének legelőgazdálkodási szakértőjének nevezték ki (1904). Később a minisztérium Győri Gazd. Felügyelőségének vezetői (1909–10), a Rét- és Legelőjavítási Ügyosztály vezetői (1910–16) tisztét látta el. Később újra az erdélyi ügyek szakértője (1916–18), ezt követően a mo.-i sertéshízlalás irányítója (1918–36) lett. 1936-ban vonult nyugdíjba mint gazdasági főigazgató és miniszteri tanácsos. Kora társadalmának közismert alakja volt. Eleinte a rét- és legelőjavítás kérdésével foglalkozott, majd érdeklődése az állattenyésztés felé fordult. Jelentős eredményeket ért el a mangalica hússertések mo.-i elterjesztése terén. Számos tenyészhússertés-akciót szervezett és vezetett, többször járt Angliában, ahonnan a legjobb angol vérvonalakból származó tenyészanyagot hozta Mo.-ra. Munkatársai közt tudhatták a Vasárnapi Ujság, a Tűzoltó Közlöny, a Tűzrendészeti Lapok, a Köztelek, az Állattenyésztési és Tejgazdasági Lapok. Belső munkatársa, majd szerkesztője volt a Mg. Szemlének, főszerkesztője az Állattenyésztési Szemlének és szerkesztője a Mezőgazdaság c. lapnak. Szerkesztette a Hangyalap Földművelés c. mellékletét is. Az OMGE választmányának és állattenyésztési szakosztályának tagja volt, a Hússertéstenyésztők Orsz. Egyesülete és a Kiállítási Hússertés-bírálóbiz. elnökévé választotta.
F. m.: A sertés Magyarországban. Bp. 1901. – Az ikerváltó eke és használata. Székelyudvarhely. 1909. – Az erdélyi szászok mezőgazdasága. Bp. 1910. – Sertéstenyésztés. Bp. 1910., 3. jav. és bőv. kiad. 1922. – A kereskedelmi trágyák gyártása, története és használata. Arad. 1991., 2. jav. és átd. kiad. 1912. – A műtrágyák az erdészet szolgálatában. Bp. 1911. – Kaszáló- és legelőjavítás. Bp. 1912. – A burgonya termelése. Bp. 1919., 2. átd. és bőv. kiad. 1921. – Rétek és legelők művelése és termésfokozása. Bp. 1923., 1919. – A rétek és kaszálók műtrágyázása. Bp. 1928. – Hússertéstenyésztésünk mai helyzete. Bp. 1936. – Székelyföldi esetek. Erdélyi gazdasági emlékek. Bp. 1940.
Irod.: MAÉ. 1987–89. 1. köt. p. 441-443. – MN. 1993–2004. 6. köt. p. 746-747. – RÚL. 1996–2008. 5. köt. p. 692-693. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 233. p.

DUDUK VENDEL, dr.
(Jászberény, 1935. május 9. – Keszthely, 2007. február 24.) - állatorvos.
Szülei termelőszövetkezeti tagok voltak. Szülővárosában érettségizett 1954-ben a Lehel vezér Állami Általános Gimnáziumban, 1954–1959-ig az Állatorvostudományi Főiskolán tanult, 1986–87-ben elvégezte az ATEK vezetési ismeretek továbbképző tanfolyamát, 1976-ban kandidált. Először 1959–62-ig Keszthelyen az akadémián tanársegéd, majd 1963–73-ig adjunktus, emellett 1972-től a Balaton Mg. Szakszövetkezet, a Balaton Broiler Kft. szakértője volt. 1973–87 között az ATEK docenseként, 1987-től a PATE GMK Állatélettani és Állategészségtani Tanszékének vezetőjeként, egyetemi docensként dolgozott. Kutatásaiban a takarmányozás-élettannal, takarmányok készítésével, tárolásával, tartósításával, ipari és mg. melléktermékek takarmányozási célú földolgozásával, tejpótló állattápszerekkel, probiotikumokkal, interferonokkal, anorganikus anyagforgalommal, izoflavonokkal, zsíradalékokkal és antinutritív anyagokkal foglalkozott. M. és külf. szaklapokban egyaránt publikált. Takarmányozással kapcsolatban – társszerzővel – több eljárást is szabadalmaztatott. Tagja volt a M. Kémiai Egyesület Biokémiai Szakosztályának (1960–75), az MTA Szeveskémiai Biz. Flavonoid Munkabiz.-ának (1968–80), A Pécsi Akadémiai Biz. Agrártudományi Szakbiz. Állattenyésztési Munkabiz.-ának (1985-től). 1963-ban a Mg. Kiváló Dolgozója, 1980-ban Kiváló Munkáért kitüntetést kapott. 1984-ben „Baktériumkészítmények az állattenyésztésben” c. pályamunkájáért a MÉM miniszteri különdíjban, 1990-ben a PINGVINTEJ tejpótló (borjú, bárány, malac) tápszercsaládért OMÉK-nagydíjban, 1996-ban Apáczai Csere János-díjban részesítették.
F. m.: A baromfitartás melléktermékeiből fehérjetakarmány. Bp. 1975. – Nagy víztartalmú kukorica energiatakarékos tárolása. T.sz.: Dósa Jenő. Bp. 1984. – Állategészségtan. Bp. 1995. – Állategészségügyi szolgálat és szervezés, állatvédelem. T.sz.: Várnagy László. Kh. 2000–2003. – Állategészségvédelem. Bp. 2002., 2005.
Irod.: KKMM. 1997–. 1. köt. p. 288-289. – Személyi forrás.

DUDÁS LÁSZLÓ
(Fiume, 1913. április 18. – Keszthely, 1988. június 13.) - tanácselnök, iskolaigazgató.
1954–56 között Keszthelyen tanácselnöki tisztet látott el. Ezután a Csány László Általános Iskola igazgatóhelyettese volt. 1969-ben igazgatóvá nevezték ki. 1974-ben vonult nyugdíjba.
Irod.: Gaál Antal: Zala megye közigazgatási beosztása és a tanácsok tisztségviselői : 1950–1985. 1986. ZGY. 22. 11. p. – Nagymihály József: A keszthelyi Csány László Általános Iskola története 1975–1991. Kézirat. 1991. p. 122-123. – Személyi forrás.

DUGONICS JÓZSEF
(Trencsén, 1917. április 7. – Keszthely, 2005. augusztus 12.) - tanár, iskolaigazgató.
A család az I. vh. után költözött Szegedre, hogy megtarthassák magyar állampolgárságukat. Itt érettségizett 1935-ben. Az olasz nyelvből elért kiváló eredményének köszönhetően Rómában tölthette a nyarat, s elmélyült érdeklődése az olasz és az egyetemes kultúra iránt. Édesapja kérésére, hogy a továbbtanulás előtt sajátítson el kétkezi szakmát is, kitanulta az órásmesterséget. Ezután beiratkozott a Szegedi Egyetem magyar–olasz szakára, 1942-ben állami ösztöndíjjal a Bolognai Egyetemen folytathatta tanulmányait, amelyet a katonai behívó szakított félbe. 1945 elején hadifogságba került, s az ogyesszai fogolytáborból ősszel szabadult. Ezután befejezte tanulmányait, 1948-ban kapta meg diplomáját. Tanított Szegeden, Zalaegerszegen, Csabrendeken, majd 1950-től Keszthelyen a gimnáziumban. 1953-ban igazgatóhelyettesnek, 1957-ben igazgatónak nevezték ki, 1979-ben nyugdíjazták. Munkája mellett számos közéleti funkciót is ellátott, hivatalos elismerést se ezért, se pedagógusi munkájáért soha nem kapott, pedig nehéz történelmi korban sikerült az egykori egyházi gimnáziumot fenntartani, hagyományait, oktatási színvonalát megőrizni. Nyugdíjasként a Helikon Kastélymúzeum könyvtárában dolgozott. Az olasz nyelvű irodalmi anyagot gyűjtötte és rendszerezte 1991 októberének végéig, amíg egészsége engedte.
Irod.: Elhunyt Dugonics József igazgató. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 2005. szeptember 8. 7. p. – Kovács László: Egy hajdani diák emlékei Dugonics Józsefről. In.: Vajda János Gimnázium évkönyv : az iskola alapításának 235. évfordulójára.2007. p. 21-24.

DUNST FERENC, dr. adelsheimi
(Veszprém, 1845. december 7. – Keszthely, 1920. április 8.) - apátplébános, pápai prelátus.
Középiskolái tanulmányait szülővárosában végezte, Pécsett tanult teológiát, majd a bp.-i egyetemen szerzett jogi doktori címet. Miután pappá szentelték, több helyen is káplán és hitoktató volt. 1888-ban került Keszthelyre plébánosnak, később a püspök hahóti apát címmel is kitüntette. Hivatását szerényen, emberbaráti érzéssel és nagy szorgalommal gyakorolta. Tevékenységével, a kommün időszaka alatt tanúsított hazafias magatartásával sokat tett a város lakosságáért. Személyét nagy tisztelet övezte. Országos hírű szónok volt, szentbeszédeit mindig áhitattal hallgatták a hívők. Nevéhez fűződik a keszthelyi római katolikus templom újjáépítése. A Keszthelyi Takarékpénztár Részvény-Társulat igazgatósági tagjává választotta. 1918-ban 20 ezer koronás alapítványt tett a Keszthelyi Ipartestület részére, melynek kamatait évente egy római katolikus vallású, keszthelyi születésű, józan életű iparosnak adományozták.
Irod.: Zalavármegyei évkönyv a millenniumra. Nagykanizsa. 1896. 306. p. – Békássy Jenő: Zala vármegye feltámadása Trianon után. 1930. 321. p. – Oroszlán István: A Keszthelyi Ipartestület 50 éves történetéből. 1936. 73. p.

DÉR FERENC, dr.
(Letenye, 1907. december 7. – Keszthely, 1993. szeptember 13.) - ügyvéd.
Középiskolai tanulmányait Keszthelyen végezte a premontrei gimnáziumban, Szegeden szerzett jogi doktori oklevelet. A keszthelyi ügyvédi munkaközösség vezetője volt. Jelentős szerepet vállalt a város közéletében, amivel a város tiszteletét is kivívta. Már diákkorában foglalkozott versírással, két vallásos és egy hazafias versét a korabeli helybéli újságok is közölték.
Irod.: KNSZ. 1994. 24. p. – Személyi forrás.

DÉR REZSŐ, dr.
(Csáktornya, 1900. február 21. – Keszthely, 1995. február 7.) - főjegyző.
1924-ben végzett közigazgatási tanfolyamot. Kiskeszthelyen kezdte hivatásának gyakorlását, majd Keszthelyen lett jegyző. 1935-ben vezetőjegyzőnek is megválasztották, de csak átmenetileg töltötte be ezt a tisztséget. Lemondása után Cserszegtomaj főjegyzője lett. Nagy munkabírás jellemezte, nagy sportember volt. Vívott, korcsolyázott, horgászott is, a Gazd. Akad.-án vívóedzőként is tevékenykedett. Tagja volt a keszthelyi Yacht Klubnak, részt vett a Kékszalag versenyen.
Irod.: Dér Rezsőt majdnem egyhangúlag választották Keszthely vezetőjegyzőjévé. In.: Keszthelyi Hirlap. 1935. junius 9. 8. p. – Dér Rezső feltételesen lemondott a vezetőjegyzőségéről. In.: Keszthelyi Hirlap. 1935. julius 7. p. 1-2. – Dér Rezső ideiglenesen elfoglalja a vezetőjegyzői állást, de nemsokára lemond. In.: Keszthelyi Hirlap. 1935. julius 14. 1. p. – Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék. 1938. 677. p. – Személyi forrás.

DÓBER VIKTOR
(Nagygörbő, 1929. ? – Székesfehérvár, 2005. január 30.) - plébános, helytörténész.
Gimnáziumi tanulmányait Sümegen és Veszprémben, a papi szemináriumot Veszprémben és Egerben végezte el. 1954-ben szentelték pappá. Segédlelkészként Zalaapátiban, Inkén, Keszthelyen, Dióskálban teljesített szolgálatot. 1964–72 között Zalacsány, 1972–2000-ig Somogysárd plébánosa volt. 2000-ben nyugdíjazták, Kéthelyen telepedett le. Az 1980-as évektől tagja lett a Magyar Egyháztörténeti Munkaközösségnek, és helytörténeti kutatásokkal foglalkozott. Mintegy 50 kéziratos munkáját a veszprémi Érseki Levéltár őrzi.
F. m.: Zalacsány és Zalaapáti között: Mindszent, Bókaháza és Újfalu története a középkortól napjainkig. 1–2. köt. Veszprém. 1998. – Az 1918–19-es események a veszprémi egyházmegye zalai és somogyi településein. Veszprém. 2002.
Irod.: ZÉK. 2005. 72. p.

DÓRA SÁNDOR
(Budapest, 1905. február 24. – Gödöllő, 1986. június 8.) - sportlövő.
1926-ban szerzett mezőgazdász oklevelet Keszthelyen a Gazd. Akad.-án. 1949-ben San Remóba költözött, majd 1964–86 között Spanyolországban, Madridban élt. 1986-ban tért vissza Mo.-ra és Gödöllőn telepedett le. 1928–44-ben a M. Galamblövő Egyesület, 1946–48-ban a Partizán SC sportolójaként versenyzett. Világbajnoki cím birtokosa (1929, 1933, 1935, 1936: agyaggalamb csapat; 1932: élő galamb csapat). Világbajnoki 2. helyezett (1931, 1933: agyaggalamb csapat; 1934: élő galamb egyéni, csapat); 3. helyezett (1932: élő galamb egyéni; 1938, 1939: agyaggalamb csapat); 4. helyezett (1937: élő galamb egyéni). Európa-bajnoki cím (1929, 1931, 1933, 1935, 1936: agyaggalamb csapat; 1949, 1950, 1952: traplövészet egyéni) ; 3. helyezett (1933 agyaggalamb egyéni; 1947: traplövészet csapat). Agyaggalamb-lövészetben a Monte Carlói (1931, 1932), a párizsi Grand Prix (1937), traplövészetben a bolognai Coppa Manfredi-díj győztese (1951). 1929–47-ben m. válogatott, majd 1949–52-ben mint állampolgárság nélküli hontalan vett részt a világversenyeken.
Irod.: MN. 1993–2004. 6. köt. 743. p. – RÚL. 1996–2008. 5. köt. 689. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 231. p.

DÓSA JENŐ, dr.
(Kerekgede, 1933. május 11. – Keszthely, 2001. február 20.) - agrármérnök.
1947-ben települt át családjával Mo.-ra. 1953-ban Szentesen érettségizett, majd 1956-ban a Debreceni Mg. Akadémián mezőgazdász oklevelet, 1961-ben mg. mérnöki diplomát szerzett. 1976-ban doktorált az ATEK-on, Keszthelyen. 1990-ben a mg. tudományok kandidátusa címet kapott. 1956–59 között a Tapolcai Járási Tanács VB Mg. Osztályán dolgozott, 1959–61-ig a Beremendi ÁG Főállattenyésztője volt. 1961–63-ban a Keszthelyi Járási Tanács VB Mg. Osztályának főagronómusi feladatait látta el, majd az ATEK Mg. Tervező és Termelésfejlesztési Int. tud. főmunkatársa, 1963–92-ig tud. osztályvezetője volt. 1992-től az Állattenyésztési és Takarmányozási Int. Takarmányozástani Tanszék tud. főmunkatársaként tevékenykedett. Munkássága alatt takarmánygazdálkodással foglalkozott, főként a nagy víztartalmú gabonafélék és más gazd. növények energiatakarékos félüzemi és nagyüzemi tárolását, állattartási melléktermékek takarmányozási célú hasznosítását vizsgálta. Részt vett és nagy szerepet vállalt a hústermeléssel foglalkozó kormányprogramok kialakításában és megvalósításában. Publikációi jelentek meg szaklapokban.
F. m.: Húscsibe alomliszt felhasználásának lehetősége az intenzív marhahízlalásban. Kh. 1975. – Nagy víztartalmú kukorica szemtermés energiatakarékos tárolása. T.sz.: Duduk Vendel. Bp. 1984. – Új lehetőségek a gabonatárolásban. T.sz.: Gonczlik Mihály. Kh. 1987.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 5. köt. 702. p. – KKMM. 1997–. 1. köt. 282. p. – Személyi forrás.

DÖMÖTÖR ISTVÁNNÉ
(? – ?) - tanácselnök.
1950–52-ben volt Keszthely tanácselnöke.
Irod.: Gaál Antal: Zala megye közigazgatási beosztása és a tanácsok tisztségviselői : 1950–1985. 1986. ZGY. 22. 11. p.

DŐRY LAJOS, br. jobaházi
(Dőrypatlan, 1904. január 25. – Keszthely, 1977. január 10.) - mezőgazdász, egyetemi tanár.
Felsőfokú tanulmányait a magyaróvári gazd. akadémián kezdte, majd mezőgazdász oklevelet a keszthelyi gazd. akad.-án szerzett 1926-ban. Keszthelyen előbb a gyakorlati tanszéken gyakornok(1926–29), majd tanársegéd (1929–31), a növénytermesztési tanszéken tanársegéd, később kinevezett tanár (1931–39) volt. Közben 1932-ben az Alsó-Dunántúli Zöldmező Egyesület titkári, 1935-től az elnöki feladatait is elvállalta. 1940-ben Kolozsvárra került, ahol 1943-ban a Mg. Főiskola növénytermesztési tanszékének vezetésével bízták meg. A II. vh. után a Debrecen-Pallagpusztai Mg. Kísérleti Int.-et vezette. 1946-tól Gödöllőn a növénytermesztési tanszéket vezette és r. tanár lett 1949-ig. 1953-ban költözött vissza Keszthelyre, itt a Mg. Kísérleti Int. növénynemesítési és gyepgazdálkodási osztályon volt vezető a ’60-as évekig. Kutatási területe a gyepnövények nemesítése és agrotechnikája volt. Kimagasló eredményeket elsősorban a gyepgazdálkodás és a fűnemesítés, valamint a zöldmező kataszter felvételezése területén ért el. Több tud. folyóiratban is publikált, ismeretterjesztő tevékenysége is jelentős.
F. m.: A hozam megállapítása és a célszerű kihasználás a legelőüzemben. T.sz.: ifj. Széll László. Kh. 1933. – Adatok a gyepnövények keléséről és kezdeti fejlődéséről. A kelés és a fajta közötti összefüggés. Bp. 1962. – Adatok a pázsitfüvek keléséről és kezdeti fejlődéséről. A vetési mélység hatása a kelésre és a kezdeti fejlődésre. Kh. 1966. – A réti ecsetpázsit. T.sz.: Máthé Imrével. Bp. 1968.
Irod.: MN. 1993–2004. 6. köt. 769. p. – RÚL. 1996–2008. 5. köt. p. 730-731. – ÚMÉL. 2001–2007. 2. köt. 249. p. – ZÉK. 2005. 73. p.